2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Szabadrablás, MMA a neved

2017. január 18. - Városi Kurir

mma1.jpg

Szinte minden totalitárius, vagy afelé törekvő rendszert utolér előbb-utóbb a „káderhiány réme”. Nem kivétel ez alól az Orbán rezsim sem.

Már közvetlenül a második Orbán kormány megalakulása után, amikor a paranoia csúcsra kezdett járni, és éppen ezért minden, az előző kormány alatt  funkcióba került embert, de még az egyszerű előadókat is, saját pártkatonákra akartak cserélni. Kiderült, hogy hiába vannak sokan, ahhoz azért nincsenek elegen, hogy „csak ők legyenek”. Ez volt az az időszak, amikor sokan még abban reménykedtek, hogy az ország új vezetése a mézesmadzag bevetésével próbálja magához édesgetni azokat a szakembereket, akikre feltétlenül szüksége van, a realisták persze már akkor is tudták, hogy Orbán képtelen a mézesmadzagot az aránylag rövid kampányidőszakokon kívül is használni, ő a korbács embere.

mma2.jpeg

Gyorsan kiderült, hogy ezúttal is a pesszimisták voltak a realisták, jött a NER, vagyis a Nemzeti Elrettentés Rendszere, és világossá tette, hogy az esti réteshez kevés az együtt lépés, a kommunista Váci Mihállyal szólva:

„Nem elég megborzongni, de lelkesedni kell!”.

Első körben úgy nézett ki, hogy az ostor hat és elegen lesznek, ám ahogy hatoltak egyre beljebb és beljebb, lejjebb és lejjebb, egyre mélyebbre a nemzettestbe, kiderült, hogy soha nem lehetnek elegen, ezért állandó toborzás, és elbódítás következett.

Mindez arról jutott eszembe, hogy most már az egészen kis közösségek átcsábítása folyik. Egyik vidéki nagyvárosunkba éppen a napokban esett szét egy több évtizedes kicsiny, de jelentős fotós kör, mert szemet vetett tevékenységükre a Fekete-féle MMA, és a csoport többségét magához édesgette.  Tavaly még csak kiállítási lehetőséget kaptak a Műcsarnok Nemzeti Szalonjában, most felkérték őket, hogy az MMA fotós szakosztálya tiszteletére rendezett kiállításon is mutatkozzanak be. Mivel a csoport ennek a felkérésnek is eleget tesz, annak egyik fontos tagja kilépett az öt tagot számláló körből.

mma3.jpg

Így esett, hogy az MMA, azaz Orbán Viktor - mert tévedés ne essék, hogy itt minden hozzá van becsatornázva, mint anno az Illetékes elvtárshoz - ismét betagozott valamit, ráhömpölygött valamire, ami eredetileg független művészet volt.

Meg sem fordul a fejemben, hogy ezen túl abban a bizonyos vidéki nagyvárosban termelési-fotók készülnek „Hajrá Viktor!” - felirattal, nem, de az biztos, hogy ott hátul, a művészek agyának rejtett zugában kényelmesen elhelyezkedik egy kis, szürke, vagy, hogy stílusosak legyünk Fekete emberke, és időnként jelzi jelenlétét. Nem, ez még nem öncenzúra, de az oda vezető út első néhány métere.

mma4.jpg

És a kormányzati amőba, ez az alaktalan, ragacsos és gusztustalan valami folyik tovább, egyre nagyobb és nagyobb területet emésztve meg és fel a szabadgondolkodás – mert mára már csak ez maradt - szekértáborából.

Pálmai Tamás

Hej, Helytartó, Helytartó!

Ki fizeti a révészt?

budapestbeacon.jpg

A „Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel nagyon meg vagyok elégedve!” jelmondatot szajkózó fővárosi vezetés - élén Tarlós Független Istvánnal – nyíltan megvádolta Horváth Csaba, MSZP-s fővárosi képviselőt, és vele együtt mindenkit, aki csak betette a lábát a Demszky-éra ciklusai alatt Budapest önkormányzatának épületébe.

