Tudjuk, az élet rohan, és ami tegnap még hír volt, az ma sokszor nem is félmúlt, hanem maga a múlt, de úgy érezzük, hogy nem hallgathatunk. Igyekeszünk fényt deríteni arra, hogy a négy hősi halott ittmaradott családtagjainak valóban minden segítséget megad - e  a honvédség és a minisztérium, vagy szeretnének minél gyorsabban és „egyszerűbben”-  értsd olcsóbban - túllépni a tragédián.

Az információt, hogy  egyelőre még szinte semmi nem történt a kártalanítás ügyében több forrásunk is megerősítette, ezután parlamenti képviselőket is megkérdeztünk az ügyről, akik egyöntetűen azt mondták, hogy ezek a hírek őket is elérték, és valamennyien megígérték, segítségünkre lesznek az igazság kiderítésében.

A tragédia után a Honvédelmi Minisztérium is és a Magyar Honvédség is többször nyilatkozta, hogy nem hagyják magukra a családokat, ez a kijelentés persze kicsit üresen cseng, különösen annak tudatában, hogy éppen e tragédia kapcsán derült fény arra a hihetetlen felelőtlenségre, hogy a Magyar Honvédség már évekkel ezelőtt felmondta a katonákra kötött élet- és felelősségbiztosítást, mert túl drágának ítélték azt. A biztosítások megszüntetése óta, azonban minden ilyen típusú juttatás a honvédelmi miniszter egyéni elbírálása alá esik.  A Városi Kurír igyekezett megkeresni a családokat is, ám ők közvetítő útján úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánnak megszólani az ügyben. Erős a gyanúnk, hogy a „nem kívánnak” formula ez esetben talán a „nem mernek” szinonimájaként érthető.

Mindezek fényében érdemes elgondolkodni azon, hogy miért érzi egyre több és több állami alkalmazott úgy, hogy kiszolgáltatott életet él, és akár egyetlen fintorát is megtorolhatják.  

Tanárok, egészségügyi dolgozók, közalkalmazottak, és még hosszan lehetne sorolni, menekülnek - ha tehetik - az úgynevezett versenyszférába, vagy külföldre.

Ellentétben akár a regnálók által példának tekintett Horthy-korszakkal, amikor az állami munkahelyeket - ilyen volt például a MÁV - nagy tisztelet övezte, hiszen „nyugdíjas állások” voltak, ma ezek a régen oly áhított státuszok a társadalmi presztízs legaljára kerültek.  A lecsúszás egyik fontos oka, hogy a társadalomtól nem várható el megbecsülés, ha az emberek azt látják, hogy a kormány is átgyalogol azokon, akik évtizedekkel ezelőtt még a középosztályhoz  tartoztak.  A Kádár-rendszer második fele is kiszámíthatóbb volt, mint ez a rezsim, hiszen akkor nagy biztonsággal lehetett tudni, mit szabad és mit nem, minek mi lehet a következménye, és olykor-olykor még a diktatúra slamposságában is bízhattunk.  Tévedésbe ne essünk, a jelen adminisztráció, illetve annak feje, nem véletlenül, oda nem figyelésből kiszámíthatatlan - „á dehogy!” - szándékosan az, hiszen a ma urai megtanulták, hogy a bizonytalanságnál, a kiszámíthatatlanságnál semmi nem nevel odaadóbb alattvalónak való jobbágyokat.

Végezetül álljon itt a négy hősi halott tűzszerész neve: Balázs Ádám őrmester, Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa János Nándor főtörzsőrmester, Kozár Gábor szakaszvezető.  

Legyen könnyű nekik a föld!

MOST ÉRKEZETT:

KOMMENTÁR NÉLKÜL: