2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


„Gyere haza, Magyar!”

2017. január 13. - Városi Kurir

nyugger1.jpg

Most már biztos, hogy a közeljövőben érezhetően megugrik Magyarországon a turizmus! Persze ez is az éjjel-nappal értünk aggódó és dolgozó pártunkhoz és kormányunkhoz köthető, hiszen melyik renitens, országrontó civilnek jutna eszébe ekkora blődség?

Történt ugyanis, hogy az év végi hajrában ötletszerűen felvetődő „ajándékot a nyugdíjasoknak” – akció lebonyolításának hevében nem tudtak a keményen dolgozó kis pártemberek odafigyelni minden csip-csup apróságra. A karácsonyi ünnepeket bearanyozó Erzsébet utalványokból ennek a minden részletre nem annyira odafigyelve, inkább a felülről – egészen a piramisjáték csúcsáról, Orbántól - érkező utasításra figyelmezve, és persze az egyenlő megítélés jegyében eljárva minden nyugdíjasként nyilvántartott magyar állampolgárnak feladták a miniszterelnöki levelet és mellesleg az utalványt tartalmazó borítékot is. Igen, így pontos a fontossági sorrend. 

nyugger3.jpg

Így eshetett meg az a furiság, hogy a külföldön élő időskorúaink, szám szerint 32.550 elszármazott nyugdíjas is megkapta a minden Magyarok atyuskája címében tündöklő első emberünk ajándékát. A tengerentúli címzetteknek persze légipostával adta fel a mindenre és mindenkire figyelmező apparátus a küldeményt, hogy még az ünnep előtt el tudja költeni! Ez a gesztus nekünk, itthon adót fizető állampolgároknak 52.2 millió adóforintunkba került. Hát újra csak azt tudom írni, hogy BRÁVÓ!

Az esetet felplankoló RTL híradójának megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ frappánsan meg is indokolta a döntés miértjét:

„a kormánynak az volt a célja, hogy lakcímtől függetlenül mindenki megkapja az utalványt”

Ja, így már persze minden világos!

De nézzünk picit a mélyére ennek a nagyon firnyákos – vagy iszonyúan ostoba, otromba – ötletnek. Szerintem három eset lehetséges: az első variáns, hogy a nagy sietségben, amit Orbán ad hoc tett ígéretének megvalósítása rótt a hivatalnokaira, eszüket vesztve csak a leírtak alapján igyekeztek eljárni, és a józan észt felülírta a megfelelési kényszer. A második lehetőség, hogy dehogyis volt hirtelen gondolat a „nyugger-hülyítés”, ez esetben minden egyes mozzanat előre megírt forgatókönyv alapján történt, és szavazatmaximálás céljából, gesztusként üzent a regnáló, hogy

„látod nyugdíjas, bárhol élsz is, mi gondolunk rád, és persze egyszer majd mi is kérünk tőled valamit”.

A harmadik lehetőség, hogy a „Gyere haza fiatal” program folytatásaként új célcsoportot találta a Kárpát-medence géniusza, és így szeretné hazacsábítani ősz hajú, a hontól elszakadt honfitársaink. Ha nem is örökre – hiszen a nem épp saját lábán álló egészségügyi ellátóhálózatunk nincs felkészülve még pártízezer betegeskedőre – de legalábbis ennek a szép summának az elköltésére, hogy ezzel is növelje az amúgy is dübörgő nemzetgazdaságunkat. Hiszen minden fillér számít!

Már látom is magam előtt az értetlenül levelet bontogató hazánkfiát, aki Ausztráliai, vagy Los Angelesi postaládája előtt silabizálja a számára egyelőre érthetetlen elnöki jókívánságot és a pár ismeretlen utalványt.

nyugger2.jpg

Még jó, hogy Andy Vajna is biztosan kapott a megkülönböztetett figyelem eme papíralapú bizonyitékából, így kihasználva ismertségét, fel tudta fejteni a titkot, és azóta is bőszen terjeszti, hogy irány az utazási iroda, a jegyvásárlás Budapestre, és a dőzs!

