A dologból persze - a demokratikus oldalon - vihar kerekedett. A MSZP ugyan nem túl gyorsan, és nem a legjobb formában, de korrekten reagált, a képviselőnőt etikai bizottság elé hívták, és a vizsgálat időtartamára felfüggesztették párttagságát.

Maga Móricz Eszter is kiadott egy nyilatkozatot, ami viszont ezer sebből vérzik:

„Sajnálom, hogy az elmúlt napokban tett nyilatkozataimban félreérthetően fogalmaztam. Sem akkor, sem a jövőben nem áll szándékomban ártani az MSZP-nek, annak a közösségnek, amelyhez tartozom. Ezért most egyértelműen kijelentem, hogy 2016. október 2-án nem veszek részt a népszavazáson, nem segítem szavazatommal Orbán Viktor politikáját.”

Figyelem! - a képviselőnő meg sem említi, hogy az eltelt napokban esetleg végiggondolta és revidiálná magát a véleményét, a tartalmat, ami rossz, gonosz, embertelen és hazug is. Nem, őt csak az bántja, hogy esetleg ártott vele az MSZP-nek.

A közleménynek már az első mondata is hazug, hiszen, azt mondja:

„Sajnálom, hogy az elmúlt napokban tett nyilatkozataimban félreérthetően fogalmaztam”, holott dehogy fogalmazott félreérthetően, éppen ellenkezőleg, nagyon is pontosan - ahogy mostanság mondják - tűhegyes pontossággal beszélt arról, hogy: Magyarország és Európa még nem találkozott „ezzel a népcsoporttal", és én azt szeretném, hogy „ne is találkozzon”.

Tegye fel a kezét, aki úgy gondolja, hogy ez egy félreérthető mondat! Az már csak hab a tortán, hogy az eredeti nyilatkozatban még a saját kereszténységét is belekeveri, mintegy a vallással takaródzik, erről a nem kevéssé hamis tényről sem mondja azt a nyilatkozatban, hogy bocs.

Móricz Eszter közleménye csak arról szól, hogy jajj(!), bocs MSZP. Arról szó sem esik a nyúlfarknyi látszatmegbánásban, hogy bocs „emberiesség”, mert az Orbán-televízióban meg sem próbáltam disztingválni. A politikusnő szerint az, aki az életéért fut, és az, aki csak a jobb megélhetést keresi, ugyanaz a kategória, ámbár az utóbbit, a gazdasági migránst sem kellene sommásan elítélni, gondoljunk csak József Attila 1937-ben írt verssoraira, a kitántorgókról:

„Szíve szorult, rezgett a lába, acsargó habon tovatűnt,”

Nos, kedves Eszter! Valami ilyesmit érezhetett az 56-os menekültek egy csoportja, és a most Európa felé tántorgók is, akiket Ön - mint „jó keresztény” - elutasít. Harsány nem-je egyik indokául azt a - már bocsánat - bornírt magyarázatot is beveti, hogy a kereszténység és az iszlamizmus szemben áll egymással: míg az első az életet, addig a második a halált hirdeti, és miközben ilyen ostobaságot mond, a szeme sem rebben. Nagyobb baj, mint gondoltam, Eszter, maga hisz abban, amit mond!

Tévedés ne essék, igen, vannak a menekülők között rosszak, bűnözők, elvetni valók, de ha nem vizsgáljuk meg a kérelmeiket, úgy ahogy kell, tudja: „pontosan szépen”, akkor honnan tudjuk meg, ki az, aki valódi védelemre szorul.

Őszinte sajnálatomra a magam részéről elégtelent kell adnom mentegetőzési kísérletére. Nem készült, nem tanult, fáradjon a helyére!

Mátrai Anna

Éppen 2016. szeptember 19-e lehet az a nap, amikor döntés várható arról, hogy „az ideiglenesen nálunk állomásozó” Munkácsy trilógia Golgota című darabja tovább tölti-e túszéletét, esetleg visszakaphatja törvényes tulajdonosa, vagy lebótolják, és sikerül mindannyiunk adóforintjaiból végre törvényesen is megvásárolnunk. A Fővárosi Törvényszék tudatta minden érdeklődővel, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság – mint a mérleg nyelve – dönt majd Pákh Imre műgyűjtőnek, a festmény tulajdonosának közigazgatási perében, melyet Forster-központ ellen a festmény védetté nyilvánítását elrendelő határozat miatt indított.

