Kissé elsikkadt a hírzajban, hogy a mindeneket megítélő Kúria kimondta: a mindannyiunk által – akarva – akaratlanul – pénzelt Fideszes kampány előtti plakát- és médiahenger nem a fenti szómagyarázat szerinti tényeken alapult, állításai tehát nem számítanak ténynek. Vagyis az Igazmondó és a körülötte hemzsegő lassan nagypapakorú fiatal demokrata (?) had ismét HAZUDOTT. A csupa nagybetű az internet nyelvén a kiabálást jelenti, Molnár Ferenc szerint pedig alighanem a kisember igazságát rejtő „nemecsekizmus” értelmében nem a jóembereknek kijáró „megtiszteltetés”, és ez egyik se jó nekünk, nagyon nem jó.
Tehát nem árt a fejekbe vésni: nem tényszerű az, hogy „Brüsszel egy városnyi menekültet akar Magyarországra telepíteni”, sem az, hogy „a párizsi merényleteket bevándorlók követték el” és így tovább. Mindent elmond a Kúria jogászi bikkfanyelven fogalmazott közleménye az MTI idézete nyomán:

"A bíróság szerint a kormány kampánykijelentéseinek direkt tartalmával szemben az Ab-határozatok nyomán támasztott alapjogi elvárások nem azonosak az objektív tényeken alapuló információkkal, ismeretekkel, adatokkal szemben támasztott köznapi követelményekkel. Ennek következtében a kormánynak a választási kampánya részeként elhangzó kijelentései legfeljebb orientálnak, de nem informálnak..”

Kicsit továbbgörgetve a gondolatot, akkor az is lehetséges, hogy népünk jelenlegi vezetője és hű csatlósai az előző plakátkampányaikban sem tényeket közöltek, hanem csak orientálni akarták (naná, hogy maguk, és nem a tőről metszett igazság felé) a népet? Vagyis az, hogy „Csak a FIDESZ” vagy „Magyarország jobban teljesít”, meg, hogy „A reformok működnek”, meg a „Rezsicsökkentés” sem az, aminek látszik? Lehet, hogy az ezzel bombázott sokadalomnak inkább kellett volna a józan eszére hallgatnia? Érdemes lett volna inkább a szemnek, mint a szív olykor nagyon is szirénhangokat kibocsátó húrjait pengető Farizeusoknak hinni?
Nehogy az elfogultság vádja érjen bennünket, megkerestük a kormányzópárt talán egyetlen igaz, valódi tényt közlő plakát-szlogenét is: „Folytatjuk! ” - és tényleg, ami tény az tény.
(BoBo)

Miután a gordiuszi csomót - akárcsak Nagy Sándor -  kibogozni ők sem tudták, ezért akárcsak a nagy előd, átvágták, megadva a pofonegyszerűnek tűnő megoldás ötletét, áthárítódott a feladat ránk, mindannyiunkra, nosza, adjuk össze a lélegeztetésre valót! Nagy oddsal mernék fogadni, hogy a gyűjtés eredményes lesz, hiszen a polgár - egyes szám első személyben - nem az embertelenség magasságából nézi a nélkülözőt, hanem segít rajta, de az fránya többesszám harmadik személy, az”Ők” sokszor mást süvölt.  

Az „Én” mindig megérti, hogy bármikor bármelyikünk gyereke, unokája, rokona, ismerőse, barátja, sorstársa kerülhet olyan helyzetbe, hogy csak egy lélegeztető gép mentheti meg az életét. A Heim Pál gyermekkórház új intenzív osztályán egyelőre csak a felirat finanszírozására futotta pártunk és kormányunk vezetőinek a mi adóforintjainkból, a többit (IS) adjuk össze mi, és ők majd tapsikolnak és bevállalják az átadón való részvételt, ha egyáltalán  lesz kedvük. 

A mai lét véres valóságává vált demagógiája az alábbi felsorolás, mert lássuk csak néhány példán, mire is van itt pénz, ha már a gyerekek lélegeztetőgépére nem is fussa: gigantomán várba költözés: pipa;  stadionok: pipa; a senki által nem használt kisvasút: pipa; és a sort hosszan folytathatnánk, de nem tesszük, mert már így is látszik, hogy csak az fontos, ami nekik az, minden más fontatlan.

