Az őszinteségi roham, és az azt követő „bocsánatkérés” vegytiszta prezentációja a Fidesz viselkedésének, és annak, mit is gondolnak igazából a zemberekről, a választókról, a népről, egyszóval, az oly sokat citált nemzetről..

Ennek az őszinte kijelentésnek a tartalmi részében semmi újdonság nincsen. Aki foglalkozik kicsit is a politikával, azt nem lepi meg.

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy nem feltétlenül mi, a választópolgárok vagyunk a legfontosabbak a Fidesznek, és a kormánynak, és bizony sokszor magasról tesznek a fejünkre. Azt is pontosan tudtuk, hogy mi a véleményük rólunk, hogy a legtöbb esetben csak egy púp, az illiberális demokrácia csúf, felesleges, hasztalan kinövései vagyunk a hátukon, akik megpróbálják megkötni a kezüket, vagy legalábbis megpróbálnak beleszólni az események alakulásába, döntésekbe. Ennek ékes bizonyítékát maga a kormányfő adta, amikor elmondta kendőzetlen véleményét a választói bírálatokkal szemben;

„Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.”

A társadalom a Fidesz kormányzás közel hét éve alatt a demokráciát ért rengeteg rúgás következtében sajnos nem fellázadt, hanem immunissá, fásulttá vált és csak magában dohog, ha gátlástalanul a szemébe hazudnak, így az sem meglepő, hogy – valós ellenállás híján - a fidesznyikok szemérmetlen magasságokba emelhették ezt a műfajt.

A szolnoki polgármester a „bocsánatkérésében” azt merte állítani, hogy más ügyről, más hölgyekről beszélt, de beszélhet-e így egy bármilyen ügy kapcsán bárkiről is egy magát felelősnek hazudó városvezető?

Persze, nem egyik napról a másikra jutottunk idáig, a hazugság, becstelenség hosszú grádicsát kellett ehhez megjárni. Igen hosszú volt az út, aminek csupán néhány lépcsőfoka Orbán Viktor: „Elmarasztal az OVB, megvédenek a jogászok, oszt jónapot”-ja, vagy az MNB alapítványokról Kálmán Olgánál hablatyoló Kovács Zoltán kormányszóvivő elejtett mondata: „De sikerült?”, illetve  Rogán Antal „nem helikopterrel mentem, és perelek”-je.

A hazugságon túlmutat, hogy mégis mit gondolnak rólunk, választókról.

Ahogy Szalay Ferenc exkuzálja magát, egyértelművé teszi, hogy teljesen hülyének néz, és abszolút semmibe vesz minket.

A kérdés adott. A választópolgárok visszautasítják -e ezt a hangnemet, magatartást magukkal szemben? Azaz, ha elérkezik az idő, és a most semmibe vett emberek ott állnak majd a fülke magányában tollal a kezükben, emlékeznek-e még mindarra a megaláztatásra, ami érte őket a Fidesz országlása alatt, és elégtételt vesznek-e mindezért, vagy marad az "X" ott, ahol eddig is volt, mert szolga nép vagyunk?

Hogy is mondta a költő:

„Ez a kérdés, válasszatok!”

Ujlaki Tamás Péter (vendég szerző)

A nagyon régmúltban szebb napokat látott Terry Black lelkiismerete valami csoda folytán – zsarolás?, pénz?, esetleg egy műsor ígérete? – a minap ébredt tudatára és egészen a Lokál nevű nyomtatott papírhoz űzte-hajtotta, hogy feltárja a sötét titkot, miszerint a  sok más fontos és szép tulajdomsága mellett homofób Vona Gábor, a Jobbik elnöke  2001 és 2003 között előszeretettel látogatott homoszexuális orgiákat.  Arról nem szól a fáma, hogy utána átnyergelt-e az úr, vagy csak Terry veszítette őt szem elől.

Nem akarok tudni senki szexuális szokásairól!

Ami ebben az ügyben érdekes lehet az az, hogy pont most ébredt öntudatra Terry Geréb Black, amikor Vona szembe ment a megkérdőjelezhetetlennel, minden magyarok első közszolgájával. Megy itt kérem a kérlelhetetlen megfélemlítés, a szocialista pártállami módszerek elbújhatnak az Orbán-daráló mellett! És ez az a pillanat, amikor kötelessége minden magára kicsit is adó demokratának – szégyen ide, szégyen oda – a kikezdett Jobbik-vezér mellé állni. Ugyanis teljesen mindegy, hogy van-e igazságalapja a vádnak, vagy sem, ez magánügy. Csakis rá, a családjára, és, ha van, akkor a harmadik félre tartozik.

Gondolt ennek az ördögi tervnek a kitalálója arra, hogy ennek a férfinak felesége, gyerekei vannak, akiknek másnap ki kell menni az utcára, be kell ülni az iskolapadba? A betyárbecsület is ismeretlen fogalom ebben a bagázsban? Még a régi szép idők becsületben kinyiffant maffiózói is tiszteletben tartották a család szentségét!

