Az aljas kampányt az Origó névre hallgató pártszócsővé degradálódott interneten terjedő valami indította. Az origós Lenin-, pardon Orbán-fiúk, és verőemberek nem elégedett meg irományukban azzal, hogy Hajnal életében kutakodva előássanak ezt-azt, nem érezhették elég ütősnek, amit találtak, ezért kreáltak néhány elég szaftosnak ítéltet, ami már - legalábbis szerintük - olyan negatív színben tünteti fel a lejáratandót, amitől az elvakult hívő azonnal hátra hőköl. Tovább is van, mondjam még?  Az keretlegények odáig is elmerészkedtek, hogy a célszemély családjának múltját is - természetesen orbáni olvasatban - a „nagyérdemű” elé tárták.

Először a nemzeti irigységre apellálva már az „írás” címében is a "dúsgazdag" jelzővel igyekszik bemutatni az újdonsült politikust és persze az egész famíliáját. Hogy van az, hogy utálni kell Hajnalt, mert „dúsgazdag”, de imádni érdemes Orbánt, Rogánt, Szíjjártót, Lázárt, Vajnát, Mészárost, és a többi famulust, azokat, akik belőlünk lettek azzá? Csak én érzek itt disszonanciát?

A fizikus papáról „kiderítették”, hogy Németországban tanított – Mária, ne hagyj el! – meg, hogy az MTA-nál dolgozik, –  ne ba..!,ez egy tanult ember,félelmetes! – és, hogy „több helyen beszélt a teremtéstörténetről fizikusszemmel” – fizikusként fizikusszemmel? – micsoda impertinencia! – majd a végén a leggaládabb tette következik: a facebookon 444-es cikket osztott meg. Íme korunk új Josziv Visszarionovics Dzsugasvilije, népszerűbb nevén Sztálinja.

Gondolom, mindezen súlyos bűnökhöz képest az, hogy a miniszterelnök édesapja – a kiszivárgott értesülések alapján – jó alattvalóként volt MSZMP tag, és miután tehette, a köztől elsíbolt pénzen vált - emlékezzünk csak a 1993 májusában nyilvánosságra került  MDF-FIDESZ székházbotrányra -- kőbányatulajjá, aminek köszönhetően mára milliárdos vállalkozóvá „cseperedett”, és akinek a főbűne, hogy mindezt megelőzően addig vert és alázott meg egy gyereket, – nevezetesen a fiát, aki erről a Fekete Doboz interjújában beszámolt – míg az lett belőle, aki..

Visszatérve a hátán célkereszttel járkáló Hajnal-család tagjaihoz: a szennyirat természetesen foglalkozik az édesanya személyével is, aki szintén tanult ember, pszichológus, és mit ad Isten? – ő is élt és dolgozott Németországban – hiszen oda kötötte őket a férj munkája.

De menjünk tovább a gyalázkodás legújabb-kori magyar útján, azt is „vádpontként” említi a kézi-vezérelt orgánum, hogy hősünk a XIII. kerületben lakik, - ugye, jól tudjuk, kik tengetik ott az életüket!– ahol drága ám a négyzetméter! (A Cinege utcában és a Pasa parkban biztos sokkal jutányosabban lehet vásárolni, sőt az utóbbi olyan modern, hogy a falak a világegyetem példáját követve tágulni is képesek!) Kiderült, hogy Hajnal Miklós gyerekkora óta ott koptatja az aszfaltot, oda született a szerencsétlen, nem más kerületbe, más városba, vagy éppen másik faluba, így neki „nem kellett rácsodálkoznia a 4-6-os villamosra”, - nem úgy, mint a Pestre került koleszos szobatársaknak anno - mert megszokta a látványt. 

Azt is napvilágra hozta a lap Hajnalról, hogy  nem egyszerűen csak tanult fiatal, nem, Ő járt külföldi egyetemre is, így beszél nyelveket, gyakornokoskodott más országokban, különféle munkahelyeken, vagyis széles látókörű, gondolkodni képes fiúról van szó. Hát ez nem éppen az Orbán-rezsim kedvenc kreátuma. Itt jegyezném meg, hogy azt miért nem rójuk fel a ma Istenként tisztelt vezérkarának,hogy java részük a mára megutált és kiátkozott Soros pénzén tanultak, és hol? - hát persze, hogy külföldön. Akkor most mi is a baj? Az, hogy neki sikerült a saját- és családja erejéből az, amihez nekik  nagyvonalú segítségre volt szükségük? 

