Csalódottságuk oka nem más, mint Lázár János kancellária miniszter, aki a legutóbbi kormányinfón a nemrég napvilágot látott PISA-jelentés Magyarországra vonatkozó negatív kicsengése apropóján valami olyasmit talált mondani, hogy minden bajok okozói a büdös kölkök, és az őket elburjánzani hagyó tanáraik, de lássuk szó szerint, mert klasszikusok esetében így illik ez:

„Nem a tárca vezetője vagy az oktatási államtitkár áll a szószéken, és nem a kormány tagjainak, hanem a gyerekeknek kellett a tesztet kitölteniük.”

Forgathatjuk a bájos mondatot bárhogyan, ez biz’ azt jelenti, hogy a pedagógustársadalom jelentős része, azt ne mondjam zöme, hiába biztosította lojalitásáról a regnáló kormányt, hiába hagyta önként és dalolva, hogy szólásszabadságának lehetőségét megkurtítsák, hogy beleszóljanak életvitelébe, gondolkodásába. Még e teljes szervilitással sem nyertek oltalmat az általuk felmagasztalt kormánytól, amely azonnal beáldozza, és bűnbakként állítja pellengérre még a KLIK leghűségesebb alattvalóit is.  Hiába, no,  ha mást nem is, de a történelmi leckét, hogy „a hála nem politikai kategória” jól megtanulta ez a kabinet.

A mostani pont ez az eset, hiszen miért pont most ismernék be a mindent jól, sőt, jobban tudó elöljáróink, hogy megbukott, leszerepelt a vissza a múltba-típusú tanítási metódus.

A tanárok – tisztelet a kivételnek – akiket, úgy látszik, kilóra meg lehetett venni – ahogy az elmúlt években is – rezzenéstelen tekintettel, felemelt fejjel úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Bemennek óráikra a harminc évvel ezelőtti felkészültségük magabiztosságával, és butítják tovább a gyorsan robogó világban lemaradó gyermekeinket.

Pedig tudnak ők felháborodni, csak a megfelelő okot kell szolgáltatni hozzá! Ilyen volt például a Magyar Bálint nevével fémjelzett oktatáspolitika, tele az új, kitágult világ kihívásaira választ adó megoldásokkal, eszközökkel. Persze ez megkövetelte volna, hogy a tanerő is akarjon haladni, ez volt az a bizonyos ellenszenvet kiváltó ok, ami másfajta erőfeszítést követelt volna tőlük, az új befogadását, megértését, átadásának készségét. Ez annyira felháborította zömüket, hogy teljes odaadással kezdték gyűlölni a kiagyalókat, és máris a Fidesz melengető, „hátrafelé nyilazó” és révedő ölelésében találták magukat.

A szülők viselkedése azonban még ilyen fals indokkal sem magyarázható. Nekik kellene a legjobban felháborodni és az utcán tömegével követelni gyermekeik jogát a használható tudáshoz. Lehet akkora a letargia, hogy még ez sem – bocsánat a szóért- vágja pofán a társadalmat?  Ez a felelőtlenség generációkat zárhat ki a VILÁG-ból, mint lehetőségből!

Tényleg többet ér a vezérhez való vak lojalitás, a hit álságos követésének könnyű magyarázata, az akol meleg nyáj-szelleme, mint a küzdelem saját gyerekeink boldogságának, érvényesülésének lehetőségéért?

A megoldás csak a mi kezünkben, lábunkban, agyunkban van. Senkitől nem várhatjuk, hogy – akár akaratunk ellenére is - megmentsen minket a középkorba való visszacsúszástól.

Azon is érdemes lenne eltűnődnie a ma még mindenhez bólogatóknak, hogy a Fidesz-elöljárók, és mindazok zöme, akik közel lévén a bűvös körhöz, miért nem a hazai közoktatásban taníttatják gyerekeiket. Ők, vagy a külföldi iskolákat, vagy a magán-alapítványi tanodákat választják, amelyek költségeik okán el vannak zárva a többség gyermekei elől.

