A franciák kezdetben a kendők viselését nem engedélyezték az iskolában, aztán - sok egyéb lépcsőn át pl. burka-viselet tiltása, melynek következtében sok muszlim nő nem megy inkább utcára - mostanra elérkeztünk oda, hogy tilos a teljes testet elfedő fürdőruha viselete is.

Miért hiszik egyes politikusok, hogy a fenti és ezekhez hasonló intézkedésekkel célhoz érhetnek?

Bármilyen hihetetlennek is látszik, a francia kormány sem érti azt az egyszerű, de nagyon fontos különbséget, ami elválasztja egymástól az integrációt és az asszimilációt. Az integráció mindig a haladás, az egymás mellett élés eszköze, hiszen arról szól, hogy az „eltérőt”, a mást befogadjuk, és nem kezeljük idegen testként. Segítséget nyújtunk neki és az őt befogadó közösségnek egyaránt abban, hogy a lehető legsikeresebben teremthessék meg az együttélésük feltételeit, mert az integráció szlogenje ez is lehetne „Boldoguljunk egymással”. A történelem már sokszor bebizonyította, hogy tragédiába torkollik, ha egy közösség rá akarja kényszeríteni az érkezőkre saját szokásait, normarendszerét. Az asszimiláció, amivel mostanság oly sokan próbálkoznak, azt üzeni, hogy ha nem ízesülsz, olvadsz be tökéletesen a már meglévő rendbe, és nem adod fel mindazt a szokást, vallást, stb., ami eddig Te voltál, jobb, ha odébb állsz, mert ez a közösség kivet magából.

Tudom én, a franciáknál közelednek a választások, és dobni kell valami koncot a szélsőségnek is, mert különben jön Marie Le Pen, és a leplezetlen rasszizmus, bár meg kell jegyezni, hogy a Front National az elsők között ismerte fel azt, amit a magyarországi Jobbik csak hatalmas fáziskéséssel, hogy néppártosodni kell, és ehhez elengedetlen a politikai-közép felé pozícionálni a pártot. A középre húzódás szándéka Európa több országában megfigyelhető a népszerűségi listáján egyre feljebb és feljebb törő szélsőséges pártoknál.  A szélső jobb pártjai a jó szerencsében, a politikai áramlatok szeszélyeiben és saját, jól kitalált demagóg szlogenjeiben bízva várják, hogy hatalomra kerülhetnek, és ehhez még a legmocskosabb eszközöktől sem riadnak vissza.

Európa kormányai mostanság az összefogás és együtt gondolkodás helyett egymás és az Európai Unió tehetetlenségét vádolják, mert az iszlám terror már nem is a spájzban, de a nappaliban van.

A legszánalmasabb talán az, hogy mindenki Törökország felé fordul. Torz fintor, hogy a demokrácia egy tökéletesen antidemokratikus diktatúrától várja, hogy megvédje a közel- és távol kelet népirtó diktatúrái által ránk szabadított világméretű tragédiától. Mindezt attól a Törökországtól remélik az európai demokráciák vezetői, amely nem is olyan régen - alig több mint száz éve - még szó szerint tűzzel-vassal irtotta az országban élő katolikus örményeket, de nem jut sokkal jobb sors a napjainkban ott élő Kurdoknak sem. Persze, tudom én „Van az a pénz!”.

Mindezek közben egy kis közép–európai ország vezetője és még néhány hasonszőrű társa unió-szerte nemzeti megoldásban töri a fejét és kerítést építget, ami persze nem állítja meg a népvándorlást, csak eltereli, és még büszkék is magukra, hogy micsoda lángelmék.

Ezek az országok azok, amelyeknek szinte semmi félnivalójuk sincs az iszlám államtól és egy általa szervezett terrortámadástól, mert bármilyen furcsán is hangzik, a kezükre játszanak, hiszen ki más igyekezne náluk jobban megálljt parancsolni az iszlám állam és embertelenség elől menekülőknek?

Közben Európa tovább öregszik, egyre kevesebb a munkaerő, tehát egyre fontosabb lenne felismerni az integrált idegenek fontosságát, persze, felesleges vegzálás helyett mindenkit alaposan át kell világítani, mielőtt beengedjük, de az emberi bánásmód - és ez nem lehet vitás (?) - a vizsgálat ideje alatt is megillet mindenkit.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata:

„1. cikk

Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek,

Ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy

viseltessenek.”

Pálmai Tamás