2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Tarlósék tarkón lőttek két fekete-tejet adó fejőstehenet

2017. február 23. - Városi Kurir

fovaros1.jpg

A minap - mint fővárosi polgár - éltem jogommal, mert ez még megvan, ha részlegesen is, gondolok itt az alább szóba kerülő Rácz Fürdő esetére, amiről az előterjesztő  zárt ülésen akart dönteni, és csak később  döntöttek a nyilvánosság mellet, na, szóval ott jártam, ahol a madár is hány(ik). Három dolog érdekelt: milyen a vita a főváros költségvetéséről? - mi lesz veled olimpia 2024? - és a fent már említett fürdő-mutyi újabb fordulója.

Legnagyobb meglepetésemre a díszterem folyosóján még mindig árad a falakból az ott felejtett  a virsli- és mustárszag. Ez az illat még Szépvölgyi Zoltán egykori Fővárosi Tanácselnök 16 éves uralma idején vette be magát a lambéria mögé. Ha már itt tartunk, más is emlékeztet a régi időkre, a mai főpolgármester hatalma ugyan úgy látszólagos, mint Szépvölgyié volt anno, hiszen mind a ketten pártirányítás alatt állnak, a fővárosi közgyűlés ennek következtében, csak egy himi-humi határozatot hozott arról, hogy tárgyaljon a főnök az Istennel, pardon Orbánnal.Tarlós István tehát nem merte a közgyűlés elé terjeszteni - ahogy azt az ellenzék követelte - sem a népszavazás kiírását, sem pedig azt, hogy vonják vissza a pályázatot, ez utóbbi lett végül is a döntés, de nem a testületben, hanem a miniszterelnöknél. Most már minden rendben lesz, hiszen a főpolgármesternek megmondták mi a véleménye.  

fovaros2_1.jpg

Sorjában haladva: az első napirendi pont a mára már teljesen kivéreztetett, minden anyagi és erkölcsi javától és büszkeségétől megfosztott főváros ez évi költségvetési vitájának nevezett bohóctréfa volt.

A költségvetés-tervezet, amit a kormányzó többség sem volt képes lelkesen, csak ímmel-ámmal védeni az azt támadó ellenzékkel szemben, a sorok első olvasatában optimista, azaz cseppet sem realista, ám egy kicsit elmélyültebb tanulmányozás után kiderül, hogy ez nem a „mire költünk, mit fejlesztünk” költségvetése, ez a „mire nem jut” magyarázkodása. A vitának nevezett valamit a főpolgármester alig néhány hozzászólás után, már-már unottan lezárta.

fovaros4.JPG

Az olimpiai vita előtt még szót kapott Fürjes Balázs, az olimpia kormánybiztosa, és Borkay Zsolt MOB elnök, akik egy-emberként igyekeztek könnyzacskót üríttetni, illetve minden szépet és jót elmondani a bukott kezdeményezésről, a helyi ellenzéki képviselőkre tolva - ahogy ezt Orbánéktól az elmúlt napokban ellesték - a felelősséget, a „több mint száz éves álom széthullásáért”

fovaros5.JPG

Ezt követte az olimpiai vita maga, na, kérem, ezt látva és hallgatva az a bizonyos sokat emlegetett bányász-béka is megszédült volna a segge alatt tátongó mélységtől. Horváth Csaba szocialista képviselő felütése, ami sok más mellett gyávasággal vádolta a kormánypárti többséget, beizzította a kormánypárti gőzgépet. Horváthnak Kocsis Máté válaszolt keresetlen stílusban, amelynek legapróbb eleme volt, hogy baromságnak minősítette képviselőtársa mondandóját hazugnak és köpönyeg forgatónak nevezve őt és mindenkit, aki szembe ment az olimpiai pályázattal. Kicsit később - hasonló stílusban, csak még erősebben - Trippon Norbert újpesti szoci viszont azt emlegette, hogy a Fideszes képviselők, „lefosták a lábszárukat” félelmükben, hogy nem lehet a csókosoknak adni az olimpiai beruházás jelentős részét.  A vita további részleteitől eltekintek, hiszen szinte mindenki mosakodott, vagy azért, mert a terv mellett áll, vagy azért, mert ott állt, de már nem, Összesen két képviselő nem érezte szükségét a magyarázkodásnak, hiszen ők nem változtattak a véleményükön: a 2015-ben, a szavazáskor tartózkodó Gy. Német Erzsébet, a DK képviselője, és a rendezés ellen már akkor egyedül szavazó LMP-s Csárdi Antal.