Érdekes, precedensértékű dolog dőlhet el szeptember 19-én, nevezetesen az, hogy lehet-e, szabad-e Magyarország mai kormányának vezetőivel bármilyen megállapodást kötni? Hogy a leírt mondatoknak, a kimondott szavaknak, az ígéreteknek mekkora a hitele ebben az országban?

Hogy amennyiben „szép szóval” nem meggyőzhető valaki, akkor lehet-e, szabad-e egy törvényhozói tollvonással ellehetetleníteni az illetőt? Hogy milyen szájízt hagy maga után, hogy tisztázatlan maradt, hogy mi történt pontosan Komáromi Andrással, Welsz Tamással, Váradi Andrással?

Az eddigi három fordulóból az egyikben a függetlennek tűnő Kulturális Javak Bizottsága nem támogatta az állami védelmet, a másik kettő, a Műtárgyfelügyeleti Iroda – elsőfokon - és a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ – másodfokon – ítészei viszont 2016. februárjában védetté nyilvánították a Golgotát. Ennek egyenes következménye, hogy a jelenlegi tulajdonosa nem viheti ki az országból a képet, mert azt a magyar állam túszul ejtette, mondván: vagy eladja nekik annyiért, amennyit ők kínálnak, vagy marad és pont. Különös módja ez az alkunak, mondhatnánk orbáni.  

Azért itt álljunk meg egy pillanatra és képzeljük az eladó szerepébe magunkat. Biztosan valamennyi olvasó adott már el ezt-azt, remélhetőleg nem olyan „agyafúrtan simlis” vevőnek, mint az emberünkkel megesett. Mit szóltak volna a fentihez hasonló eljáráshoz?

Pákh úr mindazok ellenére, ami vele megesett, megőrizve higgadtságát - legalább ő tartja magát egy európai értékrendhez, mert bízik még a jogállamiságban - bíróságon támadta meg a határozatot, mondván, hogy nem szakmai, hanem politikai ítélet született. Nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy amennyiben megítélése szerint jogsértő ítélet születik – vagyis a festmény túszként a debreceni Déri Múzeumban marad – akkor nemzetközi bírósághoz fordul.

Csak reménykedhetünk, hogy a független döntésre jogosultak átérzik, hogy ítéletük nemzetközi nyilvánosságot kap, és – ha ez lehetséges – teljes odafigyeléssel és csupán szakmai alapon hozzák meg azt, mert az, hogy valamit egy magyar ember alkotott, még nem elégséges jog az alkotás kisajátítására. Gondoljunk csak a Budapesten, 1906-ban született Goldmark Péter Károly találmányára, a színes televízióra. Az sem magyar találmány csak azért, mert itt született a feltaláló. Visszatérve a Golgotára(hoz): egy műalkotás azé, aki korrekt módon megvásárolta, és nem zabrálta, amire a mostani magyar kormány készül.

BolDiZsár

Ui.: Pákh úr azt nyilatkozta 2016. szeptember 19-én a Klubrádióban, hogy bármi legyen is a bírói döntés, a Golgota marad Magyarországon, nem kívánja elvinni az országból. Ha nem kapja meg az erkölcsi és anyagi kárpótlást, akkor letakarva, amennyiben igen, akkor kiállítva láthatja továbbra is a közönség.

„Magyarország és Európa még nem találkozott „ezzel a népcsoporttal", és ő szeretné, hogy „ne is találkozzanak”.

Azzal most ne foglalkozzunk, hogy a képviselő asszony, aki előző ciklusban még pártja fővárosi frakcióját „erősítette”, nem ismeri a történelmet.  Miért is merülne el a históriában, hiszen ő  vegyész, a többi tudomány kiesik az érdeklődési köréből, azokról csak fecsegni szeret, méghozzá össze-vissza. Ha nem így lenne, akkor tudná, hogy Európa és hazánk többször találkozott már az évszázadok során „ezzel a népcsoporttal” és ezek a találkozások, hol így, hol úgy végződtek.

Legyen elég annyi, hogy a kereszténységét, mint pajzsot maga elé tartva nyilatkozó Móricz Eszter éppen azzal megy szembe, akár csak teszem hozzá, szinte a teljes magyar klérus, amit az ő pápája hirdet az el- és befogadás nemes keresztényi szellemével. A XV. kerületi keresztesvitéznő, kicsit makog arról is, hogy amit tesz, azzal nem árulja el pártját, és különben is, ott mindenki egy külön entitás.  Nos, ebben igaza van, hiszen az MSZP alig két héttel a népszavazás előtt, még mindig csak bénázgat, ide-oda kapkod, nem tudja, vagy nem meri megmondani az álláspontját, mert fél. Hogy mitől? -egyszerre két dologtól is. A párt retteg a még meglévő szavazóbázis jelentős részének elpártolásától, legalábbis azokétól, akik ugyan még soha nem láttak valódi menekültet, - pardon migráncsot - illetve egyre világosabb, hogy féltik a Fidesz háttértámogatásának elvesztését is.  Az MSZP-ben ugyanis nagyon nem szeretnék, ha megszűnne a párt legveszélytelenebbnek minősített, így ellenzékiként megtűrt státusza, amely biztosíthat még néhány képviselői helyet a 2018-as parlamenti választáson, már ha lesznek egyáltalán választások.