Vonáné azzal próbálta meg kifogni Orbánék vitorlájából a szelet, hogy a közösségi portálon megírta levelét a regnáló klán vezére feleségének, Lévai Anikónak. Szerintem meddő próbálkozás lelket keresni abban a családban, ahol gondolkodás nélkül teszik ugyanezt bárkivel, ha érdekük úgy kívánja. Senki ne áltassa magát azzal, hogy szegény asszony, neki nincs beleszólása a dolgok folyásába, hiszen cselekvő résztvevője férje sumákságainak. Gondoljunk csak bele abba, hogy bármelyikünk párja tesz százezreket tönkre szemrebbenés nélkül hosszú évek óta folyamatosan, és mi azt játsszuk, hogy nem tudunk semmiről, vagy némán tűrünk, és meleg vacsorával várjuk otthon „mindenrosszak” okozóját. Nonszensz! Akit ez zavar, az elválik, de nem, a magyar „first” marad és teszi, amit tennie kell!

 Vonáné így próbál az anyához, a nőhöz szólni Lévainak címzett levelében:

"Természetesen megértem, hogy most nagy a zavar, a sértődöttség és a bosszúvágy, mert elbukott az Orbán Viktor által beterjesztett alaptörvény-módosítás. De bárhogyan is vélekedjenek a felek erről, egyetlen politikai ügy sem lehet indok arra, hogy egy családot megalázzanak, és minden alapot nélkülöző hazugságokkal, kitalált magánéleti karaktergyilkosságokkal igyekezzenek lejáratni a férjemet. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy miért nem elég a politikáját támadni, miért kell ilyen eszközökhöz nyúlni.

Miután más megoldást nem látok, feleségként, anyaként Önt kérem arra, hogy állítsa le a férjét. Nyilvánvaló, hogy a politikai színtereken nem lehet Orbán Viktorra hatni. Azt feltételezem, hogy Ön lehet az utolsó, akire talán még hallgat.

Biztos vagyok abban, hogy egyikünk sem szeretne egy ilyen országban élni, gyerekeket nevelni és unokázni. Ez nem lehet a polgári Magyarország. Ez egész egyszerűen méltatlan.

Nem csupán magunk miatt, hanem egy egész ország érdekében kérem Önt, mint Magyarország jelenlegi miniszterelnökének feleségét, segítsen megállítani ezt az ámokfutást.”

Ebben az esetben Lévainál pattog a labda, döntenie kell: vagy leállítja a dühöngőt, vagy egy követ fúj vele, vagy elhagyja. Más megvilágításban: itt most a fekália, vagy a máj esetével állunk szemben.

MA

Bocsánat a világ bármely fővárosába költözőktől, akiknek nagy része viselkedésében alkalmazkodni vágyik a forgatagban edzett fővárosiakhoz, hiszen részben ezért is döntött úgy, hogy a csendes, nyugodt kisvárost, falvat, tanyát a nyüzsgő városi életre cseréli. Sokuk megőrzi lelkében az ízes otthoni miliőt, közvetlenséget, kedvességet, ami sajnos a városi életre nem mindíg jellemző.

Más a helyzet esetünkben, amikor a "versenyző" miniszterelnöknek áll! Ebben a pozícióban más követelmények vonatkoznak a delikvensre.  Jó, jó,  ne legyünk maximalisták, ezeket a protokoll-szabályokat nem neki kell töviről-hegyire ismerni, hiszen módjában áll, – kifizetjük neki – hogy Nemzeti Szakértő tudását vegye igénybe. Ehhez persze elsődleges lenne, hogy a felszármazott érezze, hol vannak hiányosságai, vagy legalább legyen körülötte egy valaki, aki kritikával mer élni az elvárható megjelenés, viselkedés hiányosságait illetően. Emberünk esetében – azt gondolom – akkora az ego, hogy erre egyáltalán nincs lehetőség .Tehát marad a folytonos megszégyenülés, a "vérciki".

Az elején, amikor még jóindulat övezte a „hatos villamosra tátott szájjal rácsodálkozót” itthon és a nagyvilágban, több politikustársa próbálta viccesen, aztán ironikusan felhívni a figyelmét, hogy nem komilfo az, ahogy, és amit, de mivel mindegyik megszólalásra dörgedelmes szóvivői, vagy külügyminiszteri expozé volt a válasz, hogy az ballibsi, meg Soros-, meg persze Gyurcsánybérenc, aki kritizál, akkor rájöttek, hogy ezzel az emberrel nincs mit kezdeni. Azóta, hagyják, had tegye, ami szerinte eurokonform, és elfordulva nevetik ki, néznek össze a háta mögött, vagy éppen a szeme előtt. És nem tanul egyikből sem. Azt gondolja, hogy neki ezt is lehet, nos végül is  minden közösségnek szüksége van egy házi „udvaribolondra” még ha olykor kínosan viselkedik is.

Az a gáz, hogy mint hazánk megválasztott miniszterelnöke, nem csak magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, hanem elkönyvelteti rólunk is a világban, hogy ez Hungaricum. Ez lehet, hogy jót tesz a turizmusnak, hiszen ismeretes, hogy sokan szeretik az extrém-turizmust, és mint ilyen, lehet, hogy tízezreket vonzhat a lehetőség, hogy Európa közepén van egy kis ország, amelyik azt hiszi magáról, hogy vagabund, ha magasról tesz a begyöpösödött normákra. Nekem – és gondolom nem vagyok egyszál magam – ez valahogy nem vonzó perspektíva.

