2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


„Csak azt tudom, hogy ő még csak most 14”

2017. február 13. - Városi Kurir

tini7-crop.jpg

"Basszus! – ezt nem így kellett volna! Tudhattam volna előre, hogy elszúrom, de mégis….!"Szívre a kezet! - ez a két felszisszenés mindannyiunk száját elhagyta már. Néha súlyos, néha kevésbé nagy gondot, problémát,  hagyott maga után, de szerencsénkre minimális százalékban végleges, egész életünkre, családunkra kiható borzalmat.

Minden élethelyzetben embert próbáló a felelősség, amikor a sorsunkat meghatározó dologról kell döntenünk, maradéktalanul megfelelnünk az előttünk tornyosulónak úgy, ahogy valakik valamiért elvárják tőlünk. Különösen érvényes az előző mondat, amikor az embergyerek tizennégy éves, tele a tinikor eredendően meglévő kihívásaival, testi-lelki változásainak feldolgozásával, megértésével, elfogadásával, egyszóval a világ elfogadásával és elutasításával. Amikor egyként tombol a tesztoszteron és az ösztrogén, és elcsattan az első csók. Ez az a kor amikor kiderül, hogy az addig „mindenfelettinek” vélt szülők ellen lázadni indokolt és kell, – mert egyszer ezt is ki kell próbálni – amikor fontosabbnak tűnik egy-egy kitüremkedő pattanás eltüntetése, mint a globális felmelegedés problematikája.

tini11.jpeg

És ebben a szinte felfoghatatlanul zavaros időszakban kell – kellene – döntenie, komolyan vennie a szóban forgó tizenévesnek „életről – halálról”, vagyis arról, hogy a tanulás mindenek feletti-e ? Tini legyen a talpán, aki egy randi, vagy "lógás a haverokkal” helyett inkább még egyszer – vagy akár egyszer  is – átolvassa a holnapi penzumot.

Február van, ilyenkor kell határozni gyereknek – szülőnek vállvetve, hogy merre tovább az elemi elvégzését követően. Nagy dilemma, fontos, élethosszig tartó döntés. A következmény: „mi leszek, ha nagy leszek?”.

tini8-crop.jpg

Bevett gyakorlat, hogy a félévi bizonyítványt arra használják a pedagógusok, hogy hathatós figyelmeztetést küldjenek a nebulóknak és felmenőiknek. Ez a gyakorlat általában rendben lévő, de a nyolcadik osztályt taposó gyerekek esetében, akiknek a felvételihez beadásra szánt jelentkezési lapon fel kell tüntetniük a félévi osztályzataikat is, brutális jelentőségűvé változik az amúgy csak a figyelemfelkeltést szolgáló érdemjegy. Ugyanis, akinek a teljesítményét elégtelenre minősíti az igen tisztelt tantestület, azt eleve kizárja a továbbtanulás lehetőségéből, ugyanis a középiskolák a megbélyegzett tanulók jelentkezését semmisnek tekintik.

A Magyar Szülők Országos Egyesülete így fogalmaz ezügyben:

„A pedagógusok azt mondják, a félévi buktatás olyan pedagógiai eszköz, amely arra ösztönzi a lemaradó tanulókat, hogy a második félévben jobban tanuljanak!  A szülők pedig fogadjanak magántanárt gyermekeik mellé, mert a 16 óráig nyitva tartó általános iskolában „nincs elég idő” sem pedagóguslétszám a nehezebben teljesítő tanulók felzárkóztatására. Az iskola nem segít!”

Majd így folytatódik a közlemény:

„Az iskolákat nem érdekli, hogy milyen testi, lelki, érzelmi károkat okoznak a rájuk bízott tanulóknak a félévi buktatással, lényeg az, hogy leosztályozzák tárgyi tudásukat, fegyelmezzék őket és tudatlanul kísérletezzenek teherbíró képességükkel.”

A továbbtanulási lehetőségekkel kapcsolatban így fogalmaz a figyelemfelkeltés:

„Ha a megbuktatott tanuló beírja a félévi elégtelen osztályzatait a jelentkezési lapra, akkor tulajdonképpen kizárja magát a felvételből, hiába javítja ki osztályzatait a tanév végéig. Nincs olyan iskola, amelyik „kapkodna” a félévben megbuktatott tanulókért.”

„Furcsa ez a tanulóbarátnak nevezett köznevelési rendszer!”

