2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


BBM - a maffia másik arca

2016. november 23. - Városi Kurir

csom11.jpg

Most, hogy közeleg a karácsony, a hanuka – kinek mi – egyre több civil szervezetnek, párt-formációnak jut eszébe, hogy „adni jó”. Van hazánkban egy olyan szerveződés, amelyik nem kampányszerűen, a nagy ünnepek környékére korlátozza a jótékonykodást, hanem egész évben feladatának érzi a segítségre szorulók és az adni szeretők közötti kapocs szerepét.

Aki még nem hallott róluk, néhány bemutatkozó mondat az oldalukról:

„A Budapest Bike Maffia (BBM) Magyarország egyik legdinamikusabb növekvő civil szervezete, melyet fiatal kerékpárosok hívtak életre 2011 karácsonyán. A szerveződés olyan civilekből áll, akik innovatív módon végeznek közvetlen segítő munkát az arra rászorulóknak. Az alaptevékenységünk az adománygyűjtés, majd ezeknek az adományoknak kerékpárral való kiszállítása rászorulók részére. A megvalósítást az újszerűség jellemzi, a szociális munka elemeit ötvözi az önkéntességgel, adományozással, kerékpározással.”

csom33.jpg

A civil szervezet arra kérte a szegényeken segíteni akaró diákokat, hogy iskolába menet vigyenek egy zsemlével többet tízóraira, mint amennyit amúgy megennének, ezeket a plusz szendvicseket az aktivistáik összegyűjtik és kiosztják a rászoruló hajléktalanoknak. A felhíváshoz tucatnyi iskola többezer diákja csatlakozott. Fantasztikusan egyszerű, és nagyon klassz ötlet! Így kell ezt csinálni, nem várni a nemzeti "akármire"!

csom22.jpg

Örömmel és nagy egyetértésben csatlakozott a budapesti Batthyány Lajos Általános Iskola szülő-diák-tanár triója  a kezdeményezéshez, akikre a BBM-el való egyeztetés után a „minden második kedd” jutott. Pintes Andrea, a „Batyi” Szülői Munkaközösség választott vezetője mesélt a Városi Kurírnak az élményekről:

„Második alkalommal rendeztük meg a + 1 szendvics akciónkat, melynek keretében fél nyolctól 8 óra 10 percig négy nagy banános doboz töltöttek meg a gyerekek gyümölccsel, szendviccsel, édességgel, konzervvel. A szervezés kezdetén feltettem a szülőknek a kérdést, hogy tudjuk-e vállalni ebben a tanévben kéthetente  a "+1 szendvics" akciót, amire a mai második alkalom töretlen sikere a válasz. A következő két kedd december 6-a, majd 22-e . A lelkesedést  látva, a gyerekeink nagyon szeretnek segíteni, és ezt öröm velük együtt átélni, látni az arcukat, amikor a biciklis futárnak kétszer kell fordulnia, mert egyszerre el sem tudja szállítani a sok finomságot Az osztályfőnökök beszélgettek a srácokkal arról, hogy mekkora szükség van a munkájukra, segítségükre  ahhoz, hogy kicsit könnyebben éljék meg az ínséges időket a rászorulók.”

csomcsom.jpg

Látod kormány - tele a köz szolgáival - itt a követendő példa! Nem azon kell gondolkozni, hogy lehet a civilszervezeteket kinyírni, inkább meg kellene becsülni azokat, mert még  abban az őrületben is, amit Magyarországon teremtettél, képesek embernek lenni!

Érdemes végigböngészni a weboldalukat: www.bbm.hu

Mátrai Anna

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: Témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

Példát mutat a Maffia!

Van még remény!

bbm4-crop.jpg

Háttérzajként maradt bekapcsolva az egyik nem Orbán tévé esti híradója, amikor egyszer csak azon kaptam magam, hogy odafigyelek arra, amit hallok. Végére értek a szokásos hatfejű kiskacsákról szóló kuriózumok bemutatásának, a véresebbnél véresebb autóbalesetek, gyilkosságok is elfogytak.

Arra lettem figyelmes, hogy nyílt  tizenéves fiatalok beszélnek arról, milyen jó adni. Na, gondoltam ezért a mai Magyarországon mostanság nem túl gyakori mondatért,  érdemes abbahagyni, amit éppen csinálok, 

Szégyellem magam, de még nem hallottam a Budapest Bike Maffiáról. Rögtön elő a klaviatúrát, mert aki ebben a felgerjesztett őrületben veszi a fáradtságot és jóra használja mozgósító erejét, az megérdemli, hogy többet tudjon róla az amúgy is kirekesztett 5 millió Magyarországon élő egyike, aki a kormány szerint nem magyar.

kikvagyunk.png

 

 bbmjogo.png„A Budapest Bike Maffia (BBM) Magyarország egyik legdinamikusabb növekvő civil szervezete, melyet fiatal kerékpárosok hívtak életre 2011 karácsonyán. A szerveződés olyan civilekből áll, akik innovatív módon végeznek közvetlen segítő munkát az arra rászorulóknak. Az alaptevékenységünk az adománygyűjtés, majd ezeknek az adományoknak kerékpárral való kiszállítása rászorulók részére. A megvalósítást az újszerűség jellemzi, a szociális munka elemeit ötvözi az önkéntességgel, adományozással, kerékpározással.”

