2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Így jártunk: Gyárfás a kisebb rossz

2016. november 24. - Városi Kurir

gyarfas22.jpg

Már a rendszerváltás, vagy mi fene óta szinte mindig úgy választok, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, hogy a kevésbé rossznak vélt lehetőség mellé húzom be az X-et, és tessék, a  hétköznapok is kikényszeríthetik ezt a mentalitást: Gyárfás, vagy…...

Kezdjük az elején: negyven éve még szépreményű úszó voltam, aztán egyszer csak elegem lett abból, ami a medence körül, az öltözők, illetve a klubházak táján történik.  Egy edzés végén kikászálódva a vízből, magam is meglepődtem miért, de azt mondtam az edzőmnek:

„Gyuri bácsi, jó volt ide járni, de én holnaptól nem jövök, a hétvégi versenyen ne számítson rám, köszönök mindent, elég volt. Persze, persze, akkor holnapután, pihend ki magad!”

- volt a válasz,mert nem hitte el, hogy egy magamfajta megszállott csak így odébb áll.

Azóta is boldogan figyelem az úszósikereket, és szomorkodom, ha nem úgy megy a dolog, ahogy kellene, de usziba be nem tettem a lábam.

Mindezek ellenére nem mondom, hogy váratlanul ért a most kirobbant vízi csata Hosszú és a szövetség, elsősorban Gyárfás generalisszimusz között. Kétségtelen tény, hogy mint kívülálló, nem tudhatom, kinek van igaza, de Gyárfást és az ő sikeres, ám akarnok módszereit ismerve el tudom képzelni, hogy több megfontolandó igazság áll a most már nem is csak a férjével, hanem egyre több élvonalbeli úszóval együtt küzdő Hosszú Katinka oldalán. Egészen tegnapig jó volt izgulni a végkimenetel jósolgatása és az arcvonalak szemlélése közben, mert azt hihette az ember, hogy akárki győz is, az csak egy jobb, eredményesebb szövetséget hozhat létre. Éljen a megújulás! – kiáltotta - gondolom velem együtt - jónéhány más fotelforradalmár is az otthonában.

gyarfas11.jpg

Majd tegnap: „Szó megszakad, hang fennakad, lehelet megszegik” mert érkezik az elborzasztó hír: Seszták Miklós, vagy Czene Attila követheti Gyárfást a székében. Na, ne szórakozzunk már egymással, az előbbi egy gyanús seftelő, akit a vezér akarata emelt fel az egyszerű kétkezi zugügyvédi létből a  miniszteri bársonyszékbe, Czene pedig ugyan 1996-ban Atlantában a 200 méteres vegyes úszásban olimpiai bajnok lett, ám azóta folyamatosan lábon lövi magát, ha helyezbe kerül, ezzel is igazolva azt a róla közszájon forgó véleményt, hogy finoman fogalmazva sem tartozik a szellemtörténet óriásai közé. Sportpályafutását befejezve sok minden volt, például 2010 és 2012 között a Nemzeti Sportügyekért Feleős államtitkár az akkor még Emberi Erőforrás Minisztériumának nevezett giga-micsodánál. Majd itt igazgatott, ott igazgatott valami Nemzeti-vel kezdődő céget, itt lett bizottsági tag, ott lett bizottsági tag, de jól látható, még a saját rendszere, érts Orbán rezsim, se tud mit kezdeni vele. Az is azt mutatja a zuhanyhíradó szerint, hogy valami tehetségtelen fidesznyik következi, hogy  Gyárfás eltávolítása után is megtartja majd valamilyen funkcióban a vizes vb kivitelezésének felügyeletét, mert azt nem merik rábízni az érkező komiszárra.

gyarfas33.jpg

Az egyáltalán nem ígéretes jelölt párost látva két lehetőségünk van, a hatásosabb: végre felegyenesedünk, mármint a szövetség tagjai és elzavarjuk az úszószövetség körül kőröző dögkeselyűket, hogy a jót, és ne a kevésbé rosszat választhassuk, hiszen nem egy tehetséges, rátermett sportmenedzser és sportközgazdász szaladgál az utcákon. A másik, egyben a rosszabb lehetőség, hogy megint megadjuk magunkat, és felkiáltanunk:

„Katinka, hátrább az agarakkal, vissza nekünk a Gyárfás féle babaruhát, akármilyen szutykos is!”

gyarfas44.jpg

Egyetlen percre se feledjük, ha a sesztákok, czenék vagy a hozzájuk hasonlók közül bármelyik is rárepül erre a gyönyörű sportágra, akkor mindennek vége, évtizedeken át csak a jeges szelet érzékeljük majd, amit Hajós Alfréd úszó, az első magyar olimpiai aranyérem tulajdonosa kelt azzal, ahogy forog a sírjában.

