A csoport - amelynek tagjai többek között Heller Ágnes filozófus, Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere, Weiss János filozófus, Erős Ferenc szociálpszichológus, Dalos György író és, ahogy régen mondták: „még sokan mások - először petíciót tett közzé az interneten a szobor védelmében, amit eddig közel 400-an írtak alá. A múlt hétvégén demonstrációt szerveztek – erről a Városi Kurír elsők között számolt be - a Szent István parkba. A hideg, de napfényes délutánon Heller Ágnes és Demszky Gábor mellett Kardos András, az éppen felszámolás alatt álló Lukács archívum munkatársa is felszólalt. A következő három hétben ugyan ott a „Slejm, a torkon ragadt politika”- csoport szervez összejövetelt „Ismerjük meg Lukács Györgyöt” címmel, majd ismét az eltávolítást ellenzők csapata következik.

Egyelőre azonban maradjunk még a múlt hétvégi délutánnál, itt került ugyanis szóba az is, hogy az elbontás határidejének közeledtével Tóth József - a kerület polgármestere - kérte Tarlós Istvánt, adja át Varga Imre művét a kerületnek, hogy méltó közterületen ismét felállíthassák. Tarlós azóta a rá jellemző „hózentróger-húzogató” stílusban nyilatkozott a kérésről, hozzá téve, hogy majd a közgyűlés dönt. Senkinek ne legyenek illúziói, a testület a kormánypárti és magát az eltávolítás gondolatát felvető Jobbikos tagok többségével  combos elutasítást jelent.

A „Tiltakozunk a Lukács szobor eltávolítása ellen csoport” - bízva a nyilvánosság erejében - mos az alábbi nyílt levelet küldte Tarlós Istvánnak, és valamennyi fővárosi önkormányzati képviselőnek, valamint a sajtónak.

                                                             Nyílt levél!

Tarlós István főpolgármester,

valamint valamennyi

fővárosi önkormányzati képviselő részére

Főpolgármester Úr!

Képviselő Urak és Hölgyek!

Mi, akik a főváros egyik fontos szobráért aggódunk, - csak zárójelben jegyezzük meg, hogy nem mellesleg féltjük a szobor által megszemélyesített Lukács György tudományos megítélését is, ám ezt a vitát most nem akarjuk nyitni - ezért levelünk hangsúlyozottan az általunk féltett műalkotásért, Varga Imre Lukács György szobrának megvédéséért emel szót.

Azzal sem foglalkozunk most, hogy ennek a városnak az elöljárói miért tették a szoborral, amit tettek, minket egyelőre egyetlen cél vezérel, hogy az alkotás - ha új helyen is, de - közterületen állíttassék fel, és ehhez igen jó alap, hogy a XIII. kerület, amennyiben megkaphatja, azt ismét felállítja. Azzal a sajtóban olvasott megfogalmazással, hogy a főváros nem akarja eladni a művet saját kerületének, nem tudunk mit kezdeni, hiszen ezt a szobrot 1985-ben egyszer már kifizették mindannyiunk közpénzéből, miért kellene újra fizetni érte - de ez is csak részletkérdés.

Mi, ennek a levélnek, vagy ha úgy jobban tetszik, a petíciónak az aláírói azt kérjük, ne tüntessenek el teljesen a fővárosból egy fontos műalkotást.

Azt kérjük tehát Önöktől, - mint a főváros képviselőitől - hogy adják át a szobrot annak a kerületnek, amely méltón kíván adózni a mű, annak modellje, és alkotója előtt.

Bízva abban, hogy rájönnek, hogy sem Lukácsot, sem a szobrot nem képesek a gondolkodó emberek közös emlékezetéből kitörölni, várjuk válaszukat.

https://www.peticiok.com/tiltakozunk_lukacs_gyorgy_szobranak_eltavolitasa_ellen

396 aláírója

Budapest, 2017. február 28.

Alig voltunk többen, - na jó, ez persze költői túlzás - mint azok, akik a fővárosi közgyűlésben támogatták a magát mostanság kínlódva, de eredménytelenül emberarcúra maszkírozó Jobbik képviselőjének javaslatát Varga Imre 1985-ben készült kiváló szobrának eltávolítására.

Először a Lukács-tanítványok legismertebbje, Heller Ágnes emlékezett egykori tanárára, akinek egyetlen előadása, „A történetfilozófia lényege Kanttól Hegelig” című, olyan hatással volt rá, hogy az addig fizikusnak készülő fiatal lány azonnal átnyergelt, - teszem hozzá a világ szellemtudományának  nagy szerencséjére -  a filozófiára.

