Nem tudok mást mondani: pokoli. Hétpontos akcióterve hadüzenet az EU-nak, mert ki akarja forgatni minden értékéből; hadüzenet a Néppártnak, Manfred Webernek, mert „új vezetőket” akar látni, akik a migrációról és a kereszténységről hozzá hasonlóan gondolkodnak; folytatja a sorosozó zsidózást is. Továbbra is úgy tesz, mintha a migráción kívül más gondja nem volna az EU-nak, s mintha e gond állandóan súlyosbodna. A migráció megállítása számára egyenlő a maga sajátos „kereszténységének megvédésével”.

Mindennek egyszerűen semmi köze sincs Európához, az Európai Unió valóságához

Borzasztóan undorító a folyamatos, képmutató hivatkozás a „kereszténységre”. Rendkívül erős e hivatkozásban a felvilágosodás örökségének elutasítása, a görög-római kultúra tradícióinak szinte teljes elhallgatása. Azt mondhatom, undorítóan középkorias bűze van mindannak, amit összehablatyolnak. És különösen undorító, hogy ez a kereszténykedés, ez a nemzetikereszténykedés ugyanolyan eszköz csupán – legalábbis a Keresztapa és némely alvezérei számára -, mint például a zsidózás, cigányozás, a homofób uszítás.

Eleinte „csak” minősíthetetlen ordítozással, anyázással kezdődött a „tudatlan-terror”, aztán a sajnos erről emlékezetes elmúlt évi október 23-i megemlékezésen már megvadult, (megvadított) főleg élemedettkorú honfitársaink támadtak szintén honfitársainkra csak azért, mert más volt a véleményük, és ezt füttyszóval adták a többiek tudtára.

Mára odáig jutott a vélt „ököljog”, hogy a mindannyiunk demokratikus jogáért, a népszavazás kiírásának lehetőségéért agitálókat éri egyre többször valódi fizikai atrocitás, amihez Kósa Lajos, a kormánypárt polihisztora cinikusan mindössze annyit fűz hozzá:

„Amikor megakad a gyűjtés, olyankor szoktak az aktivisták – hirtelen - erőszakra panaszkodni.”

Figyel Lajos!

„Jakabfy Tamást, az LMP józsefvárosi képviselője éppen a Rákóczi téren gyűjtött aláírásokat a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazási kezdeményezéséhez. Egy arra járó férfinak azonban ez nem nagyon tetszett, odalépett a vásárcsarnok előtti standhoz, és elkezdett ordibálni a képviselővel, majd úgy lefejelte Jakabfyt. hogy az LMP-snek elkezdett vérezni az orra.”

És erről hallottál, ugye?

„Épp egy aláírás közben voltak, amikor egy ismeretlen odalépett a pulthoz és az éppen aláíróval heves szóváltásba kezdtek. Aztán az ismeretlen elfutott. Az aláírást folytatták volna mikor visszatért megint az ismeretlen és lökdösődés kezdődött bár az hamar véget ért, mert az ismeretlen elfutott ismét.”

Egy szó, mint száz: a nép minden országban hajlamos a legegyszerűbbnek vélt megoldás, az ököljog bevetésére, mert „Ő” már csak ilyen, Ám míg más helyütt, ahol valódi, és nem illiberális demokrácia van, a hagyományok, a törvények, a rendvédelmi szervek betartatják az együttélés normáit azokkal is, akiknek ez nem mindig smakkol. Ám, ha ebben a láncban elszakad egy szem, – vagy direkt szakítják azt szét – akkor elszabadul az ellenőrizetlen indulat, és ezt a „indulat-szellemet” sokkal nehezebb – ha egyáltalán lehet – visszaparancsolni a palackjába, vagy úrrá lenni felette, mint azt a kiengedésénél gondolta az erre vetemedő.

