2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


"Alacsony családi háttérindex"

2017. február 03. - Városi Kurir

suli1.jpg

A Magyarországon meghonosodott új nemzeti szótár magvas örökbecsűvel gyarapodott. Mivel az ország, ahogy azt minden lehető módon és alkalommal a szánkba is rágják, rettentően jól teljesít, ezért a kormánypárt megszólalásaiba nem ildomos a továbbiakban a „szegénység” szót használni. Helyette találta ki az „agytröszt”, hogy ezentúl „alacsony családi háttér-indexű”-ként emlegetik hazánk lakosságának nem kis részét.

Palkovics László, az oktatásért felelős államtitkár így nyilatkozott a témában:

„(...) nagyon magas azon gyerekek aránya, akik azért nem jól teljesítenek a méréseken, mert a családi háttérindexük alacsony. Vagyis ezekben a családokban nem a tanulás az első”

Vagyis, ha ez esetben el is tekintünk az ok-ta-tá-si államtitkár tökéletesen magyartalan fogalmazásától  az akkor is kiderül, hogy  Palkovics – és megválasztott kormányunk  Orbánnal az élén – úgy gondolja,  Magyarország siralmas teljesítménye az oktatással összefüggő nemzetközi összehasonlításokban azon hazánkfiainak a hibája, akik nem rendelkeznek a szerintük megfelelő pénzmennyiséggel. Arról nem ejt szót, hogy mekkora bankbetéttel kell rendelkezni ahhoz, hogy elfogadhatóak legyünk a mindenkire maximálisan odafigyelő vezetői grémiumnak, – gondolom a 742.000.- ft megtakarítás, amennyivel az ország első embere is rendelkezik, pont ideális – de egy biztos: ez a kijelentés alaposan hajaz Lázár erről alkotott véleményére, miszerint

„Mindenki annyit ér, amennyije van.”

suli3.jpg

Gondolkodjunk picit: kik azok, akik nem tudtak vagyont felhalmozni és mégis arra a felelőtlenségre vetemedtek, hogy gyermeket vállaltak. Rögtön vegyük a tanárokat, akik közül kevesen dicsekedhetnek vastag pénztárcával, hiszen amióta világ a világ, jó fizetés helyett, maximum elismerést mondhatnak magukénak. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak a tisztviselők, ami, ahogy a fáma tartja, ugyan „nyugdíjas állás”, de nem kecsegtetett soha, így ma sem, vagyonnal. Sorolhatnám a szakmák képviselőit naphosszig, rengetegen vagyunk, akik nem azért nem lettünk vagyonosak, mert megrögzött munkakerülők vagyunk, hanem, mert a választott hivatásuk nem a pénzfialdához köt.

suli6.jpg

Nem gondolom, hogy jó néven vették – vettük - amikor szeretett – kinek, mi – államtitkárunk szájával azt vágta a fejükhöz a regnáló hatalom, hogy közvetve mindannyiunk hibája, hogy iskolásaink teljesítménye kívánnivalót hagy maga után, így kollektívan ragasztották ránk a billogot.

suli5.jpg

Palkovics nem fejtette ki bővebben, miből gondolja azt, hogy a szegényebb családokban nem a tanulás az első, gondolom egy közpénzből alaposan kistafírozott kutatóintézeti felmérés adataira épült a nemes végkövetkeztetés.  Ezek azok a kutatások ugyanis, amelyek teljesen un-ortodox módon készülnek, azaz a megrendelő - legtöbbször a kormány - megadja az eredményt, az elkötelezett kutatók pedig szállítják elé az előzményt, és azt a kutatást, amelynek eredménye a megadott hazugság.

Amikor még szükségét érezte a mai kormányzópárt, - legutoljára 2011-ben  – hogy néhány konkrétummal magyarázza tetteit, akkor Orbán így magyarázkodta a Széll Kálmán tervben rögzített szégyenletes tanulmányi korhatárcsökkentés okait:

„Feleslegesen hosszan, és sokszor rossz irányba képezzük gyermekeinket. Az oktatási kötelezettséget a jelenlegi 18‐ról 15 éves korra szállítjuk le. A fiatalok választhassanak: folytatják tanulmányaikat, vagy inkább munkába állnak.”

suli2.jpg

Ez a változtatás, szöges ellentéte a világ boldogabb részén követett tendenciának, és egyértelműen a középosztály alsó rétegének és a szegénységben élőknek szólt, hiszen e két csoportnál jelenthet könnyebbséget, ha még egy kereset adódik a már meglévőhöz, már ha akadna egy 15 éves gyereknek való munkahely. Szó sincs arról, hogy ők nem akarják taníttatni gyermeküket, csupán a pillanatnyi helyzetben megfontolandó az érettségi és a bizonytalan továbbtanulás helyett a beigért szakma és az elhelyezkedés reményének lehetősége. Az iskolák egy része – nem gondolván a jövőre – a pillanatnyi könnyebbség okán örömünnepet ült, mert a „problémás” gyerekeket ki lehet ebrudalni a tankötelezettség béklyójából.

Hoffmann Rózsa, aki mielőtt felvitte az Isten a dolgát kétkezi tanárként dolgozott, nagy elkötelezettségében ezt bírta nyilatkozni, szintén azidőtájt:

„Nem kevés az olyan gyerek, akik nem boldogulnak és nem is akarnak boldogulni a tanulással, és visszavetik a többieket”

suli4.jpg

És lőn! – sokan ostobán és meggondolatlanul kapva kaptak az alkalmon, és a jövőt jelentő életre szóló tanulás helyett állami asszisztencia mellett egy életre kiszálltak az iskolapadból.