Ennyit az első fejőstehénke tarkón lövéséről, aki itt még csak térde zuhant, - vagy milye van ennek az állatnak - ám este, amikor Tarlósnak megadták, hogy merre van az előre, végleg kimúlt.

A másik fejőstehénnek szánt projekt a Rácz Fürdő volt ezen a napon.

fovaros3.jpg

Azt, hogy zavar támadt az erőben és a kormánypárt köreiben, vita dúl az eltapsolás körül, már a napirend elfogadásakor érezni lehetett, hiszen a főpolgármester - szokásával ellentétben -  helyt adott annak az ellenzéki kérésnek, hogy a fürdő ügyét, ne zárt ülésen tárgyalják. Úgy látszik Tarlós abba még belement, hogy a hatalomátvételkor már csak kapunyitásra váró komplexumot ellehetetlenítsék, ezért aztán hét éve ott pusztul Buda egyik legfrekventáltabb  telkén  egy, akár idegenforgalmat is élénkítő beruházás, amivel a cél nem lehetett más, mint, hogy az eredeti befektetőktől el einstandolhassák.  A fővárosi kormánypárti többség egy része úgy vélte, eljött végre az ideje a szüretnek, vagyis az értékesítésnek, amelynek alanya ki is lehetne más, mint a Tiborc Istvánt, Mészáros Lőrincet, és (régi-új nevén) Vajna Andrást is folyamatosan – állami pénzekből - finanszírozó Magyar Fejlesztési Bank.  

fovaros7.jpg

„A mai napon – mondta el a Városi Kurírnak Szaniszló Sándor szocialista fővárosi képviselő, a közgyűlés pénzügyi ellenőrző és felügyelő bizottság elnöke - a fővárosi közgyűlés milliárdokkal olcsóbban szeretné értékesíteni a Rácz Fürdőt, mint amennyit ér, milliárdos károkat okozva ezzel Budapestnek. 8 milliárdra értékelték a fürdő- és a szállodakomplexumot, ehhez képest 3.1 milliárdért akarják most tovább-passzolni a Fideszes kifizetőhelyként elhíresült banknak, amelynek van egy titokzatos vevője, akinek a személyéről nem nyilatkoznak, nem tudni milyen háttérrel rendelkezik, csak az a tény, hogy most 3 milliárdért vinné el a fürdőt. Ez az oka, hogy Tarlós István elé került az eladásról szóló előterjesztés. Az MSZP fővárosi frakciója azt kezdeményezi, hogy ezt a napirendi pontot a mai napon ne tárgyalja a közgyűlés, vagy ha ettől nem hajlandó elállni, azt kérjük, hogy maradjon fővárosi tulajdonban mindaddig, amíg a végelszámolások befejeződnek, és akkor teljes áron írják ki nyílt piaci értékesítésre, vagy maradjon fővárosi tulajdonban és üzemeltetésben, így végre megőrizhetnénk egy patinás budapesti épületegyüttest fővárosi tulajdonban.”

A Rácz Fürdő-ügyben teljes volt a káosz a kormánypárti oldalon, először megszavazták, hogy maradjon fővárosi tulajdon, majd arra hivatkozva, hogy ketten éppen nem voltak a teremben visszakérték, és ekkor elindult egy tökéletesen zavaros, ad hoc frakcióülés a teremben, aminek végeztével mégis csak levették  a napirendről „egyelőre” az ügyet. Ezzel kifeküdt a második remélt kormánypárti fejőstehén is.

fovaros6.jpg

Régen írhattam le, hogy ezen a közgyűlésen két fontos témában is győzött a budapestiek érdeke.

