Aztán elérkezik a péntek - mint ma is - és Tarlós István megjelenik, képletesen szólva: egyik kezében szappannal, a másikban ostorral, nyaka körül törölközővel. Hogy miért? - mert látványos, nagy mosakodásra készül, majd azt befejezve, igyekszik mindenkit megkorbácsolni. A főpolgármester ugyanis ezt az alkalmat arra használja fel, hogy miközben azt bizonygatja - időnként szánalmas igyekezettel - ki mindenki hibás, csak ő nem, nos közben oda-oda csördít a sajtónak is. Most, hogy gondolom nagy örömére "kedvenc" Népszabadságát barátai kicsinálták  csak az Indexes kollégának szólt be, de jutott a korbácsütésekből Horváth Csaba MSZP-s, és Gy. Németh Erzsébet DK-s képviselőnek, sőt az általa kedvesen csak Szabadai elvtársként aposztrofált MLP-s politikusnak is, aki ráadásul még csak nem is tagja a fővárosi közgyűlésnek. A kötőszó pedig ismét a jól bevált "demszky" volt. A főpolgármester a továbbiakban még belerúgott néhányat az Oltalom Karitatív Egyesületbe, és addig is elmerészkedett, hogy Iványi legutóbbi akcióját, amellyel a női hajléktalan szállójukat igyekezett védeni a tiborczi expanzió ellen, politikai akciónak minősítette. Tarlós paranoiáját mi sem jelzi jobban, mint, hogy politikai provokációt sejt egy hajléktalan viselkedése mögött is csak azért, mert az a Deák téri villamosvégállomásra vackolta be magát. 

Tarlós István szemmel láthatólag Lázár csütörtöki kormányinfóját igyekszik majmolni péntekenként, azzal a kis különbséggel, hogy hiányzik belőle Lázár slágfertigsége, így csak annak pökhendiségét tudja lemásolni, és ha lehet, ez  sokkal rosszabb eredményt szül, ezért lehet, hogy őt még a kormánypárti sajtó sem képes elfogadni, pláne szeretni.

A főváros regnáló fura ura, aki szinte soha nem felejti el megemlíteni, hogy a jelenlegi politikusok közül ő bír a legnagyobb legitimitással, mára már csak vagdalkozni képes, lehet hogy lassan  belátja, hogy helytartósága közel két ciklusa alatt semmi érdemleges, a város számára fontos dolgot sem tudott kormányánál elintézni, így mandátuma letelte után örülhet, ha a futottak még, és nem a legkártékonyabb városvezetők közé sorolja be az emlékezet.

A Tarlós-éra szinte semmi másról nem szól, mint annak a gazdának - Orbán Viktornak - a feltételnélküli kiszolgálásáról, aki ennek fejében ott veri át, alázza meg, ahol csak tudja, és ennek jogát még csatlósaira is átruházza. Gondoljunk csak arra, hányszor taposhatta büntetlenül a betonba a főváros első emberét mondjuk Lázár János.

Tarlós erőtlen, egyre enerváltabb városvezető. A főpolgármester fáradtságát Fideszes „futtatói” ki is használják, és nem érik be azzal, amit a mi tulajdonukból önként átad, emlékezzünk az egészségügy, az oktatás, a Városliget, a Főgáz-részvények, a Dagály fürdő stb. esetére. Mindezek után végképpen érthetetlen, miért tűri, hogy még leckéztessék, és egyre hazugabb helyzetekbe kergessék elvbarátai. Vajon mivel tartják kézben ezt az embert, akinek nincs veszítenivalója, hiszen saját elmondása szerint nem indul újra posztjáért, tehát akár harcosan, elkötelezetten védhetné is városát, ha fontos lenne neki. De az-e? - ez a kérdések kérdése.

Ne feledjük, hogy a 3-as metró felújítása mellett, amibe egyre jobban, és jobban elvész, Tarlósnak egyetlen igazán dédelgetett álma volt még mielőtt főpolgármesterré ütötték volna, és ez az óbudai mobil gát, amiből egyre inkább úgy néz ki, szintén nem lesz semmi.

Lássuk be, két ciklus alatt összesen ez a két nagy projekt  még megvalósulásuk esetén is kevés lenne eredménynek, de így, hogy egyikkel sem történik semmi az állandó görcsös semmittevés rángatózásán kívül, különösen nehéz értékelni - legalábbis pozitívan - a városvezetőt.

Mindezek fényében talán érthető, miért igyekszik a főváros első számú polgára(?) elszeparálódni a spontán újságírói kérdések elől, és a pulpitusról lefelé válaszolgatás látszat-biztonságába menekülni.

Azért itt legalább szögezzük le, hogy amennyiben most erélytelensége okán ketté kell bontani a metrófelújítást alagúti és állomási részre, akkor minden következmény Tarlós Istvánt terheli, mert most már csak önmagára mutogathat és nem az elődökre, ahogy azt megszokhattuk tőle.

Pálmai Tamás

Az elektromos áram fa oszlopokra erősített légvezetékeken keresztül jut el még mindig a háztartásokba, ami ugyan funkcionalitásában megfelelő, de nem méltó a környezethez - mondja Radó Ákos, aki több évtizede lakik imádott Gellérthegyén .  A légvezetékekről, mint annyi minden másról is, írtam a kerületi önkormányzat megfelelő osztályának és az Elektromos műveknek is, de mindkettő arra hivatkozott, hogy drága lenne lecserélni, ehhez politikai akarat kellene.  A Citadella mögötti Jubileumi parkot - úgy, ahogy - rendben tartják, de azért ott is maradt egy évtizedek óta használaton kívül álló, romos illemhely. Csak csendben jegyzem meg: több sincs a környéken, és a szemetes tartályokat is csak nagy néha ürítik, úgyhogy visszavonom, nem, a Jubileumi park sincs rendeben, még „úgy ahogy” sem. Mindehhez annak az akaratnak kellene megszületni, hogy  turistaközpontként kezeljék  a területet.

Én eddig úgy tudtam, hogy a Citadella és környéke a ma is turistaközpont, mert  a többmillió Budapestre látogató külföldi és belföldi szinte mindegyike megfordul itt.

