Éppen 2016. szeptember 19-e lehet az a nap, amikor döntés várható arról, hogy „az ideiglenesen nálunk állomásozó” Munkácsy trilógia Golgota című darabja tovább tölti-e túszéletét, esetleg visszakaphatja törvényes tulajdonosa, vagy lebótolják, és sikerül mindannyiunk adóforintjaiból végre törvényesen is megvásárolnunk. A Fővárosi Törvényszék tudatta minden érdeklődővel, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság – mint a mérleg nyelve – dönt majd Pákh Imre műgyűjtőnek, a festmény tulajdonosának közigazgatási perében, melyet Forster-központ ellen a festmény védetté nyilvánítását elrendelő határozat miatt indított.

Érdekes, precedensértékű dolog dőlhet el szeptember 19-én, nevezetesen az, hogy lehet-e, szabad-e Magyarország mai kormányának vezetőivel bármilyen megállapodást kötni? Hogy a leírt mondatoknak, a kimondott szavaknak, az ígéreteknek mekkora a hitele ebben az országban?

Hogy amennyiben „szép szóval” nem meggyőzhető valaki, akkor lehet-e, szabad-e egy törvényhozói tollvonással ellehetetleníteni az illetőt? Hogy milyen szájízt hagy maga után, hogy tisztázatlan maradt, hogy mi történt pontosan Komáromi Andrással, Welsz Tamással, Váradi Andrással?

Az eddigi három fordulóból az egyikben a függetlennek tűnő Kulturális Javak Bizottsága nem támogatta az állami védelmet, a másik kettő, a Műtárgyfelügyeleti Iroda – elsőfokon - és a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ – másodfokon – ítészei viszont 2016. februárjában védetté nyilvánították a Golgotát. Ennek egyenes következménye, hogy a jelenlegi tulajdonosa nem viheti ki az országból a képet, mert azt a magyar állam túszul ejtette, mondván: vagy eladja nekik annyiért, amennyit ők kínálnak, vagy marad és pont. Különös módja ez az alkunak, mondhatnánk orbáni.  

Azért itt álljunk meg egy pillanatra és képzeljük az eladó szerepébe magunkat. Biztosan valamennyi olvasó adott már el ezt-azt, remélhetőleg nem olyan „agyafúrtan simlis” vevőnek, mint az emberünkkel megesett. Mit szóltak volna a fentihez hasonló eljáráshoz?

Pákh úr mindazok ellenére, ami vele megesett, megőrizve higgadtságát - legalább ő tartja magát egy európai értékrendhez, mert bízik még a jogállamiságban - bíróságon támadta meg a határozatot, mondván, hogy nem szakmai, hanem politikai ítélet született. Nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy amennyiben megítélése szerint jogsértő ítélet születik – vagyis a festmény túszként a debreceni Déri Múzeumban marad – akkor nemzetközi bírósághoz fordul.

Csak reménykedhetünk, hogy a független döntésre jogosultak átérzik, hogy ítéletük nemzetközi nyilvánosságot kap, és – ha ez lehetséges – teljes odafigyeléssel és csupán szakmai alapon hozzák meg azt, mert az, hogy valamit egy magyar ember alkotott, még nem elégséges jog az alkotás kisajátítására. Gondoljunk csak a Budapesten, 1906-ban született Goldmark Péter Károly találmányára, a színes televízióra. Az sem magyar találmány csak azért, mert itt született a feltaláló. Visszatérve a Golgotára(hoz): egy műalkotás azé, aki korrekt módon megvásárolta, és nem zabrálta, amire a mostani magyar kormány készül.

BolDiZsár

Ui.: Pákh úr azt nyilatkozta 2016. szeptember 19-én a Klubrádióban, hogy bármi legyen is a bírói döntés, a Golgota marad Magyarországon, nem kívánja elvinni az országból. Ha nem kapja meg az erkölcsi és anyagi kárpótlást, akkor letakarva, amennyiben igen, akkor kiállítva láthatja továbbra is a közönség.