A fentiek okán felhívom a velem egy véleményen lévőket, hogy követeljük egy Nemzeti Orbán Viktort Móresre Tanító tálca nélküli miniszteri poszt létrehozását, melynek betöltője büntetőjogi felelőségrevonás terhe mellett köteleztessék arra, hogy amennyiben van még Orbánra fogadóképes kereslet, úgy szabja át olyanra első számú közszolgánkat, hogy legalább a külcsine és viselkedése okán ne kelljen szégyenkeznünk miatta, legyen végre emberek közé ereszthető!  Persze, szükséges lenne - de ne legyünk telhetetlenek - olyan grémium felállítása is, amely a külcsín rendbehozatalán túl a belbeccsel is foglalatoskodik, mert azt sem árt kozmetikázni, amit mond.

Így lehetne egységes a ma még csak abszolút értéken működő országimázsunk!

Mihály Lili

Az Orbán nevével fémjelzett, és hátunk mögött hagyott hat évben kétszer állt sarkára a jogaiban sűrűn megkurtított köz, először, amikor bugyután az internetadó bevezetését lebegtette meg a rezsim, és napjainkban, amikor a Fidesz médiabirodalmához tartozó TV2 újabb, senkit sem érdeklő "fejlesztéseire" - Spíler TV, Chili TV, Kiwi TV,  Humor+ - akarta lecseréltetni a Telekom ügyfeleinél a FOX National Geographic Channel, National Geographic Wild, FOX, Baby TV, National Geographic Channel HD, National Geographic Wild HD, MTV Hits, FilmBox Premium adóit.  Nem jött be a számítás, a Telekom-népe fellázadt és szerződésbontással fenyegette be a szolgáltatót, nem engedve el, ami az övé.

A politikai reakciókat figyelőknek igencsak feladta a leckét a felháborodás mérhető foka, hiszen a szinte minden hétre jutó botrány-cunami, aminek egyes darabjai is kormánybukáshoz, de legalábbis miniszteri fők hullásához vezetne bárhol a világ boldogabbik felén, Magyarországon szinte érintetlenül hagyták, de semmiképpen nem lépték át  a lakosság zöménének ingerküszöbét. Ez a nép egyetlen vállrándítással tette túl magát  azon, ahogy lenyúlták az időskorra gondosan félrerakott magánnyugdíj-pénztári vagyonkáját, és az azóta eltelt öt évben sem tudja nyomon követni, hogy mi lett a pénzével, arról már szót sem ejtve, hogy nem háborodott fel azon sem, hogy amíg a pénztárakban fialtatott tőkéje évente ellenőrizhető módon gyarapodott, még örökölhető is volt.

Mindezt önként, dalolva adta át, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere arra költse, amire kénye-kedve diktálja, a lényeg, hogy ellenőrizetlenül. Szintén szó nélkül vette tudomásul, hogy gyerekét, unokáját – szóval mindannyiunk jövőjét – olyan oktatási rendszerbe kényszerítik, ami már harminc évvel ezelőtt is elavult volt. Az is csak nqagyon  keveseket sokkolt, hogy a kórházak, rendelők lerohadnak, hogy nem csak orvos, ápolónő, gyógyszer nincs elég, de a felszerelés és az épületek is romokban állnak. Akkor sem szólamoltak fel, amikor ahelyett, hogy a metrót tennék biztonságossá, stadionokat építettek és építenek a mai napig mindannyiunk pénzéből. Nem bántotta a nép szemét-szívét-lelkét, hogy olyan mély árkot ástak az egyes emberek közé, hogy nemzeti sporttá vált egymás utálata.

Szinte mindennapos semmiségként tesszük túl magunkat azon, hogy a szemünk előtt lopják szét a még meglévő országunkat, és bárgyún el akarjuk hinni, amivel utána hülyítenek, hogy ez mind „ballib-gyurcsány-soros” rágalom, hiszen ők nem hazudnak!

Szóval, tisztelt „néplélektudorok”! Ezt a furaságot tessenek megfejteni, ami nevezhető hungarikumnak is. Aki rájön a megoldásra, annak talán lesz lehetősége arra, hogy kivezesse Magyarországot – ha akarja, ha nem – ebből a történelmi mértékkel még csak rendes zsákutcának sem nevezhető Orbániádából, addig pedig hajrá! - csak kűzdjünk a szabad televíziónézés jogaiért, ha másra már nem telik a bátorságból. TV fotelra fel, pardon le!

Mátrai Anna

A választók elsöprő többsége nem ért egyet a kormány tékozlásával, és például az egészségügyre költenék ezt a sok-sok milliárd forintot.