Ráülve a saját maga által elindított lavinára, Orbán kihasználta a lehetőséget:

"az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége."

Ezzel persze elvette tőlük a továbbtanulás, a jobb, tartalmasabb élet lehetőségének reményét is. Szerencséje, hogy mindezt nem akkor találta ki a demokráciára szintén nem sokat adó „átkosban” uralmon lévő rezsim, amikor neki kellett döntenie, hogy „mi is legyen, ha nagy lesz?”! Bár akkor még erős volt a szakképzés, lehetett volna például – mint a barátja – gázszerelő.

Arról nem szólt Palkovics, hogy a magyar iskolarendszer, ami mára „nemzeti”, miért nem képes többek között azt a feladatát sem teljesíteni, hogy a családi háttér generálta különbségeket igyekezzen kiegyenlíteni. Inkább következtetett:

„ezekben a családokban nem a tanulás az első".

Mindezek ismeretében adott a lehetőség, hogy amikor legközelebb a fülke magányában „ixelni” készülünk, gondoljunk arra is, hogy kik azok, akik cinikusan elsikkasztották nemcsak a nyugdíjunkat, nem csak az egészségügyünket, de még a gyerekeink jövőjét is.

Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!

Mátrai Anna

Ybl-villa és/vagy ételosztás

ybl1.jpg

December 24-én  csendesedik a forgatag a bevásárlóközpontokban, de már a sarki fűszeresnél sem kell lökdösődni. Ilyenkor inkább otthon sürgölődik a délutáni áhítatra készülők sokasága, mindenki teszi a dolgát: anya főz, apa farag, gyerek próbálja kilesni, mit hoz a Jézuska.

A lánglelkű vezér ma se pihen, Ő még erre a napra is tartogat valami kis lenyúlást, nehogy hiányérzete legyen a benne hívőknek. Idén azt találta ki, hogy égető szüksége van, ki másnak, mint a súlyosan elnyomott Magyar Művészeti Akadémiának, és mi másra, mint egy palotára. Márpedig ha a rászoruló kér, azt Orbán füle – ami olyan, mint a sasé, ha az övéi kérik, és persze ez találkozik a saját érdekeivel is – meghallja. Szegény kis elnyomott éhező és fázó MMA-nak, mint a falat kenyér, úgy kell egy XII. kerületi, kifejezetten palota-jellegű sufni.  Akik meg a Blaha Lujza téren már a szent nap hajnalától – csak úgy, mint minden másik napon - dideregve sorban állnak, mert éheznek, azoknak coki.

ybl2.jpg

A budai palota, lánykori nevén az Ybl-villa megvételére Lázár kapott utasítást, ami egyben az elkölthető összeg felső határát is tartalmazta. A minden pazarlást zsigerből elutasító első számú közszolga vasszigorral kimondotta, hogy 1400.000.000.-, azaz ezer-négyszázmillió forintnál egy fillérrel sem fizethetnek többet az épületért, még akkor sem, ha azok a bizonyos kisebbségi kisgyerekek hullanak az égből, és punktum, meg irgum-burgum - tette hozzá a gazda, gondolom. Ha a fő-közszolga utasítja aljabblevőjét, az gondolkodás nélkül – nem mintha máskor túlgondolkodná, az ügyeket - teszi, amit kell. Nagy mázli, hogy nem csak az épület lett ennyiért az MMA alá tartozó Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont  otthona,de a cehh tartalmazza, hogy az utolsó szögig minden berendezés is a helyén maradhasson. Mit mondjak, jó üzlet volt, hogy stílusos legyek: egyenesen egy kis karácsonyi csoda!

ybl3.jpg

Az Ybl-villáról mindent elmond az alábbi hirdetés, amely, mint rendezvényhelyszínt ajánlja:

„A villa három szintje az exkluzivitás és az elegancia birodalmába vezeti a látogatót. A fényűzés minden eleme és eszköze megtalálható ezen a nyolcszáz négyzetméteren: a patinás pince látványos bortrezorjától a magasföldszint három káprázatos, egymásba nyíló szalonján át az emeleti luxusvendégszobák mesebeli kényelméig itt minden a minőségről beszél. A berendezés finom és letisztult.”

ybl4.jpg

Arra azért kíváncsi leszek, hogy ha a kényes ízlésű újdonsült lakónak nem egyezik az ízlésé a villát eddig tulajdonló Kovács Gáboréval, akkor hány adófizetői milliárdból cseréli le? Az új használóról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy jövőbeni feladata nem kevesebb, mint a nemzeti kulturális örökség megóvása. Hát, ez elég tág feladatkör! A villa mérete, és a szupergyors döntés az évvégi kiárusításban arra enged következtetni, hogy hallunk még erről az új szervezetről.

Nem úgy az utcán sorban állókról, akik statisztikailag nincsenek is, hiszen Magyarország száguld felfelé, irány a csillagos ég – legalábbis Orbán beszűkült világában.

ybl5.jpeg

Arról, hogy mit mire herdál a ma még regnáló, persze kérdezni sem lehet. Nem csak Orbánt nem lehet firtatni, de már egyik droid minisztere, képviselője sem bírható szóra. A mindenható sajtóosztály is csak azt a szűkszavú, felháborító, bicskanyitogató mondatot böfögte oda a nála érdeklődő médiamunkásoknak, hogy

„…ünnepek alatt nem nyilatkozunk….”.

Tévedés ne essék, ezzel a félmondattal csak az egyik rettenet, - méghozzá a kisebb - hogy megengedik maguknak, sokkal nagyobb bűn, hogy mi megengedjük nekik!

Ne tévedjünk, ők azért kapják tőlünk a fizetésüket, hogy képviseljenek minket, és elszámoljanak nekünk azzal, hogy mit, és miért tettek értünk!  Ezzel szemben…Tényleg nem értem magunkat, Magyarokat.

