Történt a minap, hogy két 70-75 év körüli néni – kijátszva a titkosrendőrök éberségét – elsétált a Cinege utcai rezidencia felé azzal az alávaló szándékkal, – előre megfontoltan – hogy saját készítésű tacepaojukat kiragasszák a még fel nem szentelt ajtajára. Érthető, hogy az ilyen migránsokkal terhelt, fokozott éberséget igénylő időkben, mint amilyennel Orbán riogat, nem lehet viccelni a terrorista-gyanús nénikkel!

Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem: a két elvetemült nőnemű fogta a papírlapot, egyikük kikapta a táskájából a celluxát, és ragasztottak. Nem akárhová, hanem az Orbán-klán deszkakapujára. Ám ekkor a fák törzsének rejtekéből előugrott két civilruhás, ámde rendőr, és vegzálni kezdték a minden bizonnyal terroristáknak kinéző néniket, elvették igazolványaikat, majd hívásukra megjött az erősítés is, 3 autóval megérkeztek az egyenruhás bajtársak.

De nézzük, mit is írtak figyelemfelkeltő papírjaikra a nyugdíjasok, akiknek volt annyi vér a pucájukban, - bocs hölgyek - hogy elbuszozzanak a kies Cinegébe – na jó, tehetik, hiszen pártunk és kormányunk jóvoltából, egyenlőre még, bár ki tudja mi lesz a megtorlás,  ingyen utazhatnak össze-vissza kies fővárosunkban – véleményt nyilvánítani:

„Itt lakik egy gyáva miniszterelnök, aki eladta a magyar népet a pénzhatalomnak.”

A helyszíni kihallgatás-gyanús kérdezősködésre az egyik néni kifakadt:

„Most töltöm a hetvenötöt, mit képzel, ki vagyok én, egy terrorista? Vagy micsoda? Hát ez egy gyalázat.”

majd társa a „bűnben” hozzátette:

„Én szégyellem magam, hogy ebben az országban élek.”

Tény: Orbán Viktor házának környékét a TEK védi. A főigazgató legutóbb a személy- és létesítménybiztonsági intézkedést március végéig hosszabbította meg, mivel a területen védett személyek tartózkodásával, közlekedésével kell számolni. Az intézkedés alapján a környéket bármikor lezárhatják, a forgalmat korlátozhatják, megtilthatják azt is, hogy az érintett területre valaki belépjen, vagy onnan távozzon.

„Én érzem a puskapor szagát, érzem, hogy mi van a levegőben, és higgyétek el, nagy dolgok vannak készülőben. A tavaszi szelek nagy változásokat fognak hozni, érdemes mindenkinek mozgósítani az álmait"

A fenti idézet a 2005-ös Orbán száját hagyta el. Akkor is egy választásra készült. A 2017-es Orbán fokozva a vészjóslást ilyeneket vizionál – csak remélni merem, akarom, hogy nem az egész nemzetnek, csupán az ő sleppjének –

“mégsem dőlhetünk hátra”

és, hogy:

“két nagyobb roham között időt nyertünk”

továbbá:

“a vihar nem ült el, csak átmenetileg lecsendesedett”.

És, hogy mivel magyarázza, hogy – úgy véli - mindent megtehet Magyarországon?

“ez a valóság, és ezt nem írhatja felül semmiféle emberi jogi szépelgő handabanda”

Pedig felülírni jó, plajbászra fel, és akkor - hogy orbáni stílusba fejezzem be - 2018-ban győznek az X -Menek, akik esetünkben nem mutánsok, hanem demokraták lesznek.

Mátrai Anna

Alig voltunk többen, - na jó, ez persze költői túlzás - mint azok, akik a fővárosi közgyűlésben támogatták a magát mostanság kínlódva, de eredménytelenül emberarcúra maszkírozó Jobbik képviselőjének javaslatát Varga Imre 1985-ben készült kiváló szobrának eltávolítására.

Először a Lukács-tanítványok legismertebbje, Heller Ágnes emlékezett egykori tanárára, akinek egyetlen előadása, „A történetfilozófia lényege Kanttól Hegelig” című, olyan hatással volt rá, hogy az addig fizikusnak készülő fiatal lány azonnal átnyergelt, - teszem hozzá a világ szellemtudományának  nagy szerencséjére -  a filozófiára.

„A szoborállítás és szoborpusztítás ennél a kormánynál tökéletesen ideológiai célokat szolgál, ami azt jelenti, hogy visszaérkeztünk a Kádár-korszakba, amikor ezt már egyszer megértük, ahogy a Rákosi időkben is. Visszaérkeztünk, déja vu-élményeim vannak, már sokszor álltam lerombolt szobrok helyszínén új szobrok felállításánál, úgyhogy azt hiszem, nagyon csúnyán ismételjük a történelmünket. (sicc) Lukács György esetében nemcsak kommunista múltja, de zsidó volta is alkalmassá tette arra, hogy példát statuáljanak vele.”

Heller Ágnes nagyon személyes, minden mondatában izzó, de tökéletesen pontos, és a tőle megszokott módon lényegre törő, rövid emlékezése után következett Kardos András, az éppen mostanság szétzúzott, megalázott Lukács-archívum – maga mondta így - egyik utolsó mohikánja. Kardos beszédének címe - „A racionális mag” - Lukács egyik kedvenc mondatának része volt.  Amikor szemináriumán valaki hozzászólt, kivétel nélkül mindig így kezdte a válaszát: 

„Abban, amit maga mond, van egy racionális mag.”

