Ddiktatúra és diktatúra között is van különbség. Horthy, ha nem lenne képzavar, az úri Magyarország a kapitalista világtengerben is megmaradó hűbéri, délibábos- bőgatyás kis ország nagyságának álomképe mögül működtette nagyon is elnyomó sötét, antiszemita diktatúráját, de a látszatra, még így is legalábbis Szálasi 1944-es kinevezéséig már-már megszállottan ügyelt. Akkor aztán lemállott a smink rendszere arcáról, és megmutatkozott a dohos, málló-csontú valóság, amit csak a nagyzolás és hazug irredentizmus, nacionalizmus tartott össze addig is.

A háború borzalmai után - amelybe Magyarországot vezetői önként és dalolva rántották bele -persze a néptől kapott (?)  „erős felhatalmazással”, jött Rákosi és rendszere, ami nem volt más, mint egy copyrigth by Sztálin. Természetesen ők is a népre hivatkoztak minden borzalmas döntésük és tettük után, ám őket 1956-ban, alig néhány év országlás után elsöpörte az „istenadta”.

1956 novemberébe megérkezett Kádár, aki kezdetben egy vérgőzös helytartó volt, de lassan, nagyon lassan konszolidálódott ő maga is, és ezzel egyfajta konszolidáció felé vezette  a rendszert is.  Ez volt az az idő - az 1960-as évek közepe - amikortól a név, hogy Kádár, már nem csak egy embert, de egy kifelé pirospozsgásan egészségesnek mutatkozó rezsimet is takart, amit persze majdnem szétfeszítettek a belső ellentmondások, és az elnyomás sokasága, és amely mindezek ellenére eljutott az „aki nincs velünk, az ellenünk van” filozófiájától az „aki nincs ellenük, az velünk van” kimondásáig.

Tévedés ne essék, a Kádár-rezsim komoly diktatúra volt, de annak egy - ha lehetséges ilyen - kiegyensúlyozott formája, amit manapság a „puha diktatúra” névvel szokás illetni. Nem volt könnyű azokban az évtizedekben az élet, de együtt tartotta az ország többségét a nyáj-meleg, és még valami, a kiszámíthatóság. Nem változtak percenként a törvények, ami ma jó volt, arra bizton lehetett számítani, hogy holnap is az lesz, amit ma szabad volt, az holnap is megtehetted, és ami még mindezeknél fontosabb, folyamatosan nyomon lehetett követni a hétköznapokban is a rendszer lassú puhulását, egyre engedékenyebbé válását.

Az idő azonban - mint minden diktatúrán - a kádárin is túllépett, szerencsére vért nem ontottunk, úgy léptünk ki ismét a szabadságba, és mire használtuk? Igen, megint behódoltunk egy, az eddigieknél sokkal cinikusabb, számítóbb diktatúrának, most pedig azon vitatkoznak az „okosok”, hogy már megérkeztünk-e oda, ahonnan ép ésszel bíró ember - hacsak nem magyar – menekülne. Felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, igen, megérkeztünk, itt vagyunk, ez már maga a kies diktatúra!

Az új rezsim - ellentétben elődeivel - éppen a barbársága okán a legkártékonyabb, hiszen amíg Horthy, vagy Kádár igyekezett elfogadtatni magát és rendszerét a világgal, addig Orbán éppen ellenkezőleg cselekszik. A mai rezsim pökhendi módon vágja Európa és a világ szemébe, hogy csak neki lehet igaza, és az igazodás, a szolidaritás legcsekélyebb jelét se mutatva üzeni, hogy itt vagyok, lehet hozzám alkalmazkodni, mert - és ez a legárulkodóbb - „aki nincs velem, az ellenem van”. Ismét itt tartunk. Rákosi Mátyás urnája a Farkasréten elégedetten moccan egyet, mintegy jelezve, örül, hogy ez a nép, amelynek jelentős része még ma is boldogan adja oda szavazatát és életét  megrontóinak, szóval ez még mindig az ő Rákosi elvtársas népe. 

