2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Egy szegény kis főpolgi panaszai

2016. október 14. - Városi Kurir

hvg_1.jpg

Budapest főpolgármestere egyre jobban fél a sajtótól, hiába van éppen „helyzet”, mint a hét elején is történt a 3-as metró felújításának legújabb csonkolása kapcsán, azzal bújik ki a válasz alól, hogy „tegyék fel a kérdést a pénteki sajtótájékoztatón!”

Aztán elérkezik a péntek - mint ma is - és Tarlós István megjelenik, képletesen szólva: egyik kezében szappannal, a másikban ostorral, nyaka körül törölközővel. Hogy miért? - mert látványos, nagy mosakodásra készül, majd azt befejezve, igyekszik mindenkit megkorbácsolni. A főpolgármester ugyanis ezt az alkalmat arra használja fel, hogy miközben azt bizonygatja - időnként szánalmas igyekezettel - ki mindenki hibás, csak ő nem, nos közben oda-oda csördít a sajtónak is. Most, hogy gondolom nagy örömére "kedvenc" Népszabadságát barátai kicsinálták  csak az Indexes kollégának szólt be, de jutott a korbácsütésekből Horváth Csaba MSZP-s, és Gy. Németh Erzsébet DK-s képviselőnek, sőt az általa kedvesen csak Szabadai elvtársként aposztrofált MLP-s politikusnak is, aki ráadásul még csak nem is tagja a fővárosi közgyűlésnek. A kötőszó pedig ismét a jól bevált "demszky" volt. A főpolgármester a továbbiakban még belerúgott néhányat az Oltalom Karitatív Egyesületbe, és addig is elmerészkedett, hogy Iványi legutóbbi akcióját, amellyel a női hajléktalan szállójukat igyekezett védeni a tiborczi expanzió ellen, politikai akciónak minősítette. Tarlós paranoiáját mi sem jelzi jobban, mint, hogy politikai provokációt sejt egy hajléktalan viselkedése mögött is csak azért, mert az a Deák téri villamosvégállomásra vackolta be magát. 

Tarlós István szemmel láthatólag Lázár csütörtöki kormányinfóját igyekszik majmolni péntekenként, azzal a kis különbséggel, hogy hiányzik belőle Lázár slágfertigsége, így csak annak pökhendiségét tudja lemásolni, és ha lehet, ez  sokkal rosszabb eredményt szül, ezért lehet, hogy őt még a kormánypárti sajtó sem képes elfogadni, pláne szeretni.

blikk_hu.jpg

A főváros regnáló fura ura, aki szinte soha nem felejti el megemlíteni, hogy a jelenlegi politikusok közül ő bír a legnagyobb legitimitással, mára már csak vagdalkozni képes, lehet hogy lassan  belátja, hogy helytartósága közel két ciklusa alatt semmi érdemleges, a város számára fontos dolgot sem tudott kormányánál elintézni, így mandátuma letelte után örülhet, ha a futottak még, és nem a legkártékonyabb városvezetők közé sorolja be az emlékezet.

A Tarlós-éra szinte semmi másról nem szól, mint annak a gazdának - Orbán Viktornak - a feltételnélküli kiszolgálásáról, aki ennek fejében ott veri át, alázza meg, ahol csak tudja, és ennek jogát még csatlósaira is átruházza. Gondoljunk csak arra, hányszor taposhatta büntetlenül a betonba a főváros első emberét mondjuk Lázár János.

index_hu.jpg

Tarlós erőtlen, egyre enerváltabb városvezető. A főpolgármester fáradtságát Fideszes „futtatói” ki is használják, és nem érik be azzal, amit a mi tulajdonukból önként átad, emlékezzünk az egészségügy, az oktatás, a Városliget, a Főgáz-részvények, a Dagály fürdő stb. esetére. Mindezek után végképpen érthetetlen, miért tűri, hogy még leckéztessék, és egyre hazugabb helyzetekbe kergessék elvbarátai. Vajon mivel tartják kézben ezt az embert, akinek nincs veszítenivalója, hiszen saját elmondása szerint nem indul újra posztjáért, tehát akár harcosan, elkötelezetten védhetné is városát, ha fontos lenne neki. De az-e? - ez a kérdések kérdése.

hvg_hu_1.jpg

Ne feledjük, hogy a 3-as metró felújítása mellett, amibe egyre jobban, és jobban elvész, Tarlósnak egyetlen igazán dédelgetett álma volt még mielőtt főpolgármesterré ütötték volna, és ez az óbudai mobil gát, amiből egyre inkább úgy néz ki, szintén nem lesz semmi.

ind.jpg

Lássuk be, két ciklus alatt összesen ez a két nagy projekt  még megvalósulásuk esetén is kevés lenne eredménynek, de így, hogy egyikkel sem történik semmi az állandó görcsös semmittevés rángatózásán kívül, különösen nehéz értékelni - legalábbis pozitívan - a városvezetőt.

origo.jpg

Mindezek fényében talán érthető, miért igyekszik a főváros első számú polgára(?) elszeparálódni a spontán újságírói kérdések elől, és a pulpitusról lefelé válaszolgatás látszat-biztonságába menekülni.

mno_hu.jpg

Azért itt legalább szögezzük le, hogy amennyiben most erélytelensége okán ketté kell bontani a metrófelújítást alagúti és állomási részre, akkor minden következmény Tarlós Istvánt terheli, mert most már csak önmagára mutogathat és nem az elődökre, ahogy azt megszokhattuk tőle.

