Az úgy nevezett ellenzéki média - nem rovom meg őket - szinte csak magával, és az erős bulvárhírekkel, valamint azok kommentálásával foglalkozik. A rádió- és televízióstúdiókban, az újságok vélemény rovatában egymásnak adják a kilincset a jólismert arcok.  A megmondóemberek - kis túlzással - reggel indulnak  az első helyre „okosakat mondani”, miközben ott a táskában a váltóing és nyakkendő, mert mire este befejezik a kört, többször is megizzadnak, na nem a gondolkodásban, hiszen véleményük – nagyon helyesen - egy van, a szókészletük is határos, ők a stúdióból-stúdióba rohanásba izzadnak bele. Néha lehúzódva az útpadkára még gyorsan lenyomnak egy rádióinterjút is, mert azért már nincs idejük bemenni a stúdióba.

Tévedés ne essék, a fentebb leírtakról elsősorban nem a „megmondók” tehetnek, ők talán nem is érzik, miként válnak saját szobrukká, hogy merevednek bele egy, a szerkesztők és kérdezők által megkedvelt, majd elvárt szerepbe.   Ők csak azt érzik, szük-ség van rá-juk! - mert azt a bizonyos mondatot csak ők mondhatják ki, és eközben nem is érzékelik a pillanatot, amikor egyszervolt egyedi gondolatuk kiüresedett közhellyé silányul, hiszen annyiszor, és annyi helyen elmondták már, hogy talán maguk unják a legjobban. Persze teljesen őket se lehet felmenteni, hiszen egy magára valamit is adó gondolkodónak tudnia kell időnként megállni, és vissza- valamint előre tekinteni. Ha legalább erre szakítanának némi időt a nagy rohanásban, észrevennék, hogy harckocsival próbálnak forgolódni egy szűk zsákutcában, mint a TEK tette legutóbb, amikor eltévedt az éles bevetésen.

A bűnös - bármennyire is fáj kimondani - a szerkesztők lustasága, tohonyasága,  ami arra sarkalja őket, hogy adott témához – tisztelet a nagyon kevés kivételnek - mindig a jól bevált megszólalót hívják, akinek a száma talán már gyorshívón is van az asszisztens telefonjában. Amikor - bármennyire vigyáznak is - mégis feltűnik egy-egy üdítően új hang, azt azonnal felkapják, és elég néhány hónap, hogy ugyan úgy kiüresítsék a mondandóját, mint az előzőekét, és már ő is pakolja reggel a váltás inget.

A mindennapi harc az életért, a „disznófejű Nagyúrral” elszívja az erőt, de azért, ne higgyük el, hogy az ellenzéki oldalon csak annak a mondjuk, húsz embernek van fontos, érvényes gondolata az országról, és főleg a holnapunkról, akiket a zsugormédia futtat.

Egy gondolat modoros ismételgetése csökkenti az érdeklődést, és ez legalább olyan veszélyes, mint a habonyok, vajnák, mészárosok, garancsik, tiborczok, és az egész stróman-banda (naná, hogy csupa kisbetűvel) mohósága.

Pálmai Tamás

Úgy tűnik, nemzetünk feje megértette a hívószót, és kétoldalas fizetett – hogy ki? – hát persze, hogy a fent említett, általuk lenézett mindannyiunk – felületen hívja Magyarországra a „felsőbb kategória” migránsait.

 "Magyar kötvény lehetőséget nyújt az Európai Unióban a külföldi befektetők számára.”

A NewAfrican magazinban megjelentetett meghívó magyarázószövegében megszólal Garamvölgyi Balázs bahreini konzul, ő az aki  gardedámként kísérgette a Magyarország nevében a bahreini energiaminiszterrel „kávézgató, csokizgató”, -jaj csak be ne csokizzanak!- saját lábunkon álldogáló Orbán-lányt és az őt oldalkocsiként követő férjét  Tiborczot a panasz nélkülit.

A magyar tiszteletbeli pontosított picit a cikkben:

 „Ez a lehetőség különösen vonzó lehet azoknak a közepes és magas jövedelmű családoknak, akik szeretnék az uniós állampolgárság előnyeit élvezni."

