Tavaly óta szögesdróton innen és túl november 1-én nem csak a naptárban név szerint nem említett „Mindenszentek”-re fókuszálnak a világ nagy részén, hanem a „Száraz Novemberre” is. Ezen a néven, – brit mintára – össznépi mozgalom keretén belül azt fogadja meg a játékban részt venni kívánó, hogy amíg a dátumban a „november”, vagy a „11” szerepel – tehát egy hónapon keresztül – nem iszik alkoholt.

A „Kék Pont” által Magyarországon is életre hívott akcióval kapcsolatban Dávid Ferenctől, az egyesület munkatársától hallottak elgondolkodtattak, majd így jutott eszembe, hogy meg van! – ez lehet a kiút első lépése mai, finoman fogalmazva  sem  éppen ideálisnak mondható „demokráciánkból”.

Meghirdetem a „Nemzeti Engedetlenségi Mozgalmat” – ha valakinek unalmas lenne a sok betű, akkor „N.E.M.”-et, amelynek lényege, hogy tilos egy hónapon keresztül bárkit is gyűlölni.

Bárki csatlakozhat nemtől, bőrszíntől, meggyőződéstől, hittől – és bármi mástól, ami kimaradt a messze nem tökéletes felsorolásból – függetlenül.

Figyelem ez nem üzleti vállalkozás  hiszen nincs csatlakozási díj, nem igényel semmilyen befektetést, – kötvényt sem kell jegyezni hozzá! – nincs formaruha, amit meghívásos közbeszerszés keretén belül véletlenül egyik hozzámtartozóm nyerne meg. Nem igényel óriásplakátokon, és kizárólag „énbarát” médiában való hirdetési kampányt, amit szintén nem követ kétes kimenetelű, esetlegesen vesztes – mint a legutóbbi – népszavazást. Egyszerű ez mint a fa ék, a csatlakozók, elhatározzák, hogy saját mindennapi ruhájukban mostantól nem utálják embertársaikat.

Dávid Ferenc szavaival:

  „Nem elvenni akarunk valamit, hanem pozitív üzenetet megfogalmazni: ismerd meg önmagad és tanuld meg gondozni az örömeidet, hogy meg tudd őket tartani akár egy életen keresztül.”

Gondoljuk végig: reggel a „ferdenézésű” szemünk helyett az „érdeklődőt”, a „nyitottat” visszük magunkkal, nem zsörtölődünk az úton a munkahelyünkre, – ki miben ülve, vagy állva közlekedik – nem az ellenséget látjuk a kollégákban, és azokat sem  akik „el akarják venni a munkánkat”. Dolgunk végeztével hazafelé a bevásárlásnál nem tülekszünk, morgunk, nem lessük, hogy az eladó, a pénztáros mivel vág majd biztosan át minket, és belépve a lakásunkba nem nyűgként éljük meg a családi élet fennmaradó pár óráját.

Üdvös lenne, ha a politikai élet és a  média képviselői is csatlakoznának felhívásomhoz, hiszen ebben a vágyott esetben nyugodtan lapozhatnánk fel bármelyik még meg nem folytott napilapot, hiszen tényújságírást találnánk mindegyikben. A televíziót is nyugodtan bekapcsolhatnánk bármely adóra tévedve, hiszen a híradókban, háttér  műsorokban objektív leírását hallanánk a nagyvilágban történteknek.

Dávid Ferenc egy másik gondolata szerint:

 „Bármilyen függőségből való felépülésnél sokat segít, ha cserélgetni tudjuk az örömforrásainkat, de nem mindegy, hogy valaki a kávét cseréli le futásra, vagy az alkoholt megugró energiaital-fogyasztásra.”

Cseréljük le a gyűlöletet érdeklődésre, nyitottságra. Csináljuk egy hónapig, és hátha úgy maradunk!

 „Aki tavaly végigcsinálta, az a végén nagyon boldog volt.”

Ezzel mindenki csak jól járhatna: mi, a résztvevők is, hiszen az egyén szintjétől a sokat emlegetett nemzetig rengeteg energiahalmaz szabadulna fel, amivel akár  a hegyek is elmozdíthatók.

Az uralkodó is elszégyellhetné magát, hiszen kiderülne, hogy már mi is tudjuk: „meztelen a király”, ezzel pedig ezköztelenné válna, mivel legfontosabb vudu-eszköze, a gyűlöletkeltés működésképtelenné válna. Még az is  megeshet, hogy új programot alkotna, elgondolkodna, vagy – jó, ez csak vágyálom – visszamenekülne a demokráciába, követve népének nem elhanyagolható többségét.

Tehát kedves eddig szkeptikus magyarok igen, N.E.M.-re fel!