Így igaz, ám azon kívül, hogy lemehetnek a kilátóhoz és megnézhetik az emlékművet, semmi mással nem büszkélkedhet ez a jobbsorsra érdemes látványosság.  Egy nyári, ideiglenesen felépített vendéglőszerű képződmény áll csupán a kulináris élvezeteket, vagy akár egy pohár hideg vizet kívánók rendelkezésére, az öt-hat ideiglenes pavilon pedig szörnyan néz ki, egyik rondább, mint a másik.

Ez a maradék, hiszen amik itt voltak, azokat alig néhány éve botrányos körülmények között elbontatták. Akkor mindenki azt hitte , hogy kinézte magának ezt a jól jövedelmező helyet valami „csókos”, de nem - mint mondja, és látjuk is - azóta is az enyészet lengi be a tájat.

Az innováció és a felelős gondolkodás, mit felelős, egyáltalán a gondolkodása hiányát jelzi, hogy a parkolóban cirka tíz autóbusznak és ugyanennyi gépkocsinak van hely, ezért a Szirtes úton lefelé pöfögő a motorokkal állnak azok a buszok, amelyeknek már nem jut hely, így várják utasaikat. Ez persze tumultuózus jeleneteket okoz nap, mint nap. Az itt lakókat az sem zavarja kevésbé, hogy minden hónap első szombat délutánján több száz motoros találkozik a Citadella parkolójában, majd lezúgnak  a Hegyalja út felé. A rendőrség persze felteszi a kezét, mondván: nem tilthatják meg, hogy ott találkozzanak, hiszen ez nem politikai megmozdulás.

Eddig a gondokról, az elhanyagoltság szülte keserűségről beszéltünk, de mi lenne a megoldás, hiszen egyetértve Önnel, elkeserítő állapotok uralkodnak ezen a helyen, ami bármely más világvárosban díszes nevezetesség, a város ékessége lenne?

 Itt lenne például  az ideje a több évtizede idetervezgetett sikló megépítésének, ami nemcsak a környezetet kímélné, de bevételi forrás is lehetne a városnak.   Arról a sokmilliós megtakarításról nem is beszélve, amit azzal érnének el, hogy nem kellene az utakat állandóan javítgatni, bár a jelenlegi helyzetet látva, azt most is megspórolják.  A sikló kivitelezése biztosan drága, de a városnak vannak feladatai, amiket az itt lakók érdekeinek védelmében meg kell finanszíroznia.  Egy hatalmas borospincére hajazó – jelenleg nem működő – létesítmény is van a Citadellán, amihez gyönyörű panorámát nyújtó kilátórész is tartozik, ennek kellene a helyi turisztikai központnak lenni, hiszen a bezárását megelőzően ez a hely mindig is erre szolgált. Most viszont semmi nem várja az idelátogató, évi közel 7 millió turistát.

Milyen számtan eredménye ez az elképesztő szám?

A statisztikák szerint 2015-ben hétmillió külföldi és egymillió hazai turista látogatott Budapestre. Ha ezt elosztom 365-tel, és ötvenfős buszokkal számolok, akkor kb. 450-500 busz jön fel a Citadellához naponta.

Ez komoly csúsztatás, hiszen természetesen nem mindenki jön fel ide.

Jó, akkor mondjuk, hogy a fele, 250 busz biztosan, és ez sem jelent kevesebbet, mint azt, hogy évente több mint 4,5 millió ember fordul meg itt,ahol  ezt semmiféle infrastruktúra nem támogatja, nem beszélve arról, hogy mint ahogy már mondtam, összesen 12 buszparkoló áll a 250 jármű rendelkezésre.

A kormány éppen ebben az évben írt ki ötletpályázatot a Gellérthegyre, benne kiemelkedően fontos helyszínként jelölve a Citadellát. Tény, hogy a szándék komolyságát erősen megkérdőjelezi,  hogy július 30-án írtak ki és november 10-én már eredmény is hirdetnek.

Minden tiszteletem azé a tervezőé, aki ennyi idő alatt értékelhető, megfontolt szakmai koncepciót gyárt.

Ha csak nincs a dolog már jó előre „lezsirozva”!

Jaj, miket beszél! Komolyra fordítva a szót, találtam az interneten egy Gellérthegy védő egyesületet, de 2012 óta semmilyen megjelenésüknek, fellépésüknek nem találtam nyomát. Azt hallottam róluk, hogy régebben egy hölgy a nevükben megkereste az ombudsmant, aki hozott egy határozatot 500 oldalon keresztül, de aztán ő is belefáradt a dologba. Éppen ma dobtam be egy levelet és egy DVD -t az elnök postaládájába. Azt gondolom, hogy egy pályázat elbírálásának ügyében, ami a környék fejlesztését szolgálja, beleszólást kellene kapni egy ilyen szervezetnek, hiszen ők vannak mögöttünk, mint civilek mögött.  Tény hogy mostanság rengeteg elképesztő dolgot hallunk arról, hogy egyesek mit szeretnének itt látni, a legborzasztóbb és pitiánerebb talán a viaszmúzeum ötlete, még akkor is, ha elfogadom, hogy mindennek az alfája és omegája a bevétel, azaz a pénz - ki tudná ezt nálam, egykori bankvezetőnél jobban?

Az elmúlt negyven évből melyik időszakot emelné ki, mint a Citadella virágkorát?

A hetvenes évek közepét, akkor 1975-ben  készült el a Jubileumi park, benne a frissen ültetett, akkor még nyiszlett fácskákkal, amelyek ma már 4-5 méter magasak. Azt, hogy a park  még  mai állapotában is majdnem virágzó helyként tündököl, - hangsúlyozom, a környezetéhez képest- a hetvenes évek közepének köszönhető, annak a munkáját dicséri. Akkoriban a Gellérthegy és a Citadella fontos, felkapott kirándulóhelye volt a Budapestieknek Az egyre növekvő érdeklődést és turistaforgalmat azonban nem követték fejlesztések.  Visszatekintve a nyolcvanas-kilencvenes évek  a fejlesztések ugyan akkor sem történtek meg, de mégis azok voltak a legnyugodtabb, legbékésebb évek errefelé.