Mindegyik hatalomfinak van családja, gyereke, nekik miért nem ugrik be, hogy esetleg az egészségügy fejlesztésére is költeni kellene? Talán azért, mert nem járnak a pórnép ispotályaiba, hiszen ők meg tudnak fizetni minden kényelmet és szakértelmet, na meg soronkívüliséget. Persze az is előfordulhat, hogy létezik egy szupertitkos szuperintézmény, ahová csak Fidesz-igazolvánnyal lehet vizsgálatra, kezelésre menni. A másik alternatíva ugyanis, hogy olyan felfuvalkodottak, és oly mértékben elvesztették már a valóságérzetüket, ami a veszélyérzet megszűnését is magával hozza, hogy valóban hisznek saját sérthetetlenségükben, és hogy nemcsak uralkodni, de élni is örökké fognak. Nem feladatom felnyitni a szemüket, csak azért mondom, hogy szó ne érje a ház elejét: megfélemlített népük ne legyen példa e mindenhatóságukba vetett hitükre, nem uralnak mindent és mindenkit.

Visszatérve eredeti témámhoz: a Heim Pál Gyermekkórház évente több mint háromszáz súlyosan beteg lurkót kezel hatágyas intenzív osztályán, újszülött kortól egészen 18 éves korig. Többek között itt gondozzák a súlyos, életveszélyes állapotú légzőszervi, belgyógyászati, többszörösen sérült, valamint a koponya- és agysérült gyermekeket is, de a hatból csak négy ágyon tudnak ellátni lélegeztető gépre szoruló kisbeteget,

 „Ott fognak állni az ágyak és nem tudnak beteget kezelni rajta, mert a betegek többségét gép nélkül nem lehet intenzív osztályon ellátni” – mondta az RTL Klubnak Smrcz Ervin, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki rengeteget dolgozott azért, hogy ez a korszerű gyermek intenzív osztály létrejöhessen.

A riportból az is kiderült, hogy nem csak lélegeztető gépet nem finanszíroz az erre hivatott minisztérium, de a személyi feltételek sem biztosítottak az osztályon, nincs elég aneszteziológus, így műtéteket kell későbbi időpontra áttenni, vagy elhalasztani.

Aki a Magyar Kormánnyal ellentétben segíteni szeretne, annak  álljon itt a kedvezményezett elérhetősége: Heim Pál Gyermekkorház Fejlesztéséért Alapítvány www.heimalap.hu

PYT

Történt ugyanis, hogy a 2016-os sport-gigarendezvényen a NOB zászlaja alatt induló menekültcsapat – ami olyan sportolókból áll, akik elhagyni kényszerültek hazájukat – egyik tagja élő adásban, a szemünk láttára nyerte meg a női 100 méteres pillangóúszás első előfutamát. A 18 éves YUSRA MARDINI Szíriából úszva menekült a tengeren át Európába, és jelenleg Németországban él. A fent említett kommentátor (?) négy versenyző nevét és küldő országát felsorolta, de egy szót sem ejtett a győztesről. Nem hiszem, hogy a véletlen a bűnös ebben az esetben! Ez annál inkább hihetetlen, mivel az olimpiai közvetítés minden eladható reklámlehetőségét szintén közpénzből vásárolta fel Magyarország regnáló kormánya az aktuális gyűlöletkeltő kampánya népszerűsítésére. És persze, ne feledkezzünk el azt a nemzetközi szinten is példátlan, felháborító gyakorlaton, hogy a közvetítések szüneteiben  a szinte senki által nem nézett nemzeti M1 egyperces fröcsögéseit amit hírblokknak csúfolnak nyomatják bele az arcunkba!

Nem tudom eldönteni, hogy jelen esetben a "cenzor" utasítására nem lehet pozitív hírekkel szolgálni olyan emberekről, akik hazájukat, rokonaikat, barátaikat hátrahagyva kényszerülnek életük védelme érdekében menekülni, vagy knézy saját szorgalomból döntött úgy, hogy nem veszi szájára a menekültcsapat legígéretesebb sportolójának nevét. A végeredmény szempontjából talán az utóbbi a tragikusabb, amikor beindul az öncenzúra, így a rezsimnek már szinte oda sem kell figyelnie, alattvalói nem csak hűen teszik a dolgukat, de megfelelési kényszerük nyomására, túl is teljesítenek. 

