2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Józsefváros gerillái

2016. augusztus 24. - Városi Kurir

magyarforradalom1956_hu-crop.jpg

 

A gerillák országszerte már a spájzban vannak, de Józsefvárosban szeptember 5-től október 26-ig – közel két hónapig! - a párt- és kormányhű kerületvezetésnek köszönhetően ingyenesen – vagyis a mindannyiunk "közpénzjellegét elvesztő" adóforintjaiból – átveszik a hatalmat a Horváth Mihály téren.

A csupán néhány alkalmazottat foglalkoztató Gerilla Press, amely vállalkozás  az egyik legelvakultabban szélsőséges  kormánypárti  oldal működtetője is, nagyszabású rendezvénysorozatra készül, annak a  közterületfoglalási-engedélynek a birtokában, melyet a fideszes kerületi közgyűlés  térítésmentesen – csupán a parkolóhelyek igénybevételének ÁFA tartalma ellenében biztosított. Nyista perka, csak a kasza és így 1000 négyzetméteren boldoldogíthatják  az erre fogékony, vagy csak arra vetődő látogatót.

Ime egy kicsiny idézet abból,  hogy mit is szeretne népszerűsíteni a Gerilla és az általa fémjelzett weboldal, no meg az őket feltehetően támogató szponzorok: 

Mindenki által ingyenesen látogatható kulturális rendezvény, amely az 1956-os Forradalom és Szabadságharc történésein túl az 1950-es évek mindennapjait mutatja be. Választ ad arra kérdésre, hogy kik voltak a pesti srácok? Hogyan éltek: étkeztek, öltözködtek, szórakoztak, kik voltak a példaképeik? A rendezvény minden nap 10 órától 21.30-ig lesz nyitva, hétfő kivételével. Folyamatos kiállítással, a kor divatját, étkezési szokásait, szórakozási lehetőségeit bemutató előadásokkal, divat és főző show-val, hagyományőrzőkkel, filmvetítéssel, előadói esttel, könnyűzenei koncerttel. Diákoknak rendhagyó történelemórával, melyre a józsefvárosi és a fővárosi felsős általános-, illetve középiskolások szervezése már zajlik.

A becsatolt iratokból megtudható, hogy lesz ott minden, mi szemnek, szájnak… és még azon is túl! Eső esetére, hogy akkor se maradjon tan nélkül az odalátogató, háromszáz fős sátor biztosítja az emlékparkban a felhőtlen szórakozást, de ennél sokkal érdekesebb, hogy mi célt szolgál majd a tervezett ötven négyzetméteres lőtérsátor, a hadipark és a kockakövekből épült barikád?

flickriver-crop.jpg

Az 1956-os történéseknek talán nem ezeket a verbális megnyilvánulásait kellene sulykolni, ne adj isten oktatni, hiszen a forradalom más, a köz által kevéssé ismert aspektusai messze túlmutatnak ezeken.  

A nagyszabású térfoglalást az 1956-os Emlékbizottság támogatja, természetesen a mi adóforintjainkból, és hogy kik ők, akik olyan nagyvonalúan turkálnak a zsebünkben? Néhány név a bizottságból,  amelynek főbb funkcionáriusai között megtalálhatóak hazánk mértékadói, a teljesség igénye nélkül: Kövér László, Wittner Mária, Balogh Zoltán, Schmidt Mária, Fekete György, Rétvári Bence, Szakály Sándor . Közel két hónapon keresztül finanszírozzuk tehát  a Huth Gergely nevével fémjelzett orgánum tanainak terjesztését.

kormany_hu-crop.jpg

Csavar még egyet az eseten, hogy az 1956 Emlékbizottság hivatalos honlapján nem szerepel sem a cég, sem az esemény a támogatottnak ítélt megjelenések között. A 2015. novemberében alakult bizottság, melynek akkor megfogalmazott fő célja Balog emberminiszter interpretációjában:

Méltó módon kell megemlékezni jövőre az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról, és a hősök előtti tisztelgés mellett lehetséges a szükséges viták lefolytatása is, hogy minél hitelesebb, tényszerűbb legyen a megemlékezés.