Pálmai Tamás

Fortélyos Fidesz igazgat

Füstpöfögészeti tovalöködönc 3.0

sinekvilaga.jpg

Amennyiben az Európai Unió nem határoz úgy, hogy a sok simli és gáncs következtében jobban utánanéz, hogy Magyarország kormánya – hangsúlyozom, nem a „magyar emberek” – mennyi pénzt akar tisztességtelenül lenyúlni a közösből a saját zsebébe, akkor az eljövendő pár év gigaberuházása a vasútfejlesztés lesz.

Nem újdonság ez, hiszen már jó előre megalakultak az erre alkalmas „mindenközeli” stróman-gyanús vállalkozások Mészáros nevével fémjelezve. A rezsim úgy látszik, picit kezd jobban odafigyelni arra, hogy a még meglévő, maroknyi demokratikusan tényújságírást közlő  sajtóorgánum ne láthasson a korrupciós gödör melyére.  Az elhárító hadművelet során Seszták Miklósra esett a dicső feladat, hogy nevét adja pártja és kormánya védelmére és benyújtsa az „objektív” parlamenti döntnökök elé új törvényjavaslatát. Nem kell tövig rágni a körmét senkinek izgalmában, előre elárulom, mint puha vajon a forró kés, úgy megy majd át a parlamenten a beadvány.

kisvasutat_akarok.jpg

A javaslat konkrétan azt tartalmazza, hogy legyenek titkosíthatók a közforgalmú vasúti járművek műszaki adatai, ami kétfenekű dobként nem csak ellehetetlenítené azt, hogy bármilyen adat kiszivároghasson például a metró állapotáról, amit naponta többszázezer budapesti használ bízva abban, hogy ha tényleg életveszélyes, akkor biztosan leállítják, hanem Pannónia legnagyobb úttörővasutasa is kedvére sajátítgathat ki terepet a játékához.

De kik is avatkoznának közbe? Akiknek az eddigi tapasztalatok alapján lényegesen fontosabb az emberi élet biztonságánál a politikai csatározás, vagy az önös érdek?

metro.jpg

Jobbat találtak ki! Ha nem tud róla az igen tisztelt nép, akkor megnyugodhat, hogy a kedves Vezető biztosan gondoskodik a biztonságáról.Ha netán gubanc lenne, azt meg csak a „ballibszoccigyurcsánysorosbrüsszel”, vagy„azelmútnyocévmszpszdszdemszkyhorváth” okozhatja, úgyhogy: le velük!

Elő a jólbevált 0.9% százalék emeléssel „jólmegfizetett” vérmes  nyuggerekkel kiegészített papagájkommandót, akik „békeidőben”, amikor nincs kit nyilvánosan megsorozni, majd járnak szájról-szájra, és terjesztik a betanult mondatokat.

jatekvonat.jpg

De, ha már törvényjavaslat, akkor beleszuszakoltak még, egy egész nemzetünket határon innen és túl mélységesen foglalkoztató probléma megoldását szolgáló passzust is. Konkrétan arra az impertinenciára gondolok, amivel néhány megveszekedett, radikális földtulajdonos nemtetszését fejezte ki, mikor hírét vette, hogy a giga-kisvasút (mert, mint tudjuk: törpében is hiába a kicsi a jó, azért a szovjet törpe volt a legnagyobb a világon) nyomvonala ippeg a nappaliját szeli majd ketté. Ennek elkerülése érdekében nem a lefüggönyözött Volga állt meg az udvara előtt, hanem Seszták miniszter szájába adták azt a kitételt, hogy a kormány rendeleti úton határozhassa meg a

"közlekedési infrastruktúra-beruházás megvalósításához szükséges, legfeljebb 200 méter szélességű területsávot vagy nyomvonalat",

ami magyarul azt jelenti, hogy Orbánisztánban a döntést minden ilyen jellegű ügyben politikai szintre emelik , amivel a helyiek tiltakozása lenullázható út-, vagy vasút építésekor. „Ahogyan ez itt szokás” már több, mint hat éve, amióta il a demokrácia, visszamenőlegesen is hatályos a tervezett törvény, hiszen a folyamatban lévő hatósági eljárásokra is vonatkozik majd, tehát például a felcsúti kisvasút meghosszabbításának ügyében is érvényes lenne.