A folyamat és az üzenet egyértelmű: családjával együtt mindenkinek vesznie kell, aki nem Orbán-hívő. Ahhoz gyávák, és már elpuhultak a rendszer urai, hogy vitákban bizonyítsák „rátermettebbségüket” az ország vezetésére, tehát igyekeznek megsemmisíteni - és itt most egy régi-új, 70-es 80-as évekbeli fogalom következik - a "másként gondolkodókat". 

Már átéltünk - nem is egyszer - hasonló éveket, ugye emlékeznek még?

Mátrai Anna

Az előző választáson még a finisben is ment a kétségbeesett matekozás, hogy kinek hány szavazója van, és, hogy mennyi az annyi, azaz mire elég. Csak a -fogalmazzunk nagyon megengedően - legidealistábbak hittek abban, hogy győzhet az összefogásnak csúfolt széthúzás.

Mostanság úgy látszik, - jaj csak el ne kiabáljam - vannak néhányan a demokratikus ellenzéki vezetők soraiban, akik igyekeznek levonni a legutóbbi kudarc tanulságait és másként gondolkodva szervezkedni. Hogy milyen sikerrel, azt csak urnazárás után tudhatjuk meg.

A fontos, újszerű gondolatok sorából kiemelkedik az, amit Horváth Csaba, az MSZP volt főpolgármester-jelöltje és mai fővárosi képviselője Társadalmi Koalíció néven emleget. A politikus, akit pártja már nemegyszer beáldozott, még mindig hisz a demokratikus erők és a demokrácia győzelmében.

Horváth azonban - mint ahogy az általa használt terminus technikus is mutatja - nem csak pártokban gondolkodik, mert azok támogatói nincsenek elegen ahhoz, hogy a Fidesz által meghekkelt választási törvény akadályait sikerrel vegyék, sokkal inkább hisz egy társadalmi „faltól - falig” koalícióban, amiben a pártok mellett a civil szféra is szerepet vállal.

 „A társadalmi koalíció – mondja Horváth Csaba - mint azt a neve is mutatja több, mint a pártok együttműködése, hiszen sem a pártok, sem a civil szféra önmagában nem elegendő az Orbán rezsim leváltásához. Akik valóban el akarják zavarni Orbánt, azoknak meg kell szólítaniuk mindenkit, akiknek fontos egy alternatív útiterv támogatása, de jelen pillanatban nem szólítja meg őket senki, ezért kell a társadalmi szövetség. A politikai pártok közösségének, a civil szervezeteknek és bizonyos társadalmi csoportoknak együtt kell elérniük a választót, és ez nem kis feladat, hiszen a Fidesz- és Jobbik-világon túli, közel hatmillió választóról beszélünk. Nagyjából ennyién elégedetlenek a kormány teljesítményével.”

Ahhoz azonban, hogy az elgondolás sikeres legyen, nagyon pontos terv, jól felrajzolt jövőkép kell. Nagy kérdés, hogy a tárgyalóasztalhoz is botladozva érkező pártok, mennyire lesznek alkalmasak egy velős, rövid, megfontolt, pontos, és nem elnagyolt útiterv kimunkálására, és akkor még nem beszéltünk a célba juttatás, a társadalmi vita lefolytatásának gyakorlati kérdéseiről.

 „Fontos - folyatja Horváth Csaba, hogy a munka ne egyszerűsödjön le technológiai megoldásokra, – mint 2014-ben – most  érdemi válaszokat kell adnunk  azokra a problémákra, amelyek ma feszítik az itt élők többségét, többek között a tömeges elvándorlás, – hatszázezer állampolgárt veszítettünk el az elmúlt hat évben – aminek a megállítása és megfordítása elengedhetetlen. Az oktatásügy katasztrofális állapotának, az egészségügy romokban heverő szolgáltatásának megreformálása, és a nyugdíjkatasztrófa, ami szintén a fejünk felett lebeg, elkerülése. Ez utóbbira a kormánynak meglehetősen bugyuta válaszai vannak, mint például, hogy büntetni tervezik a gyerekeket, ha a szülőnek nincs elég pénze saját maga eltartására, holott a mai rendelkezések nem garantálják, hogy elég jövedelme legyen a gyereknek saját magán kívül gyerekét és szülőjét is eltartani. Ahogy erre a kérdésekre, úgy más, komplex problémákra sem nem tud megfelelő megoldást kínálni az Orbán kormány. Többek között ezért is hiszem, hogy leválthatók.”