Mindeznek, után nem lehet csodálkozni azon, hogy a párt megzavarodott képviselői közül egyesek össze-vissza beszélnek, ezek közé tartozik Móricz Eszter is, akinek a szeme előtt ott lebeg a következő helyhatósági választás, amikor talán a Fidesz mindenhatója még emlékszik majd mostani kiállására, és nem indít vele szemben senkit a hideglelősen vágyott polgármesteri székért.

Kedves (?) Képviselőasszony! - itt hívom fel a figyelmét két nagyon fontos tényezőre: 2016-ban sem a Fidesz verte el, hanem Hajdú László, a DK színeiben, valamint ne feledje a régi mondást:

„ a hála nem politikai kategória”,

különösen nem a megpocakosodott fiataldemokratáknál.

Mátrai Anna

Mindezt persze nem a tárgyaló felek tették közkinccsé, hanem a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) állítja, hogy az eset megesett. Több szakszervezetből választották ki a valószínűleg számukra megfelelőt, ezt, mint törvénytelent, kiszúrta egy másik, szintén a buszvezetők érdekeit képviselő szakszervezet, és honlapján  protestál ellene.

„Az AKSZSZ szeretné tudni, hogy kivel és hol zajlanak a tárgyalások, és ezekre az egyeztetésekre a 2.300 Volán munkavállalót képviselő szövetséget miért nem hívták meg a döntéshozók.”

Seszták Miklóst, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium első emberét vonják kérdőre:

„hogy fordulhat elő az, hogy az AKSZSZ sztrájk előtti egyeztetésről szóló felkérésre a kormány – a törvényi előírásokat figyelmen kívül hagyva - nem válaszol, a háttérben pedig az 50 %-os bérfejlesztésről, más szakszervezettel – eddig titokban - folynak a tárgyalások?”

Dobi István, az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége sztrájkbizottságának vezetője azt is firtatja a továbbiakban, hogy

„a szakmisztérium mikor értékelte át korábbi álláspontját, miszerint az AKSZSZ 50 %-os három év alatt megvalósuló bérkövetelése túlzó és teljesíthetetlennek tartotta?”

 A hírek alapján feltételezhető(?), hogy a döntéshozók belátták, hogy a tragikus végkifejlettel  fenyegető munkaerőhiány  miatt elkerülhetetlen a Volán szakmában, és a termelésben dolgozó munkavállalók 50 %-os béremelése, vagy csak az ígérgetés, az időhúzás a cél? Ez utóbbit támasztja alá, hogy csemegéznek az érdekképviseletek között. Így van ez a taxis szakszervezetek ügyében is, ahol a Magyar Taxisok Szakszervezetét egyszerűen kirekesztették a tárgyalásokból, de ugyan ez a módszer érhető tetten a pedagógus érdekképviseletek  esetében is , ahonnan többek létezéséről tudomást sem vesznek  és kizárólag azok véleményét veszik figyelembe, akik hajlamosak a simulékonyságra.

Mindezek után nem lehet csodálni, hogy a független szakszervezeteknél lassan túlcsordul a pohár:

Abban az esetben, ha a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az AKSZSZ által szervezett sztrájk jogszerű megtartását állapítja meg, akkor október végére a Szövetség az első sztrájk pontos
időpontjának kezdetét és végét kitűzi és a Volán társaságok munkavállalóinak körében meghirdeti.
 Dobi István
 AKSZSZ elnök”

Itt lenne az ideje, hogy pártunk és kormányunk  tudomásul vegye végre a demokráciának legalább a legalapvetőbb követelményeit, így például, hogy nem az ő kompetenciájuk eldönteni, hogy a társadalom mely csoportját kik képviselhetik, mert így a „virágozzék száz virág” elve  csak egy félére: a szamárkóróra korlátozódik, a mi a természetgyógyászok szerint ugyan  egy tüskés, lila virágú növény, hatóanyaga egy antioxidáns, a szilibinin, mely erősíti a májat, méregteleníti és elősegíti a regenerálódását, de azért társadalmi méretekben önmagában édes-kevés.

