Minden bizonnyal ennek a korosztálynak szánta szerdai mondandóját Matolcsy, a nagy mesemondó, amikor megkísérelt beszámolni az országgyűlés előtt a MNB 2015-ös, szerinte egyáltalán nem „sajnálatos eseményeiről”. Az kicsit belerondít az idilli képbe, hogy mindezt felelős jegybankelnökként tette egy Európai Uniós tagállam parlamentjében, ahol a hallgatóság átlagéletkora a negyvenöthöz közelít, akik mindannyian felesküdtek az alkotmány helyett jelenleg prosperáló alaptörvényre, miszerint ők aztán komoly, felelős politikusai lesznek ennek a sokkal többre érdemes középeurópai országnak, ami nem mellesleg mindannyiunk hazája, Magyarország, ami, mint azóta bebizonyosodott: csak mese, mese mátka.

A jegybankelnök bevetett mindent, ám nem bizonyított semmit. Puccs-kisérlettel vádolta az USA-t, persze nem ilyen tökösen, egyenesen, csak olyan matolcsysan, olyan „kancsalul festett” módon:

„egy nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységhez illeszkedik, ami 2014 őszén indult el”,

amivel vélhetően az amerikai kitiltási botrányra célzott. Arra nem pazarolta értékes szavait, hogy mire alapozza ezt a kemény megállapítást, és teheti, hiszen a magyar közmédia – tükrözve a közfásultságot és a szervilitást – már természetesnek veszi, és nem firtatja a matolcsizmust - jelentsen ez bármit is. Elkönyvelték, hogy kérdezni, gondolkozni, pláne vitatkozni olyan „ballibsis” dolog, és szerintük mi büszke magyarok illiberálisan vagyunk "egyszerűagyúak".

Az MNB nagyhatalmúja a továbbiakban arról mesélt, hogy ez a bizonyos ügyeletes „gonosz” 2015 áprilisában a Magyar Nemzeti Bankot akarta felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsen Magyarországon. Abba itt sem ment bele, hogy mi okból vetemedett ilyesmire a világ vezető nagyhatalma, és miért pont akkor, helyette bedobta az örök „harcolnivalót”:

„sokkszerű volt az, hogy egy titkosszolgálati és katonai forgatókönyv alapján a Magyar Nemzeti Bankot egyesek, szövetségeseink és barátaink, fel akarták használni arra, hogy megbuktassa a jegybank a kormányt”.

Még jó, hogy résen volt, és jószemmel agyra vette, hogy mi a stájsz, hogy Orbán – és vele a zsíros állás és az elsíbolt vagyon – veszélyben van, és mozgósítva mindenkit, aki él, felpattant lovára, elnyargalt az ellenkező irányba, ám amikor senki sem várta, megfordult, így nyilazván hátrafelé. A hírhedt magyar virtusch újra győzedelmeskedett, elmúlt a veszély szeretett vezére, és saját feje fölül is. Persze, arra azért kicsit pontosabban is kíváncsi lennék, hogy milyen fondorlatnak köszönhetően sikerült neki egyedül, egyszemélyben belerondítani a jólszervezett amerikai-Soros-baloldali-liberális gigant-gépezetbe, mivel tudta ő egyes szám első személyben leállítani azt.

A beszámolóban persze nem tért ki arra a teljesen mellékes dologra sem, hogy milyen trükközéssel akarta elveszejteni mindannyiunk forintjainak „közpénz jellegét”, és átcsúsztatni ő és barátai magánszámlájára, hogy hány rokonát támogattatta meg szintén a fent említett közös vagyonkánkból és mennyivel. Ezek apróságok a nagy, globális hadjárathoz képest, amit a fejében játszik Góliát a csóró Dáviddal, ami jelen esetben természetesen mi vagyunk. A győzelem fejében - és ebben egyetérthetünk valamennyien itt a Duna-Tisza közén a mézeskalács házikónk mesehallgató zugában - persze jár az a nem is olyan kicsi terülj, terülj asztalkám.

