2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Tarlósék tarkón lőttek két fekete-tejet adó fejőstehenet

2017. február 23. - Városi Kurir

fovaros1.jpg

A minap - mint fővárosi polgár - éltem jogommal, mert ez még megvan, ha részlegesen is, gondolok itt az alább szóba kerülő Rácz Fürdő esetére, amiről az előterjesztő  zárt ülésen akart dönteni, és csak később  döntöttek a nyilvánosság mellet, na, szóval ott jártam, ahol a madár is hány(ik). Három dolog érdekelt: milyen a vita a főváros költségvetéséről? - mi lesz veled olimpia 2024? - és a fent már említett fürdő-mutyi újabb fordulója.

Legnagyobb meglepetésemre a díszterem folyosóján még mindig árad a falakból az ott felejtett  a virsli- és mustárszag. Ez az illat még Szépvölgyi Zoltán egykori Fővárosi Tanácselnök 16 éves uralma idején vette be magát a lambéria mögé. Ha már itt tartunk, más is emlékeztet a régi időkre, a mai főpolgármester hatalma ugyan úgy látszólagos, mint Szépvölgyié volt anno, hiszen mind a ketten pártirányítás alatt állnak, a fővárosi közgyűlés ennek következtében, csak egy himi-humi határozatot hozott arról, hogy tárgyaljon a főnök az Istennel, pardon Orbánnal.Tarlós István tehát nem merte a közgyűlés elé terjeszteni - ahogy azt az ellenzék követelte - sem a népszavazás kiírását, sem pedig azt, hogy vonják vissza a pályázatot, ez utóbbi lett végül is a döntés, de nem a testületben, hanem a miniszterelnöknél. Most már minden rendben lesz, hiszen a főpolgármesternek megmondták mi a véleménye.  

fovaros2_1.jpg

Sorjában haladva: az első napirendi pont a mára már teljesen kivéreztetett, minden anyagi és erkölcsi javától és büszkeségétől megfosztott főváros ez évi költségvetési vitájának nevezett bohóctréfa volt.

A költségvetés-tervezet, amit a kormányzó többség sem volt képes lelkesen, csak ímmel-ámmal védeni az azt támadó ellenzékkel szemben, a sorok első olvasatában optimista, azaz cseppet sem realista, ám egy kicsit elmélyültebb tanulmányozás után kiderül, hogy ez nem a „mire költünk, mit fejlesztünk” költségvetése, ez a „mire nem jut” magyarázkodása. A vitának nevezett valamit a főpolgármester alig néhány hozzászólás után, már-már unottan lezárta.

fovaros4.JPG

Az olimpiai vita előtt még szót kapott Fürjes Balázs, az olimpia kormánybiztosa, és Borkay Zsolt MOB elnök, akik egy-emberként igyekeztek könnyzacskót üríttetni, illetve minden szépet és jót elmondani a bukott kezdeményezésről, a helyi ellenzéki képviselőkre tolva - ahogy ezt Orbánéktól az elmúlt napokban ellesték - a felelősséget, a „több mint száz éves álom széthullásáért”

fovaros5.JPG

Ezt követte az olimpiai vita maga, na, kérem, ezt látva és hallgatva az a bizonyos sokat emlegetett bányász-béka is megszédült volna a segge alatt tátongó mélységtől. Horváth Csaba szocialista képviselő felütése, ami sok más mellett gyávasággal vádolta a kormánypárti többséget, beizzította a kormánypárti gőzgépet. Horváthnak Kocsis Máté válaszolt keresetlen stílusban, amelynek legapróbb eleme volt, hogy baromságnak minősítette képviselőtársa mondandóját hazugnak és köpönyeg forgatónak nevezve őt és mindenkit, aki szembe ment az olimpiai pályázattal. Kicsit később - hasonló stílusban, csak még erősebben - Trippon Norbert újpesti szoci viszont azt emlegette, hogy a Fideszes képviselők, „lefosták a lábszárukat” félelmükben, hogy nem lehet a csókosoknak adni az olimpiai beruházás jelentős részét.  A vita további részleteitől eltekintek, hiszen szinte mindenki mosakodott, vagy azért, mert a terv mellett áll, vagy azért, mert ott állt, de már nem, Összesen két képviselő nem érezte szükségét a magyarázkodásnak, hiszen ők nem változtattak a véleményükön: a 2015-ben, a szavazáskor tartózkodó Gy. Német Erzsébet, a DK képviselője, és a rendezés ellen már akkor egyedül szavazó LMP-s Csárdi Antal.

Ennyit az első fejőstehénke tarkón lövéséről, aki itt még csak térde zuhant, - vagy milye van ennek az állatnak - ám este, amikor Tarlósnak megadták, hogy merre van az előre, végleg kimúlt.

A másik fejőstehénnek szánt projekt a Rácz Fürdő volt ezen a napon.

fovaros3.jpg

Azt, hogy zavar támadt az erőben és a kormánypárt köreiben, vita dúl az eltapsolás körül, már a napirend elfogadásakor érezni lehetett, hiszen a főpolgármester - szokásával ellentétben -  helyt adott annak az ellenzéki kérésnek, hogy a fürdő ügyét, ne zárt ülésen tárgyalják. Úgy látszik Tarlós abba még belement, hogy a hatalomátvételkor már csak kapunyitásra váró komplexumot ellehetetlenítsék, ezért aztán hét éve ott pusztul Buda egyik legfrekventáltabb  telkén  egy, akár idegenforgalmat is élénkítő beruházás, amivel a cél nem lehetett más, mint, hogy az eredeti befektetőktől el einstandolhassák.  A fővárosi kormánypárti többség egy része úgy vélte, eljött végre az ideje a szüretnek, vagyis az értékesítésnek, amelynek alanya ki is lehetne más, mint a Tiborc Istvánt, Mészáros Lőrincet, és (régi-új nevén) Vajna Andrást is folyamatosan – állami pénzekből - finanszírozó Magyar Fejlesztési Bank.  

fovaros7.jpg

„A mai napon – mondta el a Városi Kurírnak Szaniszló Sándor szocialista fővárosi képviselő, a közgyűlés pénzügyi ellenőrző és felügyelő bizottság elnöke - a fővárosi közgyűlés milliárdokkal olcsóbban szeretné értékesíteni a Rácz Fürdőt, mint amennyit ér, milliárdos károkat okozva ezzel Budapestnek. 8 milliárdra értékelték a fürdő- és a szállodakomplexumot, ehhez képest 3.1 milliárdért akarják most tovább-passzolni a Fideszes kifizetőhelyként elhíresült banknak, amelynek van egy titokzatos vevője, akinek a személyéről nem nyilatkoznak, nem tudni milyen háttérrel rendelkezik, csak az a tény, hogy most 3 milliárdért vinné el a fürdőt. Ez az oka, hogy Tarlós István elé került az eladásról szóló előterjesztés. Az MSZP fővárosi frakciója azt kezdeményezi, hogy ezt a napirendi pontot a mai napon ne tárgyalja a közgyűlés, vagy ha ettől nem hajlandó elállni, azt kérjük, hogy maradjon fővárosi tulajdonban mindaddig, amíg a végelszámolások befejeződnek, és akkor teljes áron írják ki nyílt piaci értékesítésre, vagy maradjon fővárosi tulajdonban és üzemeltetésben, így végre megőrizhetnénk egy patinás budapesti épületegyüttest fővárosi tulajdonban.”

