Miután a gordiuszi csomót - akárcsak Nagy Sándor -  kibogozni ők sem tudták, ezért akárcsak a nagy előd, átvágták, megadva a pofonegyszerűnek tűnő megoldás ötletét, áthárítódott a feladat ránk, mindannyiunkra, nosza, adjuk össze a lélegeztetésre valót! Nagy oddsal mernék fogadni, hogy a gyűjtés eredményes lesz, hiszen a polgár - egyes szám első személyben - nem az embertelenség magasságából nézi a nélkülözőt, hanem segít rajta, de az fránya többesszám harmadik személy, az”Ők” sokszor mást süvölt.  

Az „Én” mindig megérti, hogy bármikor bármelyikünk gyereke, unokája, rokona, ismerőse, barátja, sorstársa kerülhet olyan helyzetbe, hogy csak egy lélegeztető gép mentheti meg az életét. A Heim Pál gyermekkórház új intenzív osztályán egyelőre csak a felirat finanszírozására futotta pártunk és kormányunk vezetőinek a mi adóforintjainkból, a többit (IS) adjuk össze mi, és ők majd tapsikolnak és bevállalják az átadón való részvételt, ha egyáltalán  lesz kedvük. 

A mai lét véres valóságává vált demagógiája az alábbi felsorolás, mert lássuk csak néhány példán, mire is van itt pénz, ha már a gyerekek lélegeztetőgépére nem is fussa: gigantomán várba költözés: pipa;  stadionok: pipa; a senki által nem használt kisvasút: pipa; és a sort hosszan folytathatnánk, de nem tesszük, mert már így is látszik, hogy csak az fontos, ami nekik az, minden más fontatlan.

Mindegyik hatalomfinak van családja, gyereke, nekik miért nem ugrik be, hogy esetleg az egészségügy fejlesztésére is költeni kellene? Talán azért, mert nem járnak a pórnép ispotályaiba, hiszen ők meg tudnak fizetni minden kényelmet és szakértelmet, na meg soronkívüliséget. Persze az is előfordulhat, hogy létezik egy szupertitkos szuperintézmény, ahová csak Fidesz-igazolvánnyal lehet vizsgálatra, kezelésre menni. A másik alternatíva ugyanis, hogy olyan felfuvalkodottak, és oly mértékben elvesztették már a valóságérzetüket, ami a veszélyérzet megszűnését is magával hozza, hogy valóban hisznek saját sérthetetlenségükben, és hogy nemcsak uralkodni, de élni is örökké fognak. Nem feladatom felnyitni a szemüket, csak azért mondom, hogy szó ne érje a ház elejét: megfélemlített népük ne legyen példa e mindenhatóságukba vetett hitükre, nem uralnak mindent és mindenkit.

Visszatérve eredeti témámhoz: a Heim Pál Gyermekkórház évente több mint háromszáz súlyosan beteg lurkót kezel hatágyas intenzív osztályán, újszülött kortól egészen 18 éves korig. Többek között itt gondozzák a súlyos, életveszélyes állapotú légzőszervi, belgyógyászati, többszörösen sérült, valamint a koponya- és agysérült gyermekeket is, de a hatból csak négy ágyon tudnak ellátni lélegeztető gépre szoruló kisbeteget,

 „Ott fognak állni az ágyak és nem tudnak beteget kezelni rajta, mert a betegek többségét gép nélkül nem lehet intenzív osztályon ellátni” – mondta az RTL Klubnak Smrcz Ervin, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki rengeteget dolgozott azért, hogy ez a korszerű gyermek intenzív osztály létrejöhessen.

A riportból az is kiderült, hogy nem csak lélegeztető gépet nem finanszíroz az erre hivatott minisztérium, de a személyi feltételek sem biztosítottak az osztályon, nincs elég aneszteziológus, így műtéteket kell későbbi időpontra áttenni, vagy elhalasztani.