A fenntartás, az állagmegőrzés is rendben volt?

Igen. Lehet, hogy a fák köré nem épült betonkocka, de lényegesen rendezett volt a környék. A helyzet akkor vált válságossá, amikor meggondolatlanul ilyen rettenetes forgalmat eresztettek ránk, ezzel szinte évek alatt tönkretették az összes idevezető utat.  Az sem érdekel a mai napig se senkit, hogy a Gellérthegy egy része természetvédelmi terület. Ahogy a várban, itt is szigorúan korlátozni kellene a behajtás feltételeit, és ha a siklót nem is építenék meg, legalább a Rácz fürdőnél kellene buszparkolót kialakítani, a turista buszoknak.

Észre kellene végre venni mindazoknak, akinek ez feladata, hogy a Citadella és környéke haldoklik, és beléptünk az utolsó öt percebe, amikor közös gondolkodással még megmenthetnénk. Persze nem alibi tervpályázatokkal, hanem komoly elmélyült szakmai munkával.

Nem túlzottan drámai és teátrális megfogalmazás ez az „öt perc”?

Döntse el mindenki, miután megnézte a képeket! 

Photo Gallery by QuickGallery.com

 A vád titokzatos tárgya, - mi is lehetne más, mint az – hogy minden ma felvetődő probléma az ő saruk. Tarlós és csapata egyre kétségbeesettebben igyekszik bizonygatni, hogy a hat éve regnáló kormánybarát team csak az eltakarító csapat, kizárólag a rendrakás szándéka vezeti őket, és – elmondásuk szerint – van dolguk bőven.

Számszerűsítették is az elképzelt bűnlajstromot, 57 milliárd forintnyi károkozással vádolják az előző vezetést.

A megszólítottak - Horváth Csaba vezetésével - ez esetben nem vádaskodtak, nem próbáltak meg kibújni a felelősség alól, inkább leges-legújabb „demokráciánkban”, az illiberálisban, szokatlan módon azt mondták, rendben, mindenki tegye ki az asztalra amije van, és vitanapot javasoltak Budapest főközszolgájának, aminek keretében mind a két oldal bemutathatná a nyilvánosságnak, mire alapozza erős állításait. Csak kérdem, hogy amennyiben  állításai nem légből kapottak, mi gátolta Tarlóst az elmúlt közel „nyócévben”, hogy különösen nagy kárt okozó tevékenységük miatt csoportosan elkövetve – ami még sokkal cikibb – feljelentést tegyen a nem hátszél nélkül működő NER-ügyészségen? Ez esetben amúgy kötelessége is lett volna.

Szerintem mindannyian érdeklődéssel várnánk egy valódi tényfeltáró vitanapot, ahogy azt az MSZP képviselői a Fővárosi Közgyűléshez beadott előterjesztésben javasolták, mert ott  az „emútsokévezés” helyett a számok és érvek csaphatnának össze. Ez lehetne - hosszú évek után  első alkalommal  - az a budapesti fórum, melyen a demokrácia alapelvét tiszteletben tartva nem lehetne elintézni a „kekeckedő” ellenzéket azzal, hogy „nem, és punktum!”.

Az ellenzék össze is állította és beárazta a városvezetés számláját, az itt élőknek szerintük kárt okozó „Tarlós-listát”:

2011: a 4-es metró második ütemének törlése; kórházak államosítása (kb. 300 milliárd forint)

2013: Városliget államosítása; Főgáz-részvények áron aluli eladása (kb. 80 milliárd forint, az előző városvezetés 120 milliárdért sem adta el!)

2015: Dagály fürdő államosítása

2016: HÉV államosítása (kb. 500 milliárd forint); oktatási ingatlanállomány államosítása (kb. 300 milliárd forint); gyermekvédelmi intézmények államosítása (15 milliárd forint);

MAHIR-per  (7 + 600 millió forint); M3-as metrópótló buszok kiszervezése (23 milliárd forint)

2011-2016: költségvetési veszteség: átlagosan 100 milliárd/év (550-ről 340 milliárdra való csökkentés – elvont feladatok költségei + nettó veszteség)

Veszteség összesen: 1818,6 milliárd

Adósságátvállalás    :   240   milliárd (főváros + BKV)

nettó veszteség       : 1578,6 milliárd forint

Idekívánkozna még a fent említett, Tarlósék által összehozott 57 milliárd részletezése is, de sajna még csak a vádakat felsoroló listát sem hozták nyilvánosságra. Ez érthető magatartás, beleillik a demokrácia illiberális felfogásába.

Az ellenzéki előterjesztés - ahogy szokott - csak egy terv maradt. Tarlós István - maga mögött tudva a Fideszes többséget - ismét lesöpörte a kezdeményezést, méghozzá alpári hangnemben, ahogy azt 2016. október 4-i, „Tarlós úr!- nem bántja a konkrét szemét a konkrét szemét?” című posztunkban olvashatták:

 ”magából kikelve, a lehető legbárdolatlanabb hangon, mintegy negyedórás kifakadásban részesítette a jelenlevőket, majd szemlátomást maga is meglepődőt a képviselő (Horváth Csaba MSZP) visszafogott, rövid válaszán. 2010 óta a bunkóság főpolgármesteri kategória lett, amihez Önnek a pulpitusról sincs joga!”.

Egy szó, mint száz: egyre világosabban látszik, hogy a főpolgármester fél szembenézni mindazzal - már bocsánat a szóért - abúzussal, amit hivatali ideje alatt Budapestnek el kell szenvednie.

A kísérlet tehát,  hogy a kesztyűs-bábot öntudatra ébresszék, ismét eredménytelen maradt, de mit is várnánk valakitől, akit a saját egóján kívül semmi más nem érdekel, így megállapíthatjuk, hogy az Orbán Viktor nevű bábjátékos  - mint annyiszor - most is jól választott magának „partnert”.

 bolDIzsár

Arra lettem figyelmes, hogy nyílt  tizenéves fiatalok beszélnek arról, milyen jó adni. Na, gondoltam ezért a mai Magyarországon mostanság nem túl gyakori mondatért,  érdemes abbahagyni, amit éppen csinálok, 

Szégyellem magam, de még nem hallottam a Budapest Bike Maffiáról. Rögtön elő a klaviatúrát, mert aki ebben a felgerjesztett őrületben veszi a fáradtságot és jóra használja mozgósító erejét, az megérdemli, hogy többet tudjon róla az amúgy is kirekesztett 5 millió Magyarországon élő egyike, aki a kormány szerint nem magyar.