BoldiZsár

Egyetértek azokkal, akik így sóhajtanak fel, "bárcsak ez lenne a legfőbb gondunk!" - de mégis, azért mert nem létkérdés valami, még lehet húsbavágó, és ha az, beszélni is kell róla.

A tárgyra térve, talán nincs még minden veszve, mert lehet, hogy mégis történik változás, és a mostanság "másodlagos nézettségű" Paulai Ede utcai teátrum, az Újszínház épületét ismét pezsgő, igazi kultúrával telt nyüzsgés tölti meg? Történt ugyanis, hogy három budapesti színház vezetőjének kinevezése körül vetődött fel annak lehetősége, hogy - immáron nem először - a hatalom még a maga kreálta szabályokat, törvényeket figyelmen kívül hagyta. Az Újszínház, a Madách Színház és a Thália Színház első emberei úgy kapták meg mandátumukat az elkövetkezendő öt évre, hogy esetükben nem teljesültek maradéktalanul a törvényi elvárások –állítják többen is a posztokra pályázók közül.

Közleményben adott hangot e kételyének az Újszínház ügyvezető-igazgatói állására pályázók közül Bodó Viktor, Hargitai Iván, Herczeg Tamás, Hudi László, Szűcs Katalin Ágnes,Tóth Péter, valamint többen, a pályázatban résztvevő alkotótársak közül. A közleményhez csatlakozott a Független Előadó-művészeti Szövetség is. ( A közlemény itt olvasható)

A felszólamlók sérelmezik, hogy a Fővárosi Közgyűléshez benyújtott pályázatok elbírálásánál nem vettek részt - az előírással ellentétben – az adott színházban dolgozók képviselői. A szakszervezetek képviseleténél sem volt minden rendben, mert a Madách esetében egyáltalán nem vett rész ilyen tisztséget ellátó, az Újszínháztól pedig a náluk nem is működő Színházi Dolgozók Szakszervezete  első emberét delegálta a bírálatra.

A jegyzőkönyvek tanulsága szerint több szakmai bizottsági tagnak is máshol volt dolga az ominózus értékelés időpontjában és helyettesítésükről nem gondoskodott a levezető, ami azért kínos, mert így elbillent az arány. A szakma rovására, tehát  a fenntartó főváros és a minisztérium politikusai és hivatalnokai voksoltak.

Mint Paks esetében, itt is titkosak a pályázatok bírálatai, az indokokat így senki nem tudhatja, ami elég aggasztó egy közpénzből finanszírozott testület döntéshozatala ügyében.

 A szakmai bizottság csak javaslatok megtételére kapott jogosítványt, így nem törvényes, ha a döntnökök figyelmen kívül hagyják az általuk nem szeretett pályázatokat, és kizárólag pártunk és kormányunk - mint fentiekben jeleztük - politikai delegáltjainak ízlésére hagyatkozva dönt a befutók kilétéről.

A szakirányú végzettséget, alkalmasságot sem kell mindenhol olyan komolyan venni, hiszen voltak olyan pályázók, akiket ennek hiánya okán eleve  kizártak, mások viszont, "papír" híján is bent maradhattak a versenyben.

Idézzük ide, mit mondott anno az átkosban Sándor György humoralista:

"Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek"

Ezek után az aláírók azt kérik az „illetékes elvtársaktól”, – Tarlós főpolgármestertől és Balog minisztertől – hogy hozzák nyilvánosságra, aminek a nyilvánosság  előtt a helye, hogy tanulmányozhassa, akit érdekel, és érvénytelenítsék azon vezetők kinevezését, akik - olykor saját hibájukon kívül - jogtalanul kerültek az igazgatói székbe, és írják tegyék lehetővé újra a megbízatás betöltéséhez a lehetőségét. 

Boldizsár

Mivel ez a jelzős szerkezet a hét szlogenje lett, hiszen kezdte Orbán, majd Kósa, és most Szijjártó, úgy látom, ez a szófordulat is esélyes a még el nem feledett „keményen dolgozó kisember” hirtelenjében felkapott, majd ahogy jött, úgy el is felejtett sorsára. Feltételezhető, hogy a következő jelző beélesítéséig minden, a kormány cselekedetét bíráló áldozatául esik ennek múlt hősi ködéből előkerült terminus technicus, honon belül és kívül egyaránt. A legújabb kipécézett: Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter - az Európai Unió eddig leghosszabban regnáló külügyminisztere.