„A szoborállítás és szoborpusztítás ennél a kormánynál tökéletesen ideológiai célokat szolgál, ami azt jelenti, hogy visszaérkeztünk a Kádár-korszakba, amikor ezt már egyszer megértük, ahogy a Rákosi időkben is. Visszaérkeztünk, déja vu-élményeim vannak, már sokszor álltam lerombolt szobrok helyszínén új szobrok felállításánál, úgyhogy azt hiszem, nagyon csúnyán ismételjük a történelmünket. (sicc) Lukács György esetében nemcsak kommunista múltja, de zsidó volta is alkalmassá tette arra, hogy példát statuáljanak vele.”

Heller Ágnes nagyon személyes, minden mondatában izzó, de tökéletesen pontos, és a tőle megszokott módon lényegre törő, rövid emlékezése után következett Kardos András, az éppen mostanság szétzúzott, megalázott Lukács-archívum – maga mondta így - egyik utolsó mohikánja. Kardos beszédének címe - „A racionális mag” - Lukács egyik kedvenc mondatának része volt.  Amikor szemináriumán valaki hozzászólt, kivétel nélkül mindig így kezdte a válaszát: 

„Abban, amit maga mond, van egy racionális mag.”

- majd persze akár egyetértett a hozzászólóval, akár nem, a maga olvasata elmondására használta fel a hozzászólást, de a mondatkezdéssel minden hozzászólót boldoggá tett, hiszen nem akárki, hanem LUKÁCS – így, csupa nagybetűvel - mondta, hogy van értelme annak, amit mond.

Kardos többek között arról is beszélt, hogy

„Az emlékezeti evidenciák megszűnésével, az emlékezet kultúráját felváltotta az emlékezet gyűlöletpolitikája, ami megakadályozza azt a kritikai vizsgálódást, amelyet éppen javasol. Assmann (Aelida Assmann: Rossz közérzet az emlékezés kultúrában Múlt és Jövő kiadó 2016)”

Beszéde vége felé ezt ajánlotta:

„A gyűlölködés emlékezetpolitikája helyett, az olvasás és az elemzés intellektuális és etikai élvezetében részesüljenek, éppen azért, hogy valóságos és autonóm módon tudjanak visszanyúlni Lukács Györgyhöz. A fővárosi közgyűlésnek mondom, hogy vonja vissza a döntést, és ha ez megtörténik, akkor rossz közérzetünk az emlékezéskultúrában egy fokkal csökken, és nekiláthatunk, az emlékezet- és a hagyománykritikai vizsgálatának, hogy egyszer majd eljuthassunk ahhoz a bizonyos „racionális maghoz”, sőt, a racionális mag racionalitásához.”

A program végső megszólalója Demszky Gábor mostanság a politikába visszarángatott volt főpolgármester arról beszélt, hogy még anno - szamizdatos korszakában - mennyit gondolkodott azon, hogy Lukács egyik, a kommunista időkben elhallgatott művét a „Bolsevizmus, mint erkölcsi probléma” címűt kiadja-e.. Előbb azonban még szólt arról a felháborító esetről is, hogy Tarlós István jelenlegi főpolgármester megtagadta Tóth József, XIII. kerületi polgármester kérését, – aki nem jelent meg az összejövetelen - hogy amennyiben lebontják a közpénzből állított szobrot, azt adják a kerületnek, hogy ismét felállíthassák egy közterületen.

Végül Demszky idézett néhány fontos részt Lukácsa fentiekben említett  1918-ban, követlenül a világ XX. századi első összeomlását követően írt esszéjéből:

„A rosszból nem származhatik jó, mert nem szabad hazugság által utat törni az igazság felé, mert mire odajutunk, hogy végre kimondhatjuk az igazságot, magunk is hazug emberré válunk, aki hiába mond igazat, soha nem lehet tudni, hogy igazat beszél-e.”

Majd Raszkolnyikovot idézi Lukács:

„Nem hazudhatjuk keresztül magunkat mindenen, hogy eljussunk igazságig."

A demokrácia – vált vissza Lukács gondolataira az idézet - emberfeletti lemondást, és önfeláldozást követel azoktól, akik tudatosan és becsületesen végig akarják csinálni, de ha talán emberfeletti lemondást is követel, nem megoldhatatlan,”

Demszky Gábor után csendes beszélgetés következett, - idegen az idegennel, ismerős az ismerőssel - hiszen itt egy közös cél volt a hívószó.

A rendezvényről egyetlen televízió, rádió sem tudósított, egyetlen fővárosi, vagy országos politikus sem méltatta figyelemre, nem tisztelte meg jelenlétével, csak mi, azoknak egy maroknyi csoportja voltunk ott, akiknek nemcsak a Lukács szobor, de a demokrácia is fontos.