- majd persze akár egyetértett a hozzászólóval, akár nem, a maga olvasata elmondására használta fel a hozzászólást, de a mondatkezdéssel minden hozzászólót boldoggá tett, hiszen nem akárki, hanem LUKÁCS – így, csupa nagybetűvel - mondta, hogy van értelme annak, amit mond.

Kardos többek között arról is beszélt, hogy

„Az emlékezeti evidenciák megszűnésével, az emlékezet kultúráját felváltotta az emlékezet gyűlöletpolitikája, ami megakadályozza azt a kritikai vizsgálódást, amelyet éppen javasol. Assmann (Aelida Assmann: Rossz közérzet az emlékezés kultúrában Múlt és Jövő kiadó 2016)”

Beszéde vége felé ezt ajánlotta:

„A gyűlölködés emlékezetpolitikája helyett, az olvasás és az elemzés intellektuális és etikai élvezetében részesüljenek, éppen azért, hogy valóságos és autonóm módon tudjanak visszanyúlni Lukács Györgyhöz. A fővárosi közgyűlésnek mondom, hogy vonja vissza a döntést, és ha ez megtörténik, akkor rossz közérzetünk az emlékezéskultúrában egy fokkal csökken, és nekiláthatunk, az emlékezet- és a hagyománykritikai vizsgálatának, hogy egyszer majd eljuthassunk ahhoz a bizonyos „racionális maghoz”, sőt, a racionális mag racionalitásához.”

A program végső megszólalója Demszky Gábor mostanság a politikába visszarángatott volt főpolgármester arról beszélt, hogy még anno - szamizdatos korszakában - mennyit gondolkodott azon, hogy Lukács egyik, a kommunista időkben elhallgatott művét a „Bolsevizmus, mint erkölcsi probléma” címűt kiadja-e.. Előbb azonban még szólt arról a felháborító esetről is, hogy Tarlós István jelenlegi főpolgármester megtagadta Tóth József, XIII. kerületi polgármester kérését, – aki nem jelent meg az összejövetelen - hogy amennyiben lebontják a közpénzből állított szobrot, azt adják a kerületnek, hogy ismét felállíthassák egy közterületen.

Végül Demszky idézett néhány fontos részt Lukácsa fentiekben említett  1918-ban, követlenül a világ XX. századi első összeomlását követően írt esszéjéből:

„A rosszból nem származhatik jó, mert nem szabad hazugság által utat törni az igazság felé, mert mire odajutunk, hogy végre kimondhatjuk az igazságot, magunk is hazug emberré válunk, aki hiába mond igazat, soha nem lehet tudni, hogy igazat beszél-e.”

Majd Raszkolnyikovot idézi Lukács:

„Nem hazudhatjuk keresztül magunkat mindenen, hogy eljussunk igazságig."

A demokrácia – vált vissza Lukács gondolataira az idézet - emberfeletti lemondást, és önfeláldozást követel azoktól, akik tudatosan és becsületesen végig akarják csinálni, de ha talán emberfeletti lemondást is követel, nem megoldhatatlan,”

Demszky Gábor után csendes beszélgetés következett, - idegen az idegennel, ismerős az ismerőssel - hiszen itt egy közös cél volt a hívószó.

A rendezvényről egyetlen televízió, rádió sem tudósított, egyetlen fővárosi, vagy országos politikus sem méltatta figyelemre, nem tisztelte meg jelenlétével, csak mi, azoknak egy maroknyi csoportja voltunk ott, akiknek nemcsak a Lukács szobor, de a demokrácia is fontos.

Az elkövetkező hetekben minden szombaton délután két órakor a rendezvények lesznek a szobornál a szoborét, a demokráciáért.

Pálmai Tamás

Eleinte „csak” minősíthetetlen ordítozással, anyázással kezdődött a „tudatlan-terror”, aztán a sajnos erről emlékezetes elmúlt évi október 23-i megemlékezésen már megvadult, (megvadított) főleg élemedettkorú honfitársaink támadtak szintén honfitársainkra csak azért, mert más volt a véleményük, és ezt füttyszóval adták a többiek tudtára.

Mára odáig jutott a vélt „ököljog”, hogy a mindannyiunk demokratikus jogáért, a népszavazás kiírásának lehetőségéért agitálókat éri egyre többször valódi fizikai atrocitás, amihez Kósa Lajos, a kormánypárt polihisztora cinikusan mindössze annyit fűz hozzá:

„Amikor megakad a gyűjtés, olyankor szoktak az aktivisták – hirtelen - erőszakra panaszkodni.”

Figyel Lajos!

„Jakabfy Tamást, az LMP józsefvárosi képviselője éppen a Rákóczi téren gyűjtött aláírásokat a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazási kezdeményezéséhez. Egy arra járó férfinak azonban ez nem nagyon tetszett, odalépett a vásárcsarnok előtti standhoz, és elkezdett ordibálni a képviselővel, majd úgy lefejelte Jakabfyt. hogy az LMP-snek elkezdett vérezni az orra.”

És erről hallottál, ugye?

„Épp egy aláírás közben voltak, amikor egy ismeretlen odalépett a pulthoz és az éppen aláíróval heves szóváltásba kezdtek. Aztán az ismeretlen elfutott. Az aláírást folytatták volna mikor visszatért megint az ismeretlen és lökdösődés kezdődött bár az hamar véget ért, mert az ismeretlen elfutott ismét.”

