Legnagyobb meglepetésemre a díszterem folyosóján még mindig árad a falakból az ott felejtett  a virsli- és mustárszag. Ez az illat még Szépvölgyi Zoltán egykori Fővárosi Tanácselnök 16 éves uralma idején vette be magát a lambéria mögé. Ha már itt tartunk, más is emlékeztet a régi időkre, a mai főpolgármester hatalma ugyan úgy látszólagos, mint Szépvölgyié volt anno, hiszen mind a ketten pártirányítás alatt állnak, a fővárosi közgyűlés ennek következtében, csak egy himi-humi határozatot hozott arról, hogy tárgyaljon a főnök az Istennel, pardon Orbánnal.Tarlós István tehát nem merte a közgyűlés elé terjeszteni - ahogy azt az ellenzék követelte - sem a népszavazás kiírását, sem pedig azt, hogy vonják vissza a pályázatot, ez utóbbi lett végül is a döntés, de nem a testületben, hanem a miniszterelnöknél. Most már minden rendben lesz, hiszen a főpolgármesternek megmondták mi a véleménye.  

Sorjában haladva: az első napirendi pont a mára már teljesen kivéreztetett, minden anyagi és erkölcsi javától és büszkeségétől megfosztott főváros ez évi költségvetési vitájának nevezett bohóctréfa volt.

A költségvetés-tervezet, amit a kormányzó többség sem volt képes lelkesen, csak ímmel-ámmal védeni az azt támadó ellenzékkel szemben, a sorok első olvasatában optimista, azaz cseppet sem realista, ám egy kicsit elmélyültebb tanulmányozás után kiderül, hogy ez nem a „mire költünk, mit fejlesztünk” költségvetése, ez a „mire nem jut” magyarázkodása. A vitának nevezett valamit a főpolgármester alig néhány hozzászólás után, már-már unottan lezárta.

Az olimpiai vita előtt még szót kapott Fürjes Balázs, az olimpia kormánybiztosa, és Borkay Zsolt MOB elnök, akik egy-emberként igyekeztek könnyzacskót üríttetni, illetve minden szépet és jót elmondani a bukott kezdeményezésről, a helyi ellenzéki képviselőkre tolva - ahogy ezt Orbánéktól az elmúlt napokban ellesték - a felelősséget, a „több mint száz éves álom széthullásáért”

Ezt követte az olimpiai vita maga, na, kérem, ezt látva és hallgatva az a bizonyos sokat emlegetett bányász-béka is megszédült volna a segge alatt tátongó mélységtől. Horváth Csaba szocialista képviselő felütése, ami sok más mellett gyávasággal vádolta a kormánypárti többséget, beizzította a kormánypárti gőzgépet. Horváthnak Kocsis Máté válaszolt keresetlen stílusban, amelynek legapróbb eleme volt, hogy baromságnak minősítette képviselőtársa mondandóját hazugnak és köpönyeg forgatónak nevezve őt és mindenkit, aki szembe ment az olimpiai pályázattal. Kicsit később - hasonló stílusban, csak még erősebben - Trippon Norbert újpesti szoci viszont azt emlegette, hogy a Fideszes képviselők, „lefosták a lábszárukat” félelmükben, hogy nem lehet a csókosoknak adni az olimpiai beruházás jelentős részét.  A vita további részleteitől eltekintek, hiszen szinte mindenki mosakodott, vagy azért, mert a terv mellett áll, vagy azért, mert ott állt, de már nem, Összesen két képviselő nem érezte szükségét a magyarázkodásnak, hiszen ők nem változtattak a véleményükön: a 2015-ben, a szavazáskor tartózkodó Gy. Német Erzsébet, a DK képviselője, és a rendezés ellen már akkor egyedül szavazó LMP-s Csárdi Antal.

Ennyit az első fejőstehénke tarkón lövéséről, aki itt még csak térde zuhant, - vagy milye van ennek az állatnak - ám este, amikor Tarlósnak megadták, hogy merre van az előre, végleg kimúlt.

A másik fejőstehénnek szánt projekt a Rácz Fürdő volt ezen a napon.