BoMa

Mivel a bakákkal titoktartási szerződést írattak alá, így közérdekű adatigényléssel kellett fordulni az „illetékes elvtárshoz”, - jelen esetben a Magyar Honvédséghez - aki kitöltve a kéthetes türelmi időt, megküldte a kért adatokat a portálnak, íme:

„A harctéri életmentők több hónapos elméleti felkészítés után preparátumokon, modelleken gyakorolnak, és a kiképzés végén élőszövetes gyakorlaton sajátítják el a harctéri körülmények közötti harctéri sebesültellátás, életmentés fogásait” – közölte az MH, ami szerint „ennek pótolhatatlan tudásanyaga és készsége máshol nem szerezhető meg.”

Majd a folytatás:

„Az élőszövetes gyakorlás sertésen azért fontos, mert az emberi szövet szerkezetéhez hasonlóan reagál a külső sérülésekre, behatásokra”.

Nem vagyok katonaviselt, szerencsére semmilyen háborús zónában nem jártam harc idején, így csak ellenérzéseimnek tudok hangot adni az üggyel kapcsolatban. Nem gondolom, hogy a XXl. században ártatlanoknak kell - még ha sertés is az illető - életüket és vérüket adniuk ahhoz, hogy a hon védője szakszerűen teljesíthesse kiképzési feladatát.Törvény is van rá, hiszen a gerinces állatok bántalmazása Magyarországon törvényellenes, a honvédség szerint azonban

„hivatalos és engedélyezett eljárásról van szó”,

amire a MH Egészségügyi Központnak a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság adott engedélyt.

Gondoljuk csak el, milyen abszurd, hogy egy nap az MH Egészségügyi Központjának egy embere nyakába vette Táborfalva környékét, és addig ment a szegény pára, amíg nem talált egy gazdát, akinek az udvarán kellő mennyiségű – nyolcvanöt – disznó múlatta a napot. Hamar meg is egyeztek, persze a disznók őre azonnal elővette a számlatömbjét, hogy ledokumentálja az üzletet, és picit trágyás kezével leszámolta az állatok vételárát, a közel ötmillió forintot, és már terelhette is a jószágokat a haza védelmére!

Az, hogy konkrétan, hogy következett be a disznók számára elkerülhetetlen vég, nem derül ki a 444-nek átadott információkból, mindössze ennyit tartott a hivatalosság közölnivalónak ez ügyben:

„A beavatkozások során az altatásos érzéstelenítést állatorvos végzi, a beavatkozások a teljes sebészi tolerancia szakaszában történnek.( Jelentsen is ez bármit) A gyakorlat végén az állatorvos az állaton eutanáziát hajt végre.”

Többen is állítják, hogy ami Táborfalván történt, nem egyedi, kirívó eset hanem bevett gyakorlat. Bocs, de az én gyomrom nem veszi be!

BoMa

Néha már-már úgy érezzük, hogy kopasz verőemberekből épít kerítést körénk a világ, a hatalom oda se figyel, ha mondunk, - ne adj isten - kérünk valamit, például azt, hogy „ne tessenek már oly lelkesen feldúlni a környezetünket, kivágni minden fát csak azért, mert a főmuftiék családjában kőbánya van, és nem kertészet”. Gondoljunk csak arra, hány fát vágtak ki a Kossuth téren, a József nádor téren, hogy lett betondzsungel a lassan már ki is égett néhány fakezdemény ellenére is a Moszkva Kálmán tér, vagy arra, mi vár a Római part fáinak javára, és a sor még hosszan folytatható lenne, de minek tovább szomorítani a szívünket.