Tanulni, tanulni, tanulni – tartja a Leninnek tulajdonított szállóige, amit csak azért nem kellene elvetni, mert a fáma hozzá köti.

Mátrai Anna

Az ötlet újfent zseniális, egycsapással két legyet is üt a bőkezű adományozó. Először is pöröghet-foroghat a tükör előtt, hiszen pártunk és kormányunk nem hagyja cserben a vele nem annyira szimpatizáló nyugger-milliókat sem, hiszen csöpögtet nekik a közelgő ünnep előtt egy kis elköltenivalót. A nemes szándék mégis sántít kicsit! Az uniós kifogással illetett nemzeti utalványba szinte az utolsó pillanatban sikerült a döntnököknek még beletolni egy kis közpénzt. Ez meleg helyzet volt, de Orbán újra elharcolta magát a falig, és sikerült! Aki megpendíti, hogy a miniszterelnöknek nincs jogosítványa az adózók, tehát mindannyiunk pénzét egyszemélyben kénye-kedve szerint osztogatni, az magára húzza a hazaáruló-libsi-sorosbérenc-kommunista jelzők özönét. Ne legyen félreértés, teljes mértékben egyetértek azzal, hogy segíteni kell a nehéz helyzetben élő nyugdíjasoknak, csak hát az a bizonyos hogyan, az a bibi.

Az érem másik nyerő oldala a Fidesz számára az, hogy a jövőben bármikor felhánytorgathatja az elégedetlenkedő „szépkorúaknak”, hogy „emlékeztek, amikor….”, és máris kifogta azt a bizonyos szelet a vitorlából. Sőt, még az is lehet, hogy pártízezer billegőt be is csatornázhat a szavazófülke magányában.

„Ez egy gesztus, a nyugdíjasok iránti tisztelet kifejezése.”

vezette fel a kezdeményezést Orbán Nagylelkű Viktor, aki megemlítette még, hogy nem akar árkot ásni, így mindenkinek jár az utalvány.

De ez a két föl – úgy látszik – nem volt elég az ötletgyárosok kiagyaltak még egy csavart! Nem a megszokott módon, a postástól veheti át a munkában megfáradt a neki szánt ajcsit, mivel erre a megajándékozottaknak kényelmes megoldásra még rá kellett volna dobni 500 kemény magyar forintot a szintén állami kézben lévő Magyar Postánál hanem egy-egy közszolga fogja a kis cekkerében egy erre rendszeresített biztonsági őr kíséretében felkeresni.

Arról persze nem szól a fáma, hogy honnan kaparnak elő, mennyiért és ennyi biztonsági őrt,  hirtelen kinek a cége  tudja ezt a létszámot hadra fogni. A közszolga ráér, belőlük van elég, hiszen munkaidejét tölti majd a hozzá tartozó körzet nyugdíjasainak felkeresésével, és ha már ott van, biztosan vált is pár keresetlen szót az utalvány jogos tulajdonosával. Beszélhet neki arról, hogy milyen helyes is ez az Orbán, hogy ilyen nagylelkű gesztussal teszi tiszteletét – a köz pénzéből – nála, meg, hogy „jó tett helyébe majd ő is jót vár”, vagy, hogy "Egy napon, ami tán sose jön el, majd én is kérek tőled valamit"

A nyugdíjasok mellett a a másik nagy társadalmi réteg, amely szintén kedvezettje a barom döntésnek, a besurranók és a csalók céhe, hiszen mégnagyobb eséllyel kérhetnek bebocsájtást, mint "közszolgák" az idősek otthonaiba.

Lázár bejelentése alapján 30.000 kormányhivatalnok éjt nappallá téve foglalkozik majd az utalványok házhozszállításával. Aki meg pont ezekben a hetekben akarja ügyes-bajos dolgait intézni, annak meg kell várnia, míg a pult másik oldalára visszaér a BKV valamelyik járatán tömörülő irodista

Az lesz a nagyon jó még mindezek felett, hogy olyan lesz az egész, mint egy nagy társasjáték, tele izgalommal, hiszen nem lehet majd előre tudni, hogy ki felé mikor jár a Jézuska földi kirendeltje, tehát kedves nyugger honfitársak, ne izegjenek-mozogjanak annyit, mostantól várják hegyezett füllel, kinél mikor csenget a közszolga, vagy ahhoz hasonló!