Egy szó, mint száz: a nép minden országban hajlamos a legegyszerűbbnek vélt megoldás, az ököljog bevetésére, mert „Ő” már csak ilyen, Ám míg más helyütt, ahol valódi, és nem illiberális demokrácia van, a hagyományok, a törvények, a rendvédelmi szervek betartatják az együttélés normáit azokkal is, akiknek ez nem mindig smakkol. Ám, ha ebben a láncban elszakad egy szem, – vagy direkt szakítják azt szét – akkor elszabadul az ellenőrizetlen indulat, és ezt a „indulat-szellemet” sokkal nehezebb – ha egyáltalán lehet – visszaparancsolni a palackjába, vagy úrrá lenni felette, mint azt a kiengedésénél gondolta az erre vetemedő.

Ha Magyarország jelenlegi vezérének legfontosabb mondanivalója alattvalói számára, hogy többre érdemes népünket csak úgy tarthatjuk fenn, és válhatunk, ha nem is a világ, de Európa vezető minijévé, ha hátrafelé nyilazva harcolunk, akkor nem csoda, ha a hívői ilyen harcos szellemben élik mindennapjaikat, és torolják meg vélt, vagy valós sérelmeiket is.

Az ország vezetése, hátrafelé nyilazva pusztítja az oktatást is. Jövőképét megtámasztja azzal is, hogy bebiztosítva jövőjét, a közoktatást is e célnak veti alá, és meghirdeti a „nem kiművelt emberfők” képzését. Az igazi gond, hogy ez, mármint az ország szellemiségének durva visszanyesése, sokaknak még tetszik is, hiszen hamar pénzt kereshet a gyerekük, és ők maguk sem vágynak az életük bonyolítására. Egyszerűbb követni, mint firtatni a parancsot. Ugye Lajos?

Mátrai Anna

MNB Lámfalussy Konferenciáján tartott beszédében többek között megüdvözült arccal az alábbiakkal rukkolt elő a  mi vezetőnk:

„Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék.”

A pár hete még a „világ trónjának bitorlójaként” jellemzett USA egycsapásra követendő, mi több, számunkra felhatalmazást biztosító példává magasztosult Donald eljövetelével nemzetvezetőnk fejében, retorikájában. Amíg az előző amerikai adminisztráció lépten-nyomon  felhívta figyelmét arra, hogy országában csúcsra jár a korrupció, és lépni kellene ellene, addig Orbán nem találta sem őket, sem véleményüket kompetensnek, sőt elítélte a szerinte az országunk belügyeibe való beavatkozásnak vélt intelmet. Most azonban, hogy Orbán tengerentúli alteregója azt hangoztatja, ami belefér a hazai rezsim terveibe, egyszeriben egy nagy nép Isteni kinyilatkoztatásaként sugallja a megnyilatkoztatásokat hívei felé a miniszterelnök.

„Az évtizedek óta fennálló, egy hatalmi központú világnak vége, Kína előretörésével egy több erőközpontú berendezkedésre kell felkészülni. A hatalmi átrendeződés azonban nem veszélyt jelent, hanem inkább lehetőséget, így nem kell félni tőle. A paradigmaváltás elkerülhetetlen velejárója, hogy újra előtérbe kerülnek a nemzetállamok, az EU-s centralizációs törekvéseket pedig át kell gondolni.”

Magyarra és országunk helyzetére lefordítva ez azt jelenti, hogy nem kell attól félni, visszariadni, hogy a hatalom kizárólag a fidesznyikok kezébe került, hogy a demokrácia az utolsókat rúgja hazánkban, mert ez nekik így jó. Más  dolga nincs annak, aki szeretne beférkőzni a „jósorsban” részesülők közé, csak vakon, kérdések nélkül elfogadni és terjeszteni az „egyorbánhitet”.

Egy jól irányzott mondattal persze – „ahogyan ez itt szokás” – bele is törölte a lábát abba a közösségbe, amelyik lehetővé tette és teszi Magyarországnak, hogy polgárai nem rostálódtak ki – eddig – a hosszú évtizedek óta vágyott Európához tartozás lehetőségéből. Nagy kegyesen elfogadja a felfogásában főleg saját belátása szerint elköltendő zsebpénznek tekintett Európai Uniós támogatást, de ezzel a gesztusával - úgy véli - le is tudta a közösséghez tartozás összes nyűgét.

Orbán úgy viselkedik, mintha nem Magyarország jelenlegi miniszterelnöke lenne, hanem egy világhatalom első cinikus, elvakult politikusa, és ennek értelmében osztja az észt tovább:

„Minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre. A sokoldalú, nemzetközi (kereskedelmi) kapcsolatoknak vége van, most a kétoldali megállapodások korszaka köszöntött be. Ezzel igazolhatóvá válik, hogy döntések meghozatalakor a nemzet érdekét kell előtérbe helyezni.”

Itt Orbán, vagy elfelejti megemlíteni, vagy fel sem fogja, - bár ebben kétkedem - hogy micsoda hendikepp mondjuk a többi európai ország, nevezzük nevén: az Európai Unió nyújtotta háttér nélkül, két oldalú megegyezéseket kötni az USA-val egy Magyarország méretű gazdasággal rendelkező országnak Erről az az elcsépelt vicc jut az ember eszébe, amikor az elefánt és a kisegér megy át egy hídon és az egérke büszkeségtől dagadó kebellel odaböffenti az elefántnak: "Hallod, hogy dübörgünk?"