Ha Magyarország jelenlegi vezérének legfontosabb mondanivalója alattvalói számára, hogy többre érdemes népünket csak úgy tarthatjuk fenn, és válhatunk, ha nem is a világ, de Európa vezető minijévé, ha hátrafelé nyilazva harcolunk, akkor nem csoda, ha a hívői ilyen harcos szellemben élik mindennapjaikat, és torolják meg vélt, vagy valós sérelmeiket is.

Az ország vezetése, hátrafelé nyilazva pusztítja az oktatást is. Jövőképét megtámasztja azzal is, hogy bebiztosítva jövőjét, a közoktatást is e célnak veti alá, és meghirdeti a „nem kiművelt emberfők” képzését. Az igazi gond, hogy ez, mármint az ország szellemiségének durva visszanyesése, sokaknak még tetszik is, hiszen hamar pénzt kereshet a gyerekük, és ők maguk sem vágynak az életük bonyolítására. Egyszerűbb követni, mint firtatni a parancsot. Ugye Lajos?

Mátrai Anna

Bocsánat a világ bármely fővárosába költözőktől, akiknek nagy része viselkedésében alkalmazkodni vágyik a forgatagban edzett fővárosiakhoz, hiszen részben ezért is döntött úgy, hogy a csendes, nyugodt kisvárost, falvat, tanyát a nyüzsgő városi életre cseréli. Sokuk megőrzi lelkében az ízes otthoni miliőt, közvetlenséget, kedvességet, ami sajnos a városi életre nem mindíg jellemző.

Más a helyzet esetünkben, amikor a "versenyző" miniszterelnöknek áll! Ebben a pozícióban más követelmények vonatkoznak a delikvensre.  Jó, jó,  ne legyünk maximalisták, ezeket a protokoll-szabályokat nem neki kell töviről-hegyire ismerni, hiszen módjában áll, – kifizetjük neki – hogy Nemzeti Szakértő tudását vegye igénybe. Ehhez persze elsődleges lenne, hogy a felszármazott érezze, hol vannak hiányosságai, vagy legalább legyen körülötte egy valaki, aki kritikával mer élni az elvárható megjelenés, viselkedés hiányosságait illetően. Emberünk esetében – azt gondolom – akkora az ego, hogy erre egyáltalán nincs lehetőség .Tehát marad a folytonos megszégyenülés, a "vérciki".

Az elején, amikor még jóindulat övezte a „hatos villamosra tátott szájjal rácsodálkozót” itthon és a nagyvilágban, több politikustársa próbálta viccesen, aztán ironikusan felhívni a figyelmét, hogy nem komilfo az, ahogy, és amit, de mivel mindegyik megszólalásra dörgedelmes szóvivői, vagy külügyminiszteri expozé volt a válasz, hogy az ballibsi, meg Soros-, meg persze Gyurcsánybérenc, aki kritizál, akkor rájöttek, hogy ezzel az emberrel nincs mit kezdeni. Azóta, hagyják, had tegye, ami szerinte eurokonform, és elfordulva nevetik ki, néznek össze a háta mögött, vagy éppen a szeme előtt. És nem tanul egyikből sem. Azt gondolja, hogy neki ezt is lehet, nos végül is  minden közösségnek szüksége van egy házi „udvaribolondra” még ha olykor kínosan viselkedik is.

Az a gáz, hogy mint hazánk megválasztott miniszterelnöke, nem csak magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, hanem elkönyvelteti rólunk is a világban, hogy ez Hungaricum. Ez lehet, hogy jót tesz a turizmusnak, hiszen ismeretes, hogy sokan szeretik az extrém-turizmust, és mint ilyen, lehet, hogy tízezreket vonzhat a lehetőség, hogy Európa közepén van egy kis ország, amelyik azt hiszi magáról, hogy vagabund, ha magasról tesz a begyöpösödött normákra. Nekem – és gondolom nem vagyok egyszál magam – ez valahogy nem vonzó perspektíva.