Mi hozná ki Magyarországon - itt és most - sodrából a népfenséget? Az értő olvasás? A hallott szó jelentésének keresése, megértése, vélemény alkotása? Túl nagy meló lenne? Halogatjuk a dolgot, de egyszer el kell végezni, mert más nem teszi meg helyettünk.

Ha például átverik egyikünket-másikunkat  vásárlás közben, esetleg rosszul ad vissza a pénztáros, máris ordibálás, agresszió, retorzió a válaszunk, és, ha milliókat lopnak ki a zsebünkből? – akkor áldassék a nevük? Hogy van ez, emberek?

Az Ybl-palota esete csak egy kicsi, világító dísz az Orbán-kormány önmagának, és a csókosoknak állított giga-karácsonyfáján, ami idén is magas és terebélyes, tele hasonló díszekkel. Mi, többiek pedig, akik hangya-módra hordjuk össze nekik, amit zsebre vágnak, az ünnep múltával „bátran” folytathatjuk tovább a gürizést, értük, nekik, amig ők jónak látják. Ez lenne a sokszor emlegetett magyar jövő 2.0?

Mátrai Anna

Orbán-atyuska duplafenekű megoldása

posta33.png

Mindannyiunk miniszterelnöke egy húzással dupla glóriát kaphat a nyuggerektől. Újabb zseniális ötlet  nem pontosan tudni kiktől, hogy az eleve elvetélt „köztisztviselőkből postást” akciótervet, ami arra volt hivatott, hogy az Orbán személyes utasítására, tiszteletéből fakadóan kiutalt közpénzből a szépkorúak 10.000 forintnyi utalványt kapjanak, szintén Orbán kegyelméből mégis csak az erre hivatott  állami szerv, a posta szállítmányozhassa ki.

Arról szól a fáma, hogy országvezetőnk meghányta-vetette a kérdést és személyesen kérte meg balkezét, -mert a jobbkeze, mint azt mag mondta alig néhány éve Matolcsi-  Lázár Jánost, hogy ne tegye már ezt a szegény köztisztviselőkkel és az őket hetekig váró nyugdíjasokkal, inkább válassza a kézenfekvő megoldást, és adja fel postán azt az Erzsébet utalványt.

Imígyen szól a Miniszterelnökség közleménye:

„Mentesítik a járási- és kormányhivatalok munkatársait az Erzsébet-utalványok kézbesítésének feladata alól, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Postától kér gyorsabb és olcsóbb megoldási javaslatot, hogy minden nyugdíjas még karácsony előtt megkaphassa a kormány által juttatott tízezer forintos utalványt.”

Magyarország második embere feljebbvalója intelmére újra felvette a telefont, amit persze szintén a köz – tehát mi – biztosítunk ingyenesen a számára, és mintha csak a saját fejéből pattant volna ki az ötlet, felhívja a postavezért, és megpróbál kisírni a jótékony terv megvalósításához méltányosabb árat és rövidebb határidőt. A bukmékereknél elég nagy odds-al lehet fogadni, hogy sikerülni fog a halálmegvető bátorságot tükröző kísérlet.

posta11.jpg

De nem csak ezt teszi a bátor bürokrata, – jobb később, mint soha – szintén az orbáni javaslatot szem előtt tartva – magához rendelte az érintett szakszervezetek vezetőit, hogy kikérje a véleményüket a nagy haditervet illetően.

„Orbán Viktor miniszterelnök kérésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn konzultációra hívta a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének vezetőit, Boros Péternét és Árva Jánost” 

– tudható meg az MTI-hez eljuttatott közleményből.

posta22.jpg

„A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány képviseletében meghallgatta, mérlegelte és elfogadta a szakszervezetnek az Erzsébet-utalványok kézbesítésével kapcsolatban felmerült észrevételeit és javaslatait.”

melynek eredménye képpen

„Lázár János és a szakszervezet vezetői megállapodtak abban, hogy a járási- és kormányhivatalok munkatársait mentesítik az utalványok kézbesítésének feladata alól.”

– zárul a Miniszterelnökségi közlemény.

Hát így! Valószínűleg ez az év nem zárul annyira jól a biztonsági cégek vezetőinek és az abból várhatóan részesülőknek, mint a múlt héten gondolták, de a miniszterelnöki narratíva valamely, még annál is felsőbb érdekből kifolyólag kihúzta a zsebükből a már benne érzett milliókat. Bocsi,ismeretlenek! Ez-egyszer legyőzte a józan ész – vagy a még nem ismert pártérdek – a fejetlen osztogatást. De ne búsuljatok, "lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér", kaptok még őrizni válót!

Mátrai Anna

A kormány - áldassék a neve - foga-fehérje

egyhaz1.jpg

 A magyar kormány szerint Pannóniában, 2016-ban az oktatás legfontosabb feladata, hogy a gyerekek jó magyarok és jó keresztények legyenek.