Az elkövetkező hetekben minden szombaton délután két órakor a rendezvények lesznek a szobornál a szoborét, a demokráciáért.

Pálmai Tamás

Pokoljárás kezdete

Milyen út vezette a negyvenes években a sárospataki Református Gimnázium diákját az ellenállási mozgalomba?

Tiszaladányban volt egy népírói est, amin én - a pataki diák - Veres Péter verseit szavaltam, Veres - meg is írta, hogy Vitányi Iván szavalta legjobban a verseimet – majd amikor országos nagygyűlést tartottak 1943 nyarán, szintén szavaltam egy Veres Péter és egy József Attila verset. Ez annyira megtetszett a helyi szocialistáknak, hogy már „elvtársnak” is szólítottak. Hazautaztam Sárospatakra és azt mondtam a gimnáziumi tanáromnak, aki a nagy könyvtárat vezette, hogy ha már így alakult, szeretném megtudni, mi is az a marxizmus, Ő azt javasolta, hogy legjobb, ha a Kommunista Kiáltvánnyal kezdek.

Az igazi története azonban az 1944-es német megszállással kezdődött.

Akkor jöttem fel Pestre, az egyetemre, ahol megalakult az ellenállási bizottság, aminek egyik vezetőjét már ismertem, ő volt a Népíróknál a kommunista párt megbízottja. Azt mondta, hogy olyan emberre van szükségük, mint én: „úgy nézel ki, mint egy úri gyerek, nem látszol kommunistának”. Arra az egyre kért, és tudom, ez ma nagyon viccesen hangzik, de akkor fontos volt, hogy viseljek sapkát, mert arról ismernek meg és tudják, hogy közéjük tartozom. Később futár lettem, és nagyon sok fontos információt szállítottam. Más feladatim is voltak, egyszer például kiküldte Pesterzsébetre, ahol dolgozott egy csoport, amelyiknek a vezetőjét elfogták, az volt a feladatom, hogy keresnem meg a helyettesét, hogy ismét élő lehessen a kapcsolatuk a központtal. A küldetések során, felvettem az úri fiús ruhámat, ha rendőr állított meg, megmutattam az egyetemi igazolványomat, és mondtam, hogy megyek, mondjuk a nagybátyámhoz, majd felkerestem azokat, akiket kellet.

Tizennyolc évesen azonban úri fiú külső ide, úri fiú külső oda, lebukott.

Egy osztálytársam jelentett fel, aki a Gestapo ügynöke volt. 1944. december 5-én fogtak el és rettenetesen megkínoztak. 10-én tettek át a Margit körúti fogházba, ahonnan a rabokat, köztük természetesen engem is, 12-én áttelepítették Sopronkőhidára.

Bajcsy-Zsilinszky Endre mártíromsága

Ott ismerkedett meg Bajcsy- Zsilinszky Endrével, vagy ez már egy régebbi kapcsolat volt?

Az átszállításkor, így hozta a véletlen, egymással szembe ültünk akkor találkoztunk először. Érdekes epizódja volt ennek az utazásnak, hogy amikor Győrnél voltunk, az egyik csendőr - történetesen egy tápéi fiú – azt mondta, hogy „Zsilinszky úr, jó lenne, ha maga most elmenne! Ha leszáll és eltűnik, mi nem szaladunk ön után. A többit bízza ránk.” Bajcsy azt válaszolta, hogy „nem, én felkészültem mindenre, vállalom a halált, maradok.”

Ez így eléggé teátrálisan hangzik.

Ma talán, de akkor olyan időket éltünk, ami nagyon súlyosan hitelesített egy ilyen mondatot, nem is beszélve a mártírhalálról, ami néhány nap múlva várt rá. Elérkeztünk tehát Kőhídára, ahol úgy alakult, hogy a második emeleten egymás melletti cellába kerültünk. Éjszaka kopogás majd dörömbölés hallatszott a falon, nem értettem. Másnap reggel, amikor kiadtuk a küblit, – akkor még a börtönökben nem voltak angolvécék – amibe elvégeztük a dolgunkat, azt mondta nekem, hogy „édes fiam, ha kopogok, tapasszad a füled a falra és meg fogod hallani mit, mondok. Amikor befejezem, újra kopogok, akkor tudsz válaszolni.” Jó néhány éjszakát beszélgettünk így át.

Mi volt a téma?

