Pártunk és kormányunk újra meglátta a saját maga által teremtett, hiánypótló – hiszen ő maga állította elő a hiányérzetet – rést az oktatás szövetén. Azért, hogy a múlt év végén hozott komoly, megfontolt döntésének, miszerint a stadionépítést a jövőben kiegészítik tömegesen létrehozott lőterek kialakításával, melyből legalább egynek jutnia kell minden megyei jogú városba, értelme legyen, a 2017-2018-as tanévtől bevezetik a középiskolás-korú gyerekek számára a katonai képzést.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint

„a fiatalság honvédelmi nevelése olyan közös cél, melynek érdekében a tanároknak, a diákoknak és a katonáknak össze kell fogniuk”.

Kezdésként a Budapest (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája) – Szekszárd (Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma) tengely élesedik be, mindkét városban létesítenek gyerek-katonaképzést. Szándékaik szerint ebben a két tanintézményben különösen hangsúlyt kapnak a „katonaélet” számára elengedhetetlenül fontos tárgyak oktatása. A harcosképzőből kikerülő gyerek-katonák a tanoda elvégzése után érettségi bizonyítvánnyal a zsebükben kerülnek a munkaerőpiacra, ahol kedvükre válogathatnak majd az egyetlen lehetőség közül: a kiemelkedők idővel felvételt nyerhetnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, ahol méltányolják majd azt az elköteleződést, amit az óvodából szinte rögtön a sereghez igazolás jelent. A kevésbé kiemelkedő sokadalomnak is van életpályamodell, irány a honvédség által fenntartott további szakképző intézmény, ahonnan  – bocs a rossz szójátékért - tűz a határ, vagy az éppen aktuális renitens banda megfegyelmezése a Magyar Honvédség keretén belül, akiket a kormány aktuálisan ellenségként kijelöl.

A lényeg, hogy már kora gyermekkorban beivódjon, vérré váljon a legfőbb üzenet: ne gondolkozz, szeresd a narancsot, teljesítsd a parancsot!

A körültekintő kitervelők nem feledkeztek meg a tanerőképzéséről sem, számukra a kezdés dátumának szorításában tavasszal és nyáron ingyenes átképzést biztosítanak, és nagyvonalúan az ehhez szükséges jegyzeteket, tankönyveket is ingyen biztosítják a tanárból egy perc alatt diákká avanzsált vállalkozószellemű – vagy kényszerített? – oktatóknak. Valahogy így csinált a szükség és Rákosi 1945 után orosz nyelvtanárokat a keleti frontról hazatért hadifoglyokból. A minisztérium beígérte az iskolában kötelező – nem lehet elég korán rákapni az ízére, hogy nem csak fejben, de küllemben is „egyen” az ember gyereke – egyenruhát, és gondolva a vidékről érkező harcosjelöltekre is, akiknek szükséges – ők csak tudják! – a koleszt is, ahol, mint tudjuk, szoros, egész életre szóló véd- és dacszövetségek köttethetnek.

Arról nem szól a fáma, hogy melyik, a toborzottak számára egyáltalán nem fontos tárgyak rovására kerül a speciális tantervbe a rengeteg testnevelési óra, és a többi elengedhetetlen tárgy oktatása. Mivel az ének, a művészettörténet és a gyakorlati foglalkozás már régen nem számít fontosnak a magyar oktatási rendszerben, nem túl nagy a választék a feledésre ítélt tanulnivalók körében. Gondolom írni-olvasni nekik is tudni kell majd, számolni sem árt, ám elhanyagolhatónak tűnik az idegen nyelv, – ne értsen „külföldiül”, még megzavarodna! – a világháló alapos ismerete, – nem kell fölösleges tudás, csak összezavarja a makulátlan magyar elmét – és a történelemoktatás is redukálható a Magyarok hőstetteit leíró részekre, a világirodalom is időpocsékolás, elég a népnemzeti írók, költők idevágó írásait ismerni.

Viszont nagy hangsúlyt kell fektetni a jelenlegi vezetés által kiadott ukázok teljesítésének megkérdőjelezhetetlen végrehajtására, a gondolkodás igényének teljeskörű és mélységű kiirtására, egyáltalán: a központi irányelv, a testi erő fejlesztésére az aggyal szemben. Izomagy! – tiéd a pálya!