Figyelemreméltó, hogy nem arról ömleng  a hirdetés, hogy Magyarországon a "van-e folyó", és, hogy „földje jó, legelőin fű kövér” és az „isten adta nép oly boldog rajta”, meg, hogy ez egész földrészünk legbiztonságosabb helye, hiszen ide csak azt engedjük be, aki leperkálja nekünk – nem az embercsempészeknek, NEKÜNK – a járandóságot a betelepítésért, mely természetesen csak virtuális, és ahogy megtörtént, mehet mindenki Isten hírével, és jószerencsével, na meg a mi paszportunkkal amerre csak akar, Unió-szerte . Meg is mondják a tutit: hogy azért gyere Magyarországra, mert innen szabad az út az általad vágyott – általunk lesajnált és vádolt - Európa felé. Ha tovább visszük a gondolatmenetet, akkor az derül ki, hogy a jelenleg regnáló kormányzat szerint hazánk, legvonzóbb tulajdonsága,hogy éppen  ott van, ahol.

Az a szomorú, hogy a kormányzat és főleg az első számú közszolgája: a miniszterelnök jól számolt. Elérte, hogy a mélységesen hazug és gonosz propaganda annyira szemellenzőssé tette a haza lakosságának döntő többségét,- lassan pártállástól függetlenül -  hogy azt ad be nekik, amit akar. Hazudhat, ha közben azt mozogja a szája, hogy soha nem tett, és tesz ilyet. És láss csudát! – a nagy többség  bárgyún bekajál mindent.

Zombi-módra áhítjuk a hülyitést, és még nem született meg – vagy csak nem aktivizálódott – az az ember, aki ilyenkor oldalba tudná lökni a nemzetet, mondván „Hé, ébredj! Gyengeelméjűnek néznek,és nem csak kifosztanak,  kihasználnak, de ki is röhögnek!”

Az ördögien zseniálisan, és egyben a nép elleni bűntett kereteit feszegetően  csak a hatalmuk bebetonozását szolgáló, álkérdést feltevő népszavazás ráhangoló kampányának  költségét is mindannyiunk adójából fedezik.  

Teszik, ameddig hagyjuk. Uralják a kapcsolatainkat a legkisebb egységtől, a családtól, emelve a tétet: a környező országokon át egészen a kontinensig, majd  az ideológia szintjére emelve a demokratikus értékekig mindenhol. 

De mint minden, egyszer ez is véget ér. Mi marad utána? Szóba áll-e majd akkor szomszéd a szomszéddal? Emberöltők kellenek  ahhoz, hogy kiheverjük ezt a történelmi távlatból zsákutcának ható korcsökevényt.

 Boldizsár Viktória

A miniszterelnökséget vezető miniszter azt találta mondani a kormány infón, hogy ha arra kerülne a sor, nem tudna jó szívvel az Európai Unióban maradásunkra voksolni.Mi történhetett a miniszterrel, akihez az Unióból érkező milliárdok elosztása és felügyelete is tartozik? Hőgutát kapott, vagy neki a kormányinfó a taxija, és ahogy Tiborcz István ott szórja el az agyát, ő itt érzi úgy, hogy már bármit megengedhet magának

Lázár (de nehéz befejezni a megszólítást, na jó legyen, nem bánom) Úr! Hogy is van ez, mit osztogatna kelmed a haveroknak, ha nem fújna be folyamatosan nagyobb, szabad szemmel is jól látható összegeket Brüsszel irányából az államkasszába a nyugati-szél?

Arról már ne is beszéljünk, hogy ahol a mondat elhangzott, azt úgy hívják: KORMÁNYINFÓ, és nem úgy, hogy Lázár-infó. Ez utóbbinak otthon, vagy az árnyas kocsma-kertben, barátok, és nem újságírók között a helye, vagy mit tudom én, mondjuk egy méregdrága, - mármint a mi pénzünkből az - 100 csillagos londoni hotel félhomályos bárpultja mellett valakinek a szemébe nézve, de semmi esetre sem az ország házában.