 „A Budapest Bike Maffia (BBM) Magyarország egyik legdinamikusabb növekvő civil szervezete, melyet fiatal kerékpárosok hívtak életre 2011 karácsonyán. A szerveződés olyan civilekből áll, akik innovatív módon végeznek közvetlen segítő munkát az arra rászorulóknak. Az alaptevékenységünk az adománygyűjtés, majd ezeknek az adományoknak kerékpárral való kiszállítása rászorulók részére. A megvalósítást az újszerűség jellemzi, a szociális munka elemeit ötvözi az önkéntességgel, adományozással, kerékpározással.”

De vissza a hírhez: a civil szervezet arra kérte a szociálisan fogékonyakat, hogy iskolába menet vigyenek egy zsemlével többet tízóraira, mint amennyit amúgy megennének,  ezeket a plusz szendvicseket az aktivistáik összegyűjtik és kiosztják a rászoruló hajléktalanoknak. A felhíváshoz tucatnyi iskola  többezer  diákja csatlakozott. Fantasztikusan egyszerű, és nagyon klassz ötlet! Így kell ezt csinálni, nem várni a nemzeti "akármire", ami amúgy sem az empátiájáról híres, hanem egyszerűen tenni!

A kivitelezés is frappáns, a BBM biciklis futára a megbeszélt időpontban elkarikázik az éppen „napos” iskolához. A kétkerekű alig látszik ki a ráerősített bringás zsákoktól. Egy iskolára egy héten egyszer esik a jótékonyság lehetőségének öröme. A csütörtöki nap – mint megtudhattam a riportból – az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskoláé, ahol olyan sok étel gyűlik általában össze, hogy egy kanyarral nem is tudják elszállítani.

 „Miért ne segítenénk másoknak, ha ennyire könnyen lehet? Megragadjuk az alkalmat, ha tudunk hozni, akkor miért ne?”

 – mondja teljes természetességgel és hittel az egyik diáklány.

És tényleg, miért ne? Példát mutatnak a tizenévesek a kiöregedett, egyre pohosabb „fiatal demokratáknak"! Az akcióhoz a riport tanulsága szerint hétről hétre egyre több iskola csatlakozik. Önként, és dalolva.

 „Látszik, hogy a civil társadalom egészségesen megmozdult, és egy olyan korosztályt sikerült megszólítani, akikről a felületes szemlélő egészen mást gondol.”

– ezt már az egyik melegedő vezetője fogalmazza meg. Hiába a mindannyiunk zsebéből kilopott milliárdokon mindenhonnan az arcunkba lövelt gyűlöletkeltés, az emberek mégis jók!

Havasi Zoltántól, a BBM alapítója elmondta,  hogy azért a melegedőkbe és a krízisközpontokba viszik az összegyűjtött élelmet és nem az utcán osztják szét, mert hisznek abban, hogy az emberek helye nem az utcán van, és bíznak abban, hogy ezzel is egyre több embert tudnak becsalogatni a központokba.

Budapest után Debrecenben is elindult a „Plusz egy szendvics” akció, és az ötletgazdák bíznak abban, hogy országossá növi ki magát a kezdeményezés.

Látod kormány - tele a köz szolgáival - itt a követendő példa! Nem azon kéne gondolkozni, hogy lehet a civil szervezeteket kinyírni,nem,  meg kellene becsülni őket, mert abban az őrületben, amit sikerült Magyarországon teremtened, képesek embernek lenni!

Érdemes végig böngészni a weboldalukat: www.bbm.hu

Mátrai Anna

„ a Magyarok 98 százaléka úgy döntött, hogy elutasítja a kvótát." 

 Miiiiiiiiiiiiiiii van?????????

Sehol nem olvasom a felháborodott reagálásokat, az utcák nincsenek tele zúgolódókkal. Ezek szerint Magyarország létszáma – gyors fejszámolás után – cirka 3 millió hatszázezer főre csökkent volna? Pár nap alatt? Mi történt a többiekkel? Velünk, akik nem szavaztak a diktátum szerint, sem máshogy? Velünk, a fennmaradó több mint ötmillió választásra jogosulttal? És persze a többiekkel, akik nem érték még el a 18. évüket?

Tényleg szó nélkül tűrjük, hogy csak azért, mert nem voltunk hajlandóak részt venni – csak akaratunkon kívül finanszírozni – ebben az agyament gyűlöletkampánnyal megsegített értelmetlen, jogszerűtlen, semmirevaló, népszavazásnak gúnyolt Fidesz-mizériában, azért megfosszanak magyarságunktól?

Ki hatalmazta fel ezt a díszpintyekből - bocs, kismadarak - álló kormányt, hogy ezt megtehesse? Kik félemlítettek meg ennyi embert és mivel, hogy ezt eltűrje?

Hol van az a politikai erő, ami élére állva a kirekesztett millióknak demokratikus úton megálljt parancsol a bornírt hatalmi tébolyban egy bukást győzelemmé magasztaló, magának mindent megengedő önkénynek?

Itt az idő, hogy – ha már eddig húztuk is – végre világgá üvöltsük mi, akik szintén magyarnak valljuk magunkat, hogy tudjuk, mennyire át vagyunk verve!

A hatalom-tecnikusok sajnos megint jó kalkuláltak, hiszen a 15 milliárdos néphülyítés hónapjai alatt semmi másra nem figyelt oda az „ elvakított” nép, csak amit szajkóztak és sulykoltak neki.

Nem törődtünk azzal, hogy a budapestiek százezrei vannak minden délelőtt és délután életveszélyben munkába menet és jövet a hármas metrón, mert Orbánt és kesztyűs bábját, Tarlós Istvánt nem érdekeli a biztonságuk.

