2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


A lekezelt, megcsúfolt jövőidő, jelenné vált

Viktor, beütött a krach

2017. február 18. - Városi Kurir

lelegeztetogep1.jpg

Fanyar vigyor, vállhúzás, lekezelő félmosoly, ezek jutnak eszembe, ha visszagondolok arra, hogy mi volt a reakciója az ország felelőtlen urainak, amikor az elmúlt években bárhol, bármilyen összefüggésben szó esett a kormány felháborító és felesleges költekezéseiről, amelyek - hogy a témámhoz vágó hasonlattal éljek - elszívták a levegőt, például az egészségügy "kezelése” elől. Nem, a kiskirályok nem segítettek, változtattak.

Demagógia! - harsogták felsőbbrendűségük tudatában, amikor valaki, vagy valakik lélegeztetőgépre számítottak át minden egyes stadiont. Ez a mocskos cinikus mondat szinte az összes Fideszes, és az ő fekete, vagy fehér bérlistájuk csecsén csüngő elemző, politológus száját elhagyta.

Most viszont  beütött a krach! A lekezelt, megcsúfolt jövőidő jelenné vált! Egyik döntéshozónak sem kívánom, hogy a kifürkészhetetlen sors úgy szembesítse őt lelketlenségével, hogy a saját bőrén kelljen tapasztalnia, milyen az, ha egy ilyen gép egyszerűen nincs, vagy ha van is, éppen foglalt, viszont ajánlanak helyette országszerte szépen zöldellő műfüvet.

“Az országos tisztifőorvos körlevélben utasította az egészségügyi intézményeket, hogy Budapestre lehetőleg ne küldjenek lélegeztetőgépre szoruló beteget, mert megteltek a fővárosi gyermekintenzív ágyak.”

Ez a hír 2017. február 18-án szembesít mindannyiunkat azzal, hogy a “demagógnak” minősített lélegeztetőgépes hasonlat mennyire húsbavágó, megoldhatatlan problémává nőtte ki magát. A ma Magyarországán nem Orbán dolgozószobájának kárpitjával, engedély nélkül felhúzott gangjával, amiről mások nyomorára vak szeme szétnézhet, mutatván, hogy neki még ezt is lehet, és még csak nem is a sok mini-nábob önös érdekeit szolgáló baromsággal kell foglalkoznunk, hanem - legyünk önzőek - a legalapvetőbb egészségügyi feltételek biztosításával!

lelegezteto5.png

Ha ezt nem így látja a kormányfő, akkor milyen jogon ejti ki a száján, hogy neki a magyarság, a haza a legfontosabb és senki nem kötelezheti, hogy népe ellen tegyen? Szörnyű a felismerés, hogy a XXI. században, Európa közepén gyerekek kerülnek életveszélybe amiatt, mert egy minden hatalommal felruházott kormányfő fejében átértékelődtek a dolgok, és a fontos helyét cserélt a lényegtelennel?

Magyarok, ébresztő! Ha már olyan alacsony az ingerküszöbünk a mások szenvedését látva , legalább az állja útját ennek az őrületnek, amit Orbán a gyerekeink ellen követ el! Egy egyszerű vírus – amelyik minden télen előfordul – felboríthatja Magyarország gyermek-intenzív ellátását, és még mindig ülünk a kényelmes fotelben, és megpróbáljuk kibekkelni, hogy fel kelljen állnunk?

“Ne annak higgyenek, amit mondok, hanem, amit teszek!”

- leplezte le magát néhány éve minden magyarok hazug, a valóság elől egy képzelt világba menekülő ura.

lelegezteto2.jpg

Ennek értelmében vegyük már észre, hogy csak a duma szintjéig fontos az oly nagyon szeretett ország, és benne mi mindannyian!

Nem a hadsereget kell “Európa legütőképesebbé” fejlesztenünk, hanem wc papírt, kötszert, gyógyszert kell biztosítani a kórházakba.

 

lelegezteto3.jpg

 

Ne feledjük, minden lehetőség adott volt ennek a sokat látott országnak arra, hogy Európaivá, Európává váljon, csak aztán jött Orbán, és mi hagytuk, - és a mai napig hagyjuk - hogy hülyét csináljon belőlünk.

Ugye urak, ez is csak egy semmi kis demagógia:

“…. népet, amely retteg, hogyha választ,

szemét lesütve fontol sanda választ

és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.”  (József Attila: Levegőt 1935

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! ( De valóban!)

Mátrai Anna

Drukker kontra baráti társaság?

4_1.jpg

Rengeteg kérdés, kétely, észrevétel, vélemény, magyarázat, ideológia látott már napvilágot a stadion-rekonstrukciós programmal kapcsolatban a politikai elit, illetve a civil társadalom minden szegletéből pro és kontra.