A Rácz Fürdő-ügyben teljes volt a káosz a kormánypárti oldalon, először megszavazták, hogy maradjon fővárosi tulajdon, majd arra hivatkozva, hogy ketten éppen nem voltak a teremben visszakérték, és ekkor elindult egy tökéletesen zavaros, ad hoc frakcióülés a teremben, aminek végeztével mégis csak levették  a napirendről „egyelőre” az ügyet. Ezzel kifeküdt a második remélt kormánypárti fejőstehén is.

fovaros6.jpg

Régen írhattam le, hogy ezen a közgyűlésen két fontos témában is győzött a budapestiek érdeke.

Ha nem lenne nyálas, most ideírnám, hogy amikor kiléptem a közgyűlés épületéből a Városház utcára, még a nap is másként sütött, de mivel annak ellenére is, hogy igaz, nyálas és érzelgős, nem írom ide.  

Pálmai Tamás

Faltól-falig koalíció

osszefogas.png

Már 2014-ben is kiderült, hogy bár sokan tudják, hogy az Orbán rendszer velejéig romlott, korrupt és rossz, a választást még akkor is elbukták volna a demokratikus pártok, ha nem toporogják, harcolják el az időt, amiből, mint jól tudjuk, úgy sincs soha elég.

Az előző választáson még a finisben is ment a kétségbeesett matekozás, hogy kinek hány szavazója van, és, hogy mennyi az annyi, azaz mire elég. Csak a -fogalmazzunk nagyon megengedően - legidealistábbak hittek abban, hogy győzhet az összefogásnak csúfolt széthúzás.

Mostanság úgy látszik, - jaj csak el ne kiabáljam - vannak néhányan a demokratikus ellenzéki vezetők soraiban, akik igyekeznek levonni a legutóbbi kudarc tanulságait és másként gondolkodva szervezkedni. Hogy milyen sikerrel, azt csak urnazárás után tudhatjuk meg.

A fontos, újszerű gondolatok sorából kiemelkedik az, amit Horváth Csaba, az MSZP volt főpolgármester-jelöltje és mai fővárosi képviselője Társadalmi Koalíció néven emleget. A politikus, akit pártja már nemegyszer beáldozott, még mindig hisz a demokratikus erők és a demokrácia győzelmében.

horvath_csaba_1.jpg

Horváth azonban - mint ahogy az általa használt terminus technikus is mutatja - nem csak pártokban gondolkodik, mert azok támogatói nincsenek elegen ahhoz, hogy a Fidesz által meghekkelt választási törvény akadályait sikerrel vegyék, sokkal inkább hisz egy társadalmi „faltól - falig” koalícióban, amiben a pártok mellett a civil szféra is szerepet vállal.

 „A társadalmi koalíció – mondja Horváth Csaba - mint azt a neve is mutatja több, mint a pártok együttműködése, hiszen sem a pártok, sem a civil szféra önmagában nem elegendő az Orbán rezsim leváltásához. Akik valóban el akarják zavarni Orbánt, azoknak meg kell szólítaniuk mindenkit, akiknek fontos egy alternatív útiterv támogatása, de jelen pillanatban nem szólítja meg őket senki, ezért kell a társadalmi szövetség. A politikai pártok közösségének, a civil szervezeteknek és bizonyos társadalmi csoportoknak együtt kell elérniük a választót, és ez nem kis feladat, hiszen a Fidesz- és Jobbik-világon túli, közel hatmillió választóról beszélünk. Nagyjából ennyién elégedetlenek a kormány teljesítményével.”

Ahhoz azonban, hogy az elgondolás sikeres legyen, nagyon pontos terv, jól felrajzolt jövőkép kell. Nagy kérdés, hogy a tárgyalóasztalhoz is botladozva érkező pártok, mennyire lesznek alkalmasak egy velős, rövid, megfontolt, pontos, és nem elnagyolt útiterv kimunkálására, és akkor még nem beszéltünk a célba juttatás, a társadalmi vita lefolytatásának gyakorlati kérdéseiről.

 „Fontos - folyatja Horváth Csaba, hogy a munka ne egyszerűsödjön le technológiai megoldásokra, – mint 2014-ben – most  érdemi válaszokat kell adnunk  azokra a problémákra, amelyek ma feszítik az itt élők többségét, többek között a tömeges elvándorlás, – hatszázezer állampolgárt veszítettünk el az elmúlt hat évben – aminek a megállítása és megfordítása elengedhetetlen. Az oktatásügy katasztrofális állapotának, az egészségügy romokban heverő szolgáltatásának megreformálása, és a nyugdíjkatasztrófa, ami szintén a fejünk felett lebeg, elkerülése. Ez utóbbira a kormánynak meglehetősen bugyuta válaszai vannak, mint például, hogy büntetni tervezik a gyerekeket, ha a szülőnek nincs elég pénze saját maga eltartására, holott a mai rendelkezések nem garantálják, hogy elég jövedelme legyen a gyereknek saját magán kívül gyerekét és szülőjét is eltartani. Ahogy erre a kérdésekre, úgy más, komplex problémákra sem nem tud megfelelő megoldást kínálni az Orbán kormány. Többek között ezért is hiszem, hogy leválthatók.”

A kérdésre, hogy milyen technikával akarják elérni a választókat, beszélgetőtársunk azt mondta:

„fel kell éleszteni a társadalmi érdekegyeztető fórumok rendszerét, amelyek bevonásával aránylag gyorsan és hatékonyan le lehet folytatni a társadalmi vitát. A vitákba mindenkit be kell vonni, akinek van véleménye a kérdésekről, akár hozzátenni akar a témákhoz, akár elvenni belőlük, mert így válhat közös értékké az elképzelés. hiszen ne feledjük: a Fidesz jelenlegi kormányzatára az a jellemző, hogy kétmillió ember számára szinte mindent, az összes többi számára pedig semmit. A társadalom nagy részéről tudomást sem vesznek és szó szerint ott hagyják őket az út szélén.  Ebben kell a határozott fellépés, és egy olyan alternatíva felfestése, amiről a választók látják, hogy akik mondják, hisznek benne és őszintén képviselik.

A Társadalmi koalícióból következő társadalmi kormányzás, szoros civil felügyeletet jelent. A fentiekkel egybecseng, amit Tordai Bence a Párbeszéd politikusa, a Mandinernek mondott ebben a témában:

images_13.jpg

 
„Azért dolgozunk, hogy létrejöjjön, egy társadalmi koalíció ahol olyan emberek vannak, akik megunták, hogy folyamatosan kirabolják és hülyének nézik őket. Ehhez túl kell lépni a mai demokratikus pártok keretein.”

Egy szegény kis főpolgi panaszai

hvg_1.jpg

Budapest főpolgármestere egyre jobban fél a sajtótól, hiába van éppen „helyzet”, mint a hét elején is történt a 3-as metró felújításának legújabb csonkolása kapcsán, azzal bújik ki a válasz alól, hogy „tegyék fel a kérdést a pénteki sajtótájékoztatón!”

