2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Gáz van a vízzel!

2016. december 13. - Városi Kurir

rezsi11.jpg

Újabb ágazatban nyal vissza a fagyi, ugyanis a Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetsége arról értesítette az Olimpiáról álmodozó magyarságot, hogy tömeges létszámhiánnyal kűzd ez az ágazat is.

Mindez lefordítva azt jelenti,bármelyik pillanatban előfordulhat, hogy valamelyikünk lakásában, házában, utcájában eltörik egy cső, és térdig járunk a néha  szenny-, néha csak jéghideg vízben, és hiába hívjuk a szerelőt, a telefonvonal másik végén – jó esetben, ha az ott dolgozó még nem találta meg boldogulását valamely környező országban – egy enervált hang arról értesít, hogy cirka három hét múlva tud szerelőt küldeni.

rezsi55.jpg

Ebben az esetben – gondolják élelmesebb honfitársaink – előkeressük a jól bevált fusizónkat, hátha ő is tud segíteni nagy bajunkon. De hát már ő is, ha mestere a fusinak, régen németül, angolul tanul, ahogy kell, és esze ágában sincs hazavándorolni.

Kicsiny vigasz lehet, – már akinek az – ha visszagondolunk arra az eufórikus érzésre, amikor pártunk és kormányunk, élén Németh Rezsicsökkentős Szilárddal bejelentette, hogy Pannóniában soha nem látott jólét veszi kezdetét, hiszen csökken a rezsi. Meg is jutalmazta a regnálókat tudatlan népünk hívő szekciója az eleddig 6 éve tartó rablógazdálkodás lehetőségével.

rezsi22.jpg

Visszatérve az eredeti  témához: a VSZOÁSZ közleményből megtudható, hogy

„A hazai víz és szennyvíz ágazatban dolgozó munkavállalók helyzete, bér és jövedelem viszonyai összességében megalázóan alacsony szintű.”

Szinte minden állami kézbe vett ágazat dolgozói, szakszervezetei elmondhatnák ugyanezt a mondatot. Javaslom, mondják is el! Ismerjék fel, végre, hogy a sokaság hangja messze elér, nem beszélve arról, hogy Orbán - ha másból nem is - az erőből legalább ért, lásd internet-tüntetés. 

„Tömeges a szakemberek elvándorlása a víziközmű ágazatból, amelynek egyik fő oka az alulfizetettség. A másik neuralgikus pont a szektort sújtó adók mértéke. Ezek olyan nagyságúak, amelyek a biztonságos vízellátást, szennyvízelvezetést, tisztítást már komolyan veszélyeztetik.”

Hát ebbe az idézetbe is behelyettesíthető a visszaállamosított gáz- kéményseprő- szemétszállító ágazatok legfontosabb problémája. A legutolsó demokratikus kurzusra kígyót-békát kiabálók annak idején még könnyen, kockázat nélkül róhatták meg az akkori vezetőket, mert a hazai tőke hiányában, külföldi befektető bevonásával rendbehozott, működtetett, karbantartott közművek akkor még kiválóan működtek, hisz volt gazdája a különböző ágazatoknak. Dehát, mint olyan sokszor, akkor is jött a demagógok kora, akik beadták az egyszerű magyarázatot kedvelők sokaságának, hogy a balliberális-gyurcsányos-sorosos és még ki tudja milyen ocsmányságos vezetők és a háttérhatalmak, no meg az Európai Unió el akarja lopni, le akarja tarolni zöldellő mezeinket, aranyat termő földjeinket, és elisszák előlünk bővízű kristály-forrásaink tiszta vizét..

Hát, kedves földijeim! – sikerült elérnünk, hogy idő teltével – ami pont most van – az a bizonyos kristálytiszta forrásviz, melyben a szent turul képe tükröződik fekete levessé váljon, bármelyik nap lecsaphat ránk a csőtörés szörnye, és akkor mi ott állunk, és ázunk tehetetlenül.

rezsi33.jpg

Továbbiakban ez olvasható a sajtóanyagban:

„A víz stratégiai kincs, amely napjaink legfontosabb élelmiszere. A vízügyi ágazat túladóztatása, munkafolyamatok kiszervezése és a munkavállalók alulfizetettsége nem a víziközmű ágazat megbecsülését, elismerését mutatja.”