Biztosan eljött az „alvásidő”, mert itt véget ért a mese, legalábbis mára, és most – a regélő szándéka szerint - nyugodtan kellene álomra hajtanom a fejem. Bennem lehet a hiba, mert egyre több kérdés tolul elő, úgyhogy ideje lenne felkelni!

Mátrai Anna

MNB Lámfalussy Konferenciáján tartott beszédében többek között megüdvözült arccal az alábbiakkal rukkolt elő a  mi vezetőnk:

„Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék.”

A pár hete még a „világ trónjának bitorlójaként” jellemzett USA egycsapásra követendő, mi több, számunkra felhatalmazást biztosító példává magasztosult Donald eljövetelével nemzetvezetőnk fejében, retorikájában. Amíg az előző amerikai adminisztráció lépten-nyomon  felhívta figyelmét arra, hogy országában csúcsra jár a korrupció, és lépni kellene ellene, addig Orbán nem találta sem őket, sem véleményüket kompetensnek, sőt elítélte a szerinte az országunk belügyeibe való beavatkozásnak vélt intelmet. Most azonban, hogy Orbán tengerentúli alteregója azt hangoztatja, ami belefér a hazai rezsim terveibe, egyszeriben egy nagy nép Isteni kinyilatkoztatásaként sugallja a megnyilatkoztatásokat hívei felé a miniszterelnök.

„Az évtizedek óta fennálló, egy hatalmi központú világnak vége, Kína előretörésével egy több erőközpontú berendezkedésre kell felkészülni. A hatalmi átrendeződés azonban nem veszélyt jelent, hanem inkább lehetőséget, így nem kell félni tőle. A paradigmaváltás elkerülhetetlen velejárója, hogy újra előtérbe kerülnek a nemzetállamok, az EU-s centralizációs törekvéseket pedig át kell gondolni.”

Magyarra és országunk helyzetére lefordítva ez azt jelenti, hogy nem kell attól félni, visszariadni, hogy a hatalom kizárólag a fidesznyikok kezébe került, hogy a demokrácia az utolsókat rúgja hazánkban, mert ez nekik így jó. Más  dolga nincs annak, aki szeretne beférkőzni a „jósorsban” részesülők közé, csak vakon, kérdések nélkül elfogadni és terjeszteni az „egyorbánhitet”.

Egy jól irányzott mondattal persze – „ahogyan ez itt szokás” – bele is törölte a lábát abba a közösségbe, amelyik lehetővé tette és teszi Magyarországnak, hogy polgárai nem rostálódtak ki – eddig – a hosszú évtizedek óta vágyott Európához tartozás lehetőségéből. Nagy kegyesen elfogadja a felfogásában főleg saját belátása szerint elköltendő zsebpénznek tekintett Európai Uniós támogatást, de ezzel a gesztusával - úgy véli - le is tudta a közösséghez tartozás összes nyűgét.

Orbán úgy viselkedik, mintha nem Magyarország jelenlegi miniszterelnöke lenne, hanem egy világhatalom első cinikus, elvakult politikusa, és ennek értelmében osztja az észt tovább:

„Minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre. A sokoldalú, nemzetközi (kereskedelmi) kapcsolatoknak vége van, most a kétoldali megállapodások korszaka köszöntött be. Ezzel igazolhatóvá válik, hogy döntések meghozatalakor a nemzet érdekét kell előtérbe helyezni.”

Itt Orbán, vagy elfelejti megemlíteni, vagy fel sem fogja, - bár ebben kétkedem - hogy micsoda hendikepp mondjuk a többi európai ország, nevezzük nevén: az Európai Unió nyújtotta háttér nélkül, két oldalú megegyezéseket kötni az USA-val egy Magyarország méretű gazdasággal rendelkező országnak Erről az az elcsépelt vicc jut az ember eszébe, amikor az elefánt és a kisegér megy át egy hídon és az egérke büszkeségtől dagadó kebellel odaböffenti az elefántnak: "Hallod, hogy dübörgünk?"

