Pokoljárás kezdete

Milyen út vezette a negyvenes években a sárospataki Református Gimnázium diákját az ellenállási mozgalomba?

Tiszaladányban volt egy népírói est, amin én - a pataki diák - Veres Péter verseit szavaltam, Veres - meg is írta, hogy Vitányi Iván szavalta legjobban a verseimet – majd amikor országos nagygyűlést tartottak 1943 nyarán, szintén szavaltam egy Veres Péter és egy József Attila verset. Ez annyira megtetszett a helyi szocialistáknak, hogy már „elvtársnak” is szólítottak. Hazautaztam Sárospatakra és azt mondtam a gimnáziumi tanáromnak, aki a nagy könyvtárat vezette, hogy ha már így alakult, szeretném megtudni, mi is az a marxizmus, Ő azt javasolta, hogy legjobb, ha a Kommunista Kiáltvánnyal kezdek.

Az igazi története azonban az 1944-es német megszállással kezdődött.

Akkor jöttem fel Pestre, az egyetemre, ahol megalakult az ellenállási bizottság, aminek egyik vezetőjét már ismertem, ő volt a Népíróknál a kommunista párt megbízottja. Azt mondta, hogy olyan emberre van szükségük, mint én: „úgy nézel ki, mint egy úri gyerek, nem látszol kommunistának”. Arra az egyre kért, és tudom, ez ma nagyon viccesen hangzik, de akkor fontos volt, hogy viseljek sapkát, mert arról ismernek meg és tudják, hogy közéjük tartozom. Később futár lettem, és nagyon sok fontos információt szállítottam. Más feladatim is voltak, egyszer például kiküldte Pesterzsébetre, ahol dolgozott egy csoport, amelyiknek a vezetőjét elfogták, az volt a feladatom, hogy keresnem meg a helyettesét, hogy ismét élő lehessen a kapcsolatuk a központtal. A küldetések során, felvettem az úri fiús ruhámat, ha rendőr állított meg, megmutattam az egyetemi igazolványomat, és mondtam, hogy megyek, mondjuk a nagybátyámhoz, majd felkerestem azokat, akiket kellet.

Tizennyolc évesen azonban úri fiú külső ide, úri fiú külső oda, lebukott.

Egy osztálytársam jelentett fel, aki a Gestapo ügynöke volt. 1944. december 5-én fogtak el és rettenetesen megkínoztak. 10-én tettek át a Margit körúti fogházba, ahonnan a rabokat, köztük természetesen engem is, 12-én áttelepítették Sopronkőhidára.

Bajcsy-Zsilinszky Endre mártíromsága

Ott ismerkedett meg Bajcsy- Zsilinszky Endrével, vagy ez már egy régebbi kapcsolat volt?

Az átszállításkor, így hozta a véletlen, egymással szembe ültünk akkor találkoztunk először. Érdekes epizódja volt ennek az utazásnak, hogy amikor Győrnél voltunk, az egyik csendőr - történetesen egy tápéi fiú – azt mondta, hogy „Zsilinszky úr, jó lenne, ha maga most elmenne! Ha leszáll és eltűnik, mi nem szaladunk ön után. A többit bízza ránk.” Bajcsy azt válaszolta, hogy „nem, én felkészültem mindenre, vállalom a halált, maradok.”

Ez így eléggé teátrálisan hangzik.

Ma talán, de akkor olyan időket éltünk, ami nagyon súlyosan hitelesített egy ilyen mondatot, nem is beszélve a mártírhalálról, ami néhány nap múlva várt rá. Elérkeztünk tehát Kőhídára, ahol úgy alakult, hogy a második emeleten egymás melletti cellába kerültünk. Éjszaka kopogás majd dörömbölés hallatszott a falon, nem értettem. Másnap reggel, amikor kiadtuk a küblit, – akkor még a börtönökben nem voltak angolvécék – amibe elvégeztük a dolgunkat, azt mondta nekem, hogy „édes fiam, ha kopogok, tapasszad a füled a falra és meg fogod hallani mit, mondok. Amikor befejezem, újra kopogok, akkor tudsz válaszolni.” Jó néhány éjszakát beszélgettünk így át.