Ha nem lenne nyálas, most ideírnám, hogy amikor kiléptem a közgyűlés épületéből a Városház utcára, még a nap is másként sütött, de mivel annak ellenére is, hogy igaz, nyálas és érzelgős, nem írom ide.  

Pálmai Tamás

Valami történik! (vagy nem)

eszter4.jpg

A hétvégén lányom egyik barátnője FB-oldalán ”felütötte a fejét” egy bejegyzés arról, hogy írója házhoz megy, ha valaki valamiért képtelen eljutni egy hivatalos gyűjtőpontra, de szeretné támogatni a Momentum Mozgalom kezdeményezését az olimpiai-ellenes népszavazás kiírására.

A mostanság dúló influenza, szmog és „beteg unoka nálunk-állomásoztatásával” nehezített időszakban nekem is gondot jelentett eddig az ív aláírása, így szinte azonnal, mint kiderült a legelsők között kértem, jöjjön el hozzám is "begyűjteni".

eszter1.jpg

A kétgyerekes fiatalasszony a megbeszélt időben érkezett. Az ív aláírása után még beszélgettünk erről-arról, többek között azt is megkérdeztem, kinek, melyik szervezetnek, pártnak a „színében” gyűjt.

„ A családoméban”

- érkezett a mosolygós válasz, majd szinte magyarázkodva tette hozzá a rövidke mondathoz, hogy az évek során elege lett abból, hogy csak ül otthon, törölgeti a gyerekek orrát, esetleg rosszkedvűen készül egyetemi vizsgáira. Eközben szinte egész nap csak dühöng azon, ami körülötte történik, este pedig a férjével közösen azon „nyavalyognak”, hogy miért nem mennek el az országból.

„ Amikor elindult a gyűjtés, úgy döntöttem, megnézem, mit tehetek egyedül, minden különösebb szervezés, szervezet nélkül, csupán a civil lét kereti között, rászánom erre az ügyre ezt a hetet.  Letöltöttem a Momentum oldaláról az aláíró ívet, kiírtam a Facebookra, - amit Te is láttál - majd kezdtek szállingózni a kérések, és még mielőtt megkérdeznéd, hány helyre kell mennem: sokra, vagy kevésre, azt mondom, hogy a nagy egészet tekintve csak csepp a tengerben az a kb. harminc aláírás, amit begyűjtök. Azt is állítom viszont, hogy ha mindenki, aki egyetért az üggyel, akár csak két ismerősétől, családtagjától begyűjtene két újabb támogatót, biztos összejönne a népszavazás kiírásához szükséges szignók akár a többszöröse is, de az az érzés is átjárhatná a civil szféra magányosait, hogy: nemcsak sopánkodtam, de tettem is végre valamit.”

eszter3.jpg

Csak késő este jutott eszembe, hogy meg sem kérdeztem, Ő személyesen miért is ellenezi az olimpiarendezést? Kár, így ma is csak a saját érvrendszeremben vagyok biztos, amelynek két, egymásból következő sarokpontja, hogy az öt karikából minimum négyet ellopnának, elpanamáznának, illetve, hogy mindezzel eljátszanák, ellopnák gyerekeink, unokáink még megmaradt, eddig el nem rabolt jövőjét, életét is.

Tévedés ne essék, kevesen szeretnék nálam jobban, hogy Magyarország társadalmilag, gazdaságilag érett legyen az olimpia megrendezésére, hogy vezetőink tudata túlnyúljon saját zsebükön, és csak halkan teszem hozzá, a mi zsebünkre se csak préda gyanánt gondoljanak. Mindezek a feltételek még távol vannak, ezért egyelőre örüljünk minden külföldön, és ne csak az olimpiákon szerzett éremnek, megbecsülésnek, hiszen mostanság, minden kívülről érkezett tisztelet felértékelődik.

Eddig körülbelül 110 ezer aláírást gyűjtöttek.

"Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!!!"

Pálmai Tamás

Szar-ügy!

szarugy2.jpg

Amióta a Momentum Mozgalom és néhány ellenzéki párt lelkes aktivistái gyűjtik az aláírásokat az olimpiai népszavazás megrendezéséért, a népszavazás ellenzői - nagy valószínűséggel kormánypárti civilek - egyre drasztikusabb lépésekre szánják el magukat. Riadalmuk nem alaptalan, hiszen úgy látszik, hogy a kezdeményezés alighanem sikerre ítéltetett, és ez nekik nagyon nem tetszik.

Már az első pillanatokban feltűntek a standoknál a világhálón közzétett felhívásoknak engedelmeskedve azok, akik  hamis aláírásokkal igyekeztek meghekkelni az íveket és az akciót. Hogy miért, mert valószínűleg maguk sem hiszik, hogy megnyerhetnek egy tisztességes, demokratikus szabályok szerint lebonyolított szavazást. 

szarugy3.jpg

Szombaton délután kisebb dulakodást is provokált egy idősebb vecsési férfi az egyik Nyugati téri pultnál, ahol nemcsak az aláírást gyűjtő aktivistát gyalázta, de az éppen aláírni szándékozókat is inzultálta, lökdöste, majd megrongálta a pultot, és el akarta venni a már aláírt íveket. Ez utóbbi tette szakértők szerint kimeríti a választási csalásra irányuló cselekedet fogalmát. Az aláírásokat gyűjtő Sebő Gábor, a Momentum aktivistája úgy értékelte az esetet, hogy a férfi, aki ellen a rendőrség eljárást kezdeményezett, nem őt sértette meg, hanem a mozgalmat, és mindazokat a demokratikus jogaikat gyakorolni akaró polgárokat, akik a helyszínen akaratlan tanúi voltak az esetnek. Mint megtudtuk, a Momentum Mozgalom vezetői kikérték a térfigyelő kamera felvételeit a rendőrségtől.

szarugy4.jpeg

A szervilizmus azonban nem a belvárosban, hanem a XVI. kerületben döntött csúcsot. Témánknál maradva, megszületett az anus-kényeztetés első olimpiai aranyérme!

Történt ugyanis a kies kertvárosban - az Együtt Facebook-oldal tanulsága szerint, hogy:

"Először rendőrökkel, majd szippantós kocsival próbálta a 16. kerületi rendelőintézet vezetője megakadályozni az Együtt politikusát, Vajda Zoltánt és a párt aktivistáit abban, hogy az intézet előtt gyűjtsék az aláírásokat a Momentum Mozgalom olimpia-ellenes népszavazási kezdeményezésére."

szarugy1.jpg

Az anonimitását megőrző - bátrak vagyunk, csak nem annyira! - intézményvezető kifogyhatatlan volt az ötletekből, először:

“arra hivatkozva hívta rá a rendőröket az Együttre, hogy akadályozzák a mentők ki- és bejutását az intézetbe. Miután a rendőrök megbizonyosodtak róla, hogy az Együtt aláírásgyűjtő pultjai senkit nem zavarnak, az Együtt aktivistái a helyszínen maradtak. Az intézetvezető most duguláselhárításra hivatkozva hívott egy szippantós kocsit a helyszínre, de még az így keletkezett iszonyatos bűz sem tántorítja el az aktivistákat, hogy folytassák az aláírásgyűjtést. Az aláírások minden próbálkozás ellenére szép számmal gyűlnek a helyszínen.", írta az Együtt a Facen.

A demokrácia nevében előre a sárga-köves úton! A végén, ott lesz valahol Óz, vagy nem.

Pálmai Tamás

Aki Fideszes, rossz ember nem lehet?

nolimpia2.jpg

Elég nagy kihívás számomra fidesz-fejjel gondolkodni, de sajna szükséges, ha szeretném megfejteni, hogy mi re számíthatok. Sejtszintig tudni vélem, hogy az Olimpia megrendezése Magyarország számára csak a szép álom, illetve a tönkremenés és államcsőd kategóriájában reális elgondolás.