Pálmai Tamás

Tarlós Úr! Nem bántja a konkrét szemét a konkrét szemét?

Pillanatkép a nem is olyan távoli jövőnkből

wp_000521-crop.jpg

Tarlós István, Budapest főpolgármestere időről-időre, mint a szeméttel, úgy bánik mindazokkal, akik mást mernek gondolni, mint ő, vagy a főnöke, akinek kesztyűsbábjaként működik a városházán.  Lenéző, nem éppen európai stílusát az elmúlt közgyűlésen is megcsillantotta, amikor Horváth Csaba szocialista képviselőt „osztotta ki”, akinek az volt a bűne, hogy vitanapot kezdeményezett pártja nevében arról, ki miért felelős az elmúlt tíz évben.

A főpolgármester magából kikelve, a lehető legbárdolatlanabb hangon, mintegy negyedórás kifakadásban részesítette a jelenlevőket, majd szemlátomást maga is meglepődőt a képviselő visszafogott, rövid válaszán.

 „ 2010 óta a bunkóság főpolgármesteri kategória lett, amihez Önnek a pulpitusról sincs joga”.

Tarlós Istvánnak ezután is elég volt egy levegővétel, folytatta azt az alázást, amit az ellenzéki képviselőnek szánt, de saját fejére hullott vissza.

A fentiek csak azért jutottak eszembe, mert a Szervita téren, a Fővárosi Közgyűlés épülete előtt, éppen a Városarculati Nonprofit Kft. képviseletével szemben, annak portáljától alig öt méterre, több hete éktelenkedik egy konkrét szeméthegy, ami ezek szerint nem bántja Tarlós István, a vele szemben állókat olyan kritikusan szemlélő szemét. Ejnye, Pista bá!

img_20160912_131435-crop-crop.jpg

A valós szeméthegyről először a fentebb említett Horváth Csabát, az MSZP fővárosi képviselőjét kérdeztük:

 „Ez a hegy csak nőni fog, hiszen Tarlós István legújabban a kormány hulladékholdingját szolgálja.  A főpolgármester, aki olyan büszke reál-végzettségére, most kormányinstrukció alapján még a matematikával is szembe megy, és azt állítja, hogy amennyiben elvesznek a főváros eddigi köztisztaságra fordított keretéből 2 milliárd - azaz kétezer millió! – forintot, akkor Budapest tisztább lesz, mint valaha. „

Gy. Németh Erzsébetet, a DK fővárosi képviselőjét se kerülték el az évek során a főpolgármester villámai, most azonban nem egy elgondolásról, hanem valós tényről kérdeztük:

 „Soha nem volt még ilyen koszos a főváros. Elképesztő, hogy nappal a belvárosban is nemcsak szeméthegyekkel, de patkányokkal is találkozhat az ember, és ez nem túlzás, hiszen alig néhány hete megtörtént a Deáktéren. A helyzet sajnos rövid időn belül eszkalálódik, mivel az állam lecsapott a fővárosiak szemétszállítási pénzére is. A Demokratikus Koalíció, és személy szerint én is úgy vélem, hogy Tarlós Istvánnak mindent meg kellene tennie, hogy az itt lakók szemétszállításra befizetett pénze itt maradjon, mert csak így lehet - legalább viszonylag - normálisan takarítani a várost.”

Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt fővárosi szakpolitikusa, akit eddig talán csak azért nem osztott még ki Budapest fura ura, mert nem tagja a közgyűlésnek:

 „Budapestet sajnos folyamatos lerepülés, leépítés jellemzi, és ez látszik a köztisztaság ügyén, büdzséjén is. Hihetetlenül kártékony az a fideszes bandaháború, ami most a fővárosi források megszerzéséért folyik, így a hulladék kezelésért, szállításért is. A harc eredménye egy „leharcolt” Budapest lesz, ahol már érződnek az előjelek, például a kukák ürítésének lassulásán is. Szörnyű, de ki kell mondani, ami most történik az nem más, mint egy fideszes pontvadászat Budapest utolsó értékeiért."

img_20160912_131425-crop.jpg

Mindezek után adja magát a kérdés, miért gondolja úgy Tarlós István, hogy a valós problémákat, amelyek lassan szétfeszítik Budapestet, le lehet takarni álharcokkal, amelyeket - főnökéhez hasonlóan - körkörösen vív?