Az már csak hab a tortán, miként lesz - ahogy kihullik a hatalomból - az egykori zöld politikusból ismét mérgeszöld, feledve, hogy alig néhány hónapja, még az előző kormány államtitkáraként, behunyt szemmel éppen ő írta alá a Kossuth téri fák kivégzőosztagának a „tűzparancsot”, most pedig, mintha a hatalomban töltött évek meg sem történtek volna, ismét, méghozzá habzószájú ellenzékiként viselkedik. Arra azért jól vigyáz, mert félti bibliai szekerét, hogy a hatalom sáncain belül maradjon, az újságírói kérdésre tehát, hogy „egyáltalán Fideszes Ön még?" - büszkén vágja a választ: persze, és lehet, hogy csak a túlhajszolt, elborult elmém láttatja úgy velem, mintha még meg is nyalta volna kicsit a szája szélét.

Az ember ilyenkor lassan-lassan azon kezd gondolkodni, hogy itt az idő, menni kell, menni, és ha lehet minél messzebb, hiszen nincs remény. Már venné is a bőröndöt, de akkor történik valami, jön egy taxis, vagy egy ételosztó, esetleg jogvédő és felforgatja a jól elrendezett letargiát.

„Nem, köszönöm, ezért a fuvarért nem kérek pénzt, ennél a szállításnál semmi nem lehet fontosabb. Köszönöm, hogy én hozhattam be” - mondja  fenti példánkban  éppen a taxis, majd átbotorkál a kocsijáig, ajtónak azt a  szűk, de azért valós lyukat használva, amit a reménytelenség falán ütött.  

Milyenek a taxisok?

Az utóbbi hónapokban a besárgított emberek meggondolatlanul maguk ellen fordították a közvéleményt, holott igazából csak egy végső, kétségbeesett jelzést akartak küldeni a társadalom felé. Kapják a hideget-meleget azóta is. Pedig itt lenne az ideje tudomásul venni, hogy ugyanúgy, ahogy az élet más területein, itt is vannak becsületes és becstelen emberek, mert a törvénytisztelet és a becsület nem szakma, nem ruha, és még csak nem is hajszín függő. Igen, keringnek komoly, megalapozott rémtörténetek órapörgető, lehúzó taxisokról, naná, hiszen olyan mondatot minek kimondani, hogy „képzeljétek tegnap reggel egy taxis elvitt A-ból B-be és minden rendben volt, ja, és még számlát is adott”. Ugye milyen furcsán csengne egy ilyen mondat, és hogy miért? - mert azok a sofőrök vannak többen, akik így szolgáltatnak, de az ő viselkedésük természetes és így szóra sem érdemes, ellentétben a „tudjuk kikkel”.

Karsai Katalin, a Magyar Taxisok Szakszervezetének ügyvivője, szerint

„A kollégáink zöme mást sem szeretne, mint csendben, nyugodt körülmények, megfontolt, korszerű törvények és helyi rendeletek védelmében dolgozni. Mert ha mindez meglenne, akkor nem maradna el a taxis-társadalom öntisztulása sem. Ne feledjük, a taxis is emberből van, és őt is kiborítja a létbizonytalanság, a stabilitás hiánya.”

