2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Isten nem akar Orbán lenni

Egy beszéd a pszichiáterek örömére

2017. november 01. - Városi Kurir

Orbán Viktor a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott nemzeti megemlékezésen, a Papp László Budapest Sportarénában lerántotta a leplet az isteni akarat mikéntjéről és mibenlétéről.

a_beszed.jpg

A miniszterelnök azt mondta, szerinte nem véletlen, hanem

„Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll.”

Azt kell mondani, hogy igaza van, Isten valóban kegyelmes, tanításai szerint minden bűnösnek kijár a kegyelem. Ebből következik, hogy Orbán és kormánya eddigi hét összefüggő évének minden népe elleni, generációkra kiható rosszcselekedete ellenére Isten előtt – és nem előttünk – feloldozást nyerhet. Persze előbb meg kellene gyónniuk és a kapott penzum őszinte megélése után járhatna nekik az égi feloldozás.

A mondandóját – láthatólag – az összes jelenlévő és a megvuduzott társadalom örömmel és lelkesen nyalta be, el sem gondolkodva annak álszent mivoltán. A vicc úgy tartja, hogy

„Tudják mi a különbség Orbán Viktor és az Isten között? Az, hogy Isten nem akar Orbán Viktor lenni..”

A kormányfő – aki egyben a reformáció emlékbizottság elnöke – azt is mondta, hogy a magyarságnak és a keresztény Európának lelki és szellemi megújulásra van szüksége, amiből ők a rájuk eső részt vállalják.

Orbán Viktor kormánya kötelességének nevezte

„a kereszténységből kisarjadt létformák,”

az emberi méltóság, a család, a nemzet és a hitbéli közösségek megvédését, annak az életszemléletnek a megőrzését, amely

„a krisztusi tanítások alapján Európát és a magyarságot naggyá tette.”

Szegény „kisember”, amikor szembesült az isteni sugallattal és érezte vállán nem csak az ország, hanem egész Európa védelmének súlyát, rá kellett jönnie, hogy a kiváltságosok élete sem fenékig teljes.

„az embert szolgálni legalább olyan nehéz feladat a kormányzásban, mint az egyházban, ezért vagyok személyesen is hálás minden támogatásért, amit szellemi és lelki közösségünktől, önöktől, protestánsoktól és természetesen a katolikus testvérektől is kapunk. Hálásak vagyunk azért, hogy a nemzet összefogott, talpra állt és megerősödött (…), hogy visszanyerte életerejét, cselekvőképességét és tettvágyát is. Hálásak vagyunk, hogy sodródás helyett égtájat és csillagot választott, irányt szabott és utat épít saját élete számára.

A kormányfő azt vizionálta, hogy külön kiváltság a Mindenható részéről felé, hogy

„a gondviselés ebben a megújulásban bennünket eszközként használt: egyházainkat, a kormányt és a magyar polgárok szabad közösségeit az egész Kárpát-medencében.”,

de nincs magára hagyva szegény magyar kormány, mert csak úgy mint a fentiek alapján nem különben kiválasztott első szülött gyermeke, ős is a saját lábán áll:

„bár súlyos erők, sőt világerők ellen is sorompóba kell lépnünk, még mindig állhatunk, még mindig állunk a lábunkon.”

A kampánybeszéd innen kezdett igazán beindulni, ha már megágyazott a lelkekben annak, hogy „csak a Fidesz”, akkor rá is fordult az igazi cél kibontására:

„Mi nem csak olyan jövőt akarunk, ahol mindenkinek lesz munkája – ezt már szinte el is értük -, de olyat is, ahol a munka minden formája az Isten dicsőségét is szolgálja, az utcasepréstől az ország kormányzásáig.”

A miniszterelnök szerint

“a körvonalak már látszanak”

hiszen a mi közpénzünkből hidak épülnek a Dunán, magyar egyetemek Erdélyben, több száz óvoda a Kárpát-medencében, és ma is együtt ünnepel Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély és a közelgő választáson az áhított iksz megfelelő rubrikába biggyesztésével ezt meg is tudja a kiválasztott felé hálálni megannyi félrevezetett.