Bizony egykor volt tanulótársak, akik mára szülőkké, nagyszülőkké lettünk! Nem lehetett egyszerű akkoriban velünk, de mint azt gondolom rajtam kívül sokan a fejünkhöz vágták végső elkeseredésükben, miután úgy ítélték meg a helyzetünket, hogy menthetetlenek vagyunk:

 „majd meglátod, amikor neked lesz gyereked!”

Ez az „amikor a "majd” hirtelen „most"-tá válik. Emlékezzünk akkor-volt önmagunkra, ne essünk abba a hibába, hogy elfelejtjük azokat a szörnyen-csodás éveinket, amikor az élet a tinik megformálását bízta ránk. Rengeteg figyelemmel, empátiával, nem nyomulós törődéssel egyengessük a háttérből kamaszodó leszármazottunkat, amit nem pótol a megkétszerezett zsebpénz ígérete.

Ne bízzunk jobban a tanárok véleményében, mint a gyerekünkben, akit „megszelídítettünk”, tehát felelősek vagyunk érte. Támogassuk lelki biztonságérzetüket, vértezzük fel őket azzal a bizonyossággal, hogy tehetnek bármit, mi mögöttük állunk, biztonságban vannak.

tini5_masolata.jpg

Bencze Tibor a „Titkos felnőtt bűnök” című munkájában így ír a félévi buktatással kapcsolatban:

„Mindez, ami az oktatási intézményekben elfogadottan történik a pedagógia szakterületén az fizikai, szellemi, érzelmi és lélektani bűncselekmény a gyermekek ellen”.

  Megfontolandó lenne, hogy az általános iskola végzőseinek ne az határozza meg a továbbtanulási lehetőségét, hogy milyen oktatót fogtak ki maguknak, hanem a biztonság, hogy egy ellébecolt pár hónap ebben a kritikus életkorban nem határozza meg egy életre a további lehetőségeket. Az oktatási tárca döntnökeinek sürgősen át kell gondolniuk álláspontjukat, ami remélhetőleg az lesz, hogy nyolcadik félévben nemkívánatossá teszik a buktatás rendszerét.

Mátrai Anna

"Alacsony családi háttérindex"

suli1.jpg

A Magyarországon meghonosodott új nemzeti szótár magvas örökbecsűvel gyarapodott. Mivel az ország, ahogy azt minden lehető módon és alkalommal a szánkba is rágják, rettentően jól teljesít, ezért a kormánypárt megszólalásaiba nem ildomos a továbbiakban a „szegénység” szót használni. Helyette találta ki az „agytröszt”, hogy ezentúl „alacsony családi háttér-indexű”-ként emlegetik hazánk lakosságának nem kis részét.

Palkovics László, az oktatásért felelős államtitkár így nyilatkozott a témában:

„(...) nagyon magas azon gyerekek aránya, akik azért nem jól teljesítenek a méréseken, mert a családi háttérindexük alacsony. Vagyis ezekben a családokban nem a tanulás az első”

Vagyis, ha ez esetben el is tekintünk az ok-ta-tá-si államtitkár tökéletesen magyartalan fogalmazásától  az akkor is kiderül, hogy  Palkovics – és megválasztott kormányunk  Orbánnal az élén – úgy gondolja,  Magyarország siralmas teljesítménye az oktatással összefüggő nemzetközi összehasonlításokban azon hazánkfiainak a hibája, akik nem rendelkeznek a szerintük megfelelő pénzmennyiséggel. Arról nem ejt szót, hogy mekkora bankbetéttel kell rendelkezni ahhoz, hogy elfogadhatóak legyünk a mindenkire maximálisan odafigyelő vezetői grémiumnak, – gondolom a 742.000.- ft megtakarítás, amennyivel az ország első embere is rendelkezik, pont ideális – de egy biztos: ez a kijelentés alaposan hajaz Lázár erről alkotott véleményére, miszerint

„Mindenki annyit ér, amennyije van.”

suli3.jpg

Gondolkodjunk picit: kik azok, akik nem tudtak vagyont felhalmozni és mégis arra a felelőtlenségre vetemedtek, hogy gyermeket vállaltak. Rögtön vegyük a tanárokat, akik közül kevesen dicsekedhetnek vastag pénztárcával, hiszen amióta világ a világ, jó fizetés helyett, maximum elismerést mondhatnak magukénak. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak a tisztviselők, ami, ahogy a fáma tartja, ugyan „nyugdíjas állás”, de nem kecsegtetett soha, így ma sem, vagyonnal. Sorolhatnám a szakmák képviselőit naphosszig, rengetegen vagyunk, akik nem azért nem lettünk vagyonosak, mert megrögzött munkakerülők vagyunk, hanem, mert a választott hivatásuk nem a pénzfialdához köt.