Hogy, ha egy szerettünk kórházba kerül, egyre nagyobb eséllyel hal meg odabenn, mint, hogy felgyógyulva távozik, mert nincs elég orvos, ápoló, gyógyszer, és ha így megy tovább, már szaktudás se. Ki ezért a felelős? – nem lehet más, mint az, aki a magyar emberek gyógyítását nem viseli a szívén, holott tehetne érte, tehát Orbán.

Azzal se törődünk már, ami egyre nyilvánvalóbb, hogy gyerekeinket jó szívvel nem irathatjuk a közoktatás intézményeinek egyikébe sem, hisz ott egyenfejeket, és nem gondolkodásra képes és azt akaró főket gyártanak belőlük. Igen, gyártanak, mert tisztelet néhány kivételes pedagógusnak, aki ellenáll, a többség behódol, és nem nevel, hanem gyárt.  

Mindezért ki felel? Kapaszkodjanak meg: ez is Orbán. Nem véletlen, hogy egyik mai potentát gyereke sem a hazai közoktatás nebulója!

Lassan kifelé áll országunk szekerének rúdja az Európai Unióból, ami beláthatatlan következményekkel járna, és ezzel egyidőben a putyini Oroszország kebele felé törekszik Magyarország, és néhány eszement még tapsol is ehhez az öngyilkossághoz. Ne tévedjünk, ez is Orbán műve.

Minden egyes fenti cselekedet egy megfontolt, előre megírt forgatókönyv része, amely darabonként is kimeríti a nép- és nemzetellenesség modernkori fogalmát, nemhogy ilyen egységben!

Ebben az országban, ha magyarnak mondod magad, gondolkozz el hány másik nép vére folyik még az ereidben:

német, örmény, zsidó, lengyel, tót, szlovák, cseh, román, osztrák, orosz, ruszin, ukrán, török, mongol, olasz, bolgár, cigány, tatár, görög, kun, kazár, szerb, horvát…

Sok nemzet keveréke az, amit ma magyarnak hívunk, ne szégyelljük, és ne üljünk fel az aljas uszítóknak, őseink jöttek, mentek, menekültek, bevonultak, kivonultak, öltek, szerettek, öleltek, temettek.

S ma még mindig itt vagyunk, igen kedves Fidesz, mind a közel tízmilliónyian, és mind magyarok, akár tetszik ez a mai rezsimnek, akár nem.

Mihály Lili

A főpolgármester magából kikelve, a lehető legbárdolatlanabb hangon, mintegy negyedórás kifakadásban részesítette a jelenlevőket, majd szemlátomást maga is meglepődőt a képviselő visszafogott, rövid válaszán.

 „ 2010 óta a bunkóság főpolgármesteri kategória lett, amihez Önnek a pulpitusról sincs joga”.

Tarlós Istvánnak ezután is elég volt egy levegővétel, folytatta azt az alázást, amit az ellenzéki képviselőnek szánt, de saját fejére hullott vissza.

A fentiek csak azért jutottak eszembe, mert a Szervita téren, a Fővárosi Közgyűlés épülete előtt, éppen a Városarculati Nonprofit Kft. képviseletével szemben, annak portáljától alig öt méterre, több hete éktelenkedik egy konkrét szeméthegy, ami ezek szerint nem bántja Tarlós István, a vele szemben állókat olyan kritikusan szemlélő szemét. Ejnye, Pista bá!

A valós szeméthegyről először a fentebb említett Horváth Csabát, az MSZP fővárosi képviselőjét kérdeztük:

 „Ez a hegy csak nőni fog, hiszen Tarlós István legújabban a kormány hulladékholdingját szolgálja.  A főpolgármester, aki olyan büszke reál-végzettségére, most kormányinstrukció alapján még a matematikával is szembe megy, és azt állítja, hogy amennyiben elvesznek a főváros eddigi köztisztaságra fordított keretéből 2 milliárd - azaz kétezer millió! – forintot, akkor Budapest tisztább lesz, mint valaha. „

Gy. Németh Erzsébetet, a DK fővárosi képviselőjét se kerülték el az évek során a főpolgármester villámai, most azonban nem egy elgondolásról, hanem valós tényről kérdeztük:

 „Soha nem volt még ilyen koszos a főváros. Elképesztő, hogy nappal a belvárosban is nemcsak szeméthegyekkel, de patkányokkal is találkozhat az ember, és ez nem túlzás, hiszen alig néhány hete megtörtént a Deáktéren. A helyzet sajnos rövid időn belül eszkalálódik, mivel az állam lecsapott a fővárosiak szemétszállítási pénzére is. A Demokratikus Koalíció, és személy szerint én is úgy vélem, hogy Tarlós Istvánnak mindent meg kellene tennie, hogy az itt lakók szemétszállításra befizetett pénze itt maradjon, mert csak így lehet - legalább viszonylag - normálisan takarítani a várost.”

Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt fővárosi szakpolitikusa, akit eddig talán csak azért nem osztott még ki Budapest fura ura, mert nem tagja a közgyűlésnek:

 „Budapestet sajnos folyamatos lerepülés, leépítés jellemzi, és ez látszik a köztisztaság ügyén, büdzséjén is. Hihetetlenül kártékony az a fideszes bandaháború, ami most a fővárosi források megszerzéséért folyik, így a hulladék kezelésért, szállításért is. A harc eredménye egy „leharcolt” Budapest lesz, ahol már érződnek az előjelek, például a kukák ürítésének lassulásán is. Szörnyű, de ki kell mondani, ami most történik az nem más, mint egy fideszes pontvadászat Budapest utolsó értékeiért."

Mindezek után adja magát a kérdés, miért gondolja úgy Tarlós István, hogy a valós problémákat, amelyek lassan szétfeszítik Budapestet, le lehet takarni álharcokkal, amelyeket - főnökéhez hasonlóan - körkörösen vív?

Frissítés:

Posztunk megjelenése után olvasóink is "megörvendeztettek" bennünket  Budapesten készült fotókkal, ezek közül néhány:

Pálmai Tamás

 Mitynan vezér az elmúlt évben utasította az általa (félre)vezetett céget, hogy tömbösítve, egy csomagban, nagyon mélyen a valós ár alatt dobja piacra 51 darab főtávos gépkocsiparkját.

