2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Tarlós István, a tengelykezű félember

2016. július 14. - Városi Kurir

tarlos4_1_-crop.jpg

A főpolgármester jó szokásához híven, amikor arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy mit művelnek mostanság a Városligetben, mint legfontosabb gondolatot osztotta meg, hogy micsoda dolog az, - már bocsánatot  kérek - hogy Franciaországból idejárnak rugdosni a rendőröket!” - célozva ezzel arra az eseményre, amikor a több hónapja itt tartózkodó Ligetvédő, miközben elhurcolták a rendőrök, - a videó tanúsága szerint is - véletlenül valóban belerúgott egy közegbe.


Mindezek után jogos a kérdés, ki jegyzi ezt a várost, ki ez az elszabadult fújtatós  harmónium a Budapest nevű hajó rakterében? Igen kiszolgált régi harmónium, nem is hajóágyú - ahogy mondani szokták - nem bizony, mert az odapörköl bárhová.   A mi harmóniumunk viszont  nagyon is megválogatja, kinek az arcába fújtat egy-egy hamis hangot, mindig a gyengébbet veszi célba, tudja ő azt jól, hogy hol a fent, és hol a lent.  Azzal, hogy merre van az előre, már adódnak gondok.
Tarlós István folyamatosan  különlegesen nagy legitimitására hivatkozik, közben pedig - mint az az alábbiakból kiderül - úgy viselkedik, mintha  nem is Magyarország fővárosának lenne első  polgára(?), hanem egy sosem volt, olajos padlójú kocsma csaposa.  Lehet, hogy Pistabá-ban  egy olyan krimó első emberét ” tisztelhetjük”,  ahol még a „Padlóra köpni tilos” táblát is csak azért nem verték le a falról, mert a gazda kitenni se tartotta fontosnak, annál is inkább, mivel ő maga is körbeköpköd?

Pista bácsi elszabadult:

sziget.jpg1997, Sziget fesztivál, a második nap éjszakáján hajnali kettőkor megjelenik Tarlós István akkor még  lll. kerületi polgármester, aki a tőle megszokott vehemenciával hisztérikusan a rendezvény öt percen belüli leállítását követeli.


mdf.jpg2007. lll kerületi önkormányzati testület egyik ülésén, ahol, - ma úgy emlékszik vissza - mint a „béke barátja” és a kompromisszumok lovagja működött: Szénási János MDF képviselőnek így szólt oda:
"Te meg egy tulok vagy (...) Szénási elvtárs megint ravaszkodik (...) Ide figyelj, Szénásikám, te summantottál az MDF-székház-ügyben is. Most elmondtad a mondandódat, újra visszatértünk az ügy tárgyalására, úgyhogy ne ravaszkodj, mert úgy leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok! (...) Fogd be a szád, most én beszélek! Ki vagy rúgva, ha ezt csinálod! Saját személyes megítélésem szerint Szénási elvtárs spekulatív és sunyi." Pár perccel később Tarlós tovább folytatta: "Egy fővárosi választási kampányban nekem semmi szükségem nincs, hogy a Szénási elrohanjon a férfimanöken barátaihoz, akik erotikusan exponálják magukat a választáson, és olyan nyilvánosságot produkáljanak nekem (...), mert én ezt szubjektíve Szénási kollégából kinézem."



bih.jpg2011.Már mint Budapest főpolgármestere Bihary Gábor akkori MSZP képviselőnek ekként
reagált egy
ügyrendi kérdésre: „Csak annyit, köszönjük a tanácsot a városvezetés egymáshoz való viszonyába kicsit se tartunk igényt Bihary úr tanácsára, másrészt……ügyrendi javaslat? – ne pofázzon közbe!”