Aztán elérkezik a péntek - mint ma is - és Tarlós István megjelenik, képletesen szólva: egyik kezében szappannal, a másikban ostorral, nyaka körül törölközővel. Hogy miért? - mert látványos, nagy mosakodásra készül, majd azt befejezve, igyekszik mindenkit megkorbácsolni. A főpolgármester ugyanis ezt az alkalmat arra használja fel, hogy miközben azt bizonygatja - időnként szánalmas igyekezettel - ki mindenki hibás, csak ő nem, nos közben oda-oda csördít a sajtónak is. Most, hogy gondolom nagy örömére "kedvenc" Népszabadságát barátai kicsinálták  csak az Indexes kollégának szólt be, de jutott a korbácsütésekből Horváth Csaba MSZP-s, és Gy. Németh Erzsébet DK-s képviselőnek, sőt az általa kedvesen csak Szabadai elvtársként aposztrofált MLP-s politikusnak is, aki ráadásul még csak nem is tagja a fővárosi közgyűlésnek. A kötőszó pedig ismét a jól bevált "demszky" volt. A főpolgármester a továbbiakban még belerúgott néhányat az Oltalom Karitatív Egyesületbe, és addig is elmerészkedett, hogy Iványi legutóbbi akcióját, amellyel a női hajléktalan szállójukat igyekezett védeni a tiborczi expanzió ellen, politikai akciónak minősítette. Tarlós paranoiáját mi sem jelzi jobban, mint, hogy politikai provokációt sejt egy hajléktalan viselkedése mögött is csak azért, mert az a Deák téri villamosvégállomásra vackolta be magát. 

Tarlós István szemmel láthatólag Lázár csütörtöki kormányinfóját igyekszik majmolni péntekenként, azzal a kis különbséggel, hogy hiányzik belőle Lázár slágfertigsége, így csak annak pökhendiségét tudja lemásolni, és ha lehet, ez  sokkal rosszabb eredményt szül, ezért lehet, hogy őt még a kormánypárti sajtó sem képes elfogadni, pláne szeretni.

blikk_hu.jpg

A főváros regnáló fura ura, aki szinte soha nem felejti el megemlíteni, hogy a jelenlegi politikusok közül ő bír a legnagyobb legitimitással, mára már csak vagdalkozni képes, lehet hogy lassan  belátja, hogy helytartósága közel két ciklusa alatt semmi érdemleges, a város számára fontos dolgot sem tudott kormányánál elintézni, így mandátuma letelte után örülhet, ha a futottak még, és nem a legkártékonyabb városvezetők közé sorolja be az emlékezet.

A Tarlós-éra szinte semmi másról nem szól, mint annak a gazdának - Orbán Viktornak - a feltételnélküli kiszolgálásáról, aki ennek fejében ott veri át, alázza meg, ahol csak tudja, és ennek jogát még csatlósaira is átruházza. Gondoljunk csak arra, hányszor taposhatta büntetlenül a betonba a főváros első emberét mondjuk Lázár János.

index_hu.jpg

Tarlós erőtlen, egyre enerváltabb városvezető. A főpolgármester fáradtságát Fideszes „futtatói” ki is használják, és nem érik be azzal, amit a mi tulajdonukból önként átad, emlékezzünk az egészségügy, az oktatás, a Városliget, a Főgáz-részvények, a Dagály fürdő stb. esetére. Mindezek után végképpen érthetetlen, miért tűri, hogy még leckéztessék, és egyre hazugabb helyzetekbe kergessék elvbarátai. Vajon mivel tartják kézben ezt az embert, akinek nincs veszítenivalója, hiszen saját elmondása szerint nem indul újra posztjáért, tehát akár harcosan, elkötelezetten védhetné is városát, ha fontos lenne neki. De az-e? - ez a kérdések kérdése.

hvg_hu_1.jpg

Ne feledjük, hogy a 3-as metró felújítása mellett, amibe egyre jobban, és jobban elvész, Tarlósnak egyetlen igazán dédelgetett álma volt még mielőtt főpolgármesterré ütötték volna, és ez az óbudai mobil gát, amiből egyre inkább úgy néz ki, szintén nem lesz semmi.

ind.jpg

Lássuk be, két ciklus alatt összesen ez a két nagy projekt  még megvalósulásuk esetén is kevés lenne eredménynek, de így, hogy egyikkel sem történik semmi az állandó görcsös semmittevés rángatózásán kívül, különösen nehéz értékelni - legalábbis pozitívan - a városvezetőt.

origo.jpg

Mindezek fényében talán érthető, miért igyekszik a főváros első számú polgára(?) elszeparálódni a spontán újságírói kérdések elől, és a pulpitusról lefelé válaszolgatás látszat-biztonságába menekülni.

mno_hu.jpg

Azért itt legalább szögezzük le, hogy amennyiben most erélytelensége okán ketté kell bontani a metrófelújítást alagúti és állomási részre, akkor minden következmény Tarlós Istvánt terheli, mert most már csak önmagára mutogathat és nem az elődökre, ahogy azt megszokhattuk tőle.

Pálmai Tamás

Hej, Helytartó, Helytartó!

Ki fizeti a révészt?

budapestbeacon.jpg

A „Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel nagyon meg vagyok elégedve!” jelmondatot szajkózó fővárosi vezetés - élén Tarlós Független Istvánnal – nyíltan megvádolta Horváth Csaba, MSZP-s fővárosi képviselőt, és vele együtt mindenkit, aki csak betette a lábát a Demszky-éra ciklusai alatt Budapest önkormányzatának épületébe.

 A vád titokzatos tárgya, - mi is lehetne más, mint az – hogy minden ma felvetődő probléma az ő saruk. Tarlós és csapata egyre kétségbeesettebben igyekszik bizonygatni, hogy a hat éve regnáló kormánybarát team csak az eltakarító csapat, kizárólag a rendrakás szándéka vezeti őket, és – elmondásuk szerint – van dolguk bőven.

Számszerűsítették is az elképzelt bűnlajstromot, 57 milliárd forintnyi károkozással vádolják az előző vezetést.

1_1.jpg

A megszólítottak - Horváth Csaba vezetésével - ez esetben nem vádaskodtak, nem próbáltak meg kibújni a felelősség alól, inkább leges-legújabb „demokráciánkban”, az illiberálisban, szokatlan módon azt mondták, rendben, mindenki tegye ki az asztalra amije van, és vitanapot javasoltak Budapest főközszolgájának, aminek keretében mind a két oldal bemutathatná a nyilvánosságnak, mire alapozza erős állításait. Csak kérdem, hogy amennyiben  állításai nem légből kapottak, mi gátolta Tarlóst az elmúlt közel „nyócévben”, hogy különösen nagy kárt okozó tevékenységük miatt csoportosan elkövetve – ami még sokkal cikibb – feljelentést tegyen a nem hátszél nélkül működő NER-ügyészségen? Ez esetben amúgy kötelessége is lett volna.

Szerintem mindannyian érdeklődéssel várnánk egy valódi tényfeltáró vitanapot, ahogy azt az MSZP képviselői a Fővárosi Közgyűléshez beadott előterjesztésben javasolták, mert ott  az „emútsokévezés” helyett a számok és érvek csaphatnának össze. Ez lehetne - hosszú évek után  első alkalommal  - az a budapesti fórum, melyen a demokrácia alapelvét tiszteletben tartva nem lehetne elintézni a „kekeckedő” ellenzéket azzal, hogy „nem, és punktum!”.

