Legnagyobb meglepetésemre a díszterem folyosóján még mindig árad a falakból az ott felejtett  a virsli- és mustárszag. Ez az illat még Szépvölgyi Zoltán egykori Fővárosi Tanácselnök 16 éves uralma idején vette be magát a lambéria mögé. Ha már itt tartunk, más is emlékeztet a régi időkre, a mai főpolgármester hatalma ugyan úgy látszólagos, mint Szépvölgyié volt anno, hiszen mind a ketten pártirányítás alatt állnak, a fővárosi közgyűlés ennek következtében, csak egy himi-humi határozatot hozott arról, hogy tárgyaljon a főnök az Istennel, pardon Orbánnal.Tarlós István tehát nem merte a közgyűlés elé terjeszteni - ahogy azt az ellenzék követelte - sem a népszavazás kiírását, sem pedig azt, hogy vonják vissza a pályázatot, ez utóbbi lett végül is a döntés, de nem a testületben, hanem a miniszterelnöknél. Most már minden rendben lesz, hiszen a főpolgármesternek megmondták mi a véleménye.  

Sorjában haladva: az első napirendi pont a mára már teljesen kivéreztetett, minden anyagi és erkölcsi javától és büszkeségétől megfosztott főváros ez évi költségvetési vitájának nevezett bohóctréfa volt.

A költségvetés-tervezet, amit a kormányzó többség sem volt képes lelkesen, csak ímmel-ámmal védeni az azt támadó ellenzékkel szemben, a sorok első olvasatában optimista, azaz cseppet sem realista, ám egy kicsit elmélyültebb tanulmányozás után kiderül, hogy ez nem a „mire költünk, mit fejlesztünk” költségvetése, ez a „mire nem jut” magyarázkodása. A vitának nevezett valamit a főpolgármester alig néhány hozzászólás után, már-már unottan lezárta.

Az olimpiai vita előtt még szót kapott Fürjes Balázs, az olimpia kormánybiztosa, és Borkay Zsolt MOB elnök, akik egy-emberként igyekeztek könnyzacskót üríttetni, illetve minden szépet és jót elmondani a bukott kezdeményezésről, a helyi ellenzéki képviselőkre tolva - ahogy ezt Orbánéktól az elmúlt napokban ellesték - a felelősséget, a „több mint száz éves álom széthullásáért”

Ezt követte az olimpiai vita maga, na, kérem, ezt látva és hallgatva az a bizonyos sokat emlegetett bányász-béka is megszédült volna a segge alatt tátongó mélységtől. Horváth Csaba szocialista képviselő felütése, ami sok más mellett gyávasággal vádolta a kormánypárti többséget, beizzította a kormánypárti gőzgépet. Horváthnak Kocsis Máté válaszolt keresetlen stílusban, amelynek legapróbb eleme volt, hogy baromságnak minősítette képviselőtársa mondandóját hazugnak és köpönyeg forgatónak nevezve őt és mindenkit, aki szembe ment az olimpiai pályázattal. Kicsit később - hasonló stílusban, csak még erősebben - Trippon Norbert újpesti szoci viszont azt emlegette, hogy a Fideszes képviselők, „lefosták a lábszárukat” félelmükben, hogy nem lehet a csókosoknak adni az olimpiai beruházás jelentős részét.  A vita további részleteitől eltekintek, hiszen szinte mindenki mosakodott, vagy azért, mert a terv mellett áll, vagy azért, mert ott állt, de már nem, Összesen két képviselő nem érezte szükségét a magyarázkodásnak, hiszen ők nem változtattak a véleményükön: a 2015-ben, a szavazáskor tartózkodó Gy. Német Erzsébet, a DK képviselője, és a rendezés ellen már akkor egyedül szavazó LMP-s Csárdi Antal.

Ennyit az első fejőstehénke tarkón lövéséről, aki itt még csak térde zuhant, - vagy milye van ennek az állatnak - ám este, amikor Tarlósnak megadták, hogy merre van az előre, végleg kimúlt.

A másik fejőstehénnek szánt projekt a Rácz Fürdő volt ezen a napon.

Azt, hogy zavar támadt az erőben és a kormánypárt köreiben, vita dúl az eltapsolás körül, már a napirend elfogadásakor érezni lehetett, hiszen a főpolgármester - szokásával ellentétben -  helyt adott annak az ellenzéki kérésnek, hogy a fürdő ügyét, ne zárt ülésen tárgyalják. Úgy látszik Tarlós abba még belement, hogy a hatalomátvételkor már csak kapunyitásra váró komplexumot ellehetetlenítsék, ezért aztán hét éve ott pusztul Buda egyik legfrekventáltabb  telkén  egy, akár idegenforgalmat is élénkítő beruházás, amivel a cél nem lehetett más, mint, hogy az eredeti befektetőktől el einstandolhassák.  A fővárosi kormánypárti többség egy része úgy vélte, eljött végre az ideje a szüretnek, vagyis az értékesítésnek, amelynek alanya ki is lehetne más, mint a Tiborc Istvánt, Mészáros Lőrincet, és (régi-új nevén) Vajna Andrást is folyamatosan – állami pénzekből - finanszírozó Magyar Fejlesztési Bank.  

„A mai napon – mondta el a Városi Kurírnak Szaniszló Sándor szocialista fővárosi képviselő, a közgyűlés pénzügyi ellenőrző és felügyelő bizottság elnöke - a fővárosi közgyűlés milliárdokkal olcsóbban szeretné értékesíteni a Rácz Fürdőt, mint amennyit ér, milliárdos károkat okozva ezzel Budapestnek. 8 milliárdra értékelték a fürdő- és a szállodakomplexumot, ehhez képest 3.1 milliárdért akarják most tovább-passzolni a Fideszes kifizetőhelyként elhíresült banknak, amelynek van egy titokzatos vevője, akinek a személyéről nem nyilatkoznak, nem tudni milyen háttérrel rendelkezik, csak az a tény, hogy most 3 milliárdért vinné el a fürdőt. Ez az oka, hogy Tarlós István elé került az eladásról szóló előterjesztés. Az MSZP fővárosi frakciója azt kezdeményezi, hogy ezt a napirendi pontot a mai napon ne tárgyalja a közgyűlés, vagy ha ettől nem hajlandó elállni, azt kérjük, hogy maradjon fővárosi tulajdonban mindaddig, amíg a végelszámolások befejeződnek, és akkor teljes áron írják ki nyílt piaci értékesítésre, vagy maradjon fővárosi tulajdonban és üzemeltetésben, így végre megőrizhetnénk egy patinás budapesti épületegyüttest fővárosi tulajdonban.”

A Rácz Fürdő-ügyben teljes volt a káosz a kormánypárti oldalon, először megszavazták, hogy maradjon fővárosi tulajdon, majd arra hivatkozva, hogy ketten éppen nem voltak a teremben visszakérték, és ekkor elindult egy tökéletesen zavaros, ad hoc frakcióülés a teremben, aminek végeztével mégis csak levették  a napirendről „egyelőre” az ügyet. Ezzel kifeküdt a második remélt kormánypárti fejőstehén is.

Régen írhattam le, hogy ezen a közgyűlésen két fontos témában is győzött a budapestiek érdeke.

Ha nem lenne nyálas, most ideírnám, hogy amikor kiléptem a közgyűlés épületéből a Városház utcára, még a nap is másként sütött, de mivel annak ellenére is, hogy igaz, nyálas és érzelgős, nem írom ide.  

Pálmai Tamás