Frissítés:

Posztunk megjelenése után olvasóink is "megörvendeztettek" bennünket  Budapesten készült fotókkal, ezek közül néhány:

szemet1.jpg

 

szemet_3.jpg

szemet_2.jpg

Pálmai Tamás

Gy. Németh Erzsébetnek megy a matek!

nol_hu_2.jpg

Aki a hőskorban épült budapesti 3-as metróvonalon kénytelen utazni, az nap, mint nap felszabadult sóhajt hallatva hagyja el a matuzsálemi kocsik egyikét-másikát, mivel soha nem tudható, melyik gyullad fel.

Belebegtette a kormányzat, hogy ha Budapest „jó kis főváros” lesz, akkor – no, nem vesz neki, ugyan már! - kezességet vállal, hogy hitelt vehessen fel és a gyártás helyén, a nagy orosz sztyeppén felújíttathassa a múzeumi darabokat.

A Tarlós-vezette fővárosi közgyűlés fideszes többsége behúzta fülét-farkát, összecsapta az összes bokáját, így a kedves vezető, amikor 2014 januárjában megállapodott Putyinnal Moszkvában Paks II. építéséről, csak úgy foghegyről, mintegy mellékesen vethette oda, hogy a 3-as metró jármű-tenderén indulnia kellene Oroszországnak, mert nagy lenne az esély rá (!), hogy nyerjen. Persze ehhez szükség volt arra, hogy Tarlós „átgondolja” a kiírás feltételeit és letegyen arról a botorságról, hogy új szerelvényekkel lepje meg Budapest lakosait, kicsit több közpénzből ugyan – mi az nekik? - inkább ráncfelvarrásra írjon ki pályázatot. Tarlós belátta, hogy – mint mindig – a főnöknek ebben az esetben is teljesen igaza van.

budapestbacon.jpg

A tenderen az oroszok 69 milliárdos ajánlattal győztek, a másik, 9 milliárddal olcsóbb ajánlatot tevő pályázót kizárták. 

A főváros által felveendő 60 milliárd forint hitelt az OTP vezette konzorcium 15 milliárd forint kamat, bankköltség és ki tudja, hogy még mi minden ellenében  vállalta finanszírozni.

„Ez – akár hogy is számolom – 25% THM.”

- mondja Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője, a metró-téma egyik legavatottabb politikus-szakértője, aki évek óta figyelemmel kíséri az eseményeket.

Az oroszokkal való szerződéskötés után néhány hónappal – orosz kérésre - módosította a közgyűlés a már megkötött szerződést: az eredeti ütemezésnél gyorsabban hozhatják a „felújított” kocsikat, és természetesen hamarabb is fizet a főváros.

Gy. Németh ekkor már nem rejthette véka alá nemtetszését, kérdőre vonta a városvezetőt, aki azzal nyugtatgatta, hogy gyorsabban tudják felújítani a kocsikat, mint gondolták. A képviselőnő nem hagyta annyiban, és amikor idén nyáron megérkezett az első 6 kocsi és kiderül, hogy ezek nem a kivitt régi „kriptaszökevények”, hanem 2 elemet leszámítva (vezetőfülke ajtaja, légtartály), újak, akkor a Metróért Egyesület megállapítása lapján a nyilvánossághoz fordult.

hirpress_hu.jpg

A fővárosi képviselőasszony elmondta portálunknak azt is, hogy a napokban kapott hírt arról, hogy a Metrovagonmash közleményben tudatta országgal-világgal, hogy két újabb, 6 kocsiból álló szerelvényt indítanak a napokban Magyarországra. Ezzel elérték a 18 db-ot, amit eddig kivittek. A tájékoztató azt is tartalmazza, hogy novembertől havi 2 szerelvényt – ez 12 db kocsit jelent – küldenek Magyarországra. Ez lesz az igazán érdekes, hiszen amennyiben ez a mostani 12 beérkezik, nem marad több Oroszországban. A képviselőnő azt is nyilvánosságra hozta, hogy egy magát megnevezni nem akaró informátora saját szemével látta, hogy 30 db. metrókocsi áll menetkészen Moszkva Mityiscsini városrészében arra várva, hogy Magyarországra szállítsák.

A várakozás oka, hogy kis szervezési malőr történt, ugyanis itt Budapesten nem kezdődött el a metró pályafelújítása, ezért muszáj a néha életveszélyes kocsikat futtatni, így nem lehet azokat  kiszállítani, hogy ripsz-ropsz, varázsütésre újjávarázsolódjanak.

 „Úgy tervezték, hogy idén novemberben indul a metró pályafelújítása, s akkor nem derült volna ki a csalás, csak ezt is elszúrták. Nem kicsit, nagyon!"

 – vonta le a konzekvenciát a tények alapján Gy. Németh Erzsébet.

Végezetül rögzítsük: nem az a baj, hogy új metrókocsik érkeznek, éppen ellenkezőleg, de az mindenképpen elvárható lenne a főváros vezetésétől, hogy még a szeretett vezető jóindulatának elnyerése érdekében se hazudozzon csak azért, hogy az Európai Unió Oroszországot agresszív terjeszkedési politikájáért sújtó embargóját kijátszva, onnan rendel új metrószerelvényeket, ahonnan nemcsak drágábban, de kicsit elavultabb is, ami érkezik.