Asselborn sok borsot tört a Fidesz-kormány orra alá, hiszen már 2010-ben bírálta az akkor még csak szárnyait próbálgató rezsimet a sajtószabadság nyirbálása okán

„Egy demokráciában a média kontrollálja az államot, és nem fordítva. Ha fordítva történik, akkor az már nem demokrácia…”

és fontosnak tartotta már akkor megjegyezni, hogy nem a magánvéleményét fejti ki, hanem külügyminiszterként, miniszterelnök-helyettesként a luxemburgi kormány nevében beszél.

Tegnap viszont már így nyilatkozott a Welt-nek:

„Azokat, akik kerítést építenek a menekültek ellen, vagy megsértik a sajtó és az igazságszolgáltatás szabadságát, mint Magyarország, átmenetileg vagy örökre ki kellene zárni az EU-ból"

Nem csoda, hogy a Moldvában tárgyalást imitáló Szijjártó azonnal közhírré tette a számára előírt, kifejezetten saját főből származó külügyminiszteri véleményét.

„Eddig is tudtuk, hogy Jean Asselborn komolytalan figura. Látszik, hogy csak néhány kilométerre lakik Brüsszeltől, kioktató, nagyképű, frusztrált. Magyarországot akarja kizárni az EU-ból, de magát már régen kizárta a komolyan vehető politikusok közül. Rendes nihilistaként, fáradtságot nem ismerve dolgozik az európai biztonság és kultúra lerombolásán."

Nem nagyon tisztelt külügyér úr! Az, ha valakinek eltér a véleménye az önétől, nem jelenti azt, hogy ostoba, alkalmatlan, egyszerűen csak másként gondolkodik, mint azok, akik önt irányítják. A vélemény ugyanis a demokráciát komolyan vallók klubjában – ahonnan éppen kibukni készülünk - szabad és sérthetetlen. Nem írhatja felül egyetlen demagóg, politikában tévelygő kormányzat sem. A nemzetközi porond nem egyenlő az önök által ketrecbe zárt hazai megfélemlítettetekkel.

De tovább is van, mondjam még? Szijjártó imígy elmélkedik tovább:

"Az ugyan kissé furcsa, hogy az "adóoptimalizálás" hazájából érkező Jean Asselborn és a szintén luxemburgi Jean-Claude Juncker beszél közös teherviselésről, de értjük, hogy ez mit jelent: mások hibáiért viselje a terheket Magyarország. A magyar kormány ezt visszautasítja."

Pontosan mire is gondolhatott a szöveg kiagyalója – persze azon kívül, hogy a hazai fun-ok meg legyenek elégedve a harcos-nyilazós kiállással? Az Európára nehezedő terheket hatalmas piacunk bevétele után, miközben meggyőződtek arról, hogy itt aztán csupa Toldi Miklós és Miklósné él, ránk lőcsölnék ezek a pernahajderek. Szijjártó és hasonszőrű társai képesek teljesen bárgyúként beállítani magukon túl – amihez persze joguk van – a teljes Magyar lakosságot is, akik bedőlnek az ilyesfajta, a demagógia alját súroló propagandának? Gondoljunk csak bele egy percig abba, amit mondattak vele!

Rá kellene ébredni, hogy ami karámon belül működni látszik, az a kerítésen túli szabad világban – amihez pár évig mi magunk is tartozhattunk – hamar megbukik és felháborító uszításnak minősül, és abból ott - mondom ott! - kevesek kérnek. Ha tagjai akarunk maradni Európának, dönteni kell: Fidesz, vagy demokrácia? A kettő együtt nem megy!

BoMa

Először is fényt gyújtott a sötétnek gondolt agyunkban, hogy a török-német paktum, – a két ország megegyezése arról, hogy az Európai Unió menekülteket vesz át valami sötét módon Törökországtól, és azokat kötelező jelleggel szétosztja a tagállamok között egy hátsószobás titkos alku.  Erről a megállapodásról Orbán is hasonlókat mondott a Lillafüredi frakcióülésen, és mint sötét mumussal szokás a gyereket, úgy   riogatta vele áhítattól  félájult híveit. Nos, kedves(?) Miniszterelnök úr, és Szájer úr, van egy Mészáros Antóniával közös meglepetésünk: a megállapodás oly annyira nem titkos, hogy nyilvános. Mindenki tudhat róla, amennyiben érdeklődik a politika iránt, és nem csupán saját tév- és rögeszméit kergeti. Tehát ez sem az „igazmondótól” vált nyilvánossá, mint ahogy hiába igyekeznek sulykolni, az 1989-es „Ruszkik haza” emlékezetes mondatának gondolata sem köthető hozzá, ö csak kifecsegte.

