2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Matolcsy tenyérbemászó áldása

2016. december 12. - Városi Kurir

matolcsy11.jpg

Elég gáz, ha egy ország – jelesül kis hazánk – Nemzeti Bankjának első embere, mindannyiunk – lévén, mi vagyunk a "köz" – szolgája, gondol egyet, és hülyének tetteti magát.  Ennél már csak az drámaibb, ha minket, a „főnökeit” tekinti ostobának, ahogy azt Matolcsy György a parlamenti meghallgatására mentében, méghozzá a legtenyérbemászóbb - bocsánat, de nem találok pontosabb terminus technicust - módon tette.  

Matolcsy Györgynek ugyanis muszáj volt kidugnia az orrát a Parlament szólásszabadságtól védett folyosórendszeréből, és ekkor - ahogy kikerült Kövér László védőszárnya alól - a sajtó képviselőinek személyében, egy kb. öt méteres szakaszon szembe jött vele, ahogy Cseh Tamás már megénekelte: „Valóság nevű, nagybátyánk”, az ő valódi kérdéseivel. Erre persze fel lehetett készülni, a Fidesz kommunikációs „agytrösztje” el is végezte a leckét, gondolom ugyanis, hogy ők javasolták az elnöknek azt a fergeteges ötletet, hogy minden firtatásra felelje azt, hogy

„ Áldott, békés, Adventet és Karácsonyt kívánok!”

Dicséretes és szép gondolat, de végtelenül felháborító, hogy érdemi válasz helyett, és nem azok lezárásaképp böfögheti bele a magyarok arcába, hogy „le vagytok ejtve, azt csinálok, amit akarok!”

matolcsy44.jpg

Megteheti, hiszen ugyanezt teszi a fő-főnök Orbán is, és ez szivárog lefelé a teljes fidesz-frakcióban. Megteheti, hiszen cirka 8 millióan nem háborodunk fel hathatósan, erőteljesen, úgy, hogy rinocéroszvastagságú bőrrel borított arcuk legalább megrezzenjen.

Ha nem undorodnék annyira, – a pofátlan regnáló hatalombitorló tettétől - elgondolkodnék azon, hogy amennyiben az általuk leigázott közigazgatás bármely közszolgája kérésekkel próbál bombázni, hogy mutassam meg azonnal a jegyem és bérletem, vagy fizessem be az adómat időre, vagy esetleg utaljam át a villanyszámlám összegét, akkor azzal válaszolnék bárgyún mosolyogva, hogy: „szeressük egymást, gyerekek!

matolcsy55.jpg

Egy szó, mint száz: Matolcsy és a hozzá hasonlók bármit megtehetnek jelenleg Magyarországon, és mivel gyerekszobájuk, na az nem volt, így nem várhatjuk tőlük, hogy az erkölcsi érzékük tartsa őket vissza az ilyen, és ehhez hasonló viselkedéstől. Ahogy a kül- és belpolitikájukból, úgy minden megnyilvánulásukból hiányzik a korrektség.

Minden napra jut egy-egy pikírt, lekezelő, mindannyiunkat semmibe vevő megszólalás az Orbán-droidoktól, és nekünk mégsem megy fel a pumpa. Belénk törölhetik a lábukat, elsikkaszthatják gyermekeink jövőjét, kérdésessé tehetik öregjeink megélhetését, hülyét csinálhatnak belőlünk minden európaian gondolkodó külföldi ismerősünk, barátunk előtt, és ez a magára – kizárólag szólamokban - oly sokat adó nép, mosolyogva dugja bele a fejét a cinikus mosollyal oda tartott hurokba.