A fentiek okán felhívom a velem egy véleményen lévőket, hogy követeljük egy Nemzeti Orbán Viktort Móresre Tanító tálca nélküli miniszteri poszt létrehozását, melynek betöltője büntetőjogi felelőségrevonás terhe mellett köteleztessék arra, hogy amennyiben van még Orbánra fogadóképes kereslet, úgy szabja át olyanra első számú közszolgánkat, hogy legalább a külcsine és viselkedése okán ne kelljen szégyenkeznünk miatta, legyen végre emberek közé ereszthető!  Persze, szükséges lenne - de ne legyünk telhetetlenek - olyan grémium felállítása is, amely a külcsín rendbehozatalán túl a belbeccsel is foglalatoskodik, mert azt sem árt kozmetikázni, amit mond.

Így lehetne egységes a ma még csak abszolút értéken működő országimázsunk!

Mihály Lili

Ddiktatúra és diktatúra között is van különbség. Horthy, ha nem lenne képzavar, az úri Magyarország a kapitalista világtengerben is megmaradó hűbéri, délibábos- bőgatyás kis ország nagyságának álomképe mögül működtette nagyon is elnyomó sötét, antiszemita diktatúráját, de a látszatra, még így is legalábbis Szálasi 1944-es kinevezéséig már-már megszállottan ügyelt. Akkor aztán lemállott a smink rendszere arcáról, és megmutatkozott a dohos, málló-csontú valóság, amit csak a nagyzolás és hazug irredentizmus, nacionalizmus tartott össze addig is.

A háború borzalmai után - amelybe Magyarországot vezetői önként és dalolva rántották bele -persze a néptől kapott (?)  „erős felhatalmazással”, jött Rákosi és rendszere, ami nem volt más, mint egy copyrigth by Sztálin. Természetesen ők is a népre hivatkoztak minden borzalmas döntésük és tettük után, ám őket 1956-ban, alig néhány év országlás után elsöpörte az „istenadta”.

1956 novemberébe megérkezett Kádár, aki kezdetben egy vérgőzös helytartó volt, de lassan, nagyon lassan konszolidálódott ő maga is, és ezzel egyfajta konszolidáció felé vezette  a rendszert is.  Ez volt az az idő - az 1960-as évek közepe - amikortól a név, hogy Kádár, már nem csak egy embert, de egy kifelé pirospozsgásan egészségesnek mutatkozó rezsimet is takart, amit persze majdnem szétfeszítettek a belső ellentmondások, és az elnyomás sokasága, és amely mindezek ellenére eljutott az „aki nincs velünk, az ellenünk van” filozófiájától az „aki nincs ellenük, az velünk van” kimondásáig.

Tévedés ne essék, a Kádár-rezsim komoly diktatúra volt, de annak egy - ha lehetséges ilyen - kiegyensúlyozott formája, amit manapság a „puha diktatúra” névvel szokás illetni. Nem volt könnyű azokban az évtizedekben az élet, de együtt tartotta az ország többségét a nyáj-meleg, és még valami, a kiszámíthatóság. Nem változtak percenként a törvények, ami ma jó volt, arra bizton lehetett számítani, hogy holnap is az lesz, amit ma szabad volt, az holnap is megtehetted, és ami még mindezeknél fontosabb, folyamatosan nyomon lehetett követni a hétköznapokban is a rendszer lassú puhulását, egyre engedékenyebbé válását.

Az idő azonban - mint minden diktatúrán - a kádárin is túllépett, szerencsére vért nem ontottunk, úgy léptünk ki ismét a szabadságba, és mire használtuk? Igen, megint behódoltunk egy, az eddigieknél sokkal cinikusabb, számítóbb diktatúrának, most pedig azon vitatkoznak az „okosok”, hogy már megérkeztünk-e oda, ahonnan ép ésszel bíró ember - hacsak nem magyar – menekülne. Felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, igen, megérkeztünk, itt vagyunk, ez már maga a kies diktatúra!