Később Orbán így folytatta eszmefuttatását:

„Ezért az új központok felemelkedését üdvözölni kell, nem veszélyként értékelni.”

Az sem zavarja, hogy előreláthatólag a  nagyok játszmájában még kibicnek sem engedik a kártyaasztal közelébe. Olyan  adottságok mellet, amilyenek Magyarországnak adattak, belső békére, bölcs megfontolásra, saját jelentőségének tudatában lobbizásra van szüksége, nem fellengzős harcolásra.

 Az Európai Unió – azaz hazánk – kilátástalannak ítélt helyzetére négy pontba szedtek össze a magyar miniszterlenök:

1. Először is ott egy növekedési válság: Európa fuldoklik az adósságban, a növekedés csigalassúságú.
2. Másodszor egy demográfiai válság is sújtja nem csak Magyarországot, hanem az egész kontinenst, vagy ahogy ő fogalmazott: "a mi házunk is ég.". Az a nemzet, ami magát nem képes újratermelni, lemond a jövőhöz fűződő jogáról. Nem lehet "ravaszkodásokkal" elfedni, ezzel ugyanis a nemzeti identitás feladása elkerülhetetlenné válik. Európának és Magyarországnak erre megoldást kell találni.
3. Emellett részben a menekültválsággal összefüggésben közbiztonsági válsághelyzet állt elő, ugyanis "sok százezren élnek itt, akikről semmit sem tudunk".
4. Végezetül pedig adott egy külpolitikai válság is. Orbán szerint őszintén ki kellene mondani, hogy mi európaiak nem tudjuk megvédeni magunkat külső segítség nélkül, pedig erre nagy szükség van, ha meghatározó szereplők kívánunk maradni a világszínpadon. A közös európai védelmi szövetség kialakítása épp ezért kulcsfontosságú - csak csendben jegyzem meg, hogy pontosan a fenti célt szolgála a NATO.

A fenti, kizárólag általa igaznak minősített helyzetértékelésből rögtön levonta fals következtetését is:

„A kontinens egyre gyengébb, globálisból regionális szereplővé degradálódott. Hogy történhetett ez meg?”

A beszéd vége felé aztán kibújt a szög a zsákból:

„Több pólusú Európára van szükség, a Visegrádi-országok pontosan egy ilyen központtá kívánnak válni.”

A szerinte Magyarország-vezette Visegrádiak a fejében élő világrend ötödik pólusa, melynek örökös vezetőjét Orbán Viktornak hívják! Kijelölte a szerinte fontos társakat is országunk számára:

„Elkerülhetetlenek az új típusú együttműködések, többek között az USA-val is, a TTIP helyett másra van szükség. Továbbá kössünk megállapodásokat Kínával, illetve élénkítsük orosz kapcsolatainkat.”

Hajrá magyar demokrácia, legalább is az Orbán-féle?

Mátrai Anna

Mint ilyen, soha nem voltam a társaság vezéregyénisége, inkább a háttérből figyelő szerepét választottam, és idő teltével annyira megszoktam ezt a pozíciót, hogy sajátommá vált, és így is maradtam. Úgy próbáltam - legalább magam előtt - erényt fabrikálni ebből kirekesztődésből, hogy felsőbbrendűségem teljes tudatában, önként vállaltam „másságomat”.