Aki a Magyar Kormánnyal ellentétben segíteni szeretne, annak  álljon itt a kedvezményezett elérhetősége: Heim Pál Gyermekkorház Fejlesztéséért Alapítvány www.heimalap.hu

PYT

Azt vizionálta a főmufti, „Oh! Irgalom atyja, ne hagyj el” hogy e titánokat igénylő tetthez nincs elég ereje pártunknak és kormányunknak, ezért kénytelen a hon polgáraihoz fordulni segítségért határon innen és túl. Na-na, álljunk meg egy szóra azért ne ilyen futva, az innen oké, de a túl, hát azt bontsuk csak ketté, személyesre, meg levelezősre!  Azért, hogy jobban a szívünkhöz szóljon, még „migráncsozott” is persze Balkéz János, no csak úgy szalonilag, ahogy az övéhez hasonló régi úri családokban az megengedett. Egy szó, mint száz: újra belendült a hadiállapot-feeling, megint harcban állunk, most éppen Európáért áldozzuk virtuális vérünket, mert szólít a kontinens minket, akik már Nándorfehérvárnál is megállítottuk a törököt, igaz nem úgy, és nem annyira, de azért mégiscsak.

Arról nem ejtett szót felhívásában a mi jó Jánosunk, hogy a betelepítésre kiszemelt „nem közülünk valókat” – akikre rászabadítana minden magyar hátrafelé-nyilazót, nehogy ezerpárszázan megrontsák ártatlanságunkat – teljes, mindenre kiterjedő vizsgálat alá vonta az Európai Unió erre hivatott cége, és, hogy biztos legyen, a magyar hatóság ide vonatkozó szervezete is, és kivétel nélkül mindannyiunkat makulátlannak találta.

A miniszter természetesen alaposan ki is oktatta a sok százmillió általunk megkeresett forintból ránk erőltetett népszavazást és az azt megelőző többhónapos intenzív kampányt elutasítókat. Lári-fári - mondta volna (ha ő nem ő lenne, de persze ő azért ő), mit nem értenek ezen, kell a cirkusz ahhoz, hogy újraválasztathassuk magunkat. A szószékéről számháborút hirdetett, melynek a győztesét is íziben megnevezte, majd kiprédikálta a magyarság jelentős részét, mondván, csak az a demokrata, aki velük szavaz.

Érdekes fogalmai vannak a miniszternek a demokráciáról, a demokratákról. Talán figyelnie kellett volna az iskolában, amikor erről magyarázott a tanára! Folytatva a ferdítésözönt, azt is kifejtette, hogy Magyarország azzal, hogy megállította a bevándorlást Európának nagy szívességet tett méghozzá úgy, - mert mi már csak ilyen törvénytisztelő népek volnánk - hogy betartotta az erre vonatkozó szabályokat. Valójában sem a bevándorlást nem állítottuk meg, - hiszen továbbra is jönnek Európába a menekültek - sem a szabályokat nem tartottuk be - hiszen több ezer ember jutott át Magyarországon regisztrálatlanul - de kit érdekel a valóság olykor unalmasan szürke, sokszor több mint ötven árnyalata,

A lényeg, ahogy azt a felcsúti bölcs is megmondta, mikor bukni látszott, és bukott is: „a haza nem lehet ellenzékben” és, hogy ki tartozik bele abba a hazába, azt ők mondják meg. Nemde bár? NEM!!!!

PTP

Szinte hallom a felháborodott, lekicsinylő, az intézményt és az egész amerikai földrészt földbe döngölő szólamokat, amivel a közeljövőben találkozhatunk majd Orbanisztáni regnálók részéről. Az Orbán-tv esti (híradós) meséjében - felteszem - már úgy hangzik el a hír, hogy a magyar embereket és a szabad demokrácia, valamint a szólásszabadság eszményét alázta meg az USA azzal, hogy köszöni, de nem kér a „magyar sámánból”. A még durvábban fogalmazó, szintén mindannyiunk pénzével kitömött kormánymédia biztosan megemlíti a Soros György által vezényelt háttérhatalom hadseregét: a szabadkőműveseket, és az illuminátusokat is, akik ezzel újabb támadást intéztek virágzó államunk boldog népe ellen.  Csodálkoznék, ha Gyurcsány neve nem kerülne elő, hisz az ő keze is biztosan benne van, nem beszélve a baloldali és a liberális eszmék csahosairól.