Az adásban azt is kiderült, - ki tudja hányadszor már- mert a képviselő lihegve hozta a hírt, hogy az Európai Unión belül a Néppártban – mint normális demokráciában szokás – vannak nézetkülönbségek, de abban végre mindenki egyetért, hogy irigyelt vezérünk mindenben fején találta a szöget. Nem csak igazmondó, hanem látnok, jós, sámán, kinek mi tetszik, csak itt, csak most, csak önöknek.

Ezután jött a kioktató rész, amiből kihallható volt, hogy mi magyarok gyámság alá vonandók vagyunk, nem érjük fel ésszel, amit minden Fidesz-fan álmából felkeltve is motyog, hogy csak az az üdvözítő, amit a regnáló felsővezetés kiötöl. Mindezt abból vezette le, hogy nem mindenki uniformizált függőleges irányú bólogatással fogadta a rendeleti kormányzás teljesen antidemokratikus ötletét, aminek alaptörvényfélébe vétele feljogosítja a hatalom birtokosát arra, hogy kénye-kedve és főleg túlélési esélyeinek növelése érdekében bármikor bármilyen tüntetést, tiltakozás betilthasson.

Szerinte Orbánnak nem csak megjár, de halálosan szüksége is van a teljhatalomra.  Gondoljunk bele - mint tette azt Szájer József is a kamera előtt - mi történne például, ha egy iskolába, óvodába, vagy korházba hatolnának be a terroristák. Azok az erőszakos emberek, akik a migráncsáradattal árasztották el Magyarországot is, de annyira furmányosak, hogy még csak nem is látjuk őket – egy szó, mint száz: túszul ejtenének gyerekeket, betegeket, a megvadult nép pedig táblákkal tüntetne a kommandósok és a foglyok között például azért, hogy először szavazzunk az elhárítás módjáról, a kormány pedig a teljes felhatalmazás hiányában ott állna megfürödve. (Elképzelni is borzasztő Bakondi főtanácsadó gondoktól redőzött csodálatosan intellektuális homlokát!)

Képviselő úr! - biztos, hogy ennyire ostobának tűnünk?

Persze értem én, eléggé szegényes bizonyítványt állítottunk ki magunkról, hisz eleddig hihetetlennek tűnő dolgokat adtak be nekünk a NER hat éve alatt, és láss csodát! - többségünk beszopta a cumit, így némileg érthető, hogy nincsenek az alattvalóikról túl jó véleménnyel.

Szájer azzal vádolja a magyarság jelentős részét, hogy hagyná meghalni, értelmetlenül feláldozná, a gyülekezési és szólásszabadság oltárán a feltételezett intézménybe rekedt áldozatokat csak azért a jogáért, hogy tüntethessen. Hát, azért ez még az ilyen arrogáns, nagyképű imádkozó sáska pózba merevedve interjút adó politikustól is erős vád. Mindannyiunk nevében – legyen az bármilyen ideológia híve – kikérem magamnak, nem csak magyarként, de emberként is, hogy bornírtnak fessen le egy bornírt.

Ezek után van még valaki, aki igennel voksolna arra a kérdésre, hogy szabad-e bármelyik kormányzat kezébe akkora felhatalmazást adni, amekkorát Orbán és teljesen elszabadult hajóágyúként viselkedő szobatársai akarnak kikényszeríteni tőlünk?

Tényleg szükségünk van a napi üldöztetésre?

Nincs! Nemhogy bővíteni, de lényegesen korlátozni kell az olyan politikusok jogosítványait, akik önkényuralomra törnek, mondjuk ki az elűztetés is szóba jöhet.

Irány Hága.

A teljes riport itt.

Mátrai Anna

Gondolom sokak kezében megállt a vasárnapi reggelikhez a családi asztalra a vajas kenyeret kenő kés. Az érintett szegények pedig döbbent rettegéssel kezdték egymás kezét csipkedni, mondván: még itt vagyunk, ugye? Csak bízni tudtak abban, hogy ismerőseik, akikkel még tegnap délután is együtt játszottak a gyermekeik az egész nyáron a nyaralásukat biztosító játszótéren, sem lettek semmivé.

Na de akkor mi történt, mi lehet a mindenekfelett uralkodó minisztérium hírnöke kijelentése mögött?