Az új rezsim - ellentétben elődeivel - éppen a barbársága okán a legkártékonyabb, hiszen amíg Horthy, vagy Kádár igyekezett elfogadtatni magát és rendszerét a világgal, addig Orbán éppen ellenkezőleg cselekszik. A mai rezsim pökhendi módon vágja Európa és a világ szemébe, hogy csak neki lehet igaza, és az igazodás, a szolidaritás legcsekélyebb jelét se mutatva üzeni, hogy itt vagyok, lehet hozzám alkalmazkodni, mert - és ez a legárulkodóbb - „aki nincs velem, az ellenem van”. Ismét itt tartunk. Rákosi Mátyás urnája a Farkasréten elégedetten moccan egyet, mintegy jelezve, örül, hogy ez a nép, amelynek jelentős része még ma is boldogan adja oda szavazatát és életét  megrontóinak, szóval ez még mindig az ő Rákosi elvtársas népe. 

Orbán és mögötte állók agyilag finoman szólva is másodlagos frissességű csapata, lásd az utóbbi napok kósalajosiádáit, pedig csak gyalogol a maga útján, mert nem hiszi,- ahogy egyik diktátor elődje sem, akiknek kivétel nélkül ez az ostobaság lett a veszte - hogy egyszer mindennek vége, holott tény, hogy az elbukott és nyertessé átfesteni igyekezett népszavazás, maga volt a vég kezdete.  Azt, hogy ez a vég mikor következik be hogy meddig tart a vonaglás és a haláltánc nem tudni, de a lejtőnek, amin elindultak, egyre változó sebességgel ugyan, de közeledik a vége.  

Pálmai Tamás

A dologból persze - a demokratikus oldalon - vihar kerekedett. A MSZP ugyan nem túl gyorsan, és nem a legjobb formában, de korrekten reagált, a képviselőnőt etikai bizottság elé hívták, és a vizsgálat időtartamára felfüggesztették párttagságát.

Maga Móricz Eszter is kiadott egy nyilatkozatot, ami viszont ezer sebből vérzik:

„Sajnálom, hogy az elmúlt napokban tett nyilatkozataimban félreérthetően fogalmaztam. Sem akkor, sem a jövőben nem áll szándékomban ártani az MSZP-nek, annak a közösségnek, amelyhez tartozom. Ezért most egyértelműen kijelentem, hogy 2016. október 2-án nem veszek részt a népszavazáson, nem segítem szavazatommal Orbán Viktor politikáját.”

Figyelem! - a képviselőnő meg sem említi, hogy az eltelt napokban esetleg végiggondolta és revidiálná magát a véleményét, a tartalmat, ami rossz, gonosz, embertelen és hazug is. Nem, őt csak az bántja, hogy esetleg ártott vele az MSZP-nek.

A közleménynek már az első mondata is hazug, hiszen, azt mondja:

„Sajnálom, hogy az elmúlt napokban tett nyilatkozataimban félreérthetően fogalmaztam”, holott dehogy fogalmazott félreérthetően, éppen ellenkezőleg, nagyon is pontosan - ahogy mostanság mondják - tűhegyes pontossággal beszélt arról, hogy: Magyarország és Európa még nem találkozott „ezzel a népcsoporttal", és én azt szeretném, hogy „ne is találkozzon”.

Tegye fel a kezét, aki úgy gondolja, hogy ez egy félreérthető mondat! Az már csak hab a tortán, hogy az eredeti nyilatkozatban még a saját kereszténységét is belekeveri, mintegy a vallással takaródzik, erről a nem kevéssé hamis tényről sem mondja azt a nyilatkozatban, hogy bocs.