Azt is értem, hogy kell a zsebre tehető pénz, és ezért az Orbán-vezette rezsimnek semmi nem drága, hiába tudják ők is, hogy az "ötkarika" az ország hosszútávú eladósodását eredményezné, de mégis muszáj minden lehetőséget kihasználniuk. És, hogy miért? - mert, ha egyszer megjön a nép magához való esze és meneszti őket, akkor a kétharmad mámorában általunk benyelt törvénymódosításoknak köszönhetően valószínűleg sokuk megússza a börtönt, de egész további életüket a most lenyúlt pénzből kell fedezniük.

Létszükségletük tehát, hogy minél tovább megtarthassák a hatalmat, a lehetőséget a minden feletti kontrollra, így az ellenzék – ide tartozónak gondolják az összes embert, szervezetet, gondolkodót – minden rezdülésének különös figyelmet szentelnek.

Nem válogatnak - ahogy eddig sem - az eszközökben, emberekben, mindent és mindenkit felhasználnak, akit, amit lehet. Sajnos a „használt” tömeg ebből nem sejt semmit, azt gondolja, hogy a Jótevőjének tartozik a vak hit alázatával. Egy fejbólintására ugrik, és teszi, amit mondanak..

nolimpia5.png

A Momentum Mozgalom „Nolimpia 2024”-es, a budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazási kezdeményezése se úszhatja meg, mert olyan érzékeny pontjára tapint a regnáló pénz-politikusoknak, ami sok milliárd forint elsíbolásának lehetőségétől foszthatná meg őket. Azon már túl vannak, hogy az írott és a szájhagyományra épülő médiájukban „lekaraktergyilkolják” a kezdeményezés arcait - Fekete-Győr Andrást és Orosz Annát – ők nyilvánosan vontak vállat a kiszámítható provokációra. A mozgalom 500 aktivistája hatalmas vehemenciával vetette bele magát a számukra – és persze Magyarország számára – létfontosságúnak vélt aláírásgyűjtésbe.

Nagyon tiszteletreméltó, amit tenni készülnek, de rengeteg gáncs, kitett láb megugrása vár még rájuk. Ilyen lehet az a furmány, ami az eddig tapasztaltak alapján jogos félelem, hogy az aláírók között lehetnek szép számmal megvuduzott fidesz-trollok is, az ő feladatuk az, hogy fals adatok megadásával növeljék az aláírók számát. Ez akkor jelenthet majd problémát, amikor a Választási Bizottság belefog az adatok ellenőrzésébe, és mit ad Isten? - több száz, több ezer, ha jól dolgoznak több tízezer aláírás bizonyul majd légből kapottnak. Ez a demokrácia által biztosított népszavazás jogának sárba tiprása ugyan, vagy divatosabban szólva a demokrácia meghekkelése, de bizonyíthatatlan, így ne legyenek illúzióink. 

nolimpia1.jpg

Mielőtt még leborulna az erre lélekből ingert érző Orbán hatalmas agya előtt, érdemes végignézni a diktatúrák történetét, nincs új a nap alatt. Nem saját kútfőből származik a gyalázatos megoldás, elég itt csak az 1947-ben, a Rákosiék által lebonyolított "kék cédulás" választásra gondolni, amelynek eredményeként először kapott többséget, és így kormányalakítási lehetőséget  egy kommunista párt, az MKP. Bizony, így van ez, kedves fidesznyikok, a történelem csak ismétli önmagát. A főnökötök – és bandája –  fontos képessége, hogy ismeri, felismeri a mindenkori helyzetre alkalmazható múltbéli receptet és annak retorikáját, hogy miként adja el mindezt a tudatosan tudatlanságban tartott sokadalomnak.

A Momentumosok esetében üdítő újdonság, hogy főként fiatalok, akik saját bevallásuk szerint párttá kívánnak alakulni, és nem kevesebb áll szándékukban, mint leváltani az Orbán nevével fémjelzett valamit.