Brávó! Sikerült megtalálni ebben az amúgy is több generációra kiható, mély, szinte antagonisztikus ellentétekkel összeszabdalt országban egy újabb síkját az utálkozásnak! Az a magyar, aki nem vallja magát kereszténynek, és nem a diktatúra által kijelölt mezsgyén terelgeti gyermekét, unokáját és így tovább, ki tudja hány nemzetségig, az tekintse magát kirekesztettnek e honban. Egyelőre még látható stigma nélkül járhat-kelhet, aki nem úgy gondolja, mint ők, de mint ahogy minden, ez is csak egy döntés, ami a fidesz droid-módjára működő parlamenti frakcióján múlik. Egy laza karlendítéssel elintézhetik, – mint az már megtörtént egyszer Magyarországon is – hogy a meggyőződése, a vallása, a hite 2016 Magyarországán is milliókat tehessen tönkre, mi jöhet még, inkvizíció, legújabb kori boszorkányperek, esetleg ismét fellobbannak a máglyák?

biblia3.jpg

Lázár János, – hogy stílusos legyek – kinyilatkoztatásában majdnem odáig jutott, hogy a kormányzat – vagyis Orbán – véleménye szerint nem kell különösebben nagy hangsúlyt fektetni az írás-olvasás készségének túlzott elsajátítására. Bőven elég, ha szótagolva akár, de sokszor elolvassa a jövő nemzedéke a Bibliát, amit nem kell értelmeznie, tehát elég, ha a szentírásból annyit jegyez meg  a gyermek,  hogy amit a kormány és a papja mond, az szent, és aszerint kell cselekednie. Nyista apelláta, mert

„ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázad próbáját.”

Most, amikor még lehet kétkedni és gondolkodni, a fenti mondat alapján mitől biztos annyira egy kis ország nem éppen polihisztor végzettségű minisztere, hogy amit gránitszilárdan, megkérdőjelezhetetlenül állít, az kiáll-e akár csak egy évtizedes próbát?

Az odáig értelmezhető, hogy mint minden diktatúra, így a fidesz-rezsim legnagyobb ellensége is a kiművelt fő, a demokrácia, a civil kurázsi, a gondolkodásra képes sokaság, amely többek között magánéletébe se engedi be a diktátort és államát, aki ettől viszont egyeduralma megszilárdítását félti. Minden diktátor, így Orbán is úgy gondolkodik, hogy ha az alattvalók vakon követik a földi és az égi Istent, az neki maga a szabadjelzés.

biblia_2.jpg

Miért nem szúr szemet a lenézett, megcsonkított lehetőségek között kínlódó hazánkfiainak, hogy miközben gyerekeiknek nem tudnak szabadon választható, a szöges kerítésen kívül is érvényesíthető tudást biztosítani az államosított iskolákban, addig azok, akik mindezt rákényszerítik vagy hazai magániskolákba, vagy jóhírű külföldi almamáterekbe járatják csemetéiket? Tényleg ennyire nem törődünk a gyerekeinkkel?

biblia_1.jpg

Nem a katolikus, vagy református, vagy a többi keresztény egyházzal van a problémám, hanem azzal, hogy valamelyik kötelező érvénnyel eluralhassa az életemet csak azért, mert „Csák Máté földjén”, ma ez a törvény! Hogy jön ahhoz bármely egyház, hogy jön ahhoz a hatalom, hogy bemásszon a magánéletembe?

Szerintem az oktatás legfontosabb szereplője a GYEREK! Az oktatás elsődleges feladata pedig az, hogy megtanítsa tanulni,  hinni magában, tolerálni másokat, legyen igénye a vitákra, lételeme legyen a kíváncsiság. Ezekkel felvértezve lehet a 21. század szabad polgára és mint ilyen, majd eldönti, melyik egyházhoz akar tartozni, ha egyáltalán a vallás mellett dönt.

Mátrai Anna

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: Témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

Lázár: ostoba vagyok, ez van?

ostoba1.jpg

Lázár János, Magyarország második főfideszese azt a náluk jól bevált módszert választotta minapi megjelenésekor, – sajtóinfónak nem nevezném, hisz lassan már mindenki ki van tiltva, aki valódi kérdést tehetne fel, amit meg a mikrofonállványok művelnek, az nem sajtó, így a dolog sem sajtótájékoztató - hogy hülyének tettette magát.

Ezt a módszert akkor szokták használni, ha már normális demokráciákban menthetetlennek tűnő problémával találják szemben magukat. Ilyen a Pharaon-saga is, amiben igyekeznek megmagyarázni a magyarázhatatlant, hogy mit  keres egy körözött bűnöző Magyarországon, no pláne szeretett és igentisztelt miniszterelnökünk családja- és háza-táján.

Lázár azt próbálta beadni a jelenlévőknek és rajtuk keresztül a népfenségnek, hogy neki, és a szóban forgó bűnözőnek nincs ujjlenyomatuk, így azonosíthatatlan nem csak ő, hanem az évtizedek óta körözés alatt álló nemzetközi bűnöző úr is. A helyzet azonban ennél picit csavarosabb, hiszen valószínűleg elfeledkezett róla mindannyiunk minisztere, hogy nem sokkal megnyilatkozása előtt párt- és elvtársa, Pintér Sándor belügyér saját szájával közölte az érdeklődő állampolgárokkal, hogy megküldték a körözött ujjlenyomatát, nekünk csak az a dolgunk, hogy összevessük az általunk levettel, amit ugye hivatalból meg kell őriznie a számára vízumot adó országnak, ami persze úgy nagyon nehéz, ha nem is vették le.  

ostoba2.png

Szóval, a hasonló veszett ügyek kezelésére találta ki a kommmmmmmmmmmmmmmmmmmmunikációs agytröszt a hülyének tettetés technikáját. Ám kétélű fegyver ez, hiszen egy becsületben megőszült, vagy akár fiatal éveit taposó fidesz-szimpatizáns fejében egyszer csak elindul a gondolat, hogy

„biztosan jó az nekem, hogy ilyen primer hülyék a vezetőim?”.