„látszik a békés, határok feletti nemzetegyesítés valósága.”

mti_mathe_zoltan.jpg

        fotó: MTI

Arra azért kíváncsi lennék, hogy a hű csatlós, Balog miniszter, amikor este hazamegy, miként áll a tükör elé, hogy ezt a rengeteg zagyvaságot alázattal, szervilisen végighallgatta a többi jelenlévővel együtt.

Gábor György vallásfilozófus szavaival:

„Orbán – szerényen, ám röhejes tudatlansággal – hitvallónak nevezi kormányát. A hitvalló (confessor) eredeti jelentése a szentként tisztelt emberekre vonatkozott, akiket megöltek Krisztusért, vagy akik kínok, szenvedések, gyötrelmek között vallották meg Krisztust. Ami ezt illeti, azt majd meglátjuk, hogy milyen üldöztetések közepette fogják megvallani a kormánytagok Krisztust…

A későbbiekben amúgy ugyancsak hitvallóknak nevezték azokat, akik tiszta életükkel, aszkétákként, vezeklések közepette, erkölcsileg tiszta, feddhetetlen életet élve, jámborságukkal és erkölcsi tökéletességükkel tettek Krisztus mellett hitet. Akkor most képzeljük magunk elé egy pillanatra a tiszta, erkölcsös, feddhetetlen életű és jellemű, jámbor, erkölcsileg tökéletes, amúgy aszkéta életet élő kormánytagokat.

Egyébként a hitvalló jelzőt az egyháznak áll jogában adományozni. Most már csak az érdekel, hogy vajon melyik egyház ajándéka volt a kormány egészét illető, kollektív „hitvalló” jelző? És a református egyház milyen mértékben vesz részt a „szent férfiak” tiszteletében? Szerintük tehát szentek márpedig vannak?”

Mátrai Anna

Balogh Zoltán: Farkas Flórián az első cigány vezető, akivel érdemben lehet együttműködni

Szigorúan titkosítva, zárt körben tartotta a Farkas Flórián vezette Fidesz szatellit roma szervezet, a Lungo Drom kongresszusát Szolnokon.

Farkas, akinek a nevéhez az elmúlt években igencsak kétesnek mondható ügyek köthetők, diadalmas hadvezérként érkezett a helyszínre. Ahogyan tartójától már megszokhattuk, a sajtó képviselőivel szóba sem állt, nem méltóztatta saját szájából a nyilvánosságot tájékoztatni. 

frisshirek.jpg

Volt is mitől tartania, hiszen máig nem tudjuk, mi történt a Híd a munka világába projekt környékén, hova tűntek el a roma felzárkóztatást szolgáló milliárdok. A több mint két éve folyó nyomozás szép lassan csordogál, mondván az idő majd mindent megold. Kínos kérdéseket a Fidesz urai nem szeretik, mi köze van az embereknek ahhoz, mire költötték el az adóforintjaikat. Farkas Flóriánt láthatóan védi a hatalom, Orbán menlevelet adott a számára az igazságszolgáltatás elől. Ezért lehet ilyen magabiztos, mosolygós, tisztában van azzal. hogy büntetlenséget élvez mindaddig, míg a romák - megvett?--szavazatait szállítja a Fidesznek.

Az MTI tudósítása szerint a kormányt képviselő Balogh Zoltán Szolnokon kijelentette:

"Magyarország csak akkor léphet igazán előre, ha minden polgára - köztük a cigányok is -, előre tud lépni."

 A miniszter átadta Orbán Viktor miniszterelnök köszönetét és gratulációját a szervezetnek. 


Balog Zoltán hangsúlyozta: partnernek, egyenrangú félnek kell tekinteni a cigányságot, és hibás az a politika, amely tettesként vagy áldozatként tekint a romákra. Kirekesztés helyett összetartozásra, politikai felelőtlenség helyett felelősségre "egymásért és saját magunkért", megosztottság helyett együttműködésre van szükség - fogalmazott.

A fentiekre az emberminiszter még rá is tett egy lapáttal.

Balogh szerint Farkas Flórián az első cigány vezető Magyarországon, akivel érdemben lehet és lehetett együttműködni. Az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy "botránymentes" éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök.