 A vád titokzatos tárgya, - mi is lehetne más, mint az – hogy minden ma felvetődő probléma az ő saruk. Tarlós és csapata egyre kétségbeesettebben igyekszik bizonygatni, hogy a hat éve regnáló kormánybarát team csak az eltakarító csapat, kizárólag a rendrakás szándéka vezeti őket, és – elmondásuk szerint – van dolguk bőven.

Számszerűsítették is az elképzelt bűnlajstromot, 57 milliárd forintnyi károkozással vádolják az előző vezetést.

1_1.jpg

A megszólítottak - Horváth Csaba vezetésével - ez esetben nem vádaskodtak, nem próbáltak meg kibújni a felelősség alól, inkább leges-legújabb „demokráciánkban”, az illiberálisban, szokatlan módon azt mondták, rendben, mindenki tegye ki az asztalra amije van, és vitanapot javasoltak Budapest főközszolgájának, aminek keretében mind a két oldal bemutathatná a nyilvánosságnak, mire alapozza erős állításait. Csak kérdem, hogy amennyiben  állításai nem légből kapottak, mi gátolta Tarlóst az elmúlt közel „nyócévben”, hogy különösen nagy kárt okozó tevékenységük miatt csoportosan elkövetve – ami még sokkal cikibb – feljelentést tegyen a nem hátszél nélkül működő NER-ügyészségen? Ez esetben amúgy kötelessége is lett volna.

Szerintem mindannyian érdeklődéssel várnánk egy valódi tényfeltáró vitanapot, ahogy azt az MSZP képviselői a Fővárosi Közgyűléshez beadott előterjesztésben javasolták, mert ott  az „emútsokévezés” helyett a számok és érvek csaphatnának össze. Ez lehetne - hosszú évek után  első alkalommal  - az a budapesti fórum, melyen a demokrácia alapelvét tiszteletben tartva nem lehetne elintézni a „kekeckedő” ellenzéket azzal, hogy „nem, és punktum!”.

Az ellenzék össze is állította és beárazta a városvezetés számláját, az itt élőknek szerintük kárt okozó „Tarlós-listát”:
letoltes_3_1.jpg

2011: a 4-es metró második ütemének törlése; kórházak államosítása (kb. 300 milliárd forint)

 

 

images_2_3.jpg2013: Városliget államosítása; Főgáz-részvények áron aluli eladása (kb. 80 milliárd forint, az előző városvezetés 120 milliárdért sem adta el!)





4.jpg

 

2015: Dagály fürdő államosítása

 

 

 

 

2016: HÉV államosítása (kb. 500 milliárd 2_1.jpgforint); oktatási ingatlanállomány államosítása (kb. 300 milliárd forint); gyermekvédelmi intézmények államosítása (15 milliárd forint);

 

 


images_3_3.jpg

MAHIR-per  (7 + 600 millió forint); M3-as metrópótló buszok kiszervezése (23 milliárd forint)


 

 

 

2011-2016: költségvetési veszteség: átlagosan 100 milliárd/év (550-ről 340 milliárdra való csökkentés – elvont feladatok költségei + nettó veszteség)

Veszteség összesen: 1818,6 milliárd

Adósságátvállalás    :   240   milliárd (főváros + BKV)

nettó veszteség       : 1578,6 milliárd forint

Idekívánkozna még a fent említett, Tarlósék által összehozott 57 milliárd részletezése is, de sajna még csak a vádakat felsoroló listát sem hozták nyilvánosságra. Ez érthető magatartás, beleillik a demokrácia illiberális felfogásába.

Az ellenzéki előterjesztés - ahogy szokott - csak egy terv maradt. Tarlós István - maga mögött tudva a Fideszes többséget - ismét lesöpörte a kezdeményezést, méghozzá alpári hangnemben, ahogy azt 2016. október 4-i, „Tarlós úr!- nem bántja a konkrét szemét a konkrét szemét?” című posztunkban olvashatták:

 ”magából kikelve, a lehető legbárdolatlanabb hangon, mintegy negyedórás kifakadásban részesítette a jelenlevőket, majd szemlátomást maga is meglepődőt a képviselő (Horváth Csaba MSZP) visszafogott, rövid válaszán. 2010 óta a bunkóság főpolgármesteri kategória lett, amihez Önnek a pulpitusról sincs joga!”.