Pálmai Tamás

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: témajavaslat.

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

Jeanne d’Arc-ot miniszterelnöknek!

jan_d_arc_2.jpg

A mérvadónak számító közvélemény-kutató, az Integriy Lab felmérése szerint honunk megkérdezett polgárainak több, mint a fele szívesen szavazna női miniszterelnök-jelöltre az eljövendő – ha valóban lesz! - parlamenti választáson, széleskörű castingba kezdtek a magukra valamit is adó baloldali pártok.

Ez remek lehetőség. Új távlatok nyílhatnak az eddig teljesen elhanyagolt ”szegmens”, a tanult, gondolkodó, szakmailag felkészült, a közélet iránt érdeklődő és eddig még egyáltalán nem lejáratódott női politikusjelöltek előtt. Ezeknek a hölgyeknek még csak arra sincs feltétlenül szükségük, amit Fidesz Tompika, a jóöreg fiatal-demokrata olyan nagy empátiával és a csak rá jellemző jó ízléssel ekként fogalmazott meg, amikor gratulált a két első magyar olimpiai aranyhoz, amit ki más is szerzett volna, mint két hölgy: „minden sikeres nő mögött áll egy férfi”. Nem bizony! - már csak azért sem, mert ezek a pofátlan férfi politikusok nemhogy  a hölgyek mögött állnának, de nem ám, egyenesen eléjük tolakodnak.

Az időpont is kedvez a női nem preferálásának,  hiszen még két év áll rendelkezésre ahhoz, hogy akár az ismeretlenségből is felépíthessék a szóban forgó hölgy ismertségét, elfogadottságát, akár többnek is, hiszen ne csak miniszterelnök-jelöltben gondolkodjunk, van ott még ellátandó feladat rengeteg.

Ám itt jön a bibi! A megkeresett baloldali potentátok egyetértenek abban, hogy az ötlet jó, támogatják, persze egyikük sem vállalta, hogy konkrét neveket említsen, mondjuk: Dobrevet, Kunhalmit, Vadait, Gy. Némethet, Szabó Tímeát, Szél Bernadettet, stb – hiszen politikusokról van szó, miért is lennének egyértelműek?  Csak abban volt teljes az egyetértés, hogy külön-külön eltekintve egy-két üdítő kivételtől, kizárólag saját pártjuk felhozatalából mazsoláznának.  Még csak terv szintjén sem ugrott be nekik, hogy az ideális jelöltek közül - párthovatartozástól függetlenül - kellene kiválasztani a legalkalmasabb hölgyet.

Persze - riadok fel álmodozásomból - mit várok én a napjaink percemberkéitől, azoktól, akiknek elődei azt a bizonyos Orléansit is máglyára küldték, hiába vezette győzelemre hadaikat.

M.A.

Budapestet végképp eltörölni!

Mit szól az ötlethez a DK és a Liberálisok?

kerulet.jpg

Budapest végső ellehetetlenítésére készül a regnáló rezsim, mert a főnök számára nem csak felfoghatatlan, érthetetlen és tűrhetetlen, de nem is eléggé ellenőrizhető a bűnös főváros. Az ötlet nem új, már serdülő korában, amikor felszármazott a poros kis falu HVCS-je – aki nem ismerné a rövidítést: Helyi Vagány Csávó - és az örökbecsű szerint a többi Bibó-fiúval együtt „rácsodálkozott a 4-es – 6-os villamosra”, érezte, nem mehet ez így tovább!

Telt – múlt az idő, de az urbánus világ gyűlölete nemhogy csökkent volna, egyre erősödött. Már 2011-ben, rögtön a második hatalomra kerülése és az első teszt, a magánnyugdíj-pénztárak, mindannyiunk megtakarításának, vagyonának sikeres lenyúlásos-megvédése, után már sült is a Belügyminisztérium boszorkánykonyhájában a főváros eltörlésére irányuló hármas tervezet.

Az első szerint maradnak a kerületek, de önállóságukat vesztve, élükön államilag kinevezett „helytartócskák” vezetése alatt, költségvetés és mozgástér nélkül. A második variáció szerint minden marad a régiben, de „erős fővárosi irányítás” alatt. A harmadik ötlet, a City-koncepció alapja, hogy a belső kerületeket összevonja egy monstrumkerületté és a külsők is integrálódnak, ki ide, ki oda, de elvesztik minden fontosságuk. 2011-ben, a hajdúszoboszlói kihelyezett frakcióülésen meg is hányták-vetették a dolgot, majd hagyták lebegni, mint Mohamed koporsóját.