Móricz Eszter közleménye csak arról szól, hogy jajj(!), bocs MSZP. Arról szó sem esik a nyúlfarknyi látszatmegbánásban, hogy bocs „emberiesség”, mert az Orbán-televízióban meg sem próbáltam disztingválni. A politikusnő szerint az, aki az életéért fut, és az, aki csak a jobb megélhetést keresi, ugyanaz a kategória, ámbár az utóbbit, a gazdasági migránst sem kellene sommásan elítélni, gondoljunk csak József Attila 1937-ben írt verssoraira, a kitántorgókról:

„Szíve szorult, rezgett a lába, acsargó habon tovatűnt,”

Nos, kedves Eszter! Valami ilyesmit érezhetett az 56-os menekültek egy csoportja, és a most Európa felé tántorgók is, akiket Ön - mint „jó keresztény” - elutasít. Harsány nem-je egyik indokául azt a - már bocsánat - bornírt magyarázatot is beveti, hogy a kereszténység és az iszlamizmus szemben áll egymással: míg az első az életet, addig a második a halált hirdeti, és miközben ilyen ostobaságot mond, a szeme sem rebben. Nagyobb baj, mint gondoltam, Eszter, maga hisz abban, amit mond!

Tévedés ne essék, igen, vannak a menekülők között rosszak, bűnözők, elvetni valók, de ha nem vizsgáljuk meg a kérelmeiket, úgy ahogy kell, tudja: „pontosan szépen”, akkor honnan tudjuk meg, ki az, aki valódi védelemre szorul.

Őszinte sajnálatomra a magam részéről elégtelent kell adnom mentegetőzési kísérletére. Nem készült, nem tanult, fáradjon a helyére!

Mátrai Anna

„Magyarország és Európa még nem találkozott „ezzel a népcsoporttal", és ő szeretné, hogy „ne is találkozzanak”.

Azzal most ne foglalkozzunk, hogy a képviselő asszony, aki előző ciklusban még pártja fővárosi frakcióját „erősítette”, nem ismeri a történelmet.  Miért is merülne el a históriában, hiszen ő  vegyész, a többi tudomány kiesik az érdeklődési köréből, azokról csak fecsegni szeret, méghozzá össze-vissza. Ha nem így lenne, akkor tudná, hogy Európa és hazánk többször találkozott már az évszázadok során „ezzel a népcsoporttal” és ezek a találkozások, hol így, hol úgy végződtek.

Legyen elég annyi, hogy a kereszténységét, mint pajzsot maga elé tartva nyilatkozó Móricz Eszter éppen azzal megy szembe, akár csak teszem hozzá, szinte a teljes magyar klérus, amit az ő pápája hirdet az el- és befogadás nemes keresztényi szellemével. A XV. kerületi keresztesvitéznő, kicsit makog arról is, hogy amit tesz, azzal nem árulja el pártját, és különben is, ott mindenki egy külön entitás.  Nos, ebben igaza van, hiszen az MSZP alig két héttel a népszavazás előtt, még mindig csak bénázgat, ide-oda kapkod, nem tudja, vagy nem meri megmondani az álláspontját, mert fél. Hogy mitől? -egyszerre két dologtól is. A párt retteg a még meglévő szavazóbázis jelentős részének elpártolásától, legalábbis azokétól, akik ugyan még soha nem láttak valódi menekültet, - pardon migráncsot - illetve egyre világosabb, hogy féltik a Fidesz háttértámogatásának elvesztését is.  Az MSZP-ben ugyanis nagyon nem szeretnék, ha megszűnne a párt legveszélytelenebbnek minősített, így ellenzékiként megtűrt státusza, amely biztosíthat még néhány képviselői helyet a 2018-as parlamenti választáson, már ha lesznek egyáltalán választások.

Mindeznek, után nem lehet csodálkozni azon, hogy a párt megzavarodott képviselői közül egyesek össze-vissza beszélnek, ezek közé tartozik Móricz Eszter is, akinek a szeme előtt ott lebeg a következő helyhatósági választás, amikor talán a Fidesz mindenhatója még emlékszik majd mostani kiállására, és nem indít vele szemben senkit a hideglelősen vágyott polgármesteri székért.

Kedves (?) Képviselőasszony! - itt hívom fel a figyelmét két nagyon fontos tényezőre: 2016-ban sem a Fidesz verte el, hanem Hajdú László, a DK színeiben, valamint ne feledje a régi mondást:

„ a hála nem politikai kategória”,

különösen nem a megpocakosodott fiataldemokratáknál.

