Bizony, nagy oddsszal lehetett arra fogadni, hogy amennyiben a telefonbeszélgetésről szóló mende-monda igaz, melyben azt tudatta a kormányzati kommunikáció, hogy Amerika megválasztott elnöke és a mi, különböző praktikákkal szintén megválasztott első emberünk jót dumcsizott egymással, akkor – mint jó haverok –  Trump beiktatóbuliján folytatják tovább a megkezdett diskurzust.

Úgy tűnik, hiába vett új, még alig gyűrött öltönyt magának egész Magyarországon világhírű miniszterelnökünk, a várva várt invitáció, megfontolás, majd elvetés tárgyát képezte. Nagy kár, hogy így esett, mert  a magyar diplomácia készpénznek vette a meghívás tényét, és belső bugyraiban már megfogalmazta a kommunikációját a nép felé, hogy Donald Trump beiktatásának ünnepségén helye lesz Orbánnak. Ám a meghívott 120 állami vezető listáján nem szerepel a neve. Nagy pofára esés ez a mi kis diktátorunknak, hiszen mindent elkövetett azért, hogy beleférjen az első tíz-tucatba.

Szijjártó a Die Weltnek adott interjújában már kezdte a dolog élének finomítását:

„Orbán Viktor és Donald Trump telefonbeszélgetése során megállapodtak abban, hogy Washingtonban találkoznak, az időpontot pedig Trump hivatalba lépése után jelölik ki.”

Hát, eddig nem épp erről szólt a fáma, a fiúk biztosra vették: röpülünk Ámerikába! Az nem szúrt szemet egyik csavarosésznek sem, hogy Trump – ahogy az szokás – mindenkinél bejelentkezett és, hogy ez a gesztus nem jelent többet, mint az angolban szokásos: how do you do? – amire nem illik rárepülni, sem jelentőséget tulajdonítani neki.

Úgy tűnik, hiába volt a nagy tolongás, hiába állt ki Orbán első és egyetlen uniós kormányfőként az akkor még csak republikánus jelölt, Donald Trump mellett, mégis csak tévéből nézheti végig január 20-án a vágyott "ereszd el a hajamat". Hát így legyen az ember lojális!

Nem is lennék szívesen ennek a hebehurgya elnököcskének a helyében, mert mint az köztudott, a magyar nem felejt, - nem tanul - meg, amúgy is 2017-es, a lázadás éveként vonul be a történelembe, és még felderenghet Ludas Mátyás esete azzal a bizonyos Döbrögivel!

Pedig mennyire akarta a regnáló, hogy végre szeresse őt valaki, és, ha ez a valaki még az USA elnöke is, hát az már kész orgazmus lett volna, hiszen sokféle érzelem veheti körbe, de szeretet, hát az nem nagyon.  Arról nem is beszélve,  milyen büszkén állhatott a kis Viktor  a rettegett édesapja, Orbán Győző elé, és talán végre befejezte volna a bizonyítási kényszere szülte kanossza-járását is. Hát, ez nem jött össze!

Azért a fekete felhők mögött, mint tudjuk, ott kandikál a nap, nincs minden veszve, hiszen jövőre lehet esély arra, hogy összefuthasson a mi Orbánunk Trumppal valamelyik szállodai lobbiban, vagy a reggeli büféasztalnál! Külügyéreink gigászi munkával kiókumlálták, hogy februárban, Münchenben a szokásos biztonságpolitikai konferencián - amin valószínűsíthető Trump megjelenése is - lehet esély arra, hogy felkérik előadónak Orbánék Viktorát, így ha a csillagok is illiberálisan járnak, lehet, hogy kávézhatnak egy jó alaposat.

Szóval, be lehet akasztani a naftalinba az új ruhatárat, nehogy a moly megrágja, amíg aktuálissá válik felvenni őket. Itthonra bőven megfelel a kicsit gyűrött, kicsit szűk, nagyon ódivatú uniformis is, hiszen az olyan, amilyen, de legalább a mienk!