A "csomagban" elpasszolt gépjárművek között volt olyan is, amely 40 ezer forintért cserélt gazdát, majd alig néhány héttel később egymillió négyszázezres nettó áron hirdette a szerencsés autókereskedő. A Főtáv az ügyleten - szerény számítások szerint is - mintegy 25-30 millió forintot bukhatott.

Az ügyben a Fővárosi Közgyűlés által elrendelt belső ellenőrzési jelentés súlyosan elmarasztalta a vezérigazgatót, többek között megállapítva, hogy nem tartották be a társaság járművek eladására is vonatkozó szabályzatát, a könyvelésben a gépkocsikat nem üzleti értéken szerepeltették, ami tekintettel arra, hogy több tízmilliós eltérést takar, megkérdőjelezi a Főtáv beszámolóinak hitelességét is.

Mivel a közgyűlés Fideszes honatyái és honanyái ezen a héten a további - a párt vezetője által meghatározott - életpályájuk alakulása érdekében a gáton hergelik népszavazás ürügyén a népet, így nem volt idejük az ilyen apró-cseprő, a budapestiek életének megoldását kereső, piszlicsáré üggyel foglalkozni, mint a főváros gondja-baja.

Így eshetett meg az a csúfság, hogy többségben voltak jelen a Szaniszló Sándor fővárosi MSZP-s képviselő által vezetett Fővárosi Pénzügyi és Ellenőrző bizottság ülésén az ellenzéki képviselők, akik megszavazták a fegyelmi eljárásról szóló határozatot Mitnyan György ügyében, ehhez még csak hasonló döntésre  sem kerülhetett eddig sor, hiszen, a kormánypárti többség mindíg behúzta féket. 

Kíváncsian várjuk a folytatást, amely a következő, azaz szerdai fővárosi közgyűlésen várható, hiszen azt senki sem hiheti, hogy egy ilyen fontos „elvtárs” várható meghurcolása felett szó nélkül szemet hunyjon a Tarlós István vezette, Fidesz többségű testület.

Mihály Lili

Az első téma, aminek okán egymásnak feszültek, az a Robert Károly körút felújítása volt. Mi ezzel a gondjuk?

Tisztázzuk: a felújtás már nagyon is időszerű és tervezett is volt, csak azt nem értjük, miért nem kezdtek hozzá körülbelül két éve, amikor az 1-es villamospálya-szakaszt újították fel. Az akkori útfelbontásokhoz kötve a munkát sokkal jobban lehetett volna ütemezni.  A csúszás két éve okoz most kapkodást, - amúgy Tarlós módra - hiszen ennek az útszakasznak készen kell állnia a vizes világbajnokság kezdetére, ám azt, hogy a VB mikor lesz, tudták már két éve is

Mit jelent a kapkodás? Ha két éve estek volna neki a felújításnak, mi történt  volna másként?

Két év alatt hét szakaszban lehetett volna a felújítást elvégezni, ami lényegesen kevesebb gondot, kellemetlenséget, kényelmetlenséget okozott volna a budapestieknek. Most az egész munkát igyekezenek egy évbe beleszuszakolni, ami persze jó eséllyel csúszni is fog.

Újabb kérdés, hogy miért csúsztak plusz két hónapot? Ugyanis ennek a munkálatnak júniusban kellett volna elkezdődnie, az iskola végeztével. Minden ésszerűen gondolkodó nagyváros a nyári szünidőre időzíti a legfontosabb. legnagyobb beruházásokat. Ilyenkor kevesebb lakos tartózkodik a városban, kevesebbet mozog az utazóközönség.

Erre a kritikára - gondolom - a főpolgármester azt válaszolná, hogy rengeteg felújítás zajlott, nem akarták még ezzel is tovább rontani Budapest közlekedési helyzetét.

Mire gondol? - mert például a Bartók Béla úti felújítás, ami - csak halkan jegyzem meg - botrányosan sikerült, nem befolyásolta volna érdemben ennek az útvonalnak a munkálatait. A Róbert Károly krt. és az Árpád híd egy szakasza nincs forgalmi viszonyban a Bartók Béla úttal. Nyáron különben is mérhetően könnyebben viseli a lakosság a forgalmi káoszt, mert - mint már mondtam - kevesebben vagyunk, sokan szabadságukat töltik, könnyeb megszervezni, hogy kevesebb fájdalommal járjon. Fájdalom ugyan mindig van, de nem mindegy, hogy mekkora. A legrosszabb választás az iskolaidőszak alatti feltúrása egy ennyire frekventált szakasznak.

Ön mit tenne ebben a helyzetben?

Válasz helyett, ami nem más, mint a szakértő tervezés, inkább a kérdésemet mondom el: a városvezetés most már évről-évre, miért időzíti a legnagyobb beruházások kezdetét a nyár eleje helyett az iskolaév kezdésére, amikor a legnagyobb káoszt okozhatja? Lassan nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy szándékosan bántják a Pestieket, csak azért, hogy minél többen lássák, mennyit dolgoznak. Lehet, hogy az emlékek olykor megcsalják az embert, de úgy rémlik, hogy még az Erzsébet-, Teréz- és Szent István körút, ennél sokkal nagyobb volumenű felújítása is kisebb rumlival és dugókkal járt, mint ami most van.

Ön a napokban nyílt levelet tett közzé, melyben vitát szorgalmaz a közgyűlésben az eltelt tíz év teljesítményeiről.

A közgyűlésen többször kezdeményeztük, hogy ha a főpolgármester annyira magabiztos abban, hogy neki – és csak neki! – és  professzionális szakembereinek van igaza, akkor álljon elő az érveivel és vitassuk meg az előtte lévő időszak általa problémásnak vélt beruházásait csakúgy, mint az ő időszakának vitatható munkálatait. Így tiszta képet kaphatna a tisztelt választó, és mi is. Ennek a fóruma nyilvánvalóan nem egy titokszoba, hanem a közgyűlés nyilvánossága. Tarlós, aki mindig kihangsúlyozza, hogy övé a bölcsek köve, konkrét érvekkel soha nem áll elő, ezek híján ilyen esetben a közgyűlésben is inkább kiabálni kezd, mert azt hiszi, – gondolom - hogy minél hangosabb, annál nagyobb az igazsága.