Egy szó, mint száz: egyre világosabban látszik, hogy a főpolgármester fél szembenézni mindazzal - már bocsánat a szóért - abúzussal, amit hivatali ideje alatt Budapestnek el kell szenvednie.

A kísérlet tehát,  hogy a kesztyűs-bábot öntudatra ébresszék, ismét eredménytelen maradt, de mit is várnánk valakitől, akit a saját egóján kívül semmi más nem érdekel, így megállapíthatjuk, hogy az Orbán Viktor nevű bábjátékos  - mint annyiszor - most is jól választott magának „partnert”.

 bolDIzsár

Jakab István és a MAGOSZ is beleáll

Népszavazás erdőn, mezőn....

internetfigyelo_worldpress.jpg

Jakab Istvánról, az egykor botrányos módon túlmozgásos parasztvezérről, aki többtíz milliós értékű traktorokkal vetette be embereit anno a bűnös főváros ellen, az utóbbi időkben - értsd a Fidesz és a NER országlása óta - csak akkor hallhatunk, ha mint az országgyűlés alelnöke, valami szarvashibát vétett, vagy ha botrányos körülmények között elvált élete párjától, illetve az asszony tőle.

 

A Jakab uralta MAGOSZ, mint álmából ébredt mozgáskorlátozott óriás, most népszavazásügyben talán félt, hogy lemarad valamiről, megmozdult és szívhez szóló levélben kampányol azért, hogy minél több gazda voksoljon „erős NEM”-el.

hirextra_hu.jpg

A mai napon minden MAGOSZ-tagnak az alábbi kör-levelintet – egy borítékban rögtön kettőt is - vitt házhoz a posta.

 

„Tisztelt Címzett!

 A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége 2016. szeptember 28-án tartott országos elnökségi ülésén megtárgyalta a kötelező betelepítés várható következményeit.

Egyhangú határozatban döntött arról, hogy a kvóta-népszavazáson való részvételre és nemmel szavazásra buzdít.

Jakab István elnök úr és Süle Katalin elnök asszony erről szóló felhívását mellékelten csatoltam.

 

Üdvözlettel,

megyei elnök

megbízásából

megyei elnöki kabinetvezető” 

mandiner_blog_hu.jpg

Most pedig álljon itt néhány mondat a fentnevezett levél-mellékletből, amelyen átsüt, hogy ugyanaz a kreatív csapat készítette, mint a kormány- és Fidesz-vezetők egyen-szövegeit.

 „Örvendetes, hogy a Kormány — a gazdálkodók érdekeit is figyelembe véve — kezelte a bevándorlási kérdést. A veszély azonban nem múlt el. Minden híresztelés ellenére jelenleg is zajlik Brüsszelben a kötelező kvótára vonatkozó jogalkotási folyamat.”

Majd kisvártatva az alábbi módon fejezi be az irományt a Jakab-Süle közös produkció:

 „Nemzetünk jövőjét, a magyar gazdatársadalom sorsát alapvetően meghatározó népszavazásra kerül sor október 2-án. Egy erős NEM, az egységes magyar kiállás nagyon fontos ebben az ügyben. Ez nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés. Ezért arra buzdítjuk a vidéki embereket, a gazdákat, hogy a voksoláson való 'részvételükkel és nem szavazatukkal álljanak ki gyermekeink jövője, a vidék biztonsága, a nemzet ügye mellett.”

A tökéletesen hazug tartalma után csak hab a tortán az igénytelen, rossz magyarság, amivel odavetették a papírra, vagy a képernyőre.  A levél végéről  csak a regén látott, rossz emlékű „Elvtársi üdvözlettel”  formula hiányzik.

Gratulálunk Orbán Viktor kormányának, mert aki ilyen és ehhez hasonló segédcsapatokra támaszkodhat, az nem veszíthet….. Vagy mégis?

Álljon itt a hivatalosan kiküldött levél teljes egészében:

magosz_korlevel-_oktober_2-i_szavazassal_kapcsolatban.jpg

Mátrai Anna

süti beállítások módosítása