Holott egy épp ésszel gondolkodó, a demokráciát fontosnak tartó közösségben teljesen normális , hogy tartózkodik minden olyan eseménynek, megnyilvánulónak teret adni, ami veszélyeztetheti azt, amit fontosnak, alapvetőnek gondol. Így érthető, hogy a Wilson Központ döntnökei – ’56-os emlékév ide, ’56-os emlékév oda – inkább nem tesznek eleget a magyar kormány felkérésének, és nem rendeznek nemzetközi konferenciát a témában.  Ott, a nagyvízen túl ugyanis jól tudják, hogy a mai magyar vezetésnek - és hangsúlyozni kell: a vezetésnek, nem magának a magyar népnek - a forradalom igazsága olyan magas, mint hajdúnak a harangöntés, hogy nemzeti gerincű népiesch-eknek is kedvezzünk egy fél mondattal.  A megtisztelő felkérésnek valószínűleg azért nem tesznek eleget, hogy Orbán legalább George Washington, Thomas Jefferson, Abraham Lincoln, Franklin D. Roosevelt, vagy, hogy néhány polgárjogi harcost is említsek: Booker T. Washington, Martin Luther King, Rosa Parks, stb. hazájában még véletlenül se szónokolhasson.  

A magyar diplomácia bohócügyi minisztere és egész minisztériuma blamálta magát, hiszen nem ez az első pofon, sőt ellentétben az Orbán által hazug, fellengzős módon hangoztatott Európának kiosztott sallerektől és kokiktól, ez az elutasítás egy glaszékesztyűs kézzel bevitt valódi gyomros volt.

Mondanám, hogy a hatalom fura urainak érdemes lenne elgondolkodni a történteken, de tudom, hogy ők semmiből nem tanulnak, és szinte bármiből képesek levonni a megfelelő hamis következtetéseket. Emlékezzünk: „ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.”  Éééérteeeeeddd?

A mű - Live in Vida Loca - szerzőjét, Desmond Child „dicséri”, akinek a magyar ’56 jól érzékelhetően semmit nem mondott, a zene szinte akármilyen szöveg alá megfelelne, ami prozódiailag illik hozzá. Ennél a dalnál nem is maga a mű, még csak nem is a neves előadógárda érdekes,  amely Nagy Ferótól, Péter Szabó Szivin át a jó öreg Sasiig, szinte mindenkit magába foglal, akinek köze van a szakmából ehhez a mai kocsmához, hanem Schmidt Mária sztárolása.

Mi köze a dalhoz a már szakmai életében is a B - oldalt pörgető dívának? A főnök rendelt, ő ellenőriz, vagy finanszíroz? Ki tudja? - tény, hogy a verk-változatban nincs egyetlen szereplő sem, akit annyit fotóztak volna, mint a mi, a fotózás során egyre vidámabb, mosolygósabb, és egyre lazább Mariskánkat, aki olykor-olykor teli szájjal nevet a „kancsalul festet egekbe”. Csak nem ő a producer, lehet, hogy ezt az alkalmat véli alkalmasnak a visszatérésre a közéletbe azután, hogy tragikusan leszerepelt rémképzete: a „Sorsok Háza”, amely azóta is ott áll félig kész mementóul a Ferencvárosi pályaudvarnál arra várva, hogy egyszer tán valaki megtölti végre méltó értelemmel, feldolgozásra váró érzelemmel. Valaki, aki tisztában van azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy egy népnek nem lehet a kiirtás a sorsa, így azután a „Sorsok Háza„ elnevezést Schmidték anno elfelejtették átgondolni, mert ha – amire gondolni sem akarok - igen, akkor ők a legcinikusabb emlékezni vágyók széles-e Európában.

Most még azonban sajnos más se jut nekünk, mint "gyönyörködni" Mariska, és az őt, és a hozzá hasonlókat ránk okádó rezsim ízléstelen ereszdelahajamat táncában.

 Pálmai Tamás

Amikor letettem a kagylót, gondolatban  visszatekertem a beszélgetést, mint egy televízióadást,  – ami a XXl. században ugye már nem kunszt, nem úgy, mint az, hogy az ingyenes alapoktatás feltételeinek bizrosítására KÖLCSÖNT kelljen felvenni – és újra "meghallgattam",a  nagyit, de nem, az előbb sem értettem félre semmit.

