Mondhatnánk, említésre sem méltó, hogy költekezős évszakot zár a "nagykis" ember, hisz jól tudjuk, „így mulat egy magyar úr”, de sajna nem ez a helyzet. És nem csak az „úr” hibádzik. A "fentemlített" nem saját pénzét bokázta és bokázza el, hanem kizárólag a miénket! Csak ez a két „játéka” minden hazánkfiának – a „maszületettektől” az életük alkonyán járókig – 6.400.- Ft-jába fájt, de nagyon.

Érdekes módon nem találtam a postaládámban olyan levelet a főnöktől, hogy akarok-e neki ekkora summát adni, vagy sem. Gondolom, ezzel mindannyian így vagyunk, tekintet nélkül arra, hogy kiben, vagy miben hiszünk.

Azok kedvéért, akik kizárólag az Orbán-televízió, rádió, újság képernyőjéről és hasábjairól tájékozódnak: a 49.000.000.000.- forintnak megfelelő bírságot azért kell a regnálók helyett mindannyiunknak fizetnünk, mert az Európai Bizottság szerint a magyar kormány  az elmúlt hat évben trükközött az útépítésekkel. Figyeljünk a dátumra: kifejezetten az elmúlt hat évben találtak efféle visszaéléseket, tehát mielőtt még a visszamutogatáshoz lendülne az ezért zsigerből Sorosozni, vagy Gyurcsányozni kezdők karja, hívom fel a figyelmet, hogy ez alatt az idő alatt önök tetszettek a kormánynak az ő rúdját fogdosni!

A Bizottság azt kifogásolta, hogy kizárólag azok a haver-cégek nyerhettek milliárdos autópálya-építéseket, amelyeknek az építés helyétől 50 kilométeren belül volt saját aszfaltkeverő üzemük. Ezzel a kikötéssel illegálisan zárt ki pályázókat a kiíró magyar kormányzat. Az Unió megelégelte, hogy Orbán - az egyszemélyes magyar kormány  - eleinte a kollégiumi szobatársának, majd a bizonyos "G napot követően", miután berágtak egymásra, a falubeli „polihisztor, reneszánszember” (azért irtam le mind a két szót, mert hátha legalább az egyiket ismeri) haverjának adja a pályázható pénzek nagy részét.

Az Unió – amiről köztudott, hogy nem ugrik szíre-szóra, jól megfontol, hogy azt ne mondjam: el-eltököl egy-egy ügyön, mielőtt demokratikus úton végigviszi döntéseit – megelégelte a magyar vircsaftot.

És mi? Mit kell még lenyomnia a torkunkon ahhoz, hogy egységesen, a fővárostól a legkisebb tanyáig azt érezzük, hogy na, ezt már nem!?

Szerintem legmerészebb álmában sem gondolta az akkor még fiatal és demokrata, amikor felszármazott a székesbe és tátott szájjal rácsodálkozott a 4-6-os villamosra, hogy az milyen hosszú, és mennyire sárga, hogy eljön az idő, amikor a hasonszőrűekből verbuvált csapatával hülyére vesz majd egy teljes nemzetet.

Azt gondolom, ha az Európai Unióval és szervezeteivel nem az üzengetős viszonyt szorgalmazná, hanem ameddig még szóba állnak vele, mint egy társult ország miniszterelnökével, inkább az eszmecserét részesítené előnyben, ahogy ez azon a fertályon szokás, sokkal többre menne, és juttatná országát is. De ő nem! – hisz békében tehetetlen, neki a folyamatos izgalmi állapot fenntartása azért kell, hogy annak leple alatt lenyúlhassa, amit csak megkíván, és mint tudjuk, elég nagy étvággyal áldotta meg az örökkévaló.

Sajnos ehhez asszisztál szintre a teljes politikai osztály is, - oldaltól függetlenül - amelynek tagjai  egyszerűen csak túlélni akarnak, tisztelet a nagyon csekély kivételnek.  Abban a tévhitben dagonyáznak, hogy egyszer csak vége lesz ennek is, és akkor újra pálya lesz. Azonban a mindebből kiábrándult szavazópolgárnak ez nem választható alternatíva, márpedig  nélkülünk nincs demokratikus kormányváltás, bár attól tartok, velünk se nagyon, hiszen történelmi ismereteim azt támasztják alá, hogy még egyretlen diktátor sem hagyta magát  demokratikus választás útján megdönteni.