Az ellenzék össze is állította és beárazta a városvezetés számláját, az itt élőknek szerintük kárt okozó „Tarlós-listát”:
letoltes_3_1.jpg

2011: a 4-es metró második ütemének törlése; kórházak államosítása (kb. 300 milliárd forint)

 

 

images_2_3.jpg2013: Városliget államosítása; Főgáz-részvények áron aluli eladása (kb. 80 milliárd forint, az előző városvezetés 120 milliárdért sem adta el!)





4.jpg

 

2015: Dagály fürdő államosítása

 

 

 

 

2016: HÉV államosítása (kb. 500 milliárd 2_1.jpgforint); oktatási ingatlanállomány államosítása (kb. 300 milliárd forint); gyermekvédelmi intézmények államosítása (15 milliárd forint);

 

 


images_3_3.jpg

MAHIR-per  (7 + 600 millió forint); M3-as metrópótló buszok kiszervezése (23 milliárd forint)


 

 

 

2011-2016: költségvetési veszteség: átlagosan 100 milliárd/év (550-ről 340 milliárdra való csökkentés – elvont feladatok költségei + nettó veszteség)

Veszteség összesen: 1818,6 milliárd

Adósságátvállalás    :   240   milliárd (főváros + BKV)

nettó veszteség       : 1578,6 milliárd forint

Idekívánkozna még a fent említett, Tarlósék által összehozott 57 milliárd részletezése is, de sajna még csak a vádakat felsoroló listát sem hozták nyilvánosságra. Ez érthető magatartás, beleillik a demokrácia illiberális felfogásába.

Az ellenzéki előterjesztés - ahogy szokott - csak egy terv maradt. Tarlós István - maga mögött tudva a Fideszes többséget - ismét lesöpörte a kezdeményezést, méghozzá alpári hangnemben, ahogy azt 2016. október 4-i, „Tarlós úr!- nem bántja a konkrét szemét a konkrét szemét?” című posztunkban olvashatták:

 ”magából kikelve, a lehető legbárdolatlanabb hangon, mintegy negyedórás kifakadásban részesítette a jelenlevőket, majd szemlátomást maga is meglepődőt a képviselő (Horváth Csaba MSZP) visszafogott, rövid válaszán. 2010 óta a bunkóság főpolgármesteri kategória lett, amihez Önnek a pulpitusról sincs joga!”.

Egy szó, mint száz: egyre világosabban látszik, hogy a főpolgármester fél szembenézni mindazzal - már bocsánat a szóért - abúzussal, amit hivatali ideje alatt Budapestnek el kell szenvednie.

A kísérlet tehát,  hogy a kesztyűs-bábot öntudatra ébresszék, ismét eredménytelen maradt, de mit is várnánk valakitől, akit a saját egóján kívül semmi más nem érdekel, így megállapíthatjuk, hogy az Orbán Viktor nevű bábjátékos  - mint annyiszor - most is jól választott magának „partnert”.

 bolDIzsár

Tarlós Úr! Nem bántja a konkrét szemét a konkrét szemét?

Pillanatkép a nem is olyan távoli jövőnkből

wp_000521-crop.jpg

Tarlós István, Budapest főpolgármestere időről-időre, mint a szeméttel, úgy bánik mindazokkal, akik mást mernek gondolni, mint ő, vagy a főnöke, akinek kesztyűsbábjaként működik a városházán.  Lenéző, nem éppen európai stílusát az elmúlt közgyűlésen is megcsillantotta, amikor Horváth Csaba szocialista képviselőt „osztotta ki”, akinek az volt a bűne, hogy vitanapot kezdeményezett pártja nevében arról, ki miért felelős az elmúlt tíz évben.

A főpolgármester magából kikelve, a lehető legbárdolatlanabb hangon, mintegy negyedórás kifakadásban részesítette a jelenlevőket, majd szemlátomást maga is meglepődőt a képviselő visszafogott, rövid válaszán.

 „ 2010 óta a bunkóság főpolgármesteri kategória lett, amihez Önnek a pulpitusról sincs joga”.

Tarlós Istvánnak ezután is elég volt egy levegővétel, folytatta azt az alázást, amit az ellenzéki képviselőnek szánt, de saját fejére hullott vissza.

A fentiek csak azért jutottak eszembe, mert a Szervita téren, a Fővárosi Közgyűlés épülete előtt, éppen a Városarculati Nonprofit Kft. képviseletével szemben, annak portáljától alig öt méterre, több hete éktelenkedik egy konkrét szeméthegy, ami ezek szerint nem bántja Tarlós István, a vele szemben állókat olyan kritikusan szemlélő szemét. Ejnye, Pista bá!

img_20160912_131435-crop-crop.jpg

A valós szeméthegyről először a fentebb említett Horváth Csabát, az MSZP fővárosi képviselőjét kérdeztük:

 „Ez a hegy csak nőni fog, hiszen Tarlós István legújabban a kormány hulladékholdingját szolgálja.  A főpolgármester, aki olyan büszke reál-végzettségére, most kormányinstrukció alapján még a matematikával is szembe megy, és azt állítja, hogy amennyiben elvesznek a főváros eddigi köztisztaságra fordított keretéből 2 milliárd - azaz kétezer millió! – forintot, akkor Budapest tisztább lesz, mint valaha. „

Gy. Németh Erzsébetet, a DK fővárosi képviselőjét se kerülték el az évek során a főpolgármester villámai, most azonban nem egy elgondolásról, hanem valós tényről kérdeztük:

 „Soha nem volt még ilyen koszos a főváros. Elképesztő, hogy nappal a belvárosban is nemcsak szeméthegyekkel, de patkányokkal is találkozhat az ember, és ez nem túlzás, hiszen alig néhány hete megtörtént a Deáktéren. A helyzet sajnos rövid időn belül eszkalálódik, mivel az állam lecsapott a fővárosiak szemétszállítási pénzére is. A Demokratikus Koalíció, és személy szerint én is úgy vélem, hogy Tarlós Istvánnak mindent meg kellene tennie, hogy az itt lakók szemétszállításra befizetett pénze itt maradjon, mert csak így lehet - legalább viszonylag - normálisan takarítani a várost.”

Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt fővárosi szakpolitikusa, akit eddig talán csak azért nem osztott még ki Budapest fura ura, mert nem tagja a közgyűlésnek:

 „Budapestet sajnos folyamatos lerepülés, leépítés jellemzi, és ez látszik a köztisztaság ügyén, büdzséjén is. Hihetetlenül kártékony az a fideszes bandaháború, ami most a fővárosi források megszerzéséért folyik, így a hulladék kezelésért, szállításért is. A harc eredménye egy „leharcolt” Budapest lesz, ahol már érződnek az előjelek, például a kukák ürítésének lassulásán is. Szörnyű, de ki kell mondani, ami most történik az nem más, mint egy fideszes pontvadászat Budapest utolsó értékeiért."

img_20160912_131425-crop.jpg

Mindezek után adja magát a kérdés, miért gondolja úgy Tarlós István, hogy a valós problémákat, amelyek lassan szétfeszítik Budapestet, le lehet takarni álharcokkal, amelyeket - főnökéhez hasonlóan - körkörösen vív?