De még ezt is tudta fokozni a miniszter mikor elmondta: szabálytalanság esetén eljár, vizsgálatot indít, ha kell, feljelentést is tesz, mert "tiszta kézzel lehet csak részt venni" a roma politikában. Hangsúlyozta: akit viszont alaptalanul vádolnak, azt megvédik.    Az eddigi eredmények között említette a Nő az esély programot, amelyben 500 roma nőnek sikerült munkát szerezni, a következő ilyen programban újabb 500-nak. Balog Zoltán szerint sokkal jobb ma a romák helyzete, mint 2010-ben volt, a problémák sokkal kisebbek.

A Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke folytatta a sikerek felsorolását. Elmondta, a kormány elkötelezte magát és óriási erőfeszítéseket tesz 2010 óta a hátrányos helyzetűek, különösen a hazai cigányság felzárkózása érdekében. Sikerült elérni azt is, hogy a romaügy európai üggyé váljon.   

Eredmény, hogy mérséklődött a mélyszegénységben élők száma, a közfoglalkoztatásnak köszönhetően több százezer cigány ember kapott munkát, minden rászoruló gyermek meleg ételt kap az iskolákban és a korai iskolaelhagyók száma is jelentősen csökkent - sorolta.    Szólt arról, hogy a Lungo Drom - "Magyarország legnagyobb cigány családja" - ma is több mandátummal rendelkezik, mint az összes parlamenti ellenzéki párt együtt.    A Fidesz az egyetlen párt, amely felvállalta a cigányság ügyét - mondta, hozzátéve: céljaik a cigányság és a polgári erők összefogásával valósíthatók meg.

A rendezvényen együttműködési nyilatkozatot írt alá a minisztérium nevében Balog Zoltán és Farkas Flórián. A dokumentum  tartalmazza a munkában, tanulásban, a kultúrában, a lakhatásban, az egészségügyi ellátásban sikeres programok folytatását.

A Fidesz 2010-es kormányzása óta a sokadik együttműködési megállapodást kötik a romák helyzetének a javítására. Az ablakon kidobott milliárdokból egyetlen új munkahely sem jött létre, a milliárdok eltűntek, mint szürke szamár a ködben.

 A szombaton megjelent Magyar Nemzetnek egy szolnoki, középkorú, három gyermeket nevelő roma asszony panaszkodva mondta:

"A temetőnek nevelem a gyerekem." 

Állítása szerint már kétszer igényelt szociális bérlakást a szolnoki önkormányzattól, de elutasították. Miniszter Flóriról a szolnoki cigánysor egyik  lakója elmondta:

" Velünk nem foglalkozik, amióta milliárdokat szerzett,barátai csak a parlamentben vannak".

Egy másik roma szerint : 

"Lungo Drom? Az már megszűnt!" 

Orbánt és Farkast a romák életkörülményei hidegen hagyják. Ahogyan közelednek a választások egyre több kirakat-eseményre kerül sor, ahol a szolnoki rendezvényhez hasonlóan a csillagos eget is lehazudják majd kormánypárti politikusok. Szükség van a cigányság voksaira, ezért semmi sem drága. Utána: van még hely az árkokban.

bl

Pályázói vétó

Érvénytelenek a Tarlós-Balog kombó igazgatói kinevezései?

pieris_hu.jpg

A hatalmasság által keltett egyéb hisztériák és figyelemelterelések közepette, mint kés a vajban, úgy csúszott át a közvéleményt szinte meg sem érintve az aktuális színház-igazgatói kinevezések ügye. Azért, hogy senki ne vádolhasson rosszindulattal, szerintem köszönet jár Tarlósnak, hiszen, ha Budapesten valaki csak úgy, cél nélkül színházba szeretne menni, egy helyen biztosan talál szabad jegyet estére garmadával. Hogy hol? Természetesen az Újszínházban!

Egyetértek azokkal, akik így sóhajtanak fel, "bárcsak ez lenne a legfőbb gondunk!" - de mégis, azért mert nem létkérdés valami, még lehet húsbavágó, és ha az, beszélni is kell róla.