De vissza a hírhez: a civil szervezet arra kérte a szociálisan fogékonyakat, hogy iskolába menet vigyenek egy zsemlével többet tízóraira, mint amennyit amúgy megennének,  ezeket a plusz szendvicseket az aktivistáik összegyűjtik és kiosztják a rászoruló hajléktalanoknak. A felhíváshoz tucatnyi iskola  többezer  diákja csatlakozott. Fantasztikusan egyszerű, és nagyon klassz ötlet! Így kell ezt csinálni, nem várni a nemzeti "akármire", ami amúgy sem az empátiájáról híres, hanem egyszerűen tenni!

mmb2-crop.jpg

A kivitelezés is frappáns, a BBM biciklis futára a megbeszélt időpontban elkarikázik az éppen „napos” iskolához. A kétkerekű alig látszik ki a ráerősített bringás zsákoktól. Egy iskolára egy héten egyszer esik a jótékonyság lehetőségének öröme. A csütörtöki nap – mint megtudhattam a riportból – az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskoláé, ahol olyan sok étel gyűlik általában össze, hogy egy kanyarral nem is tudják elszállítani.

 „Miért ne segítenénk másoknak, ha ennyire könnyen lehet? Megragadjuk az alkalmat, ha tudunk hozni, akkor miért ne?”

 – mondja teljes természetességgel és hittel az egyik diáklány.

mmb1-crop.jpg

És tényleg, miért ne? Példát mutatnak a tizenévesek a kiöregedett, egyre pohosabb „fiatal demokratáknak"! Az akcióhoz a riport tanulsága szerint hétről hétre egyre több iskola csatlakozik. Önként, és dalolva.

 „Látszik, hogy a civil társadalom egészségesen megmozdult, és egy olyan korosztályt sikerült megszólítani, akikről a felületes szemlélő egészen mást gondol.”

– ezt már az egyik melegedő vezetője fogalmazza meg. Hiába a mindannyiunk zsebéből kilopott milliárdokon mindenhonnan az arcunkba lövelt gyűlöletkeltés, az emberek mégis jók!

havasi_zoltan-crop.jpgHavasi Zoltántól, a BBM alapítója elmondta,  hogy azért a melegedőkbe és a krízisközpontokba viszik az összegyűjtött élelmet és nem az utcán osztják szét, mert hisznek abban, hogy az emberek helye nem az utcán van, és bíznak abban, hogy ezzel is egyre több embert tudnak becsalogatni a központokba.

dbm.jpg

 

Budapest után Debrecenben is elindult a „Plusz egy szendvics” akció, és az ötletgazdák bíznak abban, hogy országossá növi ki magát a kezdeményezés.

 

Látod kormány - tele a köz szolgáival - itt a követendő példa! Nem azon kéne gondolkozni, hogy lehet a civil szervezeteket kinyírni,nem,  meg kellene becsülni őket, mert abban az őrületben, amit sikerült Magyarországon teremtened, képesek embernek lenni!

Érdemes végig böngészni a weboldalukat: www.bbm.hu

Mátrai Anna

Sötét vakáció

jegyzi: Pálmai Tamás

„Magyarország jobban teljesít, dübörög a gazdaság!” - és hogy a kormányszlogenek mellé egy Habony-színvonalú másik klasszikust, Csokit, az Üvegtigris című film filozófusát se feledjük: „sosevótmégilyenjó!!!”. Zúdul ránk a propaganda, közben pedig egyre több gyerek éhezik Magyarországon.

kenyer.jpg

Korgó gyomorral nagyon nehéz élvezni a nyarat. Civilszervezetek szerint évről évre több gyerek éhezik, és az ő mosolyuk nem minden keserűség nélkül való.

A kormány egy ideje végre úgy rendelkezett, hogy minden, a közoktatásban résztvevő gyereket megillet az étkezés öröme, a baj csak az, hogy se a kormány, se az önkormányzatok nem tudják pontosan, kik azok, és hányan vannak, akiket a társadalom jó lelkiismerete okán meg kellene etetni, és nem szöveggel, hanem valódi, igazi, tartalmas élelemmel.

A Nemzeti Minimum névre keresztelt civil szervedződés egyik vezetője, Horgas Péter a Városi Kurír kérdésére elmondta:

Felvettük a kapcsolatot az önkormányzatokkal, és egy kérdéssor megválaszolását kértük. Kérdéseink arra vonatkoztak, hogy milyen problémákat látnak a gyermekétkeztetésben, illetve, hogy a tavaszi szünetben a rászoruló gyerekek hogy, és milyen körülmények között kaptak enni. Összesen száztízen válaszoltak a megkeresésünkre. A válaszok feldolgozása a jövő hétre várható, annyit azonban első ránézésre is látunk, érzékelünk, hogy a rászorulók közül nagyon sokan nincsenek tisztában azokkal a lehetőségekkel, amik segíthetik őket.

