Brávó! Sikerült megtalálni ebben az amúgy is több generációra kiható, mély, szinte antagonisztikus ellentétekkel összeszabdalt országban egy újabb síkját az utálkozásnak! Az a magyar, aki nem vallja magát kereszténynek, és nem a diktatúra által kijelölt mezsgyén terelgeti gyermekét, unokáját és így tovább, ki tudja hány nemzetségig, az tekintse magát kirekesztettnek e honban. Egyelőre még látható stigma nélkül járhat-kelhet, aki nem úgy gondolja, mint ők, de mint ahogy minden, ez is csak egy döntés, ami a fidesz droid-módjára működő parlamenti frakcióján múlik. Egy laza karlendítéssel elintézhetik, – mint az már megtörtént egyszer Magyarországon is – hogy a meggyőződése, a vallása, a hite 2016 Magyarországán is milliókat tehessen tönkre, mi jöhet még, inkvizíció, legújabb kori boszorkányperek, esetleg ismét fellobbannak a máglyák?

Lázár János, – hogy stílusos legyek – kinyilatkoztatásában majdnem odáig jutott, hogy a kormányzat – vagyis Orbán – véleménye szerint nem kell különösebben nagy hangsúlyt fektetni az írás-olvasás készségének túlzott elsajátítására. Bőven elég, ha szótagolva akár, de sokszor elolvassa a jövő nemzedéke a Bibliát, amit nem kell értelmeznie, tehát elég, ha a szentírásból annyit jegyez meg  a gyermek,  hogy amit a kormány és a papja mond, az szent, és aszerint kell cselekednie. Nyista apelláta, mert

„ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázad próbáját.”

Most, amikor még lehet kétkedni és gondolkodni, a fenti mondat alapján mitől biztos annyira egy kis ország nem éppen polihisztor végzettségű minisztere, hogy amit gránitszilárdan, megkérdőjelezhetetlenül állít, az kiáll-e akár csak egy évtizedes próbát?

Az odáig értelmezhető, hogy mint minden diktatúra, így a fidesz-rezsim legnagyobb ellensége is a kiművelt fő, a demokrácia, a civil kurázsi, a gondolkodásra képes sokaság, amely többek között magánéletébe se engedi be a diktátort és államát, aki ettől viszont egyeduralma megszilárdítását félti. Minden diktátor, így Orbán is úgy gondolkodik, hogy ha az alattvalók vakon követik a földi és az égi Istent, az neki maga a szabadjelzés.

Miért nem szúr szemet a lenézett, megcsonkított lehetőségek között kínlódó hazánkfiainak, hogy miközben gyerekeiknek nem tudnak szabadon választható, a szöges kerítésen kívül is érvényesíthető tudást biztosítani az államosított iskolákban, addig azok, akik mindezt rákényszerítik vagy hazai magániskolákba, vagy jóhírű külföldi almamáterekbe járatják csemetéiket? Tényleg ennyire nem törődünk a gyerekeinkkel?

Nem a katolikus, vagy református, vagy a többi keresztény egyházzal van a problémám, hanem azzal, hogy valamelyik kötelező érvénnyel eluralhassa az életemet csak azért, mert „Csák Máté földjén”, ma ez a törvény! Hogy jön ahhoz bármely egyház, hogy jön ahhoz a hatalom, hogy bemásszon a magánéletembe?

Szerintem az oktatás legfontosabb szereplője a GYEREK! Az oktatás elsődleges feladata pedig az, hogy megtanítsa tanulni,  hinni magában, tolerálni másokat, legyen igénye a vitákra, lételeme legyen a kíváncsiság. Ezekkel felvértezve lehet a 21. század szabad polgára és mint ilyen, majd eldönti, melyik egyházhoz akar tartozni, ha egyáltalán a vallás mellett dönt.

Mátrai Anna