A kérdés, amit most feltesznek  egyszerű és érthető:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”.

Nem beugratós, nem kétfenekű. Aki él a  lehetőséggel, miszerint aláírásával tehet az ország érdekében, annak jár az általuk készített „oklevél” is az alábbi szöveggel:

„Köszönjük, hogy hozzájárultál ahhoz, hogy minden budapesti választópolgár megtakaríthasson 500.000 forintot!”

A Fidesz hivatalos kommunikációja szerint a fent említett „dologgal” nem érdemes foglalkozniuk, úgyis érdektelenségbe fullad, és kizárt, hogy eredményes legyen. Hiszi a piszi!

nolimpia3.jpeg

Közben pedig  nem csak itthon, de a külföldi magyarok között is gyűlik az aláírás, a melléjük álló Kétfarkúak  már 5 millió forintot tudtak magánszemélyektől, az adózott jövedelmükből összegyűjteni, hogy plakátkampánnyal segítsék az aláírásgyűjtést.

Nem árt tudni, hogy aki aláírja  az íveket,  az nem feltétlenül az olimpiát torpedózza meg, csak lehetőséget ad a demokratikus döntésre, aminek a vége akár az is lehet, hogy felülkerekednek az olimpia-pártiak, de akkor sem mondhatja azt senki, mint 2002-ben az egyszeri politikus, hogy

„Oszt jónapot!”

Mátrai Anna

ifj. knézy jenő – csupa kisbetűvel!

13912414_1156218467732736_8262678800737878179_n-crop.jpg

Mindenki, aki nézte az Orbán-televízióban futó olimpiai közvetítést az úszók előfutamáról hallhatta, hogy nem hallja! Bizony, ez is megtörténhet! A közpénzből – mindannyiunk adóforintjaiból – fenntartott televíziós csatornahegyek egyikén – az M4-en - a kommentátor kiharcolta, hogy a nevét külön kiemelve, csupa kisbetűvel írjuk le: ifj. knézy jenő.

 

Történt ugyanis, hogy a 2016-os sport-gigarendezvényen a NOB zászlaja alatt induló menekültcsapat – ami olyan sportolókból áll, akik elhagyni kényszerültek hazájukat – egyik tagja élő adásban, a szemünk láttára nyerte meg a női 100 méteres pillangóúszás első előfutamát. A 18 éves YUSRA MARDINI Szíriából úszva menekült a tengeren át Európába, és jelenleg Németországban él. A fent említett kommentátor (?) négy versenyző nevét és küldő országát felsorolta, de egy szót sem ejtett a győztesről. Nem hiszem, hogy a véletlen a bűnös ebben az esetben! Ez annál inkább hihetetlen, mivel az olimpiai közvetítés minden eladható reklámlehetőségét szintén közpénzből vásárolta fel Magyarország regnáló kormánya az aktuális gyűlöletkeltő kampánya népszerűsítésére. És persze, ne feledkezzünk el azt a nemzetközi szinten is példátlan, felháborító gyakorlaton, hogy a közvetítések szüneteiben  a szinte senki által nem nézett nemzeti M1 egyperces fröcsögéseit amit hírblokknak csúfolnak nyomatják bele az arcunkba!

Nem tudom eldönteni, hogy jelen esetben a "cenzor" utasítására nem lehet pozitív hírekkel szolgálni olyan emberekről, akik hazájukat, rokonaikat, barátaikat hátrahagyva kényszerülnek életük védelme érdekében menekülni, vagy knézy saját szorgalomból döntött úgy, hogy nem veszi szájára a menekültcsapat legígéretesebb sportolójának nevét. A végeredmény szempontjából talán az utóbbi a tragikusabb, amikor beindul az öncenzúra, így a rezsimnek már szinte oda sem kell figyelnie, alattvalói nem csak hűen teszik a dolgukat, de megfelelési kényszerük nyomására, túl is teljesítenek. 