Mátrai Anna

Valószínűleg sokat betegeskedhetett már kora gyermekkorában is „minden magyarok első embere”- vagy lógott a suliból, de ez persze nem lehet, hiszen, aki soha nem hazudott, hogy tehetett volna ilyen csúfságot? – Tény, ami tény, minek cifrázni, a főnöknek fogalma sincs hőn szeretet nemzete történelméről, és úgy egyáltalán a történelem fogalomrendszeréről. Szerencséjére elnéző tanárok vehették körül, - lehet, hogy már akkor is érezték, milyen különleges személyiség tiszteli meg az osztálytermet - mert tovább engedték, sőt nemcsak a gimnáziumot, de az egyetemet is végig tudta küzdeni ezzel az „ismerettömeggel”.

Minderre abból következtetek, hogy Orbán nemrég sokadszor fejtette ki, miszerint az Európai Unió, amit következetesen „Brüsszel”-ként aposztrofál, – megjegyzendő, hogy mi magunk is része vagyunk az általa oly sokszor lenézett, kigúnyolt, hülyére vett közösségnek – hírből sem ismeri a demokráciát, mert szerinte nem törődve vele, és a hozzá hasonlókkal, megy a saját ostoba feje után.

"Ez csak idő kérdése, és ez történik, csak nekünk ki kell tartani, amíg helyreáll a demokrácia, mert ma Európában a demokrácia megbomlott, nincs demokratikus egyensúly, a nép mást gondol, mint amit a vezetői rá akarnak erőltetni"

nyilatkozta.

Kíváncsi lennék arra az esetre, ha – tegyük fel egy pillanatra – az Unió átvenné a vezír illiberális, demagóg, diktatórikus hatalomfelfogását, és egyik pillanatról a másikra kipenderítené az egész bagázsával egyetemben, akkor mit lépne? Honnan szedné a pénzt, hogy befogja a körülötte lebzselők száját, elkerülendő, hogy ne essenek neki? Amit az esetben hallana, az nem a gazdaság dübörgése lenne, hanem a szétesés robaja.

A Trump-győzelmet is igyekezett saját borgőzös eszmefuttatásának szolgálatába állítani:

"vagy demokraták lesznek, vagy elbuknak"

- mármint a világ országainak vezetői. Ebben az esetben jöhetnek a mindenhol fellelhető lufihuszárok, akik már többször lángba borították mindannyiunk közös glóbuszát, és kivétel nélkül minden esetben csúfos bukással, milliók halálával, szenvedés-hegyekkel végződött a térnyerésük.

Harci mámorában belengette az általa csak Góliátként aposztrofált Brüsszelnek – vagyis nekünk is – hogy már a Bibliában is írva vagyon, hogy Dávid – ezek volnánk mi, a V4-ek, meg a Tóth Ottó – miként bánt el az óriással, és ő már megette a spenótot és érzi is a karjában a duzzadó popei erőt. Azt persze elfelejtette megemlíteni, hogy a V4-ek mellette loholó követőinek létszáma picit megcsappant, mondjuk Lengyelországra koncentrálódott.

Agymenését, mint mindig, most is a hazai hívőknek szánta, és biztosította őket arról, hogy egy percre sem lankad a harci kedve, - hiszen lőni kell! – újra kivont szablyával védi a rezsicsökkentés ügyét, amiről ugyan bebizonyosodott, hogy ez is csak kábítás volt, hiszen a lassan teljesen kiépülő új vasfüggönyön túl, jóval alacsonyabb az energia ára, így hős magyar kormányunk is jutányosan jut hozzá, tehát nem tett semmit, csak kihasználta a kedvező árváltozást arra, hogy fényezze az egyre fakóbb rézkilincset, mely birodalma ajtaján díszeleg.

Orbánnak addig jó, amíg a világ még normális fele hisz a demokrácia intézményében, mert tudja, hogy az "nem tökéletes, de eddig még nem találtak ki jobbat". Ha ugyanis elharapódzik az Orbán-féle felfogás, akkor..... , bele gondolni is rettenetes.

Mátrai Anna

 A vád titokzatos tárgya, - mi is lehetne más, mint az – hogy minden ma felvetődő probléma az ő saruk. Tarlós és csapata egyre kétségbeesettebben igyekszik bizonygatni, hogy a hat éve regnáló kormánybarát team csak az eltakarító csapat, kizárólag a rendrakás szándéka vezeti őket, és – elmondásuk szerint – van dolguk bőven.

Számszerűsítették is az elképzelt bűnlajstromot, 57 milliárd forintnyi károkozással vádolják az előző vezetést.