Ezzel szemben Orbánék kommunikációja szerint a sportlétesítmények fejlesztése, megújítása a nemzet önbecsülésének helyreállítására, a nemzet nagyságának, erejének demonstrálására a legmegfelelőbb terület sportpályák csatamezeje, és ha ez kevés lenne, a sport és így a gigaberuházások egészségügyi prevenciós feladatokat is ellátnak.

Adódik a kérdés, hogy milyen egészségügyi megelőzésre gondolhat a kormánypropaganda, illetve a fideszes kommunikáció, hiszen szó sincs a tömegsport támogatásáról. Nem a civileknek épülnek ezek a létesítmények. Érdekes életkép lenne, ha egy baráti társaság, akik mondjuk eddig a Városligetbe jártak ki az aszfaltozott kis pályákra tönkretenni a lábukat, (az aszfalt a keménysége miatt kifejezetten egészségkárosító, nincs rugalmassága, és több ízületi, illetve izomsérülés mellett, csonthártyagyulladást idézhet elő, az esésekből adódó sérülések széles skálájáról már nem is beszélve) most felbuzdulva az orbáni ideológián, megjelenne mondjuk a Groupama aréna bejáratánál, hogy ők bizony jöttek focizni, hogy kíméljék az egészségbiztosítási pénztár büdzséjét. Úgy gondolom, mindannyian tudjuk, hogy milyen kimenetele lenne ennek a törekvésnek.

De akkor mégis, kinek épülnek a stadionok?

Az OTP Bank Liga 15. fordulója 2016. november 5.-én, szombaton negatív nézőcsúcsot hozott, ami átlagosan 2286 nézőt jelentett, azaz összesen a 6 mérkőzésen 13718 szurkoló biztatta az „arany lábúakat”. Az évad során már több hétvégén született negatív rekord, de úgy látszik, hogy mindig van lejjebb. Ez a 13718 stadionlátogató a már fentebb említett Groupama aréna befogadóképességét figyelembe véve, ami hazai bajnokin 23700, nemzetközi mérkőzés esetében 22000 néző befogadására alkalmas, alig több mint félházat eredményezne, és akkor a többi stadion pont üresen maradt volna.

De akkor mégis, kinek épülnek a stadionok?

Amennyiben végig sétálunk a most átadott Új Hidegkuti stadion vagy a Ferencváros pálya pórnép szeme elől elzárt kiszolgáló helyiségein, akkor ámulunk, és bámulunk. Az enteriőr, a dizájn egy másik, a választók döntő többségének elérhetetlen világba repít bennünket. Olyan fejlett nyugati létesítményben találjuk magunkat, amelyből arra következtethetnénk, hogy egy kimondottan jóléti társadalom sportólinak otthonában, országában vagyunk. Ezzel szemben azok a kevesek, akik még kijárnak a bajnoki mérkőzésekre, de még azok a szimpatizánsokat is, akik bár figyelemmel követik csapatuk vergődését, de már ilyen-olyan okokból nem látogatnak ki ezekbe a szentélyekbe, sokallják az új, valóban borsos belépődíjakat, amelyek mellett a vastag ceruzával írt büféárak várják a nagyérdeműt.

De akkor mégis, kinek épülnek a stadionok?

Végső konklúzióként eljutottunk azokhoz a személyekhez, akik haszonélvezői a lélegzetelállító luxusnak. A választói adókból épített rongyrázásnak, a közpénzekből fizetett, feltőkésített, meggazdagodott politikusok csatlósai, strómanjai, a slepp, barátok, rokonok így húzzak le az államot - azaz minket - vagyis ezeken a beruházásokon keresztül kapják néhányan a hálapénzt a támogatásukért.

A kormány tegyen közzé hiteles kimutatásokat, adatokkal támassza alá hazug ideológiáját az egészségügyi prevencióról.  A VIP vendégek ingyen étkeztetésére elherdált közpénzek, a habzsi-dőzsi  finanszírozása  ugyanis nehezen nevezhető olyan megtakarításnak, ami segíthet az egészségügyi, vagy a nyugdíjfolyósító gondjain.  Mit is mondana erre egy Matolcsy nevű kártékony lézengő: „blöff, blöff, blöff és blöff”

Ennyit a stadionok egészségügyi prevenciós szerepéről.

Ujlaki Tamás Péter (vendég szerző)

Nem újdonság ez, hiszen már jó előre megalakultak az erre alkalmas „mindenközeli” stróman-gyanús vállalkozások Mészáros nevével fémjelezve. A rezsim úgy látszik, picit kezd jobban odafigyelni arra, hogy a még meglévő, maroknyi demokratikusan tényújságírást közlő  sajtóorgánum ne láthasson a korrupciós gödör melyére.  Az elhárító hadművelet során Seszták Miklósra esett a dicső feladat, hogy nevét adja pártja és kormánya védelmére és benyújtsa az „objektív” parlamenti döntnökök elé új törvényjavaslatát. Nem kell tövig rágni a körmét senkinek izgalmában, előre elárulom, mint puha vajon a forró kés, úgy megy majd át a parlamenten a beadvány.