Orbán 2016-os „jobban teljesítünk”, meg „dübörög a gazdaság” országában egy banknak  sajnos érdemes lenne, és  fogadni mernék rá hamarosan meg is teszi, ilyen reklámot csinálni, mert ez a nonszensz sokakat érdekelhet, érinthet, hiszen sokunk kerülhet ilyen helyzetbe. Az is tény, hogy a bank ha kidolgoz ilyen kondíciót azért teszi, mert a dolgozó réteg – hiszen csak ők élhetnek ezzel a lehetőséggel – jelentős részének igénye lehet – van – rá, mert a nagy jobban-teljesítés közben le-ga-tyá-sod-tunk. 

Emlékszem, amikor én voltam a gyerek  – az átkosban, és senki ne higgye, hogy visszasírom az elmúltat - tizenkét éven át hallgattam – gondolom nemkevés társammal egyetemben – ilyentájt, vagyis augusztus idusától kezdve - hogy „olvasd el!”, „ismételd át!”, „rakd össze!”, „szedd elő!”. Láttam a gondterhelt szülői megnyilvánulásokat, amikből érzékelhető volt, hogy valami nincs rendben, gondban vannak a felmenők. Tüzetesebb odafigyeléssel kikövetkeztethető volt minden évben, hogy „szegény az eklézsia”, a Polgár-lányok sakktudása sem bizonyulna túl soknak ahhoz, hogy ezen a gordiuszi csomón picit lazíthassanak. Soha nem értettem, miért kell ebből az „iskola-cuccból” akkora ügyet csinálni, hiszen nem nagy dolog, ha nincs meg minden az első napon – héten, hónapban – majd csak lesz valahogy: kölcsönkérem, kidumálom, lemásolom, amire mindenképpen szükségem lesz. Egyszer szóvá is tettem az ősöknek, a reakciójukból arra következtettem,  nem tetszik nekik a  gondolatmenetem . Aztán persze minden évben, ahogy eljött a szeptember kisimultak a ráncok a homlokokon, elültek a fölöslegesen kavart hullámok, és elindulhatott a koromnak megfelelő osztályban az élet csakúgy, mint majdnem  mindenkor, és mindenhol. Nem hitelt vettek fel a szüleim, hanem „kigazdálkodtak”. Akkor. De hát az – mint hallom – rossz világ volt, de most, 2016-ban, amikor Magyarország a régióban az első, az EU tanulni jár hozzánk – és ez biztosan így van, mert bemondta az Orbántévé! – az EMBEREK meg állati jól élnek és már csak pár választás, és ha okosan – érted? – szavaz az ország, már ha lesz még szavazás, mert egyáltalán nem biztos, hogy szükség(ük) van rá akkor a Kánaán sem elérhetetlen.

Csak addig vegyen fel hitelt a család, ha azt akarja, hogy a csemete tudjon a Klikkesített csodarendszerben működni.

Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen 2018-ban választási év jön, és mint jól tudjuk olyankor minden fosztogatást osztogatás követ, úgyhogy két év múlva biztosan lesz plajbászravaló. Csak ne feledjük, ha újra bedőlünk, utána megint három, vagy ki tudja hány év fosztogatás következik!

Mátrai Anna

Legyen a külső munkatársunk!

Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: témajavaslat.

 Köszönjük: varosikurir@gmail.com

Tudjuk, az élet rohan, és ami tegnap még hír volt, az ma sokszor nem is félmúlt, hanem maga a múlt, de úgy érezzük, hogy nem hallgathatunk. Igyekeszünk fényt deríteni arra, hogy a négy hősi halott ittmaradott családtagjainak valóban minden segítséget megad - e  a honvédség és a minisztérium, vagy szeretnének minél gyorsabban és „egyszerűbben”-  értsd olcsóbban - túllépni a tragédián.

Az információt, hogy  egyelőre még szinte semmi nem történt a kártalanítás ügyében több forrásunk is megerősítette, ezután parlamenti képviselőket is megkérdeztünk az ügyről, akik egyöntetűen azt mondták, hogy ezek a hírek őket is elérték, és valamennyien megígérték, segítségünkre lesznek az igazság kiderítésében.