Miért hagyjuk bárgyún, hogy táncoljanak a hátunkon, és miért hivatkozik velünk együtt a szintén csak vergődő ellenzék arra, hogy az a kizárólagos baj, hogy „nincs média, amelyik elmagyarázná” nekünk, hogy mi is történik a fejünk fölött?

matolcsy66.jpg

Egyrészt van, csak oda kellene figyelni a szavára, másrészt  felnőtt emberek lakják az országot, büszkén állítjuk magunkról, hogy tudunk írni-olvasni, tehát kutyakötelességünk a saját és a jövő generációk érdekében tájékozódni, beszélgetni, vitatkozni, kétkedni. Felháborodásunknak hangot kell adnunk, hiszen nincs olyan ember ebben a honban, - eltekintve az Orbán-vallás hályoglepte szemű híveit - akit ne háborítana fel, hogy mit művel a mindent jobban tudó Mészáros-Pénztáros Gázszerelő Lőrincen, Garancsy Felhőkarcoló Istvánon és a többi dróton rángatott marionettbábún keresztül Orbán és egészen szűk köre.

Persze, nagy úr a  hit, és hinni manapság divat. Na de Istenben, – kinek melyik az igazi – és nem egy felkapaszkodott politikai szédelgőben!

Mátrai Anna

Megmondóember-maraton

10.jpg

Nap, mint nap csökken az ellenzéki média köre.  Egyre kevesebb helyen mondhat komoly véleményt, aki kritizál. A törpemédia szereplői - irányítók és kérdezők - mégsem veszik észre, hogy most már végképpen itt lenne az ideje a jól bevált megmondóemberek mellé felsorakoztatni a százarcú véleményt, hiszen éppen vészhelyzetben kell megmutatni, micsoda veszteség lenne, ha a gondolatkavalkád ismét szűk magánlakásokba, presszók – pardon - kávézók asztalaihoz szorulna vissza.

Az úgy nevezett ellenzéki média - nem rovom meg őket - szinte csak magával, és az erős bulvárhírekkel, valamint azok kommentálásával foglalkozik. A rádió- és televízióstúdiókban, az újságok vélemény rovatában egymásnak adják a kilincset a jólismert arcok.  A megmondóemberek - kis túlzással - reggel indulnak  az első helyre „okosakat mondani”, miközben ott a táskában a váltóing és nyakkendő, mert mire este befejezik a kört, többször is megizzadnak, na nem a gondolkodásban, hiszen véleményük – nagyon helyesen - egy van, a szókészletük is határos, ők a stúdióból-stúdióba rohanásba izzadnak bele. Néha lehúzódva az útpadkára még gyorsan lenyomnak egy rádióinterjút is, mert azért már nincs idejük bemenni a stúdióba.

Tévedés ne essék, a fentebb leírtakról elsősorban nem a „megmondók” tehetnek, ők talán nem is érzik, miként válnak saját szobrukká, hogy merevednek bele egy, a szerkesztők és kérdezők által megkedvelt, majd elvárt szerepbe.   Ők csak azt érzik, szük-ség van rá-juk! - mert azt a bizonyos mondatot csak ők mondhatják ki, és eközben nem is érzékelik a pillanatot, amikor egyszervolt egyedi gondolatuk kiüresedett közhellyé silányul, hiszen annyiszor, és annyi helyen elmondták már, hogy talán maguk unják a legjobban. Persze teljesen őket se lehet felmenteni, hiszen egy magára valamit is adó gondolkodónak tudnia kell időnként megállni, és vissza- valamint előre tekinteni. Ha legalább erre szakítanának némi időt a nagy rohanásban, észrevennék, hogy harckocsival próbálnak forgolódni egy szűk zsákutcában, mint a TEK tette legutóbb, amikor eltévedt az éles bevetésen.

alap.jpg

A bűnös - bármennyire is fáj kimondani - a szerkesztők lustasága, tohonyasága,  ami arra sarkalja őket, hogy adott témához – tisztelet a nagyon kevés kivételnek - mindig a jól bevált megszólalót hívják, akinek a száma talán már gyorshívón is van az asszisztens telefonjában. Amikor - bármennyire vigyáznak is - mégis feltűnik egy-egy üdítően új hang, azt azonnal felkapják, és elég néhány hónap, hogy ugyan úgy kiüresítsék a mondandóját, mint az előzőekét, és már ő is pakolja reggel a váltás inget.