 

lang_zsolt.jpg2011.A  “főváros haljakendeje” már megválasztása után sem tűrte jól nem jól ha a dolgok nem úgy mentek ahogy
ő elképzelte, pedig akkor még volt a Metró űgy, és a többi hasonló dráma. A „dilettantizmus csúcsa”-nak nevezte Láng Zsolt ll. kerületi polgármester egy az övétől eltérő álláspontját, a fonódó villamos ügyben.

 
kalman_olga.jpg2012. október – a főpolgármester bal lábbal kelt délutáni szunyókálásából ezért úgy döntött Kálmán Olgát “vacsorál”, de az megakadt a torkán, de úgy hogy évekig köhögött tőle: „Drága szerkesztő asszony! A kérdésre én adtam egy kielégítő választ, ezt 90-es IQ felett meg szokták érteni, hogy Ön nem értette meg, az legfeljebb a kialvatlanságával hozható összefüggésbe. Sic.: nem lehet együgyű kérdésekre értelmes válaszokat adni.”

 

horvath_csaba.jpg2007, 2014 – Horváth Csaba fővárosi MSZP politikus, egykori vetélytársa a főpolgármesteri posztért, majd kihívója, így tahóságainak egyik kedvelt célpontja: „Horváth Csaba korlátolt, mi ebben a bunkóság?” Máskor „Ön semmit nem csinált, ült a szobájában, keverte a kávéját, lógatta a lábát”. Megint máskor: “Azt kellene felvenni amikor kihúzza a szemöldökét a férfimosdóban”.

 


lazar.jpg2007 – 2015
Lázár János államtitkár, majd miniszter fontos játszópajtása a főpolginak:„Megértem én azt, hogy valakinek gyökereinél fogva beilleszkedési problémái vannak a budapesti társadalomba. Elfogadom a dolgot, hogy indulatok vannak benne és pedagógiai módszerekkel igyekszem kezelni.” Máskor:„Egyszer valamikor berepült a Parlamentbe Papcsák András esernyőjén, mint Mary Poppins és az utóbbi egy évben eléggé próbára teszi a képességeit az a feladattömeg, amit a nálánál jóval nagyobb szellemi kapacitású miniszterelnök kiszignált rá.”

 

melegek-crop.jpg2014 Tragikus mondatok a melegekről: „Nekem a melegekről először a bableves jut eszembe, így tanultam, ez egy gyerekkori ártalom. Szigorúan személyes véleményként azt tudom megfogalmazni, hogy számomra ez a jelenség nem természetes, visszataszító. sic. Előfordul a természetben, de nem organikus része annak. Ez a dolog nem méltó az Andrássy út történelmi környezetéhez.


csardi_antal.jpg2015 – Csárdi Antalnak amikor nem szavazott meg a 2024-es budapesti olimpia rendezés előterjesztését heherészve mondta:„Jegyzőkönyvön kívül mondom, de úgy tudom, hogy Széll Bernadetten kívül az LMP-ben mindenki fel volt mentve tornából. Igaz ez, Antal?”

bkv.png2015. november, Amikor már kezdett nagyon komolyra fordulni a BKV ügy, és nem nagyon lehetett tovább alibizni a kormánnyal: „Ha nincs megállapodás, akkor én jövőre – már csak pedagógiai okokból is – ezt a járatritkítást meglépném, mert azért ne csináljuk minden évben ezt a játékot.”

fid.png2016 május„Nem szoktam ezzel hencegni, de még a saját politikai közösségemen belül is néha olyanok próbálnak engem jobbról előzgetni, akik inkább megköszönhetnék, hogy nem kapargatom a múltjukat.”

vitezy.jpg2016. április.  Vitézy Dávidról, akit, nem mellesleg  ő szabadított rá a városra, majd ő is rúgott ki: "Nem egy mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot kegyelemből igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevű nightklubból, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel."