Orbán és mögötte állók agyilag finoman szólva is másodlagos frissességű csapata, lásd az utóbbi napok kósalajosiádáit, pedig csak gyalogol a maga útján, mert nem hiszi,- ahogy egyik diktátor elődje sem, akiknek kivétel nélkül ez az ostobaság lett a veszte - hogy egyszer mindennek vége, holott tény, hogy az elbukott és nyertessé átfesteni igyekezett népszavazás, maga volt a vég kezdete.  Azt, hogy ez a vég mikor következik be hogy meddig tart a vonaglás és a haláltánc nem tudni, de a lejtőnek, amin elindultak, egyre változó sebességgel ugyan, de közeledik a vége.  

Pálmai Tamás

Hogy élte meg mindazt, ami a háború után következett?

Mindig éreztem, hogy valami nem jó, de nem fordultam rögtön szembe. Hittem a kultúra szerepében, úgy gondoltam, hogy a hibák kijavíthatóak, és ebben nagy szerepet játszhat a kultúra, tudni kell a népre támaszkodni, ezt elengedhetetlennek tartottam. Amikor Rajkot kivégezték, sokan sulykolták belém, hogy „Édes fiam! Fogd be a szád, ne törődj semmivel, csak végezd a magad dolgát.” 1953. július 3-án, – a születésnapomon – nem sokkal Sztálin halála után jött Hruscsov, és Nagy Imre miniszterelnök lett, akkor úgy éreztem, hogy új út következik, mellé álltam, mert hittem, hogy felépíthető a demokratikus Magyarország.

Ez az időszak egybeesett az ellenzéki csoportok megalakulásával?

Igen és mi azt tartottuk, hogy el kell menni a falig. Munkahelyemen, a Közművelődési Intézetben – lánykori nevén Népművelési Intézetben – egy Karácsony Sándor által emlegetett, Goethenek tulajdonított idézet volt a mottónk, miszerint: „Egy csata elvesztése malőr, egy parasztház leégése tragédia”.  Tehát nekünk az volt a dolgunk akkor, hogy védjük a parasztházakat. Arra törekedtünk, hogy keressük meg és segítsük azt az embert, aki jó irányba viszi a dolgainkat. 1956 után hosszú ideig nem léptem be ismét a pártba, de igyekeztem a demokratikus vonalat képviselni.  A Népművelési Intézet hosszú-hosszú évtizedeken át, egészen a rendszerváltásig, olyan központ volt, ahol mindenki megfordult, Nyers Rezsőtől Orbán Viktorig. Nem véletlen, hogy az utolsó nagy 1989-es október 23-i ünnepség fogadásán ott  volt nálunk mindenki, akinek része lehetett rendszerváltásban, köztük a folyamatok egyik legfontosabb szereplője az azóta már elhunyt Mark Palmer, akkori amerikai nagykövet is, mi a fasiszták kivételével, mindenkit szívesen láttunk.

Ugorjunk egy nagyot az időben, hogy jutott el az MSZP-től a DK-ig?

Az MSZP-ben szinte folyamatosan azt éreztem, hogy csak tévelygünk.  Láttuk ugyan, hogy mit kellene csinálni Magyarországon, hiszen Európai léptékben is az egyik legjobb tervet Békesi László dolgozta ki, de Horn mindent elkövetett, hogy Békesit félreállítsa. Akkoriban én voltam az MSZP-választmány vezetője, Békesi elkészítette a gazdaság programot, én összehoztam az ülést.

Amikor a Parlamentben találkoztam Horn Gyulával és Lendvai Ildikóval, Horn azt mondta, bocsánat a szóért, de így esett:

Iván b..meg, hogy jössz te ahhoz, hogy kitűzd vitára a Békesi programját?  Gyula, b….meg, ez az én jogom!