A mindennapi harc az életért, a „disznófejű Nagyúrral” elszívja az erőt, de azért, ne higgyük el, hogy az ellenzéki oldalon csak annak a mondjuk, húsz embernek van fontos, érvényes gondolata az országról, és főleg a holnapunkról, akiket a zsugormédia futtat.

Egy gondolat modoros ismételgetése csökkenti az érdeklődést, és ez legalább olyan veszélyes, mint a habonyok, vajnák, mészárosok, garancsik, tiborczok, és az egész stróman-banda (naná, hogy csupa kisbetűvel) mohósága.

Pálmai Tamás

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

Párt-együttműködési modell: made in Pestszentlőrinc

"Rátenném a konyhapénzt, hogy nem lesz érvényes a népszavazás!"

fokep.jpg

Országos probléma, hogy az ellenzéki pártok nem tudnak megfelelő létszámú tagot küldeni a szavazókörökbe. Alig néhány üdítő kivétel létezik, ezek között van Budapest XVIII. kerülete, Pestszentlőrinc. Az összekapaszkodás egyik vezéralakjával, Szaniszló Sándor fővárosi MSZP-s képviselővel - aki hosszú éveken át a kerület alpolgármestere is volt - beszélgettünk.

Hány választókörzet van a kerületben?

Lőrincen 76 választókör van, amiből 69-ben lesz demokratikus ellenzéki számlálóbiztos, közösen feltöltöttük az összes szavazókör 80 %-át. Azért nem tudtuk elérni a 100 %-os szintet, mert az utolsó pillanatban néhányan lebetegedtek. Azt tudni kell, hogy a jelentkezők többsége nem aktív korú, így sajnos ezzel kalkulálnunk kellett.

Az országos számokat ismerve, ez valóban kiemelkedő eredmény, hogy sikerült elérni?

20160921_083140-crop-crop.jpgNálunk az összes jelentősnek mondható demokratikus ellenzéki erő képviselteti magát, és mi  az első pillanatban, amikor napvilágot látott, hogy mikor tartják a népszavazást, összehívtuk a képviselőiket, és nagyon gyorsan megegyeztünk abban, hogy közösen töltjük fel a szavazóköröket.  Minden ellenzéki párt adott küldöttet, ide értve az LMP helyi delegáltjait is, és ez szerintem nagyon fontos precedens. Tudni kell, hogy az LMP eléggé megosztott a népszavazás kérdésében, így a helyiek megkapták a lehetőséget, hogy saját döntést hozzanak arról, akarnak-e a szavazókörökbe delegáltat küldeni. Örömmel jelenthetem, hogy mint az eredmény is mutatja, nálunk sikeres volt a tárgyalás.

Mi volt a trükk, hogy tudták maguk mellé állítani az LMP-t is?

A „trükk” - ha ez annak nevezhető - az igazság, és a közös érdek volt. Ők is eljöttek a megbeszélésre, és megértettek minket. Azt tudni kell, hogy csak az MSZP és az LMP rendelkezik országgyűlési frakcióval, márpedig a törvény szerint csak ezek a pártok kiküldhetnek számlálóbiztosokat. Arról viszont – szerencsére - nem rendelkezik a törvény, hogy a delegáltaknak párttagoknak is kell lenniük, így mi és az LMP hidat képezhetünk a frakcióval nem rendelkező pártok - a DK, az Együtt, és a PM - képviselőinek a bejutáshoz, ezzel faragva valamit, a kormánypárt, - ide sorolom a Jobbikot is - túlsúlyon.  Az LMP azt kérte, hogy külön jelölhessen számlálóbiztosokat, amit meg is tettek, természetesen a koordinációban, ahol másik párt kiküldöttje  van, nem küldünk MSZP-s számlálóbiztost.

img_9540_1.jpg

Mit jósol, mi lesz a népszavazás kimenetele?

