A taxisokat lehet szeretni, vagy utálni, de azt a jogukat, hogy személyes döntéseik megtervezése előtt tudják, mit tervez a szakmával a hivatalosság, nem lehet elvitatni. A levelet változtatás nélkül tesszük közzé, ami nem jelenti azt, hogy minden gondolatával és következtetésével egyetértünk.

Nyílt levél

Tarlós István, Budapest főpolgármestere részére

Tisztelt Főpolgármester úr!

Legutóbb az elmúlt év őszén kértünk öntől segítséget, de azon kívül, hogy együttérzéséről biztosított bennünket, a kisujját sem mozdította. Az idei év tavaszán viszont, amikor az utcára vonultunk, Ön azonnal fenyegetőzni kezdett, valamint elmondta a lehető legpopulistább mondatot: „nem tűröm a városomban az ilyen forgalombénítást” - majd természetesen jó szokása szerint ismét csendben megvárta, hogy maguktól csengjenek le a dolgok.

Most az Ön által kikényszerített, hibás és már életbelépésekor is elavult és kártékony fővárosi taxisrendelet és a fent leírtak után ismét Önhöz kell fordulnunk.

Tarlós Úr!

Egyre többször és többen vetik fel a legkülönbözőbb fórumokon, és olvassuk a sajtóban is, hogy mindaz a rengeteg szabálytalan ellenőrzés, valamint annak minden eszközzel történő megnehezítése, hogy a taxi gépkocsik részt vehessenek az éves kötelező szemlén és vizsgán, az Ön beleegyezésével történik, mégpedig

azért, hogy a főváros létrehozhassa a maga taxis vállalkozását.

Egyesek szerint már meg is határozták azoknak a cégeknek a körét, amelyeket ki akarnak szorítani a piacról, és ezt a célt szolgálja a BKK által, most már szinte félhivatalosan is működtetett feketelista, amely ezeket a nem kívánatos cégeket tartalmazza. Tudomásunkra jutott, hogy a mai napon a BKK taxi divíziójának vezetője arra utasította az Asztalos utcai szemletelep munkatársait, hogy a gépkocsikat ezután ne rendszám, hanem alvázszám alapján vizsgáztassák. Mi szomorúan bár, de elfogadjuk, hogy vannak szabályszegő kollégáink is, ezeket rá kell szoktatni a szabálykövető magatartásra, de mire jó a munkaeszközt büntetni?

Főpolgármester Úr!

A kioktatás minden szándéka nélkül hívjuk fel a figyelmét, hogy a városnak Ön az első polgára, akinek az a feladata, hogy a város többi polgárának - akik közé mi, taxisok is tartozunk - az érdekeit védje!

A fentieken túl, mindannyiunkat az alábbi kérdés feszít:

Készül-e a főváros saját taxi-céget alapítani?

Mielőbb várjuk őszinte válaszát, hiszen a kérdést nem ellenzéki attitűdből tettük fel, már csak azért sem, mert célunk: a békés munkavégzés érdekében az együttműködés. Szakszervezetünk egyszerűen félti a több-ezer becsületes taxis vállalkozó és családjuk megélhetését!

                                                                                       Magyar Taxisok Szakszervezete

                                                                                                     Karsai Katalin

                                                                                                        ügyvezető

Budapest, 2016. július 26.

A Miniszterelnökség távirati irodához eljuttatott közleménye szerint pályázatuk célja, olyan

 alternatíva kidolgozása a Gellérthegy revitalizációjára, amely építészeti, tájépítészeti, közlekedési, képzőművészeti eszközök használatával új tartalommal tölti meg a helyszínt, az épített és természeti környezet értékeinek megőrzése, a világörökségi cím, a műemléki védelem és a szellemi, szakrális tartalom figyelembe vétele mellett”

Nem sajnálja rá a fent nevezett úr vezette bíráló bizottság a pénzt, hiszen 40 millió forint közpénzt szánnak arra, hogy

a helyszín vonzó környezetalakítással, releváns területhasználattal képes legyen nemcsak a turisták, hanem a város lakóinak igényeit is kielégíteni.

