Matolcsy Györgynek ugyanis muszáj volt kidugnia az orrát a Parlament szólásszabadságtól védett folyosórendszeréből, és ekkor - ahogy kikerült Kövér László védőszárnya alól - a sajtó képviselőinek személyében, egy kb. öt méteres szakaszon szembe jött vele, ahogy Cseh Tamás már megénekelte: „Valóság nevű, nagybátyánk”, az ő valódi kérdéseivel. Erre persze fel lehetett készülni, a Fidesz kommunikációs „agytrösztje” el is végezte a leckét, gondolom ugyanis, hogy ők javasolták az elnöknek azt a fergeteges ötletet, hogy minden firtatásra felelje azt, hogy

„ Áldott, békés, Adventet és Karácsonyt kívánok!”

Dicséretes és szép gondolat, de végtelenül felháborító, hogy érdemi válasz helyett, és nem azok lezárásaképp böfögheti bele a magyarok arcába, hogy „le vagytok ejtve, azt csinálok, amit akarok!”

Megteheti, hiszen ugyanezt teszi a fő-főnök Orbán is, és ez szivárog lefelé a teljes fidesz-frakcióban. Megteheti, hiszen cirka 8 millióan nem háborodunk fel hathatósan, erőteljesen, úgy, hogy rinocéroszvastagságú bőrrel borított arcuk legalább megrezzenjen.

Ha nem undorodnék annyira, – a pofátlan regnáló hatalombitorló tettétől - elgondolkodnék azon, hogy amennyiben az általuk leigázott közigazgatás bármely közszolgája kérésekkel próbál bombázni, hogy mutassam meg azonnal a jegyem és bérletem, vagy fizessem be az adómat időre, vagy esetleg utaljam át a villanyszámlám összegét, akkor azzal válaszolnék bárgyún mosolyogva, hogy: „szeressük egymást, gyerekek!

Egy szó, mint száz: Matolcsy és a hozzá hasonlók bármit megtehetnek jelenleg Magyarországon, és mivel gyerekszobájuk, na az nem volt, így nem várhatjuk tőlük, hogy az erkölcsi érzékük tartsa őket vissza az ilyen, és ehhez hasonló viselkedéstől. Ahogy a kül- és belpolitikájukból, úgy minden megnyilvánulásukból hiányzik a korrektség.

Minden napra jut egy-egy pikírt, lekezelő, mindannyiunkat semmibe vevő megszólalás az Orbán-droidoktól, és nekünk mégsem megy fel a pumpa. Belénk törölhetik a lábukat, elsikkaszthatják gyermekeink jövőjét, kérdésessé tehetik öregjeink megélhetését, hülyét csinálhatnak belőlünk minden európaian gondolkodó külföldi ismerősünk, barátunk előtt, és ez a magára – kizárólag szólamokban - oly sokat adó nép, mosolyogva dugja bele a fejét a cinikus mosollyal oda tartott hurokba.

Miért hagyjuk bárgyún, hogy táncoljanak a hátunkon, és miért hivatkozik velünk együtt a szintén csak vergődő ellenzék arra, hogy az a kizárólagos baj, hogy „nincs média, amelyik elmagyarázná” nekünk, hogy mi is történik a fejünk fölött?

Egyrészt van, csak oda kellene figyelni a szavára, másrészt  felnőtt emberek lakják az országot, büszkén állítjuk magunkról, hogy tudunk írni-olvasni, tehát kutyakötelességünk a saját és a jövő generációk érdekében tájékozódni, beszélgetni, vitatkozni, kétkedni. Felháborodásunknak hangot kell adnunk, hiszen nincs olyan ember ebben a honban, - eltekintve az Orbán-vallás hályoglepte szemű híveit - akit ne háborítana fel, hogy mit művel a mindent jobban tudó Mészáros-Pénztáros Gázszerelő Lőrincen, Garancsy Felhőkarcoló Istvánon és a többi dróton rángatott marionettbábún keresztül Orbán és egészen szűk köre.