Rátenném a konyhapénzt, hogy nem lesz érvényes! Mi itt a kerületben  a szövetséges pártokkal együtt kemény kampánymunkát végzünk amiből  mindenki erejéhez képest ki veszi a részét. Hetente négyszer települünk ki, a közterekre kihelyeztük a Lőrinci Magazint, és működik a szórólapozás is. Egy szó, mint száz: bizakodóak vagyunk.

Pálmai Tamás

A kétkedés állampolgári jog!

Programjavaslat október 3-ra!

mem_szavazas.jpg

Mint azt kidobolták a különféle médiák, a megcombosodott demokratikus ellenzéki pártok nem tudnak kiállítani annyi elkötelezett hívet, hogy minden szavazókörbe jusson belőlük. Sőt, az a körzet lesz a kuriózum, ahol sikerül az összefogás eredményeként egy-egy delegáltat jelölni.

De mégis, mit tehet az a hitetlen, aki úgy gondolja, hogy nem bízik százszázalékosan a regnáló számmisztikai ismereteiben, és utánajárna, hogy amennyiben úgy dönt, távolmaradásával jelzi tiltakozását az eszeveszett gyűlöletet keltő népszavazási tébolyda ellen, akkor valaki hivtlanul nem voksolt-e helyette?

ujszo_hu.jpg

Tóth Zoltán választási szakértő szerint van megoldás arra, hogy tisztán lásson a honpolgár. No, nem azt ellenőrizheti, hogy milyen szavazatot adott le, hiszen nem minden listába nézhet bele, a Kubatov-féle – ami persze nincs is – ezután is rejtve marad az arra érdemtelen előtt. Viszont annak törvényes, alanyi joga utánajárni, hogy a választói névjegyzékben szerepel-e az aláírása, avagy nem.

 oroscafe_hu-crop.jpg

Nem kicsi a procedúra, amit végig kell járnia annak, aki élni akar Isten – pardon, a Fidesz-parlament  – biztosította jogával, mert  sűrű a cölöperdő a nyilvános betekintés előtt. Ha azonban eléggé elszánt a kétkedő, akkor nem szabad húzni az időt, rögtön október 3-án vegye nyakába a várost és jelentkezzen munkaidőben – mázli, hogy ez általában a hétfői önkormányzati fogadóóra tekintetében a délutáni órákra esik – a lakóhelye szerinti jegyzőné. Miután sorra került, ragaszkodjon ahhoz, hogy szeretne belelesni a választói névjegyzékbe. Legyen az illető akadékoskodó felvértezve annak a biztos tudatával, hogy ez állampolgári jog, amit  nem tagadhatnak meg. Ne csodálkozzunk, ha ezt rossz néven veszik, de legyen nálunk papír és plajbász, hogy azon nyomban írásban adjunk nyomatékot az eljárás jogszerűtlenségének és kérjünk jogorvoslatot.

arsboni-crop.jpg

A megtagadásnak szerintük számos oka lehet, de tudnunk kell, hogy egyik sem jogszerű, így ne hagyjuk eltántorítani magunkat.

Tóth Zoltán szerint:

 „A jogorvoslati kérelemben meg kell jelölni a bizonyítási indítványt és a jogalapot. A saját aláírás megtekintésének alkotmányos adatvédelmi jogára kell hivatkozni és a választás tisztaságának az alapelvére.”

Mivel a népszavazáson nem csak ellenzéki ellenőrzés, de nemzetközi megfigyelők sem lesznek, így célszerű, ha a média nyilvánosságához fordulunk, és ha találunk még olyan orgánumot, amelyik érzékeny az alapvető jogok nyirbálására, akkor általuk tudathatjuk, hogy mi meg nem eshet a mai Magyarországon.

Tehát nincs minden veszve, október 2-a után is van élet! Irány az önkormányzat, ott is a jegyzőség! A demokrácia élt, él (?) és élni fog!

Mátrai Anna

süti beállítások módosítása