Később Orbán így folytatta eszmefuttatását:

„Ezért az új központok felemelkedését üdvözölni kell, nem veszélyként értékelni.”

Az sem zavarja, hogy előreláthatólag a  nagyok játszmájában még kibicnek sem engedik a kártyaasztal közelébe. Olyan  adottságok mellet, amilyenek Magyarországnak adattak, belső békére, bölcs megfontolásra, saját jelentőségének tudatában lobbizásra van szüksége, nem fellengzős harcolásra.

 Az Európai Unió – azaz hazánk – kilátástalannak ítélt helyzetére négy pontba szedtek össze a magyar miniszterlenök:

1. Először is ott egy növekedési válság: Európa fuldoklik az adósságban, a növekedés csigalassúságú.
2. Másodszor egy demográfiai válság is sújtja nem csak Magyarországot, hanem az egész kontinenst, vagy ahogy ő fogalmazott: "a mi házunk is ég.". Az a nemzet, ami magát nem képes újratermelni, lemond a jövőhöz fűződő jogáról. Nem lehet "ravaszkodásokkal" elfedni, ezzel ugyanis a nemzeti identitás feladása elkerülhetetlenné válik. Európának és Magyarországnak erre megoldást kell találni.
3. Emellett részben a menekültválsággal összefüggésben közbiztonsági válsághelyzet állt elő, ugyanis "sok százezren élnek itt, akikről semmit sem tudunk".
4. Végezetül pedig adott egy külpolitikai válság is. Orbán szerint őszintén ki kellene mondani, hogy mi európaiak nem tudjuk megvédeni magunkat külső segítség nélkül, pedig erre nagy szükség van, ha meghatározó szereplők kívánunk maradni a világszínpadon. A közös európai védelmi szövetség kialakítása épp ezért kulcsfontosságú - csak csendben jegyzem meg, hogy pontosan a fenti célt szolgála a NATO.

A fenti, kizárólag általa igaznak minősített helyzetértékelésből rögtön levonta fals következtetését is:

„A kontinens egyre gyengébb, globálisból regionális szereplővé degradálódott. Hogy történhetett ez meg?”

A beszéd vége felé aztán kibújt a szög a zsákból:

„Több pólusú Európára van szükség, a Visegrádi-országok pontosan egy ilyen központtá kívánnak válni.”

A szerinte Magyarország-vezette Visegrádiak a fejében élő világrend ötödik pólusa, melynek örökös vezetőjét Orbán Viktornak hívják! Kijelölte a szerinte fontos társakat is országunk számára:

„Elkerülhetetlenek az új típusú együttműködések, többek között az USA-val is, a TTIP helyett másra van szükség. Továbbá kössünk megállapodásokat Kínával, illetve élénkítsük orosz kapcsolatainkat.”

Hajrá magyar demokrácia, legalább is az Orbán-féle?

Mátrai Anna

Tessék kérem végre tudomásul venni, hogy a jelen idejű Magyarországon az irrealitás a realitás legvalószínűbb megjelenési formája. Min csodálkozunk egy olyan országban, amelyikben a kormány „jegyajándékul” egyszerűen ellopta a magánnyugdíjpénztárban gyűjtött pénzt, vagy ahol egy Mészáros Lőrinc kaliberű ember lehet a nemzeti burzsoázia egyik legfényesebb csillaga. Hagyjuk most a gázszerelőzést, nem attól olyan ez az amőba-szerű ember-féle amilyen, hanem attól a sötétségtől, ami a fejében van, ahol egyetlen lámpa ég, az viszont reflektorerősséggel. Ez a reflektor egyetlen célt szolgál, mégpedig azt, hogy miként a képregényben Gotham sötét egére, úgy a mi Mészárosunk agyába is felrajzoljon egy sziluettet, csak itt nem bőregérről, hanem egy kis, köpcös emberkéről beszélünk, aki - ha a hasonlatnál maradunk - külső és belső tulajdonságai alapján sokkal inkább Pingvinember, mint Batman.

Ne tessék csodálkozni a mini(szter)elnökünk sikerén! Ő a magyar politikában az egyetlen, aki 1994 óta - azaz több mint húsz éve - egyetlen cél érdekében dolgozik, és ettől a céljától sem vereség, sem a pillanatnyi győzelem mámora nem téríti el, ő a hatalom, méghozzá a minden körülmények közötti hatalom megszállottja.

Orbán - a mi legnagyobb pechünkre - küldetéses ember, aki úgy érzi, a világnak egyetlen lehetősége van a túlélésre, az, hogy az ő elképzelése szerint forogjon. A földi javak pedig kizárólag nála vannak jó helyen, mert mi - a többiek - nem tudnánk jól felhasználni azokat, hiszen azt sem tudjuk, mi a jó nekünk. Orbán nem egyszerűen cinikus és gonosz ember, Ő súlyosan beteg.  Egy, a valóságtól tökéletesen eltérő, azzal még köszönő viszonyt sem ápoló világban él, és az igazit ahhoz igazítja. Igen, alakítja, mert a folyamat már túl van az „akarja alakítani” szakaszon és csak azért nem közeledik a vége felé, mert Orbán agya - akárcsak a távolugrók az edzésen - ha elért egy bizonyos pontot, új, még távolabbi célt kreál.