Az apátiába süllyedt polgár csak vár, vár valakikre, akik új alternatívát mutatnak, és akikért érdemes felkelni és ellenállássá változtatni  „ellenülést”.

Mátrai Anna

Egyetértek azokkal, akik így sóhajtanak fel, "bárcsak ez lenne a legfőbb gondunk!" - de mégis, azért mert nem létkérdés valami, még lehet húsbavágó, és ha az, beszélni is kell róla.

A tárgyra térve, talán nincs még minden veszve, mert lehet, hogy mégis történik változás, és a mostanság "másodlagos nézettségű" Paulai Ede utcai teátrum, az Újszínház épületét ismét pezsgő, igazi kultúrával telt nyüzsgés tölti meg? Történt ugyanis, hogy három budapesti színház vezetőjének kinevezése körül vetődött fel annak lehetősége, hogy - immáron nem először - a hatalom még a maga kreálta szabályokat, törvényeket figyelmen kívül hagyta. Az Újszínház, a Madách Színház és a Thália Színház első emberei úgy kapták meg mandátumukat az elkövetkezendő öt évre, hogy esetükben nem teljesültek maradéktalanul a törvényi elvárások –állítják többen is a posztokra pályázók közül.

Közleményben adott hangot e kételyének az Újszínház ügyvezető-igazgatói állására pályázók közül Bodó Viktor, Hargitai Iván, Herczeg Tamás, Hudi László, Szűcs Katalin Ágnes,Tóth Péter, valamint többen, a pályázatban résztvevő alkotótársak közül. A közleményhez csatlakozott a Független Előadó-művészeti Szövetség is. ( A közlemény itt olvasható)

A felszólamlók sérelmezik, hogy a Fővárosi Közgyűléshez benyújtott pályázatok elbírálásánál nem vettek részt - az előírással ellentétben – az adott színházban dolgozók képviselői. A szakszervezetek képviseleténél sem volt minden rendben, mert a Madách esetében egyáltalán nem vett rész ilyen tisztséget ellátó, az Újszínháztól pedig a náluk nem is működő Színházi Dolgozók Szakszervezete  első emberét delegálta a bírálatra.

A jegyzőkönyvek tanulsága szerint több szakmai bizottsági tagnak is máshol volt dolga az ominózus értékelés időpontjában és helyettesítésükről nem gondoskodott a levezető, ami azért kínos, mert így elbillent az arány. A szakma rovására, tehát  a fenntartó főváros és a minisztérium politikusai és hivatalnokai voksoltak.

Mint Paks esetében, itt is titkosak a pályázatok bírálatai, az indokokat így senki nem tudhatja, ami elég aggasztó egy közpénzből finanszírozott testület döntéshozatala ügyében.

 A szakmai bizottság csak javaslatok megtételére kapott jogosítványt, így nem törvényes, ha a döntnökök figyelmen kívül hagyják az általuk nem szeretett pályázatokat, és kizárólag pártunk és kormányunk - mint fentiekben jeleztük - politikai delegáltjainak ízlésére hagyatkozva dönt a befutók kilétéről.

A szakirányú végzettséget, alkalmasságot sem kell mindenhol olyan komolyan venni, hiszen voltak olyan pályázók, akiket ennek hiánya okán eleve  kizártak, mások viszont, "papír" híján is bent maradhattak a versenyben.

Idézzük ide, mit mondott anno az átkosban Sándor György humoralista:

"Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek"

Ezek után az aláírók azt kérik az „illetékes elvtársaktól”, – Tarlós főpolgármestertől és Balog minisztertől – hogy hozzák nyilvánosságra, aminek a nyilvánosság  előtt a helye, hogy tanulmányozhassa, akit érdekel, és érvénytelenítsék azon vezetők kinevezését, akik - olykor saját hibájukon kívül - jogtalanul kerültek az igazgatói székbe, és írják tegyék lehetővé újra a megbízatás betöltéséhez a lehetőségét. 

Boldizsár