A szakszervezet vezetői  jelezték problémáikat a döntéshozóknak, akik még csak nem is reagáltak, így nem maradt más lehetőségük:

„A VSZOÁSZ a sztrájk előkészületi munkáit a karácsonyi ünnepekre való tekintettel jövő év elejére halasztja, 2017. január elején megalakítja a sztrájkbizottságot és megkezdi a tárgyalásokat a munkáltatókkal az elégséges szolgáltatásról.”

rezsi44.jpg

Azt, amit hat éve bekajáltunk, már nem lehet visszacsinálni, az öklendezés is csak mérsékelten segít. Nem ártana legalább a jövőben végiggondolni, hogy mennyi igazságalapja lehet annak, amit józan paraszti ésszel nem tartunk hihetőnek, és, hogy szabad-e olyan elbizakodott, pöffeszkedő pártra adni a voksok, amely vigyázó szemeit olyannyira az elsíbólható vagyonon tartja, hogy még programot alkotni sem ér rá, még választások előtt sem. Szabad- e bízni azokban, akiknek vezetője a már említett választási program helyett annyit böffent a választók képébe, hogy "folytatjuk"? 

Mihály Lili

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

Az Igazmondó hazugsága

avagy: meztelen a ….ki is?...., ja, az országszerte világhíres király

igazi.jpg

„Tény (főnév)

Megalapozott állítás, a valóságot tükröző, igaznak tekintett, és általánosan elfogadott megegyezés, ahogyan a dolgok megtörténtek, vagy, ahogy a dolgokat megfigyelték – ellentétben egy feltételezéssel, vagy véleménnyel. Ennek segítségével tudunk meg többet a környezetünkről, a körülöttünk levő világról. Ilyen adatok segítségével döntünk.”

Kissé elsikkadt a hírzajban, hogy a mindeneket megítélő Kúria kimondta: a mindannyiunk által – akarva – akaratlanul – pénzelt Fideszes kampány előtti plakát- és médiahenger nem a fenti szómagyarázat szerinti tényeken alapult, állításai tehát nem számítanak ténynek. Vagyis az Igazmondó és a körülötte hemzsegő lassan nagypapakorú fiatal demokrata (?) had ismét HAZUDOTT. A csupa nagybetű az internet nyelvén a kiabálást jelenti, Molnár Ferenc szerint pedig alighanem a kisember igazságát rejtő „nemecsekizmus” értelmében nem a jóembereknek kijáró „megtiszteltetés”, és ez egyik se jó nekünk, nagyon nem jó.
Tehát nem árt a fejekbe vésni: nem tényszerű az, hogy „Brüsszel egy városnyi menekültet akar Magyarországra telepíteni”, sem az, hogy „a párizsi merényleteket bevándorlók követték el” és így tovább. Mindent elmond a Kúria jogászi bikkfanyelven fogalmazott közleménye az MTI idézete nyomán:

"A bíróság szerint a kormány kampánykijelentéseinek direkt tartalmával szemben az Ab-határozatok nyomán támasztott alapjogi elvárások nem azonosak az objektív tényeken alapuló információkkal, ismeretekkel, adatokkal szemben támasztott köznapi követelményekkel. Ennek következtében a kormánynak a választási kampánya részeként elhangzó kijelentései legfeljebb orientálnak, de nem informálnak..”

joooooo.jpgKicsit továbbgörgetve a gondolatot, akkor az is lehetséges, hogy népünk jelenlegi vezetője és hű csatlósai az előző plakátkampányaikban sem tényeket közöltek, hanem csak orientálni akarták (naná, hogy maguk, és nem a tőről metszett igazság felé) a népet? Vagyis az, hogy „Csak a FIDESZ” vagy „Magyarország jobban teljesít”, meg, hogy „A reformok működnek”, meg a „Rezsicsökkentés” sem az, aminek látszik? Lehet, hogy az ezzel bombázott sokadalomnak inkább kellett volna a józan eszére hallgatnia? Érdemes lett volna inkább a szemnek, mint a szív olykor nagyon is szirénhangokat kibocsátó húrjait pengető Farizeusoknak hinni?
Nehogy az elfogultság vádja érjen bennünket, megkerestük a kormányzópárt talán egyetlen igaz, valódi tényt közlő plakát-szlogenét is: „Folytatjuk! ” - és tényleg, ami tény az tény.
(BoBo)

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: Témajavaslat
Köszönjük. varosikurir@gmail.com

süti beállítások módosítása