Ez a kormányinfós magánvéleményesdi olyan, mintha én most, itt a nappalimban azt írnám, hogy „kormányzati véleményem szerint”, és itt jönne egy hatalmas baromság, vagy isten ne adj, hazugság. Egy kormányzati tényezőnek a magánvéleménye is maximum kormányzati- magán, és ennek a fogalomnak annyi értelme van, mint mondjuk annak, hogy: üvegből készült bádogdob.

Az elejtett szónak is komoly hatása lehetett, hiszen a talpas nép, aki az illetőből él, már zengi is a dalt. Semmi nem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Lázár-féle pökhendi baromsághoz, az ő jobb keze, Kovács (és sikerült?) Zoltán már másnap rácsatlakozott, és egy televízió műsorban arra kérdésre, hogy ha esetleg nálunk is referendumot tartanának a kilépésről, hogy döntene, valami olyasmit válaszolt, hogy ha csak az Európai Unió elhibázott migrációs politikáját venné figyelembe, akkor a kilépésre szavazna.

Egy szó, mint száz: Lázár szinte biztosan főnöke beleegyezésével fújta meg a kürtöt, és a vadászebek már indulnak is - úgy, ahogy egy kutyától elvárható – célirányosan, semmi másra nem figyelve.

A Városi Kurír megkérdezett néhány közéleti szereplőt és politikust, hogy van-e az ügyben magánvéleménye, és ha igen, mi az:

Horváth Csaba MSZP:

Ha egy politikusnak elválik a magánvéleménye a hivatalostól, az már önmagában tudathasadás, és kezelni kell. Az uniós tagságról tett Lázár-féle kijelentésről csak annyit, hogy az elmúlt napokban nagyon sok kormányzati szereplő nyilatkozott hasonlóan, márpedig, ha egy EU-tag ország vezetői így gondolkodnak, - különösen a jelenlegi helyzetben - akkor azok alkalmatlanok az ország vezetésére, és le kell mondaniuk.

Vadai Ágnes, Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője:

Az, hogy erről Lázárnak magánvéleménye van, és hogy ilyen, őt minősíti. Nekem magánvéleményem politikai kérdésekről nincs, arról igen, hogy kell a tejbegrízt készíteni.

Dr. Orosz Csaba, egyetemi docens:

Természetesen a kormánytagnak is lehet magánvéleménye, de ha ez előtör, azonnal mondjon le!

Ignácz József, Besence független polgármestere:

A kormányinfó nem a magánvélemények elmondásának a helyszíne, azt egy politikus a pártjában, belső vitákban, vagy egy sör mellett a kocsmában mondja el.

Tarjányi Péter, biztonságpolitikai szakértő:

Szerintem ez a „magánvélemény” nem magánvélemény. Lázár annál ugyanis sokkal okosabb, mint, hogy ne tudja, ha elhajolnak azok elől a források elől, amelyek az EU-ból jönnek, akkor nem tudják működésben, mozgásban tartani az országot, amelynek szinte egyáltalán nincsenek saját forrásai. Ez egy sokadik kommunikációs gumicsont.

Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért szóvivője:

A politikus magánvéleménye addig az, amíg megmarad családi, baráti körben, ha azonban a sajtó nyilvánossága előtt mondja ki, akkor „elveszti magánvélemény jellegét”.  Lássuk be, hogy amikor a miniszterelnökséget vezető miniszter és másnap a kormányszóvivő gyakorlatilag ugyanazt nyilatkozza, mint magánember az uniós tagságról, azt nehéz magánvéleménynek tekinteni. Ez tudatos kampánylépés, nem Lázár improvizálása, így akarják emelni a tétet a Brexit kapcsán az őszi népszavazás előtt. Ez a nyomdafestéket eltűrő véleményem. Az az érzésem, hogy október 23-án tetőzik majd mindaz, aminek most a kezdetét érzékeljük. Aztán előkerül egy új gumicsont.

