2017 őszén már lámpással kell keresni azokat az Orbántól független szerkesztőségeket, amelyek hajlandók betartani a Jobbik vezetőit távol tartó higiéniai szabályokat. De nem fraternizálnak Vonáékkal.

Fideszes Jobbikos szarkupacok között lépegetünk

A Klubrádió még mindig ilyen sziget - nagyon helyesen. Ők tudatosan, deklaráltan elutasítják, hogy náluk mikrofont kapjon jobbikos politikus. A szélsőséges rasszista párt tevékenységéről hírekben, elemzésekben természetesen beszámolnak, ez egy poltikai-közéleti médiumnak kötelessége.

A "higiénia "egyéb szabályaival azonban a Klubrádiónak is van gondja. Ennek magyarázata lehet természetesen az elkeserítő és szégyenletes magyar helyzet: a hazai - Fidesz- uralom alatt nyögő - jobboldal és az oda köthető személyiségek általános leromlása. Ma már az a kivételes, ha egy fideszes politikust vagy az Orbán-rezsimhez kötődő értelmiségit öklendezés nélkül vállalhat tisztességes demokrata.
Nehéz itt már a higiéniára ügyelni, hiszen mindenfelé fideszes-jobbikos szarkupacok között kell lépegetnünk.

Ákos a dalnok különlegesen jó példa erre a súlyos problémára. Nagy rajongótábora van, kétségtelenül tehetséges művész (volt), és talán manapság is az. Csakhogy miután lenullázta magát, normális közegben csak befogott orral lehetne őt említeni.

Hetek óta sérti a fülem, hogy a Klubrádióban rendszeresen sugározzák egy versfesztivál néhány másodperces reklámját, amelyben kiemelkedő fénypontként emlegetik Kovács Ákos versmondó estjét. Nagyon nem tetszett ez nekem, de nem írnám meg posztomat, ha november 18-án-án nem csapott volna arcba a népszerű Klubdélelőtt magazinban egy beszélgetés az említett versfesztivál szervezőjével, Lutter Imrével. 
http://www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20171118/klub20171118-102856.mp3
Természetesen szóba került Ákos estje, és a szervező örömmel újságolta, hogy Ákos estjére azonnal elkeltek a jegyek - bizonyára úgy gondolta, hogy na ugye, egymillió veréb biztosan nem téved, ha ennyien rajonganak Ákosért, akkor nincs vele baj...

A klubrádiós műsorvezető, Kun Zsuzsa megpróbált újságíróként viselkedni, felvetette, hogy "nem zavarja-e" Luttert Kovács Ákos nyílt, látványos Fidesz-kapcsolata, az általános fideszes osztogatásból neki juttatott nagy summák. Lutter ezt könynedén visszaverte, szerinte a fesztiválon kizárólag az irodalom, a vers szeretete számít, nemérdekes, kinek milyen a politikai nézete. A november 18-i műsorban ennyiben maradtak. 

Csakhogy Kun Zsuzsa - sajnos nem először - rosszul készült fel erre a vitára.

Ákos nyílt fideszes elkötelezettsége és az érte besöpört jutalom valóban nem perdöntő ügy. Ízlés dolga, ki hogyan viszonyul hozzá. Ha demokráciában élnénk, egyáltalán nem számítana, az Orbán-rezsim lábszagú világában persze a dörgökőző Ákos is szaglik, de a többség orra nem kényes.

Van azonban valami más, ami miatt Ákost már régóta nem tekintheti partnernek, aki az európai civilizáció, a tisztesség, a demokrácia értékeit vallja. 
Ez az ember a hírhedt gyűlölet-dalszöveg, "A bosszú népe szerzője" (lásd erről részletesen itt: http://tamastibijegyzet.blogspot.hu/2015/12/botrany-kossuth-dij-akosnak-bosszu-nepe_22.html )

Idézet a linken található bejegyzésből:

"Kovács Ákosnak hosszú éveken át elegendő alkalma nyílt arra, hogy magyarázatot adjon és bocsánatot kérjen ezért. Ehelyett minden alkalommal azt állította, hogy ő nem is érti, miért kérdezi mindenki, vajon „a zsidókról” szól-e a nótája. Kovács Ákos a mellébeszélést választotta: azzal oldotta meg a dolgot, hogy ez a dal a – közelebbről meg nem határozott - „bosszúálló gyűlölködőkről” szól, és slussz. Ákos ezzel a  hazugságnak azt az antiszemita körökben szellemesnek vélt formáját műveli, hogy ha nem mondja ki a „zsidó” szót, de úgy fogalmaz, hogy a hasonszőrűekkel „értsék egymást”, akkor minden rendben."

