2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Városi Kurir exkluzív: A Vitányi

jegyzi: Pálmai Tamás

2016. július 05. - Városi Kurir

vitanyi3_1.jpg

Vitányi Iván az egykori ellenállási mozgalom „úri fiúja” származásával, külsejével annyira elütött a munkásmozgalom általánosan megismert képviselőitől, hogy a rendőröknek, csendőröknek jó ideig eszükbe sem jutott igazoltatni. Idővel azonban minden hímpor szertefoszlik, vele is így történt. Beszélgetésünk első részében Vitányi felnőtté válásának egyik legmeghatározóbb időszakát elevenítjük fel.

Pokoljárás kezdete

Milyen út vezette a negyvenes években a sárospataki Református Gimnázium diákját az ellenállási mozgalomba?

Tiszaladányban volt egy népírói est, amin én - a pataki diák - Veres Péter verseit szavaltam, Veres - meg is írta, hogy Vitányi Iván szavalta legjobban a verseimet – majd amikor országos nagygyűlést tartottak 1943 nyarán, szintén szavaltam egy Veres Péter és egy József Attila verset. Ez annyira megtetszett a helyi szocialistáknak, hogy már „elvtársnak” is szólítottak. Hazautaztam Sárospatakra és azt mondtam a gimnáziumi tanáromnak, aki a nagy könyvtárat vezette, hogy ha már így alakult, szeretném megtudni, mi is az a marxizmus, Ő azt javasolta, hogy legjobb, ha a Kommunista Kiáltvánnyal kezdek.

Az igazi története azonban az 1944-es német megszállással kezdődött.

Akkor jöttem fel Pestre, az egyetemre, ahol megalakult az ellenállási bizottság, aminek egyik vezetőjét már ismertem, ő volt a Népíróknál a kommunista párt megbízottja. Azt mondta, hogy olyan emberre van szükségük, mint én: „úgy nézel ki, mint egy úri gyerek, nem látszol kommunistának”. Arra az egyre kért, és tudom, ez ma nagyon viccesen hangzik, de akkor fontos volt, hogy viseljek sapkát, mert arról ismernek meg és tudják, hogy közéjük tartozom. Később futár lettem, és nagyon sok fontos információt szállítottam. Más feladatim is voltak, egyszer például kiküldte Pesterzsébetre, ahol dolgozott egy csoport, amelyiknek a vezetőjét elfogták, az volt a feladatom, hogy keresnem meg a helyettesét, hogy ismét élő lehessen a kapcsolatuk a központtal. A küldetések során, felvettem az úri fiús ruhámat, ha rendőr állított meg, megmutattam az egyetemi igazolványomat, és mondtam, hogy megyek, mondjuk a nagybátyámhoz, majd felkerestem azokat, akiket kellet.

Tizennyolc évesen azonban úri fiú külső ide, úri fiú külső oda, lebukott.

Egy osztálytársam jelentett fel, aki a Gestapo ügynöke volt. 1944. december 5-én fogtak el és rettenetesen megkínoztak. 10-én tettek át a Margit körúti fogházba, ahonnan a rabokat, köztük természetesen engem is, 12-én áttelepítették Sopronkőhidára.

Bajcsy-Zsilinszky Endre mártíromsága

Ott ismerkedett meg Bajcsy- Zsilinszky Endrével, vagy ez már egy régebbi kapcsolat volt?

Az átszállításkor, így hozta a véletlen, egymással szembe ültünk akkor találkoztunk először. Érdekes epizódja volt ennek az utazásnak, hogy amikor Győrnél voltunk, az egyik csendőr - történetesen egy tápéi fiú – azt mondta, hogy „Zsilinszky úr, jó lenne, ha maga most elmenne! Ha leszáll és eltűnik, mi nem szaladunk ön után. A többit bízza ránk.” Bajcsy azt válaszolta, hogy „nem, én felkészültem mindenre, vállalom a halált, maradok.”

Ez így eléggé teátrálisan hangzik.

Ma talán, de akkor olyan időket éltünk, ami nagyon súlyosan hitelesített egy ilyen mondatot, nem is beszélve a mártírhalálról, ami néhány nap múlva várt rá. Elérkeztünk tehát Kőhídára, ahol úgy alakult, hogy a második emeleten egymás melletti cellába kerültünk. Éjszaka kopogás majd dörömbölés hallatszott a falon, nem értettem. Másnap reggel, amikor kiadtuk a küblit, – akkor még a börtönökben nem voltak angolvécék – amibe elvégeztük a dolgunkat, azt mondta nekem, hogy „édes fiam, ha kopogok, tapasszad a füled a falra és meg fogod hallani mit, mondok. Amikor befejezem, újra kopogok, akkor tudsz válaszolni.” Jó néhány éjszakát beszélgettünk így át.