suli6.jpg

Nem gondolom, hogy jó néven vették – vettük - amikor szeretett – kinek, mi – államtitkárunk szájával azt vágta a fejükhöz a regnáló hatalom, hogy közvetve mindannyiunk hibája, hogy iskolásaink teljesítménye kívánnivalót hagy maga után, így kollektívan ragasztották ránk a billogot.

suli5.jpg

Palkovics nem fejtette ki bővebben, miből gondolja azt, hogy a szegényebb családokban nem a tanulás az első, gondolom egy közpénzből alaposan kistafírozott kutatóintézeti felmérés adataira épült a nemes végkövetkeztetés.  Ezek azok a kutatások ugyanis, amelyek teljesen un-ortodox módon készülnek, azaz a megrendelő - legtöbbször a kormány - megadja az eredményt, az elkötelezett kutatók pedig szállítják elé az előzményt, és azt a kutatást, amelynek eredménye a megadott hazugság.

Amikor még szükségét érezte a mai kormányzópárt, - legutoljára 2011-ben  – hogy néhány konkrétummal magyarázza tetteit, akkor Orbán így magyarázkodta a Széll Kálmán tervben rögzített szégyenletes tanulmányi korhatárcsökkentés okait:

„Feleslegesen hosszan, és sokszor rossz irányba képezzük gyermekeinket. Az oktatási kötelezettséget a jelenlegi 18‐ról 15 éves korra szállítjuk le. A fiatalok választhassanak: folytatják tanulmányaikat, vagy inkább munkába állnak.”

suli2.jpg

Ez a változtatás, szöges ellentéte a világ boldogabb részén követett tendenciának, és egyértelműen a középosztály alsó rétegének és a szegénységben élőknek szólt, hiszen e két csoportnál jelenthet könnyebbséget, ha még egy kereset adódik a már meglévőhöz, már ha akadna egy 15 éves gyereknek való munkahely. Szó sincs arról, hogy ők nem akarják taníttatni gyermeküket, csupán a pillanatnyi helyzetben megfontolandó az érettségi és a bizonytalan továbbtanulás helyett a beigért szakma és az elhelyezkedés reményének lehetősége. Az iskolák egy része – nem gondolván a jövőre – a pillanatnyi könnyebbség okán örömünnepet ült, mert a „problémás” gyerekeket ki lehet ebrudalni a tankötelezettség béklyójából.

Hoffmann Rózsa, aki mielőtt felvitte az Isten a dolgát kétkezi tanárként dolgozott, nagy elkötelezettségében ezt bírta nyilatkozni, szintén azidőtájt:

„Nem kevés az olyan gyerek, akik nem boldogulnak és nem is akarnak boldogulni a tanulással, és visszavetik a többieket”

suli4.jpg

És lőn! – sokan ostobán és meggondolatlanul kapva kaptak az alkalmon, és a jövőt jelentő életre szóló tanulás helyett állami asszisztencia mellett egy életre kiszálltak az iskolapadból.

Ráülve a saját maga által elindított lavinára, Orbán kihasználta a lehetőséget:

"az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége."

Ezzel persze elvette tőlük a továbbtanulás, a jobb, tartalmasabb élet lehetőségének reményét is. Szerencséje, hogy mindezt nem akkor találta ki a demokráciára szintén nem sokat adó „átkosban” uralmon lévő rezsim, amikor neki kellett döntenie, hogy „mi is legyen, ha nagy lesz?”! Bár akkor még erős volt a szakképzés, lehetett volna például – mint a barátja – gázszerelő.

Arról nem szólt Palkovics, hogy a magyar iskolarendszer, ami mára „nemzeti”, miért nem képes többek között azt a feladatát sem teljesíteni, hogy a családi háttér generálta különbségeket igyekezzen kiegyenlíteni. Inkább következtetett:

„ezekben a családokban nem a tanulás az első".

Mindezek ismeretében adott a lehetőség, hogy amikor legközelebb a fülke magányában „ixelni” készülünk, gondoljunk arra is, hogy kik azok, akik cinikusan elsikkasztották nemcsak a nyugdíjunkat, nem csak az egészségügyünket, de még a gyerekeink jövőjét is.

Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!

Mátrai Anna

Magyarország államformája: katonaállam?

katona3.jpg

2017-ben érdemes megvenni a „Mi legyek, ha nagy leszek? – pályaválasztási tanácsadót, főképp azoknak a szülőknek, akik előnyben részesítik a militáns megoldásokat a békét választó embertársaikkal szemben. Hiszen köztudott, hogy a 14 éves gyerekek csak nagyon kivételes esetben tudják a választ a további életüket meghatározó kérdésre.

Pártunk és kormányunk újra meglátta a saját maga által teremtett, hiánypótló – hiszen ő maga állította elő a hiányérzetet – rést az oktatás szövetén. Azért, hogy a múlt év végén hozott komoly, megfontolt döntésének, miszerint a stadionépítést a jövőben kiegészítik tömegesen létrehozott lőterek kialakításával, melyből legalább egynek jutnia kell minden megyei jogú városba, értelme legyen, a 2017-2018-as tanévtől bevezetik a középiskolás-korú gyerekek számára a katonai képzést.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint

„a fiatalság honvédelmi nevelése olyan közös cél, melynek érdekében a tanároknak, a diákoknak és a katonáknak össze kell fogniuk”.

Kezdésként a Budapest (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája) – Szekszárd (Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma) tengely élesedik be, mindkét városban létesítenek gyerek-katonaképzést. Szándékaik szerint ebben a két tanintézményben különösen hangsúlyt kapnak a „katonaélet” számára elengedhetetlenül fontos tárgyak oktatása. A harcosképzőből kikerülő gyerek-katonák a tanoda elvégzése után érettségi bizonyítvánnyal a zsebükben kerülnek a munkaerőpiacra, ahol kedvükre válogathatnak majd az egyetlen lehetőség közül: a kiemelkedők idővel felvételt nyerhetnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, ahol méltányolják majd azt az elköteleződést, amit az óvodából szinte rögtön a sereghez igazolás jelent. A kevésbé kiemelkedő sokadalomnak is van életpályamodell, irány a honvédség által fenntartott további szakképző intézmény, ahonnan  – bocs a rossz szójátékért - tűz a határ, vagy az éppen aktuális renitens banda megfegyelmezése a Magyar Honvédség keretén belül, akiket a kormány aktuálisan ellenségként kijelöl.

A lényeg, hogy már kora gyermekkorban beivódjon, vérré váljon a legfőbb üzenet: ne gondolkozz, szeresd a narancsot, teljesítsd a parancsot!

katona2.jpg

A körültekintő kitervelők nem feledkeztek meg a tanerőképzéséről sem, számukra a kezdés dátumának szorításában tavasszal és nyáron ingyenes átképzést biztosítanak, és nagyvonalúan az ehhez szükséges jegyzeteket, tankönyveket is ingyen biztosítják a tanárból egy perc alatt diákká avanzsált vállalkozószellemű – vagy kényszerített? – oktatóknak. Valahogy így csinált a szükség és Rákosi 1945 után orosz nyelvtanárokat a keleti frontról hazatért hadifoglyokból. A minisztérium beígérte az iskolában kötelező – nem lehet elég korán rákapni az ízére, hogy nem csak fejben, de küllemben is „egyen” az ember gyereke – egyenruhát, és gondolva a vidékről érkező harcosjelöltekre is, akiknek szükséges – ők csak tudják! – a koleszt is, ahol, mint tudjuk, szoros, egész életre szóló véd- és dacszövetségek köttethetnek.

Arról nem szól a fáma, hogy melyik, a toborzottak számára egyáltalán nem fontos tárgyak rovására kerül a speciális tantervbe a rengeteg testnevelési óra, és a többi elengedhetetlen tárgy oktatása. Mivel az ének, a művészettörténet és a gyakorlati foglalkozás már régen nem számít fontosnak a magyar oktatási rendszerben, nem túl nagy a választék a feledésre ítélt tanulnivalók körében. Gondolom írni-olvasni nekik is tudni kell majd, számolni sem árt, ám elhanyagolhatónak tűnik az idegen nyelv, – ne értsen „külföldiül”, még megzavarodna! – a világháló alapos ismerete, – nem kell fölösleges tudás, csak összezavarja a makulátlan magyar elmét – és a történelemoktatás is redukálható a Magyarok hőstetteit leíró részekre, a világirodalom is időpocsékolás, elég a népnemzeti írók, költők idevágó írásait ismerni.

katona4.jpg

Viszont nagy hangsúlyt kell fektetni a jelenlegi vezetés által kiadott ukázok teljesítésének megkérdőjelezhetetlen végrehajtására, a gondolkodás igényének teljeskörű és mélységű kiirtására, egyáltalán: a központi irányelv, a testi erő fejlesztésére az aggyal szemben. Izomagy! – tiéd a pálya!