Az nyilvánvalóan nem opció, hogy Budapest megőrizhesse függetlenségét ebben az elorbániasodott országban, amivé az egész hazában világhírű elöljáró változtatta az egykor többre érdemes Magyarországot. Orbán felszámoló-biztosnak megtalálta a legmegfelelőbb csatlóst Tarlós István főpolgármester személyében, akiről nem egyértelmű, hogy elhivatottsága, vagy, vagy………miért is(?)  követi olyan szervilisen a főnök parancsait.

tarlos_hirmenten_hu.jpg„….Budapest súlyának, közigazgatási szerepének eldöntése a fő kérdés, és mintha még ez sem dőlt volna el véglegesen. A városrészek szerepének meghatározása ehhez képest már csak egy másodlagos kérdés lehet. Tény azonban, hogy a változtatási szándék mögött a pragmatikus városvezetési szempontokon kívül közrejátszhatnak pártpolitikai, hatalomgyakorlási szempontok is.”

– válaszolta Tarlós a Népszabadság e témában feltett újságírói kérdésére.

Arról, hogy mik lehetnek ezek a homályosan említett szempontok, ne legyen kétsége senkinek. Példának okáért a ma még létező „ellenzéki fellegvárnak” vizionált Lipócia teljes megsemmisítése – mivel a vezír örök harcban áll, ezért csak a megsemmisítés számára az elfogadható - a vágyott cél, aminek elérése érdekében feldúlni kívánja Budapest egységét. Nem véletlen, hogy még a párthű jelenlegi polgármesterei is riadtan és értetlenül kapaszkodnak inogni látszó székeikbe, hiszen az ő pozícióik is eltűnni látszanak. Csendben jegyzem meg, hogy nincs kétségem afelől, hogy már készül számukra valamelyik minisztériumban, vagy azokban az „elfekvőként” üzemelő háttérintézmények valamelyikében egy kevéssé fontos, ám zsíros állás.

Szabadai Viktor, a Liberálisok várospolitikusa a City koncepcióról:

szabadai_viktor_500-400x400.jpg „ A főpolgármester által felsorolt három lehetőség közül a City koncepciót, márcsak azért is támogatnánk, teszem hozzá megfelelő tartalommal, mert azt 2014-ben Fodor Gábor elnökünk is benyújtott egy törvény módosítási javaslatban, majd ugyan ez a koncepció ott volt Bodnár Zoltán főpolgármester jelöltünk programjában is, és most is szerepel a „Tarlós után szabadon” című programunkban is, mert ez a koncepció, szerintünk, a közigazgatás racionalizálásának fontos feltétele. Tarlós István regnálása alatt Budapest súlya, politikai, közigazgatási, gazdasági és minden egyéb szempontból, töredékére csökkent, tehát önmagában a koncepció, nem segítene, de fontos eleme lehetne a város újraszületésének. Az viszont komoly aggodalomra ad okot, hogy Tarlós István szerint is a Fidesz, nemcsak a közigazgatás racionalizálására törekszik, de pártpolitikai szempontokat is figyelembe vesz, márpedig az elmúlt évek bebizonyították, hogy ha a Fidesz bármikor pártpolitikai szempontok mentén döntött az mindig kárt okozott az országnak. „

Kicsit nehezíti bármelyik terv kivitelezését, hogy kétharmados törvény szükséges hozzá, de ez valóban kis akadály a mai kormányzati politikai palettát alkotók engedelmességi faktorát figyelembe véve.

Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője szerint:

gy.jpg
„Ilyen törekvések már az első Orbán kormány idején is voltak, de nem lett belőlük semmi. Most is egyszerű elterelésnek vélem, Tarlós István eltanulta a Fidesztől a gumi-csont dobás technikáját, és most ezzel akarja elterelni a sajtó, és a közvélemény figyelmét olyan fontos, és sürgős feladatokról, mint a 3-as metró felújítása, amely körül egyre másra kavarognak a botrányok.”

Budapestiek! – aki csak úgy, mélázva sétálna még egyet a Pozsonyin, vagy inna egy kávét a Ráday, a Gozsdu, vagy a Liszt teraszainak egyikén, az vegye fel a nyári táncrendjébe, mert ki tudja?   Megeshet ugyanis, hogy mire rászánja magát a kiruccanásra, már csak egyen-ételeket talál az egyen-menzák talponállóiban, ahová halkan behallatszik a kisvasút mozdonyfüttye, és a füstje is megcsaphatja olykor, mert ne feledje: a Nagytestvér sajnos mindenhol ott van, még ott is, ahol nem.

Mátrai Anna

Tarlós István, a tengelykezű félember

tarlos4_1_-crop.jpg

A főpolgármester jó szokásához híven, amikor arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy mit művelnek mostanság a Városligetben, mint legfontosabb gondolatot osztotta meg, hogy micsoda dolog az, - már bocsánatot  kérek - hogy Franciaországból idejárnak rugdosni a rendőröket!” - célozva ezzel arra az eseményre, amikor a több hónapja itt tartózkodó Ligetvédő, miközben elhurcolták a rendőrök, - a videó tanúsága szerint is - véletlenül valóban belerúgott egy közegbe.