Mátrai Anna

Nem, nem bolondultam meg, én nem. A fenti agymenést az juttatta eszembe, hogy hírét vettem annak, amit más körülmények között a Hírcsárda viccének tulajdonítanék, miszerint a kormány, melynek feje Orbán Viktor eddig is a hit védelmezőjének hamis jelmezében tündökölt, létrehívta a Keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot. Igen, itt és most, azaz Európa közepén, 2016-ban. Erre mondja a népnyelv, hogy „ne ba..!  

Olaszországból kifejezetten e célból hazarendelték Török Tamást, a diplomáciai testület tagját, és hogy miért éppen onnan? - gondolom azért, mert ott van a Vatikán is, és hátha magára szedett ott Török úr valamicske ördögűzést, vagy mit.  A helyettes államtitkárság azzal a jogosítvánnyal indul neki grandiózus feladatának, hogy a világban élő, támadásokat elszenvedő keresztény közösségek munkáját segítse.

Nem tiszta a kép, hogy a fent említett ezer millióból tartja-e fenn magát a hivatal, vagy ez csak a „mentést szolgálja ” és magát a háttérmunkát, azaz fizetésekre, dologi kiadásokra, stb. külön, mindannyiunk dalolva adózott forintjaiból szán – újra a megkérdezésünk nélkül – újabb havi rendszerességgel kifizetésre kerülő milliókat a két legkeresztényibb politikusból álló Balog – Orbán duó.

A cél nemes! - és mielőtt azzal vádolna bárki, hogy fittyet hányok olyan jelentős vallás tanait követő sokaság bármely tagjának testi épségére, mint a keresztények, leszögezem, hogy mi sem természetesebb, mint az emberek testi épségét védeni, és ezt fontosnak, elsődleges emberi feladatnak gondolom  méghozzá  felekezettől függetlenül.

Büszke vagyok rá, hogy hiába ici-pici az ország, ahol születtem és élek, mégis foglalkoztatja a kétharmaddal másodszor megválasztott miniszterelnököt a bajban lévők, az oltalmazásra szorulók, a védtelenek sorsa.  Sajnos azonban, mint minden éremnek, így ennek is van másik oldala. Ha I. Viktor – kinek már a neve is győzelmet jelent - feltenné az olvasószemüvegét, akkor talán észrevenni azt is, ami az orra előtt megesik, bizony főnök! - akkor tikkelnie sem kellene, és határon innen, vagy épp a határvonalon mérhetetlen sok rászorulón pásztázhatna végig a felkent tekintete.

Ma még nem a kies budai vár direkt erre a célra ácsolt gangjáról, de akár a fáktól lecsupaszított Kossuth térről is jól kivehető, hogy Magyarországon belül is vannak olyan népcsoportok, felekezettel bíró- és nem bíró rászorulók, akikkel törődni kellene.

Nem beszélve a mindenüket hátra hagyni kényszerülő menekültekről, – nem, tévedés ne essék, nem migránsokról, menekültekről - akik a puszta életüket védve kényszerültek vándorútra, amelyet egy-, két-, vagy akár háromosztagú kerítés védelméből gyűlölködő rezsim most ismét kockára tesz, miközben az ország fel(meg)kent vezetője egy tálból sütizget, majd kitünteti a legkeresztényibb, legirgalmasabb betű- futárt, Zsolti barátot.

Félre az iróniával! Ne tessék itt migráncsozni, gyűlöletet szítani valakik iránt, akik itt sincsenek, csak azért, nehogy az itt élők véletlenül észre vegyék, hogy miközben ők bódultan  szavazgatnak, valakik nemcsak ellopják a hazájukat, de több nemzedékre előre meg is mérgezik, na nem a testüket, abból szerencsés esetben még van gyógyulás, nem, a sokkal érzékenyebb és soha sem gyógyuló lelkünk van a célkeresztben.

Annak az országnak a kormánya, amelyet annak idején első szent királya éppen Máriának, Krisztus anyjának, a legkönyörületesebb szentnek ajánlott fel, több mint ezer évvel később nem tehet különbséget ember és ember között.