A választók elsöprő többsége nem ért egyet a kormány tékozlásával, és például az egészségügyre költenék ezt a sok-sok milliárd forintot.

Ezzel szemben Orbánék kommunikációja szerint a sportlétesítmények fejlesztése, megújítása a nemzet önbecsülésének helyreállítására, a nemzet nagyságának, erejének demonstrálására a legmegfelelőbb terület sportpályák csatamezeje, és ha ez kevés lenne, a sport és így a gigaberuházások egészségügyi prevenciós feladatokat is ellátnak.

Adódik a kérdés, hogy milyen egészségügyi megelőzésre gondolhat a kormánypropaganda, illetve a fideszes kommunikáció, hiszen szó sincs a tömegsport támogatásáról. Nem a civileknek épülnek ezek a létesítmények. Érdekes életkép lenne, ha egy baráti társaság, akik mondjuk eddig a Városligetbe jártak ki az aszfaltozott kis pályákra tönkretenni a lábukat, (az aszfalt a keménysége miatt kifejezetten egészségkárosító, nincs rugalmassága, és több ízületi, illetve izomsérülés mellett, csonthártyagyulladást idézhet elő, az esésekből adódó sérülések széles skálájáról már nem is beszélve) most felbuzdulva az orbáni ideológián, megjelenne mondjuk a Groupama aréna bejáratánál, hogy ők bizony jöttek focizni, hogy kíméljék az egészségbiztosítási pénztár büdzséjét. Úgy gondolom, mindannyian tudjuk, hogy milyen kimenetele lenne ennek a törekvésnek.

1_2.jpg

De akkor mégis, kinek épülnek a stadionok?

Az OTP Bank Liga 15. fordulója 2016. november 5.-én, szombaton negatív nézőcsúcsot hozott, ami átlagosan 2286 nézőt jelentett, azaz összesen a 6 mérkőzésen 13718 szurkoló biztatta az „arany lábúakat”. Az évad során már több hétvégén született negatív rekord, de úgy látszik, hogy mindig van lejjebb. Ez a 13718 stadionlátogató a már fentebb említett Groupama aréna befogadóképességét figyelembe véve, ami hazai bajnokin 23700, nemzetközi mérkőzés esetében 22000 néző befogadására alkalmas, alig több mint félházat eredményezne, és akkor a többi stadion pont üresen maradt volna.

De akkor mégis, kinek épülnek a stadionok?

Amennyiben végig sétálunk a most átadott Új Hidegkuti stadion vagy a Ferencváros pálya pórnép szeme elől elzárt kiszolgáló helyiségein, akkor ámulunk, és bámulunk. Az enteriőr, a dizájn egy másik, a választók döntő többségének elérhetetlen világba repít bennünket. Olyan fejlett nyugati létesítményben találjuk magunkat, amelyből arra következtethetnénk, hogy egy kimondottan jóléti társadalom sportólinak otthonában, országában vagyunk. Ezzel szemben azok a kevesek, akik még kijárnak a bajnoki mérkőzésekre, de még azok a szimpatizánsokat is, akik bár figyelemmel követik csapatuk vergődését, de már ilyen-olyan okokból nem látogatnak ki ezekbe a szentélyekbe, sokallják az új, valóban borsos belépődíjakat, amelyek mellett a vastag ceruzával írt büféárak várják a nagyérdeműt.
2_2.jpg

De akkor mégis, kinek épülnek a stadionok?

Végső konklúzióként eljutottunk azokhoz a személyekhez, akik haszonélvezői a lélegzetelállító luxusnak. A választói adókból épített rongyrázásnak, a közpénzekből fizetett, feltőkésített, meggazdagodott politikusok csatlósai, strómanjai, a slepp, barátok, rokonok így húzzak le az államot - azaz minket - vagyis ezeken a beruházásokon keresztül kapják néhányan a hálapénzt a támogatásukért.
3.png

A kormány tegyen közzé hiteles kimutatásokat, adatokkal támassza alá hazug ideológiáját az egészségügyi prevencióról.  A VIP vendégek ingyen étkeztetésére elherdált közpénzek, a habzsi-dőzsi  finanszírozása  ugyanis nehezen nevezhető olyan megtakarításnak, ami segíthet az egészségügyi, vagy a nyugdíjfolyósító gondjain.  Mit is mondana erre egy Matolcsy nevű kártékony lézengő: „blöff, blöff, blöff és blöff”

Ennyit a stadionok egészségügyi prevenciós szerepéről.

Ujlaki Tamás Péter (vendég szerző)

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

süti beállítások módosítása