Azt, hogy zavar támadt az erőben és a kormánypárt köreiben, vita dúl az eltapsolás körül, már a napirend elfogadásakor érezni lehetett, hiszen a főpolgármester - szokásával ellentétben -  helyt adott annak az ellenzéki kérésnek, hogy a fürdő ügyét, ne zárt ülésen tárgyalják. Úgy látszik Tarlós abba még belement, hogy a hatalomátvételkor már csak kapunyitásra váró komplexumot ellehetetlenítsék, ezért aztán hét éve ott pusztul Buda egyik legfrekventáltabb  telkén  egy, akár idegenforgalmat is élénkítő beruházás, amivel a cél nem lehetett más, mint, hogy az eredeti befektetőktől el einstandolhassák.  A fővárosi kormánypárti többség egy része úgy vélte, eljött végre az ideje a szüretnek, vagyis az értékesítésnek, amelynek alanya ki is lehetne más, mint a Tiborc Istvánt, Mészáros Lőrincet, és (régi-új nevén) Vajna Andrást is folyamatosan – állami pénzekből - finanszírozó Magyar Fejlesztési Bank.  

„A mai napon – mondta el a Városi Kurírnak Szaniszló Sándor szocialista fővárosi képviselő, a közgyűlés pénzügyi ellenőrző és felügyelő bizottság elnöke - a fővárosi közgyűlés milliárdokkal olcsóbban szeretné értékesíteni a Rácz Fürdőt, mint amennyit ér, milliárdos károkat okozva ezzel Budapestnek. 8 milliárdra értékelték a fürdő- és a szállodakomplexumot, ehhez képest 3.1 milliárdért akarják most tovább-passzolni a Fideszes kifizetőhelyként elhíresült banknak, amelynek van egy titokzatos vevője, akinek a személyéről nem nyilatkoznak, nem tudni milyen háttérrel rendelkezik, csak az a tény, hogy most 3 milliárdért vinné el a fürdőt. Ez az oka, hogy Tarlós István elé került az eladásról szóló előterjesztés. Az MSZP fővárosi frakciója azt kezdeményezi, hogy ezt a napirendi pontot a mai napon ne tárgyalja a közgyűlés, vagy ha ettől nem hajlandó elállni, azt kérjük, hogy maradjon fővárosi tulajdonban mindaddig, amíg a végelszámolások befejeződnek, és akkor teljes áron írják ki nyílt piaci értékesítésre, vagy maradjon fővárosi tulajdonban és üzemeltetésben, így végre megőrizhetnénk egy patinás budapesti épületegyüttest fővárosi tulajdonban.”

A Rácz Fürdő-ügyben teljes volt a káosz a kormánypárti oldalon, először megszavazták, hogy maradjon fővárosi tulajdon, majd arra hivatkozva, hogy ketten éppen nem voltak a teremben visszakérték, és ekkor elindult egy tökéletesen zavaros, ad hoc frakcióülés a teremben, aminek végeztével mégis csak levették  a napirendről „egyelőre” az ügyet. Ezzel kifeküdt a második remélt kormánypárti fejőstehén is.

Régen írhattam le, hogy ezen a közgyűlésen két fontos témában is győzött a budapestiek érdeke.

Ha nem lenne nyálas, most ideírnám, hogy amikor kiléptem a közgyűlés épületéből a Városház utcára, még a nap is másként sütött, de mivel annak ellenére is, hogy igaz, nyálas és érzelgős, nem írom ide.  

Pálmai Tamás

Az elektromos áram fa oszlopokra erősített légvezetékeken keresztül jut el még mindig a háztartásokba, ami ugyan funkcionalitásában megfelelő, de nem méltó a környezethez - mondja Radó Ákos, aki több évtizede lakik imádott Gellérthegyén .  A légvezetékekről, mint annyi minden másról is, írtam a kerületi önkormányzat megfelelő osztályának és az Elektromos műveknek is, de mindkettő arra hivatkozott, hogy drága lenne lecserélni, ehhez politikai akarat kellene.  A Citadella mögötti Jubileumi parkot - úgy, ahogy - rendben tartják, de azért ott is maradt egy évtizedek óta használaton kívül álló, romos illemhely. Csak csendben jegyzem meg: több sincs a környéken, és a szemetes tartályokat is csak nagy néha ürítik, úgyhogy visszavonom, nem, a Jubileumi park sincs rendeben, még „úgy ahogy” sem. Mindehhez annak az akaratnak kellene megszületni, hogy  turistaközpontként kezeljék  a területet.