Tévedés ne essék, ebben a szörnyű, önsorsrontó játszámában valamennyien bűnösök vagyunk! A közvetlen környezete, a talpnyalói azért, mert a legmocskosabb, önös érdekeiket szem előtt tartva, az ország érdeke elé helyezve nem szóltak neki, amikor még lehetett. Ma már persze a „fortélyos félelem igazgat” minden csókost, mert a kisgömböc elszabadult. Végezetül: mi sem vagyunk kevésbé vétkesek, hiszen vagy rá szavaztunk, vagy amikor kiderült, mire készül, hagytuk, had tegyen, amit akar, és beértük - beérjük – sápítozással, amikor erőszakot tesznek – nem félek a pátosztól - a nemzet testén.

A demokráciáknak a diktatúrákkal szemben a legnagyobb hátránya nem más, mint a finnyásság. Pedig a dolog sokkal egyszerűbb lenne, ha nem azon tökölnének az urak, hogy ki kivel hajlandó együttműködni. Nem, széles összefogással elzavarni, helyreállítani a demokrácia alapjait, és akkor már valóban demokratikus feltételek mellett megmérkőzhetnek önállóan is a politikai erők.  Ehhez persze minden energiát, azt is, amit ma egymás lejáratására fordítanak a pártok, egy csatornába kell – a feltételes módok ideje lejárt- terelni azért, hogy a csendes többség is „rábólintson” egy igazi, és nem kamusi mestertervre, mert nélkülük, nélkülünk nem megy, nem mehet.

Tudomásul kell venni végre, hogy ez nem a játszmázgatások ideje, itt most a mi jelenünk, és utódaink jövője is veszélyben forog.

Néró művészi vágya, lantjának pengése csak fellobbantani tudta a Rómát felemésztő tüzet, eloltani nem.

Pálmai Tamás

Valószínűleg sokat betegeskedhetett már kora gyermekkorában is „minden magyarok első embere”- vagy lógott a suliból, de ez persze nem lehet, hiszen, aki soha nem hazudott, hogy tehetett volna ilyen csúfságot? – Tény, ami tény, minek cifrázni, a főnöknek fogalma sincs hőn szeretet nemzete történelméről, és úgy egyáltalán a történelem fogalomrendszeréről. Szerencséjére elnéző tanárok vehették körül, - lehet, hogy már akkor is érezték, milyen különleges személyiség tiszteli meg az osztálytermet - mert tovább engedték, sőt nemcsak a gimnáziumot, de az egyetemet is végig tudta küzdeni ezzel az „ismerettömeggel”.

Minderre abból következtetek, hogy Orbán nemrég sokadszor fejtette ki, miszerint az Európai Unió, amit következetesen „Brüsszel”-ként aposztrofál, – megjegyzendő, hogy mi magunk is része vagyunk az általa oly sokszor lenézett, kigúnyolt, hülyére vett közösségnek – hírből sem ismeri a demokráciát, mert szerinte nem törődve vele, és a hozzá hasonlókkal, megy a saját ostoba feje után.

"Ez csak idő kérdése, és ez történik, csak nekünk ki kell tartani, amíg helyreáll a demokrácia, mert ma Európában a demokrácia megbomlott, nincs demokratikus egyensúly, a nép mást gondol, mint amit a vezetői rá akarnak erőltetni"

nyilatkozta.

Kíváncsi lennék arra az esetre, ha – tegyük fel egy pillanatra – az Unió átvenné a vezír illiberális, demagóg, diktatórikus hatalomfelfogását, és egyik pillanatról a másikra kipenderítené az egész bagázsával egyetemben, akkor mit lépne? Honnan szedné a pénzt, hogy befogja a körülötte lebzselők száját, elkerülendő, hogy ne essenek neki? Amit az esetben hallana, az nem a gazdaság dübörgése lenne, hanem a szétesés robaja.

A Trump-győzelmet is igyekezett saját borgőzös eszmefuttatásának szolgálatába állítani:

"vagy demokraták lesznek, vagy elbuknak"

- mármint a világ országainak vezetői. Ebben az esetben jöhetnek a mindenhol fellelhető lufihuszárok, akik már többször lángba borították mindannyiunk közös glóbuszát, és kivétel nélkül minden esetben csúfos bukással, milliók halálával, szenvedés-hegyekkel végződött a térnyerésük.

Harci mámorában belengette az általa csak Góliátként aposztrofált Brüsszelnek – vagyis nekünk is – hogy már a Bibliában is írva vagyon, hogy Dávid – ezek volnánk mi, a V4-ek, meg a Tóth Ottó – miként bánt el az óriással, és ő már megette a spenótot és érzi is a karjában a duzzadó popei erőt. Azt persze elfelejtette megemlíteni, hogy a V4-ek mellette loholó követőinek létszáma picit megcsappant, mondjuk Lengyelországra koncentrálódott.

Agymenését, mint mindig, most is a hazai hívőknek szánta, és biztosította őket arról, hogy egy percre sem lankad a harci kedve, - hiszen lőni kell! – újra kivont szablyával védi a rezsicsökkentés ügyét, amiről ugyan bebizonyosodott, hogy ez is csak kábítás volt, hiszen a lassan teljesen kiépülő új vasfüggönyön túl, jóval alacsonyabb az energia ára, így hős magyar kormányunk is jutányosan jut hozzá, tehát nem tett semmit, csak kihasználta a kedvező árváltozást arra, hogy fényezze az egyre fakóbb rézkilincset, mely birodalma ajtaján díszeleg.

Orbánnak addig jó, amíg a világ még normális fele hisz a demokrácia intézményében, mert tudja, hogy az "nem tökéletes, de eddig még nem találtak ki jobbat". Ha ugyanis elharapódzik az Orbán-féle felfogás, akkor..... , bele gondolni is rettenetes.