Rétvári ugyanis ezt kürtöltette szét a médiában:

 „Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma”

Ne izguljon senki, nem az ufók ügyködtek, nem ők szelektáltak a pénztárca vastagságát véve alapul. A fenti kijelentés pusztán a kormányzat újabb gumicsontnak szánt, arcátlan számtani trükkjének eredménye, mondván, ha a mérési határokat lejjebb viszik, akkor természetes módon kevesebb a család- és gyermekszám az adott kategóriában, mint annak előtte volt. így jelen esetben, az ő olvasatukban – és csak ott! – megfeleződött a hátrányos helyzetű gyereklétszám.

Hókusz pókusz és a

 „2010/2011-es tanévben 476 ezer ilyen fiatal volt (a teljes létszám 28,5 százaléka) hátrányos helyzetű, addig a 2015/2016. tanévben csak 212 ezer (az összlétszám 14 százaléka).”

a többit eltüntette a manézs kusza szemű áhítatos- ördöge, bocs tudom, hogy ez az áhítatosa-ördög dolog egy normális országban képzavar lenne, de itt és most….

Frenetikus a siker, az eufória! Megcsinálták! Rétvári úgy is, mint oknyomozó, erre jutott:

 "Ez a siker elsősorban a családok anyagi helyzetében bekövetkezett javulásnak köszönhető."

Mielőtt pezsgőt bontana az, akinek még futja rá, érdemes a számok mögé nézni: az történt ugyanis, hogy az az éhező gyerek, aki statisztikai adatként a 2010-es tanévben még beleszámított a borzasztó körülmények között élők csoportjába, az – hipp és hopp, „csak a kezemet figyeljék!” – egy tollvonással – hangsúlyozom, nem életkörülményei javításának okán, ami egy keresztény és demokrata színekben páváskodó politikusfélétől elvárható – a számítás alapjául szolgáló mérőszámokat kozmetikázva, ugyanazon körülmények közt tengődve 2016-ban már nem számít hátrányos helyzetűnek. A látszat-kormány látszat –intézkedése látszat-jólétet biztosít!

Kétségtelen, hogy aki nem esik ebbe a kategóriába, nincs tisztában annak a nyűgével, kínjával, a hír hallatán narancsszínű derű öntheti el a lelkét és elcsukló hangon rebegheti: „csak a Fidesz!”. És hajlamos vagyok én is ezt tenni, csak más felhanggal: csak a Fidesz képes embertelen és demagóg hazugságot bevetni annak érdekében, hogy újabb négy évig szipolyozhassa a keresztény értékek hirdetésé árnyékában a mindent vakon tűrő népét.

Pedig aki még nem tart ott, hogy a mindennapok túlélése gondot jelentsen családjának, a Fidesz-éra elmúlt hat évének tanulsága alapján csak annak köszönheti „jólétét”, hogy a hatalom – mint mindig – slampos, és még egyikük rokonának, ismerősének, szeretőjének, szomszédjának sem jutott eszébe azt a megélhetési szektort „megvédeni”, vagyis saját hatáskörébe rendelni, amiben ő éppen tevékenykedik.

Rétvári úr! - tisztelettel ajánlom, hogy a továbbiakban, ne csak a főnökei parancs-utasítását kövesse, hanem gondolkodjon el - ha marad még mivel - az alábbiakon is:

„…amit úgy szoktunk mondani, vagy szoktak mondani,  hogy a mai népességnek csak egynegyede a gyerek, de a holnapi, a holnaputáni társadalom száz százaléka azokból lesz, akik ma gyerekek. Egy olyan társadalom lesz, amit az fog jelezni, hogy a mai gyerekek hogy is nőttek föl.”

(Ferge Zsuzsa 2010. április 3.)

Mátrai Anna

Köszönjük minden barátunknak, aki tegnap eljött a Városi Kurír első Papad-melletti palacsintás dumapartijára.Jót volt beszélgetni, majd csatába indulni 200 darab palacsinta ellen. Örömmel tudatjuk országgal-világgal, a kétórás ütközetben kicsi, de elszánt csapatunk győzedelmeskedett.

Képes beszámoló alább:

Három gyerekem van – emlékszem – rengeteg estét, éjszakát izgultam át, nem ritkán nekiindultam a világnak, hogy a pesti belvárosban megkeressem egyiküket, aki nem hallotta a nagy bulizás közepette a telefonját, és így nem tudott nálam lejelentkezni. Szerencsére ők megúszták, és lévén már „éltesek” az éjszakai kimaradásokhoz - meglett családanyák-apák - manapság már ezért legalább nem kell összeszorulni a gyomromnak esténként.