Legyek a sebben

A taxisokat leginkább ezek szerint is a rendezetlenség, a szakma kiszámíthatatlansága, valamint a fejük felett, a bevonásuk nélkül meghozott szakmaiatlan, gonosz döntések háborítják fel és kergetik végső soron az utcára.  Érdemes egyszer végiggondolni, miért bánnak így velük a törvényhozók?  A mindenkori hatalom retteg attól a társadalmi csoporttól, amely már a rendszerváltás hajnalán - 1990 októberében - megmutatta az erejét és azt, hogy mit jelenthet egy civil csoport engedetlenségi mozgalma. Az egymást váltó kormányfők azóta is izzadtságban úszva ébrednek, ha rémálmaikban előjön a megbénult ország. Különös hatalmi arrogancia, hogy egyetlen kormány sem akart valóban segíteni, megoldani az egyre feszítőbb helyzetet, sőt, vagy teljes oda nem figyeléssel, vagy túlzott szankcionálással, de valamennyi azon munkálkodott, hogy szétzilálja korunk bérkocsisainak csoportját. Mára sikerült a szalámizás mester-terve.  A taxisokat lehet szeretni, vagy nem szeretni, de tudomást se venni róluk nem lehet, illetve mégis, de az ide vezet, ahol most tartunk, amikor van egy használhatatlan taxistörvény, és egy tökéletesen dilettáns budapesti taxisrendelet. Arról már nem is szólva, hogy a főváros taxis ügyeit egy – a taxis zuhanyhíradó szerint - olyan volt, levitézlett rendőrre bízták, aki korábbi munkája során éppen elég információhoz juthatott a politika, a közélet, és az üzleti szektor egyes prominenseinek előéletéről, amelyek birtokában akár jogosan is érinthetetlennek hiheti magát, na de hagyjuk,ne erősítsünk rá egy pletykára. Szóval kérem, hol itt a szakértelem? Miféle szakértelemről tanúskodik az a helyzet, hogy a taxikat kötelezően évente vizsgáló telepen bizonyos gépkocsi-tulajdonosoktól a való világban nem is létező, kitalált dokumentumok hiányára hivatkozva tagadják meg hosszú ideig az engedélyek kiadását, illetve, hogy bízzanak abban a szervezetben, amelynél időről-időre mást tartalmaz egy-egy ellenőrzés jegyzőkönyvének két példánya? A felügyeleti cég - ahogy mondani szokás - „ezerrel büntet”, de amikor kiderül, hogy nem járt el helyesen, nemhogy nem fizeti vissza a büntetés összegét, de még elnézést sem kér. A BKK új vezetése arra hivatkozik, hogy alig néhány hónapja vannak hivatalban. Na és, attól még jogutódok, vagy nem? Csak arra futja nekik, hogy parasztvakítás céljából nagy kerekasztalokat szervezzenek, amiken minden megegyezést megakadályoznak, közben még a legalapvetőbb kötelezettségeiknek: a kivizsgálási határidőknek sem tesznek eleget. Konspirálnak, összejátszanak, most például egyik informátorunk szerint a vezérigazgató asztalán porosodik hosszú ideje a válasz a Taxis Szakszervezet petíciójára. Nem tudni, mire várnak, csak nem a fentebb már említett kormányzati piacátrendezésre?

Forrás: Városi Kurír

Korgó gyomorral nagyon nehéz élvezni a nyarat. Civilszervezetek szerint évről évre több gyerek éhezik, és az ő mosolyuk nem minden keserűség nélkül való.

A kormány egy ideje végre úgy rendelkezett, hogy minden, a közoktatásban résztvevő gyereket megillet az étkezés öröme, a baj csak az, hogy se a kormány, se az önkormányzatok nem tudják pontosan, kik azok, és hányan vannak, akiket a társadalom jó lelkiismerete okán meg kellene etetni, és nem szöveggel, hanem valódi, igazi, tartalmas élelemmel.

A Nemzeti Minimum névre keresztelt civil szervedződés egyik vezetője, Horgas Péter a Városi Kurír kérdésére elmondta:

Felvettük a kapcsolatot az önkormányzatokkal, és egy kérdéssor megválaszolását kértük. Kérdéseink arra vonatkoztak, hogy milyen problémákat látnak a gyermekétkeztetésben, illetve, hogy a tavaszi szünetben a rászoruló gyerekek hogy, és milyen körülmények között kaptak enni. Összesen száztízen válaszoltak a megkeresésünkre. A válaszok feldolgozása a jövő hétre várható, annyit azonban első ránézésre is látunk, érzékelünk, hogy a rászorulók közül nagyon sokan nincsenek tisztában azokkal a lehetőségekkel, amik segíthetik őket.

Az önkormányzatoknál is súlyos problémák vannak, hiszen sok helyen még értelmezni sem tudták kérdéseinket, de több településen van gond az infrastruktúrával is. Kíváncsiak vagyunk, és egyelőre nem nagyon kapunk megnyugtató választ azokról a gyerekekről, akik nem kötődnek intézményhez, – óvodához, iskolához – konkrétan a 0-3 éves korosztályra és a terhes anyákra gondolok. Látszik, hogy nem nagyon van ellenőrzés, ezt a kérdést központilag nem tartják kézben. Az önkormányzatoknak törvényi szinten nem csak mérlegelés kérdése, hogy pályáznak-e közétkeztetésre, de kötelezettségük is, hiszen megkapják a keretet, az is igaz persze, hogy ennek felhasználásához tudni kellene, kik a jogosultak, márpedig a legtöbb helyen még csak fel sem mérték ezt. 