Mátrai Anna

 A vád titokzatos tárgya, - mi is lehetne más, mint az – hogy minden ma felvetődő probléma az ő saruk. Tarlós és csapata egyre kétségbeesettebben igyekszik bizonygatni, hogy a hat éve regnáló kormánybarát team csak az eltakarító csapat, kizárólag a rendrakás szándéka vezeti őket, és – elmondásuk szerint – van dolguk bőven.

Számszerűsítették is az elképzelt bűnlajstromot, 57 milliárd forintnyi károkozással vádolják az előző vezetést.

A megszólítottak - Horváth Csaba vezetésével - ez esetben nem vádaskodtak, nem próbáltak meg kibújni a felelősség alól, inkább leges-legújabb „demokráciánkban”, az illiberálisban, szokatlan módon azt mondták, rendben, mindenki tegye ki az asztalra amije van, és vitanapot javasoltak Budapest főközszolgájának, aminek keretében mind a két oldal bemutathatná a nyilvánosságnak, mire alapozza erős állításait. Csak kérdem, hogy amennyiben  állításai nem légből kapottak, mi gátolta Tarlóst az elmúlt közel „nyócévben”, hogy különösen nagy kárt okozó tevékenységük miatt csoportosan elkövetve – ami még sokkal cikibb – feljelentést tegyen a nem hátszél nélkül működő NER-ügyészségen? Ez esetben amúgy kötelessége is lett volna.

Szerintem mindannyian érdeklődéssel várnánk egy valódi tényfeltáró vitanapot, ahogy azt az MSZP képviselői a Fővárosi Közgyűléshez beadott előterjesztésben javasolták, mert ott  az „emútsokévezés” helyett a számok és érvek csaphatnának össze. Ez lehetne - hosszú évek után  első alkalommal  - az a budapesti fórum, melyen a demokrácia alapelvét tiszteletben tartva nem lehetne elintézni a „kekeckedő” ellenzéket azzal, hogy „nem, és punktum!”.

Az ellenzék össze is állította és beárazta a városvezetés számláját, az itt élőknek szerintük kárt okozó „Tarlós-listát”:

2011: a 4-es metró második ütemének törlése; kórházak államosítása (kb. 300 milliárd forint)

2013: Városliget államosítása; Főgáz-részvények áron aluli eladása (kb. 80 milliárd forint, az előző városvezetés 120 milliárdért sem adta el!)

2015: Dagály fürdő államosítása

2016: HÉV államosítása (kb. 500 milliárd forint); oktatási ingatlanállomány államosítása (kb. 300 milliárd forint); gyermekvédelmi intézmények államosítása (15 milliárd forint);

MAHIR-per  (7 + 600 millió forint); M3-as metrópótló buszok kiszervezése (23 milliárd forint)

2011-2016: költségvetési veszteség: átlagosan 100 milliárd/év (550-ről 340 milliárdra való csökkentés – elvont feladatok költségei + nettó veszteség)

Veszteség összesen: 1818,6 milliárd

Adósságátvállalás    :   240   milliárd (főváros + BKV)

nettó veszteség       : 1578,6 milliárd forint

Idekívánkozna még a fent említett, Tarlósék által összehozott 57 milliárd részletezése is, de sajna még csak a vádakat felsoroló listát sem hozták nyilvánosságra. Ez érthető magatartás, beleillik a demokrácia illiberális felfogásába.

Az ellenzéki előterjesztés - ahogy szokott - csak egy terv maradt. Tarlós István - maga mögött tudva a Fideszes többséget - ismét lesöpörte a kezdeményezést, méghozzá alpári hangnemben, ahogy azt 2016. október 4-i, „Tarlós úr!- nem bántja a konkrét szemét a konkrét szemét?” című posztunkban olvashatták:

 ”magából kikelve, a lehető legbárdolatlanabb hangon, mintegy negyedórás kifakadásban részesítette a jelenlevőket, majd szemlátomást maga is meglepődőt a képviselő (Horváth Csaba MSZP) visszafogott, rövid válaszán. 2010 óta a bunkóság főpolgármesteri kategória lett, amihez Önnek a pulpitusról sincs joga!”.

Egy szó, mint száz: egyre világosabban látszik, hogy a főpolgármester fél szembenézni mindazzal - már bocsánat a szóért - abúzussal, amit hivatali ideje alatt Budapestnek el kell szenvednie.

A kísérlet tehát,  hogy a kesztyűs-bábot öntudatra ébresszék, ismét eredménytelen maradt, de mit is várnánk valakitől, akit a saját egóján kívül semmi más nem érdekel, így megállapíthatjuk, hogy az Orbán Viktor nevű bábjátékos  - mint annyiszor - most is jól választott magának „partnert”.

 bolDIzsár

De mégis, mit tehet az a hitetlen, aki úgy gondolja, hogy nem bízik százszázalékosan a regnáló számmisztikai ismereteiben, és utánajárna, hogy amennyiben úgy dönt, távolmaradásával jelzi tiltakozását az eszeveszett gyűlöletet keltő népszavazási tébolyda ellen, akkor valaki hivtlanul nem voksolt-e helyette?