Egészen az elmúlt napokig nem is volt ezzel semmi bajom, na jó, talán annyi, hogy egyik unokámban napról-napra látom viszont mísz önmagam, ami csak néha tölt el öntudatlan örömmel, mert tudom, hogy nem mindig lesz egyszerű így az élete, de hát volt neki honnan örökölnie!  Mondom, egészen mostanáig csendben emeltem ég felé az orromat, de amikor  Matolcsy azt üzente nekem, hogy az általa birtokolt MNB friss jelentése arról tanúskodik, hogy én – mint minden magyar állampolgár, legyen az egy napos, vagy akár száz éves – havonta 10.000.- forintot takarítok meg, amihez hozzá jön ugyanennyi hozam is az eddigi spórolásaim révén, egyszerre belém csapott a felismerés: biztos, hogy élethosszig ki akarok lógni a többségből? Ugyanis, mint minden statisztikai felmérés, ez is biztosan az átlag magyarról szól!

De itt még nem ért véget hazánk anyagi felvirágoztatójának üzenete, ugyanis azt is az orrom alá dörgölte, hogy minden átlagos családnak Pannóniában 10 millió forint megtakarítása is van, amit döntő többségünkben otthon, a párnacihában, a stelázsiban – kinek melyik a szimpatikusabb – tartunk. Hát én minden zeget-zugot felforgattam, hiszen ha az Igazmondó legjobb matekosa ezt üzeni nekem, akkor biztosan így van, hiszen mint a mondás is tartja: embert barátjáról…..

Tovább olvasva a kimutatást, miszerint mindannyian nyugodjunk le, hazánkban minden a legnagyobb rendben van, és ő mindennel maximálisan meg van elégedve, még ahhoz is volt arca, hogy a nyugdíj-megtakarítások alakulását is rendben levőnek tartsa, kiemelve, hogy a magánnyugdíjpénztárakban közel 230 milliárd a megtakarítás. Volt képe hozzá, hogy ezt a kifejezést egyáltalán a szájára vegye, sőt, még  azt a magánnyugdíj-pénztári megtakarítást is a háztartások vagyonának részeként tartja nyilván, amit már államosítottak, és ez 2837 milliárd forintos követelésként vagy jelen a statisztikákban.

Nem elég, hogy egyik napról a másikra, a megkérdezésünk és beleegyezésünk nélkül megloptak minden pénztári tagot, elhitetve a bárgyú milliókkal, hogy jobb helyen lesz náluk a pénzünk, mint az addig kisebb-nagyobb hibákkal ugyan, de jól működő, évente ellenőrizhető megtakarításokat fialtatóknál. hihetetlen, hogy ezt a szégyenletes "fegyveres kéregetést" is ünnepeltetni akarja a néppel Orbán mára látványosan üszkösödő jobbkeze. 

Persze, hogy mindezt megmerjék tenni, biztosnak kell lenniük a magyar néplélek működésében, abban, hogy mint amikor a lopás megtörtént, úgy most sem vetődik fel a kérdés elég emberben, hogy miért is szavaz még ma is bizalmat több millió magyar azoknak, akik szembehazudják, kifosztják, megalázzák őket. Az Orbán-hívőkben még ma sem realizálódik az a tény, hogy ezt a pénzt soha nem fogják visszakapni, hogy nem lett semmi a külön számlákból, azok örökölhetőségéből, hogy nyomon követhetetlenné vált, hogy mennyi a hozam, és arról is kussolnak persze, hogy azok a rebellisek jártak jobban, akik bent maradtak a magánnyugdíj rendszerében. 

Nem, egyszerűen vakon hisznek!

Nem akarnak kilógni a sorból, nem akarnak gondolkodni, élni a kétkedés jogával. Mindeközben azt sem veszik észre, hogy ezzel a magatartásukkal mindannyiunkat kényszerítenek kitaszítottságba, hiszen páriák vagyunk a környező országok polgárainak szemében, perifériára szorultunk a saját magunk által választott és annak minden előnyét élvező Európai Unióban.

Semmi nem számít, csak a Viktor boldog és megelégedett legyen, ugye viktoriánusok?