Az önkormányzatoknál is súlyos problémák vannak, hiszen sok helyen még értelmezni sem tudták kérdéseinket, de több településen van gond az infrastruktúrával is. Kíváncsiak vagyunk, és egyelőre nem nagyon kapunk megnyugtató választ azokról a gyerekekről, akik nem kötődnek intézményhez, – óvodához, iskolához – konkrétan a 0-3 éves korosztályra és a terhes anyákra gondolok. Látszik, hogy nem nagyon van ellenőrzés, ezt a kérdést központilag nem tartják kézben. Az önkormányzatoknak törvényi szinten nem csak mérlegelés kérdése, hogy pályáznak-e közétkeztetésre, de kötelezettségük is, hiszen megkapják a keretet, az is igaz persze, hogy ennek felhasználásához tudni kellene, kik a jogosultak, márpedig a legtöbb helyen még csak fel sem mérték ezt. 

Mi - bár ez nagyon pici minta – a problémafelvetést továbbítjuk a minisztériumnak, az önkormányzatoknak, és további kérdéseket teszünk fel azzal kapcsolatban, hogy ők mit érzékelnek gondnak, nekik milyen javaslatuk van a jobb, biztonságosabb működés érdekében.

Két éve, amikor megalakultunk nem voltak illúzióink, nem gondoltuk, hogy egyik pillanatról a másikra megoldódik a probléma. A Nemzeti Minimumnak az volt az egyik legfontosabb alapvetése, hogy magáról az ügyről beszéljünk, és úgy gondolom, hogy ezt sikerült elérnünk. Ma már épeszű ember nem állítja, hogy nincsenek Magyarországon éhező gyerekek, de hogy valójában mekkora a számuk, azt nem tudjuk és ez az, ami a legaggasztóbb. Az biztos, hogy nagyon sok az ilyen gyerek. Mi a továbbiakban is megpróbálunk - ugyanúgy, mint eddig - pártpolitikától függetlenül és mentesen, csak az ügy mentén haladni. Nagyszerű szövetségeseink vannak, kiváló embereket ismertünk meg. Törekszem arra és bízom benne, hogy mozgalommá válik, amit csinálunk, és valódi nemzeti ügy lesz belőle.

Egy másik civilszervezet: az Élelmiszerbank más irányból közelít, ők nem tudják felvállalni a teljes spektrumát az éhező gyerekeknek, viszont azokon, akik megkeresik őket, igyekeznek többféle módon is segíteni. Sczigel Andrea, a szervezet szóvivője telefonon elmondta nekünk:

Azok a szerződött partnerszervezeteink, amelyek családokat látnak el, nem csak a tanév közben, hanem nyáron is folyamatosan tevékenyek. Mi egész évben segítjük őket abban, hogy a szünetben hozzájuk beérkező megnövekedett igényeket is kitudják elégíteni.

Ezen kívül lehetőség van egyszeri szerződéskötés keretében - táborra, nyári eseményre, olyan alkalmakra, amikor gyerekeket, rászorulókat akarnak ellátni – alkalomszerűen igényelni a segítséget.

A tavalyi évben a nyári extra kérések teljesítésére több mint tizenháromezer kiló élelmet adtunk ki. Ez a tizenhárom tonna a működésünkhöz képest kevés, de ahhoz képest, hogy a szóban forgó szervezetekkel alkalomszerű a kapcsolatunk, nincs folyamatosság, ezt már látható mennyiségnek gondolom. Arra törekszünk, hogy nem csak nyári, vagy évközi, hanem folyamatos ellátást biztosítsunk, és a partnerszervezeteink is ezt az elvet vallják. A családsegítőink is egész évben segítik a rászoruló családokat, a különböző bentlakásos intézményeknél pedig ugyancsak egészéves a tevékenységünk.

Az is igaz, hogy nem csak nyáron vetődnek fel időszakos igények, hanem például gyereknapkor, Télapókor, Karácsonykor természetesen ezekben az esetekben is segítünk.

Ennek az írásnak összesen annyi volt a célja, hogy felhívja a figyelmet egy olyan embertelen helyzetre, aminek már régen nem lenne szabad mérgezni a családok mindennapjait, a gyerekek lelkét, és a világba, valamint saját jövőjükbe vetett hitüket.

A fentiekben csak két civilszervezetet szólaltattunk meg - azt is mondhatnánk, találomra - a sok száz hasonló közül, jelezve, hogy micsoda lehetőségeket rejt magában a civil humánum.

A fentiekben csak két civilszervezetet szólaltattunk meg - azt is mondhatnánk, találomra - a sok száz hasonló közül, jelezve, hogy micsoda lehetőségeket rejt magában a civil humánum.

Ha pártunk és kormányunk végre befejezné a teljesen értelmetlen boszorkányüldözést és a permanens háborút ezek ellen a civil szerveződések ellen, több más lemaradás mellett a gyermek éhezést is felszámolhatná ezeknek a felelősen gondolkodó, szolidáris embereknek a segítségével. Ehhez persze rá kellene ébredni a hatalom urainak arra az egyszerű tényre, hogy jobb dolog az együttműködés, mint a háború.

süti beállítások módosítása