A csoport - amelynek tagjai többek között Heller Ágnes filozófus, Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere, Weiss János filozófus, Erős Ferenc szociálpszichológus, Dalos György író és, ahogy régen mondták: „még sokan mások - először petíciót tett közzé az interneten a szobor védelmében, amit eddig közel 400-an írtak alá. A múlt hétvégén demonstrációt szerveztek – erről a Városi Kurír elsők között számolt be - a Szent István parkba. A hideg, de napfényes délutánon Heller Ágnes és Demszky Gábor mellett Kardos András, az éppen felszámolás alatt álló Lukács archívum munkatársa is felszólalt. A következő három hétben ugyan ott a „Slejm, a torkon ragadt politika”- csoport szervez összejövetelt „Ismerjük meg Lukács Györgyöt” címmel, majd ismét az eltávolítást ellenzők csapata következik.

Egyelőre azonban maradjunk még a múlt hétvégi délutánnál, itt került ugyanis szóba az is, hogy az elbontás határidejének közeledtével Tóth József - a kerület polgármestere - kérte Tarlós Istvánt, adja át Varga Imre művét a kerületnek, hogy méltó közterületen ismét felállíthassák. Tarlós azóta a rá jellemző „hózentróger-húzogató” stílusban nyilatkozott a kérésről, hozzá téve, hogy majd a közgyűlés dönt. Senkinek ne legyenek illúziói, a testület a kormánypárti és magát az eltávolítás gondolatát felvető Jobbikos tagok többségével  combos elutasítást jelent.

A „Tiltakozunk a Lukács szobor eltávolítása ellen csoport” - bízva a nyilvánosság erejében - mos az alábbi nyílt levelet küldte Tarlós Istvánnak, és valamennyi fővárosi önkormányzati képviselőnek, valamint a sajtónak.

                                                             Nyílt levél!

Tarlós István főpolgármester,

valamint valamennyi

fővárosi önkormányzati képviselő részére

Főpolgármester Úr!

Képviselő Urak és Hölgyek!

Mi, akik a főváros egyik fontos szobráért aggódunk, - csak zárójelben jegyezzük meg, hogy nem mellesleg féltjük a szobor által megszemélyesített Lukács György tudományos megítélését is, ám ezt a vitát most nem akarjuk nyitni - ezért levelünk hangsúlyozottan az általunk féltett műalkotásért, Varga Imre Lukács György szobrának megvédéséért emel szót.

Azzal sem foglalkozunk most, hogy ennek a városnak az elöljárói miért tették a szoborral, amit tettek, minket egyelőre egyetlen cél vezérel, hogy az alkotás - ha új helyen is, de - közterületen állíttassék fel, és ehhez igen jó alap, hogy a XIII. kerület, amennyiben megkaphatja, azt ismét felállítja. Azzal a sajtóban olvasott megfogalmazással, hogy a főváros nem akarja eladni a művet saját kerületének, nem tudunk mit kezdeni, hiszen ezt a szobrot 1985-ben egyszer már kifizették mindannyiunk közpénzéből, miért kellene újra fizetni érte - de ez is csak részletkérdés.

Mi, ennek a levélnek, vagy ha úgy jobban tetszik, a petíciónak az aláírói azt kérjük, ne tüntessenek el teljesen a fővárosból egy fontos műalkotást.

Azt kérjük tehát Önöktől, - mint a főváros képviselőitől - hogy adják át a szobrot annak a kerületnek, amely méltón kíván adózni a mű, annak modellje, és alkotója előtt.

Bízva abban, hogy rájönnek, hogy sem Lukácsot, sem a szobrot nem képesek a gondolkodó emberek közös emlékezetéből kitörölni, várjuk válaszukat.

https://www.peticiok.com/tiltakozunk_lukacs_gyorgy_szobranak_eltavolitasa_ellen

396 aláírója

Budapest, 2017. február 28.

Alig voltunk többen, - na jó, ez persze költői túlzás - mint azok, akik a fővárosi közgyűlésben támogatták a magát mostanság kínlódva, de eredménytelenül emberarcúra maszkírozó Jobbik képviselőjének javaslatát Varga Imre 1985-ben készült kiváló szobrának eltávolítására.

Először a Lukács-tanítványok legismertebbje, Heller Ágnes emlékezett egykori tanárára, akinek egyetlen előadása, „A történetfilozófia lényege Kanttól Hegelig” című, olyan hatással volt rá, hogy az addig fizikusnak készülő fiatal lány azonnal átnyergelt, - teszem hozzá a világ szellemtudományának  nagy szerencséjére -  a filozófiára.