Október 2-án - és nem az urnáknál - keresztényi, vagy fogalmazzunk egyszerűbben, emberi szeretetből és szolidaritásból is vizsgázik Magyarország.

Mátrai Anna

Történt ugyanis, hogy a 2016-os sport-gigarendezvényen a NOB zászlaja alatt induló menekültcsapat – ami olyan sportolókból áll, akik elhagyni kényszerültek hazájukat – egyik tagja élő adásban, a szemünk láttára nyerte meg a női 100 méteres pillangóúszás első előfutamát. A 18 éves YUSRA MARDINI Szíriából úszva menekült a tengeren át Európába, és jelenleg Németországban él. A fent említett kommentátor (?) négy versenyző nevét és küldő országát felsorolta, de egy szót sem ejtett a győztesről. Nem hiszem, hogy a véletlen a bűnös ebben az esetben! Ez annál inkább hihetetlen, mivel az olimpiai közvetítés minden eladható reklámlehetőségét szintén közpénzből vásárolta fel Magyarország regnáló kormánya az aktuális gyűlöletkeltő kampánya népszerűsítésére. És persze, ne feledkezzünk el azt a nemzetközi szinten is példátlan, felháborító gyakorlaton, hogy a közvetítések szüneteiben  a szinte senki által nem nézett nemzeti M1 egyperces fröcsögéseit amit hírblokknak csúfolnak nyomatják bele az arcunkba!

Nem tudom eldönteni, hogy jelen esetben a "cenzor" utasítására nem lehet pozitív hírekkel szolgálni olyan emberekről, akik hazájukat, rokonaikat, barátaikat hátrahagyva kényszerülnek életük védelme érdekében menekülni, vagy knézy saját szorgalomból döntött úgy, hogy nem veszi szájára a menekültcsapat legígéretesebb sportolójának nevét. A végeredmény szempontjából talán az utóbbi a tragikusabb, amikor beindul az öncenzúra, így a rezsimnek már szinte oda sem kell figyelnie, alattvalói nem csak hűen teszik a dolgukat, de megfelelési kényszerük nyomására, túl is teljesítenek. 

BoMa

Végre eljött az álom, „az enyhet adó”. Kissé zavarosan indult, de mivel visszatérő volt, az elejét már megtanulta – még álmában is – kezelni, átugrani, irányítani. Na, nem különleges adottsága determinálta erre, hanem az a besulykolt, és már-már evidenciaszámba menő tézis, hogy szemellenzős akarással bármi és akár annak az ellenkezője is elérhető. Rendnek kell lenni, még, ha álomról van is szó, mert mint tudjuk, nem a szív, - ó dehogy - a rend, az bizony a lelke mindennek!

Feltételezett mesevilágában ötvenes éveinek elején látta magát viszont. Egy hatalmas erkélyen állt egyedül – hisz ki lenne méltó arra, hogy vele egy gangon könyököljön? – és amerre ellátott, minden és mindenki az ő parancsát leste. Az emberek csak a szemük sarkából, szinte észrevétlenül sandítottak fel-felfigyelve, hogy mit talált ki aznapra a Nagyvezír. Nem volt egyszerű a feladata, hiszen már szinte minden ötlete megvalósult, vagy valósulóban van e kis hazában. Övé a Vár, – miénk a lekvár! – a Gellért-hegy, a Parlament, az Ifi park, az anyaföld tekintélyes része, a kultúra, népe összekuporgatott magánnyugdíj-kasszája, a sport, az ipar, a gazdaság, a szántók, és azok szántó-vetői – szóval nem egyszerű a helyzete - állapíttotta meg ismét, amikor a „hogyan tovább”-ról gondolkodott. Az persze elégedettséggel  töltötte el, hogy hiába származott el, nem feledkezett meg az egyutcás kis falujáról, és metropolisszá változtatta. Persze, olyan „magyarosan”: kicsi, savanyú, de az enyém-metropolisszá!

