2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Vigyázó szemetek Thaiföldre vessétek!

2016. augusztus 07. - Városi Kurir

images_1.png

A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk – vallotta Churchill. Ennek jegyében a thaiföldi hadsereg is demokratikusan akart eljárni, így a mai napra népszavazást írtak ki azért, hogy a hatalmon lévő korrupt politikusok miatt uralkodó káoszt megszüntetendő, a katonaság vehesse át az irányítást.

Hogy minden flottul mehessen – az tisztázatlan, hogy egy menetrendszerinti repülőjáraton, vagy a laktanyába felé vezető félúton, és az sem tudható, hogy mondjuk Szájer József által e témában bejáratott laptopot kölcsönkérve, esetleg lúdtollal, csak az a tény - a katonák saját kezükbe vették az alkotmányírás nyűgét.

A márciusban nyilvánosságra hozott tervezet bírálói szerint az új rendelkezéshalmaz bebetonozza a katonaság egyeduralmi pozícióját. Erről azonban csak a füstös kiskocsmák lefüggönyözött hátsótermeiben – ahogy ez nálunk is ismeretes volt anno – magukban pufoghattak, hiszen a messze földön híres demokratakatonák a szavazást megelőzően betiltották az ellenvélemények hangoztatását, nem beszélve a kampányszagú megnyilvánulásokról. Nagyon egyszerű módját választották annak, hogy egyértelmű legyen a nép egyszerű gyermekének is a tiltás: aki mást tartott az ország jövője szempontjából helyesnek, azt egyszerűen valótlanság terjesztésének vádjával gyanúsították meg, melynek a büntethetősége az ott érvényes törvények értelmében 10 év.

A katonai kormányzat azt ígérte - mert ígérni ők is tudnak, méghozzá gazdagon - ha elfogadják az alkotmányukat, akkor egy éven belül általános választásokat tarthatnak az országban. A tervezet ellenzői szerint ez nem oszt, nem szoroz, hiszen az új alkotmánnyal megcsonkított ágyékú demokrácia jönne létre, ahol a fegyveres erők, és a nem közvetlenül megválasztott szenátus óriási túlhatalommal bírna a kormányzat felett.

És eljött a mai nap, amikor is a választásra jogosultak 60 százalékának részvétele mellett, a demokrácia égisze alatt, és annak mind nagyobb dicséretére 61 százalékban igennel szavaztak a katonai diktatúra bebetonozására.

 Ahogy körülnézek, sajnos nem csak Közép Európában nőtt meg a kereslet diktátorokra és az általuk nyújtott egyszerű, gondolkodásmentes, és a szabadság látszatát megtartó diktatúrák elnyomására.

Nálunk is lesz népszavazás! Csak szólók - amíg tehetem – hisz, mennyi mindenről gondoltuk, hogy „ezt már biztosan nem merik megtenni!” Aztán meg DE.

S.B.

süti beállítások módosítása