Frissítés:

Posztunk megjelenése után olvasóink is "megörvendeztettek" bennünket  Budapesten készült fotókkal, ezek közül néhány:

szemet1.jpg

 

szemet_3.jpg

szemet_2.jpg

Pálmai Tamás

Horváth Csaba kitálal

Horváth vs. Tarlós

8_dugo-crop.jpg

Soha nem csendes igazán a fővárosi közgyűlés épülete, szinte mindig megy az adok-kapok a főpolgármester és az ellenzékiek - különösen Horváth Csaba, az MSZP képviselője - között, de az elmúlt hét különösen hangos volt. A heti oda –visszamondogatás témáiról  adott exkluzív interjút a Városi Kurírnak a képviselő.

Az első téma, aminek okán egymásnak feszültek, az a Robert Károly körút felújítása volt. Mi ezzel a gondjuk?

Tisztázzuk: a felújtás már nagyon is időszerű és tervezett is volt, csak azt nem értjük, miért nem kezdtek hozzá körülbelül két éve, amikor az 1-es villamospálya-szakaszt újították fel. Az akkori útfelbontásokhoz kötve a munkát sokkal jobban lehetett volna ütemezni.  A csúszás két éve okoz most kapkodást, - amúgy Tarlós módra - hiszen ennek az útszakasznak készen kell állnia a vizes világbajnokság kezdetére, ám azt, hogy a VB mikor lesz, tudták már két éve is

nol_hu-crop.jpg

Mit jelent a kapkodás? Ha két éve estek volna neki a felújításnak, mi történt  volna másként?

Két év alatt hét szakaszban lehetett volna a felújítást elvégezni, ami lényegesen kevesebb gondot, kellemetlenséget, kényelmetlenséget okozott volna a budapestieknek. Most az egész munkát igyekezenek egy évbe beleszuszakolni, ami persze jó eséllyel csúszni is fog.

24_hu-crop.jpg

Újabb kérdés, hogy miért csúsztak plusz két hónapot? Ugyanis ennek a munkálatnak júniusban kellett volna elkezdődnie, az iskola végeztével. Minden ésszerűen gondolkodó nagyváros a nyári szünidőre időzíti a legfontosabb. legnagyobb beruházásokat. Ilyenkor kevesebb lakos tartózkodik a városban, kevesebbet mozog az utazóközönség.

Erre a kritikára - gondolom - a főpolgármester azt válaszolná, hogy rengeteg felújítás zajlott, nem akarták még ezzel is tovább rontani Budapest közlekedési helyzetét.

Mire gondol? - mert például a Bartók Béla úti felújítás, ami - csak halkan jegyzem meg - botrányosan sikerült, nem befolyásolta volna érdemben ennek az útvonalnak a munkálatait. A Róbert Károly krt. és az Árpád híd egy szakasza nincs forgalmi viszonyban a Bartók Béla úttal. Nyáron különben is mérhetően könnyebben viseli a lakosság a forgalmi káoszt, mert - mint már mondtam - kevesebben vagyunk, sokan szabadságukat töltik, könnyeb megszervezni, hogy kevesebb fájdalommal járjon. Fájdalom ugyan mindig van, de nem mindegy, hogy mekkora. A legrosszabb választás az iskolaidőszak alatti feltúrása egy ennyire frekventált szakasznak.

 nlcafe.jpg

Ön mit tenne ebben a helyzetben?

Válasz helyett, ami nem más, mint a szakértő tervezés, inkább a kérdésemet mondom el: a városvezetés most már évről-évre, miért időzíti a legnagyobb beruházások kezdetét a nyár eleje helyett az iskolaév kezdésére, amikor a legnagyobb káoszt okozhatja? Lassan nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy szándékosan bántják a Pestieket, csak azért, hogy minél többen lássák, mennyit dolgoznak. Lehet, hogy az emlékek olykor megcsalják az embert, de úgy rémlik, hogy még az Erzsébet-, Teréz- és Szent István körút, ennél sokkal nagyobb volumenű felújítása is kisebb rumlival és dugókkal járt, mint ami most van.

Ön a napokban nyílt levelet tett közzé, melyben vitát szorgalmaz a közgyűlésben az eltelt tíz év teljesítményeiről.

A közgyűlésen többször kezdeményeztük, hogy ha a főpolgármester annyira magabiztos abban, hogy neki – és csak neki! – és  professzionális szakembereinek van igaza, akkor álljon elő az érveivel és vitassuk meg az előtte lévő időszak általa problémásnak vélt beruházásait csakúgy, mint az ő időszakának vitatható munkálatait. Így tiszta képet kaphatna a tisztelt választó, és mi is. Ennek a fóruma nyilvánvalóan nem egy titokszoba, hanem a közgyűlés nyilvánossága. Tarlós, aki mindig kihangsúlyozza, hogy övé a bölcsek köve, konkrét érvekkel soha nem áll elő, ezek híján ilyen esetben a közgyűlésben is inkább kiabálni kezd, mert azt hiszi, – gondolom - hogy minél hangosabb, annál nagyobb az igazsága.

 hvg_hu.jpg

Mondjon konkrét ügyeket, amikről vitatkozna a főpolgármesterrel?

Kezdjük a legfrissebbel: a MAHIR-oszlopbontással. Az azonnali eltávolításuk melletti döntése előtt felhívtuk a figyelmét, hogy először a jogi utat járja végig, forduljon a bírósághoz, és csak az ítélet birtokában bontasson. Ennek ellenében a fideszes többségű városvezetés döntött, és ezzel - az első fokú ítélet után kimondhatjuk - minden erre szavazó képviselőjük - Kocsis Mátétól Tarlós Istvánig - harmincmillió forinttal rövidítette meg fejenként a budapestieket. Ez a megalapozott véleményünk szerint az ő saruk, fizessenek a városnak saját zsebből a közös kasszába! Számtalan közbeszerzés ügyében történik hasonló, ilyen a Rácz fürdő ügye. Ebben az esetben szintén jeleztük, hogy először a jogi oldalt kell legalizálni, ne bontsanak azonnal szerződést, válasszák a tárgyalásos utat. Nem, ők erőt mutatnak, ha kell, ha nem. Gyakorlatilag hat éve - amikor megnyithatott volna a fürdő - jogilag ellehetetlenítették, felbontották a finanszírozóval a szerződést, és gyakorlatilag azóta gazdátlanul pusztul a létesítmény anélkül, hogy egy percet is működhetett volna. Az ötcsillagos szállodaépület mára felújításra szorul csak azért, mert gondatlanul kiebrudalták a szerződött partnert. De példa erre a CET épületegyüttese is, amely eredetileg kulturális intézménynek épült. Ott is ez volt a forgatókönyv, nem volt sem ötlet, sem elképzelés üzemeltetésre, sem arra vonatkozóan, hogyan töltsék meg élettel, csak egy volt a fontos, a birtoklási akarat. A saját fideszes csókosokkal nem sikerült megtölteni tartalommal a megszerzett épületet, így azóta is üresen, kihasználatlanul tátong, és viszi a fővárosiak pénzét ahelyett, hogy használhatnák a polgárok és hozná a tőle elvárt bevételt.

 nolhirdetoo_-crop.jpg

Mennyivel vádolja önöket Tarlós?

Minden konkrétumot mellőzve ötvenhét milliárd forintról beszélt. Erről is lehetne beszélni, hisz csak találgatok, amikor arra gondolok, – a számok ez esetben sem stimmelnek – hogy azt árazta be, hogy nem kaptunk meg minden uniós pénzt, amit igényeltünk. Ez egyébként lehet, de egy támogatás esetleges elmaradása, nem ugyan az a kategória, mint a konkrét birság megfizetésének kötelezettsége, ami  egy felelőtlenül, előre láthatóan általuk meghozott döntés eredménye. Értelmezhetetlen az ötvenhét milliárd forint, amiről Tarlós István beszélt általában rótta fel nekünk az említett összeget Én viszont  Tarlós Istvánt ezerkétszáz milliárd forinttal vádolom, mert ennyi kár érte Budapestet, amióta ő a főpolgármester, és itt konkrétumok következnek:  az iskolák, a gyermekjóléti intézmények,  a kórházak államosítása és a városligeti gigaberuházás révén és készpénzben ennyi veszteséget termelt a főváros a lakóival szemben.

 szabadibela-crop.jpg

A készpénzt hogy érti?

Ennyivel romlott Budapest pénzügyi pozíciója a költségvetéssel szemben. Konkrétan évi százmilliárd nettó forint hiányzik az oktatáson, az egészségügyön túl a fővárosi költségvetésből. A költségvetés vitáiban a kormánnyal szemben Tarlós nagyvonalúan - a színfalak mögött – lemondott az Orbán kormány javára mindenről, amit azok követeltek, ezért Budapest nemcsak  a legnagyobb adóbefizető, de a leginkább „palira vett” város is lett Magyarországon.

Kifejtené ezt bővebben?

A fővárosiak több mint húszmilliárd forint adót fizetnek a központi költségvetésbe naponta, amiből a kerületekkel együtt összesen kevesebb,mint egymilliárdot kapnak vissza.

 nepszava-crop.jpeg

Ön szerint mennyit kellene visszakapnia a napi adóbefizetés és egyéb járulékai után Budapestnek, hogy szabályosan, és kiegyensúlyozottan működhessen?

A befizetett adó nem több mint tíz százaléka lenne a reális, tehát a mostani dupláját. Ebben az esetben nem kellene folyamatosan a kormányoknak gazsulálni felújítási, beszerzési beruházáshoz kormányzati, vagy uniós pénzért. Saját forrásból képesek lennénk, a befizetett adónk - ismét mondom - tíz százalékából minden, a budapestieknek fontos feladatot ellátni.

Pálmai Tamás

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: témajavaslat.

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

E heti BKK-bukta

csaba_sanyi-crop.jpg

A fővárosi cégek vezetői össze-vissza beszélnek és nyilatkoznak, a főpolgármester meg csak ül, mint pók a hálójában, és beéri azzal, hogy „nekem a legnagyobb a legitimitásom”, és időnként mindent, így a járatritkítás tényét is szemrebbenés nélkül tagadja.

A sajtóban megjelent egy „szakmai” anyag, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ, népszerű (?) nevén a BKK jegyez, és arról szól, hogy az iskolaév kezdetével hol, és milyen - tévedés ne essék, nem járatsűrítés, éppen ellenkezőleg - járatritkítás várható.

Az anyag megjelenését nagy botrány követte, majd ennek hatására a cég, fejvesztve  kiadott egy nyilatkozatot, amelyben cáfolta a hírt.

Mindenki megnyugodhat tehát, már megint egy hírlapi kacsa borzolta a kedélyeket. Ám még mielőtt az égnek álló hajszálak lassan a fejbőrhöz simulnának, kiderül, hogy a közlemény megjelenését követően a BKK  illetékese telefonban elismerte Szaniszló Sándor MSZP-s fővárosi képviselőnek, hogy a mégis csak lesz járatritkítás. Szaniszló hinni sem merte, amit hall, de kénytelen volt, mert alig néhány óra múlva meglátta, az 50-es villamos - kerülete legfontosabb - vonalán a kifüggesztett hivatalos közleményt arról, hogy 3 kocsit már ki is vettek a forgalomból.

50.jpg

Ettől kezdve gondolom, senkinek nem lehet vitás, hogy a főváros és annak cége ismét megpróbálta hülyére venni Budapest lakóit.

Horváth Csaba és Szaniszló Sándor fővárosi szocialista képviselők azonnal előterjesztést nyújtottak be a fővárosi közgyűlés soron következő ülésére:

Tisztelt Közgyűlés!

A közelmúltban nyilvánosságra került Budapesti Közlekedési Központ által készített, a fővárosi tömegközlekedési rendszer közel hatvan elemét érintő, százmillió forint működési költség megtakarítását célzó változtatási, járatritkítási javaslat és az azt követő vita jelentős mértékben megosztotta a budapestieket.  Az elmúlt évek államosításait követően napjainkra a Fővárosi Közgyűlés legtöbb lakost érintő feladata a közösségi közlekedés színvonalas megszervezése, amivel szemben jogos elvárás a szervezési folyamatok átláthatósága, illetve a döntéseket megelőző társadalmi egyeztetések lefolytatása.

az előterjesztők a továbbiakban azt követelik, hogy a közgyűlés vonja saját hatáskörébe a fővárosi paraméterkönyv jóváhagyását, valamint

a fővárosi tömegközlekedési menetrend változásokat kötelezően előzzék meg társadalmi egyeztetések.

Az előterjesztés végezetül felszólatja a főpolgármestert, hogy a járatritkítások okául megjelölt százmillió forintot máshonnan csoportosítsa át.

Azt már csak mi tesszük hozzá a történethez, hogy amennyiben Magyarország fővárosa önkormányzatának egy százmilliós tételt azonnal rá kell HTK-zni a lakosságra, amely egyébként is a legtöbb adót fizeti be a költségvetésbe, akkor nagy a baj, és nem érthető, mire a rengeteg fanfár, amely a Tarlós-féle városvezetés eredményeit hivatott dicsőíteni szinte napról napra?

Pálmai Tamás

Tarlós István, a tengelykezű félember

tarlos4_1_-crop.jpg

A főpolgármester jó szokásához híven, amikor arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy mit művelnek mostanság a Városligetben, mint legfontosabb gondolatot osztotta meg, hogy micsoda dolog az, - már bocsánatot  kérek - hogy Franciaországból idejárnak rugdosni a rendőröket!” - célozva ezzel arra az eseményre, amikor a több hónapja itt tartózkodó Ligetvédő, miközben elhurcolták a rendőrök, - a videó tanúsága szerint is - véletlenül valóban belerúgott egy közegbe.