Persze, nagy úr a  hit, és hinni manapság divat. Na de Istenben, – kinek melyik az igazi – és nem egy felkapaszkodott politikai szédelgőben!

Mátrai Anna

Miután megjött az ihlet, és kitaláltuk, hogy mi legyen az a valami, amivel örömet csalhatunk szeretteink arcára a fa alatt, indul a terepmunka, azaz a felderítés: hol, milyen árban, milyen minőségben kapható a kiválasztott. Napokat, heteket töltünk el annak felkutatásával, hogy melyik árus ajánlatát fogadjuk el. Igyekszünk körültekintően választani, nehogy rászedjenek valahol, valakik.

Ám, ha egy bazbira ügyében ilyen körültekintőek tudunk lenni, akkor miért nem követjük ezt a jólbevált módszert az ennél ezerszer fontosabb, egész életünket, gyermekeink életét meghatározó kérdésekben is? Ha egy párezer forintos tárgyat nem vagyunk hajlandóak bemondásra beszerezni, abba a boltba pedig a lábunkat sem betenni többé, ahol átvertek, becsaptak, hazudtak nekünk, akkor miért hagyjuk szó nélkül, ha nap, mint nap ezt teszik velünk választott vezető közszolgáink? Miért pont ebben az egy kérdésben nem törődünk a következményekkel, miért nem élünk a szavatossági időn belüli vétónkkal?

Miért fogadjuk sztoikus nyugalommal, néha egy-egy lemondó legyintéssel, ha csak a teljesen leegyszerűsített, hazug üzeneteket zúdítják ránk pár rövid tőmondatban? Ezeken aztán valóban nem kell tovább gondolkodni, de miért éppen a gondolkodás nem hiányzik nekünk?

Miért hisszük el, és miért nem vitatjuk, nézünk utána, ha a már szinte teljesen „nemzetivé” vált média újságjaiban, tévéiben, rádióiban kinyilatkoztat egy Orbán-droid bármit? Miért történhet meg, hogy a szemünkbe hazudva, majd a lebukása után flegmán, lekezelően, nagyképűen odavetett magyarázattal előálló Rogán még nem a munkanélküli segélyért áll sorba, amikkor éppen nem a vádlottak padját koptatja, és egyáltalán, hogy süllyedhettünk oda, hogy elhiszik rólunk soros felkentjeink, hogy bármit  megtehetnek  velük? A magyar néplélek miért érzi úgy, hogy ezt érdemli, ez jó neki, és sohasem akarja visszakapni a gondolkodást, a kétkedést, a választási lehetőségeket, a döntés nagyszerűségét?

Miért  elégszik meg a többség (?) azzal, hogy tájékozódás ürügyén felmegy a közösségi oldalak valamelyikére - javarészt a facebookra, mert az magyar nyelven is elérhető és hát nyelvtudásban sem jeleskedünk - és az ott szembejövő bejegyzéseket - ellenőrizetlen emberek tollából - autentikus hírforrásként elfogadva alkot véleményt a világ, és benne hazánk történéseiről? Sőt, tovább megyek, rögtön mosolygós- vagy felháborodott arccal hozzá is szól, majd továbbítja ismerőseinek, akik – mivel barátjuk írta – rögtön osztják is az akár légből kapott, vagy ami még kártékonyabb, eleve manipulatív szándékkal generált  hírt?  Egyáltalán nem érdekes, a hír forrása, ki tette  közzé, van-e egyáltalán valóságalapja, ellenőrzött információ-e, elég, hogy frappáns, tetszetősen hangzik, és már mehet is tovább a világháló biztosította térbe. Bárki, minden következmény nélkül terjeszthet álhíreket, agyszüleményeket, ha elég rövid, könnyen érthető és velős a megfogalmazás, már osztódik is! Kiszorítva ezzel a legtöbb tényen alapuló, leellenőrzött sajtóorgánum újságíróinak cikkeit.