Mindezek után jogos a kérdés, ki jegyzi ezt a várost, ki ez az elszabadult fújtatós  harmónium a Budapest nevű hajó rakterében? Igen kiszolgált régi harmónium, nem is hajóágyú - ahogy mondani szokták - nem bizony, mert az odapörköl bárhová.   A mi harmóniumunk viszont  nagyon is megválogatja, kinek az arcába fújtat egy-egy hamis hangot, mindig a gyengébbet veszi célba, tudja ő azt jól, hogy hol a fent, és hol a lent.  Azzal, hogy merre van az előre, már adódnak gondok.
Tarlós István folyamatosan  különlegesen nagy legitimitására hivatkozik, közben pedig - mint az az alábbiakból kiderül - úgy viselkedik, mintha  nem is Magyarország fővárosának lenne első  polgára(?), hanem egy sosem volt, olajos padlójú kocsma csaposa.  Lehet, hogy Pistabá-ban  egy olyan krimó első emberét ” tisztelhetjük”,  ahol még a „Padlóra köpni tilos” táblát is csak azért nem verték le a falról, mert a gazda kitenni se tartotta fontosnak, annál is inkább, mivel ő maga is körbeköpköd?

Pista bácsi elszabadult:

sziget.jpg1997, Sziget fesztivál, a második nap éjszakáján hajnali kettőkor megjelenik Tarlós István akkor még  lll. kerületi polgármester, aki a tőle megszokott vehemenciával hisztérikusan a rendezvény öt percen belüli leállítását követeli.


mdf.jpg2007. lll kerületi önkormányzati testület egyik ülésén, ahol, - ma úgy emlékszik vissza - mint a „béke barátja” és a kompromisszumok lovagja működött: Szénási János MDF képviselőnek így szólt oda:
"Te meg egy tulok vagy (...) Szénási elvtárs megint ravaszkodik (...) Ide figyelj, Szénásikám, te summantottál az MDF-székház-ügyben is. Most elmondtad a mondandódat, újra visszatértünk az ügy tárgyalására, úgyhogy ne ravaszkodj, mert úgy leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok! (...) Fogd be a szád, most én beszélek! Ki vagy rúgva, ha ezt csinálod! Saját személyes megítélésem szerint Szénási elvtárs spekulatív és sunyi." Pár perccel később Tarlós tovább folytatta: "Egy fővárosi választási kampányban nekem semmi szükségem nincs, hogy a Szénási elrohanjon a férfimanöken barátaihoz, akik erotikusan exponálják magukat a választáson, és olyan nyilvánosságot produkáljanak nekem (...), mert én ezt szubjektíve Szénási kollégából kinézem."



bih.jpg2011.Már mint Budapest főpolgármestere Bihary Gábor akkori MSZP képviselőnek ekként
reagált egy
ügyrendi kérdésre: „Csak annyit, köszönjük a tanácsot a városvezetés egymáshoz való viszonyába kicsit se tartunk igényt Bihary úr tanácsára, másrészt……ügyrendi javaslat? – ne pofázzon közbe!”

 

lang_zsolt.jpg2011.A  “főváros haljakendeje” már megválasztása után sem tűrte jól nem jól ha a dolgok nem úgy mentek ahogy
ő elképzelte, pedig akkor még volt a Metró űgy, és a többi hasonló dráma. A „dilettantizmus csúcsa”-nak nevezte Láng Zsolt ll. kerületi polgármester egy az övétől eltérő álláspontját, a fonódó villamos ügyben.

 
kalman_olga.jpg2012. október – a főpolgármester bal lábbal kelt délutáni szunyókálásából ezért úgy döntött Kálmán Olgát “vacsorál”, de az megakadt a torkán, de úgy hogy évekig köhögött tőle: „Drága szerkesztő asszony! A kérdésre én adtam egy kielégítő választ, ezt 90-es IQ felett meg szokták érteni, hogy Ön nem értette meg, az legfeljebb a kialvatlanságával hozható összefüggésbe. Sic.: nem lehet együgyű kérdésekre értelmes válaszokat adni.”

 

horvath_csaba.jpg2007, 2014 – Horváth Csaba fővárosi MSZP politikus, egykori vetélytársa a főpolgármesteri posztért, majd kihívója, így tahóságainak egyik kedvelt célpontja: „Horváth Csaba korlátolt, mi ebben a bunkóság?” Máskor „Ön semmit nem csinált, ült a szobájában, keverte a kávéját, lógatta a lábát”. Megint máskor: “Azt kellene felvenni amikor kihúzza a szemöldökét a férfimosdóban”.

 


lazar.jpg2007 – 2015
Lázár János államtitkár, majd miniszter fontos játszópajtása a főpolginak:„Megértem én azt, hogy valakinek gyökereinél fogva beilleszkedési problémái vannak a budapesti társadalomba. Elfogadom a dolgot, hogy indulatok vannak benne és pedagógiai módszerekkel igyekszem kezelni.” Máskor:„Egyszer valamikor berepült a Parlamentbe Papcsák András esernyőjén, mint Mary Poppins és az utóbbi egy évben eléggé próbára teszi a képességeit az a feladattömeg, amit a nálánál jóval nagyobb szellemi kapacitású miniszterelnök kiszignált rá.”