Tisztában vagyok azzal, hogy ilyen dolgok az én gyerekkoromban, az átkosban is történtek, és a megszépítő messzeség okán, vagy, mert tényleg így volt, ritka kivételként szörnyülködtek ilyesmin a szüleim. Pörög a világ, és benne a bűnözés, az agresszió, a kivagyiság hangsúlyozása lett bizonyos körökben a menő, a követendő. Mindenhonnan nyomul ránk a hamis tudat és azt sulykolja, hogy minden vélt vagy valós bajunkra az agresszió, az önbíráskodás a megoldás. A „beszéljük meg” metódusa elvetett, lenézett liberális baromsággá minősült azok szemében, akiknek - mi tagadás - egyik idolja éppen a napokban agresszió áldozatául esett fiatalember apja. Ez a felelőtlen csoport az, amely egyre nagyobb sikerrel tör fel, ők lettek a megmondó emberek „média-szerte”, ők fröcsögik szét a gyűlöletet, és annak hitét, hogy  aki nincs velük egy véleményen, nem csak, hogy nem magyar, de lassan-lassan már nem is létezik.

Nincs mit meglepődni azon, ahol az az ország tart, amelynek a minden demokráciát is elsikkasztó kormányfője, már több, mint egy évtizeddel ezelőtt kimondta a  tutit:

 „ Nem lehetünk, és nem is leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékbe”,

márpedig az ő felfogásukban, csak az a hazafi, a haza képviselője, a ki vele tart.

Gondoljunk csak bele, mit mondott még többek között, a fentebb már idézett beszédében 2002 májusában, az elvesztett választás után az övéinek a budai várban Orbán Viktor:

 „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Most az összefogás a legfontosabb. Április 7-e estéjén csak azt éreztem, hogy vesztettünk. Időt, teret, lehetőséget, lendületet és talán egy kis hitet is a folytatásban. Aztán két felemelő, erőt adó, lélekgazdagító hét után már tudtam, bár ellenfeleink alakíthatnak kormányt, a legtöbbet mégis mi nyertünk. Barátaim, április 7-én örökre megnyertük egymást! Most tehát az összefogás a legfontosabb, hiszen ez a legnagyobb erőnk.”

Igen, örökre egymást, összefogást, ám, hogy mi mellett, arról már akkor is hallgatott a szónok.

A fentiek, és sok más hozzájuk hasonlóan hazug mondat nemcsak elhangzott, bele is vésetett a lelkekben, pedig soha nem vezethet jóra, ha a hatalom elhiszi, hogy csak ő birtokolja a Bölcsek kövét, ezzel azt sugallva, hogy létezik tökéletes döntés, és így, aki az erőszak mellett dönt, és ne adj isten még velük is van, nem tévedhet.  Gyerekeink – amennyiben otthon nem erre buzdítják őket a szülők – nem tanulnak meg érvelni, beszélgetni, végighallgatni mások, az övéktől eltérő véleményét és az így szocializálódó nemzedék - fogalmazzunk finoman - kevéssé kiművelt tagjai, tömegesen képződnek(alul) nagyon könnyen nyúlnak az agresszióhoz. Amikor pedig ez bekövetkezett, már be is érkeztünk az új évadba, oda ahol, az emberek  szívesebben veszik elő az öklüket, mint az olykor nem is létező érveiket.

Visszatérve Bayerhez, együtt érzek vele, szörnyű, ha az ember gyerekét bántják. A lapban - ahol dolgozik - közölt reakciója végkövetkeztetésével azonban egyáltalán nem tudok egyetérteni. A támadók, akik brutálisan megverték a fiát, megérdemlik a szigorú büntetést, amit a törvény kiró az ilyen tettért, azonban a sorok közé betüremkedő „vérbosszú” gondolata és a cigányság, mint egy a kollektív felelősség belekeverése a dologba, elfogadhatatlan, de sajnos jellemző Bayer eddigi munkásságára is..

A publicistának  legalább ebből a jelből le kellene vonni a tanulságot, hogy az erőszaknak nincs szeme, az erőszak tevő szemére pedig hályog száll. A tömegek vakká, elvakulttá (?) tételében maga Bayer Zsolt az egyik legfőbb közreműködő, hiába próbálja most elterelni a figyelmet arról, hogy az ország, vagy, ahogy ők nevezik: a nemzet feldúlásában, lelki kettészakításában, és annak könyörtelen sulykolásában, hogy a szemben álló nem érdemes könyörületre, ő maga hirdeti a leghangosabban, olyan hangerővel, amellyel még  barátját és miniszterelnökét, a gyűlöletkeltés másik apostolát is megelőzi.

Ja és tévedés ne essék, nincs „még két életed.

Breking:

A rendőrség példás gyorsasággal állította elő a férfit, aki társaival megtámadta a publicista fiát.

Mátrai Anna