Mi volt a téma?

Az aktuális helyzet. Elmondta, hogy biztosan tudom, min ment keresztül, hogy ő egykor lelkes fajvédő, zsidó gyűlölő volt, de rájött, hogy tévedett, hogy Magyarországnak nem kell a fasizmus, hogy Magyarországnak demokrácia kell, vagy ha úgy alakul, akkor a szocializmus, de a fasiszta diktatúra, a fajelmélet semmiképp. Aztán kérdezgetett arról, hogy vagyok, mit csináltam, ki is az, akivel beszélget.

A Zsilinszkyvel töltött idő kicsit iskola is volt egy fiatal fiúnak.

Nekem folyamatosan nagyon jó tanítóim, iskoláim voltak. Veres Pétertől Németh Lászlón keresztül Pálóczi Horvát Lajos nagybátyámon át, aki tizenöt nyelven beszélt, népdalgyűjtő volt, szóval kiváló emberekkel érintkezhettem már akkortájt is.

Ebben a sorban is külön tantárgy lehetett Zsilinszky

Természetesen, akkoriban élt bennünk egy lehetséges hit, hogy a Szovjetunió is megváltozik. Lukács György is arról írt,- amiért bajba is került a Szovjetunióban -, hogy új szakasznak kell következnie, a demokráciának. Hivatalosan ezt is mondták, amikor megjöttek, Rákosi is azt mondta, hogy népi demokrácia következik, de azt akkor még nem kötötték az orrunkra, hogy szerintük a népi demokrácia új formája a proletárdiktatúra.

Térjünk vissza Bajcsyhoz!

December 24-én hajnalban ordításra lettünk figyelmesek, azt kiabálta valaki, hogy „távirat”. Akkor érkezett a parlamentből a távirat, hogy jóváhagyták Bajcsy-Zsilinszky kivégzését. Nagy mozgás támadt. Miközben kitettük a küblinket, mondta nekem, hogy most kivégzik, és rám, ránk hagyja az országot. Ez után fejeződött be az egyik legfontosabb magyar demokrata mártíriuma.

Ehhez a mondathoz nagyon kellett hinnie önmagában, és a hagyományozás jogában.

Zsilinszky szimbolikus figura, megjárta az utat, jobban, mint bárki más, hiszen a legelszántabb fajvédő prefasiszta, de teljesen fasisztoid jellegű társaságból indult. Példa erre az állításra, Áchim András szocialista parasztpolitikus meggyilkolásának ügye is, amit ugyan nem ő követte el, hanem a testvére, de ő magának sem volt ellenére. Egy szó, mint száz, Zsilinszky nagyon messziről érkezett a demokraták közé. De megérkezett, és attól kezdve az értékrendje, és szinte minden gondolata megváltozott. Ellene volt a zsidóellenes törvényeknek is, az újvidéki vérengzésnek is, a németekkel is szembe fordult. Valóban felismerte a demokrácia - aminek az elveit tökéletesen a magáévá tette - szükségességét. Ezért szimbolikus a jelentősége. Ez történt Nagy Imre esetében is, aki az ellenkező oldalról, a kommunista vakhitből érkezett, és jutott el ugyan ide.

Szabadulás

Beszélgetésünk első részét, zárjuk azzal, hogy miként sikerült szabadulnia Sopronkőhidáról!

Behívott egy vizsgálóbíró, aki nem volt fasiszta, csak bezupált ügyvéd, és nagyjából azt mondta:

„Felhívom a figyelmét arra, hogy a Gestapo a nyomozása eredményéről nem küldött el semmit, ezért az kerül a bíróság elé, amit most vallani fog. Kérdezem ezért először: részt vett az ellenállásban? Azt válaszoltam, hogy igen, részt vettem. Kedves fiatalember, most mondtam - kezdte újra most már szájbarágósabban - hogy semmilyen anyag nem érkezett önről, és most azt fogjuk ide a vallomásba beírni, amit mond. Még egyszer kérdezem tehát: részt vett az ellenállásban? Másodjára persze már nemleges választ adtam. Jó – válaszolta, és kitöltötte az űrlapot.”