Én eddig úgy tudtam, hogy a Citadella és környéke a ma is turistaközpont, mert  a többmillió Budapestre látogató külföldi és belföldi szinte mindegyike megfordul itt.

Így igaz, ám azon kívül, hogy lemehetnek a kilátóhoz és megnézhetik az emlékművet, semmi mással nem büszkélkedhet ez a jobbsorsra érdemes látványosság.  Egy nyári, ideiglenesen felépített vendéglőszerű képződmény áll csupán a kulináris élvezeteket, vagy akár egy pohár hideg vizet kívánók rendelkezésére, az öt-hat ideiglenes pavilon pedig szörnyan néz ki, egyik rondább, mint a másik.

Ez a maradék, hiszen amik itt voltak, azokat alig néhány éve botrányos körülmények között elbontatták. Akkor mindenki azt hitte , hogy kinézte magának ezt a jól jövedelmező helyet valami „csókos”, de nem - mint mondja, és látjuk is - azóta is az enyészet lengi be a tájat.

Az innováció és a felelős gondolkodás, mit felelős, egyáltalán a gondolkodása hiányát jelzi, hogy a parkolóban cirka tíz autóbusznak és ugyanennyi gépkocsinak van hely, ezért a Szirtes úton lefelé pöfögő a motorokkal állnak azok a buszok, amelyeknek már nem jut hely, így várják utasaikat. Ez persze tumultuózus jeleneteket okoz nap, mint nap. Az itt lakókat az sem zavarja kevésbé, hogy minden hónap első szombat délutánján több száz motoros találkozik a Citadella parkolójában, majd lezúgnak  a Hegyalja út felé. A rendőrség persze felteszi a kezét, mondván: nem tilthatják meg, hogy ott találkozzanak, hiszen ez nem politikai megmozdulás.

Eddig a gondokról, az elhanyagoltság szülte keserűségről beszéltünk, de mi lenne a megoldás, hiszen egyetértve Önnel, elkeserítő állapotok uralkodnak ezen a helyen, ami bármely más világvárosban díszes nevezetesség, a város ékessége lenne?

 Itt lenne például  az ideje a több évtizede idetervezgetett sikló megépítésének, ami nemcsak a környezetet kímélné, de bevételi forrás is lehetne a városnak.   Arról a sokmilliós megtakarításról nem is beszélve, amit azzal érnének el, hogy nem kellene az utakat állandóan javítgatni, bár a jelenlegi helyzetet látva, azt most is megspórolják.  A sikló kivitelezése biztosan drága, de a városnak vannak feladatai, amiket az itt lakók érdekeinek védelmében meg kell finanszíroznia.  Egy hatalmas borospincére hajazó – jelenleg nem működő – létesítmény is van a Citadellán, amihez gyönyörű panorámát nyújtó kilátórész is tartozik, ennek kellene a helyi turisztikai központnak lenni, hiszen a bezárását megelőzően ez a hely mindig is erre szolgált. Most viszont semmi nem várja az idelátogató, évi közel 7 millió turistát.

Milyen számtan eredménye ez az elképesztő szám?

A statisztikák szerint 2015-ben hétmillió külföldi és egymillió hazai turista látogatott Budapestre. Ha ezt elosztom 365-tel, és ötvenfős buszokkal számolok, akkor kb. 450-500 busz jön fel a Citadellához naponta.

Ez komoly csúsztatás, hiszen természetesen nem mindenki jön fel ide.