A kérdésre, hogy milyen technikával akarják elérni a választókat, beszélgetőtársunk azt mondta:

„fel kell éleszteni a társadalmi érdekegyeztető fórumok rendszerét, amelyek bevonásával aránylag gyorsan és hatékonyan le lehet folytatni a társadalmi vitát. A vitákba mindenkit be kell vonni, akinek van véleménye a kérdésekről, akár hozzátenni akar a témákhoz, akár elvenni belőlük, mert így válhat közös értékké az elképzelés. hiszen ne feledjük: a Fidesz jelenlegi kormányzatára az a jellemző, hogy kétmillió ember számára szinte mindent, az összes többi számára pedig semmit. A társadalom nagy részéről tudomást sem vesznek és szó szerint ott hagyják őket az út szélén.  Ebben kell a határozott fellépés, és egy olyan alternatíva felfestése, amiről a választók látják, hogy akik mondják, hisznek benne és őszintén képviselik.

A Társadalmi koalícióból következő társadalmi kormányzás, szoros civil felügyeletet jelent. A fentiekkel egybecseng, amit Tordai Bence a Párbeszéd politikusa, a Mandinernek mondott ebben a témában:

 
„Azért dolgozunk, hogy létrejöjjön, egy társadalmi koalíció ahol olyan emberek vannak, akik megunták, hogy folyamatosan kirabolják és hülyének nézik őket. Ehhez túl kell lépni a mai demokratikus pártok keretein.”

Ez remek lehetőség. Új távlatok nyílhatnak az eddig teljesen elhanyagolt ”szegmens”, a tanult, gondolkodó, szakmailag felkészült, a közélet iránt érdeklődő és eddig még egyáltalán nem lejáratódott női politikusjelöltek előtt. Ezeknek a hölgyeknek még csak arra sincs feltétlenül szükségük, amit Fidesz Tompika, a jóöreg fiatal-demokrata olyan nagy empátiával és a csak rá jellemző jó ízléssel ekként fogalmazott meg, amikor gratulált a két első magyar olimpiai aranyhoz, amit ki más is szerzett volna, mint két hölgy: „minden sikeres nő mögött áll egy férfi”. Nem bizony! - már csak azért sem, mert ezek a pofátlan férfi politikusok nemhogy  a hölgyek mögött állnának, de nem ám, egyenesen eléjük tolakodnak.

Az időpont is kedvez a női nem preferálásának,  hiszen még két év áll rendelkezésre ahhoz, hogy akár az ismeretlenségből is felépíthessék a szóban forgó hölgy ismertségét, elfogadottságát, akár többnek is, hiszen ne csak miniszterelnök-jelöltben gondolkodjunk, van ott még ellátandó feladat rengeteg.

Ám itt jön a bibi! A megkeresett baloldali potentátok egyetértenek abban, hogy az ötlet jó, támogatják, persze egyikük sem vállalta, hogy konkrét neveket említsen, mondjuk: Dobrevet, Kunhalmit, Vadait, Gy. Némethet, Szabó Tímeát, Szél Bernadettet, stb – hiszen politikusokról van szó, miért is lennének egyértelműek?  Csak abban volt teljes az egyetértés, hogy külön-külön eltekintve egy-két üdítő kivételtől, kizárólag saját pártjuk felhozatalából mazsoláznának.  Még csak terv szintjén sem ugrott be nekik, hogy az ideális jelöltek közül - párthovatartozástól függetlenül - kellene kiválasztani a legalkalmasabb hölgyet.

Persze - riadok fel álmodozásomból - mit várok én a napjaink percemberkéitől, azoktól, akiknek elődei azt a bizonyos Orléansit is máglyára küldték, hiába vezette győzelemre hadaikat.

M.A.