Már tavaly is gyanús volt, hogy mit keres a Pozsony Piknik a Duna-parton, és egyébként is, mi ez a rengeteg lehúzos giccs-áruda, a csattogó falepkétől a gazdagon díszített bizsukig, a színházak és más, a szó legnemesebb értelmében populáris művészeti attrakciók között.

Az idei évre már megtörtént az átfordulás, és giccs-falva lett az egész, itt-ott még megspékelve ugyan némi széppel, jóval, a színházi sátrak ismét kitettek magukért, a könyvesek sem kevésbé, volt tehát embernek való dolog is, de az egész átvitt értelemben is sokkal inkább lángos-, és halszagú, mint az tetszhetne annak, aki még emlékszik milyenek voltak anno, a Piknikek.

A barátaink ilyenkor ellepik a lakást, mint jobb falusi búcsúkon szokás, még mindig lelkesek voltak a séta közben, de a szemük valahogy nem csillogott már olyan szépen, mint alig két éve is. Mondjuk ki: a Pozsonyi Piknik sajnos beállt abba a csili-vili sorba, amelyet Vörösmarty téri Adventi vásár vezet.

Kinek jó ez a váltás? Kit zavart, hogy néhány ezren - na jó mondjuk néhány tízezren - egy napig jól éreztük magunkat együtt, miközben megcsodáltuk a balkon-színházat, vettük az olcsó jegyeket a színházakba, jöttünk-mentünk, beszélgettünk, ja és persze politizáltunk. Sokak szerint ez utóbbit vittük túlzásba, pedig isten látja lelkemet, nem volt az politizálás, sokkal inkább közéleti fecsegés, de még ha politizálás lett volna is, kinek ártottunk vele? Minek farizeus módon kérdezősködni: „tudjuk kinek?”.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Piknik új szervezőinek az a döntése, hogy betiltották - igen, jól látják a szót. Be-til-tot-ták a Klubrádió tervezett programját arra hivatkozva, hogy azzal Magyarország lassan egyetlen ellenzéki rádiója politizál. Igen, de mire számított a szervezőgárda, mit hoz magával ez a rádió, a „polgári ellenállás” egyik (tévesen ugyan) de vélt központjába? Magyarország, én így szeretlek-vetélkedőt, vagy 1956 új himnuszát a maga unásig ismételt „Magyarország halszagú” félreérhető felvételével, esetleg Van 1 perce? - híradót? Nem, ez a rádió azt akarta hozni, ami mindig is az erőssége volt, a rendszer bírálatát. A rádiósok licitet szerveztek volna többek között Iványi Gábor metodista lelkész, Haraszti Miklós, az ENSZ emberjogi jelentéstevője, és még sok ismert ember állami kitüntetésére, amelyektől a felajánlók azért akartak szabadulni, mert az állam legutóbb egy szélsőséges, fasiszta publicistát, akinek a nevét is snassz leírni - is kitüntetett. Az akció bevételét a földönfutóvá lett családok megsegítésére fordították volna, a szervezők kényes gyomra azonban nem bírta az akciót, ahogy az adomány  célcsoportjának gyomra is nehezen viseli nap, mint nap több más mellett a valódi  éhezést is.

Egy szó, mint száz: a Pozsonyi Piknik is belépett az ide-oda dülöngélő, ám igazából a rendszert kiszolgáló szervilis álságosok csoportjába,  akik nem vállalják fel meggyőződésüket, éppen ellenkezőleg, úgy tesznek mintha……, pedig dehogy.

Na szóval: viszlát Pozsonyi Piknik, illetve bocs, a soha viszont nem látás szomorúságával búcsúzik egy ős-piknikező.
Pálmai Tamás