A javaslat konkrétan azt tartalmazza, hogy legyenek titkosíthatók a közforgalmú vasúti járművek műszaki adatai, ami kétfenekű dobként nem csak ellehetetlenítené azt, hogy bármilyen adat kiszivároghasson például a metró állapotáról, amit naponta többszázezer budapesti használ bízva abban, hogy ha tényleg életveszélyes, akkor biztosan leállítják, hanem Pannónia legnagyobb úttörővasutasa is kedvére sajátítgathat ki terepet a játékához.

De kik is avatkoznának közbe? Akiknek az eddigi tapasztalatok alapján lényegesen fontosabb az emberi élet biztonságánál a politikai csatározás, vagy az önös érdek?

Jobbat találtak ki! Ha nem tud róla az igen tisztelt nép, akkor megnyugodhat, hogy a kedves Vezető biztosan gondoskodik a biztonságáról.Ha netán gubanc lenne, azt meg csak a „ballibszoccigyurcsánysorosbrüsszel”, vagy„azelmútnyocévmszpszdszdemszkyhorváth” okozhatja, úgyhogy: le velük!

Elő a jólbevált 0.9% százalék emeléssel „jólmegfizetett” vérmes  nyuggerekkel kiegészített papagájkommandót, akik „békeidőben”, amikor nincs kit nyilvánosan megsorozni, majd járnak szájról-szájra, és terjesztik a betanult mondatokat.

De, ha már törvényjavaslat, akkor beleszuszakoltak még, egy egész nemzetünket határon innen és túl mélységesen foglalkoztató probléma megoldását szolgáló passzust is. Konkrétan arra az impertinenciára gondolok, amivel néhány megveszekedett, radikális földtulajdonos nemtetszését fejezte ki, mikor hírét vette, hogy a giga-kisvasút (mert, mint tudjuk: törpében is hiába a kicsi a jó, azért a szovjet törpe volt a legnagyobb a világon) nyomvonala ippeg a nappaliját szeli majd ketté. Ennek elkerülése érdekében nem a lefüggönyözött Volga állt meg az udvara előtt, hanem Seszták miniszter szájába adták azt a kitételt, hogy a kormány rendeleti úton határozhassa meg a

"közlekedési infrastruktúra-beruházás megvalósításához szükséges, legfeljebb 200 méter szélességű területsávot vagy nyomvonalat",

ami magyarul azt jelenti, hogy Orbánisztánban a döntést minden ilyen jellegű ügyben politikai szintre emelik , amivel a helyiek tiltakozása lenullázható út-, vagy vasút építésekor. „Ahogyan ez itt szokás” már több, mint hat éve, amióta il a demokrácia, visszamenőlegesen is hatályos a tervezett törvény, hiszen a folyamatban lévő hatósági eljárásokra is vonatkozik majd, tehát például a felcsúti kisvasút meghosszabbításának ügyében is érvényes lenne.

Ha lúd, akkor legyen kövér! - egy szusszal a kisajátítások ellen tiltakozó tulajdonosok jogait is korlátoznák, hiszen pereskedés esetén is el lehet majdan kezdeni az építkezést, ha nincs épület a kiszemelt területen. Ezek után tehát az „egész Magyarországon világhírű” viheti, amit csak akar, és ha véletlenül van annyi pénze a szenvedő félnek, hogy ügyvédet tud fogadni és mersze is van, hogy beperelje az államot, és még meg is nyeri, akkor is fújhatja! - mert a telkén már régen vidáman, fütyörészve pöfög – ugyan üresen – a füstpöfögészeti tovalöködönc.

PtP

Az előző választáson még a finisben is ment a kétségbeesett matekozás, hogy kinek hány szavazója van, és, hogy mennyi az annyi, azaz mire elég. Csak a -fogalmazzunk nagyon megengedően - legidealistábbak hittek abban, hogy győzhet az összefogásnak csúfolt széthúzás.

Mostanság úgy látszik, - jaj csak el ne kiabáljam - vannak néhányan a demokratikus ellenzéki vezetők soraiban, akik igyekeznek levonni a legutóbbi kudarc tanulságait és másként gondolkodva szervezkedni. Hogy milyen sikerrel, azt csak urnazárás után tudhatjuk meg.

A fontos, újszerű gondolatok sorából kiemelkedik az, amit Horváth Csaba, az MSZP volt főpolgármester-jelöltje és mai fővárosi képviselője Társadalmi Koalíció néven emleget. A politikus, akit pártja már nemegyszer beáldozott, még mindig hisz a demokratikus erők és a demokrácia győzelmében.

Horváth azonban - mint ahogy az általa használt terminus technikus is mutatja - nem csak pártokban gondolkodik, mert azok támogatói nincsenek elegen ahhoz, hogy a Fidesz által meghekkelt választási törvény akadályait sikerrel vegyék, sokkal inkább hisz egy társadalmi „faltól - falig” koalícióban, amiben a pártok mellett a civil szféra is szerepet vállal.