Mindezek után jogos a kérdés, ki jegyzi ezt a várost, ki ez az elszabadult fújtatós  harmónium a Budapest nevű hajó rakterében? Igen kiszolgált régi harmónium, nem is hajóágyú - ahogy mondani szokták - nem bizony, mert az odapörköl bárhová.   A mi harmóniumunk viszont  nagyon is megválogatja, kinek az arcába fújtat egy-egy hamis hangot, mindig a gyengébbet veszi célba, tudja ő azt jól, hogy hol a fent, és hol a lent.  Azzal, hogy merre van az előre, már adódnak gondok.
Tarlós István folyamatosan  különlegesen nagy legitimitására hivatkozik, közben pedig - mint az az alábbiakból kiderül - úgy viselkedik, mintha  nem is Magyarország fővárosának lenne első  polgára(?), hanem egy sosem volt, olajos padlójú kocsma csaposa.  Lehet, hogy Pistabá-ban  egy olyan krimó első emberét ” tisztelhetjük”,  ahol még a „Padlóra köpni tilos” táblát is csak azért nem verték le a falról, mert a gazda kitenni se tartotta fontosnak, annál is inkább, mivel ő maga is körbeköpköd?

Pista bácsi elszabadult:

sziget.jpg1997, Sziget fesztivál, a második nap éjszakáján hajnali kettőkor megjelenik Tarlós István akkor még  lll. kerületi polgármester, aki a tőle megszokott vehemenciával hisztérikusan a rendezvény öt percen belüli leállítását követeli.


mdf.jpg2007. lll kerületi önkormányzati testület egyik ülésén, ahol, - ma úgy emlékszik vissza - mint a „béke barátja” és a kompromisszumok lovagja működött: Szénási János MDF képviselőnek így szólt oda:
"Te meg egy tulok vagy (...) Szénási elvtárs megint ravaszkodik (...) Ide figyelj, Szénásikám, te summantottál az MDF-székház-ügyben is. Most elmondtad a mondandódat, újra visszatértünk az ügy tárgyalására, úgyhogy ne ravaszkodj, mert úgy leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok! (...) Fogd be a szád, most én beszélek! Ki vagy rúgva, ha ezt csinálod! Saját személyes megítélésem szerint Szénási elvtárs spekulatív és sunyi." Pár perccel később Tarlós tovább folytatta: "Egy fővárosi választási kampányban nekem semmi szükségem nincs, hogy a Szénási elrohanjon a férfimanöken barátaihoz, akik erotikusan exponálják magukat a választáson, és olyan nyilvánosságot produkáljanak nekem (...), mert én ezt szubjektíve Szénási kollégából kinézem."



bih.jpg2011.Már mint Budapest főpolgármestere Bihary Gábor akkori MSZP képviselőnek ekként
reagált egy
ügyrendi kérdésre: „Csak annyit, köszönjük a tanácsot a városvezetés egymáshoz való viszonyába kicsit se tartunk igényt Bihary úr tanácsára, másrészt……ügyrendi javaslat? – ne pofázzon közbe!”

 

lang_zsolt.jpg2011.A  “főváros haljakendeje” már megválasztása után sem tűrte jól nem jól ha a dolgok nem úgy mentek ahogy
ő elképzelte, pedig akkor még volt a Metró űgy, és a többi hasonló dráma. A „dilettantizmus csúcsa”-nak nevezte Láng Zsolt ll. kerületi polgármester egy az övétől eltérő álláspontját, a fonódó villamos ügyben.

 
kalman_olga.jpg2012. október – a főpolgármester bal lábbal kelt délutáni szunyókálásából ezért úgy döntött Kálmán Olgát “vacsorál”, de az megakadt a torkán, de úgy hogy évekig köhögött tőle: „Drága szerkesztő asszony! A kérdésre én adtam egy kielégítő választ, ezt 90-es IQ felett meg szokták érteni, hogy Ön nem értette meg, az legfeljebb a kialvatlanságával hozható összefüggésbe. Sic.: nem lehet együgyű kérdésekre értelmes válaszokat adni.”

 

horvath_csaba.jpg2007, 2014 – Horváth Csaba fővárosi MSZP politikus, egykori vetélytársa a főpolgármesteri posztért, majd kihívója, így tahóságainak egyik kedvelt célpontja: „Horváth Csaba korlátolt, mi ebben a bunkóság?” Máskor „Ön semmit nem csinált, ült a szobájában, keverte a kávéját, lógatta a lábát”. Megint máskor: “Azt kellene felvenni amikor kihúzza a szemöldökét a férfimosdóban”.

 


lazar.jpg2007 – 2015
Lázár János államtitkár, majd miniszter fontos játszópajtása a főpolginak:„Megértem én azt, hogy valakinek gyökereinél fogva beilleszkedési problémái vannak a budapesti társadalomba. Elfogadom a dolgot, hogy indulatok vannak benne és pedagógiai módszerekkel igyekszem kezelni.” Máskor:„Egyszer valamikor berepült a Parlamentbe Papcsák András esernyőjén, mint Mary Poppins és az utóbbi egy évben eléggé próbára teszi a képességeit az a feladattömeg, amit a nálánál jóval nagyobb szellemi kapacitású miniszterelnök kiszignált rá.”

 

melegek-crop.jpg2014 Tragikus mondatok a melegekről: „Nekem a melegekről először a bableves jut eszembe, így tanultam, ez egy gyerekkori ártalom. Szigorúan személyes véleményként azt tudom megfogalmazni, hogy számomra ez a jelenség nem természetes, visszataszító. sic. Előfordul a természetben, de nem organikus része annak. Ez a dolog nem méltó az Andrássy út történelmi környezetéhez.


csardi_antal.jpg2015 – Csárdi Antalnak amikor nem szavazott meg a 2024-es budapesti olimpia rendezés előterjesztését heherészve mondta:„Jegyzőkönyvön kívül mondom, de úgy tudom, hogy Széll Bernadetten kívül az LMP-ben mindenki fel volt mentve tornából. Igaz ez, Antal?”

bkv.png2015. november, Amikor már kezdett nagyon komolyra fordulni a BKV ügy, és nem nagyon lehetett tovább alibizni a kormánnyal: „Ha nincs megállapodás, akkor én jövőre – már csak pedagógiai okokból is – ezt a járatritkítást meglépném, mert azért ne csináljuk minden évben ezt a játékot.”

fid.png2016 május„Nem szoktam ezzel hencegni, de még a saját politikai közösségemen belül is néha olyanok próbálnak engem jobbról előzgetni, akik inkább megköszönhetnék, hogy nem kapargatom a múltjukat.”

vitezy.jpg2016. április.  Vitézy Dávidról, akit, nem mellesleg  ő szabadított rá a városra, majd ő is rúgott ki: "Nem egy mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot kegyelemből igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevű nightklubból, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel."

 

gy_nemet.jpg2016 május – Gy. Németh Erzsébetről, aki nem elég, hogy ellenzéki politikus, de még nő is mer lenni: „Eddig sem feltételeztem, hogy Gy. Németh Erzsébetet egyszer az Akadémia tiszteletbeli tagjaként köszönthetem, de amit az M3-as metró és a csillaghegyi árvízvédelmi törvényről nyilatkozott, az egyenesen a mély sötétség.”

 

fiser.jpg2016 május – Fischer Iván világhírű karnagy a világ egyik legelismertebb zenekara a Budapesti Fesztivál Zenekar alapítója is megkapta a magáét: “Fischer Iván karnagy úr kezdi elveszíteni az önkontrollját. Amennyiben nem képes befejezni a követelőző hisztériát, fenyegetőzést és zavarkeltést, úgy át kell gondoljuk a támogatását.