A tárgyra térve, talán nincs még minden veszve, mert lehet, hogy mégis történik változás, és a mostanság "másodlagos nézettségű" Paulai Ede utcai teátrum, az Újszínház épületét ismét pezsgő, igazi kultúrával telt nyüzsgés tölti meg? Történt ugyanis, hogy három budapesti színház vezetőjének kinevezése körül vetődött fel annak lehetősége, hogy - immáron nem először - a hatalom még a maga kreálta szabályokat, törvényeket figyelmen kívül hagyta. Az Újszínház, a Madách Színház és a Thália Színház első emberei úgy kapták meg mandátumukat az elkövetkezendő öt évre, hogy esetükben nem teljesültek maradéktalanul a törvényi elvárások –állítják többen is a posztokra pályázók közül.

Közleményben adott hangot e kételyének az Újszínház ügyvezető-igazgatói állására pályázók közül Bodó Viktor, Hargitai Iván, Herczeg Tamás, Hudi László, Szűcs Katalin Ágnes,Tóth Péter, valamint többen, a pályázatban résztvevő alkotótársak közül. A közleményhez csatlakozott a Független Előadó-művészeti Szövetség is. ( A közlemény itt olvasható)

 letoltes_6.jpg

A felszólamlók sérelmezik, hogy a Fővárosi Közgyűléshez benyújtott pályázatok elbírálásánál nem vettek részt - az előírással ellentétben – az adott színházban dolgozók képviselői. A szakszervezetek képviseleténél sem volt minden rendben, mert a Madách esetében egyáltalán nem vett rész ilyen tisztséget ellátó, az Újszínháztól pedig a náluk nem is működő Színházi Dolgozók Szakszervezete  első emberét delegálta a bírálatra.

A jegyzőkönyvek tanulsága szerint több szakmai bizottsági tagnak is máshol volt dolga az ominózus értékelés időpontjában és helyettesítésükről nem gondoskodott a levezető, ami azért kínos, mert így elbillent az arány. A szakma rovására, tehát  a fenntartó főváros és a minisztérium politikusai és hivatalnokai voksoltak.

Mint Paks esetében, itt is titkosak a pályázatok bírálatai, az indokokat így senki nem tudhatja, ami elég aggasztó egy közpénzből finanszírozott testület döntéshozatala ügyében.

images-crop_1.jpg

 A szakmai bizottság csak javaslatok megtételére kapott jogosítványt, így nem törvényes, ha a döntnökök figyelmen kívül hagyják az általuk nem szeretett pályázatokat, és kizárólag pártunk és kormányunk - mint fentiekben jeleztük - politikai delegáltjainak ízlésére hagyatkozva dönt a befutók kilétéről.

A szakirányú végzettséget, alkalmasságot sem kell mindenhol olyan komolyan venni, hiszen voltak olyan pályázók, akiket ennek hiánya okán eleve  kizártak, mások viszont, "papír" híján is bent maradhattak a versenyben.

Idézzük ide, mit mondott anno az átkosban Sándor György humoralista:

"Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek"

letoltes_1_-crop_1.jpg

Ezek után az aláírók azt kérik az „illetékes elvtársaktól”, – Tarlós főpolgármestertől és Balog minisztertől – hogy hozzák nyilvánosságra, aminek a nyilvánosság  előtt a helye, hogy tanulmányozhassa, akit érdekel, és érvénytelenítsék azon vezetők kinevezését, akik - olykor saját hibájukon kívül - jogtalanul kerültek az igazgatói székbe, és írják tegyék lehetővé újra a megbízatás betöltéséhez a lehetőségét. 

Boldizsár

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: Témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

 

Orbán, a hit védelmezője

delina_hu.jpg

Nagyon jó, hogy  a Vatikánba látogatott együtt a két cimbora, és nem mondjuk Azerbajdzsánba, mert akkor az egymilliárdos keresztény-mentőpénzt rossz esetben a baltás életének jobbítására tennénk zár alá – remélhetőleg egy Questor-féle kifizetőhelyre.