Tamás Tibor, újságíró:

Én már az Antall kormány idején sem hittem el azokat a mondatokat, hogy „Én nem, mint kormánytag, hanem mint magánember voltam ott Horthy Miklós újratemetésén.” Ennyit a politikusok magánvéleményéről.

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője:

Lázár nem tud magánvéleményt mondani a háta mögött Magyarország kormányával, Magyarország minisztereként. Amit megfogalmazott, az nem magánvélemény, hanem egyértelműen kormányálláspont.

Karsai Katalin, a Magyar Taxis Szakszervezet ügyvivője:

Ha egy miniszternek a magánvéleménye szöges ellentétben áll a kormány hivatalos véleményével, akkor az egyik mellett le kell tennie a voksot, és emelt fővel vállalni annak minden következményét, de nem akarok talányos lenni: ha egy EU tagország minisztere úgy véli, kívül tágasabb, akkor mondjon le!

Szaniszló Sándor, az MSZP fővárosi képviselője:

Jancsó Mikós 1976-ban Olaszországban forgatott filmet „Magánbűnök, közerkölcsök” címmel, én ezt aktualizálnám a jelenlegi helyzetre: Magánpénzek, közerkölcsök.

Sebestyén Eszter, Ligetvédő aktivista:

Azt gondolom, hogy közszereplőnek nincs magánvéleménye, a kormányinfón pláne, hisz ott a kormány nevében nyilatkozik.

A miniszterelnök veje, unokájának apja tegnap éjfél körül a családi vállalkozásban működő Fröccs Teraszról tovább indult az éjszakába - számoltak be többen is az esetről. Bevágta magát egy taxiba és bemondta az egyik margitszigeti szórakozóhely címét.  A taxi ura ekkor megkérdezte, hol akar kiszállni, mert a szigetre nem hajthat be, mire érkezett a válasz, hogy a lehajtónál. A sofőr közlésére, miszerint ott is tilos a megállás, így folytatódott a párbeszéd:

       - Állj csak meg ott, b….meg!

       - De nem lehet, mert be van kamerázva, és én nem akarok szabályt sérteni - mondta ekkor még csendesen a „lebazmegelt” pilóta.

       - Tudod b….meg, ki vagyok én?

       - Nem b….meg, emelte meg a hangját ekkor már a sofőr is.

       - Majd megtudod,ha  kirúgatlak! - süvöltötte az ifjú nemes, vagy azért mert akkor vette agyra, hogy van e honban olyan ember, aki nem ismeri fel, vagy mert egyébként is régen elszokott attól, hogy neki valaki nemet mondjon.

       - Szállj ki azonnal! - ordított ekkor már - átvéve a stílust - a vezető is, ettől a hangtól viszont Tiborc annyira berezelt, hogy majdnem kitépte az ajtót, úgy menekült.

Különös dolgok történnek mostanság az országban, és nem csak az éjszakában, de a mindennapokban is, hiszen az új uralkodó osztály úgy érzi, már bármit megengedhet magának, csalhat, lophat, hazudhat, elfelejthet beírni az adóbevallásába csekélyke 1 milliárdot, nem kell megjelennie a kihallgatáson még akkor sem - sőt különösen akkor nem - ha az OLAF, az Európai Csalásellenes Hivatal kéri. Elhajthatja az érdeklődő újságírókat, lenézheti, etetheti a választót, beépítheti a Város Ligetet, magánpénzzé konvertálhatja a közét, amely így „elveszti közpénz jellegét”, átépítheti a múltunka,t felülírhatja a történelmünket.

Egy szó, mint száz: elvesztették a veszélyérzetüket, és alulműveltségük folytán Petőfit sem ismerik, ezért - csak, hogy ne mondhassa senki, hogy nem tudott róla - álljon itt az alábbi néhány sor:

Petőfi Sándor

A nép nevében (részlet)

„Még kér a nép, most adjatok neki;

Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?”

Persze tudom, a tegnap esti taxis történet szinte semmi sem volt a fentiekhez képest, illetve dehogynem, egy tünet-együttes kicsiny, de nagyon jellemző és figyelmeztető eleme.