Ha pedig valami elindul……, akár felismerés is lehet belőle, és akkor nekik lőttek! Az például nem őrületes elvárás egy megválasztott képviselőtől, hogy ha már bent ül a parlamentben, mert mi, szavazók rábíztuk a jövőnket, akkor esetleg legyen tisztában azzal, hogy miről szavaz, milyen elvrendszer mentén. Az sem nagy elvárás, hogy ha egy újságíró felteszi helyettem a közérdekű kérdéseit, akkor arroganciája pajzsa mögül ne pattintsa le, hanem legyen véleménye, amit dadogás nélkül el is tud mondani, hogy tudjam, mint választó, hogy legközelebb is bizalmat szavazzak-e neki, vagy nem.

ostoba3.jpg

Persze mindennek a másik oldala, hogy mint az állam polgárai, minderre legyen igényünk, és ne érjük be kevesebbel! Ne engedhesse meg magának a kormányzó párt egyetlen tagja sem, hogy tesz rám, és ha mégis, akkor másnaptól már nem, mint közszolga, hanem mint álláskereső élje napjait, jelenlegi beosztásától függetlenül. Ezt csak mi tudjuk elintézni, mégpedig úgy, ha tömegesen, rendszeresen és ellentmondást nem tűrve követeljük! Ha nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, ha kiállunk akkor is a jogaiban sértettért, ha azok pont akkor nem mi vagyunk! Legyen végre elég a magukat gyávaságból, sunyiságból ostobának tettető elöljárókból! Fényt kérünk – ha máshol nem is, hát - az alagút végén, hogy lássuk, hol van végük!

Mátrai Anna

Őszi unortodox vadász-szezon

teritek444.jpg

Itt a vadász-szezon. az Orbán adminisztráció ebben is igyekszik meghaladni az előző – kádári - diktatúrát, mert amíg ők pörge kalapban és munkásőr pufajkában járták az erdők, a maiak rosszul szabott, kicsit kihízott öltönyeikben és piszkos cipőikben, irodai asztalaik mellöl vadászgatnak, na jó, néha helikopáterről, de azt csak az asszony kedvéért.

Tény, hogy vannak közöttük igazi vadászok is - mint mondjuk Lázár János, akik a hagyományos gyilkolászást is kedvelik - persze azt is túlzásba viszik, ki ne emlékezne arra a bizonyos vadászatra, amit az elejtett préda mennyiségének láttán sokkal inkább nevezhetnénk vérengzésnek.

Apropó préda. Ennek a mostani ősznek kedvenc kilőnivalója a sajtó, legalábbis annak ellenzéki oldala.  Igen, a Népszabadság, amit úgy söpörtek el, hogy amikor már mindenki látta: beállt a halál, ők feltámasztást ígértek, ámbár ez eddig csak egy bizonyos valakinek sikerült. Aztán megérkezett Lőrinc barát, kezében az ellenméregnek hazudott löttyel, és most várjuk, hogy mi lesz. Az eddigi tapasztalatok alapján - lásd magánynyugdíj-lenyúlás, ami után szinte azonnal elfújta a szél a beígért egyéni számlát – nagy biztonsággal megjósolható, hogy semmi jó nem várható. Az tény, hogy a Népszabadság „kicsinyeit”: a megyei lapokat a vadgazdálkodás szabályai szerint igyekeznek majd felnevelni - persze a saját örömükre és képmásukra - hiszen szükség van rájuk.

 je_suis.jpgA másik két célpont ebben a vadászszezonban a Népszava, és Vasárnapi hírek esetükben - úgy tűnik - az első lövés mellé talált, de ne álltassuk magunkat, az urak irodáik mélyén már alighanem újra töltenek.

Elszomorító a sorsa az egyre fáradtabban menekülő, önfeladása előtt utolsó lélegzetekért kapkodó, az erdőben már nem rohanó, inkább össze-visszatántorgó, alighanem halálosan megsebzett 168 órának is.

Az erős páncéllal borított Klubrádióról eddig minden lövés lepattant, de azért némi gyengülés már rajta is érződik.

Biztonságban talán - mondom talán - csak az eredetileg is a kaméleonok családjába tartozó ATV van, de az is csak azért, mert ki látott már kaméleon-vadászt, ámbár ha jól belegondolok, miért ne terjeszthetnék el ezt is, mint a vadászat új, unortodox formáját.

 bolhacirkusz.jpgTermészetesen a vadgazdálkodás szabályai - mint azt fentebb már említettem - megkövetelik az állománynak nemcsak az irtását, de a szaporítását, gondozását is. A kormányzat nevű vadásztársaság minden erejét megfeszítve gondozza, táplálja a számára kedves és hasznos vadállományt a sajtóban is.  Semmit nem sajnálnak például olyan nagymacskának hazudott csipás kismacskától, mint az MTVA, vagy a  Vajna Andris rezervátumába tartozó TV-2 nevű, egyre növekvő óriáskígyó, illetve a sakálok fajába tartozó Magyar Hírlap, a bogarak közé sorolható Magyar Idők,  és el ne feledjük a Habony-féle bolhacirkusz egyik kis sztárját, a 888 névre hallgatót, na és a Ripost nevű, majdnem beszélő papagájt.

Íme tehát a honi sajtószabadság, vagyis: a kormánynak szabadságában áll bármit megtenni a sajtóval.

Pálmai Tamás

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: Témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

Talpra Magyar, hí a Lázár!

14088806_10207232337990975_57240625_n.jpg

Combos feladat vár ránk, – a tizenötmillióra – hiszen írva vagyon, hogy a magyarság feladata megállítani az Európai Uniót! Mindezt Lázár mindenminiszter, vezérünk bal keze, mert a (majdnem szent) jobbját - mint tudjuk, az MNB-ben tartja - nyilvánította ki, ahogy azt az ilyesfajta elrendeléseknél szokás.