Pálmai Tamás

Mondhatnánk, említésre sem méltó, hogy költekezős évszakot zár a "nagykis" ember, hisz jól tudjuk, „így mulat egy magyar úr”, de sajna nem ez a helyzet. És nem csak az „úr” hibádzik. A "fentemlített" nem saját pénzét bokázta és bokázza el, hanem kizárólag a miénket! Csak ez a két „játéka” minden hazánkfiának – a „maszületettektől” az életük alkonyán járókig – 6.400.- Ft-jába fájt, de nagyon.

Érdekes módon nem találtam a postaládámban olyan levelet a főnöktől, hogy akarok-e neki ekkora summát adni, vagy sem. Gondolom, ezzel mindannyian így vagyunk, tekintet nélkül arra, hogy kiben, vagy miben hiszünk.

Azok kedvéért, akik kizárólag az Orbán-televízió, rádió, újság képernyőjéről és hasábjairól tájékozódnak: a 49.000.000.000.- forintnak megfelelő bírságot azért kell a regnálók helyett mindannyiunknak fizetnünk, mert az Európai Bizottság szerint a magyar kormány  az elmúlt hat évben trükközött az útépítésekkel. Figyeljünk a dátumra: kifejezetten az elmúlt hat évben találtak efféle visszaéléseket, tehát mielőtt még a visszamutogatáshoz lendülne az ezért zsigerből Sorosozni, vagy Gyurcsányozni kezdők karja, hívom fel a figyelmet, hogy ez alatt az idő alatt önök tetszettek a kormánynak az ő rúdját fogdosni!

A Bizottság azt kifogásolta, hogy kizárólag azok a haver-cégek nyerhettek milliárdos autópálya-építéseket, amelyeknek az építés helyétől 50 kilométeren belül volt saját aszfaltkeverő üzemük. Ezzel a kikötéssel illegálisan zárt ki pályázókat a kiíró magyar kormányzat. Az Unió megelégelte, hogy Orbán - az egyszemélyes magyar kormány  - eleinte a kollégiumi szobatársának, majd a bizonyos "G napot követően", miután berágtak egymásra, a falubeli „polihisztor, reneszánszember” (azért irtam le mind a két szót, mert hátha legalább az egyiket ismeri) haverjának adja a pályázható pénzek nagy részét.

Az Unió – amiről köztudott, hogy nem ugrik szíre-szóra, jól megfontol, hogy azt ne mondjam: el-eltököl egy-egy ügyön, mielőtt demokratikus úton végigviszi döntéseit – megelégelte a magyar vircsaftot.

És mi? Mit kell még lenyomnia a torkunkon ahhoz, hogy egységesen, a fővárostól a legkisebb tanyáig azt érezzük, hogy na, ezt már nem!?

Szerintem legmerészebb álmában sem gondolta az akkor még fiatal és demokrata, amikor felszármazott a székesbe és tátott szájjal rácsodálkozott a 4-6-os villamosra, hogy az milyen hosszú, és mennyire sárga, hogy eljön az idő, amikor a hasonszőrűekből verbuvált csapatával hülyére vesz majd egy teljes nemzetet.

Azt gondolom, ha az Európai Unióval és szervezeteivel nem az üzengetős viszonyt szorgalmazná, hanem ameddig még szóba állnak vele, mint egy társult ország miniszterelnökével, inkább az eszmecserét részesítené előnyben, ahogy ez azon a fertályon szokás, sokkal többre menne, és juttatná országát is. De ő nem! – hisz békében tehetetlen, neki a folyamatos izgalmi állapot fenntartása azért kell, hogy annak leple alatt lenyúlhassa, amit csak megkíván, és mint tudjuk, elég nagy étvággyal áldotta meg az örökkévaló.

Sajnos ehhez asszisztál szintre a teljes politikai osztály is, - oldaltól függetlenül - amelynek tagjai  egyszerűen csak túlélni akarnak, tisztelet a nagyon csekély kivételnek.  Abban a tévhitben dagonyáznak, hogy egyszer csak vége lesz ennek is, és akkor újra pálya lesz. Azonban a mindebből kiábrándult szavazópolgárnak ez nem választható alternatíva, márpedig  nélkülünk nincs demokratikus kormányváltás, bár attól tartok, velünk se nagyon, hiszen történelmi ismereteim azt támasztják alá, hogy még egyretlen diktátor sem hagyta magát  demokratikus választás útján megdönteni.

Az apátiába süllyedt polgár csak vár, vár valakikre, akik új alternatívát mutatnak, és akikért érdemes felkelni és ellenállássá változtatni  „ellenülést”.

Mátrai Anna