Ezek után a bíróság, mert nem jelentettem az előttem folyó szervezkedést kötelességmulasztás címén egy hónapra ítélt, majd szabadultam. Hasonló helyzetben volt Lázár Vili bácsi is, aki nyakig benne volt a kommunista pártban, József Attila, Fejtő Feri barátja volt és később a földreformnál is nagy szerepet játszott. Ő is akkor szabadult, mint én, eltöltöttünk egy napot egy munkásszálláson, majd eljutottunk Sopronba, és később Győrbe, ahol hosszú ideig voltam, de ez valóban már egy másik történet kezdete.

 (A beszélgetés következő - befejező része - hamarosan)

Elie Wiesel a holokauszt, más szóval a Soá után először  2009-ben, Oberlander Báruch és Köves Slomó rabbik meghívására, a Chabad Lubavics (ortodox zsidó csoport, a Chaszidizmus fontos irányzata) sikeres magyarországi megtelepedése 20. évfordulójának ünnepére érkezett  Magyarországra.

Az író nagyon szigorú feltételeket szabott a látogatás - amelynek sajtófőnöke lehettem - lebonyolítására, és ezekhez végig tartotta is magát néhány kivételtől eltekintve, és éppen ettől, a kivételek természetes megélésétől volt igazán emberközeli.

Soha nem találkoztam még ennyire következetes emberrel, mint amilyen Ő volt, ma sem tudom, hogy nem tudta, vagy nem akarta egyetlen percre sem feledni, amit a koncentrációs táborokig vezető út, az antiszemitizmus jelentett.

Mi sem bizonyítja jobban következetességét, mint az a tény, hogy a látogatás után alig néhány évvel, 2012-ben, amikor hírét vette, hogy Nyírő József írót, a nyilas parlament tagját, megkísérelték újratemetni, és e cirkuszban tevékeny részt vállalt Kövér László a magyar parlament elnöke is, nagyon kemény hangú levél kíséretében azonnal visszaküldte a 2004-ben átvett Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.

Szigorúsága ellenére is életvidám, kedves ember volt, akinek már a jelenléte is gondolkodásra késztetett mindenkit. A megadott időpontban egymást követték nála az újságírók,  ő hallatlan türelemmel válaszolgatott még akkor is, amikor már jól látszott, hogy elfáradt. Sok évtizedes pályám ellenére, a vele töltött napokban nyert igazi értelmet a mondás, hogy „nincs ostoba kérdés, ha okos a válasz.”

Több akkori meghatározó politikussal, így Bajnai Gordon miniszterelnökkel és Sólyom László köztársasági elnökkel is tárgyalt. Bajnait arra sarkallta, hogy tegyék végre szabadon kutathatóvá a zsidósággal kapcsolatos anyagokat, Sólyom Lászlótól pedig azt kérte, lépjen fel a Holokauszt-tagadás törvényi bűntehetőségéért. (Mind a két kérdés, kérés ma is legitim).  Viselkedésével pillanatok alatt elmosott minden különbséget, így a beszélgetéseken szinte lehetetlen volt megállapítani, ki fogad, kit? - mert mindig csak az volt érzékelhető, hogy két EMBER - így csupa nagybetűvel - fontos dolgokról beszélget.

Elie Wiesel az itt töltött két nap alatt két nagy ívű beszédet is mondott, egyet a parlamentben, a „Magyar – zsidó együttélés a közös jövőért” című konferencián, bár ekörül adódott némi gond, mivel valamelyik sajtótermék durván minősítette nem csak őt magát, de munkásságát is, amit amerikai sajtótitkára közölt vele. A másik beszédét a Hit Gyülekezete meghívására, a Hit Parkban, több mint 10.000 ember előtt mondta el.  A parlamentben a túlélők felelősségéről és a holokauszt-tagadás súlyos következményeiről is beszélt, a Hit Parkban viszont a keresztény-zsidó - nem csak - párbeszéd, de együttélés fontosságát is hangsúlyozta.