A tragédia után a Honvédelmi Minisztérium is és a Magyar Honvédség is többször nyilatkozta, hogy nem hagyják magukra a családokat, ez a kijelentés persze kicsit üresen cseng, különösen annak tudatában, hogy éppen e tragédia kapcsán derült fény arra a hihetetlen felelőtlenségre, hogy a Magyar Honvédség már évekkel ezelőtt felmondta a katonákra kötött élet- és felelősségbiztosítást, mert túl drágának ítélték azt. A biztosítások megszüntetése óta, azonban minden ilyen típusú juttatás a honvédelmi miniszter egyéni elbírálása alá esik.  A Városi Kurír igyekezett megkeresni a családokat is, ám ők közvetítő útján úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánnak megszólani az ügyben. Erős a gyanúnk, hogy a „nem kívánnak” formula ez esetben talán a „nem mernek” szinonimájaként érthető.

Mindezek fényében érdemes elgondolkodni azon, hogy miért érzi egyre több és több állami alkalmazott úgy, hogy kiszolgáltatott életet él, és akár egyetlen fintorát is megtorolhatják.  

Tanárok, egészségügyi dolgozók, közalkalmazottak, és még hosszan lehetne sorolni, menekülnek - ha tehetik - az úgynevezett versenyszférába, vagy külföldre.

Ellentétben akár a regnálók által példának tekintett Horthy-korszakkal, amikor az állami munkahelyeket - ilyen volt például a MÁV - nagy tisztelet övezte, hiszen „nyugdíjas állások” voltak, ma ezek a régen oly áhított státuszok a társadalmi presztízs legaljára kerültek.  A lecsúszás egyik fontos oka, hogy a társadalomtól nem várható el megbecsülés, ha az emberek azt látják, hogy a kormány is átgyalogol azokon, akik évtizedekkel ezelőtt még a középosztályhoz  tartoztak.  A Kádár-rendszer második fele is kiszámíthatóbb volt, mint ez a rezsim, hiszen akkor nagy biztonsággal lehetett tudni, mit szabad és mit nem, minek mi lehet a következménye, és olykor-olykor még a diktatúra slamposságában is bízhattunk.  Tévedésbe ne essünk, a jelen adminisztráció, illetve annak feje, nem véletlenül, oda nem figyelésből kiszámíthatatlan - „á dehogy!” - szándékosan az, hiszen a ma urai megtanulták, hogy a bizonytalanságnál, a kiszámíthatatlanságnál semmi nem nevel odaadóbb alattvalónak való jobbágyokat.

Végezetül álljon itt a négy hősi halott tűzszerész neve: Balázs Ádám őrmester, Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa János Nándor főtörzsőrmester, Kozár Gábor szakaszvezető.  

Legyen könnyű nekik a föld!

MOST ÉRKEZETT:

KOMMENTÁR NÉLKÜL:

A homokozó a jól öltözött muszlim asszonyok érkezte után a gyűlölet csendes, fojtogató arénájává válik. A sort az egyébként szintén - akárcsak a frissen érkezők - szemlátomást középosztálybeli, csinos, ápolt nagyi nyitja meg:

„Mit szól ehhez?”

- kérdezi gyűlölettől elfúló hangon a mellette csemetét hintáztató másik nőtől, aki csak a fejét csóválja, mintegy jelezve, hogy szavai sincsenek a történtekhez. A harmadik asszonyság nem ilyen szófukar, hosszú fejtegetésbe kezd arról, hogy neki már régen elege van abból, hogy:

„bármerre nézek, ezeket látom!”.

Többen helyeselnek és lassan, mintegy reflexszerűen felállnak az új magyar néptánchoz, amelyet az Orbán-táncház terjeszt oly nagy sikerrel országszerte a Migráncsozóshoz. Tudják, ez az, aminek a lépéskombinációit plakátok ezrein, újság- és televíziós közvetítések (az olimpia sem kivétel) százain terjesztik, oktatják, nekünk, és még a kéretlen tudás tandíját is fizethetjük. A szülő- és nagyi-tánccsoport lamentálva, foghegyről sértegetve a fejkendősöket - mert ezeknél soha nem lehet tudni, még visszaszólnak, vagy beélesítik a muszlimok ruhája alatt kötelezően viselt bombamellényt - tehát az asszonycsapat felfejlődik a homokozóba védelmi kört formálva a gyerekeik köré, ezzel választva el őket melletük  játszadozó tudjuk kiktől, majd a tánc szabályai szerint lassan, helyben totyognak.