Az emlékbizottság 13,5 milliárd forintos büdzsével indult neki a szervezésnek és a társelnöki posztot is betöltő forradalomügyi kormánybiztos asszony, Schmit Mária az orbáni útmutatásnak megfelően 

el kell érni a fiatalokat, azt a nyelvet kell megtanulni, ahogy a ma fiataljai beszélnek, ezért azt várja el a bizottságtól, hogy fancy, szexi és trendi legyen”

friss, lendületes, grandiózus emlékévet ígért. Ebbe a koncepcióba tökéletesen belesimulni látszik a Horváth Mihály téri giccs-csoda.

Szóval, szeptembertől csak óvatosan arrafelé, nehogy egy lelkes szervező, vagy érdeklődő a nagy belelélés közepette éppen a mi közremüködésünkkel akarja újra  játszani a csatajelenetek egyikét-másikát!

Mátrai Anna; forrás: atlatszo.hu

E heti BKK-bukta

csaba_sanyi-crop.jpg

A fővárosi cégek vezetői össze-vissza beszélnek és nyilatkoznak, a főpolgármester meg csak ül, mint pók a hálójában, és beéri azzal, hogy „nekem a legnagyobb a legitimitásom”, és időnként mindent, így a járatritkítás tényét is szemrebbenés nélkül tagadja.

A sajtóban megjelent egy „szakmai” anyag, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ, népszerű (?) nevén a BKK jegyez, és arról szól, hogy az iskolaév kezdetével hol, és milyen - tévedés ne essék, nem járatsűrítés, éppen ellenkezőleg - járatritkítás várható.

Az anyag megjelenését nagy botrány követte, majd ennek hatására a cég, fejvesztve  kiadott egy nyilatkozatot, amelyben cáfolta a hírt.

Mindenki megnyugodhat tehát, már megint egy hírlapi kacsa borzolta a kedélyeket. Ám még mielőtt az égnek álló hajszálak lassan a fejbőrhöz simulnának, kiderül, hogy a közlemény megjelenését követően a BKK  illetékese telefonban elismerte Szaniszló Sándor MSZP-s fővárosi képviselőnek, hogy a mégis csak lesz járatritkítás. Szaniszló hinni sem merte, amit hall, de kénytelen volt, mert alig néhány óra múlva meglátta, az 50-es villamos - kerülete legfontosabb - vonalán a kifüggesztett hivatalos közleményt arról, hogy 3 kocsit már ki is vettek a forgalomból.

50.jpg

Ettől kezdve gondolom, senkinek nem lehet vitás, hogy a főváros és annak cége ismét megpróbálta hülyére venni Budapest lakóit.

Horváth Csaba és Szaniszló Sándor fővárosi szocialista képviselők azonnal előterjesztést nyújtottak be a fővárosi közgyűlés soron következő ülésére:

Tisztelt Közgyűlés!

A közelmúltban nyilvánosságra került Budapesti Közlekedési Központ által készített, a fővárosi tömegközlekedési rendszer közel hatvan elemét érintő, százmillió forint működési költség megtakarítását célzó változtatási, járatritkítási javaslat és az azt követő vita jelentős mértékben megosztotta a budapestieket.  Az elmúlt évek államosításait követően napjainkra a Fővárosi Közgyűlés legtöbb lakost érintő feladata a közösségi közlekedés színvonalas megszervezése, amivel szemben jogos elvárás a szervezési folyamatok átláthatósága, illetve a döntéseket megelőző társadalmi egyeztetések lefolytatása.

az előterjesztők a továbbiakban azt követelik, hogy a közgyűlés vonja saját hatáskörébe a fővárosi paraméterkönyv jóváhagyását, valamint

a fővárosi tömegközlekedési menetrend változásokat kötelezően előzzék meg társadalmi egyeztetések.

Az előterjesztés végezetül felszólatja a főpolgármestert, hogy a járatritkítások okául megjelölt százmillió forintot máshonnan csoportosítsa át.

Azt már csak mi tesszük hozzá a történethez, hogy amennyiben Magyarország fővárosa önkormányzatának egy százmilliós tételt azonnal rá kell HTK-zni a lakosságra, amely egyébként is a legtöbb adót fizeti be a költségvetésbe, akkor nagy a baj, és nem érthető, mire a rengeteg fanfár, amely a Tarlós-féle városvezetés eredményeit hivatott dicsőíteni szinte napról napra?

Pálmai Tamás

süti beállítások módosítása