Az ötlet persze tovább-fejleszthető, hiszen minek várni a felnövő generáció 14 éves koráig? Lehetne a mini-militánsoknak bölcsödét, óvodát és általános iskolát is kialakítani, hogy tényleg az anyatejjel szívhassák magukba az ehhez a gyönyörű életpályához szükséges készségeket. Így biztosan nem zavarna be az esetleges ballib-gondolkodó attitűd, hogy a Soros-bérenc civilekről ne is beszéljünk.

Amíg mindez nem lesz kötelező, amíg ez is csak egy, a választahó lehetőségek sorában, addig csak elszomorító, hogy lesznek honfitársaink, akik gyerekük tinédzser korában megpecsételik olykor megzabolázhatatlannak tűnő, ám közel sem biztosan katonának való kiskamasz „egyetlen kincsük” további életét.

katona5.jpg

A döntés előtt ajánlom elolvasásra minden anyának Várnai Zseni – nem mostanában, 1911-ben megjelent – „Katona fiamnak” című költeményét, melynek visszatérő sora így szól:

 „Ne lőj fiam, mert én is ott leszek”

Mátrai Anna

Gyerekeink a ketrecben

tanero11.jpg

Nem irigylem a tanári társadalom mostanra minden bizonnyal személyiségzavarral küzdő azon tagjait, akik őszintén hittek és teljes mellszélességgel támogatták, megvédték minden fórumon a számukra regnáló kormányzati oktatáspolitikát és ezzel együtt a Fidesz-kormány - nevesítve Orbán Viktor - tévedhetetlenségét.

Csalódottságuk oka nem más, mint Lázár János kancellária miniszter, aki a legutóbbi kormányinfón a nemrég napvilágot látott PISA-jelentés Magyarországra vonatkozó negatív kicsengése apropóján valami olyasmit talált mondani, hogy minden bajok okozói a büdös kölkök, és az őket elburjánzani hagyó tanáraik, de lássuk szó szerint, mert klasszikusok esetében így illik ez:

„Nem a tárca vezetője vagy az oktatási államtitkár áll a szószéken, és nem a kormány tagjainak, hanem a gyerekeknek kellett a tesztet kitölteniük.”

lazar_a_cinikus.jpg

Forgathatjuk a bájos mondatot bárhogyan, ez biz’ azt jelenti, hogy a pedagógustársadalom jelentős része, azt ne mondjam zöme, hiába biztosította lojalitásáról a regnáló kormányt, hiába hagyta önként és dalolva, hogy szólásszabadságának lehetőségét megkurtítsák, hogy beleszóljanak életvitelébe, gondolkodásába. Még e teljes szervilitással sem nyertek oltalmat az általuk felmagasztalt kormánytól, amely azonnal beáldozza, és bűnbakként állítja pellengérre még a KLIK leghűségesebb alattvalóit is.  Hiába, no,  ha mást nem is, de a történelmi leckét, hogy „a hála nem politikai kategória” jól megtanulta ez a kabinet.

A mostani pont ez az eset, hiszen miért pont most ismernék be a mindent jól, sőt, jobban tudó elöljáróink, hogy megbukott, leszerepelt a vissza a múltba-típusú tanítási metódus.

A tanárok – tisztelet a kivételnek – akiket, úgy látszik, kilóra meg lehetett venni – ahogy az elmúlt években is – rezzenéstelen tekintettel, felemelt fejjel úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Bemennek óráikra a harminc évvel ezelőtti felkészültségük magabiztosságával, és butítják tovább a gyorsan robogó világban lemaradó gyermekeinket.

tanero22.jpg

Pedig tudnak ők felháborodni, csak a megfelelő okot kell szolgáltatni hozzá! Ilyen volt például a Magyar Bálint nevével fémjelzett oktatáspolitika, tele az új, kitágult világ kihívásaira választ adó megoldásokkal, eszközökkel. Persze ez megkövetelte volna, hogy a tanerő is akarjon haladni, ez volt az a bizonyos ellenszenvet kiváltó ok, ami másfajta erőfeszítést követelt volna tőlük, az új befogadását, megértését, átadásának készségét. Ez annyira felháborította zömüket, hogy teljes odaadással kezdték gyűlölni a kiagyalókat, és máris a Fidesz melengető, „hátrafelé nyilazó” és révedő ölelésében találták magukat.