Csak győzzük elszállásolni a rengeteg szépkorú turistát, akik az érintett 71 országból „hazaözönlenek”!

Bármelyik variáció is az igaz, minden tiszteletem a kormányunké. Egy kitételt tettek csupán, azt is csak így, utólag: ne legyen civil az illető hazatántorgó, mert nekik jelenleg nem a be-, hanem a kipaterolásuk zajlik!

Mátrai Anna

Orbán-atyuska duplafenekű megoldása

posta33.png

Mindannyiunk miniszterelnöke egy húzással dupla glóriát kaphat a nyuggerektől. Újabb zseniális ötlet  nem pontosan tudni kiktől, hogy az eleve elvetélt „köztisztviselőkből postást” akciótervet, ami arra volt hivatott, hogy az Orbán személyes utasítására, tiszteletéből fakadóan kiutalt közpénzből a szépkorúak 10.000 forintnyi utalványt kapjanak, szintén Orbán kegyelméből mégis csak az erre hivatott  állami szerv, a posta szállítmányozhassa ki.

Arról szól a fáma, hogy országvezetőnk meghányta-vetette a kérdést és személyesen kérte meg balkezét, -mert a jobbkeze, mint azt mag mondta alig néhány éve Matolcsi-  Lázár Jánost, hogy ne tegye már ezt a szegény köztisztviselőkkel és az őket hetekig váró nyugdíjasokkal, inkább válassza a kézenfekvő megoldást, és adja fel postán azt az Erzsébet utalványt.

Imígyen szól a Miniszterelnökség közleménye:

„Mentesítik a járási- és kormányhivatalok munkatársait az Erzsébet-utalványok kézbesítésének feladata alól, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Postától kér gyorsabb és olcsóbb megoldási javaslatot, hogy minden nyugdíjas még karácsony előtt megkaphassa a kormány által juttatott tízezer forintos utalványt.”

Magyarország második embere feljebbvalója intelmére újra felvette a telefont, amit persze szintén a köz – tehát mi – biztosítunk ingyenesen a számára, és mintha csak a saját fejéből pattant volna ki az ötlet, felhívja a postavezért, és megpróbál kisírni a jótékony terv megvalósításához méltányosabb árat és rövidebb határidőt. A bukmékereknél elég nagy odds-al lehet fogadni, hogy sikerülni fog a halálmegvető bátorságot tükröző kísérlet.

posta11.jpg

De nem csak ezt teszi a bátor bürokrata, – jobb később, mint soha – szintén az orbáni javaslatot szem előtt tartva – magához rendelte az érintett szakszervezetek vezetőit, hogy kikérje a véleményüket a nagy haditervet illetően.

„Orbán Viktor miniszterelnök kérésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn konzultációra hívta a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének vezetőit, Boros Péternét és Árva Jánost” 

– tudható meg az MTI-hez eljuttatott közleményből.

posta22.jpg

„A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány képviseletében meghallgatta, mérlegelte és elfogadta a szakszervezetnek az Erzsébet-utalványok kézbesítésével kapcsolatban felmerült észrevételeit és javaslatait.”

melynek eredménye képpen

„Lázár János és a szakszervezet vezetői megállapodtak abban, hogy a járási- és kormányhivatalok munkatársait mentesítik az utalványok kézbesítésének feladata alól.”

– zárul a Miniszterelnökségi közlemény.

Hát így! Valószínűleg ez az év nem zárul annyira jól a biztonsági cégek vezetőinek és az abból várhatóan részesülőknek, mint a múlt héten gondolták, de a miniszterelnöki narratíva valamely, még annál is felsőbb érdekből kifolyólag kihúzta a zsebükből a már benne érzett milliókat. Bocsi,ismeretlenek! Ez-egyszer legyőzte a józan ész – vagy a még nem ismert pártérdek – a fejetlen osztogatást. De ne búsuljatok, "lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér", kaptok még őrizni válót!

Mátrai Anna

süti beállítások módosítása