Mátrai Anna

Ott kapta a láthatólag lelkének fájó pofont a mini(szter)elnök, ahol a legkevésbé várta, sajátjai – na nem a külhon elismert politikusai – a focidrukkerek csapták arcul füttyükkel. Pedig ő – gondolhatta, hiszen ez láthatólag a mániája – éppen átadott, egy új, hiper-szuper stadiont az MTK focistáinak és az arra „érdemtelennek” bizonyult szurkolóinak. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ajándék, amit a fent nevesített átadni készült, mindannyiunk adójából, a magyar kormány arra legjobbnak ítélt – saját-közeli – vállalkozójával lemutyizott tenderen keresztül valósult meg, tehát nem éppen a mindentudó saját kézzel csomagolt meglepije volt.

A füttyöskedvű drukkerek látványos nemzetközi sikerén felbuzdulva hirtdette meg Juhász Péter, a Népszabadság - csak diktatúrákra jellemző - elhallgattatása elleni tüntetésen, az OOEFK (Országos Orbán Ellenes Füttykoncert) turnét, amelynek első állomását is bejelentette:  október 23-a, a Kossuth téri beszéd.

Tény, ami tény: ma jött a sokakat mellbevágó hír, miszerint a kedves vezető 2016-ban nem áll ki népe elé az 1956-os forradalmi megemlékezésen.

És egy újabb felismerés, amire igencsak oda kellene figyelni: a fenti hír álhírnek bizonyult, vagyis egy 2011-es nemzeti ünnepen való távolmaradását elevenítette fel. Szinte mindent elárul kis hazánk jelenlegi állapotáról, és arról, hogy a mi Füttyös Petinkről már bármit elhiszünk, különösen, ha gonoszságról, vagy sunyi gyávaságról van szó, hogy álhír ide, álhír oda, futótűzként terjedt a neten, hogy a vezér megfutamodott. Teszi ezt olyannyira, hogy a kormány fontosnak tartott cáfolni, és megnyugtatni a szügyében megbántottakat, hogy az "igazmondó" idén mégis kiáll hívei elé.

Persze az még nem tisztázott, hogy a mára már szokásossá váló megoldást választja-e Orbán népes tanácsadóinak hada, és zártkörűen lesz nyilvános a megemlékezés - mint az emlékezetes, oh, ki tudná feledni? - fekete paravánnal körülvéve, statisztákkal feltöltve, ahogy az a legutóbbi március idusán volt a Nemzeti Múzeumnál. Egyszerű: az igen tisztelt népet ki kell zárni  az egyenletből, ahogy azt a bukott népszavazást követő "sajtótájékoztatón" az újságírókkal tették és már düböröghet is a királycsinálás. Hiszen a látszatot  "minden körülmények között" meg kell őrizni, ahogy azt a Hippolytban Kabos-Schneider Mátyás is megmondta,  és ez a látszat esetünkben nem más, mint az, hogy  Orbán Viktor mindig ott van, ahol az országnak a leginkább szüksége van rá!

 Mialatt egy ország találgatta, hogy akkor most vele, vagy nélküle ünnepel, addig szinte észrevétlenül fogadta el a parlamentben ülők többsége, hogy az MNB-től elirigyelve, mostantól a kormánynak is lehetnek saját alapítványai. Tudják, amelyek esetében majdnem sikerült az a bűvészmutatvány, – Látja, nem látja, na látja! – hogy a közpénz elveszíti köz jellegét. Méghozzá úgy legalizálta az ország gyűlése a fenti törvénymódosítást, hogy azt az apróságot meg sem említi, hogy mennyit lehet belenyomni egy ilyen új képződménybe, milyen célt szolgálhatnak, kik döntik el, hogy mely személyek ellenőrzik legalitásukat, és kik válhatnak döntéshozóvá az alapítványokban.

Ögyes! - mondaná Orbán országlása alatt sokadszor az annekdóták  Kóhn bácsija. 