Végezetül álljon itt ebből a beszédből egy mondat, amely hitem szerint nem csak nekünk, magyaroknak, de az egész világnak sorvezető lehet:

Magyarország mély erkölcsi válságon megy keresztül. Ne engedjék, hogy a múlt undok kísértetei visszahozzák a múlt szörnyűségeit! Ne engedjék, hogy az antiszemitizmus teret nyerjen!

Elie Wiesel

1928. szeptember 30. Máramarossziget - 2016. július 2. New-York

Legyen könnyű neki a föld!

Ez a tragikus történet is - mint annyi minden mostanában - túlmutat önmagán, hiszen a biztosítási kártérítés összege járna, amit kap a család, az viszont egyéni megítélés apján kerül megállapításra.

Olyan tragédia történt a Hortobágyon, amivel tilos nemcsak viccelődni, de ironizálni is, így azután körülírás helyett egyszerűen kijelentem: ez a kormány és az elődje is - ami szintén ez volt - úgy döntött, legyen  mindenki kiszolgáltatott. És így is lett. Ezt igazolja a katonák esete is, akik azóta kegyelmeséknek kiszolgáltatva élik - és mint a szomorú ábra mutatja - halják „életüket”.

Szóval, drága volt a biztosítás, ugye Hende úr? Nem futotta rá, másra kellett a pénz? Talán kis kiruccanásokra a titkárnőből később rövidke, megnevezhetetlen - mert a jó ízlés e téma kapcsán tiltja - státuszú átmenet után feleséggé emelt hölggyel?

Annak idején egy ország mosolygott  keserűen,, amikor meglátta a távolt kémlelő Hendét kezében egy távcsővel, amelyen rajtafelejtette a lencsevédő kupakot. Akkor még azt hittük, véletlen hiba történt, mára kiderült, hogy Ő így, azaz csukott szemmel döntött fontos ügyekben, és kicsikben egyaránt.

Az utód Simicskó lovagiasságáról legyen elég annyi, hogy rögtön közhírré tetette,  nem ő, - á dehogy! - az elődje mondta le a biztosítást, ő viszont most túlfizet. Nagyvonalú fiú ez, persze  a mi pénzünkből, akkor, amikor erre találta ki az emberiség több száz éve a biz-to-sí-tó – lassan mondom, hogy fideszék is értsék – társaságokat.

Ebben az országban lassan semmi nem jár a polgároknak, minden - illetve dehogy minden, egy-két dolog -átcsordogál a kötelező zónából az „egyéni elbírálás alapján adható-ba”, és akkor majd mondhatjuk, hogy megálljunk! - mert, mert…. „a magyar reformok működnek”.

A miniszterelnökséget vezető miniszter azt találta mondani a kormány infón, hogy ha arra kerülne a sor, nem tudna jó szívvel az Európai Unióban maradásunkra voksolni.Mi történhetett a miniszterrel, akihez az Unióból érkező milliárdok elosztása és felügyelete is tartozik? Hőgutát kapott, vagy neki a kormányinfó a taxija, és ahogy Tiborcz István ott szórja el az agyát, ő itt érzi úgy, hogy már bármit megengedhet magának

Lázár (de nehéz befejezni a megszólítást, na jó legyen, nem bánom) Úr! Hogy is van ez, mit osztogatna kelmed a haveroknak, ha nem fújna be folyamatosan nagyobb, szabad szemmel is jól látható összegeket Brüsszel irányából az államkasszába a nyugati-szél?

Arról már ne is beszéljünk, hogy ahol a mondat elhangzott, azt úgy hívják: KORMÁNYINFÓ, és nem úgy, hogy Lázár-infó. Ez utóbbinak otthon, vagy az árnyas kocsma-kertben, barátok, és nem újságírók között a helye, vagy mit tudom én, mondjuk egy méregdrága, - mármint a mi pénzünkből az - 100 csillagos londoni hotel félhomályos bárpultja mellett valakinek a szemébe nézve, de semmi esetre sem az ország házában.