Mi volt a téma?

Az aktuális helyzet. Elmondta, hogy biztosan tudom, min ment keresztül, hogy ő egykor lelkes fajvédő, zsidó gyűlölő volt, de rájött, hogy tévedett, hogy Magyarországnak nem kell a fasizmus, hogy Magyarországnak demokrácia kell, vagy ha úgy alakul, akkor a szocializmus, de a fasiszta diktatúra, a fajelmélet semmiképp. Aztán kérdezgetett arról, hogy vagyok, mit csináltam, ki is az, akivel beszélget.

A Zsilinszkyvel töltött idő kicsit iskola is volt egy fiatal fiúnak.

Nekem folyamatosan nagyon jó tanítóim, iskoláim voltak. Veres Pétertől Németh Lászlón keresztül Pálóczi Horvát Lajos nagybátyámon át, aki tizenöt nyelven beszélt, népdalgyűjtő volt, szóval kiváló emberekkel érintkezhettem már akkortájt is.

Ebben a sorban is külön tantárgy lehetett Zsilinszky

Természetesen, akkoriban élt bennünk egy lehetséges hit, hogy a Szovjetunió is megváltozik. Lukács György is arról írt,- amiért bajba is került a Szovjetunióban -, hogy új szakasznak kell következnie, a demokráciának. Hivatalosan ezt is mondták, amikor megjöttek, Rákosi is azt mondta, hogy népi demokrácia következik, de azt akkor még nem kötötték az orrunkra, hogy szerintük a népi demokrácia új formája a proletárdiktatúra.

Térjünk vissza Bajcsyhoz!

December 24-én hajnalban ordításra lettünk figyelmesek, azt kiabálta valaki, hogy „távirat”. Akkor érkezett a parlamentből a távirat, hogy jóváhagyták Bajcsy-Zsilinszky kivégzését. Nagy mozgás támadt. Miközben kitettük a küblinket, mondta nekem, hogy most kivégzik, és rám, ránk hagyja az országot. Ez után fejeződött be az egyik legfontosabb magyar demokrata mártíriuma.

Ehhez a mondathoz nagyon kellett hinnie önmagában, és a hagyományozás jogában.

Zsilinszky szimbolikus figura, megjárta az utat, jobban, mint bárki más, hiszen a legelszántabb fajvédő prefasiszta, de teljesen fasisztoid jellegű társaságból indult. Példa erre az állításra, Áchim András szocialista parasztpolitikus meggyilkolásának ügye is, amit ugyan nem ő követte el, hanem a testvére, de ő magának sem volt ellenére. Egy szó, mint száz, Zsilinszky nagyon messziről érkezett a demokraták közé. De megérkezett, és attól kezdve az értékrendje, és szinte minden gondolata megváltozott. Ellene volt a zsidóellenes törvényeknek is, az újvidéki vérengzésnek is, a németekkel is szembe fordult. Valóban felismerte a demokrácia - aminek az elveit tökéletesen a magáévá tette - szükségességét. Ezért szimbolikus a jelentősége. Ez történt Nagy Imre esetében is, aki az ellenkező oldalról, a kommunista vakhitből érkezett, és jutott el ugyan ide.

Szabadulás

Beszélgetésünk első részét, zárjuk azzal, hogy miként sikerült szabadulnia Sopronkőhidáról!

Behívott egy vizsgálóbíró, aki nem volt fasiszta, csak bezupált ügyvéd, és nagyjából azt mondta:

„Felhívom a figyelmét arra, hogy a Gestapo a nyomozása eredményéről nem küldött el semmit, ezért az kerül a bíróság elé, amit most vallani fog. Kérdezem ezért először: részt vett az ellenállásban? Azt válaszoltam, hogy igen, részt vettem. Kedves fiatalember, most mondtam - kezdte újra most már szájbarágósabban - hogy semmilyen anyag nem érkezett önről, és most azt fogjuk ide a vallomásba beírni, amit mond. Még egyszer kérdezem tehát: részt vett az ellenállásban? Másodjára persze már nemleges választ adtam. Jó – válaszolta, és kitöltötte az űrlapot.”

Ezek után a bíróság, mert nem jelentettem az előttem folyó szervezkedést kötelességmulasztás címén egy hónapra ítélt, majd szabadultam. Hasonló helyzetben volt Lázár Vili bácsi is, aki nyakig benne volt a kommunista pártban, József Attila, Fejtő Feri barátja volt és később a földreformnál is nagy szerepet játszott. Ő is akkor szabadult, mint én, eltöltöttünk egy napot egy munkásszálláson, majd eljutottunk Sopronba, és később Győrbe, ahol hosszú ideig voltam, de ez valóban már egy másik történet kezdete.

 (A beszélgetés következő - befejező része - hamarosan)

süti beállítások módosítása