2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Talpra Magyar, hí a Lázár!

2016. augusztus 18. - Városi Kurir

14088806_10207232337990975_57240625_n.jpg

Combos feladat vár ránk, – a tizenötmillióra – hiszen írva vagyon, hogy a magyarság feladata megállítani az Európai Uniót! Mindezt Lázár mindenminiszter, vezérünk bal keze, mert a (majdnem szent) jobbját - mint tudjuk, az MNB-ben tartja - nyilvánította ki, ahogy azt az ilyesfajta elrendeléseknél szokás.

Azt vizionálta a főmufti, „Oh! Irgalom atyja, ne hagyj el” hogy e titánokat igénylő tetthez nincs elég ereje pártunknak és kormányunknak, ezért kénytelen a hon polgáraihoz fordulni segítségért határon innen és túl. Na-na, álljunk meg egy szóra azért ne ilyen futva, az innen oké, de a túl, hát azt bontsuk csak ketté, személyesre, meg levelezősre!  Azért, hogy jobban a szívünkhöz szóljon, még „migráncsozott” is persze Balkéz János, no csak úgy szalonilag, ahogy az övéhez hasonló régi úri családokban az megengedett. Egy szó, mint száz: újra belendült a hadiállapot-feeling, megint harcban állunk, most éppen Európáért áldozzuk virtuális vérünket, mert szólít a kontinens minket, akik már Nándorfehérvárnál is megállítottuk a törököt, igaz nem úgy, és nem annyira, de azért mégiscsak.

Arról nem ejtett szót felhívásában a mi jó Jánosunk, hogy a betelepítésre kiszemelt „nem közülünk valókat” – akikre rászabadítana minden magyar hátrafelé-nyilazót, nehogy ezerpárszázan megrontsák ártatlanságunkat – teljes, mindenre kiterjedő vizsgálat alá vonta az Európai Unió erre hivatott cége, és, hogy biztos legyen, a magyar hatóság ide vonatkozó szervezete is, és kivétel nélkül mindannyiunkat makulátlannak találta.

A miniszter természetesen alaposan ki is oktatta a sok százmillió általunk megkeresett forintból ránk erőltetett népszavazást és az azt megelőző többhónapos intenzív kampányt elutasítókat. Lári-fári - mondta volna (ha ő nem ő lenne, de persze ő azért ő), mit nem értenek ezen, kell a cirkusz ahhoz, hogy újraválasztathassuk magunkat. A szószékéről számháborút hirdetett, melynek a győztesét is íziben megnevezte, majd kiprédikálta a magyarság jelentős részét, mondván, csak az a demokrata, aki velük szavaz.

Érdekes fogalmai vannak a miniszternek a demokráciáról, a demokratákról. Talán figyelnie kellett volna az iskolában, amikor erről magyarázott a tanára! Folytatva a ferdítésözönt, azt is kifejtette, hogy Magyarország azzal, hogy megállította a bevándorlást Európának nagy szívességet tett méghozzá úgy, - mert mi már csak ilyen törvénytisztelő népek volnánk - hogy betartotta az erre vonatkozó szabályokat. Valójában sem a bevándorlást nem állítottuk meg, - hiszen továbbra is jönnek Európába a menekültek - sem a szabályokat nem tartottuk be - hiszen több ezer ember jutott át Magyarországon regisztrálatlanul - de kit érdekel a valóság olykor unalmasan szürke, sokszor több mint ötven árnyalata,

A lényeg, ahogy azt a felcsúti bölcs is megmondta, mikor bukni látszott, és bukott is: „a haza nem lehet ellenzékben” és, hogy ki tartozik bele abba a hazába, azt ők mondják meg. Nemde bár? NEM!!!!

PTP

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr7910426336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.08.19. 15:01:25

Hálát kell adni a sorsnak, hogy nem a ballib elkúró kormányoznak.

Emlékszik mindenki mi volt, amíg nem volt keírtés a határon ugye ?
Hogy szétszarták, a migránsok Budapesten a tereket, állomásokat ?

Meg lehet nézni most is, hogy mi van Belgrádban, és a határmentén.

Aki ilyen sorsot szán Magyarországnak, mint a ballibek, az minimum hazaáruló !

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.08.19. 15:02:43

@Ballib cenzúrázók réme 16:

Ja igen.

És természetesen el kell menni szvazni !

Ha nem mész, akkor Soros Gyuri parancsára, a Merkel és az EU a te szomszédodba fogja beköltöztetni az asszonyokat és gyerekeket erőszakoló, integrációra totálisan alkalmatlan, robbangató muszlim csürhét !

De akkor már késő lesz.

Netuddki. 2016.08.19. 16:21:02

A lopáson és a szarkeverésen kívül nem értenek ezek semmihez. A szarkeveréssel leplezik a lopást Börtönbe vagy a lámpavasra az ilyenekkel! Meg az ostoba troll szekértolóikkal is.

gmihaly621 2016.08.19. 17:50:35

Tisztelt Blogger ! Hiányolom a konkrét idézetet és annak a forrását, pontos "paraméterekkel". Így ez a szócunami egy nagy hogyishíják.

atomic power 2016.08.19. 17:59:59

"Valójában sem a bevándorlást nem állítottuk meg, - hiszen továbbra is jönnek Európába a menekültek" Déli hatarunkon megállítottuk az illegális bevándorlast. Európa többi része ennek a feladatnak nem felelt meg, de ez az Ő hibájuk!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.19. 18:03:10

Magyarország nem az egyetlen tényező, hanem egy a sok tényező közül, melyek képesek megállítani Európa öngyilkosságot, a liberális diktatúrát. s a kisemberek elnyomását.

Fontos tehát a lehető legaktívabb részvétel a magyar népszavazáson!

Ha csak kevesebb, mint 25 % megy el szavazni, az Soros és a liberális oligarchák, a ballibák és az alnyomók, a brüsszeliták győzelme lesz. Hiába nyer többséges a népi szavazat.

Ha 25-50 % lesz a részvétel, az a nép győzelme lesz ugyan, de csak kis győzelem lesz. Szinte csak magyarbelpolitikai jelentősége lesz.

Ha viszont 50+ % lesz a részvétel. az világrengető esemény lesz.

jandera 2016.08.19. 18:27:06

T. Blogger!
Óriási tévedés, hogy Vezérünknek Lázár a bal keze, az MNB meg a tudjukkik a jobb!
Vezérünk jobb keze a magyar nép, a polgárok, Mi vagyunk!
Sőt, azzal törli a seggét is...

atomic power 2016.08.19. 18:54:06

@jandera: Ez olyan kijelentés, amit indokolt tisztességesen, nem mellébeszélve, nem feltetelezésekre, hanem tények alapján igazolni!

Punxsutawney Mormota 2016.08.19. 19:00:42

@Ballib cenzúrázók réme 16: MIár megint ktiltották a nickjeidet, hogy már a 16-os sorszámnáll tartasz?

BiG74 Bodri 2016.08.19. 19:24:03

Végre utalta a soros bá az illetményemet. Pont jókor, mert màr nem volt kedves fasiszta fityiszezni egy post erejéig sem. De most!

jandera 2016.08.19. 21:35:33

@atomic power: Már túl vagyok rajta százszor. Ne haragudj, de unom a mellébeszélést, hazugságokat, elvakult trágárkodásokat, amiket akkor kapok, ha tények alapján igazolom kijelentéseimet és elfogy a vitapartner érvkészlete.
Öreg ágat el lehet törni, de nem hajlik meg soha!
süti beállítások módosítása