Nem árt tisztában lenni azzal, hogy bármelyikünknél beüthet a krach, és akkor minden segítség életet menthet.

„Kígyózó sor várja a Blaha Lujza téri ételosztást. Ez a kép terjed minden karácsonykor a közösségi oldalakon. Amit a liberális média 2010 előtt a “jópofa” krisnások akciójának tartott, most az Orbán-kormány “szegényellenes” (igazából szegénység ellenes) politikáját hivatott igazolni. Megszokott dolog, hogy a liberálisok kiszolgáltatott emberek szívfacsaró képeivel akarják a felső 1% érdekét eladni. Sajnos még mindig van, akit sikerül ezzel beetetni.”  - írja itt-ott értelmezhetetlen mondatokkal Kiszelly, aki szemlátomást maga sem érti, miről prédikál.

Átlátom, hogy a fizetésért meg kell dolgozni, de lehetne ezt legalább a gerinc minimális megtartásával is. Nem nagy dicsőség a földön fekvőket és a sorsukon enyhíteni akarókat együtt alázni.

Egy másik helyen nem átallja a legcinikusabb, leggonoszabb mondatot se leírni:

 „A könnyzacskókat kell támadni! A recept persze egyáltalán nem új.”

Kicsit sem kedves Kiszelly úr! Ön szerint a nyugdíjasoknak közpénzből kiosztott alamizsna esete milyen kategória? Jó, persze tudom, hogy a fidesz-gépezet itt messze nem jótékonykodni vágyott, csupán egy utolsónak tűnő pénz-injekciót nyomatott, na nem a nyugdíjasoknak, á dehogy, még év vége előtt az utalványt kibocsátó Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-nek, – amely cég állami tulajdonban van. Köztudott, hogy a cég mérlegadatai alapján az Erzsébet-utalványok után 7% körüli érték jut vissza a kibocsájtó zsebébe. Ezzel a kétfenekű dobra hajazó újabb ördögi terv beteljesülésének lehettünk tanúi, hiszen a Dr. Guller Zoltán miniszteri biztos által üzemeltetett cég igencsak szép karácsonyi ajándékkal lett gazdagabb, ráadásul a komoly választói réteg egy részét is meg lehetett vele szólítani.

A továbbiakban  persze belerúg a szöveg a nagyon elmúlt baloldali kormányokba is, összemosva őket a Kádár-rendszerrel:

„A Kádár-rendszer és az 1990 utáni balliberális kormányok “lefele” nivelláltak, azaz a felső- és középső rétegektől vettek el pénzt, életesélyt, erőforrást, és azt lefele osztották vissza. Az eredmény ismert: A szegényeket nem sikerült tartósan felemelni, miközben a teherviselő rétegek igazságtalannak érezték a terhek megosztását.”

Adni – persze a sajátból, nem a közéből, legyen az Magyar állampolgár, vagy Európai Uniós – mindig jó dolog. Annak is, aki adja és annak is, aki kapja. Nehogy azt gondolja a szösszenet írója, hogy az a rengeteg ember, aki sorban állt és áll egy tál meleg ételért, vagy a csomagokért, kevesebbet ér nála, vagy ostobább és megérdemli a sorsát. Egyszerűen ilyen a pillanatnyi élethelyzetük. Nem tudok annál szívszorítóbb érzést elképzelni, amikor a gyereknek azt kell mondani, hogy „nincs mit enni”, és így van ez még akkor is, ha Kiszelly, ez a sötét fidesznyik úgy is gondolja erről a mondatról, hogy nem más ez, mint a „könnyzacskók támadása”.

Ki kellene próbálnia, – és nem csak neki, hanem a többi tettestársának  is – hogy milyen érzés az, amikor korog a gyomor, de nem telik betevőre!

Ha már a magyar kormány nem tesz semmit, akkor különösen felháborító, hogy bértollnokaival még azokat is megtámadtatja, igyekszik lejáratni, akik helyette a saját adózott jövedelmükből pénzt, időt, törődést fordítanak a rászorulók sajnos egyre növekvő tömegeire.

2016 decemberében a Fidesz-igyekezet ellenére sem maradt érzéketlen a magyar nép nagy része, a BBM aktivistáin keresztül az általános iskolások és a sokszor utált multik is beszálltak melléjük segíteni, így „silányultak” mind „liberálissá” – legalábbis a fidesz-szócső olvasatában.

Kiszeli, így zárja szégyenletes sorait:

A kijózanító végszó után az jutott eszembe, hogy megérdemelne – ha kicsit megkésve is -  egy szépen becsomagolt Értelmező kéziszótárt a karácsonyfája alá, igazi könyv formában, hátha felüti az alfabetikus iránymutatót – ha tudja használni – és kibetűzi a „liberális” szó jelentését, akkor talán a továbbiakban tartózkodik majd az efféle ostoba irkafirkáktól.

