2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


A fütty veszélyes fegyver

2016. október 18. - Városi Kurir

stancstockphoto.jpg

Hosszú idő óta köztudott, hogy mindig a legegyszerűbb megoldás a leghatásosabb! Hatodik éve töri a fejét a regnáló rezsimmel egyet nem értők sokasága, hogy mivel lehetne megtörni a magának egyre nagyobb teret követelő, a magánéletünkbe is betolakodó, minden európai értéket felrúgó hatalmát. Aztán egy estén a semmiből felhangzik egy füttyszó, és kirajzolódik a megoldáshoz vezető út.

Ott kapta a láthatólag lelkének fájó pofont a mini(szter)elnök, ahol a legkevésbé várta, sajátjai – na nem a külhon elismert politikusai – a focidrukkerek csapták arcul füttyükkel. Pedig ő – gondolhatta, hiszen ez láthatólag a mániája – éppen átadott, egy új, hiper-szuper stadiont az MTK focistáinak és az arra „érdemtelennek” bizonyult szurkolóinak. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ajándék, amit a fent nevesített átadni készült, mindannyiunk adójából, a magyar kormány arra legjobbnak ítélt – saját-közeli – vállalkozójával lemutyizott tenderen keresztül valósult meg, tehát nem éppen a mindentudó saját kézzel csomagolt meglepije volt.

A füttyöskedvű drukkerek látványos nemzetközi sikerén felbuzdulva hirtdette meg Juhász Péter, a Népszabadság - csak diktatúrákra jellemző - elhallgattatása elleni tüntetésen, az OOEFK (Országos Orbán Ellenes Füttykoncert) turnét, amelynek első állomását is bejelentette:  október 23-a, a Kossuth téri beszéd.

 parameter_sk-crop.jpg

Tény, ami tény: ma jött a sokakat mellbevágó hír, miszerint a kedves vezető 2016-ban nem áll ki népe elé az 1956-os forradalmi megemlékezésen.

futyi.jpg

És egy újabb felismerés, amire igencsak oda kellene figyelni: a fenti hír álhírnek bizonyult, vagyis egy 2011-es nemzeti ünnepen való távolmaradását elevenítette fel. Szinte mindent elárul kis hazánk jelenlegi állapotáról, és arról, hogy a mi Füttyös Petinkről már bármit elhiszünk, különösen, ha gonoszságról, vagy sunyi gyávaságról van szó, hogy álhír ide, álhír oda, futótűzként terjedt a neten, hogy a vezér megfutamodott. Teszi ezt olyannyira, hogy a kormány fontosnak tartott cáfolni, és megnyugtatni a szügyében megbántottakat, hogy az "igazmondó" idén mégis kiáll hívei elé.

Persze az még nem tisztázott, hogy a mára már szokásossá váló megoldást választja-e Orbán népes tanácsadóinak hada, és zártkörűen lesz nyilvános a megemlékezés - mint az emlékezetes, oh, ki tudná feledni? - fekete paravánnal körülvéve, statisztákkal feltöltve, ahogy az a legutóbbi március idusán volt a Nemzeti Múzeumnál. Egyszerű: az igen tisztelt népet ki kell zárni  az egyenletből, ahogy azt a bukott népszavazást követő "sajtótájékoztatón" az újságírókkal tették és már düböröghet is a királycsinálás. Hiszen a látszatot  "minden körülmények között" meg kell őrizni, ahogy azt a Hippolytban Kabos-Schneider Mátyás is megmondta,  és ez a látszat esetünkben nem más, mint az, hogy  Orbán Viktor mindig ott van, ahol az országnak a leginkább szüksége van rá!

 24_hu_2.jpgMialatt egy ország találgatta, hogy akkor most vele, vagy nélküle ünnepel, addig szinte észrevétlenül fogadta el a parlamentben ülők többsége, hogy az MNB-től elirigyelve, mostantól a kormánynak is lehetnek saját alapítványai. Tudják, amelyek esetében majdnem sikerült az a bűvészmutatvány, – Látja, nem látja, na látja! – hogy a közpénz elveszíti köz jellegét. Méghozzá úgy legalizálta az ország gyűlése a fenti törvénymódosítást, hogy azt az apróságot meg sem említi, hogy mennyit lehet belenyomni egy ilyen új képződménybe, milyen célt szolgálhatnak, kik döntik el, hogy mely személyek ellenőrzik legalitásukat, és kik válhatnak döntéshozóvá az alapítványokban.

letoltes_11.jpg

Ögyes! - mondaná Orbán országlása alatt sokadszor az annekdóták  Kóhn bácsija. 

Az elmúlt idők szinte bármelyik kormányzati cselekedetét megvétózhatja  a fent leírt, jól bevált füttyel az, aki kilátogat október 23-án  a Kossuth térre, persze, jónéhány órával a tervezett beszéd előtt, mert így talán nem tudják - jó szokásuk szerint -  az egész teret bértasoncokkal  betölteni  azok a talpnyalók, akik a bukott népszavazás előtt sem merték megmondani a főnöknek, hogy a közvéleménykutatók utolsó felmérései buktát jósolnak.  Csak rajtunk múlik, hogy eltaláljuk-e a levegő kifújásának azt a frekvenciáját, aminek eredménye nem pusztán néhány felszíni repedés, hanem végre új árkok keletkeznek, de nem ember és ember között, ahogy azt a jelenlegi hatalom megásta, hanem a demokrácia és az azt elpusztítani kész hatalom között.