BoMa

A félelem olimpiája

jegyzi: Pálmai Tamás

zika.jpg

 Kezdődik Rióban a négyévente megrendezett nagy nyári cirkusz. Az utóbbi évtizedekben megszokhattuk, hogy minden olimpiához tapad valami negatív jelző, például Athén: az el nem készült intézmények rendezvénye, Peking: a rossz levegőé, és hogy évtizedeket is repüljünk vissza: a 72-es pedig, az őrjöngő terroré. Rióról viszont már most kijelenthetjük, hogy az a közbiztonsági és egészségügyi kockázatok olimpiája lesz.

Évek óta érkeznek jelzések, hogy a brazil járványhelyzet enyhén szólva is tragikus és ezek a hírek az olimpia közeledtével nemcsak egyre hangosabbak, de egyre drámaibbak is. Brazília - legalábbis európai szemmel - a fertőzések tárháza, és ezek közül a legveszélyesebbek azok, amik ellen szinte még védekezni sem lehet.

Persze, akiknek bármilyen, a legcsekélyebb  anyagi érdekeltségük is  fűződik az óriási sportrendezvényhez, nyugtatgatnak mindenkit és igyekeznek elkenni az odalátogatókra leselkedő a veszélyt. 

My name Zika, Zika Vírus

A brazil Zika-helyzet - mint cseppben a tenger - jól mutatja, hogy miért olyan veszélyes hely az olimpia országa.

A vírus a nevét az ugandai Zika-erdőről kapta, ugye, mára mennyire összetöpörödött az egykor oly órásinak vélt bolygónk? Most egy afrikai eredetű betegségtől  rettegünk az amerikai kontinensen. Ennyit azoknak, akik vitatják a globalizáció tényszerű lényegét, és azt, hogy csak összefogás segíthet, nem pedig a bezárkózás, hiszen az ilyen, az egész bolygót érintő ügyekben csakis a közös fellépés segíthet megőrizni önmagunkat és fajunkat a jövőnek. A kis kitérő végén idézzük ide a Római Klub jelmondatát: „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!”

Vissza a Zikához! A kórt szúnyogok terjesztik, de más módon, például nemi érintkezés útján is „beszerezhető”, márpedig a brazil lányok gyönyörűek. A betegség aránylag enyhe lefolyású, a felismerését azonban nehezíti, hogy tünetegyüttese nagyon hasonlít több más kóréhoz, így például a sárgalázhoz, vagy az agyvelőgyulladáshoz is. Az esetek jelentős részében tehát, könnyen kezelhető kórról beszélünk, de nem akkor, ha terhes asszony válik fertőzötté, mivel ezeknek a terhességekének jelentős része nagyon komoly magzati károsodással jár, amelynek következtében - közismert néven - kórós kisfejültségben, mikrokefáliában szenvedő gyermek születik.

A mikrokefáliát okozhatják különböző genetikai és környezeti tényezők, emellett pedig az utóbbi időben világszerte aggodalmat okozó Zika-vírus is. A kisfejűséggel született gyermekeknél fennáll a fejlődési rendellenesség kockázata. A mikrokefáliára nincs kimondott kezelési lehetőség, ám a korai terápiák, beszéd- és egyéb fejlesztő foglalkozások segítenek a gyermek fejlődésében és az életminősége javításában.” (forrás: webbeteg.hu/)

A Zikával fertőzött és egyszer már kisfejű gyermeket szült nőknél a veszély a szülést követően sem szűnik meg, mivel a lappangó Zika befolyásolhatja egy távoli jövőben bekövetkező terhesség kimenetelét is.

Ennyit a Zikáról, amely pillanatnyilag a legtöbbször emlegetett, de sajnos közel sem egyedüli fertőzés, ami a nyári játékok versenyzőire, látogatóira leselkedik.

Közbiztonság?