A szülők viselkedése azonban még ilyen fals indokkal sem magyarázható. Nekik kellene a legjobban felháborodni és az utcán tömegével követelni gyermekeik jogát a használható tudáshoz. Lehet akkora a letargia, hogy még ez sem – bocsánat a szóért- vágja pofán a társadalmat?  Ez a felelőtlenség generációkat zárhat ki a VILÁG-ból, mint lehetőségből!

tanero33.jpeg

Tényleg többet ér a vezérhez való vak lojalitás, a hit álságos követésének könnyű magyarázata, az akol meleg nyáj-szelleme, mint a küzdelem saját gyerekeink boldogságának, érvényesülésének lehetőségéért?

A megoldás csak a mi kezünkben, lábunkban, agyunkban van. Senkitől nem várhatjuk, hogy – akár akaratunk ellenére is - megmentsen minket a középkorba való visszacsúszástól.

Azon is érdemes lenne eltűnődnie a ma még mindenhez bólogatóknak, hogy a Fidesz-elöljárók, és mindazok zöme, akik közel lévén a bűvös körhöz, miért nem a hazai közoktatásban taníttatják gyerekeiket. Ők, vagy a külföldi iskolákat, vagy a magán-alapítványi tanodákat választják, amelyek költségeik okán el vannak zárva a többség gyermekei elől.

Tanulni, tanulni, tanulni – tartja a Leninnek tulajdonított szállóige, amit csak azért nem kellene elvetni, mert a fáma hozzá köti.

Mátrai Anna

Orbán szelleme a diákparlamentben

okt4.jpg

Az alább leírtak 2016 Magyarországán estek meg. Fontos az évszám, nem az átkos rákosi-korban történt ugyanis a dolog, nem akkor, amikor lefüggönyözött autó jött az óvatlanul kiejtett, a hatalomnak nem tetsző szó kimondojáért. 

Orbánnak még a szelleme is "jó" oktatónak bizonyul, nehogy a ma tinédzsere anélkül nőjön fel, hogy érezné gyomrában azt a semmihez sem fogható, görcsös valamit, ami jelzi, hogy mit szabad mondania, vagy mi jár azzal,  hogy kirúgják a felmenőit, és ő maga sem folytathatja az iskolát. Tanulja meg, az a büdös kölök! - gondolhatja a vezér, nehogy ne szorongjon, ahogy ő szorongott gyerekkorában, és titkon, amikor csak ketten vannak a tükörrel, szorong ma is!

okt2.jpg

Tarnay Kristóf Ábel, a Független Diákparlament képviselője arról számolt be a Hírkút portálnak, hogy a kaposvári megyei diákparlamenti ülésen egyik társa a hatalmasságnak nem tetsző dolgokról akart beszélni felszólalásában. A nevét azért nem közli, mert már beindult ellene, tanára- és iskolája ellen a retorzió úthengere, és nem akarja tetézni, ami az érintettekre vár.. A dolog úgy esett a beszámoló szerint, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett eseményen a diákparlamenti képviselő az oktatási rendszer hibáira akarta felhívni a jelenlévők figyelmet, ám alig kezdhetett bele mondandójába, a levezető elnök, Rózsa Ildikó, aki az ODP országos szervezője, félbeszakította, mondván, hogy üljön le, és később folytassa, személyeskedés nélkül.

Vagyis egy képviselőt - ha diák, ha nem, sőt, annál szégyenletesebben és kártékonyabban - meggátolt személyes véleménye kifejtésében, méghozzá feljebbvalói tiszte tudatában. A felszólaló elkezdett beszédében nem nevesített senkit, általánosságban volt lesújtó véleménye a közoktatásról, ami számára  maga a legfontosabb jelen, mert a jövőjét, a jövőnket határozza meg. A későbbiekben a hatalom jeles képviselői kegyesen megengedték, hogy beszéde rövidítettváltozatát felolvashassa.

okt_1.jpg

Csak gratulálni tudok! Ez ám az igazi tanár, oktató! Csak a sok sallang, amiért érdemtelenül is tisztelnie kellene a diáknak tanítóját. Pedig nem is vágyik jobban egyik nebuló másra, mint, hogy tisztelhető, okos, vitatkozni, érvelni tudó és oktató tanárt fogjon ki magának, sajnos egyre kevesebb eséllyel! Nehéz úgy a tananyagra   koncentrálni, ha fél szemmel azt kell lesni, hogy melyik kedves kolléga súg be, ha mást és máshogyan tanít az ember, mint azt fölülről megüzenték! Az Orbán-rendszer az oktatás terén is sikeresen visszaléptette Magyaroszágot ötven-hatvan évvel.  