 „A társadalmi koalíció – mondja Horváth Csaba - mint azt a neve is mutatja több, mint a pártok együttműködése, hiszen sem a pártok, sem a civil szféra önmagában nem elegendő az Orbán rezsim leváltásához. Akik valóban el akarják zavarni Orbánt, azoknak meg kell szólítaniuk mindenkit, akiknek fontos egy alternatív útiterv támogatása, de jelen pillanatban nem szólítja meg őket senki, ezért kell a társadalmi szövetség. A politikai pártok közösségének, a civil szervezeteknek és bizonyos társadalmi csoportoknak együtt kell elérniük a választót, és ez nem kis feladat, hiszen a Fidesz- és Jobbik-világon túli, közel hatmillió választóról beszélünk. Nagyjából ennyién elégedetlenek a kormány teljesítményével.”

Ahhoz azonban, hogy az elgondolás sikeres legyen, nagyon pontos terv, jól felrajzolt jövőkép kell. Nagy kérdés, hogy a tárgyalóasztalhoz is botladozva érkező pártok, mennyire lesznek alkalmasak egy velős, rövid, megfontolt, pontos, és nem elnagyolt útiterv kimunkálására, és akkor még nem beszéltünk a célba juttatás, a társadalmi vita lefolytatásának gyakorlati kérdéseiről.

 „Fontos - folyatja Horváth Csaba, hogy a munka ne egyszerűsödjön le technológiai megoldásokra, – mint 2014-ben – most  érdemi válaszokat kell adnunk  azokra a problémákra, amelyek ma feszítik az itt élők többségét, többek között a tömeges elvándorlás, – hatszázezer állampolgárt veszítettünk el az elmúlt hat évben – aminek a megállítása és megfordítása elengedhetetlen. Az oktatásügy katasztrofális állapotának, az egészségügy romokban heverő szolgáltatásának megreformálása, és a nyugdíjkatasztrófa, ami szintén a fejünk felett lebeg, elkerülése. Ez utóbbira a kormánynak meglehetősen bugyuta válaszai vannak, mint például, hogy büntetni tervezik a gyerekeket, ha a szülőnek nincs elég pénze saját maga eltartására, holott a mai rendelkezések nem garantálják, hogy elég jövedelme legyen a gyereknek saját magán kívül gyerekét és szülőjét is eltartani. Ahogy erre a kérdésekre, úgy más, komplex problémákra sem nem tud megfelelő megoldást kínálni az Orbán kormány. Többek között ezért is hiszem, hogy leválthatók.”

A kérdésre, hogy milyen technikával akarják elérni a választókat, beszélgetőtársunk azt mondta:

„fel kell éleszteni a társadalmi érdekegyeztető fórumok rendszerét, amelyek bevonásával aránylag gyorsan és hatékonyan le lehet folytatni a társadalmi vitát. A vitákba mindenkit be kell vonni, akinek van véleménye a kérdésekről, akár hozzátenni akar a témákhoz, akár elvenni belőlük, mert így válhat közös értékké az elképzelés. hiszen ne feledjük: a Fidesz jelenlegi kormányzatára az a jellemző, hogy kétmillió ember számára szinte mindent, az összes többi számára pedig semmit. A társadalom nagy részéről tudomást sem vesznek és szó szerint ott hagyják őket az út szélén.  Ebben kell a határozott fellépés, és egy olyan alternatíva felfestése, amiről a választók látják, hogy akik mondják, hisznek benne és őszintén képviselik.

A Társadalmi koalícióból következő társadalmi kormányzás, szoros civil felügyeletet jelent. A fentiekkel egybecseng, amit Tordai Bence a Párbeszéd politikusa, a Mandinernek mondott ebben a témában:

 
„Azért dolgozunk, hogy létrejöjjön, egy társadalmi koalíció ahol olyan emberek vannak, akik megunták, hogy folyamatosan kirabolják és hülyének nézik őket. Ehhez túl kell lépni a mai demokratikus pártok keretein.”

Tavaly óta szögesdróton innen és túl november 1-én nem csak a naptárban név szerint nem említett „Mindenszentek”-re fókuszálnak a világ nagy részén, hanem a „Száraz Novemberre” is. Ezen a néven, – brit mintára – össznépi mozgalom keretén belül azt fogadja meg a játékban részt venni kívánó, hogy amíg a dátumban a „november”, vagy a „11” szerepel – tehát egy hónapon keresztül – nem iszik alkoholt.

A „Kék Pont” által Magyarországon is életre hívott akcióval kapcsolatban Dávid Ferenctől, az egyesület munkatársától hallottak elgondolkodtattak, majd így jutott eszembe, hogy meg van! – ez lehet a kiút első lépése mai, finoman fogalmazva  sem  éppen ideálisnak mondható „demokráciánkból”.

Meghirdetem a „Nemzeti Engedetlenségi Mozgalmat” – ha valakinek unalmas lenne a sok betű, akkor „N.E.M.”-et, amelynek lényege, hogy tilos egy hónapon keresztül bárkit is gyűlölni.

Bárki csatlakozhat nemtől, bőrszíntől, meggyőződéstől, hittől – és bármi mástól, ami kimaradt a messze nem tökéletes felsorolásból – függetlenül.