Mátrai Anna

Szépirodalmunk jelentős része szól a múltbéli feljelentésekről, egymás elárulásáról, de egészen napjainkig, szinte mindig volt valami önös érdek a feljelentés mögött, elég itt csak Jókai életművére gondolni, ami persze irodalom, de azért a valóságban gyökerezik szinte valamennyi története. Az az állítás ugyan megdőlt már, hogy a Gestapohoz egész Európából összesen nem érkezett annyi feljelentés, mint a német megszálás utáni Magyarországról, de azért szinte biztosra veszem, hogy a kontinens  „dobogósai” között voltunk.

Az utóbbi években - ne talányoskodjunk, mióta magunkra szabadítottuk a narancshengert - vált divattá a feljelentgetés csak magáért, a másik ellehetetlenítésének, meghurcolásának öröméért. Ebben az országban már szinte mindenki feljelentett mindenkit és fordítva. Perben-haragban állunk olykor még önmagunkkal is. Napjainkban nem érjük be azzal, hogy „dögöljön meg a szomszéd tehene is”, nem, dögöljön meg a szomszéd és akkor majd éhen pusztul az a tehénke is! Célunk eléréséhez pedig a legegyszerűbb út a feljelentésen át vezet.

Képviselők olykor bírói segédlettel taposnak - persze csak képletesen - egymás arcába, újságírók a bíróságon keresik igazukat, mert a sajtó össze-vissza szabdalt szövete, már védőhálónak sem alkalmas, ugyanakkor a hatalmat páncélként védi. Ki érti ezt? Az államgépezet - amelynek bőven lenne más dolga - láthatja ezt, ha körülnéz a síkon ahelyett, hogy tenné a dolgát, folyamatosan nyeli be a legkülönbözőbb fel- és bejelentést. Csak egyetlen intézmény áll folyamatosan és hősiesen ellen a feljelentés-cunaminak, és ez az Orbán - Polt ügyészség, pedig nekik valóban ki kellene vizsgálni minden bejelentést, ám róluk úgy pattannak le a beadványok, különösen, ha a tárgyuk valamelyik fidesznyik, vagy annak egy vállalkozása, mint jó röplabdameccsen sáncról a lecsapás.

Az egyik legutóbbi pör - ugyan nem büntető - az esti mesét vette célba, képletesen szólva valaki feljelentette a Tévé Macit. A fenti csúfság Székesfehérváron esett meg, ahol egy lakót - ki tudja, miért - annyira zavart, hogy a házban működő, Igéző névre hallgató kulthely esténként - nyáron 7-kor, télen 6 órakor - esti mesét mondat hol ezzel, hol azzal, az arra járó helyiek és turisták nagy örömére, hogy bírósághoz fordult, feljelentve tulajdonképen magát a mesét. A per szerencsére egyességgel zárult, mert a felek a bíró felszólítására negyedóra tanakodás után kiegyeztek abban, hogy továbbra is lehet a ház előtti mesefotelben, mesekalapban mesét mondani, ám ez nem tarthat tovább „egy pipaszívásnyi” időnél, ami hivatalosan szólva fél órát jelent.

A Városi Kurír nevében tisztelettel kérem a lakót, hogy ha ennyire útálja a mesét, és feljelentgetni is szeret, akkor esetleg az alábbi mesemondókat is citálja bíróság elé: Orbán Nagyláb, Kósa Teliagy, Kovács Éssikerült?, Lázár Annyitisér, Rogán Azasszonyintézte.  Amikor a kedves feljelentőnk a névsor végére ért, kérem, jelentkezzen szerkesztőinknél, adjuk a további neveket.

Pálmai Tamás