Ez a tragikus történet is - mint annyi minden mostanában - túlmutat önmagán, hiszen a biztosítási kártérítés összege járna, amit kap a család, az viszont egyéni megítélés apján kerül megállapításra.

Olyan tragédia történt a Hortobágyon, amivel tilos nemcsak viccelődni, de ironizálni is, így azután körülírás helyett egyszerűen kijelentem: ez a kormány és az elődje is - ami szintén ez volt - úgy döntött, legyen  mindenki kiszolgáltatott. És így is lett. Ezt igazolja a katonák esete is, akik azóta kegyelmeséknek kiszolgáltatva élik - és mint a szomorú ábra mutatja - halják „életüket”.

Szóval, drága volt a biztosítás, ugye Hende úr? Nem futotta rá, másra kellett a pénz? Talán kis kiruccanásokra a titkárnőből később rövidke, megnevezhetetlen - mert a jó ízlés e téma kapcsán tiltja - státuszú átmenet után feleséggé emelt hölggyel?

Annak idején egy ország mosolygott  keserűen,, amikor meglátta a távolt kémlelő Hendét kezében egy távcsővel, amelyen rajtafelejtette a lencsevédő kupakot. Akkor még azt hittük, véletlen hiba történt, mára kiderült, hogy Ő így, azaz csukott szemmel döntött fontos ügyekben, és kicsikben egyaránt.

Az utód Simicskó lovagiasságáról legyen elég annyi, hogy rögtön közhírré tetette,  nem ő, - á dehogy! - az elődje mondta le a biztosítást, ő viszont most túlfizet. Nagyvonalú fiú ez, persze  a mi pénzünkből, akkor, amikor erre találta ki az emberiség több száz éve a biz-to-sí-tó – lassan mondom, hogy fideszék is értsék – társaságokat.

Ebben az országban lassan semmi nem jár a polgároknak, minden - illetve dehogy minden, egy-két dolog -átcsordogál a kötelező zónából az „egyéni elbírálás alapján adható-ba”, és akkor majd mondhatjuk, hogy megálljunk! - mert, mert…. „a magyar reformok működnek”.