Az ötlet persze tovább-fejleszthető, hiszen minek várni a felnövő generáció 14 éves koráig? Lehetne a mini-militánsoknak bölcsödét, óvodát és általános iskolát is kialakítani, hogy tényleg az anyatejjel szívhassák magukba az ehhez a gyönyörű életpályához szükséges készségeket. Így biztosan nem zavarna be az esetleges ballib-gondolkodó attitűd, hogy a Soros-bérenc civilekről ne is beszéljünk.

Amíg mindez nem lesz kötelező, amíg ez is csak egy, a választahó lehetőségek sorában, addig csak elszomorító, hogy lesznek honfitársaink, akik gyerekük tinédzser korában megpecsételik olykor megzabolázhatatlannak tűnő, ám közel sem biztosan katonának való kiskamasz „egyetlen kincsük” további életét.

A döntés előtt ajánlom elolvasásra minden anyának Várnai Zseni – nem mostanában, 1911-ben megjelent – „Katona fiamnak” című költeményét, melynek visszatérő sora így szól:

 „Ne lőj fiam, mert én is ott leszek”

Mátrai Anna

Mivel a bakákkal titoktartási szerződést írattak alá, így közérdekű adatigényléssel kellett fordulni az „illetékes elvtárshoz”, - jelen esetben a Magyar Honvédséghez - aki kitöltve a kéthetes türelmi időt, megküldte a kért adatokat a portálnak, íme:

„A harctéri életmentők több hónapos elméleti felkészítés után preparátumokon, modelleken gyakorolnak, és a kiképzés végén élőszövetes gyakorlaton sajátítják el a harctéri körülmények közötti harctéri sebesültellátás, életmentés fogásait” – közölte az MH, ami szerint „ennek pótolhatatlan tudásanyaga és készsége máshol nem szerezhető meg.”

Majd a folytatás:

„Az élőszövetes gyakorlás sertésen azért fontos, mert az emberi szövet szerkezetéhez hasonlóan reagál a külső sérülésekre, behatásokra”.

Nem vagyok katonaviselt, szerencsére semmilyen háborús zónában nem jártam harc idején, így csak ellenérzéseimnek tudok hangot adni az üggyel kapcsolatban. Nem gondolom, hogy a XXl. században ártatlanoknak kell - még ha sertés is az illető - életüket és vérüket adniuk ahhoz, hogy a hon védője szakszerűen teljesíthesse kiképzési feladatát.Törvény is van rá, hiszen a gerinces állatok bántalmazása Magyarországon törvényellenes, a honvédség szerint azonban

„hivatalos és engedélyezett eljárásról van szó”,

amire a MH Egészségügyi Központnak a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság adott engedélyt.

Gondoljuk csak el, milyen abszurd, hogy egy nap az MH Egészségügyi Központjának egy embere nyakába vette Táborfalva környékét, és addig ment a szegény pára, amíg nem talált egy gazdát, akinek az udvarán kellő mennyiségű – nyolcvanöt – disznó múlatta a napot. Hamar meg is egyeztek, persze a disznók őre azonnal elővette a számlatömbjét, hogy ledokumentálja az üzletet, és picit trágyás kezével leszámolta az állatok vételárát, a közel ötmillió forintot, és már terelhette is a jószágokat a haza védelmére!

Az, hogy konkrétan, hogy következett be a disznók számára elkerülhetetlen vég, nem derül ki a 444-nek átadott információkból, mindössze ennyit tartott a hivatalosság közölnivalónak ez ügyben:

„A beavatkozások során az altatásos érzéstelenítést állatorvos végzi, a beavatkozások a teljes sebészi tolerancia szakaszában történnek.( Jelentsen is ez bármit) A gyakorlat végén az állatorvos az állaton eutanáziát hajt végre.”

Többen is állítják, hogy ami Táborfalván történt, nem egyedi, kirívó eset hanem bevett gyakorlat. Bocs, de az én gyomrom nem veszi be!

BoMa