„A szoborállítás és szoborpusztítás ennél a kormánynál tökéletesen ideológiai célokat szolgál, ami azt jelenti, hogy visszaérkeztünk a Kádár-korszakba, amikor ezt már egyszer megértük, ahogy a Rákosi időkben is. Visszaérkeztünk, déja vu-élményeim vannak, már sokszor álltam lerombolt szobrok helyszínén új szobrok felállításánál, úgyhogy azt hiszem, nagyon csúnyán ismételjük a történelmünket. (sicc) Lukács György esetében nemcsak kommunista múltja, de zsidó volta is alkalmassá tette arra, hogy példát statuáljanak vele.”

Heller Ágnes nagyon személyes, minden mondatában izzó, de tökéletesen pontos, és a tőle megszokott módon lényegre törő, rövid emlékezése után következett Kardos András, az éppen mostanság szétzúzott, megalázott Lukács-archívum – maga mondta így - egyik utolsó mohikánja. Kardos beszédének címe - „A racionális mag” - Lukács egyik kedvenc mondatának része volt.  Amikor szemináriumán valaki hozzászólt, kivétel nélkül mindig így kezdte a válaszát: 

„Abban, amit maga mond, van egy racionális mag.”

- majd persze akár egyetértett a hozzászólóval, akár nem, a maga olvasata elmondására használta fel a hozzászólást, de a mondatkezdéssel minden hozzászólót boldoggá tett, hiszen nem akárki, hanem LUKÁCS – így, csupa nagybetűvel - mondta, hogy van értelme annak, amit mond.

Kardos többek között arról is beszélt, hogy

„Az emlékezeti evidenciák megszűnésével, az emlékezet kultúráját felváltotta az emlékezet gyűlöletpolitikája, ami megakadályozza azt a kritikai vizsgálódást, amelyet éppen javasol. Assmann (Aelida Assmann: Rossz közérzet az emlékezés kultúrában Múlt és Jövő kiadó 2016)”

Beszéde vége felé ezt ajánlotta:

„A gyűlölködés emlékezetpolitikája helyett, az olvasás és az elemzés intellektuális és etikai élvezetében részesüljenek, éppen azért, hogy valóságos és autonóm módon tudjanak visszanyúlni Lukács Györgyhöz. A fővárosi közgyűlésnek mondom, hogy vonja vissza a döntést, és ha ez megtörténik, akkor rossz közérzetünk az emlékezéskultúrában egy fokkal csökken, és nekiláthatunk, az emlékezet- és a hagyománykritikai vizsgálatának, hogy egyszer majd eljuthassunk ahhoz a bizonyos „racionális maghoz”, sőt, a racionális mag racionalitásához.”

A program végső megszólalója Demszky Gábor mostanság a politikába visszarángatott volt főpolgármester arról beszélt, hogy még anno - szamizdatos korszakában - mennyit gondolkodott azon, hogy Lukács egyik, a kommunista időkben elhallgatott művét a „Bolsevizmus, mint erkölcsi probléma” címűt kiadja-e.. Előbb azonban még szólt arról a felháborító esetről is, hogy Tarlós István jelenlegi főpolgármester megtagadta Tóth József, XIII. kerületi polgármester kérését, – aki nem jelent meg az összejövetelen - hogy amennyiben lebontják a közpénzből állított szobrot, azt adják a kerületnek, hogy ismét felállíthassák egy közterületen.

Végül Demszky idézett néhány fontos részt Lukácsa fentiekben említett  1918-ban, követlenül a világ XX. századi első összeomlását követően írt esszéjéből:

„A rosszból nem származhatik jó, mert nem szabad hazugság által utat törni az igazság felé, mert mire odajutunk, hogy végre kimondhatjuk az igazságot, magunk is hazug emberré válunk, aki hiába mond igazat, soha nem lehet tudni, hogy igazat beszél-e.”

Majd Raszkolnyikovot idézi Lukács:

„Nem hazudhatjuk keresztül magunkat mindenen, hogy eljussunk igazságig."

A demokrácia – vált vissza Lukács gondolataira az idézet - emberfeletti lemondást, és önfeláldozást követel azoktól, akik tudatosan és becsületesen végig akarják csinálni, de ha talán emberfeletti lemondást is követel, nem megoldhatatlan,”

Demszky Gábor után csendes beszélgetés következett, - idegen az idegennel, ismerős az ismerőssel - hiszen itt egy közös cél volt a hívószó.

A rendezvényről egyetlen televízió, rádió sem tudósított, egyetlen fővárosi, vagy országos politikus sem méltatta figyelemre, nem tisztelte meg jelenlétével, csak mi, azoknak egy maroknyi csoportja voltunk ott, akiknek nemcsak a Lukács szobor, de a demokrácia is fontos.

Az elkövetkező hetekben minden szombaton délután két órakor a rendezvények lesznek a szobornál a szoborét, a demokráciáért.

Pálmai Tamás