És most néhány gondolat a csak részleteiben a végül is nagy kegyesen "engedélyezett" felszólalásból:

„A jelenlegi oktatási rendszernek már az alapjaiban, alapelveiben található probléma, emiatt hatalmas gondokkal szembesülünk.”

„Egy fejlett és jól működő oktatásban szükség van egy külön álló Oktatásügyi Minisztériumra, nem pedig egy működésképtelen, haldokló államtitkárságra. Jelen helyzetben úgy tűnik, hogy dilettánsok has ráütés-szerűen, a diákokkal és tanárokkal konzultációt megtagadva irányítják és változtatgatják az oktatási rendszert. Ebben a kontextusban a dilettáns (nem hozzáértő) azért megfelelő fogalom, mert az előző tanévben történt megannyi diáksztrájk, pedagógussztrájk, tüntetés és egy Herman Ottó Gimnázium nyílt levél, viszont erre reakcióként nem érkezett semmi pozitív lépés az oktatási rendszert irányítóktól.”

„A tankönyvpiaci versenyt újra kell gondolni, mert nem minden esetben az állam által előnyben részesített tankönyvek a legjobbak. A kísérleti tankönyvek tanulhatatlanok és hibásak, ezért szigorúbb vizsgálatnak kell őket alávetni kiadás előtt. A készség tantárgyakat csak 9-10 évfolyamban kéne a tanterv részévé tenni, hogy a diákok 11-12 évfolyamban az érettségire összpontosíthassanak.”

„Nem fordulhat elő, hogy egy intézményben nincs papír, kréta, nyomtatópatron. A felsorolt okokból teljes mértékben érthető, sőt tudatosnak tűnő a népbutítás, hogy ne legyenek a diákok gondolkodó, kreatív lények ,hanem bólogassanak az aktuális hatalom minden döntésére. Ez hosszú távon nem lesz életképes és teljes mértékben lezülleszti a társadalmunkat is. Klebelsberg Kunó forogna a sírjában, ha tudná, mi történik jelenleg a nevével. Példát kéne vennünk a finn oktatási rendszerről és ki kell alakítanunk egy nyugatias, modern, 21. századi oktatási rendszert.”

okt3.png

Az ominózus, a demokráciát megcsúfoló eseményen rész vettek, mint hivatalosságok: Rózsa Ildikó, ODP országos szervező; Kis Szilvia az Oktatási Hivatal főosztályvezetője; Oláh Lajosné alpolgármester; Huszti Gábor a Somogy megyei közgyűlés alelnöke; Stickel Peter a KLIK tankerületi igazgatója; és Csiba Ágota, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója. (Forrás: Somogy Megyei Önkormányzat Facobook-oldala)

Igen ők asszisztáltak ahhoz a szégyenletes kísérlethez, aminek célja egy fiatal gerinc "szakszerű" megroppantása volt. 

Mátrai Anna

Megint hazudtak?

Legyen könnyű nekik a föld!

tuzszereszek-crop.jpg

Lassan két hónapja hogy Hortobágyon négy tűzszerész életét vesztette. Forrásaink szerint a honvédség mind a mai napig nem tett szinte semmit a családok kártalanításáért.

 

Tudjuk, az élet rohan, és ami tegnap még hír volt, az ma sokszor nem is félmúlt, hanem maga a múlt, de úgy érezzük, hogy nem hallgathatunk. Igyekeszünk fényt deríteni arra, hogy a négy hősi halott ittmaradott családtagjainak valóban minden segítséget megad - e  a honvédség és a minisztérium, vagy szeretnének minél gyorsabban és „egyszerűbben”-  értsd olcsóbban - túllépni a tragédián.