Mindebből a gyerekek az anya-fal egyik oldalán sem értenek semmit, talán csak azt, hogy valami megfoghatatlan baj, feszültség van, valami olyasmi, mint amikor otthon apu és anyu fojtott hangon veszekszik. Azt, hogy van még - de legalább is lehet - remény az értelmes gondolkodásra, egyetlen nagyi mondatai érzékeltetik, ő az, aki a hinta mellől szemlélve az eseményeket egyszer csak felháborodva fakad ki:

„Nem szégyellik magukat? Mit ártottak ezek az asszonyok nekünk, nem látják, hogy a gyerekeik ugyanolyan helyesen játszanak, mint a mieink? Mit szólnának, ha pártunk és kormányunk feje egyszer csak úgy döntene, hogy mi, itt a parkban vagyunk a nem kívánatosak, és egy kis pénzt is rádobva meghírdetné az új ellenséget - ami nagyon könnyen be következhet, hiszen ez a XIII., értik!, a XIII. kerület - és a mi gyerekinktől, tőlünk féltenék attól kezdve valakik a srácaikat? „

Mire mondandója végére ér egy csomó ellenséges szempár szegeződik rá, a Gerébre,  és az unokája melletti hinták is szélsebesen kiürülnek, mert a migráncsozók elrángatják a lázító unokája mellett - aki valószínűleg maga sem más, mint Che Guevara reinkarnációja - felhőtlenül hintázó ivadékaikat.

A kormánynak oly kedves gyűlölet-hétköznap flash mob-jának résztvevői nagy igyekeztükben azt sem vették észre, hogy az akciójuk közben a vád titokzatos tárgyai – Bunuel után szabadon - kicsit értetlenkedve, és nagyon riadtan már el is tűntek, nem csak a játszótérről, de még a környékről is.

Hogy is mondta Harlan Coben?„A gyűlölet felemészti az embert, és megfeledkezik arról, ami igazán fontos.”

Pálmai Tamás

Ez remek lehetőség. Új távlatok nyílhatnak az eddig teljesen elhanyagolt ”szegmens”, a tanult, gondolkodó, szakmailag felkészült, a közélet iránt érdeklődő és eddig még egyáltalán nem lejáratódott női politikusjelöltek előtt. Ezeknek a hölgyeknek még csak arra sincs feltétlenül szükségük, amit Fidesz Tompika, a jóöreg fiatal-demokrata olyan nagy empátiával és a csak rá jellemző jó ízléssel ekként fogalmazott meg, amikor gratulált a két első magyar olimpiai aranyhoz, amit ki más is szerzett volna, mint két hölgy: „minden sikeres nő mögött áll egy férfi”. Nem bizony! - már csak azért sem, mert ezek a pofátlan férfi politikusok nemhogy  a hölgyek mögött állnának, de nem ám, egyenesen eléjük tolakodnak.

Az időpont is kedvez a női nem preferálásának,  hiszen még két év áll rendelkezésre ahhoz, hogy akár az ismeretlenségből is felépíthessék a szóban forgó hölgy ismertségét, elfogadottságát, akár többnek is, hiszen ne csak miniszterelnök-jelöltben gondolkodjunk, van ott még ellátandó feladat rengeteg.

Ám itt jön a bibi! A megkeresett baloldali potentátok egyetértenek abban, hogy az ötlet jó, támogatják, persze egyikük sem vállalta, hogy konkrét neveket említsen, mondjuk: Dobrevet, Kunhalmit, Vadait, Gy. Némethet, Szabó Tímeát, Szél Bernadettet, stb – hiszen politikusokról van szó, miért is lennének egyértelműek?  Csak abban volt teljes az egyetértés, hogy külön-külön eltekintve egy-két üdítő kivételtől, kizárólag saját pártjuk felhozatalából mazsoláznának.  Még csak terv szintjén sem ugrott be nekik, hogy az ideális jelöltek közül - párthovatartozástól függetlenül - kellene kiválasztani a legalkalmasabb hölgyet.

Persze - riadok fel álmodozásomból - mit várok én a napjaink percemberkéitől, azoktól, akiknek elődei azt a bizonyos Orléansit is máglyára küldték, hiába vezette győzelemre hadaikat.

M.A.