A kiválasztásnál különös figyelmet fordít a grémium arra, hogy az álom – ha megvalósul – illeszkedjen az jelenleg éppen meglehetősen átalakuló budapesti városképbe, tehát minden egyes fa helyét jó esetben egy-egy kőből faragott – hisz sajna nem kertészetet vezet a „dicső” rokona – faimitátum veszi át és néhol előbukkan majd pár erkély is, „hogy jobban lássalak!”. Az is hangsúlyosan számít a döntésnél, - tudatja a közlemény - hogy a kiötlő mennyire érez rá a helyszín szimbolikájára, esetleg új jelképes hely megteremtésében gondolkodik-e. Nem mellesleg fontos az is, hogy a természetbe jól beleillő épített elemeket is – legjobb, ha jókora stadiont – tartalmazzon az elképzelés. Egy-egy terv készítője minimum 300 ezer, maximum 8 millió magyar közpénzforinttal lesz gazdagabb.

Amennyiben sikeres és eredményes lesz a pályázat, ne legyen kétségünk, az a sok rendetlenül, össze-vissza növő „zöldség” - növényzet – megtanulja mi a „móres”, lesz ott rend! Az önfejűbbjének pedig annyi! - kedves tarhajúak védősorfala között végzi be.

jegyzi: BolNa

Néha már-már úgy érezzük, hogy kopasz verőemberekből épít kerítést körénk a világ, a hatalom oda se figyel, ha mondunk, - ne adj isten - kérünk valamit, például azt, hogy „ne tessenek már oly lelkesen feldúlni a környezetünket, kivágni minden fát csak azért, mert a főmuftiék családjában kőbánya van, és nem kertészet”. Gondoljunk csak arra, hány fát vágtak ki a Kossuth téren, a József nádor téren, hogy lett betondzsungel a lassan már ki is égett néhány fakezdemény ellenére is a Moszkva Kálmán tér, vagy arra, mi vár a Római part fáinak javára, és a sor még hosszan folytatható lenne, de minek tovább szomorítani a szívünket.

Az már csak hab a tortán, miként lesz - ahogy kihullik a hatalomból - az egykori zöld politikusból ismét mérgeszöld, feledve, hogy alig néhány hónapja, még az előző kormány államtitkáraként, behunyt szemmel éppen ő írta alá a Kossuth téri fák kivégzőosztagának a „tűzparancsot”, most pedig, mintha a hatalomban töltött évek meg sem történtek volna, ismét, méghozzá habzószájú ellenzékiként viselkedik. Arra azért jól vigyáz, mert félti bibliai szekerét, hogy a hatalom sáncain belül maradjon, az újságírói kérdésre tehát, hogy „egyáltalán Fideszes Ön még?" - büszkén vágja a választ: persze, és lehet, hogy csak a túlhajszolt, elborult elmém láttatja úgy velem, mintha még meg is nyalta volna kicsit a szája szélét.

Az ember ilyenkor lassan-lassan azon kezd gondolkodni, hogy itt az idő, menni kell, menni, és ha lehet minél messzebb, hiszen nincs remény. Már venné is a bőröndöt, de akkor történik valami, jön egy taxis, vagy egy ételosztó, esetleg jogvédő és felforgatja a jól elrendezett letargiát.

„Nem, köszönöm, ezért a fuvarért nem kérek pénzt, ennél a szállításnál semmi nem lehet fontosabb. Köszönöm, hogy én hozhattam be” - mondja  fenti példánkban  éppen a taxis, majd átbotorkál a kocsijáig, ajtónak azt a  szűk, de azért valós lyukat használva, amit a reménytelenség falán ütött.  

Mit gondol az angolok kilépésérő?