Mi - bár ez nagyon pici minta – a problémafelvetést továbbítjuk a minisztériumnak, az önkormányzatoknak, és további kérdéseket teszünk fel azzal kapcsolatban, hogy ők mit érzékelnek gondnak, nekik milyen javaslatuk van a jobb, biztonságosabb működés érdekében.

Két éve, amikor megalakultunk nem voltak illúzióink, nem gondoltuk, hogy egyik pillanatról a másikra megoldódik a probléma. A Nemzeti Minimumnak az volt az egyik legfontosabb alapvetése, hogy magáról az ügyről beszéljünk, és úgy gondolom, hogy ezt sikerült elérnünk. Ma már épeszű ember nem állítja, hogy nincsenek Magyarországon éhező gyerekek, de hogy valójában mekkora a számuk, azt nem tudjuk és ez az, ami a legaggasztóbb. Az biztos, hogy nagyon sok az ilyen gyerek. Mi a továbbiakban is megpróbálunk - ugyanúgy, mint eddig - pártpolitikától függetlenül és mentesen, csak az ügy mentén haladni. Nagyszerű szövetségeseink vannak, kiváló embereket ismertünk meg. Törekszem arra és bízom benne, hogy mozgalommá válik, amit csinálunk, és valódi nemzeti ügy lesz belőle.

Egy másik civilszervezet: az Élelmiszerbank más irányból közelít, ők nem tudják felvállalni a teljes spektrumát az éhező gyerekeknek, viszont azokon, akik megkeresik őket, igyekeznek többféle módon is segíteni. Sczigel Andrea, a szervezet szóvivője telefonon elmondta nekünk:

Azok a szerződött partnerszervezeteink, amelyek családokat látnak el, nem csak a tanév közben, hanem nyáron is folyamatosan tevékenyek. Mi egész évben segítjük őket abban, hogy a szünetben hozzájuk beérkező megnövekedett igényeket is kitudják elégíteni.

Ezen kívül lehetőség van egyszeri szerződéskötés keretében - táborra, nyári eseményre, olyan alkalmakra, amikor gyerekeket, rászorulókat akarnak ellátni – alkalomszerűen igényelni a segítséget.

A tavalyi évben a nyári extra kérések teljesítésére több mint tizenháromezer kiló élelmet adtunk ki. Ez a tizenhárom tonna a működésünkhöz képest kevés, de ahhoz képest, hogy a szóban forgó szervezetekkel alkalomszerű a kapcsolatunk, nincs folyamatosság, ezt már látható mennyiségnek gondolom. Arra törekszünk, hogy nem csak nyári, vagy évközi, hanem folyamatos ellátást biztosítsunk, és a partnerszervezeteink is ezt az elvet vallják. A családsegítőink is egész évben segítik a rászoruló családokat, a különböző bentlakásos intézményeknél pedig ugyancsak egészéves a tevékenységünk.

Az is igaz, hogy nem csak nyáron vetődnek fel időszakos igények, hanem például gyereknapkor, Télapókor, Karácsonykor természetesen ezekben az esetekben is segítünk.

Ennek az írásnak összesen annyi volt a célja, hogy felhívja a figyelmet egy olyan embertelen helyzetre, aminek már régen nem lenne szabad mérgezni a családok mindennapjait, a gyerekek lelkét, és a világba, valamint saját jövőjükbe vetett hitüket.

A fentiekben csak két civilszervezetet szólaltattunk meg - azt is mondhatnánk, találomra - a sok száz hasonló közül, jelezve, hogy micsoda lehetőségeket rejt magában a civil humánum.

A fentiekben csak két civilszervezetet szólaltattunk meg - azt is mondhatnánk, találomra - a sok száz hasonló közül, jelezve, hogy micsoda lehetőségeket rejt magában a civil humánum.

Ha pártunk és kormányunk végre befejezné a teljesen értelmetlen boszorkányüldözést és a permanens háborút ezek ellen a civil szerveződések ellen, több más lemaradás mellett a gyermek éhezést is felszámolhatná ezeknek a felelősen gondolkodó, szolidáris embereknek a segítségével. Ehhez persze rá kellene ébredni a hatalom urainak arra az egyszerű tényre, hogy jobb dolog az együttműködés, mint a háború.