Brazíliában sajnos a fenti szóösszetétel mellé mindig oda kell tenni a kérdőjelet, hiszen az elmúlt évtizedekben végbemenő hatalmas „ugrás”, amit az ország végrehajtott, milliókat hagyott az út szélén, méghozzá a szó szoros értelmében. Miközben a nagyvárosok egyes negyedeiben egymást érik a világmárkák felfoghatatlanul drága üzleteinek portáljai, alig néhány sarokkal odébb bádogvárosok és nyomornegyedek ontják a bűnözőket, a kis zsebesektől a drogdílereken át a gyilkosokig, akiknek a száma és eltökéltsége az olimpia közeledtével egyre nő.

Ne feledjük: a sötét zóna, az alvilág, ugyanúgy egy soha vissza nem térő üzleti lehetőséget lát a világ legnagyobb sportrendezvényében, mint az ország legális gazdaságának képviselői.

Mit tehet a turista? - 8 jó tanács, amit érdemes megfogadni!

  • Már indulás előtt tájékozódójuk útikönyvek, honlapok segítségével, hogy melyek azok a veszélyes helyek, negyedek, amiket kerülni kell.

  • Nem árt odafigyelni a rablók lelkivilágára sem, minek hergelni őket azzal, hogy nincs nálunk pénz, tehát kevés pénz legyen a zsebben, amit azonnal át lehet adni, valamivel több mondjuk egy kisméretű hasi-tasiban, de szigorúan az ing, blúz alatt, hogy ne tudják egyetlen mozdulattal leszakítani.

  • Soha ne hordjon értékes láncot, ékszert ruhán kívül, mert letéphetik.

  • Ne viseljen nagy, feltűnő fülbevalót, mert azt is könnyen kitéphetik

  • Drága fényképezőgépén - ha a nyakában tartja, ami nem ajánlott - legalább mindig legyen rajta a keze.

  • Kerülje az „örömárusok” látszólag kedvező árú ajánlatait, mert soha nem tudhatja, mit tartalmaz a szer, a nő, vagy a pasi, sokszor ugyanis a „kis öröm, nagy baj” szabálya érvényesül.

  • Brazíliában nagyon kevesen beszélnek idegen nyelveket, ezért - biztonság kedvéért - nem árt néhány fontos szót: segítség, eltévedtem stb. megtanulni portugálul

  • Ha lehet, ne térképet használjon, hanem GPS-t, mert az nem hívja fel a figyelmet arra, hogy kiszolgáltatott turista. 

Ha mindezek ellenére kicsit óvatosan, vagy akár kalandvágyból mégis nekiindul, vagy már ott is van  Brazíliában,  akkor sok sikert! - térjen vissza épségben és sok valóban szép emlékkel!

Kammerer Zoltán tér, alias Oktogon

boboca

olimpia.jpg

Aki a reggeli órákban könyvébe temetkezve olvasgatott, és nem figyelt fel rögtön, az csak a hangszóróból értesülhetett arról, hogy eltérítették a 4-es, 6-os villamost, ugyanis a Király utcai és a Nyugati téri megállók után ( ki merről utazott ) a Kammerer Zoltán tér következett.

Az ok, amiért virtuális kitérőt tett a kötöttpályás az volt, hogy 68 éve, 1948. június 23-a óta ezen a napon ünnepeljük világszerte az Olimpia napját. 1894. június 23-án Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére összeült Párizsban a „Kongresszus az olimpiai játékok felújítására”, amelyen elhatározták az olimpiai eszme újjáélesztését.

Ebből az alkalomból több eseménnyel köszönti hazánk is a magyar olimpikonokat és a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot. A BKK azzal támogatta az Olimpia Napját, hogy villámcsődületet szervezett a reggeli órákban, melynek során a már korán is tikkasztó időben a már fent említett 4-es - 6-os vonalon egy-egy villamosszerelvényre fiatal sportolói csapatok, vízilabdások, bokszolók, birkózók, vívók szálltak fel, így tisztelegve a magyar olimpiai hősök teljesítménye előtt. Ezen a napon a 4-es és a 6-os villamos minden megállója új nevet kap, egy-egy olimpiai bajnokét, és a megállókban régi sportközvetítések hangját is hallhatják majd a várakozók.

süti beállítások módosítása