Azt vizionálta a főmufti, „Oh! Irgalom atyja, ne hagyj el” hogy e titánokat igénylő tetthez nincs elég ereje pártunknak és kormányunknak, ezért kénytelen a hon polgáraihoz fordulni segítségért határon innen és túl. Na-na, álljunk meg egy szóra azért ne ilyen futva, az innen oké, de a túl, hát azt bontsuk csak ketté, személyesre, meg levelezősre!  Azért, hogy jobban a szívünkhöz szóljon, még „migráncsozott” is persze Balkéz János, no csak úgy szalonilag, ahogy az övéhez hasonló régi úri családokban az megengedett. Egy szó, mint száz: újra belendült a hadiállapot-feeling, megint harcban állunk, most éppen Európáért áldozzuk virtuális vérünket, mert szólít a kontinens minket, akik már Nándorfehérvárnál is megállítottuk a törököt, igaz nem úgy, és nem annyira, de azért mégiscsak.

Arról nem ejtett szót felhívásában a mi jó Jánosunk, hogy a betelepítésre kiszemelt „nem közülünk valókat” – akikre rászabadítana minden magyar hátrafelé-nyilazót, nehogy ezerpárszázan megrontsák ártatlanságunkat – teljes, mindenre kiterjedő vizsgálat alá vonta az Európai Unió erre hivatott cége, és, hogy biztos legyen, a magyar hatóság ide vonatkozó szervezete is, és kivétel nélkül mindannyiunkat makulátlannak találta.

A miniszter természetesen alaposan ki is oktatta a sok százmillió általunk megkeresett forintból ránk erőltetett népszavazást és az azt megelőző többhónapos intenzív kampányt elutasítókat. Lári-fári - mondta volna (ha ő nem ő lenne, de persze ő azért ő), mit nem értenek ezen, kell a cirkusz ahhoz, hogy újraválasztathassuk magunkat. A szószékéről számháborút hirdetett, melynek a győztesét is íziben megnevezte, majd kiprédikálta a magyarság jelentős részét, mondván, csak az a demokrata, aki velük szavaz.

Érdekes fogalmai vannak a miniszternek a demokráciáról, a demokratákról. Talán figyelnie kellett volna az iskolában, amikor erről magyarázott a tanára! Folytatva a ferdítésözönt, azt is kifejtette, hogy Magyarország azzal, hogy megállította a bevándorlást Európának nagy szívességet tett méghozzá úgy, - mert mi már csak ilyen törvénytisztelő népek volnánk - hogy betartotta az erre vonatkozó szabályokat. Valójában sem a bevándorlást nem állítottuk meg, - hiszen továbbra is jönnek Európába a menekültek - sem a szabályokat nem tartottuk be - hiszen több ezer ember jutott át Magyarországon regisztrálatlanul - de kit érdekel a valóság olykor unalmasan szürke, sokszor több mint ötven árnyalata,

A lényeg, ahogy azt a felcsúti bölcs is megmondta, mikor bukni látszott, és bukott is: „a haza nem lehet ellenzékben” és, hogy ki tartozik bele abba a hazába, azt ők mondják meg. Nemde bár? NEM!!!!

PTP

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

Orbán és Lázár beismerő vallomása

A kisvasút saga újabb fejezete

letoltes-crop.jpg

 

A legújabb, még ropogós információ szerint, amely nem mástól, mint Tessely Zoltántól, a Felcsút és térsége fejlesztéséért felelős miniszteri biztostól származnak, a Miniszterelnökség máris tárgyalásokat folytat a felcsúti kisvasút bővítéséről – írta meg a magyarnarancs.hu.

Lám, nemzetünk - mi mindannyian - büszkén, megnyugodva dőlhet hátra ezen a borongós, őszt idéző napon, az „Igazmondó” ebben az esetben  is hű maradt  önmagához, hisz, amit ő kiejt a száján, az szóról szóra úgy is lesz!

Tessely – mint azt a jól működő új seprű tenni szokta – jól seper, hiszen már júniusban írásos javaslatot adott be a fensőbb hatalomnak, amiben erősen szorgalmazta a váli-völgyi – lánykori nevén: Felcsúti – „közösségi kisvasút összekötését a bicskei elővárosi csomóponttal”, amiről sebtiben egyeztetett is minden magyarok Lázárával. Az ügyben, ami a nem kicsit dagályosra sikeredett nevű „Pannónia szíve” program keretében lendítené majd fel Váli-völgy térségét, még nincs döntés, úgyhogy egy darabig még rághatjuk a körmünket izgalmunkban egyik lábunkról a másikra állva. Az sem tisztázott még, hogy közpénzeink melyik bugyrából fizettetik majd ki velünk, de ami késik ugye....!

A Miniszterelnökség formálisan egy laza mozdulattal rátolta a felelősséget az ott élőkre, mondván: a döntés azon múlik, hogy

a helyiek milyen minőségű fejlesztési tervet állítanak össze. Amennyiben az elképzeléseik valós és elérhető célokat tűznek maguk elé és ténylegesen hozzájárulnak az ott élők életminőségének javításához is, akkor eséllyel szállnak versenybe a fejlesztési forrásokért

olvashatjuk a magyarnarancs.hu-n.

Arra a kimutatásra szív-repesve és felettébb kíváncsian várunk, amelyik kimutatja, hogy az eddig megvalósult felcsúti pöfögde milyen mértékben javította az ottaniak életminőségét, de bármennyire részletesen kutattunk is, nem leltünk. rá. Egyelőre csak az publikus, hogy az elköltött 600 milliósra tehető közpénzből napi 25-30 utas vonatozgat fel-alá. A fent leírt nyomvonal -hosszabbítás az előzetes kalkuláció szerint cca. egymilliárd forintot venne el egy újabb stadion építésétől, úgyhogy még semmi sem biztos. Ja, de igen, az száz százalékos biztonsággal kijelenthető, hogy vagy erre, vagy arra, de mindannyiunknak fizetni kell!