Nem, nem bolondultam meg, én nem. A fenti agymenést az juttatta eszembe, hogy hírét vettem annak, amit más körülmények között a Hírcsárda viccének tulajdonítanék, miszerint a kormány, melynek feje Orbán Viktor eddig is a hit védelmezőjének hamis jelmezében tündökölt, létrehívta a Keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot. Igen, itt és most, azaz Európa közepén, 2016-ban. Erre mondja a népnyelv, hogy „ne ba..!  

Olaszországból kifejezetten e célból hazarendelték Török Tamást, a diplomáciai testület tagját, és hogy miért éppen onnan? - gondolom azért, mert ott van a Vatikán is, és hátha magára szedett ott Török úr valamicske ördögűzést, vagy mit.  A helyettes államtitkárság azzal a jogosítvánnyal indul neki grandiózus feladatának, hogy a világban élő, támadásokat elszenvedő keresztény közösségek munkáját segítse.

Nem tiszta a kép, hogy a fent említett ezer millióból tartja-e fenn magát a hivatal, vagy ez csak a „mentést szolgálja ” és magát a háttérmunkát, azaz fizetésekre, dologi kiadásokra, stb. külön, mindannyiunk dalolva adózott forintjaiból szán – újra a megkérdezésünk nélkül – újabb havi rendszerességgel kifizetésre kerülő milliókat a két legkeresztényibb politikusból álló Balog – Orbán duó.

A cél nemes! - és mielőtt azzal vádolna bárki, hogy fittyet hányok olyan jelentős vallás tanait követő sokaság bármely tagjának testi épségére, mint a keresztények, leszögezem, hogy mi sem természetesebb, mint az emberek testi épségét védeni, és ezt fontosnak, elsődleges emberi feladatnak gondolom  méghozzá  felekezettől függetlenül.

Büszke vagyok rá, hogy hiába ici-pici az ország, ahol születtem és élek, mégis foglalkoztatja a kétharmaddal másodszor megválasztott miniszterelnököt a bajban lévők, az oltalmazásra szorulók, a védtelenek sorsa.  Sajnos azonban, mint minden éremnek, így ennek is van másik oldala. Ha I. Viktor – kinek már a neve is győzelmet jelent - feltenné az olvasószemüvegét, akkor talán észrevenni azt is, ami az orra előtt megesik, bizony főnök! - akkor tikkelnie sem kellene, és határon innen, vagy épp a határvonalon mérhetetlen sok rászorulón pásztázhatna végig a felkent tekintete.

Ma még nem a kies budai vár direkt erre a célra ácsolt gangjáról, de akár a fáktól lecsupaszított Kossuth térről is jól kivehető, hogy Magyarországon belül is vannak olyan népcsoportok, felekezettel bíró- és nem bíró rászorulók, akikkel törődni kellene.

Nem beszélve a mindenüket hátra hagyni kényszerülő menekültekről, – nem, tévedés ne essék, nem migránsokról, menekültekről - akik a puszta életüket védve kényszerültek vándorútra, amelyet egy-, két-, vagy akár háromosztagú kerítés védelméből gyűlölködő rezsim most ismét kockára tesz, miközben az ország fel(meg)kent vezetője egy tálból sütizget, majd kitünteti a legkeresztényibb, legirgalmasabb betű- futárt, Zsolti barátot.

orban.jpg

Félre az iróniával! Ne tessék itt migráncsozni, gyűlöletet szítani valakik iránt, akik itt sincsenek, csak azért, nehogy az itt élők véletlenül észre vegyék, hogy miközben ők bódultan  szavazgatnak, valakik nemcsak ellopják a hazájukat, de több nemzedékre előre meg is mérgezik, na nem a testüket, abból szerencsés esetben még van gyógyulás, nem, a sokkal érzékenyebb és soha sem gyógyuló lelkünk van a célkeresztben.

Annak az országnak a kormánya, amelyet annak idején első szent királya éppen Máriának, Krisztus anyjának, a legkönyörületesebb szentnek ajánlott fel, több mint ezer évvel később nem tehet különbséget ember és ember között.

Október 2-án - és nem az urnáknál - keresztényi, vagy fogalmazzunk egyszerűbben, emberi szeretetből és szolidaritásból is vizsgázik Magyarország.

Mátrai Anna

süti beállítások módosítása