Hát, természetesen nincs ez rendben egyáltalán. És emiatt nincs helye olyan médiumokban, amelyek a 20. század véres bűneivel való leszámolást vallják, és a szabadság eszméjét próbálják őrizni.

(Szerző: Tamás Tibor)

Már tavaly is gyanús volt, hogy mit keres a Pozsony Piknik a Duna-parton, és egyébként is, mi ez a rengeteg lehúzos giccs-áruda, a csattogó falepkétől a gazdagon díszített bizsukig, a színházak és más, a szó legnemesebb értelmében populáris művészeti attrakciók között.

Az idei évre már megtörtént az átfordulás, és giccs-falva lett az egész, itt-ott még megspékelve ugyan némi széppel, jóval, a színházi sátrak ismét kitettek magukért, a könyvesek sem kevésbé, volt tehát embernek való dolog is, de az egész átvitt értelemben is sokkal inkább lángos-, és halszagú, mint az tetszhetne annak, aki még emlékszik milyenek voltak anno, a Piknikek.

A barátaink ilyenkor ellepik a lakást, mint jobb falusi búcsúkon szokás, még mindig lelkesek voltak a séta közben, de a szemük valahogy nem csillogott már olyan szépen, mint alig két éve is. Mondjuk ki: a Pozsonyi Piknik sajnos beállt abba a csili-vili sorba, amelyet Vörösmarty téri Adventi vásár vezet.

Kinek jó ez a váltás? Kit zavart, hogy néhány ezren - na jó mondjuk néhány tízezren - egy napig jól éreztük magunkat együtt, miközben megcsodáltuk a balkon-színházat, vettük az olcsó jegyeket a színházakba, jöttünk-mentünk, beszélgettünk, ja és persze politizáltunk. Sokak szerint ez utóbbit vittük túlzásba, pedig isten látja lelkemet, nem volt az politizálás, sokkal inkább közéleti fecsegés, de még ha politizálás lett volna is, kinek ártottunk vele? Minek farizeus módon kérdezősködni: „tudjuk kinek?”.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Piknik új szervezőinek az a döntése, hogy betiltották - igen, jól látják a szót. Be-til-tot-ták a Klubrádió tervezett programját arra hivatkozva, hogy azzal Magyarország lassan egyetlen ellenzéki rádiója politizál. Igen, de mire számított a szervezőgárda, mit hoz magával ez a rádió, a „polgári ellenállás” egyik (tévesen ugyan) de vélt központjába? Magyarország, én így szeretlek-vetélkedőt, vagy 1956 új himnuszát a maga unásig ismételt „Magyarország halszagú” félreérhető felvételével, esetleg Van 1 perce? - híradót? Nem, ez a rádió azt akarta hozni, ami mindig is az erőssége volt, a rendszer bírálatát. A rádiósok licitet szerveztek volna többek között Iványi Gábor metodista lelkész, Haraszti Miklós, az ENSZ emberjogi jelentéstevője, és még sok ismert ember állami kitüntetésére, amelyektől a felajánlók azért akartak szabadulni, mert az állam legutóbb egy szélsőséges, fasiszta publicistát, akinek a nevét is snassz leírni - is kitüntetett. Az akció bevételét a földönfutóvá lett családok megsegítésére fordították volna, a szervezők kényes gyomra azonban nem bírta az akciót, ahogy az adomány  célcsoportjának gyomra is nehezen viseli nap, mint nap több más mellett a valódi  éhezést is.

Egy szó, mint száz: a Pozsonyi Piknik is belépett az ide-oda dülöngélő, ám igazából a rendszert kiszolgáló szervilis álságosok csoportjába,  akik nem vállalják fel meggyőződésüket, éppen ellenkezőleg, úgy tesznek mintha……, pedig dehogy.

Na szóval: viszlát Pozsonyi Piknik, illetve bocs, a soha viszont nem látás szomorúságával búcsúzik egy ős-piknikező.
Pálmai Tamás