BAnna

 

Reszkess Gellérthegy, a hatalom szemet vetett Rád!

letoltes_1.jpg

 

Csepreghy Nándor – Lázár jobbik bal-keze – ez év október 2-ig várja bárki – 0 – 99 éves korig - fantáziadús elképzelését arról, hogyan is lehetne orbánosítani a Gellérthegyet és a Citadellát.

A Miniszterelnökség távirati irodához eljuttatott közleménye szerint pályázatuk célja, olyan

 alternatíva kidolgozása a Gellérthegy revitalizációjára, amely építészeti, tájépítészeti, közlekedési, képzőművészeti eszközök használatával új tartalommal tölti meg a helyszínt, az épített és természeti környezet értékeinek megőrzése, a világörökségi cím, a műemléki védelem és a szellemi, szakrális tartalom figyelembe vétele mellett”

Nem sajnálja rá a fent nevezett úr vezette bíráló bizottság a pénzt, hiszen 40 millió forint közpénzt szánnak arra, hogy

a helyszín vonzó környezetalakítással, releváns területhasználattal képes legyen nemcsak a turisták, hanem a város lakóinak igényeit is kielégíteni.

 

A kiválasztásnál különös figyelmet fordít a grémium arra, hogy az álom – ha megvalósul – illeszkedjen az jelenleg éppen meglehetősen átalakuló budapesti városképbe, tehát minden egyes fa helyét jó esetben egy-egy kőből faragott – hisz sajna nem kertészetet vezet a „dicső” rokona – faimitátum veszi át és néhol előbukkan majd pár erkély is, „hogy jobban lássalak!”. Az is hangsúlyosan számít a döntésnél, - tudatja a közlemény - hogy a kiötlő mennyire érez rá a helyszín szimbolikájára, esetleg új jelképes hely megteremtésében gondolkodik-e. Nem mellesleg fontos az is, hogy a természetbe jól beleillő épített elemeket is – legjobb, ha jókora stadiont – tartalmazzon az elképzelés. Egy-egy terv készítője minimum 300 ezer, maximum 8 millió magyar közpénzforinttal lesz gazdagabb.

Amennyiben sikeres és eredményes lesz a pályázat, ne legyen kétségünk, az a sok rendetlenül, össze-vissza növő „zöldség” - növényzet – megtanulja mi a „móres”, lesz ott rend! Az önfejűbbjének pedig annyi! - kedves tarhajúak védősorfala között végzi be.

jegyzi: BolNa

 

Tarlós István, a tengelykezű félember

tarlos4_1_-crop.jpg

A főpolgármester jó szokásához híven, amikor arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy mit művelnek mostanság a Városligetben, mint legfontosabb gondolatot osztotta meg, hogy micsoda dolog az, - már bocsánatot  kérek - hogy Franciaországból idejárnak rugdosni a rendőröket!” - célozva ezzel arra az eseményre, amikor a több hónapja itt tartózkodó Ligetvédő, miközben elhurcolták a rendőrök, - a videó tanúsága szerint is - véletlenül valóban belerúgott egy közegbe.


Mindezek után jogos a kérdés, ki jegyzi ezt a várost, ki ez az elszabadult fújtatós  harmónium a Budapest nevű hajó rakterében? Igen kiszolgált régi harmónium, nem is hajóágyú - ahogy mondani szokták - nem bizony, mert az odapörköl bárhová.   A mi harmóniumunk viszont  nagyon is megválogatja, kinek az arcába fújtat egy-egy hamis hangot, mindig a gyengébbet veszi célba, tudja ő azt jól, hogy hol a fent, és hol a lent.  Azzal, hogy merre van az előre, már adódnak gondok.
Tarlós István folyamatosan  különlegesen nagy legitimitására hivatkozik, közben pedig - mint az az alábbiakból kiderül - úgy viselkedik, mintha  nem is Magyarország fővárosának lenne első  polgára(?), hanem egy sosem volt, olajos padlójú kocsma csaposa.  Lehet, hogy Pistabá-ban  egy olyan krimó első emberét ” tisztelhetjük”,  ahol még a „Padlóra köpni tilos” táblát is csak azért nem verték le a falról, mert a gazda kitenni se tartotta fontosnak, annál is inkább, mivel ő maga is körbeköpköd?

Pista bácsi elszabadult:

sziget.jpg1997, Sziget fesztivál, a második nap éjszakáján hajnali kettőkor megjelenik Tarlós István akkor még  lll. kerületi polgármester, aki a tőle megszokott vehemenciával hisztérikusan a rendezvény öt percen belüli leállítását követeli.


mdf.jpg2007. lll kerületi önkormányzati testület egyik ülésén, ahol, - ma úgy emlékszik vissza - mint a „béke barátja” és a kompromisszumok lovagja működött: Szénási János MDF képviselőnek így szólt oda:
"Te meg egy tulok vagy (...) Szénási elvtárs megint ravaszkodik (...) Ide figyelj, Szénásikám, te summantottál az MDF-székház-ügyben is. Most elmondtad a mondandódat, újra visszatértünk az ügy tárgyalására, úgyhogy ne ravaszkodj, mert úgy leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok! (...) Fogd be a szád, most én beszélek! Ki vagy rúgva, ha ezt csinálod! Saját személyes megítélésem szerint Szénási elvtárs spekulatív és sunyi." Pár perccel később Tarlós tovább folytatta: "Egy fővárosi választási kampányban nekem semmi szükségem nincs, hogy a Szénási elrohanjon a férfimanöken barátaihoz, akik erotikusan exponálják magukat a választáson, és olyan nyilvánosságot produkáljanak nekem (...), mert én ezt szubjektíve Szénási kollégából kinézem."



bih.jpg2011.Már mint Budapest főpolgármestere Bihary Gábor akkori MSZP képviselőnek ekként
reagált egy
ügyrendi kérdésre: „Csak annyit, köszönjük a tanácsot a városvezetés egymáshoz való viszonyába kicsit se tartunk igényt Bihary úr tanácsára, másrészt……ügyrendi javaslat? – ne pofázzon közbe!”