Jó, akkor mondjuk, hogy a fele, 250 busz biztosan, és ez sem jelent kevesebbet, mint azt, hogy évente több mint 4,5 millió ember fordul meg itt,ahol  ezt semmiféle infrastruktúra nem támogatja, nem beszélve arról, hogy mint ahogy már mondtam, összesen 12 buszparkoló áll a 250 jármű rendelkezésre.

A kormány éppen ebben az évben írt ki ötletpályázatot a Gellérthegyre, benne kiemelkedően fontos helyszínként jelölve a Citadellát. Tény, hogy a szándék komolyságát erősen megkérdőjelezi,  hogy július 30-án írtak ki és november 10-én már eredmény is hirdetnek.

Minden tiszteletem azé a tervezőé, aki ennyi idő alatt értékelhető, megfontolt szakmai koncepciót gyárt.

Ha csak nincs a dolog már jó előre „lezsirozva”!

Jaj, miket beszél! Komolyra fordítva a szót, találtam az interneten egy Gellérthegy védő egyesületet, de 2012 óta semmilyen megjelenésüknek, fellépésüknek nem találtam nyomát. Azt hallottam róluk, hogy régebben egy hölgy a nevükben megkereste az ombudsmant, aki hozott egy határozatot 500 oldalon keresztül, de aztán ő is belefáradt a dologba. Éppen ma dobtam be egy levelet és egy DVD -t az elnök postaládájába. Azt gondolom, hogy egy pályázat elbírálásának ügyében, ami a környék fejlesztését szolgálja, beleszólást kellene kapni egy ilyen szervezetnek, hiszen ők vannak mögöttünk, mint civilek mögött.  Tény hogy mostanság rengeteg elképesztő dolgot hallunk arról, hogy egyesek mit szeretnének itt látni, a legborzasztóbb és pitiánerebb talán a viaszmúzeum ötlete, még akkor is, ha elfogadom, hogy mindennek az alfája és omegája a bevétel, azaz a pénz - ki tudná ezt nálam, egykori bankvezetőnél jobban?

Az elmúlt negyven évből melyik időszakot emelné ki, mint a Citadella virágkorát?

A hetvenes évek közepét, akkor 1975-ben  készült el a Jubileumi park, benne a frissen ültetett, akkor még nyiszlett fácskákkal, amelyek ma már 4-5 méter magasak. Azt, hogy a park  még  mai állapotában is majdnem virágzó helyként tündököl, - hangsúlyozom, a környezetéhez képest- a hetvenes évek közepének köszönhető, annak a munkáját dicséri. Akkoriban a Gellérthegy és a Citadella fontos, felkapott kirándulóhelye volt a Budapestieknek Az egyre növekvő érdeklődést és turistaforgalmat azonban nem követték fejlesztések.  Visszatekintve a nyolcvanas-kilencvenes évek  a fejlesztések ugyan akkor sem történtek meg, de mégis azok voltak a legnyugodtabb, legbékésebb évek errefelé.

A fenntartás, az állagmegőrzés is rendben volt?

Igen. Lehet, hogy a fák köré nem épült betonkocka, de lényegesen rendezett volt a környék. A helyzet akkor vált válságossá, amikor meggondolatlanul ilyen rettenetes forgalmat eresztettek ránk, ezzel szinte évek alatt tönkretették az összes idevezető utat.  Az sem érdekel a mai napig se senkit, hogy a Gellérthegy egy része természetvédelmi terület. Ahogy a várban, itt is szigorúan korlátozni kellene a behajtás feltételeit, és ha a siklót nem is építenék meg, legalább a Rácz fürdőnél kellene buszparkolót kialakítani, a turista buszoknak.

Észre kellene végre venni mindazoknak, akinek ez feladata, hogy a Citadella és környéke haldoklik, és beléptünk az utolsó öt percebe, amikor közös gondolkodással még megmenthetnénk. Persze nem alibi tervpályázatokkal, hanem komoly elmélyült szakmai munkával.

Nem túlzottan drámai és teátrális megfogalmazás ez az „öt perc”?

Döntse el mindenki, miután megnézte a képeket! 

Photo Gallery by QuickGallery.com