Mátrai Anna

Három gyerekem van – emlékszem – rengeteg estét, éjszakát izgultam át, nem ritkán nekiindultam a világnak, hogy a pesti belvárosban megkeressem egyiküket, aki nem hallotta a nagy bulizás közepette a telefonját, és így nem tudott nálam lejelentkezni. Szerencsére ők megúszták, és lévén már „éltesek” az éjszakai kimaradásokhoz - meglett családanyák-apák - manapság már ezért legalább nem kell összeszorulni a gyomromnak esténként.

Tisztában vagyok azzal, hogy ilyen dolgok az én gyerekkoromban, az átkosban is történtek, és a megszépítő messzeség okán, vagy, mert tényleg így volt, ritka kivételként szörnyülködtek ilyesmin a szüleim. Pörög a világ, és benne a bűnözés, az agresszió, a kivagyiság hangsúlyozása lett bizonyos körökben a menő, a követendő. Mindenhonnan nyomul ránk a hamis tudat és azt sulykolja, hogy minden vélt vagy valós bajunkra az agresszió, az önbíráskodás a megoldás. A „beszéljük meg” metódusa elvetett, lenézett liberális baromsággá minősült azok szemében, akiknek - mi tagadás - egyik idolja éppen a napokban agresszió áldozatául esett fiatalember apja. Ez a felelőtlen csoport az, amely egyre nagyobb sikerrel tör fel, ők lettek a megmondó emberek „média-szerte”, ők fröcsögik szét a gyűlöletet, és annak hitét, hogy  aki nincs velük egy véleményen, nem csak, hogy nem magyar, de lassan-lassan már nem is létezik.

Nincs mit meglepődni azon, ahol az az ország tart, amelynek a minden demokráciát is elsikkasztó kormányfője, már több, mint egy évtizeddel ezelőtt kimondta a  tutit:

 „ Nem lehetünk, és nem is leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékbe”,

márpedig az ő felfogásukban, csak az a hazafi, a haza képviselője, a ki vele tart.

Gondoljunk csak bele, mit mondott még többek között, a fentebb már idézett beszédében 2002 májusában, az elvesztett választás után az övéinek a budai várban Orbán Viktor:

 „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Most az összefogás a legfontosabb. Április 7-e estéjén csak azt éreztem, hogy vesztettünk. Időt, teret, lehetőséget, lendületet és talán egy kis hitet is a folytatásban. Aztán két felemelő, erőt adó, lélekgazdagító hét után már tudtam, bár ellenfeleink alakíthatnak kormányt, a legtöbbet mégis mi nyertünk. Barátaim, április 7-én örökre megnyertük egymást! Most tehát az összefogás a legfontosabb, hiszen ez a legnagyobb erőnk.”

Igen, örökre egymást, összefogást, ám, hogy mi mellett, arról már akkor is hallgatott a szónok.

A fentiek, és sok más hozzájuk hasonlóan hazug mondat nemcsak elhangzott, bele is vésetett a lelkekben, pedig soha nem vezethet jóra, ha a hatalom elhiszi, hogy csak ő birtokolja a Bölcsek kövét, ezzel azt sugallva, hogy létezik tökéletes döntés, és így, aki az erőszak mellett dönt, és ne adj isten még velük is van, nem tévedhet.  Gyerekeink – amennyiben otthon nem erre buzdítják őket a szülők – nem tanulnak meg érvelni, beszélgetni, végighallgatni mások, az övéktől eltérő véleményét és az így szocializálódó nemzedék - fogalmazzunk finoman - kevéssé kiművelt tagjai, tömegesen képződnek(alul) nagyon könnyen nyúlnak az agresszióhoz. Amikor pedig ez bekövetkezett, már be is érkeztünk az új évadba, oda ahol, az emberek  szívesebben veszik elő az öklüket, mint az olykor nem is létező érveiket.

Visszatérve Bayerhez, együtt érzek vele, szörnyű, ha az ember gyerekét bántják. A lapban - ahol dolgozik - közölt reakciója végkövetkeztetésével azonban egyáltalán nem tudok egyetérteni. A támadók, akik brutálisan megverték a fiát, megérdemlik a szigorú büntetést, amit a törvény kiró az ilyen tettért, azonban a sorok közé betüremkedő „vérbosszú” gondolata és a cigányság, mint egy a kollektív felelősség belekeverése a dologba, elfogadhatatlan, de sajnos jellemző Bayer eddigi munkásságára is..

A publicistának  legalább ebből a jelből le kellene vonni a tanulságot, hogy az erőszaknak nincs szeme, az erőszak tevő szemére pedig hályog száll. A tömegek vakká, elvakulttá (?) tételében maga Bayer Zsolt az egyik legfőbb közreműködő, hiába próbálja most elterelni a figyelmet arról, hogy az ország, vagy, ahogy ők nevezik: a nemzet feldúlásában, lelki kettészakításában, és annak könyörtelen sulykolásában, hogy a szemben álló nem érdemes könyörületre, ő maga hirdeti a leghangosabban, olyan hangerővel, amellyel még  barátját és miniszterelnökét, a gyűlöletkeltés másik apostolát is megelőzi.

Ja és tévedés ne essék, nincs „még két életed.

Breking:

A rendőrség példás gyorsasággal állította elő a férfit, aki társaival megtámadta a publicista fiát.

Mátrai Anna