Ez a kormányinfós magánvéleményesdi olyan, mintha én most, itt a nappalimban azt írnám, hogy „kormányzati véleményem szerint”, és itt jönne egy hatalmas baromság, vagy isten ne adj, hazugság. Egy kormányzati tényezőnek a magánvéleménye is maximum kormányzati- magán, és ennek a fogalomnak annyi értelme van, mint mondjuk annak, hogy: üvegből készült bádogdob.

Az elejtett szónak is komoly hatása lehetett, hiszen a talpas nép, aki az illetőből él, már zengi is a dalt. Semmi nem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Lázár-féle pökhendi baromsághoz, az ő jobb keze, Kovács (és sikerült?) Zoltán már másnap rácsatlakozott, és egy televízió műsorban arra kérdésre, hogy ha esetleg nálunk is referendumot tartanának a kilépésről, hogy döntene, valami olyasmit válaszolt, hogy ha csak az Európai Unió elhibázott migrációs politikáját venné figyelembe, akkor a kilépésre szavazna.

Egy szó, mint száz: Lázár szinte biztosan főnöke beleegyezésével fújta meg a kürtöt, és a vadászebek már indulnak is - úgy, ahogy egy kutyától elvárható – célirányosan, semmi másra nem figyelve.

A Városi Kurír megkérdezett néhány közéleti szereplőt és politikust, hogy van-e az ügyben magánvéleménye, és ha igen, mi az:

Horváth Csaba MSZP:

Ha egy politikusnak elválik a magánvéleménye a hivatalostól, az már önmagában tudathasadás, és kezelni kell. Az uniós tagságról tett Lázár-féle kijelentésről csak annyit, hogy az elmúlt napokban nagyon sok kormányzati szereplő nyilatkozott hasonlóan, márpedig, ha egy EU-tag ország vezetői így gondolkodnak, - különösen a jelenlegi helyzetben - akkor azok alkalmatlanok az ország vezetésére, és le kell mondaniuk.

Vadai Ágnes, Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője:

Az, hogy erről Lázárnak magánvéleménye van, és hogy ilyen, őt minősíti. Nekem magánvéleményem politikai kérdésekről nincs, arról igen, hogy kell a tejbegrízt készíteni.

Dr. Orosz Csaba, egyetemi docens:

Természetesen a kormánytagnak is lehet magánvéleménye, de ha ez előtör, azonnal mondjon le!

Ignácz József, Besence független polgármestere:

A kormányinfó nem a magánvélemények elmondásának a helyszíne, azt egy politikus a pártjában, belső vitákban, vagy egy sör mellett a kocsmában mondja el.

Tarjányi Péter, biztonságpolitikai szakértő:

Szerintem ez a „magánvélemény” nem magánvélemény. Lázár annál ugyanis sokkal okosabb, mint, hogy ne tudja, ha elhajolnak azok elől a források elől, amelyek az EU-ból jönnek, akkor nem tudják működésben, mozgásban tartani az országot, amelynek szinte egyáltalán nincsenek saját forrásai. Ez egy sokadik kommunikációs gumicsont.

Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért szóvivője:

A politikus magánvéleménye addig az, amíg megmarad családi, baráti körben, ha azonban a sajtó nyilvánossága előtt mondja ki, akkor „elveszti magánvélemény jellegét”.  Lássuk be, hogy amikor a miniszterelnökséget vezető miniszter és másnap a kormányszóvivő gyakorlatilag ugyanazt nyilatkozza, mint magánember az uniós tagságról, azt nehéz magánvéleménynek tekinteni. Ez tudatos kampánylépés, nem Lázár improvizálása, így akarják emelni a tétet a Brexit kapcsán az őszi népszavazás előtt. Ez a nyomdafestéket eltűrő véleményem. Az az érzésem, hogy október 23-án tetőzik majd mindaz, aminek most a kezdetét érzékeljük. Aztán előkerül egy új gumicsont.