Az elmúlt idők szinte bármelyik kormányzati cselekedetét megvétózhatja  a fent leírt, jól bevált füttyel az, aki kilátogat október 23-án  a Kossuth térre, persze, jónéhány órával a tervezett beszéd előtt, mert így talán nem tudják - jó szokásuk szerint -  az egész teret bértasoncokkal  betölteni  azok a talpnyalók, akik a bukott népszavazás előtt sem merték megmondani a főnöknek, hogy a közvéleménykutatók utolsó felmérései buktát jósolnak.  Csak rajtunk múlik, hogy eltaláljuk-e a levegő kifújásának azt a frekvenciáját, aminek eredménye nem pusztán néhány felszíni repedés, hanem végre új árkok keletkeznek, de nem ember és ember között, ahogy azt a jelenlegi hatalom megásta, hanem a demokrácia és az azt elpusztítani kész hatalom között.

Mészáros Lili

Azt vizionálta a főmufti, „Oh! Irgalom atyja, ne hagyj el” hogy e titánokat igénylő tetthez nincs elég ereje pártunknak és kormányunknak, ezért kénytelen a hon polgáraihoz fordulni segítségért határon innen és túl. Na-na, álljunk meg egy szóra azért ne ilyen futva, az innen oké, de a túl, hát azt bontsuk csak ketté, személyesre, meg levelezősre!  Azért, hogy jobban a szívünkhöz szóljon, még „migráncsozott” is persze Balkéz János, no csak úgy szalonilag, ahogy az övéhez hasonló régi úri családokban az megengedett. Egy szó, mint száz: újra belendült a hadiállapot-feeling, megint harcban állunk, most éppen Európáért áldozzuk virtuális vérünket, mert szólít a kontinens minket, akik már Nándorfehérvárnál is megállítottuk a törököt, igaz nem úgy, és nem annyira, de azért mégiscsak.

Arról nem ejtett szót felhívásában a mi jó Jánosunk, hogy a betelepítésre kiszemelt „nem közülünk valókat” – akikre rászabadítana minden magyar hátrafelé-nyilazót, nehogy ezerpárszázan megrontsák ártatlanságunkat – teljes, mindenre kiterjedő vizsgálat alá vonta az Európai Unió erre hivatott cége, és, hogy biztos legyen, a magyar hatóság ide vonatkozó szervezete is, és kivétel nélkül mindannyiunkat makulátlannak találta.

A miniszter természetesen alaposan ki is oktatta a sok százmillió általunk megkeresett forintból ránk erőltetett népszavazást és az azt megelőző többhónapos intenzív kampányt elutasítókat. Lári-fári - mondta volna (ha ő nem ő lenne, de persze ő azért ő), mit nem értenek ezen, kell a cirkusz ahhoz, hogy újraválasztathassuk magunkat. A szószékéről számháborút hirdetett, melynek a győztesét is íziben megnevezte, majd kiprédikálta a magyarság jelentős részét, mondván, csak az a demokrata, aki velük szavaz.

Érdekes fogalmai vannak a miniszternek a demokráciáról, a demokratákról. Talán figyelnie kellett volna az iskolában, amikor erről magyarázott a tanára! Folytatva a ferdítésözönt, azt is kifejtette, hogy Magyarország azzal, hogy megállította a bevándorlást Európának nagy szívességet tett méghozzá úgy, - mert mi már csak ilyen törvénytisztelő népek volnánk - hogy betartotta az erre vonatkozó szabályokat. Valójában sem a bevándorlást nem állítottuk meg, - hiszen továbbra is jönnek Európába a menekültek - sem a szabályokat nem tartottuk be - hiszen több ezer ember jutott át Magyarországon regisztrálatlanul - de kit érdekel a valóság olykor unalmasan szürke, sokszor több mint ötven árnyalata,

A lényeg, ahogy azt a felcsúti bölcs is megmondta, mikor bukni látszott, és bukott is: „a haza nem lehet ellenzékben” és, hogy ki tartozik bele abba a hazába, azt ők mondják meg. Nemde bár? NEM!!!!

PTP