A brit népszavazás annak a bizonyítéka, hogy Európában számos politikus belpolitikai taktikai játszmákba kezdett, amik aztán elszabadultak és kézbetarthatatlanokká váltak.  David Cameron gyakorlatilag a belpolitikai kampánya elemévé tett egy estleges népszavazást Nagy-Britannia kilépéséről, majd elvesztette az irányítást az események felett, mert az EU-ellenes közbeszéd és kampány megtette hatását és a finisben már hiába érvelt a bennmaradás mellett, a britek a kilépésre szavaztak.  Fordulóponthoz értünk, mert az eredmény világosan megmutatta, nem csak Nagy-Britanniának, hanem az uniónak is, hogy az EU a jelenlegi formájában nem igazán képes meggyőzni a polgárainak jelentős részét arról, hogy szükség van rá.  

Olyan uniót kell felépítenünk, - okulva a történtekből - amelyik nem csak erősebb, átláthatóbb, demokratikusabb, hanem meg is győzi állampolgárait az Európa Uniós tagság fontosságáról.

Áttérve beszélgetésünk valódi témájára, ami persze nem választható el a világ-, de legalábbis az európai folyamatokról, milyen atomenergiával foglalkozó konferencia volt a Brexit napján az Európai Parlamentben?

Konferenciánk alapvetően a paksi bővítésről szólt, de olyan keretben, amelyben vizsgáltuk az atomenergia európai helyzetét is. A paksi új erőmű volt tulajdonképpen az esettanulmány, amin keresztül a résztvevők megvitathatták a helyzetet. 

A konferencia bebizonyította, hogy nem csupán magyar ügynek, nem csak a magyar kormány és az EU közti vita tárgyának tekintik a Paks 2-es bővítést, hanem európai jelentőségű döntésnek is.

Az Unió álláspontja a tagállamok nukleáris projektjeivel kapcsolatban tisztázatlannak és következetlennek tűnik.

Ez így igaz, ám ugyanakkor nagyon érdekes volt, hogy a bizottság részéről felszólalók egyöntetűen úgy látták, hogy a jelenlegi pénzpiaci helyzetben rendkívül nehéz nukleáris erőműveket építeni Európában, egyszerűen azért, mert szemmel láthatóan nem képesek profitot termelő módon működni. Az is tisztázásra vár, hogy az EU hogyan viszonyul azokhoz a kísérletekhez, amelyek részben a nukleáris ipar részéről tapasztalhatók, hogy közpénzeket - legyenek ezek tagállami, vagy uniós közpénzek - szerezzenek az atomerőmű-építésekhez, látván, hogy nem életképesek a piacon. A tagállamok részéről is tapasztalható erőfeszítés, hogy például a belső piaci, a közbeszerzésekre vonatkozó szabályozás kereteit feszegetve próbálnak meg átnyomni számukra kedves projekteket. Pontosan ez történik a paksi bővítés esetében is.

Volt olyan felszólaló, aki védte Paksot?

Nem nagyon, a bizottság igyekezett semleges álláspontra helyezkedni, tekintve, hogy nincs végleges döntés a paksi bővítéssel kapcsolatos eljárásokban. Amiket elmondtak, az azt mutatta, hogy nagyon komoly aggodalmak vannak és nagyon komoly kritikák fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy életképes-e és összefér-e az egyáltalán a paksi bővítés projektje az Uniós joggal. Természetesen a végső döntést a biztosok kollégiuma hozza majd meg, erre vonatkozóan nem bocsátkoznék jóslásokba. Az látszik, hogy a bizottságban a paksi esetet egyfajta precedensnek tekinthetjük, aminél lemérhető, hogy az effajta kérdésekben milyen álláspontot alakít majd ki az Unió.  A felszólalások élesen bírálták részben a finanszírozást, a megtérülés szempontjából pedig jeles nemzetközi szakértők mutatták ki, hogy gyakorlatilag nem lehetséges olyan atomerőmű-építést megvalósítani Pakson, amelyik kifizetődő.

Megvitatták a biztonságosság kérdéseit is?

Jelen volt többek között Oleg Bodrov, az orosz Green World környezetvédelmi szervezet vezetője, akik a Paks mintájának szánt Leningrád 2. erőmű építésénél tártak fel nagyon súlyos hiányosságokat, visszaéléseket és problémákat. Ő arról számolt be, hogy az a konstrukció - ami egyébként teljesen kipróbálatlan, hiszen ilyen típusú erőmű még sehol sem működik a világban, így kísérleti nyulakként nézünk az erőműépítés elé – csak papíron működik, kulcskérdés tehát a gyakorlati kivitelezés.