Tóth Zoltán választási szakértő szerint van megoldás arra, hogy tisztán lásson a honpolgár. No, nem azt ellenőrizheti, hogy milyen szavazatot adott le, hiszen nem minden listába nézhet bele, a Kubatov-féle – ami persze nincs is – ezután is rejtve marad az arra érdemtelen előtt. Viszont annak törvényes, alanyi joga utánajárni, hogy a választói névjegyzékben szerepel-e az aláírása, avagy nem.

Nem kicsi a procedúra, amit végig kell járnia annak, aki élni akar Isten – pardon, a Fidesz-parlament  – biztosította jogával, mert  sűrű a cölöperdő a nyilvános betekintés előtt. Ha azonban eléggé elszánt a kétkedő, akkor nem szabad húzni az időt, rögtön október 3-án vegye nyakába a várost és jelentkezzen munkaidőben – mázli, hogy ez általában a hétfői önkormányzati fogadóóra tekintetében a délutáni órákra esik – a lakóhelye szerinti jegyzőné. Miután sorra került, ragaszkodjon ahhoz, hogy szeretne belelesni a választói névjegyzékbe. Legyen az illető akadékoskodó felvértezve annak a biztos tudatával, hogy ez állampolgári jog, amit  nem tagadhatnak meg. Ne csodálkozzunk, ha ezt rossz néven veszik, de legyen nálunk papír és plajbász, hogy azon nyomban írásban adjunk nyomatékot az eljárás jogszerűtlenségének és kérjünk jogorvoslatot.

A megtagadásnak szerintük számos oka lehet, de tudnunk kell, hogy egyik sem jogszerű, így ne hagyjuk eltántorítani magunkat.

Tóth Zoltán szerint:

 „A jogorvoslati kérelemben meg kell jelölni a bizonyítási indítványt és a jogalapot. A saját aláírás megtekintésének alkotmányos adatvédelmi jogára kell hivatkozni és a választás tisztaságának az alapelvére.”

Mivel a népszavazáson nem csak ellenzéki ellenőrzés, de nemzetközi megfigyelők sem lesznek, így célszerű, ha a média nyilvánosságához fordulunk, és ha találunk még olyan orgánumot, amelyik érzékeny az alapvető jogok nyirbálására, akkor általuk tudathatjuk, hogy mi meg nem eshet a mai Magyarországon.

Tehát nincs minden veszve, október 2-a után is van élet! Irány az önkormányzat, ott is a jegyzőség! A demokrácia élt, él (?) és élni fog!

Mátrai Anna

Mivel ez a jelzős szerkezet a hét szlogenje lett, hiszen kezdte Orbán, majd Kósa, és most Szijjártó, úgy látom, ez a szófordulat is esélyes a még el nem feledett „keményen dolgozó kisember” hirtelenjében felkapott, majd ahogy jött, úgy el is felejtett sorsára. Feltételezhető, hogy a következő jelző beélesítéséig minden, a kormány cselekedetét bíráló áldozatául esik ennek múlt hősi ködéből előkerült terminus technicus, honon belül és kívül egyaránt. A legújabb kipécézett: Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter - az Európai Unió eddig leghosszabban regnáló külügyminisztere.

Asselborn sok borsot tört a Fidesz-kormány orra alá, hiszen már 2010-ben bírálta az akkor még csak szárnyait próbálgató rezsimet a sajtószabadság nyirbálása okán

„Egy demokráciában a média kontrollálja az államot, és nem fordítva. Ha fordítva történik, akkor az már nem demokrácia…”

és fontosnak tartotta már akkor megjegyezni, hogy nem a magánvéleményét fejti ki, hanem külügyminiszterként, miniszterelnök-helyettesként a luxemburgi kormány nevében beszél.

Tegnap viszont már így nyilatkozott a Welt-nek:

„Azokat, akik kerítést építenek a menekültek ellen, vagy megsértik a sajtó és az igazságszolgáltatás szabadságát, mint Magyarország, átmenetileg vagy örökre ki kellene zárni az EU-ból"

Nem csoda, hogy a Moldvában tárgyalást imitáló Szijjártó azonnal közhírré tette a számára előírt, kifejezetten saját főből származó külügyminiszteri véleményét.

„Eddig is tudtuk, hogy Jean Asselborn komolytalan figura. Látszik, hogy csak néhány kilométerre lakik Brüsszeltől, kioktató, nagyképű, frusztrált. Magyarországot akarja kizárni az EU-ból, de magát már régen kizárta a komolyan vehető politikusok közül. Rendes nihilistaként, fáradtságot nem ismerve dolgozik az európai biztonság és kultúra lerombolásán."

Nem nagyon tisztelt külügyér úr! Az, ha valakinek eltér a véleménye az önétől, nem jelenti azt, hogy ostoba, alkalmatlan, egyszerűen csak másként gondolkodik, mint azok, akik önt irányítják. A vélemény ugyanis a demokráciát komolyan vallók klubjában – ahonnan éppen kibukni készülünk - szabad és sérthetetlen. Nem írhatja felül egyetlen demagóg, politikában tévelygő kormányzat sem. A nemzetközi porond nem egyenlő az önök által ketrecbe zárt hazai megfélemlítettetekkel.

De tovább is van, mondjam még? Szijjártó imígy elmélkedik tovább:

"Az ugyan kissé furcsa, hogy az "adóoptimalizálás" hazájából érkező Jean Asselborn és a szintén luxemburgi Jean-Claude Juncker beszél közös teherviselésről, de értjük, hogy ez mit jelent: mások hibáiért viselje a terheket Magyarország. A magyar kormány ezt visszautasítja."