Mészáros Lili

Már levegőre sem futja a Heim Pál Gyermekkórházban?

lelegezteto.jpg

Tizennyolc millió forint vs. gyermekélet! – ezt az egyszerűen eldönthető kérdést tette fel a Heim Pál Gyermekkórház, mivel az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, – vagyis a „nemhagyunksenkitmagára” kormányzat – nem finanszíroz, nem ad pénzt, helyette legfeljebb egy écát: indítsanak gyűjtést.  

Miután a gordiuszi csomót - akárcsak Nagy Sándor -  kibogozni ők sem tudták, ezért akárcsak a nagy előd, átvágták, megadva a pofonegyszerűnek tűnő megoldás ötletét, áthárítódott a feladat ránk, mindannyiunkra, nosza, adjuk össze a lélegeztetésre valót! Nagy oddsal mernék fogadni, hogy a gyűjtés eredményes lesz, hiszen a polgár - egyes szám első személyben - nem az embertelenség magasságából nézi a nélkülözőt, hanem segít rajta, de az fránya többesszám harmadik személy, az”Ők” sokszor mást süvölt.  

Az „Én” mindig megérti, hogy bármikor bármelyikünk gyereke, unokája, rokona, ismerőse, barátja, sorstársa kerülhet olyan helyzetbe, hogy csak egy lélegeztető gép mentheti meg az életét. A Heim Pál gyermekkórház új intenzív osztályán egyelőre csak a felirat finanszírozására futotta pártunk és kormányunk vezetőinek a mi adóforintjainkból, a többit (IS) adjuk össze mi, és ők majd tapsikolnak és bevállalják az átadón való részvételt, ha egyáltalán  lesz kedvük. 

A mai lét véres valóságává vált demagógiája az alábbi felsorolás, mert lássuk csak néhány példán, mire is van itt pénz, ha már a gyerekek lélegeztetőgépére nem is fussa: gigantomán várba költözés: pipa;  stadionok: pipa; a senki által nem használt kisvasút: pipa; és a sort hosszan folytathatnánk, de nem tesszük, mert már így is látszik, hogy csak az fontos, ami nekik az, minden más fontatlan.

Mindegyik hatalomfinak van családja, gyereke, nekik miért nem ugrik be, hogy esetleg az egészségügy fejlesztésére is költeni kellene? Talán azért, mert nem járnak a pórnép ispotályaiba, hiszen ők meg tudnak fizetni minden kényelmet és szakértelmet, na meg soronkívüliséget. Persze az is előfordulhat, hogy létezik egy szupertitkos szuperintézmény, ahová csak Fidesz-igazolvánnyal lehet vizsgálatra, kezelésre menni. A másik alternatíva ugyanis, hogy olyan felfuvalkodottak, és oly mértékben elvesztették már a valóságérzetüket, ami a veszélyérzet megszűnését is magával hozza, hogy valóban hisznek saját sérthetetlenségükben, és hogy nemcsak uralkodni, de élni is örökké fognak. Nem feladatom felnyitni a szemüket, csak azért mondom, hogy szó ne érje a ház elejét: megfélemlített népük ne legyen példa e mindenhatóságukba vetett hitükre, nem uralnak mindent és mindenkit.

Visszatérve eredeti témámhoz: a Heim Pál Gyermekkórház évente több mint háromszáz súlyosan beteg lurkót kezel hatágyas intenzív osztályán, újszülött kortól egészen 18 éves korig. Többek között itt gondozzák a súlyos, életveszélyes állapotú légzőszervi, belgyógyászati, többszörösen sérült, valamint a koponya- és agysérült gyermekeket is, de a hatból csak négy ágyon tudnak ellátni lélegeztető gépre szoruló kisbeteget,

 „Ott fognak állni az ágyak és nem tudnak beteget kezelni rajta, mert a betegek többségét gép nélkül nem lehet intenzív osztályon ellátni” – mondta az RTL Klubnak Smrcz Ervin, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki rengeteget dolgozott azért, hogy ez a korszerű gyermek intenzív osztály létrejöhessen.

A riportból az is kiderült, hogy nem csak lélegeztető gépet nem finanszíroz az erre hivatott minisztérium, de a személyi feltételek sem biztosítottak az osztályon, nincs elég aneszteziológus, így műtéteket kell későbbi időpontra áttenni, vagy elhalasztani.

Aki a Magyar Kormánnyal ellentétben segíteni szeretne, annak  álljon itt a kedvezményezett elérhetősége: Heim Pál Gyermekkorház Fejlesztéséért Alapítvány www.heimalap.hu

10522736_1468868686718995_4989339659260104707_n.jpg

PYT

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: Témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

süti beállítások módosítása