 - válaszoltam hasonló stílusban. Később csendesebben agitált, hogy ne tartsuk meg a vitát, de hiába, úgyhogy eljött az ülésre, és botrányt csinált. A továbbiakban is hasonlóképpen fúrta a dolgot, még a második kormányzás idején is. Később négy Fidesz - kormányozta év után Medgyessy egy őrült programmal állt elő, de a   jóléti programjáról azonnal kiderült, hogy lehetetlen sikeresen végrehajtani, mese habbal. Meg kell magyarázni a társadalomnak, hogy nehéz feladatok várnak ránk, amiket el kell végeznünk ahhoz, hogy előrejussunk. Az nem jó út, ha azt mondjuk, hogy válasszatok meg minket és akkor, abban a pillatanban tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz Magyarországon. Ezt azonban nem lehetett megvitatni. A tendencia sajnos folytatódott akkor is, amikor Gyurcsány követte Medgyessyt, őt is összehoztam Békesivel, aki elmondta, hogy szerinte mit kell csinálni, Gyurcsány egyetértett vele, de az volt a véleménye, hogy nem a választás előtt van ehhez az ideális időpont. Annyit mondhatok, hogy igyekszünk rendbe hozni az országot - mondta Ezt jóváhagytuk. 2006-ban Gyurcsány megnyerte a választást, lementünk Őszödre, ahol nyugodt hangon azt mondta, hogy valóban nem mondtuk el a teljes igazságot, de ezt nem lehetett a választás előtt megtenni, mert abban az esetben nem kaptunk volna lehetőséget mindennek a feltárására, javítására. Most kell ezt megtennünk, nem egyszerre, de minél hamarabb. A szocialista párt „nagyjai” – élükön Horn Gyulával és Veres János pénzügyminiszterrel – úgy reagáltak, hogy

Ferikém, nem kell ezt ilyen komolyan venni! Hirdesd meg, hogy megteremtjük a jóléti államot, és majd egyszer eljutunk oda.

Én akkor egy nagyon politikus beszédemben kifejtettem, hogy nem értek egyet ezzel, mert nem a hatalom mindenáron történő birtoklása a fontos.

Ez Őszödön történt?

Igen, de nem sokkal később a dolog bedöglött. Éreztem és láttam, hogy ez a Szocialista Párt ilyen szempontból tehetetlen és képtelen egységes módon megnyilvánulni ebben a végtelenül fontos dologban, hogy Gyurcsány képes lesz-e minderre, azt nem tudom, de mindenesetre kimondta, elmondta. Sajnos azt kihagyták a Népszabadságnak erről írott cikkemből, hogy Szabó Dezső – kiskorom olvasmányában – azt mondja, hogy ha

az ember felébred a házában és azt látja, hogy ég a szoba, akkor mi a helyes, a racionális cselekvés? Felülök az ágyban és azt mondom, hogy: Ejha! – a jelenlegi körülmények arra mutatnak, hogy tíz percen belül iszonyatos kínok között fogok meghalni, vagy kiugrom az ágyból, majd az ablakon és azt kiabálom eszeveszett hangon, hogy: Segítség?

Szerintem az utóbbi a racionális. Gyurcsány ezt a racionális megoldást választotta, így híve lettem., azt nem tudom, hogy ebben a nehezülő helyzetben képes lesz-e továbbvinni, amit elkezdett. Valószínűleg igazi nagy összefogásra van szükség, hogy ez sikerül-e, nagy kérdés, de Gyurcsányban legalább megvolt nemcsak a felismerés, de a megértés és a tűz is, az MSZP-ben pedig nem.

Pálmai Tamás

Pokoljárás kezdete

Milyen út vezette a negyvenes években a sárospataki Református Gimnázium diákját az ellenállási mozgalomba?

Tiszaladányban volt egy népírói est, amin én - a pataki diák - Veres Péter verseit szavaltam, Veres - meg is írta, hogy Vitányi Iván szavalta legjobban a verseimet – majd amikor országos nagygyűlést tartottak 1943 nyarán, szintén szavaltam egy Veres Péter és egy József Attila verset. Ez annyira megtetszett a helyi szocialistáknak, hogy már „elvtársnak” is szólítottak. Hazautaztam Sárospatakra és azt mondtam a gimnáziumi tanáromnak, aki a nagy könyvtárat vezette, hogy ha már így alakult, szeretném megtudni, mi is az a marxizmus, Ő azt javasolta, hogy legjobb, ha a Kommunista Kiáltvánnyal kezdek.