 

liget.jpg2016. július Liget projekthez, is értőn és a tőle megszokott lényeglátással szólt hozzá a polgármester„Az mégis csak botrány, hogy Franciaországból ide járnak szájba rúgni a rendőröket”

 

forrás: Pálmai Tamásvillam.jpg

Elsült Orbán Lázár nevű balkeze

forrás: Városi Kurir

szemelyisegosztodas.jpg

A miniszterelnökséget vezető miniszter azt találta mondani a kormány infón, hogy ha arra kerülne a sor, nem tudna jó szívvel az Európai Unióban maradásunkra voksolni.Mi történhetett a miniszterrel, akihez az Unióból érkező milliárdok elosztása és felügyelete is tartozik? Hőgutát kapott, vagy neki a kormányinfó a taxija, és ahogy Tiborcz István ott szórja el az agyát, ő itt érzi úgy, hogy már bármit megengedhet magának

Lázár (de nehéz befejezni a megszólítást, na jó legyen, nem bánom) Úr! Hogy is van ez, mit osztogatna kelmed a haveroknak, ha nem fújna be folyamatosan nagyobb, szabad szemmel is jól látható összegeket Brüsszel irányából az államkasszába a nyugati-szél?

Arról már ne is beszéljünk, hogy ahol a mondat elhangzott, azt úgy hívják: KORMÁNYINFÓ, és nem úgy, hogy Lázár-infó. Ez utóbbinak otthon, vagy az árnyas kocsma-kertben, barátok, és nem újságírók között a helye, vagy mit tudom én, mondjuk egy méregdrága, - mármint a mi pénzünkből az - 100 csillagos londoni hotel félhomályos bárpultja mellett valakinek a szemébe nézve, de semmi esetre sem az ország házában.

Ez a kormányinfós magánvéleményesdi olyan, mintha én most, itt a nappalimban azt írnám, hogy „kormányzati véleményem szerint”, és itt jönne egy hatalmas baromság, vagy isten ne adj, hazugság. Egy kormányzati tényezőnek a magánvéleménye is maximum kormányzati- magán, és ennek a fogalomnak annyi értelme van, mint mondjuk annak, hogy: üvegből készült bádogdob.

Az elejtett szónak is komoly hatása lehetett, hiszen a talpas nép, aki az illetőből él, már zengi is a dalt. Semmi nem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Lázár-féle pökhendi baromsághoz, az ő jobb keze, Kovács (és sikerült?) Zoltán már másnap rácsatlakozott, és egy televízió műsorban arra kérdésre, hogy ha esetleg nálunk is referendumot tartanának a kilépésről, hogy döntene, valami olyasmit válaszolt, hogy ha csak az Európai Unió elhibázott migrációs politikáját venné figyelembe, akkor a kilépésre szavazna.

Egy szó, mint száz: Lázár szinte biztosan főnöke beleegyezésével fújta meg a kürtöt, és a vadászebek már indulnak is - úgy, ahogy egy kutyától elvárható – célirányosan, semmi másra nem figyelve.

A Városi Kurír megkérdezett néhány közéleti szereplőt és politikust, hogy van-e az ügyben magánvéleménye, és ha igen, mi az:

Horváth Csaba MSZP:

Ha egy politikusnak elválik a magánvéleménye a hivatalostól, az már önmagában tudathasadás, és kezelni kell. Az uniós tagságról tett Lázár-féle kijelentésről csak annyit, hogy az elmúlt napokban nagyon sok kormányzati szereplő nyilatkozott hasonlóan, márpedig, ha egy EU-tag ország vezetői így gondolkodnak, - különösen a jelenlegi helyzetben - akkor azok alkalmatlanok az ország vezetésére, és le kell mondaniuk.

Vadai Ágnes, Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője:

Az, hogy erről Lázárnak magánvéleménye van, és hogy ilyen, őt minősíti. Nekem magánvéleményem politikai kérdésekről nincs, arról igen, hogy kell a tejbegrízt készíteni.

Dr. Orosz Csaba, egyetemi docens:

Természetesen a kormánytagnak is lehet magánvéleménye, de ha ez előtör, azonnal mondjon le!

Ignácz József, Besence független polgármestere:

A kormányinfó nem a magánvélemények elmondásának a helyszíne, azt egy politikus a pártjában, belső vitákban, vagy egy sör mellett a kocsmában mondja el.

Tarjányi Péter, biztonságpolitikai szakértő:

Szerintem ez a „magánvélemény” nem magánvélemény. Lázár annál ugyanis sokkal okosabb, mint, hogy ne tudja, ha elhajolnak azok elől a források elől, amelyek az EU-ból jönnek, akkor nem tudják működésben, mozgásban tartani az országot, amelynek szinte egyáltalán nincsenek saját forrásai. Ez egy sokadik kommunikációs gumicsont.

Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért szóvivője:

A politikus magánvéleménye addig az, amíg megmarad családi, baráti körben, ha azonban a sajtó nyilvánossága előtt mondja ki, akkor „elveszti magánvélemény jellegét”.  Lássuk be, hogy amikor a miniszterelnökséget vezető miniszter és másnap a kormányszóvivő gyakorlatilag ugyanazt nyilatkozza, mint magánember az uniós tagságról, azt nehéz magánvéleménynek tekinteni. Ez tudatos kampánylépés, nem Lázár improvizálása, így akarják emelni a tétet a Brexit kapcsán az őszi népszavazás előtt. Ez a nyomdafestéket eltűrő véleményem. Az az érzésem, hogy október 23-án tetőzik majd mindaz, aminek most a kezdetét érzékeljük. Aztán előkerül egy új gumicsont.

Tamás Tibor, újságíró:

Én már az Antall kormány idején sem hittem el azokat a mondatokat, hogy „Én nem, mint kormánytag, hanem mint magánember voltam ott Horthy Miklós újratemetésén.” Ennyit a politikusok magánvéleményéről.

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője:

Lázár nem tud magánvéleményt mondani a háta mögött Magyarország kormányával, Magyarország minisztereként. Amit megfogalmazott, az nem magánvélemény, hanem egyértelműen kormányálláspont.

Karsai Katalin, a Magyar Taxis Szakszervezet ügyvivője:

Ha egy miniszternek a magánvéleménye szöges ellentétben áll a kormány hivatalos véleményével, akkor az egyik mellett le kell tennie a voksot, és emelt fővel vállalni annak minden következményét, de nem akarok talányos lenni: ha egy EU tagország minisztere úgy véli, kívül tágasabb, akkor mondjon le!

Szaniszló Sándor, az MSZP fővárosi képviselője:

Jancsó Mikós 1976-ban Olaszországban forgatott filmet „Magánbűnök, közerkölcsök” címmel, én ezt aktualizálnám a jelenlegi helyzetre: Magánpénzek, közerkölcsök.

Sebestyén Eszter, Ligetvédő aktivista:

Azt gondolom, hogy közszereplőnek nincs magánvéleménye, a kormányinfón pláne, hisz ott a kormány nevében nyilatkozik.

 

süti beállítások módosítása