Az aktuális helyzet. Elmondta, hogy biztosan tudom, min ment keresztül, hogy ő egykor lelkes fajvédő, zsidó gyűlölő volt, de rájött, hogy tévedett, hogy Magyarországnak nem kell a fasizmus, hogy Magyarországnak demokrácia kell, vagy ha úgy alakul, akkor a szocializmus, de a fasiszta diktatúra, a fajelmélet semmiképp. Aztán kérdezgetett arról, hogy vagyok, mit csináltam, ki is az, akivel beszélget.

A Zsilinszkyvel töltött idő kicsit iskola is volt egy fiatal fiúnak.

Nekem folyamatosan nagyon jó tanítóim, iskoláim voltak. Veres Pétertől Németh Lászlón keresztül Pálóczi Horvát Lajos nagybátyámon át, aki tizenöt nyelven beszélt, népdalgyűjtő volt, szóval kiváló emberekkel érintkezhettem már akkortájt is.

Ebben a sorban is külön tantárgy lehetett Zsilinszky

Természetesen, akkoriban élt bennünk egy lehetséges hit, hogy a Szovjetunió is megváltozik. Lukács György is arról írt,- amiért bajba is került a Szovjetunióban -, hogy új szakasznak kell következnie, a demokráciának. Hivatalosan ezt is mondták, amikor megjöttek, Rákosi is azt mondta, hogy népi demokrácia következik, de azt akkor még nem kötötték az orrunkra, hogy szerintük a népi demokrácia új formája a proletárdiktatúra.

Térjünk vissza Bajcsyhoz!

December 24-én hajnalban ordításra lettünk figyelmesek, azt kiabálta valaki, hogy „távirat”. Akkor érkezett a parlamentből a távirat, hogy jóváhagyták Bajcsy-Zsilinszky kivégzését. Nagy mozgás támadt. Miközben kitettük a küblinket, mondta nekem, hogy most kivégzik, és rám, ránk hagyja az országot. Ez után fejeződött be az egyik legfontosabb magyar demokrata mártíriuma.

Ehhez a mondathoz nagyon kellett hinnie önmagában, és a hagyományozás jogában.

Zsilinszky szimbolikus figura, megjárta az utat, jobban, mint bárki más, hiszen a legelszántabb fajvédő prefasiszta, de teljesen fasisztoid jellegű társaságból indult. Példa erre az állításra, Áchim András szocialista parasztpolitikus meggyilkolásának ügye is, amit ugyan nem ő követte el, hanem a testvére, de ő magának sem volt ellenére. Egy szó, mint száz, Zsilinszky nagyon messziről érkezett a demokraták közé. De megérkezett, és attól kezdve az értékrendje, és szinte minden gondolata megváltozott. Ellene volt a zsidóellenes törvényeknek is, az újvidéki vérengzésnek is, a németekkel is szembe fordult. Valóban felismerte a demokrácia - aminek az elveit tökéletesen a magáévá tette - szükségességét. Ezért szimbolikus a jelentősége. Ez történt Nagy Imre esetében is, aki az ellenkező oldalról, a kommunista vakhitből érkezett, és jutott el ugyan ide.

Szabadulás

Beszélgetésünk első részét, zárjuk azzal, hogy miként sikerült szabadulnia Sopronkőhidáról!

Behívott egy vizsgálóbíró, aki nem volt fasiszta, csak bezupált ügyvéd, és nagyjából azt mondta:

„Felhívom a figyelmét arra, hogy a Gestapo a nyomozása eredményéről nem küldött el semmit, ezért az kerül a bíróság elé, amit most vallani fog. Kérdezem ezért először: részt vett az ellenállásban? Azt válaszoltam, hogy igen, részt vettem. Kedves fiatalember, most mondtam - kezdte újra most már szájbarágósabban - hogy semmilyen anyag nem érkezett önről, és most azt fogjuk ide a vallomásba beírni, amit mond. Még egyszer kérdezem tehát: részt vett az ellenállásban? Másodjára persze már nemleges választ adtam. Jó – válaszolta, és kitöltötte az űrlapot.”

Ezek után a bíróság, mert nem jelentettem az előttem folyó szervezkedést kötelességmulasztás címén egy hónapra ítélt, majd szabadultam. Hasonló helyzetben volt Lázár Vili bácsi is, aki nyakig benne volt a kommunista pártban, József Attila, Fejtő Feri barátja volt és később a földreformnál is nagy szerepet játszott. Ő is akkor szabadult, mint én, eltöltöttünk egy napot egy munkásszálláson, majd eljutottunk Sopronba, és később Győrbe, ahol hosszú ideig voltam, de ez valóban már egy másik történet kezdete.

 (A beszélgetés következő - befejező része - hamarosan)