Az igazi története azonban az 1944-es német megszállással kezdődött.

Akkor jöttem fel Pestre, az egyetemre, ahol megalakult az ellenállási bizottság, aminek egyik vezetőjét már ismertem, ő volt a Népíróknál a kommunista párt megbízottja. Azt mondta, hogy olyan emberre van szükségük, mint én: „úgy nézel ki, mint egy úri gyerek, nem látszol kommunistának”. Arra az egyre kért, és tudom, ez ma nagyon viccesen hangzik, de akkor fontos volt, hogy viseljek sapkát, mert arról ismernek meg és tudják, hogy közéjük tartozom. Később futár lettem, és nagyon sok fontos információt szállítottam. Más feladatim is voltak, egyszer például kiküldte Pesterzsébetre, ahol dolgozott egy csoport, amelyiknek a vezetőjét elfogták, az volt a feladatom, hogy keresnem meg a helyettesét, hogy ismét élő lehessen a kapcsolatuk a központtal. A küldetések során, felvettem az úri fiús ruhámat, ha rendőr állított meg, megmutattam az egyetemi igazolványomat, és mondtam, hogy megyek, mondjuk a nagybátyámhoz, majd felkerestem azokat, akiket kellet.

Tizennyolc évesen azonban úri fiú külső ide, úri fiú külső oda, lebukott.

Egy osztálytársam jelentett fel, aki a Gestapo ügynöke volt. 1944. december 5-én fogtak el és rettenetesen megkínoztak. 10-én tettek át a Margit körúti fogházba, ahonnan a rabokat, köztük természetesen engem is, 12-én áttelepítették Sopronkőhidára.

Bajcsy-Zsilinszky Endre mártíromsága

Ott ismerkedett meg Bajcsy- Zsilinszky Endrével, vagy ez már egy régebbi kapcsolat volt?

Az átszállításkor, így hozta a véletlen, egymással szembe ültünk akkor találkoztunk először. Érdekes epizódja volt ennek az utazásnak, hogy amikor Győrnél voltunk, az egyik csendőr - történetesen egy tápéi fiú – azt mondta, hogy „Zsilinszky úr, jó lenne, ha maga most elmenne! Ha leszáll és eltűnik, mi nem szaladunk ön után. A többit bízza ránk.” Bajcsy azt válaszolta, hogy „nem, én felkészültem mindenre, vállalom a halált, maradok.”

Ez így eléggé teátrálisan hangzik.

Ma talán, de akkor olyan időket éltünk, ami nagyon súlyosan hitelesített egy ilyen mondatot, nem is beszélve a mártírhalálról, ami néhány nap múlva várt rá. Elérkeztünk tehát Kőhídára, ahol úgy alakult, hogy a második emeleten egymás melletti cellába kerültünk. Éjszaka kopogás majd dörömbölés hallatszott a falon, nem értettem. Másnap reggel, amikor kiadtuk a küblit, – akkor még a börtönökben nem voltak angolvécék – amibe elvégeztük a dolgunkat, azt mondta nekem, hogy „édes fiam, ha kopogok, tapasszad a füled a falra és meg fogod hallani mit, mondok. Amikor befejezem, újra kopogok, akkor tudsz válaszolni.” Jó néhány éjszakát beszélgettünk így át.

Mi volt a téma?

Az aktuális helyzet. Elmondta, hogy biztosan tudom, min ment keresztül, hogy ő egykor lelkes fajvédő, zsidó gyűlölő volt, de rájött, hogy tévedett, hogy Magyarországnak nem kell a fasizmus, hogy Magyarországnak demokrácia kell, vagy ha úgy alakul, akkor a szocializmus, de a fasiszta diktatúra, a fajelmélet semmiképp. Aztán kérdezgetett arról, hogy vagyok, mit csináltam, ki is az, akivel beszélget.

A Zsilinszkyvel töltött idő kicsit iskola is volt egy fiatal fiúnak.