Hogy minden flottul mehessen – az tisztázatlan, hogy egy menetrendszerinti repülőjáraton, vagy a laktanyába felé vezető félúton, és az sem tudható, hogy mondjuk Szájer József által e témában bejáratott laptopot kölcsönkérve, esetleg lúdtollal, csak az a tény - a katonák saját kezükbe vették az alkotmányírás nyűgét.

A márciusban nyilvánosságra hozott tervezet bírálói szerint az új rendelkezéshalmaz bebetonozza a katonaság egyeduralmi pozícióját. Erről azonban csak a füstös kiskocsmák lefüggönyözött hátsótermeiben – ahogy ez nálunk is ismeretes volt anno – magukban pufoghattak, hiszen a messze földön híres demokratakatonák a szavazást megelőzően betiltották az ellenvélemények hangoztatását, nem beszélve a kampányszagú megnyilvánulásokról. Nagyon egyszerű módját választották annak, hogy egyértelmű legyen a nép egyszerű gyermekének is a tiltás: aki mást tartott az ország jövője szempontjából helyesnek, azt egyszerűen valótlanság terjesztésének vádjával gyanúsították meg, melynek a büntethetősége az ott érvényes törvények értelmében 10 év.

A katonai kormányzat azt ígérte - mert ígérni ők is tudnak, méghozzá gazdagon - ha elfogadják az alkotmányukat, akkor egy éven belül általános választásokat tarthatnak az országban. A tervezet ellenzői szerint ez nem oszt, nem szoroz, hiszen az új alkotmánnyal megcsonkított ágyékú demokrácia jönne létre, ahol a fegyveres erők, és a nem közvetlenül megválasztott szenátus óriási túlhatalommal bírna a kormányzat felett.

És eljött a mai nap, amikor is a választásra jogosultak 60 százalékának részvétele mellett, a demokrácia égisze alatt, és annak mind nagyobb dicséretére 61 százalékban igennel szavaztak a katonai diktatúra bebetonozására.

 Ahogy körülnézek, sajnos nem csak Közép Európában nőtt meg a kereslet diktátorokra és az általuk nyújtott egyszerű, gondolkodásmentes, és a szabadság látszatát megtartó diktatúrák elnyomására.

Nálunk is lesz népszavazás! Csak szólók - amíg tehetem – hisz, mennyi mindenről gondoltuk, hogy „ezt már biztosan nem merik megtenni!” Aztán meg DE.

S.B.

Történt ugyanis, hogy a 2016-os sport-gigarendezvényen a NOB zászlaja alatt induló menekültcsapat – ami olyan sportolókból áll, akik elhagyni kényszerültek hazájukat – egyik tagja élő adásban, a szemünk láttára nyerte meg a női 100 méteres pillangóúszás első előfutamát. A 18 éves YUSRA MARDINI Szíriából úszva menekült a tengeren át Európába, és jelenleg Németországban él. A fent említett kommentátor (?) négy versenyző nevét és küldő országát felsorolta, de egy szót sem ejtett a győztesről. Nem hiszem, hogy a véletlen a bűnös ebben az esetben! Ez annál inkább hihetetlen, mivel az olimpiai közvetítés minden eladható reklámlehetőségét szintén közpénzből vásárolta fel Magyarország regnáló kormánya az aktuális gyűlöletkeltő kampánya népszerűsítésére. És persze, ne feledkezzünk el azt a nemzetközi szinten is példátlan, felháborító gyakorlaton, hogy a közvetítések szüneteiben  a szinte senki által nem nézett nemzeti M1 egyperces fröcsögéseit amit hírblokknak csúfolnak nyomatják bele az arcunkba!

Nem tudom eldönteni, hogy jelen esetben a "cenzor" utasítására nem lehet pozitív hírekkel szolgálni olyan emberekről, akik hazájukat, rokonaikat, barátaikat hátrahagyva kényszerülnek életük védelme érdekében menekülni, vagy knézy saját szorgalomból döntött úgy, hogy nem veszi szájára a menekültcsapat legígéretesebb sportolójának nevét. A végeredmény szempontjából talán az utóbbi a tragikusabb, amikor beindul az öncenzúra, így a rezsimnek már szinte oda sem kell figyelnie, alattvalói nem csak hűen teszik a dolgukat, de megfelelési kényszerük nyomására, túl is teljesítenek. 

BoMa