 

gy_nemet.jpg2016 május – Gy. Németh Erzsébetről, aki nem elég, hogy ellenzéki politikus, de még nő is mer lenni: „Eddig sem feltételeztem, hogy Gy. Németh Erzsébetet egyszer az Akadémia tiszteletbeli tagjaként köszönthetem, de amit az M3-as metró és a csillaghegyi árvízvédelmi törvényről nyilatkozott, az egyenesen a mély sötétség.”

 

fiser.jpg2016 május – Fischer Iván világhírű karnagy a világ egyik legelismertebb zenekara a Budapesti Fesztivál Zenekar alapítója is megkapta a magáét: “Fischer Iván karnagy úr kezdi elveszíteni az önkontrollját. Amennyiben nem képes befejezni a követelőző hisztériát, fenyegetőzést és zavarkeltést, úgy át kell gondoljuk a támogatását.

 

liget.jpg2016. július Liget projekthez, is értőn és a tőle megszokott lényeglátással szólt hozzá a polgármester„Az mégis csak botrány, hogy Franciaországból ide járnak szájba rúgni a rendőröket”

 

forrás: Pálmai Tamásvillam.jpg

Taxis-e vagy?

Jelentés az érem másik oldaláról

t_1.jpg

Van egy szakma, - a taxisé - amiről a rendszerváltás környékén úgy vélekedtek, hogy majd felszívja a hirtelen utcára került tömeg egy részét, ezért aztán szinte bárki „kiválthatta az ipart”. Ennek a felelőtlen, agyament elgondolásnak a következménye mára az egykor jobb napokat látott szakma agóniája, a jelenlegi hivatalosság cinikus asszisztálása mellett. Sokak szerint a Kormány - Baráti Kör, a KBK kivetette hálóját a taxizásra is, és most készítik elő a szabadúszók, fuvarszervezők és a társaságok ellehetetlenítését, ezzel söpörve el az útból őket egy új, hamarosan piacra lépő állami taxiscég útjából.

Milyenek a taxisok?

Az utóbbi hónapokban a besárgított emberek meggondolatlanul maguk ellen fordították a közvéleményt, holott igazából csak egy végső, kétségbeesett jelzést akartak küldeni a társadalom felé. Kapják a hideget-meleget azóta is. Pedig itt lenne az ideje tudomásul venni, hogy ugyanúgy, ahogy az élet más területein, itt is vannak becsületes és becstelen emberek, mert a törvénytisztelet és a becsület nem szakma, nem ruha, és még csak nem is hajszín függő. Igen, keringnek komoly, megalapozott rémtörténetek órapörgető, lehúzó taxisokról, naná, hiszen olyan mondatot minek kimondani, hogy „képzeljétek tegnap reggel egy taxis elvitt A-ból B-be és minden rendben volt, ja, és még számlát is adott”. Ugye milyen furcsán csengne egy ilyen mondat, és hogy miért? - mert azok a sofőrök vannak többen, akik így szolgáltatnak, de az ő viselkedésük természetes és így szóra sem érdemes, ellentétben a „tudjuk kikkel”.

Karsai Katalin, a Magyar Taxisok Szakszervezetének ügyvivője, szerint

„A kollégáink zöme mást sem szeretne, mint csendben, nyugodt körülmények, megfontolt, korszerű törvények és helyi rendeletek védelmében dolgozni. Mert ha mindez meglenne, akkor nem maradna el a taxis-társadalom öntisztulása sem. Ne feledjük, a taxis is emberből van, és őt is kiborítja a létbizonytalanság, a stabilitás hiánya.”