Az ebben a félelmetes, hogy az alany ezáltal elhiszi, hogy tájékozott, hogy törődik a nemzet, a világ sorsával, és nem csak megingathatatlan véleményt formál, de terjeszti is azt, ezzel a legnagyobb példányszámú elérést biztosítja az alapgondolatból hírt fabrikáló számára. Aki pedig ellenvéleményt fogalmaz meg hozzászólásában, azt egy gombnyomással el lehet tüntetni a palettáról, le lehet tiltani, így gyorsan előáll az a helyzet, hogy mindenkinek azonos a véleménye, vagyis „az én véleményem a helyes!”. Ennek felismerésében, és tökélyre vitt használásában áll a Fidesz megingathatatlannak látszó ereje.

Akik  felfedik ezt a rémesen veszélyes barba-trükköt, és próbálják elmagyarázni a megvuduzott tömegnek, azokra a már említett egyen-média erejének teljes súlyával, akár lejárató kampány formájában is lecsap a diktatúra. Egyszerre felesleges liberális baromságnak tűnik a sokszor fárasztó, időigényes tanulás, az olvasottság, az alapos tájékozottság, a kétkedés, a vitatkozás vágya. Feleslegesnek tűnik a történelmünk ismerete, a világban most zajló, vagy a már megtörtént dolgok számbavétele, és azokból következtetések levonása, a törődés, gondoskodás a nálunk rosszabb helyzetben lévőkkel, a más kultúrák megismerése, megértése.

Az Orbán rezsim zseniálisan érezte meg, hogy ez a szomorú helyzet manapság Magyarországon és ennek megfelelően csak azt mondják, amit az általuk hőn szeretett népük hallani akar, és azt is csak röviden, pár-száz szavas szókészletet használva, mert mint jól tudjuk: "a ház alapja a tető", és aki ezzel vitatkozik, az hazaáruló, Soros bérenc, Brüsszel-ügynök, ballib, cigány-muszlim, bolsi, jelentsenek ezek bármit is.

Az úgy nevezett ellenzéki média - nem rovom meg őket - szinte csak magával, és az erős bulvárhírekkel, valamint azok kommentálásával foglalkozik. A rádió- és televízióstúdiókban, az újságok vélemény rovatában egymásnak adják a kilincset a jólismert arcok.  A megmondóemberek - kis túlzással - reggel indulnak  az első helyre „okosakat mondani”, miközben ott a táskában a váltóing és nyakkendő, mert mire este befejezik a kört, többször is megizzadnak, na nem a gondolkodásban, hiszen véleményük – nagyon helyesen - egy van, a szókészletük is határos, ők a stúdióból-stúdióba rohanásba izzadnak bele. Néha lehúzódva az útpadkára még gyorsan lenyomnak egy rádióinterjút is, mert azért már nincs idejük bemenni a stúdióba.

Tévedés ne essék, a fentebb leírtakról elsősorban nem a „megmondók” tehetnek, ők talán nem is érzik, miként válnak saját szobrukká, hogy merevednek bele egy, a szerkesztők és kérdezők által megkedvelt, majd elvárt szerepbe.   Ők csak azt érzik, szük-ség van rá-juk! - mert azt a bizonyos mondatot csak ők mondhatják ki, és eközben nem is érzékelik a pillanatot, amikor egyszervolt egyedi gondolatuk kiüresedett közhellyé silányul, hiszen annyiszor, és annyi helyen elmondták már, hogy talán maguk unják a legjobban. Persze teljesen őket se lehet felmenteni, hiszen egy magára valamit is adó gondolkodónak tudnia kell időnként megállni, és vissza- valamint előre tekinteni. Ha legalább erre szakítanának némi időt a nagy rohanásban, észrevennék, hogy harckocsival próbálnak forgolódni egy szűk zsákutcában, mint a TEK tette legutóbb, amikor eltévedt az éles bevetésen.