Figyelem ez nem üzleti vállalkozás  hiszen nincs csatlakozási díj, nem igényel semmilyen befektetést, – kötvényt sem kell jegyezni hozzá! – nincs formaruha, amit meghívásos közbeszerszés keretén belül véletlenül egyik hozzámtartozóm nyerne meg. Nem igényel óriásplakátokon, és kizárólag „énbarát” médiában való hirdetési kampányt, amit szintén nem követ kétes kimenetelű, esetlegesen vesztes – mint a legutóbbi – népszavazást. Egyszerű ez mint a fa ék, a csatlakozók, elhatározzák, hogy saját mindennapi ruhájukban mostantól nem utálják embertársaikat.

Dávid Ferenc szavaival:

  „Nem elvenni akarunk valamit, hanem pozitív üzenetet megfogalmazni: ismerd meg önmagad és tanuld meg gondozni az örömeidet, hogy meg tudd őket tartani akár egy életen keresztül.”

Gondoljuk végig: reggel a „ferdenézésű” szemünk helyett az „érdeklődőt”, a „nyitottat” visszük magunkkal, nem zsörtölődünk az úton a munkahelyünkre, – ki miben ülve, vagy állva közlekedik – nem az ellenséget látjuk a kollégákban, és azokat sem  akik „el akarják venni a munkánkat”. Dolgunk végeztével hazafelé a bevásárlásnál nem tülekszünk, morgunk, nem lessük, hogy az eladó, a pénztáros mivel vág majd biztosan át minket, és belépve a lakásunkba nem nyűgként éljük meg a családi élet fennmaradó pár óráját.

Üdvös lenne, ha a politikai élet és a  média képviselői is csatlakoznának felhívásomhoz, hiszen ebben a vágyott esetben nyugodtan lapozhatnánk fel bármelyik még meg nem folytott napilapot, hiszen tényújságírást találnánk mindegyikben. A televíziót is nyugodtan bekapcsolhatnánk bármely adóra tévedve, hiszen a híradókban, háttér  műsorokban objektív leírását hallanánk a nagyvilágban történteknek.

Dávid Ferenc egy másik gondolata szerint:

 „Bármilyen függőségből való felépülésnél sokat segít, ha cserélgetni tudjuk az örömforrásainkat, de nem mindegy, hogy valaki a kávét cseréli le futásra, vagy az alkoholt megugró energiaital-fogyasztásra.”

Cseréljük le a gyűlöletet érdeklődésre, nyitottságra. Csináljuk egy hónapig, és hátha úgy maradunk!

 „Aki tavaly végigcsinálta, az a végén nagyon boldog volt.”

Ezzel mindenki csak jól járhatna: mi, a résztvevők is, hiszen az egyén szintjétől a sokat emlegetett nemzetig rengeteg energiahalmaz szabadulna fel, amivel akár  a hegyek is elmozdíthatók.

Az uralkodó is elszégyellhetné magát, hiszen kiderülne, hogy már mi is tudjuk: „meztelen a király”, ezzel pedig ezköztelenné válna, mivel legfontosabb vudu-eszköze, a gyűlöletkeltés működésképtelenné válna. Még az is  megeshet, hogy új programot alkotna, elgondolkodna, vagy – jó, ez csak vágyálom – visszamenekülne a demokráciába, követve népének nem elhanyagolható többségét.

Tehát kedves eddig szkeptikus magyarok igen, N.E.M.-re fel!

Pálmai Tamás

A tervezet leglényegesebb pontjai:

• az intézményeknek együtt kell kezelniük a testvérek ügyeit
• súlyos veszélyeztetettségként kell értékelni, ha a szülők elzárkóznak az ellátóktól
• tilalmas a védőnői, orvosi ellátásról való lemondás
• kötelező megjelenni a szűrővizsgálatokon, és ennek elmulasztása a jelenleginél súlyosabb szankciót vonjon maga után
• a jelzőrendszer tagjainak feladatát törvényben szabályozzák
• a szakemberek előzetes ügyészi határozat nélkül is intézkedhessenek, amikor a gyermek veszélyeztetett helyzetbe kerül, és ha a szülő, gondviselő nem reagál az ellátók megkeresésére
• a gyermek veszélyeztetettsége esetén a jelzés elmulasztása legalább olyan bántalmazásnak minősül, mint a más típusú bántalmazás.

A magzat védelemében bevezetik a kötelező szűrést, azaz a kismamáknak már több törvényi előírás miatt is meg kell jelenniük a terhesgondozáson, és a különböző szülész-, nőgyógyászati szűrővizsgálatokon.

Eddig dicséretes a dolog, de vajon megvannak-e mindennek a minimális feltételei, adottak-e az  egészségügyi intézményi, személyzeti feltételek?

Nos, bátran mondhatom, írhatom, hogy egyértelműen nem, és ez nem az ellátórendszer hibája.

Egy szeptemberi történet szerint a delikvens, akinél két terhességi teszt is pozitív eredményt mutatott, ellátogatott a területileg illetékes egészségügyi intézménybe. Ekkor az éppen szolgálatban lévő orvos megállapította, hogy bár nagyon korai stádiumban van, de a különböző jelek egyértelmű terhességet mutatnak. A teljesen egyértelmű válasz megállapításáért –kérte a jó doktor- fáradjon vissza 3-4 hét múlva.