Legyek a sebben

A taxisokat leginkább ezek szerint is a rendezetlenség, a szakma kiszámíthatatlansága, valamint a fejük felett, a bevonásuk nélkül meghozott szakmaiatlan, gonosz döntések háborítják fel és kergetik végső soron az utcára.  Érdemes egyszer végiggondolni, miért bánnak így velük a törvényhozók?  A mindenkori hatalom retteg attól a társadalmi csoporttól, amely már a rendszerváltás hajnalán - 1990 októberében - megmutatta az erejét és azt, hogy mit jelenthet egy civil csoport engedetlenségi mozgalma. Az egymást váltó kormányfők azóta is izzadtságban úszva ébrednek, ha rémálmaikban előjön a megbénult ország. Különös hatalmi arrogancia, hogy egyetlen kormány sem akart valóban segíteni, megoldani az egyre feszítőbb helyzetet, sőt, vagy teljes oda nem figyeléssel, vagy túlzott szankcionálással, de valamennyi azon munkálkodott, hogy szétzilálja korunk bérkocsisainak csoportját. Mára sikerült a szalámizás mester-terve.  A taxisokat lehet szeretni, vagy nem szeretni, de tudomást se venni róluk nem lehet, illetve mégis, de az ide vezet, ahol most tartunk, amikor van egy használhatatlan taxistörvény, és egy tökéletesen dilettáns budapesti taxisrendelet. Arról már nem is szólva, hogy a főváros taxis ügyeit egy – a taxis zuhanyhíradó szerint - olyan volt, levitézlett rendőrre bízták, aki korábbi munkája során éppen elég információhoz juthatott a politika, a közélet, és az üzleti szektor egyes prominenseinek előéletéről, amelyek birtokában akár jogosan is érinthetetlennek hiheti magát, na de hagyjuk,ne erősítsünk rá egy pletykára. Szóval kérem, hol itt a szakértelem? Miféle szakértelemről tanúskodik az a helyzet, hogy a taxikat kötelezően évente vizsgáló telepen bizonyos gépkocsi-tulajdonosoktól a való világban nem is létező, kitalált dokumentumok hiányára hivatkozva tagadják meg hosszú ideig az engedélyek kiadását, illetve, hogy bízzanak abban a szervezetben, amelynél időről-időre mást tartalmaz egy-egy ellenőrzés jegyzőkönyvének két példánya? A felügyeleti cég - ahogy mondani szokás - „ezerrel büntet”, de amikor kiderül, hogy nem járt el helyesen, nemhogy nem fizeti vissza a büntetés összegét, de még elnézést sem kér. A BKK új vezetése arra hivatkozik, hogy alig néhány hónapja vannak hivatalban. Na és, attól még jogutódok, vagy nem? Csak arra futja nekik, hogy parasztvakítás céljából nagy kerekasztalokat szervezzenek, amiken minden megegyezést megakadályoznak, közben még a legalapvetőbb kötelezettségeiknek: a kivizsgálási határidőknek sem tesznek eleget. Konspirálnak, összejátszanak, most például egyik informátorunk szerint a vezérigazgató asztalán porosodik hosszú ideje a válasz a Taxis Szakszervezet petíciójára. Nem tudni, mire várnak, csak nem a fentebb már említett kormányzati piacátrendezésre?

Forrás: Városi Kurír

Hív a metró, vár a MÁV!

Egyre növekszik a kérdőjelek száma a 3-as metró felújítása körül, pedig vészesen közeledik a munkálatok kezdési időpontja, amelyről a tegnapi közgyűlésen Tarlós István is beismerte, hogy alighanem komoly csúszást szenved.

metro.jpegA ma még a kék metrót használó, több mint napi 500.000 utasat legkevésbé sem érdekli, hogy a főváros milyen módon szerzi be azokat a buszokat, amellyel jelentős részük naponta el akar jutni a munkahelyére, az iskolába, vagy csak egyszerűen - ahogy mondani szokás - Á-ból B-be. A beszerzés körüli harc újabb csörtéjének, újabb fejezetének vége ismét nem a megoldás, hanem ismét csak a bizonytalanság, mivel a fővárosi közgyűlés - eddigi „önmagát” meghazudtolva- keményen ultimátumot adott a kormánynak: vagy július 5-ig a Magyar közlönyben vállal garanciát, hogy az általa erőltetett buszbérléshez finanszírozza a többletköltséget, vagy - ahogy már régen tervezték - megveszik a lengyel Solaris buszokat. Azt is említsük meg, hogy jelenleg csak száztíz busz vásárlásával számol Budapest vezetése, pedig a szakemberek számításai szerint legalább 150 járműre lenne szükség, a különbség oka, hogy a kormány saját elképzelésének irányába tereli a döntést, a lényegesen drágább kiszervezés felé. Ennek a többlet költségének megtérítését akarja mostani döntésével kiszorítani a kormányból a közgyűlés.

Mindeközben - ahogy azt Szaniszló Sándor elmondta - szinte senki nem foglalkozik az egyéb kiegészítő lehetőségekkel, pedig a tervezett buszszám - mint mondja - ha rendelkezésre áll is, kevés arra, hogy kiváltsa a 3-as metrót, hiszen az utasok alig 60 százalékának utaztatására elegendő. Az ülőhelyek összehasonlításakor még rosszabb az arányszám, hiszen az csupán 40%-a  a metróénak, és ez különösen az időseket, betegeket, kismamákat érinti rosszul. Mindezek ismeretében Szaniszló Sándor „BKV bérletek érvényesítése a MÁV fővárosi szakaszain” címmel nyújtott be előterjesztést szerdán a közgyűlésnek. A vasúti kapacitás megnyitása esetén az utasok felét vasúton, a másik felét buszokon, aránylag komfortosan lehetne szállítani. Észak- és Dél-pestről – Ferihegy megállóból, Kőbánya-Kispest megállóból, illetve Pestszentimréről - személyvonattal lehet bejutni a Nyugati pályaudvarra.  Szakértők szerint azt is elbírná a menetrend, ha óránként egy plusz vonatpárt is beállítanának erre a szakaszra, így 12 perces lehetne a szerelvények követési ideje, ezzel is segítve a metró szerelvények pótlását. Ehhez arra van szükség, hogy Tarlós István dűlőre jusson a kormánnyal és a MÁV-val, mert a mostani gyakorlat értelmében a gyorsvonatra és az IC-re Budapest határán belül is jegyet, sőt pótjegyet is kötelező venni, mivel a BKV bérletek nem érvényesek ezekre a „viszonylatokra – állítja a képviselő. El kell tehát érni, hogy a város területén - legalább ideiglenesen - a felújítás ideje alatt minden vonat használható legyen a budapesti BKV bérlettel.

A XVIII. kerületben és Rákospalotán is P+R parkolót kell kialakítani. A XVIII. kerületben ilyen parkolóhely egyáltalán nincs, potenciálisan szóba jöhető terület azonban van. Az egyik a Ferihegy I. terminál, ami egy óriási parkoló terület, és amit nem használ senki. Ez esetben a kerület vezetőjének, de főleg Tarlós főpolgármesternek meg kell egyeznie a repülőtér üzemeltetőjével, hogy ingyenesen, vagy bérleti díj fejében átmeneti időre biztosítsa az átszálló utazóközönség számára autóik biztonságos tárolását. Megjegyzem, ez nem csak a XVIII. kerületi, illetve Dél-pesti lakosoknak jelentene megoldást, hanem az agglomerációból közlekedőknek is, akik bejönnek idáig, itt leteszik autóikat és mennek tovább Budapest belső kerületeibe ügyeiket intézni.

Ahogy mi itt Dél-Pesten végiggondoltuk ezt a témát, úgy kellene tenni a Vác irányából érkező szerelvények esetében is. Amikor végre - talán már csak a jövő évben - elindul a beruházás, a XVIII. kerületben megnyitunk egy közlekedési információs központot. Itt gyűjtjük össze a lakossági panaszokat, észrevételeket, amiket időről időre megosztok Tarlós főpolgármesterrel és a többi illetékessel, fejezte be Szaniszló Sándor.

süti beállítások módosítása