Az információt, hogy  egyelőre még szinte semmi nem történt a kártalanítás ügyében több forrásunk is megerősítette, ezután parlamenti képviselőket is megkérdeztünk az ügyről, akik egyöntetűen azt mondták, hogy ezek a hírek őket is elérték, és valamennyien megígérték, segítségünkre lesznek az igazság kiderítésében.

A tragédia után a Honvédelmi Minisztérium is és a Magyar Honvédség is többször nyilatkozta, hogy nem hagyják magukra a családokat, ez a kijelentés persze kicsit üresen cseng, különösen annak tudatában, hogy éppen e tragédia kapcsán derült fény arra a hihetetlen felelőtlenségre, hogy a Magyar Honvédség már évekkel ezelőtt felmondta a katonákra kötött élet- és felelősségbiztosítást, mert túl drágának ítélték azt. A biztosítások megszüntetése óta, azonban minden ilyen típusú juttatás a honvédelmi miniszter egyéni elbírálása alá esik.  A Városi Kurír igyekezett megkeresni a családokat is, ám ők közvetítő útján úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánnak megszólani az ügyben. Erős a gyanúnk, hogy a „nem kívánnak” formula ez esetben talán a „nem mernek” szinonimájaként érthető.

Mindezek fényében érdemes elgondolkodni azon, hogy miért érzi egyre több és több állami alkalmazott úgy, hogy kiszolgáltatott életet él, és akár egyetlen fintorát is megtorolhatják.  

Tanárok, egészségügyi dolgozók, közalkalmazottak, és még hosszan lehetne sorolni, menekülnek - ha tehetik - az úgynevezett versenyszférába, vagy külföldre.

Ellentétben akár a regnálók által példának tekintett Horthy-korszakkal, amikor az állami munkahelyeket - ilyen volt például a MÁV - nagy tisztelet övezte, hiszen „nyugdíjas állások” voltak, ma ezek a régen oly áhított státuszok a társadalmi presztízs legaljára kerültek.  A lecsúszás egyik fontos oka, hogy a társadalomtól nem várható el megbecsülés, ha az emberek azt látják, hogy a kormány is átgyalogol azokon, akik évtizedekkel ezelőtt még a középosztályhoz  tartoztak.  A Kádár-rendszer második fele is kiszámíthatóbb volt, mint ez a rezsim, hiszen akkor nagy biztonsággal lehetett tudni, mit szabad és mit nem, minek mi lehet a következménye, és olykor-olykor még a diktatúra slamposságában is bízhattunk.  Tévedésbe ne essünk, a jelen adminisztráció, illetve annak feje, nem véletlenül, oda nem figyelésből kiszámíthatatlan - „á dehogy!” - szándékosan az, hiszen a ma urai megtanulták, hogy a bizonytalanságnál, a kiszámíthatatlanságnál semmi nem nevel odaadóbb alattvalónak való jobbágyokat.

Végezetül álljon itt a négy hősi halott tűzszerész neve: Balázs Ádám őrmester, Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa János Nándor főtörzsőrmester, Kozár Gábor szakaszvezető.  

Legyen könnyű nekik a föld!

MOST ÉRKEZETT:

Kérdéseire az alábbi válaszokat adjuk:

 

Amint azt korábban is közöltük, Magyar Honvédség teljes kártérítési felelősséggel tartozik a szolgálat teljesítésével összefüggésben elszenvedett balesetekkel, betegségekkel kapcsolatban felmerült károkért.
Ennek értelmében a hősi halott tűzszerész katonáink hozzátartozói a Magyar Honvédség szociális gondoskodási körébe kerültek, és jelentős támogatásban részesülnek.
A tárca az elhunytak hozzátartozói részére soron kívül, jelentős összegű kártérítési előleg megállapításáról és kiutalásáról gondoskodott, megtérítette a temetéssel kapcsolatos költségeket és a kegyeleti juttatások részeként úgynevezett temetési segélyt is folyósított. Emellett a Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány is segítette anyagi támogatással az elhunytak családjait. Az érintettek továbbá özvegyi nyugdíjban és árvaellátásban is részesülnek.
A hozzátartozók személyiségi jogaira tekintettel nem kívánjuk részletesen kibontani a kártérítés összegeit.

Tisztelettel:

 2016 augusztus 17.                                                             HM Kommunikációs Osztály

 

KOMMENTÁR NÉLKÜL:

tuzsz.jpg

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat mi a

legizgalmasabbakat feldolgozzuk.

Tárgynak írja be: témajavaslat.

 Köszönjük: varosikurir@gmail.com

süti beállítások módosítása