Ha lúd, akkor legyen kövér! - egy szusszal a kisajátítások ellen tiltakozó tulajdonosok jogait is korlátoznák, hiszen pereskedés esetén is el lehet majdan kezdeni az építkezést, ha nincs épület a kiszemelt területen. Ezek után tehát az „egész Magyarországon világhírű” viheti, amit csak akar, és ha véletlenül van annyi pénze a szenvedő félnek, hogy ügyvédet tud fogadni és mersze is van, hogy beperelje az államot, és még meg is nyeri, akkor is fújhatja! - mert a telkén már régen vidáman, fütyörészve pöfög – ugyan üresen – a füstpöfögészeti tovalöködönc.

PtP

Busz helyett lábbusz!

Jön a busz-sztrájk?

nol_hu_1.jpg

A buszközlekedésben dolgozók sem ússzák meg a más szakmák képviselőseinél már bevált – „oszd meg és uralkodj” kormányzati taktikát. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet sztrájkbizottsága az internet áldásos tevékenysége folytán értesült arról, hogy az „illetékes elvtársak” titokban tárgyalásokat folytatnak.

Mindezt persze nem a tárgyaló felek tették közkinccsé, hanem a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) állítja, hogy az eset megesett. Több szakszervezetből választották ki a valószínűleg számukra megfelelőt, ezt, mint törvénytelent, kiszúrta egy másik, szintén a buszvezetők érdekeit képviselő szakszervezet, és honlapján  protestál ellene.

szaksz.png

„Az AKSZSZ szeretné tudni, hogy kivel és hol zajlanak a tárgyalások, és ezekre az egyeztetésekre a 2.300 Volán munkavállalót képviselő szövetséget miért nem hívták meg a döntéshozók.”

nava_hu-crop.jpg

Seszták Miklóst, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium első emberét vonják kérdőre:

„hogy fordulhat elő az, hogy az AKSZSZ sztrájk előtti egyeztetésről szóló felkérésre a kormány – a törvényi előírásokat figyelmen kívül hagyva - nem válaszol, a háttérben pedig az 50 %-os bérfejlesztésről, más szakszervezettel – eddig titokban - folynak a tárgyalások?”

Dobi István, az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége sztrájkbizottságának vezetője azt is firtatja a továbbiakban, hogy

„a szakmisztérium mikor értékelte át korábbi álláspontját, miszerint az AKSZSZ 50 %-os három év alatt megvalósuló bérkövetelése túlzó és teljesíthetetlennek tartotta?”

 A hírek alapján feltételezhető(?), hogy a döntéshozók belátták, hogy a tragikus végkifejlettel  fenyegető munkaerőhiány  miatt elkerülhetetlen a Volán szakmában, és a termelésben dolgozó munkavállalók 50 %-os béremelése, vagy csak az ígérgetés, az időhúzás a cél? Ez utóbbit támasztja alá, hogy csemegéznek az érdekképviseletek között. Így van ez a taxis szakszervezetek ügyében is, ahol a Magyar Taxisok Szakszervezetét egyszerűen kirekesztették a tárgyalásokból, de ugyan ez a módszer érhető tetten a pedagógus érdekképviseletek  esetében is , ahonnan többek létezéséről tudomást sem vesznek  és kizárólag azok véleményét veszik figyelembe, akik hajlamosak a simulékonyságra.

fmasz_hu-crop.jpg

Mindezek után nem lehet csodálni, hogy a független szakszervezeteknél lassan túlcsordul a pohár:

Abban az esetben, ha a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az AKSZSZ által szervezett sztrájk jogszerű megtartását állapítja meg, akkor október végére a Szövetség az első sztrájk pontos
időpontjának kezdetét és végét kitűzi és a Volán társaságok munkavállalóinak körében meghirdeti.
 Dobi István
 AKSZSZ elnök”

vitalzon_hu.jpg

Itt lenne az ideje, hogy pártunk és kormányunk  tudomásul vegye végre a demokráciának legalább a legalapvetőbb követelményeit, így például, hogy nem az ő kompetenciájuk eldönteni, hogy a társadalom mely csoportját kik képviselhetik, mert így a „virágozzék száz virág” elve  csak egy félére: a szamárkóróra korlátozódik, a mi a természetgyógyászok szerint ugyan  egy tüskés, lila virágú növény, hatóanyaga egy antioxidáns, a szilibinin, mely erősíti a májat, méregteleníti és elősegíti a regenerálódását, de azért társadalmi méretekben önmagában édes-kevés.

BoldiZsár

süti beállítások módosítása