Pontosan mire is gondolhatott a szöveg kiagyalója – persze azon kívül, hogy a hazai fun-ok meg legyenek elégedve a harcos-nyilazós kiállással? Az Európára nehezedő terheket hatalmas piacunk bevétele után, miközben meggyőződtek arról, hogy itt aztán csupa Toldi Miklós és Miklósné él, ránk lőcsölnék ezek a pernahajderek. Szijjártó és hasonszőrű társai képesek teljesen bárgyúként beállítani magukon túl – amihez persze joguk van – a teljes Magyar lakosságot is, akik bedőlnek az ilyesfajta, a demagógia alját súroló propagandának? Gondoljunk csak bele egy percig abba, amit mondattak vele!

Rá kellene ébredni, hogy ami karámon belül működni látszik, az a kerítésen túli szabad világban – amihez pár évig mi magunk is tartozhattunk – hamar megbukik és felháborító uszításnak minősül, és abból ott - mondom ott! - kevesek kérnek. Ha tagjai akarunk maradni Európának, dönteni kell: Fidesz, vagy demokrácia? A kettő együtt nem megy!

BoMa

A franciák kezdetben a kendők viselését nem engedélyezték az iskolában, aztán - sok egyéb lépcsőn át pl. burka-viselet tiltása, melynek következtében sok muszlim nő nem megy inkább utcára - mostanra elérkeztünk oda, hogy tilos a teljes testet elfedő fürdőruha viselete is.

Miért hiszik egyes politikusok, hogy a fenti és ezekhez hasonló intézkedésekkel célhoz érhetnek?

Bármilyen hihetetlennek is látszik, a francia kormány sem érti azt az egyszerű, de nagyon fontos különbséget, ami elválasztja egymástól az integrációt és az asszimilációt. Az integráció mindig a haladás, az egymás mellett élés eszköze, hiszen arról szól, hogy az „eltérőt”, a mást befogadjuk, és nem kezeljük idegen testként. Segítséget nyújtunk neki és az őt befogadó közösségnek egyaránt abban, hogy a lehető legsikeresebben teremthessék meg az együttélésük feltételeit, mert az integráció szlogenje ez is lehetne „Boldoguljunk egymással”. A történelem már sokszor bebizonyította, hogy tragédiába torkollik, ha egy közösség rá akarja kényszeríteni az érkezőkre saját szokásait, normarendszerét. Az asszimiláció, amivel mostanság oly sokan próbálkoznak, azt üzeni, hogy ha nem ízesülsz, olvadsz be tökéletesen a már meglévő rendbe, és nem adod fel mindazt a szokást, vallást, stb., ami eddig Te voltál, jobb, ha odébb állsz, mert ez a közösség kivet magából.

Tudom én, a franciáknál közelednek a választások, és dobni kell valami koncot a szélsőségnek is, mert különben jön Marie Le Pen, és a leplezetlen rasszizmus, bár meg kell jegyezni, hogy a Front National az elsők között ismerte fel azt, amit a magyarországi Jobbik csak hatalmas fáziskéséssel, hogy néppártosodni kell, és ehhez elengedetlen a politikai-közép felé pozícionálni a pártot. A középre húzódás szándéka Európa több országában megfigyelhető a népszerűségi listáján egyre feljebb és feljebb törő szélsőséges pártoknál.  A szélső jobb pártjai a jó szerencsében, a politikai áramlatok szeszélyeiben és saját, jól kitalált demagóg szlogenjeiben bízva várják, hogy hatalomra kerülhetnek, és ehhez még a legmocskosabb eszközöktől sem riadnak vissza.

Európa kormányai mostanság az összefogás és együtt gondolkodás helyett egymás és az Európai Unió tehetetlenségét vádolják, mert az iszlám terror már nem is a spájzban, de a nappaliban van.

A legszánalmasabb talán az, hogy mindenki Törökország felé fordul. Torz fintor, hogy a demokrácia egy tökéletesen antidemokratikus diktatúrától várja, hogy megvédje a közel- és távol kelet népirtó diktatúrái által ránk szabadított világméretű tragédiától. Mindezt attól a Törökországtól remélik az európai demokráciák vezetői, amely nem is olyan régen - alig több mint száz éve - még szó szerint tűzzel-vassal irtotta az országban élő katolikus örményeket, de nem jut sokkal jobb sors a napjainkban ott élő Kurdoknak sem. Persze, tudom én „Van az a pénz!”.

Mindezek közben egy kis közép–európai ország vezetője és még néhány hasonszőrű társa unió-szerte nemzeti megoldásban töri a fejét és kerítést építget, ami persze nem állítja meg a népvándorlást, csak eltereli, és még büszkék is magukra, hogy micsoda lángelmék.

Ezek az országok azok, amelyeknek szinte semmi félnivalójuk sincs az iszlám államtól és egy általa szervezett terrortámadástól, mert bármilyen furcsán is hangzik, a kezükre játszanak, hiszen ki más igyekezne náluk jobban megálljt parancsolni az iszlám állam és embertelenség elől menekülőknek?

Közben Európa tovább öregszik, egyre kevesebb a munkaerő, tehát egyre fontosabb lenne felismerni az integrált idegenek fontosságát, persze, felesleges vegzálás helyett mindenkit alaposan át kell világítani, mielőtt beengedjük, de az emberi bánásmód - és ez nem lehet vitás (?) - a vizsgálat ideje alatt is megillet mindenkit.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata:

„1. cikk

Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek,

Ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy

viseltessenek.”

Pálmai Tamás