Egy szó, mint száz: itthon mindent elért, felforgatta, amit lehetett, visszaforgatta az idő kerekét, népét ellátta a számára megfelelő hittel – szóval ideje továbblépni! Irány Európa köztársasági trónja! Tessék, hogy ez értelmetlen, hogy ilyen nincs is? Nincs bizony, MÉG, de majd Ő megteremti, hiszen mi lenne számára megfelelőbb feladat, mint maga a lehetetlen. 

Messzelátójában - aminek lencséjéről saját kézzel (!) távolította el a védőkupakot, nem úgy, mint az egyszeri hadügyér, aki kupakolva tekintett a fényes jövőbe, – már látta magát, mint e földrész megkérdőjelezhetetlen Igazát. Bár ilyen pozíció még nem létezik az oszló-foszló unióban, majd csinálunk egyet, „oszt jó napot! „- felkiáltással megnyugtatta lelkét, hogy megvan az új cél.

Tudta ő, ez sem megy majd harc nélkül, de nem bánta, erre született, a folyamatos bozótharcra. Csak mellékesen jegyzem meg, hordott is magánál mindig egy csinos kis felfújható bozótot arra az alkalomra, ha éppen nem lehetne mi mögé bújva újabb és újabb harcot provokálni a valós, vagy kitalált ellenséggel szemben. Tehát, tennie kell még ezt-azt, le kell rombolnia pár demokratikus szabadságjogot, ki kell forgatnia sarkaiból az elavult demokráciák alapelveit, párszázezer ember túlélését kockára kell tennie, de mi ez ahhoz képest, hogy utána elhozhatja e térség a sosem látott – és sosem vágyott – mennybemenetelét. Ő, mint a kontinens Árgyélus királyfia.

Jókedvű ébredés után nap, mint nap elindult gyalog a szép megálmodott jövő felé.

Azért én még reménykedem benne, hogy létezik valahol a hazában egy másik kisfiú, vagy kislány, aki egészen máshogy álmodta meg a jövőjét, mindannyiunk közös eljövendőjét, és lassan úgy dönt, hogy előáll egy jobb ízű Magyarország receptjével. Alig várom, hogy megkóstoljam.

Mátrai Anna

Ravi Iyer és Jonathan Haidt társadalomtudósok állítása szerint az alábbi 36 kérdést tartalmazó teszt rávilágít rohanó korunk erkölcsi változásaira, amelyek erősen befolyásolják a ma emberének legfontosabb döntéseit, a logikai folyamatainkat, politikai meggyőződésünket, választásainkat. Állításuk szerint a Theory elnevezésű tesztsor kiértékelése alapján kiderül, hogy mennyire elengedhetetlen elmagyarázni, hogy különbözőek vagyunk, eltérő véleményekkel és hitekkel, és a kirekesztés helyett beszélgetni, vitatkozni, érvelni kell megtanulnunk világnézetre való tekintet nélkül. A kutatás a társadalmi és politikai spektrum minden szegmenséből merített. A világ számos országában használják, így az Egyesült Államokban, Kelet Ázsiában és Európában egyaránt.

Néhány tesztkérdés a teljesség igénye nélkül:

1. Ha egy testvérpár fogamzásgátlóval és óvszerrel is védekezik, és mindketten akarják, akkor kipróbálhatják-e, hogy milyen egymással a szex?

2. Ha egy testvérpár fogamzásgátlóval és óvszerrel is védekezik, és mindketten akarják, akkor kipróbálhatják-e, hogy milyen egymással a szex?

3. Követelhetik-e a szülők az édességbolt tulajdonosától, hogy ne áruljon óriás csokoládét?

4. Rávághatja a gyerek az ajtót a szüleire, ha nem engedik el este bulizni?

5. Elhallgathatja-e a katona, ha tudomására jut, hogy az alakulatából valaki megöl egy civilt?

A teljes teszt a link alapján érhető el:

http://www.celebritytypes.com/morality/6/test.php

forrás: 444