 

melegek-crop.jpg2014 Tragikus mondatok a melegekről: „Nekem a melegekről először a bableves jut eszembe, így tanultam, ez egy gyerekkori ártalom. Szigorúan személyes véleményként azt tudom megfogalmazni, hogy számomra ez a jelenség nem természetes, visszataszító. sic. Előfordul a természetben, de nem organikus része annak. Ez a dolog nem méltó az Andrássy út történelmi környezetéhez.


csardi_antal.jpg2015 – Csárdi Antalnak amikor nem szavazott meg a 2024-es budapesti olimpia rendezés előterjesztését heherészve mondta:„Jegyzőkönyvön kívül mondom, de úgy tudom, hogy Széll Bernadetten kívül az LMP-ben mindenki fel volt mentve tornából. Igaz ez, Antal?”

bkv.png2015. november, Amikor már kezdett nagyon komolyra fordulni a BKV ügy, és nem nagyon lehetett tovább alibizni a kormánnyal: „Ha nincs megállapodás, akkor én jövőre – már csak pedagógiai okokból is – ezt a járatritkítást meglépném, mert azért ne csináljuk minden évben ezt a játékot.”

fid.png2016 május„Nem szoktam ezzel hencegni, de még a saját politikai közösségemen belül is néha olyanok próbálnak engem jobbról előzgetni, akik inkább megköszönhetnék, hogy nem kapargatom a múltjukat.”

vitezy.jpg2016. április.  Vitézy Dávidról, akit, nem mellesleg  ő szabadított rá a városra, majd ő is rúgott ki: "Nem egy mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot kegyelemből igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevű nightklubból, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel."

 

gy_nemet.jpg2016 május – Gy. Németh Erzsébetről, aki nem elég, hogy ellenzéki politikus, de még nő is mer lenni: „Eddig sem feltételeztem, hogy Gy. Németh Erzsébetet egyszer az Akadémia tiszteletbeli tagjaként köszönthetem, de amit az M3-as metró és a csillaghegyi árvízvédelmi törvényről nyilatkozott, az egyenesen a mély sötétség.”

 

fiser.jpg2016 május – Fischer Iván világhírű karnagy a világ egyik legelismertebb zenekara a Budapesti Fesztivál Zenekar alapítója is megkapta a magáét: “Fischer Iván karnagy úr kezdi elveszíteni az önkontrollját. Amennyiben nem képes befejezni a követelőző hisztériát, fenyegetőzést és zavarkeltést, úgy át kell gondoljuk a támogatását.

 

liget.jpg2016. július Liget projekthez, is értőn és a tőle megszokott lényeglátással szólt hozzá a polgármester„Az mégis csak botrány, hogy Franciaországból ide járnak szájba rúgni a rendőröket”

 

forrás: Pálmai Tamásvillam.jpg

Elsült Orbán Lázár nevű balkeze

forrás: Városi Kurir

szemelyisegosztodas.jpg

A miniszterelnökséget vezető miniszter azt találta mondani a kormány infón, hogy ha arra kerülne a sor, nem tudna jó szívvel az Európai Unióban maradásunkra voksolni.Mi történhetett a miniszterrel, akihez az Unióból érkező milliárdok elosztása és felügyelete is tartozik? Hőgutát kapott, vagy neki a kormányinfó a taxija, és ahogy Tiborcz István ott szórja el az agyát, ő itt érzi úgy, hogy már bármit megengedhet magának

Lázár (de nehéz befejezni a megszólítást, na jó legyen, nem bánom) Úr! Hogy is van ez, mit osztogatna kelmed a haveroknak, ha nem fújna be folyamatosan nagyobb, szabad szemmel is jól látható összegeket Brüsszel irányából az államkasszába a nyugati-szél?

Arról már ne is beszéljünk, hogy ahol a mondat elhangzott, azt úgy hívják: KORMÁNYINFÓ, és nem úgy, hogy Lázár-infó. Ez utóbbinak otthon, vagy az árnyas kocsma-kertben, barátok, és nem újságírók között a helye, vagy mit tudom én, mondjuk egy méregdrága, - mármint a mi pénzünkből az - 100 csillagos londoni hotel félhomályos bárpultja mellett valakinek a szemébe nézve, de semmi esetre sem az ország házában.

Ez a kormányinfós magánvéleményesdi olyan, mintha én most, itt a nappalimban azt írnám, hogy „kormányzati véleményem szerint”, és itt jönne egy hatalmas baromság, vagy isten ne adj, hazugság. Egy kormányzati tényezőnek a magánvéleménye is maximum kormányzati- magán, és ennek a fogalomnak annyi értelme van, mint mondjuk annak, hogy: üvegből készült bádogdob.