Nekem folyamatosan nagyon jó tanítóim, iskoláim voltak. Veres Pétertől Németh Lászlón keresztül Pálóczi Horvát Lajos nagybátyámon át, aki tizenöt nyelven beszélt, népdalgyűjtő volt, szóval kiváló emberekkel érintkezhettem már akkortájt is.

Ebben a sorban is külön tantárgy lehetett Zsilinszky

Természetesen, akkoriban élt bennünk egy lehetséges hit, hogy a Szovjetunió is megváltozik. Lukács György is arról írt,- amiért bajba is került a Szovjetunióban -, hogy új szakasznak kell következnie, a demokráciának. Hivatalosan ezt is mondták, amikor megjöttek, Rákosi is azt mondta, hogy népi demokrácia következik, de azt akkor még nem kötötték az orrunkra, hogy szerintük a népi demokrácia új formája a proletárdiktatúra.

Térjünk vissza Bajcsyhoz!

December 24-én hajnalban ordításra lettünk figyelmesek, azt kiabálta valaki, hogy „távirat”. Akkor érkezett a parlamentből a távirat, hogy jóváhagyták Bajcsy-Zsilinszky kivégzését. Nagy mozgás támadt. Miközben kitettük a küblinket, mondta nekem, hogy most kivégzik, és rám, ránk hagyja az országot. Ez után fejeződött be az egyik legfontosabb magyar demokrata mártíriuma.

Ehhez a mondathoz nagyon kellett hinnie önmagában, és a hagyományozás jogában.

Zsilinszky szimbolikus figura, megjárta az utat, jobban, mint bárki más, hiszen a legelszántabb fajvédő prefasiszta, de teljesen fasisztoid jellegű társaságból indult. Példa erre az állításra, Áchim András szocialista parasztpolitikus meggyilkolásának ügye is, amit ugyan nem ő követte el, hanem a testvére, de ő magának sem volt ellenére. Egy szó, mint száz, Zsilinszky nagyon messziről érkezett a demokraták közé. De megérkezett, és attól kezdve az értékrendje, és szinte minden gondolata megváltozott. Ellene volt a zsidóellenes törvényeknek is, az újvidéki vérengzésnek is, a németekkel is szembe fordult. Valóban felismerte a demokrácia - aminek az elveit tökéletesen a magáévá tette - szükségességét. Ezért szimbolikus a jelentősége. Ez történt Nagy Imre esetében is, aki az ellenkező oldalról, a kommunista vakhitből érkezett, és jutott el ugyan ide.

Szabadulás

Beszélgetésünk első részét, zárjuk azzal, hogy miként sikerült szabadulnia Sopronkőhidáról!

Behívott egy vizsgálóbíró, aki nem volt fasiszta, csak bezupált ügyvéd, és nagyjából azt mondta:

„Felhívom a figyelmét arra, hogy a Gestapo a nyomozása eredményéről nem küldött el semmit, ezért az kerül a bíróság elé, amit most vallani fog. Kérdezem ezért először: részt vett az ellenállásban? Azt válaszoltam, hogy igen, részt vettem. Kedves fiatalember, most mondtam - kezdte újra most már szájbarágósabban - hogy semmilyen anyag nem érkezett önről, és most azt fogjuk ide a vallomásba beírni, amit mond. Még egyszer kérdezem tehát: részt vett az ellenállásban? Másodjára persze már nemleges választ adtam. Jó – válaszolta, és kitöltötte az űrlapot.”

Ezek után a bíróság, mert nem jelentettem az előttem folyó szervezkedést kötelességmulasztás címén egy hónapra ítélt, majd szabadultam. Hasonló helyzetben volt Lázár Vili bácsi is, aki nyakig benne volt a kommunista pártban, József Attila, Fejtő Feri barátja volt és később a földreformnál is nagy szerepet játszott. Ő is akkor szabadult, mint én, eltöltöttünk egy napot egy munkásszálláson, majd eljutottunk Sopronba, és később Győrbe, ahol hosszú ideig voltam, de ez valóban már egy másik történet kezdete.

 (A beszélgetés következő - befejező része - hamarosan)