Három héttel később  férj és feleség együtt, izgatottan érkezett a rendelésre, de ott hidegzuhanyként érte őket a recepciós híre, miszerint jelenleg egy nőgyógyászuk van, aki most éppen szabadságát tölti, helyettesítőt pedig nem találtak. De egyébként sem lehet csak úgy bemenni a doktor úrhoz, előre be kell jelentkezni, és 2 - igen kettő - hónap múlva lenne időpont, azaz kéthavonta van lehetőség a rendelésen megjelenni.

Állj! Hogy is van ez? - amikor már a ma érvényben lévő törvényi előírás is - a tervezett szigorításokról nem is beszélve - a havi vizsgálatot és megfigyelést szorgalmazza?

Felvetődik a kérdés, a szigorított rendelet - pardon törvény - amely nagyon keményen szankcionálja az esetleg együttműködni nem akaró kismamákat, családokat, hogy fogja büntetni a „Valóságot”, amely nem alkalmas a kormányakarat végrehajtására? Tőlük is elszakítják a gyermeküket, mert a támogatásoktól - és ezért tartunk itt - már elszakították őket.

Amikor a kismama, még kicsit tétovázva szintén feltette a kérdést a recepciósnak, a pult mögül a mai helyzetnek megfelelő lesajnáló, de nagyon is egyértelmű válasz érkezett:

„Ja kérem, ez a magyar egészségügy.”

Ujlaki Tamás Péter (vendég szerző)

Szépirodalmunk jelentős része szól a múltbéli feljelentésekről, egymás elárulásáról, de egészen napjainkig, szinte mindig volt valami önös érdek a feljelentés mögött, elég itt csak Jókai életművére gondolni, ami persze irodalom, de azért a valóságban gyökerezik szinte valamennyi története. Az az állítás ugyan megdőlt már, hogy a Gestapohoz egész Európából összesen nem érkezett annyi feljelentés, mint a német megszálás utáni Magyarországról, de azért szinte biztosra veszem, hogy a kontinens  „dobogósai” között voltunk.

Az utóbbi években - ne talányoskodjunk, mióta magunkra szabadítottuk a narancshengert - vált divattá a feljelentgetés csak magáért, a másik ellehetetlenítésének, meghurcolásának öröméért. Ebben az országban már szinte mindenki feljelentett mindenkit és fordítva. Perben-haragban állunk olykor még önmagunkkal is. Napjainkban nem érjük be azzal, hogy „dögöljön meg a szomszéd tehene is”, nem, dögöljön meg a szomszéd és akkor majd éhen pusztul az a tehénke is! Célunk eléréséhez pedig a legegyszerűbb út a feljelentésen át vezet.

Képviselők olykor bírói segédlettel taposnak - persze csak képletesen - egymás arcába, újságírók a bíróságon keresik igazukat, mert a sajtó össze-vissza szabdalt szövete, már védőhálónak sem alkalmas, ugyanakkor a hatalmat páncélként védi. Ki érti ezt? Az államgépezet - amelynek bőven lenne más dolga - láthatja ezt, ha körülnéz a síkon ahelyett, hogy tenné a dolgát, folyamatosan nyeli be a legkülönbözőbb fel- és bejelentést. Csak egyetlen intézmény áll folyamatosan és hősiesen ellen a feljelentés-cunaminak, és ez az Orbán - Polt ügyészség, pedig nekik valóban ki kellene vizsgálni minden bejelentést, ám róluk úgy pattannak le a beadványok, különösen, ha a tárgyuk valamelyik fidesznyik, vagy annak egy vállalkozása, mint jó röplabdameccsen sáncról a lecsapás.

Az egyik legutóbbi pör - ugyan nem büntető - az esti mesét vette célba, képletesen szólva valaki feljelentette a Tévé Macit. A fenti csúfság Székesfehérváron esett meg, ahol egy lakót - ki tudja, miért - annyira zavart, hogy a házban működő, Igéző névre hallgató kulthely esténként - nyáron 7-kor, télen 6 órakor - esti mesét mondat hol ezzel, hol azzal, az arra járó helyiek és turisták nagy örömére, hogy bírósághoz fordult, feljelentve tulajdonképen magát a mesét. A per szerencsére egyességgel zárult, mert a felek a bíró felszólítására negyedóra tanakodás után kiegyeztek abban, hogy továbbra is lehet a ház előtti mesefotelben, mesekalapban mesét mondani, ám ez nem tarthat tovább „egy pipaszívásnyi” időnél, ami hivatalosan szólva fél órát jelent.

A Városi Kurír nevében tisztelettel kérem a lakót, hogy ha ennyire útálja a mesét, és feljelentgetni is szeret, akkor esetleg az alábbi mesemondókat is citálja bíróság elé: Orbán Nagyláb, Kósa Teliagy, Kovács Éssikerült?, Lázár Annyitisér, Rogán Azasszonyintézte.  Amikor a kedves feljelentőnk a névsor végére ért, kérem, jelentkezzen szerkesztőinknél, adjuk a további neveket.

Pálmai Tamás