Az elejtett szónak is komoly hatása lehetett, hiszen a talpas nép, aki az illetőből él, már zengi is a dalt. Semmi nem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Lázár-féle pökhendi baromsághoz, az ő jobb keze, Kovács (és sikerült?) Zoltán már másnap rácsatlakozott, és egy televízió műsorban arra kérdésre, hogy ha esetleg nálunk is referendumot tartanának a kilépésről, hogy döntene, valami olyasmit válaszolt, hogy ha csak az Európai Unió elhibázott migrációs politikáját venné figyelembe, akkor a kilépésre szavazna.

Egy szó, mint száz: Lázár szinte biztosan főnöke beleegyezésével fújta meg a kürtöt, és a vadászebek már indulnak is - úgy, ahogy egy kutyától elvárható – célirányosan, semmi másra nem figyelve.

A Városi Kurír megkérdezett néhány közéleti szereplőt és politikust, hogy van-e az ügyben magánvéleménye, és ha igen, mi az:

Horváth Csaba MSZP:

Ha egy politikusnak elválik a magánvéleménye a hivatalostól, az már önmagában tudathasadás, és kezelni kell. Az uniós tagságról tett Lázár-féle kijelentésről csak annyit, hogy az elmúlt napokban nagyon sok kormányzati szereplő nyilatkozott hasonlóan, márpedig, ha egy EU-tag ország vezetői így gondolkodnak, - különösen a jelenlegi helyzetben - akkor azok alkalmatlanok az ország vezetésére, és le kell mondaniuk.

Vadai Ágnes, Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője:

Az, hogy erről Lázárnak magánvéleménye van, és hogy ilyen, őt minősíti. Nekem magánvéleményem politikai kérdésekről nincs, arról igen, hogy kell a tejbegrízt készíteni.

Dr. Orosz Csaba, egyetemi docens:

Természetesen a kormánytagnak is lehet magánvéleménye, de ha ez előtör, azonnal mondjon le!

Ignácz József, Besence független polgármestere:

A kormányinfó nem a magánvélemények elmondásának a helyszíne, azt egy politikus a pártjában, belső vitákban, vagy egy sör mellett a kocsmában mondja el.

Tarjányi Péter, biztonságpolitikai szakértő:

Szerintem ez a „magánvélemény” nem magánvélemény. Lázár annál ugyanis sokkal okosabb, mint, hogy ne tudja, ha elhajolnak azok elől a források elől, amelyek az EU-ból jönnek, akkor nem tudják működésben, mozgásban tartani az országot, amelynek szinte egyáltalán nincsenek saját forrásai. Ez egy sokadik kommunikációs gumicsont.

Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért szóvivője:

A politikus magánvéleménye addig az, amíg megmarad családi, baráti körben, ha azonban a sajtó nyilvánossága előtt mondja ki, akkor „elveszti magánvélemény jellegét”.  Lássuk be, hogy amikor a miniszterelnökséget vezető miniszter és másnap a kormányszóvivő gyakorlatilag ugyanazt nyilatkozza, mint magánember az uniós tagságról, azt nehéz magánvéleménynek tekinteni. Ez tudatos kampánylépés, nem Lázár improvizálása, így akarják emelni a tétet a Brexit kapcsán az őszi népszavazás előtt. Ez a nyomdafestéket eltűrő véleményem. Az az érzésem, hogy október 23-án tetőzik majd mindaz, aminek most a kezdetét érzékeljük. Aztán előkerül egy új gumicsont.

Tamás Tibor, újságíró:

Én már az Antall kormány idején sem hittem el azokat a mondatokat, hogy „Én nem, mint kormánytag, hanem mint magánember voltam ott Horthy Miklós újratemetésén.” Ennyit a politikusok magánvéleményéről.

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője:

Lázár nem tud magánvéleményt mondani a háta mögött Magyarország kormányával, Magyarország minisztereként. Amit megfogalmazott, az nem magánvélemény, hanem egyértelműen kormányálláspont.

Karsai Katalin, a Magyar Taxis Szakszervezet ügyvivője:

Ha egy miniszternek a magánvéleménye szöges ellentétben áll a kormány hivatalos véleményével, akkor az egyik mellett le kell tennie a voksot, és emelt fővel vállalni annak minden következményét, de nem akarok talányos lenni: ha egy EU tagország minisztere úgy véli, kívül tágasabb, akkor mondjon le!

Szaniszló Sándor, az MSZP fővárosi képviselője:

Jancsó Mikós 1976-ban Olaszországban forgatott filmet „Magánbűnök, közerkölcsök” címmel, én ezt aktualizálnám a jelenlegi helyzetre: Magánpénzek, közerkölcsök.

Sebestyén Eszter, Ligetvédő aktivista:

Azt gondolom, hogy közszereplőnek nincs magánvéleménye, a kormányinfón pláne, hisz ott a kormány nevében nyilatkozik.

 

süti beállítások módosítása