Tamás Tibor, újságíró:

Én már az Antall kormány idején sem hittem el azokat a mondatokat, hogy „Én nem, mint kormánytag, hanem mint magánember voltam ott Horthy Miklós újratemetésén.” Ennyit a politikusok magánvéleményéről.

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője:

Lázár nem tud magánvéleményt mondani a háta mögött Magyarország kormányával, Magyarország minisztereként. Amit megfogalmazott, az nem magánvélemény, hanem egyértelműen kormányálláspont.

Karsai Katalin, a Magyar Taxis Szakszervezet ügyvivője:

Ha egy miniszternek a magánvéleménye szöges ellentétben áll a kormány hivatalos véleményével, akkor az egyik mellett le kell tennie a voksot, és emelt fővel vállalni annak minden következményét, de nem akarok talányos lenni: ha egy EU tagország minisztere úgy véli, kívül tágasabb, akkor mondjon le!

Szaniszló Sándor, az MSZP fővárosi képviselője:

Jancsó Mikós 1976-ban Olaszországban forgatott filmet „Magánbűnök, közerkölcsök” címmel, én ezt aktualizálnám a jelenlegi helyzetre: Magánpénzek, közerkölcsök.

Sebestyén Eszter, Ligetvédő aktivista:

Azt gondolom, hogy közszereplőnek nincs magánvéleménye, a kormányinfón pláne, hisz ott a kormány nevében nyilatkozik.

A miniszterelnök veje, unokájának apja tegnap éjfél körül a családi vállalkozásban működő Fröccs Teraszról tovább indult az éjszakába - számoltak be többen is az esetről. Bevágta magát egy taxiba és bemondta az egyik margitszigeti szórakozóhely címét.  A taxi ura ekkor megkérdezte, hol akar kiszállni, mert a szigetre nem hajthat be, mire érkezett a válasz, hogy a lehajtónál. A sofőr közlésére, miszerint ott is tilos a megállás, így folytatódott a párbeszéd:

       - Állj csak meg ott, b….meg!

       - De nem lehet, mert be van kamerázva, és én nem akarok szabályt sérteni - mondta ekkor még csendesen a „lebazmegelt” pilóta.

       - Tudod b….meg, ki vagyok én?

       - Nem b….meg, emelte meg a hangját ekkor már a sofőr is.

       - Majd megtudod,ha  kirúgatlak! - süvöltötte az ifjú nemes, vagy azért mert akkor vette agyra, hogy van e honban olyan ember, aki nem ismeri fel, vagy mert egyébként is régen elszokott attól, hogy neki valaki nemet mondjon.

       - Szállj ki azonnal! - ordított ekkor már - átvéve a stílust - a vezető is, ettől a hangtól viszont Tiborc annyira berezelt, hogy majdnem kitépte az ajtót, úgy menekült.

Különös dolgok történnek mostanság az országban, és nem csak az éjszakában, de a mindennapokban is, hiszen az új uralkodó osztály úgy érzi, már bármit megengedhet magának, csalhat, lophat, hazudhat, elfelejthet beírni az adóbevallásába csekélyke 1 milliárdot, nem kell megjelennie a kihallgatáson még akkor sem - sőt különösen akkor nem - ha az OLAF, az Európai Csalásellenes Hivatal kéri. Elhajthatja az érdeklődő újságírókat, lenézheti, etetheti a választót, beépítheti a Város Ligetet, magánpénzzé konvertálhatja a közét, amely így „elveszti közpénz jellegét”, átépítheti a múltunka,t felülírhatja a történelmünket.

Egy szó, mint száz: elvesztették a veszélyérzetüket, és alulműveltségük folytán Petőfit sem ismerik, ezért - csak, hogy ne mondhassa senki, hogy nem tudott róla - álljon itt az alábbi néhány sor:

Petőfi Sándor

A nép nevében (részlet)

„Még kér a nép, most adjatok neki;

Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?”

Persze tudom, a tegnap esti taxis történet szinte semmi sem volt a fentiekhez képest, illetve dehogynem, egy tünet-együttes kicsiny, de nagyon jellemző és figyelmeztető eleme.