 

lang_zsolt.jpg2011.A  “főváros haljakendeje” már megválasztása után sem tűrte jól nem jól ha a dolgok nem úgy mentek ahogy
ő elképzelte, pedig akkor még volt a Metró űgy, és a többi hasonló dráma. A „dilettantizmus csúcsa”-nak nevezte Láng Zsolt ll. kerületi polgármester egy az övétől eltérő álláspontját, a fonódó villamos ügyben.

 
kalman_olga.jpg2012. október – a főpolgármester bal lábbal kelt délutáni szunyókálásából ezért úgy döntött Kálmán Olgát “vacsorál”, de az megakadt a torkán, de úgy hogy évekig köhögött tőle: „Drága szerkesztő asszony! A kérdésre én adtam egy kielégítő választ, ezt 90-es IQ felett meg szokták érteni, hogy Ön nem értette meg, az legfeljebb a kialvatlanságával hozható összefüggésbe. Sic.: nem lehet együgyű kérdésekre értelmes válaszokat adni.”

 

horvath_csaba.jpg2007, 2014 – Horváth Csaba fővárosi MSZP politikus, egykori vetélytársa a főpolgármesteri posztért, majd kihívója, így tahóságainak egyik kedvelt célpontja: „Horváth Csaba korlátolt, mi ebben a bunkóság?” Máskor „Ön semmit nem csinált, ült a szobájában, keverte a kávéját, lógatta a lábát”. Megint máskor: “Azt kellene felvenni amikor kihúzza a szemöldökét a férfimosdóban”.

 


lazar.jpg2007 – 2015
Lázár János államtitkár, majd miniszter fontos játszópajtása a főpolginak:„Megértem én azt, hogy valakinek gyökereinél fogva beilleszkedési problémái vannak a budapesti társadalomba. Elfogadom a dolgot, hogy indulatok vannak benne és pedagógiai módszerekkel igyekszem kezelni.” Máskor:„Egyszer valamikor berepült a Parlamentbe Papcsák András esernyőjén, mint Mary Poppins és az utóbbi egy évben eléggé próbára teszi a képességeit az a feladattömeg, amit a nálánál jóval nagyobb szellemi kapacitású miniszterelnök kiszignált rá.”

 

melegek-crop.jpg2014 Tragikus mondatok a melegekről: „Nekem a melegekről először a bableves jut eszembe, így tanultam, ez egy gyerekkori ártalom. Szigorúan személyes véleményként azt tudom megfogalmazni, hogy számomra ez a jelenség nem természetes, visszataszító. sic. Előfordul a természetben, de nem organikus része annak. Ez a dolog nem méltó az Andrássy út történelmi környezetéhez.


csardi_antal.jpg2015 – Csárdi Antalnak amikor nem szavazott meg a 2024-es budapesti olimpia rendezés előterjesztését heherészve mondta:„Jegyzőkönyvön kívül mondom, de úgy tudom, hogy Széll Bernadetten kívül az LMP-ben mindenki fel volt mentve tornából. Igaz ez, Antal?”

bkv.png2015. november, Amikor már kezdett nagyon komolyra fordulni a BKV ügy, és nem nagyon lehetett tovább alibizni a kormánnyal: „Ha nincs megállapodás, akkor én jövőre – már csak pedagógiai okokból is – ezt a járatritkítást meglépném, mert azért ne csináljuk minden évben ezt a játékot.”

fid.png2016 május„Nem szoktam ezzel hencegni, de még a saját politikai közösségemen belül is néha olyanok próbálnak engem jobbról előzgetni, akik inkább megköszönhetnék, hogy nem kapargatom a múltjukat.”

vitezy.jpg2016. április.  Vitézy Dávidról, akit, nem mellesleg  ő szabadított rá a városra, majd ő is rúgott ki: "Nem egy mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot kegyelemből igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevű nightklubból, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel."

 

gy_nemet.jpg2016 május – Gy. Németh Erzsébetről, aki nem elég, hogy ellenzéki politikus, de még nő is mer lenni: „Eddig sem feltételeztem, hogy Gy. Németh Erzsébetet egyszer az Akadémia tiszteletbeli tagjaként köszönthetem, de amit az M3-as metró és a csillaghegyi árvízvédelmi törvényről nyilatkozott, az egyenesen a mély sötétség.”

 

fiser.jpg2016 május – Fischer Iván világhírű karnagy a világ egyik legelismertebb zenekara a Budapesti Fesztivál Zenekar alapítója is megkapta a magáét: “Fischer Iván karnagy úr kezdi elveszíteni az önkontrollját. Amennyiben nem képes befejezni a követelőző hisztériát, fenyegetőzést és zavarkeltést, úgy át kell gondoljuk a támogatását.

 

liget.jpg2016. július Liget projekthez, is értőn és a tőle megszokott lényeglátással szólt hozzá a polgármester„Az mégis csak botrány, hogy Franciaországból ide járnak szájba rúgni a rendőröket”

 

forrás: Pálmai Tamásvillam.jpg

süti beállítások módosítása