Amennyiben nincs nagyon szigorú és erős ellenőrzés az építkezés fölött, akkor komoly biztonsági kockázatok jelenhetnek meg.

Magyarországon az ellenőrző hatóságok függetlenségét az Orbán – kormány meglehetősen aláásta, kérdéses, hogy a paksi bővítésnél képesek lesznek-e kiharcolni az építkezés során elfogulatlanul és politikai nyomástól mentesen, kizárólag a maximális biztonság és a környezeti szempontok érvényesítését.

Végül is megépül Paks 2?

A kétségek egyre erősödnek. Nem csak az Uniós vizsgálatok eredményei áshatják alá a bővítést, hanem az a pénzügyi bizonytalanság is, ami az orosz finanszírozás körül kialakult, mivel a kijelölt orosz állami bank – a Vnyesekonom Bank – gyakorlatilag csődbe ment, az orosz állam jelenleg annyi pénzt biztosít a banknak, hogy a fennálló kötelezettségeit egyelőre teljesíteni tudja. A tőkehiányt nem tudják pótolni, ezért nem tudható, hogy az oroszok képesek lesznek-e az építkezéshez szükséges pénz biztosítására. Magyarországnak nyilvánvalóan nincs erre pénze, máshonnan pedig ilyen futamidejű, és nukleáris projektre szóló hitelt nem nagyon tudunk szerezni, márpedig ebben az esetben pont kerülhet az egész kaland végére.

Mintha mára a magyar kormány is hezitálna.

A magyar kormány izgalmas pályát fut be, mert amikor felvetek egy-egy problémát, akkor heves tagadásba ütközöm, aztán hosszabb-rövidebb idő után csúszásokkal ugyan, de maguk is elkezdenek válaszokat megfogalmazni az általam említett problémákra. Másfél évvel ezelőtt vetettem fel először például a finanszírozás nehézségeivel kapcsolatos kételyemet, és fél éve mondom, hogy a finanszírozó bank csődben van.

Eddig hevesen tagadták, hogy bármilyen pénzügyi probléma lenne, most pedig már Lázár János is alternatív finanszírozási lehetőségekről beszél, és Szijjártó is elismerte a bank súlyos helyzetének tényét, bár ő még bizonygatja, hogy a probléma megoldódott.

 Az Unió eddig minden eljárásban az általam felvetett szempontok érvényessége mellett tette le a voksát. Ezzel előbb-utóbb a kormánynak is szembe kell néznie.

Az nagy kérdés, hogy amennyiben a kormány is belátja az új erőműépítés képtelenségét, vagy a feltételek nem teszik lehetővé, hogy megépítsék, Magyarország milyen feltételekkel tud kiszállni?

A múlt héten a párizsi székhelyű nemzetközi választott bíróság ítéletében az orosz Atomsztrojekszportnak – ugyanannak a cégnek, amely a paksi bővítésben is részt vesz – ötszázötven millió euró kártérítést ítélt meg Bulgáriával szemben, mert Bulgária a korábbi megállapodást felmondva abbahagyta a belenei atomerőmű építését. Attól tartok, hogy a magyar kormány, amelyik rossz feltételekkel szerződött Oroszországgal, kártérítési kötelezettséggel tartozik az esetleges felmondás után, de biztos vagyok benne, hogy még akkor is messze ez lenne a jobb megoldás.  Azért, hogy a legkevesebbet kelljen ilyen jogcímen fizetnünk, lehető leghamarabb fel kell mondanunk a szerződést.  Itt az ideje, hogy a magyar kormány is belássa, hogy az adófizetők érdekében – ha már belehúzta az országot ebbe a csőbe – cselekednie kell, mert csak így csökkentheti a minden állampolgárt érintő későbbi fizetési kötelezettséget.