Mondjon konkrét ügyeket, amikről vitatkozna a főpolgármesterrel?

Kezdjük a legfrissebbel: a MAHIR-oszlopbontással. Az azonnali eltávolításuk melletti döntése előtt felhívtuk a figyelmét, hogy először a jogi utat járja végig, forduljon a bírósághoz, és csak az ítélet birtokában bontasson. Ennek ellenében a fideszes többségű városvezetés döntött, és ezzel - az első fokú ítélet után kimondhatjuk - minden erre szavazó képviselőjük - Kocsis Mátétól Tarlós Istvánig - harmincmillió forinttal rövidítette meg fejenként a budapestieket. Ez a megalapozott véleményünk szerint az ő saruk, fizessenek a városnak saját zsebből a közös kasszába! Számtalan közbeszerzés ügyében történik hasonló, ilyen a Rácz fürdő ügye. Ebben az esetben szintén jeleztük, hogy először a jogi oldalt kell legalizálni, ne bontsanak azonnal szerződést, válasszák a tárgyalásos utat. Nem, ők erőt mutatnak, ha kell, ha nem. Gyakorlatilag hat éve - amikor megnyithatott volna a fürdő - jogilag ellehetetlenítették, felbontották a finanszírozóval a szerződést, és gyakorlatilag azóta gazdátlanul pusztul a létesítmény anélkül, hogy egy percet is működhetett volna. Az ötcsillagos szállodaépület mára felújításra szorul csak azért, mert gondatlanul kiebrudalták a szerződött partnert. De példa erre a CET épületegyüttese is, amely eredetileg kulturális intézménynek épült. Ott is ez volt a forgatókönyv, nem volt sem ötlet, sem elképzelés üzemeltetésre, sem arra vonatkozóan, hogyan töltsék meg élettel, csak egy volt a fontos, a birtoklási akarat. A saját fideszes csókosokkal nem sikerült megtölteni tartalommal a megszerzett épületet, így azóta is üresen, kihasználatlanul tátong, és viszi a fővárosiak pénzét ahelyett, hogy használhatnák a polgárok és hozná a tőle elvárt bevételt.

Mennyivel vádolja önöket Tarlós?

Minden konkrétumot mellőzve ötvenhét milliárd forintról beszélt. Erről is lehetne beszélni, hisz csak találgatok, amikor arra gondolok, – a számok ez esetben sem stimmelnek – hogy azt árazta be, hogy nem kaptunk meg minden uniós pénzt, amit igényeltünk. Ez egyébként lehet, de egy támogatás esetleges elmaradása, nem ugyan az a kategória, mint a konkrét birság megfizetésének kötelezettsége, ami  egy felelőtlenül, előre láthatóan általuk meghozott döntés eredménye. Értelmezhetetlen az ötvenhét milliárd forint, amiről Tarlós István beszélt általában rótta fel nekünk az említett összeget Én viszont  Tarlós Istvánt ezerkétszáz milliárd forinttal vádolom, mert ennyi kár érte Budapestet, amióta ő a főpolgármester, és itt konkrétumok következnek:  az iskolák, a gyermekjóléti intézmények,  a kórházak államosítása és a városligeti gigaberuházás révén és készpénzben ennyi veszteséget termelt a főváros a lakóival szemben.

A készpénzt hogy érti?

Ennyivel romlott Budapest pénzügyi pozíciója a költségvetéssel szemben. Konkrétan évi százmilliárd nettó forint hiányzik az oktatáson, az egészségügyön túl a fővárosi költségvetésből. A költségvetés vitáiban a kormánnyal szemben Tarlós nagyvonalúan - a színfalak mögött – lemondott az Orbán kormány javára mindenről, amit azok követeltek, ezért Budapest nemcsak  a legnagyobb adóbefizető, de a leginkább „palira vett” város is lett Magyarországon.

Kifejtené ezt bővebben?

A fővárosiak több mint húszmilliárd forint adót fizetnek a központi költségvetésbe naponta, amiből a kerületekkel együtt összesen kevesebb,mint egymilliárdot kapnak vissza.

Ön szerint mennyit kellene visszakapnia a napi adóbefizetés és egyéb járulékai után Budapestnek, hogy szabályosan, és kiegyensúlyozottan működhessen?

A befizetett adó nem több mint tíz százaléka lenne a reális, tehát a mostani dupláját. Ebben az esetben nem kellene folyamatosan a kormányoknak gazsulálni felújítási, beszerzési beruházáshoz kormányzati, vagy uniós pénzért. Saját forrásból képesek lennénk, a befizetett adónk - ismét mondom - tíz százalékából minden, a budapestieknek fontos feladatot ellátni.

Pálmai Tamás

Egyetértek azokkal, akik így sóhajtanak fel, "bárcsak ez lenne a legfőbb gondunk!" - de mégis, azért mert nem létkérdés valami, még lehet húsbavágó, és ha az, beszélni is kell róla.

A tárgyra térve, talán nincs még minden veszve, mert lehet, hogy mégis történik változás, és a mostanság "másodlagos nézettségű" Paulai Ede utcai teátrum, az Újszínház épületét ismét pezsgő, igazi kultúrával telt nyüzsgés tölti meg? Történt ugyanis, hogy három budapesti színház vezetőjének kinevezése körül vetődött fel annak lehetősége, hogy - immáron nem először - a hatalom még a maga kreálta szabályokat, törvényeket figyelmen kívül hagyta. Az Újszínház, a Madách Színház és a Thália Színház első emberei úgy kapták meg mandátumukat az elkövetkezendő öt évre, hogy esetükben nem teljesültek maradéktalanul a törvényi elvárások –állítják többen is a posztokra pályázók közül.