A bűnös - bármennyire is fáj kimondani - a szerkesztők lustasága, tohonyasága,  ami arra sarkalja őket, hogy adott témához – tisztelet a nagyon kevés kivételnek - mindig a jól bevált megszólalót hívják, akinek a száma talán már gyorshívón is van az asszisztens telefonjában. Amikor - bármennyire vigyáznak is - mégis feltűnik egy-egy üdítően új hang, azt azonnal felkapják, és elég néhány hónap, hogy ugyan úgy kiüresítsék a mondandóját, mint az előzőekét, és már ő is pakolja reggel a váltás inget.

A mindennapi harc az életért, a „disznófejű Nagyúrral” elszívja az erőt, de azért, ne higgyük el, hogy az ellenzéki oldalon csak annak a mondjuk, húsz embernek van fontos, érvényes gondolata az országról, és főleg a holnapunkról, akiket a zsugormédia futtat.

Egy gondolat modoros ismételgetése csökkenti az érdeklődést, és ez legalább olyan veszélyes, mint a habonyok, vajnák, mészárosok, garancsik, tiborczok, és az egész stróman-banda (naná, hogy csupa kisbetűvel) mohósága.

Pálmai Tamás

Namármost két eset – ja, nem, három, de a harmadikat még gondolatkísérletként is borzasztó számba venni – lehetséges. Az egyik az, hogy a már hetekkel ezelőtt, gondosan elkészített, a kampány indításának időpontjára átadott közérdekűeket a megfelelő írott, elektronikus, tv-hegyek, rádiók – valamilyen szervilis okból kifolyólag nem adják le. Ebben az esetben attól kellene zengjen a felháborodott közélet, hogy „Csalók vagytok! Csalók vagytok Csalók vagytok!” Ilyenről még – pedig aránylag naprakész hírfogyasztónak tartom magam – nem hallottam-olvastam.

És el is érkeztünk a második variánshoz: miszerint az ellenzéki demokratikus oldal „agymenői” nem is készítették el egymondatosaikat. Ebben az esetben nem hivatkozható az, hogy szegények, mint az a bizonyos kisegér, mert nem csenget a kincstár. Egy bárki számítógépén elkészíthető plakátterv – amiből a pártoktól függetlenül, a közösségi portálokon már ma is számtalan kering - nem pénzkérdés, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a semmiből gazdálkodó Kétfarkú Kutya Párt néhány kiváló köztéri megjelenése. Ennek a variánsnak egy alfejezete lehet, hogy nincs mondanivaló, amit el lehetne juttatni a hon polgárainak. Ebben az esetben – amire gondolni sem akarok – a jelenleg placcon lévő, magukat ellenzékinek és demokratáknak viccelő pártok és képződmények sajnos méltatlanok a fenti jelzőkre, de meggyőzhető vagyok. Rajta!!!!!

Az a bizonyos harmadik eset, aminek lehetősége még az első kettőnél is jóval nagyobb elkeseredéssel tölt el: a poszt-kádári egypártrendszer 2016-os formája, amiben valóban csak egy párt létezik, több néven ugyan, de egy kasszából finanszírozva. Mindez érthetővé tenné, hogy miért tehetetlenkedik az ellenzék színeiben tetszelgő minden kicsi és még kisebb párt, és miért játszanak teljes egységben – mintha évekig gyakorolták volna - a regnáló hatalom kottájából?

A Fidesz éceszgéberei – nem gondolom, hogy mindezt Orbán főzte volna ki az egész országot behálózó lakásai, nyaralói, kúriái, uradalmai konyhájának egyikében – kitalálták az alapot, számítva a jó öreg irigységre, kapzsiságra, ostobaságra, függőségi viszony jól tűrésére, gyűlöletre, szervilizmusra, és a többit ránk bízták. És mi tesszük a dolgunkat, jelen esetben gondolkodás nélkül gyűlölünk, most éppen a migránsokat.

Remélem, nincs igazam, és egyszer csak arra kapcsolom be a tévét, hogy egy hang nem kérdez: tudtad? - hanem felszólít: NÉZZ KÖRÜL!!!!

Mátrai Anna