A megszólítottak - Horváth Csaba vezetésével - ez esetben nem vádaskodtak, nem próbáltak meg kibújni a felelősség alól, inkább leges-legújabb „demokráciánkban”, az illiberálisban, szokatlan módon azt mondták, rendben, mindenki tegye ki az asztalra amije van, és vitanapot javasoltak Budapest főközszolgájának, aminek keretében mind a két oldal bemutathatná a nyilvánosságnak, mire alapozza erős állításait. Csak kérdem, hogy amennyiben  állításai nem légből kapottak, mi gátolta Tarlóst az elmúlt közel „nyócévben”, hogy különösen nagy kárt okozó tevékenységük miatt csoportosan elkövetve – ami még sokkal cikibb – feljelentést tegyen a nem hátszél nélkül működő NER-ügyészségen? Ez esetben amúgy kötelessége is lett volna.

Szerintem mindannyian érdeklődéssel várnánk egy valódi tényfeltáró vitanapot, ahogy azt az MSZP képviselői a Fővárosi Közgyűléshez beadott előterjesztésben javasolták, mert ott  az „emútsokévezés” helyett a számok és érvek csaphatnának össze. Ez lehetne - hosszú évek után  első alkalommal  - az a budapesti fórum, melyen a demokrácia alapelvét tiszteletben tartva nem lehetne elintézni a „kekeckedő” ellenzéket azzal, hogy „nem, és punktum!”.

Az ellenzék össze is állította és beárazta a városvezetés számláját, az itt élőknek szerintük kárt okozó „Tarlós-listát”:

2011: a 4-es metró második ütemének törlése; kórházak államosítása (kb. 300 milliárd forint)

2013: Városliget államosítása; Főgáz-részvények áron aluli eladása (kb. 80 milliárd forint, az előző városvezetés 120 milliárdért sem adta el!)

2015: Dagály fürdő államosítása

2016: HÉV államosítása (kb. 500 milliárd forint); oktatási ingatlanállomány államosítása (kb. 300 milliárd forint); gyermekvédelmi intézmények államosítása (15 milliárd forint);

MAHIR-per  (7 + 600 millió forint); M3-as metrópótló buszok kiszervezése (23 milliárd forint)

2011-2016: költségvetési veszteség: átlagosan 100 milliárd/év (550-ről 340 milliárdra való csökkentés – elvont feladatok költségei + nettó veszteség)

Veszteség összesen: 1818,6 milliárd

Adósságátvállalás    :   240   milliárd (főváros + BKV)

nettó veszteség       : 1578,6 milliárd forint

Idekívánkozna még a fent említett, Tarlósék által összehozott 57 milliárd részletezése is, de sajna még csak a vádakat felsoroló listát sem hozták nyilvánosságra. Ez érthető magatartás, beleillik a demokrácia illiberális felfogásába.

Az ellenzéki előterjesztés - ahogy szokott - csak egy terv maradt. Tarlós István - maga mögött tudva a Fideszes többséget - ismét lesöpörte a kezdeményezést, méghozzá alpári hangnemben, ahogy azt 2016. október 4-i, „Tarlós úr!- nem bántja a konkrét szemét a konkrét szemét?” című posztunkban olvashatták:

 ”magából kikelve, a lehető legbárdolatlanabb hangon, mintegy negyedórás kifakadásban részesítette a jelenlevőket, majd szemlátomást maga is meglepődőt a képviselő (Horváth Csaba MSZP) visszafogott, rövid válaszán. 2010 óta a bunkóság főpolgármesteri kategória lett, amihez Önnek a pulpitusról sincs joga!”.

Egy szó, mint száz: egyre világosabban látszik, hogy a főpolgármester fél szembenézni mindazzal - már bocsánat a szóért - abúzussal, amit hivatali ideje alatt Budapestnek el kell szenvednie.

A kísérlet tehát,  hogy a kesztyűs-bábot öntudatra ébresszék, ismét eredménytelen maradt, de mit is várnánk valakitől, akit a saját egóján kívül semmi más nem érdekel, így megállapíthatjuk, hogy az Orbán Viktor nevű bábjátékos  - mint annyiszor - most is jól választott magának „partnert”.

 bolDIzsár