Közleményben adott hangot e kételyének az Újszínház ügyvezető-igazgatói állására pályázók közül Bodó Viktor, Hargitai Iván, Herczeg Tamás, Hudi László, Szűcs Katalin Ágnes,Tóth Péter, valamint többen, a pályázatban résztvevő alkotótársak közül. A közleményhez csatlakozott a Független Előadó-művészeti Szövetség is. ( A közlemény itt olvasható)

A felszólamlók sérelmezik, hogy a Fővárosi Közgyűléshez benyújtott pályázatok elbírálásánál nem vettek részt - az előírással ellentétben – az adott színházban dolgozók képviselői. A szakszervezetek képviseleténél sem volt minden rendben, mert a Madách esetében egyáltalán nem vett rész ilyen tisztséget ellátó, az Újszínháztól pedig a náluk nem is működő Színházi Dolgozók Szakszervezete  első emberét delegálta a bírálatra.

A jegyzőkönyvek tanulsága szerint több szakmai bizottsági tagnak is máshol volt dolga az ominózus értékelés időpontjában és helyettesítésükről nem gondoskodott a levezető, ami azért kínos, mert így elbillent az arány. A szakma rovására, tehát  a fenntartó főváros és a minisztérium politikusai és hivatalnokai voksoltak.

Mint Paks esetében, itt is titkosak a pályázatok bírálatai, az indokokat így senki nem tudhatja, ami elég aggasztó egy közpénzből finanszírozott testület döntéshozatala ügyében.

 A szakmai bizottság csak javaslatok megtételére kapott jogosítványt, így nem törvényes, ha a döntnökök figyelmen kívül hagyják az általuk nem szeretett pályázatokat, és kizárólag pártunk és kormányunk - mint fentiekben jeleztük - politikai delegáltjainak ízlésére hagyatkozva dönt a befutók kilétéről.

A szakirányú végzettséget, alkalmasságot sem kell mindenhol olyan komolyan venni, hiszen voltak olyan pályázók, akiket ennek hiánya okán eleve  kizártak, mások viszont, "papír" híján is bent maradhattak a versenyben.

Idézzük ide, mit mondott anno az átkosban Sándor György humoralista:

"Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek"

Ezek után az aláírók azt kérik az „illetékes elvtársaktól”, – Tarlós főpolgármestertől és Balog minisztertől – hogy hozzák nyilvánosságra, aminek a nyilvánosság  előtt a helye, hogy tanulmányozhassa, akit érdekel, és érvénytelenítsék azon vezetők kinevezését, akik - olykor saját hibájukon kívül - jogtalanul kerültek az igazgatói székbe, és írják tegyék lehetővé újra a megbízatás betöltéséhez a lehetőségét. 

Boldizsár

Már tavaly is gyanús volt, hogy mit keres a Pozsony Piknik a Duna-parton, és egyébként is, mi ez a rengeteg lehúzos giccs-áruda, a csattogó falepkétől a gazdagon díszített bizsukig, a színházak és más, a szó legnemesebb értelmében populáris művészeti attrakciók között.

Az idei évre már megtörtént az átfordulás, és giccs-falva lett az egész, itt-ott még megspékelve ugyan némi széppel, jóval, a színházi sátrak ismét kitettek magukért, a könyvesek sem kevésbé, volt tehát embernek való dolog is, de az egész átvitt értelemben is sokkal inkább lángos-, és halszagú, mint az tetszhetne annak, aki még emlékszik milyenek voltak anno, a Piknikek.

A barátaink ilyenkor ellepik a lakást, mint jobb falusi búcsúkon szokás, még mindig lelkesek voltak a séta közben, de a szemük valahogy nem csillogott már olyan szépen, mint alig két éve is. Mondjuk ki: a Pozsonyi Piknik sajnos beállt abba a csili-vili sorba, amelyet Vörösmarty téri Adventi vásár vezet.

Kinek jó ez a váltás? Kit zavart, hogy néhány ezren - na jó mondjuk néhány tízezren - egy napig jól éreztük magunkat együtt, miközben megcsodáltuk a balkon-színházat, vettük az olcsó jegyeket a színházakba, jöttünk-mentünk, beszélgettünk, ja és persze politizáltunk. Sokak szerint ez utóbbit vittük túlzásba, pedig isten látja lelkemet, nem volt az politizálás, sokkal inkább közéleti fecsegés, de még ha politizálás lett volna is, kinek ártottunk vele? Minek farizeus módon kérdezősködni: „tudjuk kinek?”.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Piknik új szervezőinek az a döntése, hogy betiltották - igen, jól látják a szót. Be-til-tot-ták a Klubrádió tervezett programját arra hivatkozva, hogy azzal Magyarország lassan egyetlen ellenzéki rádiója politizál. Igen, de mire számított a szervezőgárda, mit hoz magával ez a rádió, a „polgári ellenállás” egyik (tévesen ugyan) de vélt központjába? Magyarország, én így szeretlek-vetélkedőt, vagy 1956 új himnuszát a maga unásig ismételt „Magyarország halszagú” félreérhető felvételével, esetleg Van 1 perce? - híradót? Nem, ez a rádió azt akarta hozni, ami mindig is az erőssége volt, a rendszer bírálatát. A rádiósok licitet szerveztek volna többek között Iványi Gábor metodista lelkész, Haraszti Miklós, az ENSZ emberjogi jelentéstevője, és még sok ismert ember állami kitüntetésére, amelyektől a felajánlók azért akartak szabadulni, mert az állam legutóbb egy szélsőséges, fasiszta publicistát, akinek a nevét is snassz leírni - is kitüntetett. Az akció bevételét a földönfutóvá lett családok megsegítésére fordították volna, a szervezők kényes gyomra azonban nem bírta az akciót, ahogy az adomány  célcsoportjának gyomra is nehezen viseli nap, mint nap több más mellett a valódi  éhezést is.

Egy szó, mint száz: a Pozsonyi Piknik is belépett az ide-oda dülöngélő, ám igazából a rendszert kiszolgáló szervilis álságosok csoportjába,  akik nem vállalják fel meggyőződésüket, éppen ellenkezőleg, úgy tesznek mintha……, pedig dehogy.

Na szóval: viszlát Pozsonyi Piknik, illetve bocs, a soha viszont nem látás szomorúságával búcsúzik egy ős-piknikező.
Pálmai Tamás